Tékozló Homár

Fatboy Slim helyett Lagzi Lajcsi a Balaton Soundon?

2008.07.09. 10:07 | szily | komment

Most mondjam azt, hogy így jár, aki José Padillára gerjed? Mit érdemel az ember, aki miatt életem összes nőjének összes lejátszója tele volt átkozott Café del Mar-válogatásokkal? De most sajnos nem az ő megbüntetéséről van szó, hanem arról, hogy Sonica szerint megint csúnyán átverték őt a Balaton Sound szervezői. Tavalyhoz hasonlóan idén is Padillát ígértek, aztán az utolsó utáni pillanatban bejelentették, hogy mégse jön. A bejelentés módja idén nem a helyszínen kifüggesztett a4-es papír volt, hanem még jobb: a vészterhes mondatot egy "Bérelt repülő és tupirfésű" című sziget.hu-s helykitöltő "cikk" bevezetőjébe rejtették el. Kesergés alant.

Mélységes felháborodásomnak szeretnék hangot adni a Balaton Sound szervezőinek inkorrektsége miatt. Február óta hallgatjuk a beharangozókat, kik jönnek fellépni, milyen neves külföldi DJ-k látogatnak el a magyar tengerhez, és játszanak négy napig.

Tavaly nyáron felkerekedtünk a Balaton Sound szombati napjára ellátogatni, hogy meghallgassuk José Padillát, aki a világhirű ibizai Café del Mar naplementéihez szolgáltatja a zenéket. Kis csapatunk leérkezett, megvette előre gondosan a jegyeket még Budapesten, ne kelljen sorba állni, majd a furnérlemez bódén találkoztunk a hirrel, José Padilla mégsem jön, egy A4-es fehér papirlapra kiragasztva a szöveg (kép mellékelve) Mivel már több tizezer forintot elköltött társaságunk a belépőjegyekre, leutazásra, a jegyet vissza nem váltották, igy kénytelenek voltunk rossz szájizzel a többi előadót meghallgatni.

Idén ismét nagy beharangozó, José Padilla jön. Szuper, tavaly szegény lebetegedett, majd akkor idén meghallgatjuk. Hetijegy, szombati napijegyek órás sorbanállás után sikeresen megvásárolva a Volt Boltban, quest letudva, két nap múlva már ott leszünk, jajdejó.

Ma este barangolok a főoldalon térképért, majd megüti a szemem egy tupirfésűkről szóló főcim "Bérelt repülő és tupirfésű" , az alábbi szöveggel:  "Kerámialapos hajsütővas és hajkiegyenesítő valamint tupírfésű és hajtű is szerepel a Heineken Balaton Sound idei sztárjainak kívánságai között".

Mivel vagyok olyan perverz, hogy egy ilyen hir érdekel, beleléptem, és itt, az aloldalon egy mellékes sorban tudom meg, hogy a várt fellépő ja - mégsem jön.

Kerámialapos hajsütővas és hajkiegyenesítő valamint tupírfésű és hajtű is szerepel a Heineken Balaton Sound idei sztárjainak kívánságai között. Az sem titok, hogy ezeket Kate és Cindy, a B-52s két énekese rendelte meg, és a hajkölteményeket a got2b Hajmeresztő Zóna mesterfodrászai fogják elkészíteni. Persze vannak ennél költségesebb kívánságok is: Fatboy Slim különgéppel érkezik Sármellékre. És egy szomorú bejelentés: Padilla idén is lemondta fellépését.

 

Ez egy korrekt tájékoztatás? A neten, rádióban, tévében történő hirdetések, a több tizezer példányszámú képeslapok és Est melléklet után, ahol mindenütt az első kiemelt sorokban szerepelt José Padilla neve - SEHOL egy sajtóhir, hogy bocs, mégsem jön? Gondolom a jegy árának visszatéritéséről meg pláne feledkezzünk el.

Persze, elhiszem, hogy ismét 2 nappal a fesztivál előtt derült ki, hogy beteg, én mindent elhiszek. Gondolom 2009-ben is behirdetik majd, a sok hülye elmegy, kifizeti a jegyet, aztán ha az előadó mégsem jön el, majd kirakják egy papirlapra a pénztárhoz, hogy bocs, műsorváltozás jogát fenntartjuk? Netán egy hatvannyolcadik aloldalon megemlitjük? Aztán majd pótoljuk a Taktabuktarekettyési Népi Zenekarral, hiszen végülis akár ők is felléphetnek? Mi ezek után a garancia, hogy Fatboy Slim helyett nem Lagzi Lajcsi fog zenélni, és a B52's énekesnőit nem Zalatnay Cini helyettesiti a Zámbó fivérek kiséretével? Végülis Liza Minelli is átváltozott pár éve Bonnie Tylerré...

Köszönjük Balaton Sound.

+++

Igazából az dühit, hogy sehol nem jelentették be. Ahogy tavaly sem. Persze, lesz még sok jó előadó, de ez engem és társaimat az előre megváltott jegyekkel nem vigasztal. Hiszen mi őt akartuk látni.

