Tékozló Homár

Titkolja a kötelező bemutatót a szálloda

2009.01.27. 07:30 | ge | 122 komment

Mikolt szerette volna melepni az öccsét egy wellness hétvégével, ám a telefonon ajánlott Panoráma Wellness Apartman Hotel nem várt meglepetéseket tartogatott: a kedvezményhez kötelező előadás is járt volna, amit sajnos ezt először elfelejtettek megemlíteni.

A vizsgaidőszak leteltével sem csillapodott lelkem háborgása egy wellness hotellel kapcsolatos ügy miatt, így klaviatúrát ragadtam. Édesanyámtól karácsonyra kaptunk 69.000 forint értékű üdülési csekket. Mivel három gyerekem van, és a legkisebb csak 3 hónapos, úgy döntöttem, hogy inkább az öcsémnek adom a lehetőséget, akinek éppen friss kapcsolata alakulgat egy helyes leányzóval.

Karácsony után tanulok a gép előtt, amikor is csörög a telefon, és egy szállodai telefonos értékesítő ajánlja ékes szavakkal újonnan nyitott szállodájuk fantasztikus ajánlatát, miszerint 2 éjszaka 3 nappal csak januárban 29.900 ft/fő árért vehető igénybe.  Le is diktálja a netcímet, a négycsillagos Panoráma Wellness Apartman Hotelről van szó.

 

Elkéri az öcsémék adatait, csak a szokásosat. Idegenforgalmit végzettként sem tűnt fel semmi különös, hiszen az ár is csak minimálissal volt kevesebb a rendes listaárnál. Azon még ment egy kicsit a huzavona, hogy fizethetek-e üdülési csekkel, mert a főnöke azt hétvégén(!!) nem szereti. Mivel mondtam, hogy akkor nincs üzlet, gyorsan elfogadták, de megesketett, hogy elmennek, nem marad betöltetlenül a szoba.

Szépen hátra is dőltem, öcsiék jól fognak nyaralni. Egy héttel az utolsó telefon után kapok egy levelet a szállodától, amely tartalmaz egy jelentkezési lapot és egy tájékoztatót. Az első, amit furcsálltam az volt, ogy a részvételi díjat a mellékelt csekken fizessem be a Panoráma Ház Kft. Pocsaj és Vidéke Takarékszövetkezei számlájára. Majd a legalsó részen egy keretes figyelmeztetés: "Részvételi feltétel: Pihenésük során várjuk önöket partnerszállodáinkat bemutató kb. egy órás rendezvényünkre. Kedvezményes pihenésüknek feltétele ezen való részvétel, ellenkező esetben a szálloda mindenkori recepciós árai lépnek érvénybe."

Ezen kissé felszívtam magam, hiszen a számtalan telefon és az emilek során abszolút nem jött szóba a "rendezvényen" való részvétel. Írtam nekik egy levelet, hogy természetesen tárgytalan az egész. Nem is válaszoltak.

Üdv,

Mikolt

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

champy 2009.01.27. 08:47:34

Engem is érdekelt egyszer egy svejci bicska, de inkább nem mentem. Pedig rá volt írva, hogy az Uraknak jár :)

champy 2009.01.27. 08:50:01

@liven: Téged talán Pocsay Livennek hívnak? Ha nem, akkor légyszíves... Tisztelettel: Pocsay

helianthus 2009.01.27. 08:55:47

Na akkor vonatkoztassunk el a bemutatótól és olvassunk értően:
"Az első, amit furcsálltam az volt, ogy a részvételi díjat a mellékelt csekken fizessem be a Panoráma Ház Kft. Pocsaj és Vidéke Takarékszövetkezei számlájára. "
Takarékszövetkezetben is lehet udueleschy chequeeel fizetni? Tudtommal nem, én legalábbis még nem próbáltam. Tehát mégsem fizethet csekkel, de ha kp-ban kipenget cirka 60 rugót, akkor cserében kap előadást??
Hát ezt most hogy????
LEhet, hogy a tudjátok ki menedzseli a céget alanyi jogon.