Sonica

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

staropramen 2008.07.09. 11:17:09

megtámasztjuk nehány parkolóautomatával. a kisebb egyenetlenségekre meg ott van a híres ráckevei kilincsgyüjtemény

Winston Smith 2008.07.09. 11:17:44

Ki a faxom az a José Padilla?

rattacha 2008.07.09. 11:22:13

"Hja kérem tessék normális zenéket hallgatni, és akkor nincs ilyen beszopás, muhaha."

"Ki a faxom az a José Padilla?"

Ezek az én agyamban is megfogalmazódtak

bANDYka 2008.07.09. 11:25:35

Gratulálok a szervezőknek, Jose egyszerűen nem akar Mo-ra jönni, ne is reménykedjetek, viszont reklámfogásnak tökéletes.

WhoTheHell 2008.07.09. 11:27:13

Mondjuk tényleg nincs agyonreklámozva, hogy nem lesz de azért:
www.sziget.hu/balatonsound/programok

www.sziget.hu/balatonsound/programkereso/szinpad108580#p108683

Persze lehet ez azóta került fel.

Amúgy lehet jobb is, hogy nem jön ;)
en.wikipedia.org/wiki/Jos%C3%A9_Padilla_(prisoner)

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.07.09. 11:30:21

Egyetlen fellépő miatt hetijegyet venni, nos ez nem éppen sikeres emberre vall. Amúgy meg ha azt a tucatzenét szereted, akkor meg van még egy nagy rakás előadó (zenésznek túlzás nevezni őket), akik felteszik neked a kedvenc számod még 20 változatban. Így nem is ért kár. Ezért fölösleges volt beírni a homárra, a szigetre sem jön el mindig mindenki.
Egyetlen dologban értek egyet: a tájékoztatás lehetett volna korrektebb is.

KopaszMercis 2008.07.09. 11:31:52

hat teso, szeretnel valami rendes igenyes zenet pl Offspring nem csalodtal volna...

aki ezt az agyatlan igenytelen fost birja az igy jart

ettol fuggetlenul fergek a szervezok, de ha nem tetszik a buli nem kotelezo ra jegyet venni...

ennyi

paranoid 2008.07.09. 11:32:04

Én pont az ilyenek miatt nem veszek előre napijegyet az ilyen sokszereplős bulikra, ha csak egy valami érdekel.
1 óra sorbanállással a helyszínen is meg lehet venni és nem baxol rá, mert ott még mindig meg lehet kérdezni, hogy xy fellép-e télleg.


Én sem tudom ki lehet José Padilla, de biztos forrásból tudom, hogy a ráckevei strandot róla fogják elnevezni, az utánfutós buli alkalmával.
Monnyuk, oda nekem nem kell jegy, mert állandó vip belépőm van.

tréfás kedvű felhasználó 2008.07.09. 11:32:51

beszarok rajtatok, komolyan mondom!
egy ember masodjara szivja meg, mert szeret valami eloadot, es nektek az a bajotok, hogy ki az a valaki! ugye az a fontos most, semmi mas, mert itt mindneki tudja, hogy mi az igazi zene, melyik az igazi fesztival, mi az elet titka, a maha postolo meg jol megszivta, höhöhö... szanalmas ez a Mo., dogoljon meg a szomszed tehene is az egesz!

el vagyok keseredve

gregor gysi 2008.07.09. 11:33:00

Megérdemled.Ha nem jöttél rá ennyi, ilyen és hasonló eset után, akkor csak magadat hibáztathatod.
Itthon a meghirdetett produkciók -megkockáztatom-40%-a nem jön, de persze reklámozzák, mert bár tudják az arc nem jön, valamivel be kell csalogatni az embereket.Az, hogy te rá voltál kiváncsi.Hol érdekli ez őket, amikor azt hiszik, hogy az emberek a "buli" miatt mennek le.De milyen buli? Inkább hagyjuk.
Vedd a cókmókodat és tegyél meg 150 km-el többet vagy 300-al és akkor láthatod José Padillat.T.i. ő sem hülye.Előre leköt több bulit is egy dátumra, hogy tele legyen mindig a naptár.A turnémenedzser felmegy a honlapra, látja, csak az amatőr show gány, sár igénytelenség.Választ.Nem a Balaton Sound-ot.
Megértem teljesen.

movhu 2008.07.09. 11:33:39

Tavaly Salernoban(IT) a PowerStock-ot nagy plakátokon J.M.Jarre nevével adták el, és persze ő sem ment el. Az érzésem már lassan az, hogy van olyan fizetési konstrukció a sztároknál, hogy azt lehet mondani, hogy jön, aztán mégsem, és így sokkal olcsóbb.

gregor gysi 2008.07.09. 11:34:33

A szomszéd dögöljön meg, ne a tehene!
Ezt Geszti mondta, de ennek ellenére jó!

lepattanó korong 2008.07.09. 11:35:31

Kell-e ecsetelnem a José Padilla hallgatók és a sikeresség közötti fordított arányosságot?

cauhtemoc 2008.07.09. 11:35:31

Én örülök, hogy nem jön ez a kártékony köcsög, és a többi köcsög jól megszívta.

KopaszMercis 2008.07.09. 11:36:14

bl:
ha valaki gg allin-t szereti ne sirjon ha a mellkasara szarnak a koncert alatt

=Ford Prefect= 2008.07.09. 11:36:52

tavaly is beszopatták a népet néhány reggae előadóval...

perecember 2008.07.09. 11:37:14

Nem funérlemez hanem OSB. Nem érdemled meg José Padillát.

tréfás kedvű felhasználó 2008.07.09. 11:37:53

KopaszMercis 2008.07.09. 11:36:14

egesz pontosan mit akarsz ezzel mondani? nem vagyok jo a rejtett gondolatok megtalalasaban.

KopaszMercis 2008.07.09. 11:39:58

bl: ha kurvanak megy ne sirjon ha basszak...

ha egy fasztarisznya zenejet szereti ne lepodjon meg ha nem jon el a fasztarisznya a koncertet megtartani

aki a zenejere igenytelen a kozonsegere plane az lesz...

staropramen 2008.07.09. 11:40:04

2 székely beszélget
- szomszéd beteg a tehenem !
-Az enyém is !de bekentem nikotnos vízzel, oszt má nem beteg.
2 nap múlva
-szomszéd megdöglött a tehenem ,hiába kentem be a nikotinos vízzel ahogy mondta!
-az enyém is!

2008.07.09. 11:43:29

Én szeretném, ha Gregor Gsy nevű kommentelőnk lenne ennek az országnak a köztársasági elnöke.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.07.09. 11:43:54

bl, egyszerűen arról van szó, hogy valaki nem jött el egy "fellépésére". Ez bizony megesik, sok rendezvény esetében is. Tény, hogy a tájékoztatás nem volt korrekt, de ebből egy homár post-ot csinálni túlzás. Különösen egy dj esetében, ahol ugyanazt hallgathatod más, kevésbé híres dj válogatásában is. Ez nem egy zenész, aki a saját számait játssza, hanem egy dj, aki másokét teszi föl. Nem veszteség...

tréfás kedvű felhasználó 2008.07.09. 11:52:01

KopaszMercis 2008.07.09. 11:39:58
Repülő Majom · www.kutyushop.hu 2008.07.09. 11:43:54

es akkor szerintetek ez igy rendben van? mert nem szeretitek a zenejet... ennyi?

Secnir 2008.07.09. 11:54:47

"bl · monnyonle.baralehel.info 2008.07.09. 11:32:51
[...] szanalmas ez a Mo., dogoljon meg a szomszed tehene is az egesz!
el vagyok keseredve"

hát speciel én tényleg ezt kívánom, mert nálunk a város közepén (szomszédunk) gazda, és a kertben állatok is vannak, többek között 4 tehén. Örök probléma az, hogy akkora legyek kóborolnak 500m-es körzetben, hogy néha ki kell hívni a vadászokat, és olyan trágyaszag van, hogy pl. nyáron csak csukott ablak mellett lehet meglenni a lakásban. éjjel is.
na neki dögöljön meg mind a 4

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.07.09. 11:56:09

Biztos forrásból tudom, hogy 2009-ben José Padilla eljön. Már most lehet hetijegyet előrendelni.

Secnir 2008.07.09. 11:56:25

vidéki parasztgyerek vagyok én is meg a felmenőim is, de az tűrhetetlen. kéthetente (!) trágyáz ki, mert akkor van kedve. az már állatkínzás.

KopaszMercis 2008.07.09. 11:58:24

bl:
nincsen rendben mondom a szervezok patkanyok, de a felhaborodas felesleges.. lehetett ra szamitani ha az illeto nem dilettans.

mar pedig dilletansokat nem sajnalunk ennyi...

igen 2009-ben es 2010-ben is jon, es NALAM havi jegyet lehet venni mind ket bulira... 100.000 ft/db...
a musor valtozas jogat fenntartom :)

tréfás kedvű felhasználó 2008.07.09. 12:06:36

KopaszMercis 2008.07.09. 11:58:24

na hat akkor te ugy gondolod, en meg maskeppen, az illeto meg igy jart. mindenesere remelem, hogy egyszer majd nem fogsz irni egy hasonlo levelet , mert a te kedvencz zenekarod/dj-d/tokmindegy betegseg miatt nem jon el. termesztesen akkor is lesz valaki, aki szerint te vagy a hulye es miert vagy felhaborodva, de akkor talan majd mashonnan fogod nezni az esemenyeket.
termeszetesen benne van a pakliban, hogy egy fellepo nem jon el, de nehogy mar egy pillanatig is en, vagy barki mas legyen a hulye/naiv/dilettans, mert meg szeretnem nezni, de vegul elmarad. Ilyenkor kell anyazni, kulonben csak melyebbre sullyed ez az orszag a posvanyba, amikor mar mindenki mindent megtehet kovetkezmenyek nelkul es a vegen meg neki lesz igaza! de ahogy erzed.

frocli 2008.07.09. 12:17:05

Annak akinek égnek állna a haja a fellépés elmaradása hírének hallatán, a kerámia hajsütővas és tupírfésű használatát térítésmentesen biztosítják a szervezők, - ez biztos, mert Hozé ma mondta sajtótájékoztatón

peter aki 1,6 meter 2008.07.09. 12:22:01

ha a fatboy slim mondta volna len akkor mi lenne? én hallotam a fatboy slimet 2 éve az exit festiválon szombat , nagyszinpad, és higgyétek el bőven kritikán aluli volt a művészete..
ez a rendezvény nem jose padillara van kiélezve...