Siendor 2009.01.27. 09:03:09

Kezdve azon hogy az üdülési csekket csak az használhatja fel akinek a neve áll rajta. Tehát ha édesanyád kapta majd neked adta majd te továbbadtad, akkor az már nem jó. Mellesleg okirathamisítás(!) ha nem az fizet vele akinek a nevére szól. A vicc az egészben az, hogy elmentek egy hétre pl. a végén odajön édesanyád és ő a saját kezével adja oda a portásnak (úgy hogy ott sem volt), az legális... :P

Átlagarcú 2009.01.27. 09:04:41

@mamapicilánya: Amit leírtál a Mamáról, az nagyon OK. ...mert az választható.
A postban arról van szó, hogy a piaci ár körül olyan dolgokat akarnak rádsózni, amit te nem akarsz. Plusz még érzékeltetik, hogy a főnök az EDE, aki nem szeret bizonyos dolgokat. Itt nem arról van szó, hogy a protokoll szerint kötelező a zakó-nyakkendő, hanem irányítani akarnak eléggé direkt módon.
...legalább anák meg a módját valami trükkel:)))

effective 2009.01.27. 09:10:34

Az szép és jó, hogy törvény szerint csak az használhatja fel a csekket, akinek a nevére szól, de recepciós lévén, öszintén szólva annak a nevére állítok ki számlát, akiére akarok!

effective 2009.01.27. 09:12:23

@sörecet: ne írd le Tudjukki nevét, csak óvatosan azzal a megértED-E mivel?

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.01.27. 09:13:50

@napalm: A hímsoviniszta kurva mindenemet, hogy erre nem gondoltam.

Elnézést Mikolt mea culpa maxima.

Rékuc: nem tartom magam bírkának, és még soha nem voltam ilyen előadáson, de ha nekem azt mondják, hogy fele annyiért mehetek 3 napot áztatni magamat, meg kipihenni, cserébe csak 1 órát kell végigülnöm, akkor bevállalom. Reklámokkal foglalkozom így is, úgy is, már lepereg rólam, különben is jókat lehet szórakozni, ha hülyeséget beszél az előadó nem? Ne legyünk már ilyen szigorúak, valakinek nem tellik 4 csillagos szállóra, csak így. Akkor meg miért ne tegye.

Pikka 2009.01.27. 09:15:58

@EnZsolt: Na jó, de ajándékként mégsem küldenéd el az öcsédet előadásra... Vagy max ha előtte ő is rábólint.

helianthus 2009.01.27. 09:16:01

@Siendor: Ne irigykedj már.
"A Felhasználónak lehetősége van a szolgáltatások bármelyikét vele közösen igénybevevő magánszemélyek költségeit is a nevére szóló Üdülési Csekkel kifizetni." Tessék benne van a szabályban, úgyhogy, amit Te írtál, teljesen megfelel. Fiú elmegy nyaralni, Anyu odamegy a végén és kifizeti. Esetleg, hogy ne érje szó a ház elejét, kér egy masszázst.
Részemről teljesen megértem, hogy Anyu nem akar elüdülni 70 ezer Ft-ot, inkább odaadja a gyereknek karácsonyi ajándékba.(Édesanyámtól karácsonyra kaptunk 69.000 forint értékű üdülési csekket.)

Col.Maybourne 2009.01.27. 09:19:10

Miert van az, hogy Magyarorszagon per fo a szalloda ara? Az egesz vilagon per szoba...
Ket ejszaka 200€ mai arfolyamon. Mi ebben az akcios? Ennyiert laktam mult heten Izlandon a Radissonban. Benne volt az osszes fitness / wellness hulyeseg is, es eloadast sem kellett hallgatni egy noname hotelban...
Inkabb menj 200km-rel nyugatabbra, ott jo helyen vigan el vagy egy hetveget ennyiert...

Átlagarcú 2009.01.27. 09:24:30

Kicsit off:
Az én anyósom is egy 90 éves "úrinő" aki éjfélkor telefonál, hogy "itt állok az opera előtt és nincsen taxi és hazavinnél-e óbudára?" Ilyenkor a guta megüt, de elviszem, mert egyrészt imádom a banyát, másrészt meg tényleg képes megfagyni egy taxiköltség áráért. Persze vele van még három barátnője, aki mind máshol lakik:))) Utána egy hétig naftalin szag van a kocsiban a 70 éves bundáktól. ...hogy mégis elviselem az azért van, mert ő képviseli a családban a minőséget. És ma ez a legnagyobb érték.
Isten éltesse a Nyugdíjas Operabérlet intézményét:)))))

maincoon © 2009.01.27. 09:30:13

@sörecet: nagyon jól tetted, hogy egy kicsit offoltál - szuper jót írtál, tetszett!!!!!!!!!!!!!! :D

liven 2009.01.27. 09:31:07

@tátátititi: Igen! Pocsay Liven EDE a becsületes nevem.