Shagrath 2008.07.09. 12:31:31

Kijez a Ludmilla vagy kicsoda?! Jose Carreras?

Minek fizet vki 20 ezret vagy mennyit egy órás zenei (EZ ZENE?!!!!) élményért, ami semmitől nem különb, mintha otthon rakná fel ugyanazt a cd-t, amit a dj-nek nevezett akárki. Ráadásul még le is utazik valahonnan.

Megadnám a SZLA számomat, ha ennyi zséd van 117-99... jah otp? szal én sem vagyok sikeres?! A batz papucsomra nézve meg az in-kalos belépőmre gondolva lehet igazatok van, mondták a shell-nél is ahol tankolok miközben ellopták a lovainkat, mikor bejöttünk a kárpát medencébe...

mintamókus 2008.07.09. 12:32:03

Komolyan mondom, kurva szánalmasak vagytok. Tipikus magyar hozzáállás: "nekem nem tetszik, tehát igénytelen szar" És ezt pont egy olyan kopasz mercis mondja, aki a már 10 éve is vércikinek számító Offspring-el példálózik (akkor már mondtad volna a Tool-t, vagy a Slayer-t, akik a maguk stílusában nyújtottak is vmit a világnak). Na meg ez a baromság, h ha vki egyszer nem jön el, akkor az sosem fog, meg a "menj 300km-el arrébb, mert nem jön ilyen országba..." Nektek ez a f*sszág magatoktól jut eszetekbe, vagy vki súg a háttérből?? Itt van Sven Väth [aki nyilván totál igénytelen, hiszen sosem hallottatok róla (muhaha)], aki csuklótorés miatt nem jött el a 2001-es Szigetre és azóta már vagy 6X zenélt nálunk, vagy a Prodigy, akik a '90-es években lemondták a második szigetes fellépésüket és érdekes módon tavalyelőtt megint VOLTAK Szigeten.

Persze ők nyilván mind az általatok felállított tutibiztos és megdönthetetlen szabályokat erősítették, ja és kiafaszomaz, tök igénytelen.

staropramen 2008.07.09. 12:37:46

ahogy Pósalaki bácsi mondaná ugorgyunk mielőtt elöntene bennünket a zenetörténeti és esztétikai kiselőadások tengere.Mindenkinek szíve joga olyan zenét szeretni amilyet akar ezért tényleg kár a másikat ekézni, de -lássuk be-azért mert valaki nem jött el még nem kell nemzethalált jövendölni,és remélem senki nem öli magát vízbe.

yooccoo 2008.07.09. 12:39:36

Secnir: önkormányzatnál feljelentés, belvárosban nem tarthat állatot

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.09. 12:43:39

mintamókus:

Ugyanazon húztuk fel magunkat ;-) Az Offspringnél hiteltelenebb fost nehezen lehet találni esetleg a Guano Apes :))

Bírom amikor az elkényeztetett amerikai/német/stb. srácok üvöltenek a szar életükről...érdemes a szövegeikbe beleolvasni.

Páneurópai Harci Kos 2008.07.09. 12:49:19

hello hello
"hat teso, szeretnel valami rendes igenyes zenet pl Offspring nem csalodtal volna...
aki ezt az agyatlan igenytelen fost birja az igy jart"
Az nem megy hogy nem kritizáljuk a másik zenei izlését??:)
Amúgy nekem meg az Onspringről ez a véleményem: "igénytelen fos".
na, máris jobban vagyok.

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.07.09. 12:50:08

OFF
de jó, hogy vannak még akik ismerik a toolt
ON
a posztíró fikázását én sem értem, igaza van ha nem tetszik neki a dolog

Páneurópai Harci Kos 2008.07.09. 12:51:01

Itt a lényege a dolognak: a nem megfelelő tájékoztatás, és a szervezők kedves felmenőit:)
A "szüljenek sünt" teljesen jó megoldás:)

mintamókus 2008.07.09. 12:54:05

Avraham NetJézus:

Hát igen és az a legviccesebb, h én (mi)legalább úgy szólom le őket, h vmennyire ismerem is a "munkásságukat", ellentétben azokkal, akik pl Padillát az "agyatlan tucatszarral" azonosítják.

Mondjuk tény, h nincs sok szöveg az általa lejátszott zenékben, de egyedi hangulatot tud teremteni és csak ez számít. Nem viccből ő zenél az ibizai Café del Mar-ban majd' minden naplementén (most is arra az időpontra volt bookingolva) már akkor, amikor még senki nem menedzselte. Mivel ő a sok tudatlan meggyőződése ellenére még mindig inkább egy rezidens, mint rendszeres világutazó.