Mindenki roszul írja azt a takarékszövetkezetet: Nem Pocsaj és Vidéke, hanem POCSAY ÉS VIDÉKE...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.27. 09:35:21

@mamapicilánya: Én tuti lyukat beszélnék az előadók hasába, amikor már csak azért ad pluszban valamit hogy eltakarodjak.

Amúgy én is elmentem volna, leszartam volna az előadást. vittem volna pda-t, hogy jegyzetelek - csak hát valahogy egy könyv ugrott volna be rajta :) Aztán onnantól beszélhet az ürge amit akar.
Egyetemista korunkban különben is tökélyre fejlesztettük az előadáson való unatkozást :D

-Gyöngyibaba- 2009.01.27. 09:52:19

@Col.Maybourne: SG-1 :ĐĐ

Voltam egyszer egy porszívós termékbemutatós előadáson. Jót aludtam rajta, mivel előtte pár órával voltam vért adakozni. :ĐĐĐ

aardwark 2009.01.27. 10:00:21

wellnes hétvége 1 órányi szívásért nem gáz, de az sunyiság, hogy utólag derült ki, sünt nekik, amúgy anyám és barátnője sok ilyenen volt, bejárták az országot és soha nem vett semmit:))

ez még fontosch lehet:
EDE- az Edvárd német rövidüléséből önállósult
EDVÁRD- germán eredetű; jelentése: a birtokát megőrző.

tehát mint jól látható és levezethető az illető, akinek nem írjuk le a nevét, maximálisan hozta a nevében alanyi jogon predesztinált (uhh wazze -csak így álfiatalosan- de szép szó...; csak nem bőcséééész lettem hirtelen) sorsát...

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.01.27. 10:02:34

A nagymamámat zargatták mindig telefonon ingyenebéddel, aztán ő meg jót akart, belement, de furfangos módon minket utalt be rá, neki nem kell az ingyen ebéd, lakjon jól a család. El is mentem anyámékkal, ingyen kaja mindig jól jön... Persze tudtuk, hogy termékbemutató, az volt a röhej, hogy direkt öregeket vertek át valami rohadt drága "kútvízzel" Százezer fölött volt palackja, néztek is, hogy mit keresek ott huszonévesen. :D Az a szar, hogy a bemutató végén van a kaja, így nem lehet ellógni, ami elég gonosz dolog tőlük. Az is röhej, hogy a gyógyászati termékek után előkertült a jó öreg lábaskészlet, meg zománc nélküli serpenyő is... Tanulságos volt számomra az előadás, hogy az öregeket sajnos mennyire könnyen át lehet vágni, ha az egészségükről van szó. Nem tagadom, biztos nagyon hasznos a szer, de azért százezrekbe mi kerül rajta? Nem vettünk semmit, de kaptunk egy nagy táska késkészletet, azóta is azt használjuk, nagyon pöpec. Szóval megérte az egy órát. A posztíró öccse helyében én simán elzúztam volna a hotelba.

ColLector 2009.01.27. 10:03:21

Miért utálják a vendéglátók az UEDUELESCHY CHECK-et? Azért bográcsozni lehetett volna? Ez nem derült ki a posztból.

mbond 2009.01.27. 10:06:17

@liven: A Pocsay és Vidéke Takarékszövetkezet küld sms-t? Ez FONTOS!

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.01.27. 10:06:47

Basszus, mi ebben az akció??
Általában 6-10.000 között vannak az árak fő/éj, akkor a2 éj=30 rugó mitől ajánlat?
Elég, ha odaírják valamire, hogy eksön, és már tódulni kell?....

Amúgy a meo egyszerű: elfogadod a feltételt, a marketing-bizbaz első percében aláírod a jelenlétit, azt mehecc városnézni. Bizonyítsák be, hogy nem voltál ott, ha sok energiájuk van. :)

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.27. 10:12:26

@Fergusson:" Miért utálják a vendéglátók az UEDUELESCHY CHECK-et? Azért bográcsozni lehetett volna? Ez nem derült ki a posztból."

Azért barátom, mert azt be kell váltani és akkor kiderül a bevétel. Magyarul: csak a tisztességes haszon van meg rajta, azt meg kurvára nem szertik.
Jelszó: mindent a zsebbe, az adóbevallást meg majd megszerkesztjük valahogy.

jusztlacika 2009.01.27. 10:13:10

sic! Idegenforgalmit végzettként sem tűnt fel semmi különös


Nekem van diplomám! asszonnyal együtt pedig van 3 diplománk, ez fontos! KI NEM SZARJA LE??? :D

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.01.27. 10:24:56

Valamit valamiért
Azt a kedves posztoló is tudhatná, hogy egy ****-os szállodai szoba ára minimum 60e Ft/éj (30e/fő/éj)
ha 3 éjszaka nem 180e Ft hanem csak 60e akkor ugyebár lényegében 1/3 áron jutsz hozzá.

Ez a kedvezmény vagy azért van mert nem is 4* vagy azért mert a pihenés egy részét egy bizonyos marketing cég állja.

Ha a telefonban elmondták, hogy "egy fantasztikus kihagyhatatlan lehetőség" meghallgatása a feltétel 1 órában, akkor sünt a posztolónak, hogy nem figyelt, gyanakodott.
Ha meg nem, akkor meg a vendéglátó egységnek.

Nyilván van olyan kedves homározó akinek az órabére több 30e Ftnál azaz úgy havi 5milliót keres, vagy esetleg olyan mélyen sérti a lelki életét, hogy nem képes végigülni egy ilyen előadást. Nyilvánvalóan akkor nekik nem jelenthet problémát a maradék összeg kifizetése.

Mikolt. 2009.01.27. 10:37:18

@sambalabammbumbumm: vegul a Hotel Mendanba mennek az Ocsiek 2 ejszakara, pezsgofurdos szobaba(!) teljes ellatassal piciket magasabb aron. egy negycsillagos szalloda ara, ahol nincs helyben medence kb annyi, mint amit ajanlottak. nem kihagyhatatlan ajanlatkent termeszetesen.

az eloadast meg valoban vegig lehet hallgatni, csak nehezen viselem, ha hulyenek neznek. ha mar ajandekba adok egy hetveget a testveremnek, akkor ott valoban pihenjen, ne termekbemutatot nezzen egesz delelott.

Mikolt. 2009.01.27. 10:38:25

@jusztlacika: nem a diploma a lenyeg (ami nalam amugy OKJ-s bizi), hanem az, hogy azt hittem, ismerem a trukkoket.

liven 2009.01.27. 10:44:58

A Pocsay és Vidéke Takarékszövetkezetben csak üvegasztalok vannak, igaz, hogy tüzet nem lehet rakni, de minden ezredik betérő platós IFA-t kap egy hétvégére.
A Pocsay Takarékszövetkezet már MMS-ben küldi az Újévi üdvözlőlapokat.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.01.27. 10:48:10

már van nem névre szóló üdülési csekk is. van aztán kész. az használja fel aki akarja.

névreszólót főként az üdülési csekkes pályázatokon lehet szerezni, és munkahelyen. de létezik olyan melóhely is ahol névnélküli verziót adnak. ez csereberélhető, eladható, odaadható, stb

Mikolt. 2009.01.27. 10:54:01

@Hurrá Torpedó: pontosan. nekunk ilyen nem nevreszolo jutott.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.27. 11:03:34

en a pezsgofurdore mindig aszittem, hogy tenyler lehet furodni pezsgoben
ez csak pittyentes volt es amugyis mary irta es meg azt is mondja, hogy girdessenek meg termekbemutatot es ha dnak hozza kedvezmenyesz kajat meg szallodai szobat az OK
de forditva nem
nem merem leirni ki helyeben csinalnek bogratschbemutatot alnyi johgon, bar O tuti nem fogad el udulesi csekket

Kopasz Mercis 2009.01.27. 11:15:49

Az üdülési csekket azért adják a dolgozónak, hogy kipihenje a munka fáradalmait, nem hogy tovább adja a lányának, az meg az öccsének.