Páneurópai Harci Kos 2008.07.09. 12:54:13

u.i. az ilyen fenemód ultraintelligens "kiafaszomaz?" al kapcsolatban
vazze ott az internet
beírod a keresőbe a nevet, és láss csodát.

haopepe 2008.07.09. 12:57:15

nem hiszem hogy a szervezők tehetnek róla,

aki meg egy heti jegyet vesz egy előadó miatt, és a többi más nem is érdekli

az lúzerkirály és megérdemli

Fairy Girl 2008.07.09. 12:59:22

Ja az Offspringen nekem is megakadt a szemem, mert bár albumon elviselhetők (azt most hagyjuk, hogy pl. az utolsó albumuk dalait kitől csóringálták), de élőben élvezhetetlenek. Lehet hogy José se jobb, de az Offspring pont szar példa ide. (Ettől még lehet persze szeretni bármelyiket.)

=Ford Prefect= 2008.07.09. 12:59:53

Másnapra korrektül lekommunikálni egy ilyen hírt, szinte lehetetlen.

Shagrath 2008.07.09. 13:01:00

Tool? Ugyan már! Ha angol banda, akkor inkább Anathema. Ők minden évben itt vannak magyarországon. El lehet menni. Tessék! El lehet menni!

pizsama 2008.07.09. 13:01:56

Olvasom a bejegyzést, közben a rádióban még mindig bemondják Padilla nevét a rendezvény reklámjában! :D

Egyébként meg sose értettem, hogy miért jó elektronikus zenét "élőben" hallgatni? Mert hogy instrumentális előadóknál nem úgy szól a studióalbum mint egy live performance azt tuti, de egy ilyen DJ fellépés a CD-t (vagy mp3-at) max. hangerőben überelheti!

mátyáskirály 2008.07.09. 13:02:22

csórikámnak van 100 fellépése júliusban, abból 5-öt lemond, nyilván benne leszünk. mi a vismajor országa vagyunk

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.09. 13:07:22

mintamókus:

A gond ott van, hogy sokan nem is tudják milyen gagyi egyes -zeneileg amúgy kapós- számok szövege. Ők is jót röhögnének szerintem ha valaki lefordítaná a dolgokat és kiderülne, hogy Komár Laci komolyabb összefüggésekre világított rá mint pl. mondjuk a hihetetlen nyomorban tengődő, hiteles svéd csapat, a Clawfinger ;-)

Candy Single · http://candysingle.blog.hu 2008.07.09. 13:07:37

Lehet, hogy én vagyok zenei kultúrbunkó, de Who the fuck is B-52s?? Nagyon menő csapat lehet, ha még saját hajtűre meg hajlakkra sem futja.. mert azt már nem is merem feltételezni ekkora qrva nagy világsztárokról, hogy itt szimplán spúroskodásról van szó...

Candy Single · http://candysingle.blog.hu 2008.07.09. 13:09:20

..vajon saját dalokat hoznak? Vagy azt is a rendezők bocsátják majd a rendelkezésükre...

Azazello007 2008.07.09. 13:11:02

Shagrath: a Tool nem angol banda.

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.09. 13:11:22

pizsama:

Nem szól jobban egy live act de a zenész (vagy artist/producer ki minek hívja) általában jobban fel tudja építeni a produkciót ellentétben a dj-k zömével akik a tempóillesztésen kívül mást nem tudnak a zenékről (hangnem, akkordok stb.)

Azazello007 2008.07.09. 13:12:13

Candy Single: a B-52s elég híres volt a maga idejében, de az új lemezük sem rossz. Keress rájuk YouTube-on, meglátod. Mondjuk én sem miattuk megyek...

kelemenlajos 2008.07.09. 13:13:56

Na tessék sehol egy fellépési lista, az embernek még honlapja sincs...

Candy Single · http://candysingle.blog.hu 2008.07.09. 13:14:57

Azazello: Rákerestem.. hmm... mit mondjak!? Bár azt hiszem, ezzel nagyjából mindent el is mondtam..:)

Ettől függetlenül vagy épp ezért ez a hajtű dolog még vércikibb.. szerintem..

pizsama 2008.07.09. 13:15:44

Aha, szóval akkor a zenén túl a látványelem az ami a tömeget vonza! Így már érthető. Én azért maradok a jó öreg rockkoncertnél!

candy · http://wunderbike.postr.hu 2008.07.09. 13:16:53

Ehh, most akkor lehet kétszer annyi eki fog fogyni balaton soundon...amúgy télleg, miért nincs lehetőség fesztiváljegy visszaigénylésre, ha adott előadó, aki miatt jegyet vesznek, nem jön el? Sajnálom szegény embereket, akik Goran Bregovic helyett hooliganst kellett nézzenek...lehet Padilla helyett is ők fognak fellépni...

mintamókus 2008.07.09. 13:16:57

pizsama 2008.07.09. 13:01:56

Akkor ezt soha nem is fogod megérteni. :)


Avraham NetJézus 2008.07.09. 13:07:22

Na ezaz, ezeknek az együtteseknek a szövegei eleve nemigen mutatnak túl egy rosszabbul sikerült Britney Spears nótáén sem. :))

De hogy egy kicsit ON is legyek: én a levélírót nem értem. Akinek Balaton Sound bérlete van, az miért háborog azért, h talán vissza sem váltják a jegyét? Ha a kezében van a bérlet, akkor regisztráljon egy elektronikus zenei fórumra és 2 perc alatt talál rá vevőt. Az pedig külön fura számomra, h bérletet vesz egy fellépőért.

báró Csekonics 2008.07.09. 13:17:44

Hülye kérdés: nem lehet hogy ez a Hozé gyerek nem is tud erről az egészről?
Simán el tudnám képzelni, hogy bereklámozzák, elterjed hogy lesz, megveszik a jegyet - aztán persze, mivel nincs is megbeszélve semmi, azt mondják hogy lemondta...

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.09. 13:20:16

mintamókus

Lehet, hogy csak egy gumicsont ez is, oszt hadd rágcsálja a jónép.

Hix__ · http://hix--.blog.hu 2008.07.09. 13:21:21

Mégis mi a faszt olyan nehéz megérteni azon, hogy van aki ezt a zenét szereti? Szerintem legjobban azok nem értik, akinek fingjuk nincs ki az a Jose Padilla. Szánalmas, hogy azért fikáztok embereket (sőt kifejezetten örültök neki), mert kíváncsiak egy előadóra, de az mégsem jön. Miért kell örülni annak, hogy más megszívta? Mi ebben a jó nektek?

Hix__ · http://hix--.blog.hu 2008.07.09. 13:23:34

Bérlet téma: én úgy értettem a beküldő irományából, hogy vett napijegyet, míg a többiek közül, akikkel közösen állt sorba néhányan bérletet vettek.


"Minek fizet vki 20 ezret vagy mennyit egy órás zenei (EZ ZENE?!!!!) élményért, ami semmitől nem különb, mintha otthon rakná fel ugyanazt a cd-t, amit a dj-nek nevezett akárki. Ráadásul még le is utazik valahonnan."
Te csak simán hülye vagy, nem fog elmúlni.

SehonnaiBitangEmber 2008.07.09. 13:25:11

Shagrath 2008.07.09. 13:01:00
"Tool? Ugyan már! Ha angol banda, akkor inkább Anathema. Ők minden évben itt vannak magyarországon. El lehet menni. Tessék! El lehet menni!"

Bárcsak minden évben jönne az Anathema. Szívem szerint havonta megnézném őket élőben. Vagy akár minden hét végén. :-)

mintamókus 2008.07.09. 13:25:26

báró Csekonics 2008.07.09. 13:17:44

Ez méltatlan lenne a Sziget Irodához, főleg, h nem egy nagy tömeget megmozgató fellépőről van szó. :)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.07.09. 13:25:37

Tök igényesek vagytok, hogy a másik zenéjét piszkáljátok mintamókus jól megmondtad !

salynos van ilyen tájékoztatás és igen előfordul, hogy lemondanak programokat. Ez van. Attól, hogy egy jegyet vettél nem fognak személyesen felhívni, hogy bocsa, akiért megvetted nem jön el.

ez valami olyan mintha azt mondanám, hogy 50% esély van rá, hogy este megdugom a magyar szépségkirálynőt... Vagy igen, vagy nem :)

mintamókus 2008.07.09. 13:28:21

Hix__: Lehet, h igazad van, de amúgy egy napijegyet is simán el lehet így adni. Vagy akár ott is eladhatja, ahol megvette, csak kérdezze meg a sorban állókat, h kell-e vkinek. :)

Shagrath 2008.07.09. 13:32:50

SehonnaiBitangEmber: Ha minden héten nem jön, de lesz Október elején DANNY CAVANAGH + ANNEKE VAN GIERSBERGEN: közös koncert Budapesten!

SehonnaiBitangEmber 2008.07.09. 13:34:49

Shagrath:
WOW! Mikor és hol lesz?
A Katatonia-t sajna ki kell hagynom, erről viszont nem akarok lemaradni.

SehonnaiBitangEmber 2008.07.09. 13:36:01

Ja, és a többiektől elnézést az off-ért.

Shagrath 2008.07.09. 13:39:24

Még nincs meg sajna a helyszín, még most keresik.
Ide rakják fel az infókat majd:
forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9011888&uq=1118

Hix__ · http://hix--.blog.hu 2008.07.09. 13:52:59

mintamókus: ezt nem vitatom, szerintem is megoldható, bár kényelmetlen. A legcikibb tényleg az, ha egy ilyen név kétszer egymás után a fesztivál előtt pár nappal lemondja a fellépését. Ez nyilván sokaknak okoz kellemetlenséget/rossz szájízt/csalódást/semmit. Melyet mindenki másképp él meg. Van aki választ egy másik színpadot, valaki eladja a jegyét másnak, van aki posztot ír, van aki köcsög és kárörvend, van aki észre sem veszi. Nem kell annyira fölfújni. Sem a levélírónak, sem a kárörvendőknek. Egyszerűen szar hogy így alakult megint.