Mikolt is inkább venne jegyet neki meg a barátnőjének valami jó kis focimeccsre.

Ráadás:
Csomag tartalma:
2 éjszaka szállás / péntektõl vasárnapig / svédasztalos reggelivel, vacsorával a pezsgõfürdõ, finn és infra szauna, fitness terem, nyáron a szabadtéri fürdõ használata, gyermek animáció, programok és vetélkedõk
Teljes panziós felár 2009-ben:
Felnõtt: 7.600 Ft / fõ/ 2 éj
Szállás 39800Ft

Összesen 55 000,-Ft (Ez két fő, péntek, szombat, teljes panzió, előadás nélkül!)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.01.27. 11:19:23

nekem most van névre szóló üdülési csekkem (az idén már csak annyit kértem a cafeteriába, amennyi tündérmacikámnak a heti kedvezményes szigetjegyre kell)

mivel ilyen kiváló ajánlatokkal nem foglalkozom, és tudom, hogy nem bírnám ki a beszólogatást a marketingre (azt meghagyom anyósom, drága asszonynak), úgy döntöttem, veszek magamnak infraszaunabérletet. méregtelenítenem kell. mindjárt felrobbanok!

Kopasz Mercis 2009.01.27. 11:29:54

@sambalabammbumbumm: "Azt a kedves posztoló is tudhatná, hogy egy ****-os szállodai szoba ára minimum 60e Ft/éj (30e/fő/éj)"

Romantik Hotel Szidónia
Az év kastélyszállója 2007
Az Év Wellness Szállodája - 2005
Business Traveller Hungary Star Alliance Club - Az év legjobb étterme

Szóval nem egy szar.
Ár:80EUR/fő/éj kb 23eFt
Tehát azzal a minimummal vegyél kicsit vissza.

Stubb 2009.01.27. 11:30:35

Hát nemtom. Én egyszer nyaraltam egy hetet a hajdúszoboszlói Silver Hotelben olyan pofátlanul alacsony áron, hogy csak na. Komolyan, egy balatoni hétvégén többet elszór az ember, mint amibe az a hét került. Luxuskörülmények, hawaii, didzsi, napszemcsi. És ezért végig kellett hallgassak egy 30 perces előadást a medence partján, koktélt iszogatva. Valahogy rohadtul nem bántam....

Emanuelle 2009.01.27. 11:33:30

Nem az az 1 óra a gáz, állítólag utána
végig a seggedben vannak, ha nem vigyázol még a budira is utánadnyomulnak és nyomják a sódert a tutiról. Aztán költözhetsz, cserélhetsz telószámot, mert egy nem tudod őket levakarni.
Az én kedvencem a Zepter. Náluk undorítóbban nem nyomul senki. Ha meg elmerészkedsz a tuti 10 eFt-os ajándékodért a halál farkára a főhadiszállásukra, ott ér a nagy pofáraesés, amikor egy űbergagyi szarról akarják elhitetni, hogy 100 Ft-nál sokkal többet ér. Zeptermonnyonle.
(mondjuk az edények tényleg jók)

staropramen 2009.01.27. 11:41:50

@Maybourne
Sztrovacsek!Aki ilyen mázlista az ne feszegesse a kevésbé szerencsések idegeit. Egyébként col. Maybourne a CSK ban sem a szavahihetőségéről híres.

-Gyöngyibaba- 2009.01.27. 11:48:24

@staropramen: hát nem arról híres az biztos, de az utolsó részben amiben szerepel, jó király lesz :ĐĐ

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.27. 12:01:46

Szerintem maximálisan igaza van Mikoltnak, 2 nap nem olyan sok, nehogymár egy ilyen f.szsággal töltse szegény öcsi a hétvégéjét, amikor nyilván szívesebben kufircolna az alakulgató kapcsolatával. Mert 1 órás előadás NINCS, azzal bizony elmenne a fél délelőtt.

staropramen 2009.01.27. 12:13:39

@gyöngyi
Sztrovacsek ! nagy dolog, 1x a többszáz évad alatt. Nem túl jó nick.