Hix__ · http://hix--.blog.hu 2008.07.09. 13:55:01

És nem hinném, hogy olcsó marketingfogás lett volna hogy behirdetik és lemondják. Annyira sokan jönnek, hogy 100%-ig biztos a (nem kicsit) pozitív mérleg, nem hiszem hogy ilyen trükkökre lenne szükségük.

zwilling 2008.07.09. 13:57:42

Mindenkinek felhívnám a figyelmét egy nagyon hasznos szó, a SZERINTEM, használatára. Így hát, szomorú az élet, de azért, mert nektek egy előadó nem tetszik attól az még nem szar, gayi, fos..., hanem a Ti magánvélemányetek szerint szar, gagyi, fos...Szerintem meg az Offspring meg hasonló pop-rock előadók szarok amiket jobban szocalizált emberek max. 15 éves korukig hallgatnak, de ez is ,sajnos, csak egy vélemény. Szerintem José Padilla és az egész Cafe del Mar produkció pedig jó és objektíve nagyobb hatást is gyakorolt, ez a válogatás-sorozat, a zentörténelemre mint pl.:Offspring és társai... ez van.

zwilling 2008.07.09. 14:06:07

A Sziget Produkció eljárása meg minősíthetetlen. Sajnos ez már elég régóta csak arról szól, hogy a Gerendai a jövő évi tévés felvételig újra magára dobhasson vagy 60 kiló plusszt (láttátok, hogy néz ki baszki legalább 150 kg. ?), és ezenkívül egész éveben a pöcsét lógathassa.

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.07.09. 14:08:36

Most esett le a dolog. Ki az a Padilla, hogy ő csak úgy nem jön ide?

Sir Zet 2008.07.09. 16:13:04

Ez "a műsorváltoztatás jogát fenntartjuk" szöveg mennyire jogszerű? Akkor ha én kiplakátolom, hogy lesz mittomén Aerosmith a Pecsában, nyomtatok jegyeket, apró betűvel ráírom, hogy "a műsorváltoztatás jogát fenntartjuk, jegyárat nem térítünk vissza", aztán 2 nappal a dátum előtt kiírom, hogy "bocsi, műsorváltozás van", és odaállok, eléneklem a Boci-boci-tarkát, és zsebrerakom a lóvét, akkor ez teljesen jogszerű? Na nehogymár!

Pikka 2008.07.09. 16:21:16

Azért kétszer egymás után ugyanúgy lemondtani egy fellépést az előadóról is elmond egyet-s mást (stílustól függetlenül). Nem tudom mennyi az esélye, hogy kétszer egymás után PONT az a bizonyos fellépés előtt betegedjen le. Más okot meg illene kiküszöbölni. No persze a többség csak addig lát, hogy a bunkó szervezők nem tájékoztattak kellőképp (ami igaz, egyet is értek a hőzöngéssel). De vajon hányan jutnak el odáig, hogy gyanúsnak tartsák a fellépőt és egy icipicit is csalódjanak benne?

KopaszMercis 2008.07.09. 16:40:27

bl:

voltam en mar olyan bulin ami elmaradt, el mentem a zenekarral sorozni .. kurva szar volt.

Mondom aki igenytelen igenytelen a rajongoival, aki nem nem.. ennyi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.09. 16:40:50

itt Rollng Stonest harangoztak be multkor
nem kellet heti jegy
es eljottek
sikeres-s vagyok
ja mongyuk berugtam kicsit, mert nem volt eleg fu

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.07.09. 17:05:33

A szervező meg honnan a pitából tudja, hogy te éppen Gipsz Y miatt vettél jegyet? "És kérjük azon kedves fesztiválozókat megjelenni a jegyirodákban, akik Jose Padilla miatt vettek jegyet a BalatonSoundra, hogy visszafizessük nekik a fellépésre eső jegyár-részt". Itt több koncert, fellépés van egyben, ráadásul gyakran tényleg nem lehet kikerülni, hogy 1-2 visszamondja.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.07.09. 17:10:47

...ja, csak nem fejeztem be :).
Szóval eléggé életszerűtlen, hogy amiatt az egy fellépő miatt neked bármit is visszafizessen. Van egy csomó, lehet válogatni. Csak a kommunikációért lehet felelőssé tenni. Amúgy tényleg jó kérdés, hogy kommunikálja le a szervező ezt 1 nap alatt. Max. a retekklubban vagy a TréV2-ben a bulvárműsorokban.

avatartalan 2008.07.09. 17:11:16

kijafaszom az a padillya?????
amugy meg tök jo ribancok reklámozzák a balcsi-szándot,szal idén is megyek!

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.07.09. 17:36:00

"Már nem lehet kapni bérletet a július 10-én kezdődő Heineken Balaton Sound fesztiválra. Ugyanígy elfogytak a július 11-re, péntekre és a 12-re, szombatra szóló napijegyek is a Balaton-parti eseményre. A fesztivál első és utolsó napjára, tehát csütörtökre és vasárnapra még korlátozott számban lehet jegyet kapni, ezeket azonban a helyszínen nem, csak az ismert jegyirodákban lehet megvenni. A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy csak azok induljanak el a fesztiválra, akik elővételben megváltották már a jegyüket, miután a helyszínen nem lehet jegyet vásárolni! Szintén hangsúlyozzák azt is, hogy az illegális árusoktól vásárolt jegyek valódisága nem szavatolt."

Cruizer 2008.07.09. 17:56:50

Szóval beállnék a hőbörgők sorába.

Az hogy José Padilla lemondta a fellépését, José Padilla felelőssége...nem akarok összeesküvéselméleteket gyártani. Viszont az valóban felháborító, hogy meg sem próbálták ezt kiemelten kommunikálni. Az hogy így elrejtették a hírt, mutatja, hogy vaj van a fülük mögött.

A másik ami felháborított ma:

4 db napi jegy - áruk 27960,- csajocska Nyugati téren visszaad egy kétezrest, nem szól semmit. Mondom: - Negyven forintot nem szoktatok visszaadni? Erre ő: Csak százasunk van és azt adunk vissza!

Aha...még szerencse, hogy az összes jegy Xezer990-be kerül...tehát ha veszel tíz jegyet, akkor vissza is adják a százast...b*ssza telibe egy meteor a szigetbagázst, hogy a marketingárazás (999999,-) mellett még így akarják kitermelni a pénztárosok munkabérét!

Aki tizesen vitatkozik sikeres ember nem lehet, mondjátok, de ez elvi kérdés!

bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2008.07.09. 18:48:15

ójesz, cafe del mar válogatások, avagy a kilencvenes évek zenei tapétája.

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2008.07.09. 20:18:06

No way, José!
Ki a pina ez a csóka amúgy, jobb mint DJ Senki?

avatartalan 2008.07.09. 20:25:59

Ő személyesen didzsé senki,csak álnéven...amugy épp most ment a retekklubbon a reklám,utolsoként(a szöke ribancnál) még mindig hirdetik mr.padillyát...szal tényleg szemét dolog hogy nem veszik ki a listábol

Pikka 2008.07.09. 20:28:12

"Amúgy tényleg jó kérdés, hogy kommunikálja le a szervező ezt 1 nap alatt. Max. a retekklubban vagy a TréV2-ben a bulvárműsorokban."

Nyilván nem várható, hogy teleplakátolják a várost meg telerakják a tvt azzal, hogy elmarad. De szerintem a minimum az, hogy a honlapra baszott nagy betűkkel kirakják. Nem hinném hogy 5percnél többe és 0Ftnál többe kerülne...

Lobster County Sheriff 2008.07.09. 23:50:09

Aki Hoze don Padrafost hallgat az sikeres ember nem lehet...

sántakígyó 2008.07.10. 00:39:02

Na, biztos infobol tudom, hogy jovore jon a Queen, Frank Zappa, Jimi Hendrix, James Brown.
Jegyek korlatozott peldanyban meg kaphatoak.

renugard 2008.07.10. 05:38:28

A zene fogalma: azt nevezem zenének, amit zenészek, hangszereken, élőben elő tudnak adni. Akár egy széken ülve, egy szál gitáron. Látványelem nélkül. A dj-k nem zenészek, a lemezjátszó nem hangszer, élőben meg pláne nem előadható, amit művelnek. Erre fesztivált szervezni...hümmm.
Jozé Padilla "munkásságát" ismerem, ennek okán nem szeretem.
A szervezők részéről annyi a minimum, hogy az elővételi jegyeket visszaváltják, és/vagy napijegyekre cserélik. Ja, és a reklámszpotokat leveszik a rádiókból-tévékből. Innen kezdve a reklámkampányuk a fogyasztó szándékos megtévesztése.

renugard 2008.07.10. 05:39:29

Mármint José :DDDD

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.07.10. 05:58:09

Nekem annyi a véleményem, hogy addig amíg itt rinyál, már rég túladhatott volna a jegyen. Nem mellesleg, mivel elfogytak a jegyek (lassan már a szombati is) drágábban eladhatja. Arról meg nem a szervező tehet, hogy a fellépő megint lemondja az utolsó percekben. Na mindegy, én lassan indulok a kis bérletemmel és szétcsapom magam, nektek meg minden jót!

rambó négy 2008.07.10. 09:19:25

TOOL király, ezt a Padillát nem ismerem, de azért a Balaton Soundra megyek szombaton.

Szolgálati közlemény: péntekre és szombatra már nem kaphatók jegyek.

csubus 2008.07.14. 20:43:53

Renugrad, a látvány is hozzátartozik a zenéhez.

fm! 2008.07.15. 11:16:25

Hihetetlen, hogy sokan még csak nem is hallottak José Padilla-ról (gondolom j-vel és két l-el olvassák a nevét is), de fikázzák. Mindegy, aki ismeri, tudja hogy mekkora zenéket tud összehozni. Nekem speciel az egyik legnagyobb kedvencem, de Magyarországon nem megyek el ilyen helyekre, mert sajnos sok ember nem is értékeli a zenét ami szól, jól beb@sznak, aztán jó'van...
süti beállítások módosítása