Faith_Gunn · http://shadowbox.blog.hu/ 2009.01.27. 13:35:12

Ajánlanám a South Park hatodik évad "Asspen" című részét. Lehet, hogy ebben a hotelben is úgy megy az előadás, és ezért nem akarták mondani.
De ott legalább ingyen volt az "üdülés".

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.01.27. 13:59:46

Psmith: csak halkan jegyzem meg, hogy ott voltam már wellness hétvégén, és occónak occó, de hogy alig van ott valami... mondjuk a fizetős masszázs jóvót. Igaz, hogy végigröhögtem az egészet. Meg a csendszoba is jóvót. Csak kár, hogy vízforgató szivattyú hangja behallatszott.

Mikolt. 2009.01.27. 14:02:48

@psmith: hol irtam, hogy a ceg adta a dolgozonak az udulesi csekket?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.01.27. 14:03:18

@psmith:
Oké, győztél, van 4* hotel 30e/fő/éj alatt.
Ez a 2005-év wellnes szállodája:
www.hotelonlinehungary.com/hotels/carbona/index_hu.asp#prices

2 ágyas szoba: 46200 HUF lakosztály: 70950 HUF /éj ki lehet számolni 3 napra mennyi.

Posztommal csak arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy ha egy szálloda panzió/apartman árban kínál szobákat "olcsóér" akkor az eleve gyanús...

"vegyél kicsit vissza" azt hiszem ilyen beszólással kezdődnek a személyeskedő flame-ek és a kocsmai verekedések :)

peace

Mikolt. 2009.01.27. 14:11:13

@sambalabammbumbumm: sot, hat napra meg tobb, de en csak ket ejszakat fizettem nekik, mert smucig vagyok:)

vauvauvau 2009.01.27. 14:38:52

Örülj neki, hogy olyan olcsón nyaralhatsz és még képezheted is magadat, tanulmányaidat folytathatod!
Bezzeg majd a diplomát zsebre vágod, mi?
Örülj neki, hogy a Tanárok hétvégén is Titeket képeznek, szabadidejüket feláldozva!
Én se válaszoltam volna neked, mert ez már felháborító, milyen iskolakerülők vagytok!

vauvauvau 2009.01.27. 14:40:58

@-Gyöngyibaba-:
A gazdasági válság alatt nem bas.ni kell, hanem képeznie magát az embernek!
Gyurcsány is megmondta!

REAgent 2009.01.27. 15:57:47

Nemtom. Én múltkor voltam egy ilyen terméketlen bemutatón. A végén már hadart az előadó, hogy minél gyorsabban a végére érjen. Nem volt olyan mondata, ahol ne szólogattam volna be neki félhangosan, és ne cikiztem volna ki a kacatjait. ÉN élveztem.
Ja! Ma már szartam sünt, meg Batzpapucsot is. Ilyen türhő vagyok... :-)

Könnyű Karma (törölt) 2009.01.27. 16:14:07

Az ilyen előadásokon arra próbálják rávenni az áldozatokat, hogy vegyenek üdülési jogot.

Ha mégis betévedsz egy ilyen helyre, és odabilincselnek a székhez, mindig legyen nálad mp3 lejátszó!

avogadro00 2009.01.27. 16:43:43

Üdülési csekk nem átruházható, azzal is szivtak volna öcsédék

sasa 2009.01.27. 16:48:32

Talán nyáron meghívtak Nyugat Magyarországra egy 4-5 csillagos szállodába. 29000 Ft.ér kettőnket.
Akiket meghívtak azok páronként kaptak egy droidot maguk mellé,aki üdülési jogot akart eladni. Amikor elfogadtam a meghívást gyanus volt,de gondoltam kibírjuk. A szálloda egyébként szuper.
Most egy kis számtan.
Föszezon 2 személyes apartman ellátás nélkül 30 évre. éves fenntartás,akár mész akár nem 75000 Ft.(inflácioval emelkedve) Ha cserélsz országon belül,akkor + 13000 ft.És megmutatták a könyvet,hogy mire lehet cserélni,párat ismertem,hát borzadály.Mondták,ha cserélni akarunk,akkor ötöt jelöljünk meg,abból kettő talán bejön. Tehát nem oda mész ahová szeretnél!!! De a fenti összegért szerintem nagyon sok helyre el het menni magyarországon 2 fős apartmanba ellátás nélkül.Anélkül,hogy regisztrálnánk. És jött a hidegzuhany.A belépő összeg több mint 4 millió. Azonnal tudtam magamról,hogy ekkora hülye nem lehetek. Udvariasan megköszöntem,és mondtam,hogy sajnos nem tetszik az ajánlat. Erre az addig mézes mázas droid (nő) felpattant,és csak annyit mondott megalázásképpen,hogy ilyent csak az mond akinek nincs pénze!
Magyarán egy szaros senkik vagyunk. Azota csírájában fojtom el a hasonló telefonos próbálkozásokat.

Kardics 2009.01.27. 17:30:09

@avogadro00:
Nálunk mégis vásárolják a névre szólót. De nem csak egyet-egyet, hanem tucatszám. Akkor mégis csak tud kezdeni vele valamit.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.01.27. 17:31:31

@sasa: "Magyarán egy szaros senkik vagyunk"

az meg pláne, aki arra kényszerül, hogy ezt árulja!

Czigler Zsolt 2009.01.27. 17:43:10

Pocsay volt az is,azért!
Miért nem küldted el valahová?
Én már párat végighallgattam,el lehet velük is csacsogni,pénz meg nins és kész.Úgy kell terelgetni,mintha nem is arról szólna a dolog.Amelyik meg ugat,annak főnökét fölkeresni,esetleg csendben megfenyegetni picit.
No,ez a választás!

gergő83 2009.01.27. 18:10:10

"miszerint 2 éjszaka 3 nappal csak januárban 29.900 ft/fő árért vehető igénybe." nem 2 főre volt ennyi az ár?
mert ha erről a szállodáról van szó:
www.panoramaapartmanhotel.hu/index.php?idsub=86
itt 19.900ft/fő/éj duma nélkül!

gergő83 2009.01.27. 18:11:45

@gergő83: bocásáat 19.990ft/fő/2!! éj

Almatlan Jozsi 2009.01.27. 18:38:06

Én csak azt kérdezném, van-e 18 foknál több a szobában éjszaka? Ingyenesen kiszállítanak-e az állomásra? A reggeli mennyisége/minősége átlagos/átlagon aluli-e?

Szerintem az csak duma, hogy a vén nyanyák közül senki sem vásárol az ilyen termékbemutatókon. Tuti, hogy rábeszélik őket, mert lehet, még az ablakon keresztül is aláiratják velük az inviteles szerződést.

Én egyébként betiltanám a 60 év fölötti személyek részére folytatott direkt marketing tevékenységet! Ez büntetendő cselekmény kéne legyen! Vagy csak állami engedéllyel végezhető és az engedélyeket természetesen én magam bírálnám el. Ez az igazi biznisz, nem a pénzmosás.

lionking 2009.01.27. 18:43:25

Azért az az egy óra nem egy óra...
Mondjuk én bevállaltam többször is, mert jóval olcsóbban sikerült megoldani a dolgot, mintha előadás nélkül mennél, ráadásul mi 3-an mentünk, agyereket belealkudtuk ingyenesre, ráadásul mindenkit félpanziósra.
Viszont az előadás, amin az üdülési jogot óhajtják eladni a népnek, az lehet egy óra kb, de utána a személyes asszisztensed odaül, és jönnek a kérdések, hogy : nahogytetszik, meg hogy érezzük magunkat, nem akarunk-e mi is egy iylen remek lehetőséget stb....
Na ez még peruszkve 2-3 óra!!!! és ha valaki belép, akkor tapsvihar éljenzés, csóközön, mindneki örül mindenkinek, tiszta ámerika.. fúúú
Nekem is van bevett szövegem a végére, így aztán meg lehet úszni a szánakodó nézéseket :)

Csokifszeva 2009.01.27. 19:06:09

Lionking, elárulod mi a bevett szöveged a végére?

gonosz gombóc (törölt) 2009.01.27. 19:10:41

Én szeretem magam eldönteni, hogy akarok-e valamit csinálni vagy sem. A választás lehetőségét hívom szabadságnak. Ha előadást akarok hallgatni, akkor céltudatosan megkeresem ennek a lehetőségét. Ha szállodába akarok menni pihenni, akkor ez irányba keresgélek. Nekem ne kombinálja senki a kettőt a kifejezett kérésem nélkül. Néhány évvel (évtizeddel???) ezelőtt csak úgy lehetett jegyet venni a Macskákra, ha megvettél mellé az üzemi jegyárustól valami mocsokszarsenkitsemérdekel előadásra is is két-három-négy jegyet...

gonosz gombóc (törölt) 2009.01.27. 19:12:55

Ja, és fazekat a vasedényben veszek, paplant a paplanboltban, orvosi műszert - ki gondolná? - az orvosi műszerboltban, porszívót meg a Tescóban. Nem is vagyok sikeres ember!

lionking 2009.01.27. 19:13:02

pl praktikus az hogy
lekötött a pénzem, és csak 1 év két hónap mulva szabdul fel... keressen később, akkor talán.. a jórésze elfelejti, vagy már rég nem ott dolgozik.
A másik, hogy éppen most kezdünk otthon milliós költségvetésű építkezésbe (tetőtér, pince garázs bármi) így oda kell a lové, de majd eccer....

Kreatívnak kőő lenni...

cometneni 2009.01.27. 19:24:42

Én az üdülési csekkemből 2 Depeche Mode koncertjegyet vettem. :) meg 2 állatkerti bérletet anyósoméknak.

hatesz 2009.01.27. 19:28:10

Csak egy megjegyzés, mivel még mindig sokan összekeverik az üdülési csekket az ajándékutalvánnyal:
"A vizsgaidőszak leteltével sem csillapodott lelkem háborgása egy wellness hotellel kapcsolatos ügy miatt, így klaviatúrát ragadtam. Édesanyámtól karácsonyra kaptunk 69.000 forint értékű üdülési csekket. Mivel három gyerekem van, és a legkisebb csak 3 hónapos, úgy döntöttem, hogy inkább az öcsémnek adom a lehetőséget, akinek éppen friss kapcsolata alakulgat egy helyes leányzóval."

"Az Üdülési Csekkek felhasználása

Az Üdülési Csekken megnevezett Felhasználó - a továbbiakban Felhasználó - a nevére szóló Üdülési Csekkeket a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Üdülési Csekk forgalmazására létrehozott, az Alapítvány kizárólagos tulajdonában lévő Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.-vel - a továbbiakban Forgalmazó - szerződéses viszonyban álló, a jelen Weboldalon találhatóbelföldi elfogadóhelyeken használhatja fel Üdülési Csekkel fizethető szolgáltatások ellenértékeként.

Az Üdülési Csekk felhasználására kizárólag a Felhasználó jogosult, más személyre át nem ruházható. A Felhasználónak lehetősége van a szolgáltatások bármelyikét vele közösen igénybevevő magánszemélyek költségeit is a nevére szóló Üdülési Csekkel kifizetni." www.udulesicsekk.hu

Szoval örüljön kedves postíró, hogy rögtön el nem zavarták...

cometneni 2009.01.27. 19:37:13

@hatesz: Sok helyen NEM névreszóló az üdülési csekk! névre általában az állami szektorbéli cégek adnak. volt munkahelyemen a cég neve szerepelt. szóval nem zavartak volna senkit,ha ilyet kapott az anyuka.

hatesz 2009.01.27. 19:37:45

vagyis örüljön, hogy nem zavarták rögtön el:)

Bocs az offért, de az internet nem csak arra is jó, hogy ha megszivatnak akkor majd jól kipanaszkodom magam, hanem egy telefonos ajánlatnak(???) is utána lehetne nézni, ugymint elöbb nevezett oldalon, hogy fel lehet-e az üdülési csekket egyáltalán használni?!
Én ha 100szor is hívnának egy hoteltől telefonos értékesítők(!!!), akkor sem azt választanám....
Mégegyszer bocs az offért

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.01.27. 19:41:56

@Nálunk meg itt Tarpán: bocs már, hogy Neked címzem, más is szóvá tette már. Bármennyire is csalás-orientált gondolkodásúak vagytok, az üdülési csekkel, étkezési utalvánnyal, stb. nem az a baj, hogy látható bevételt generál. NAIVak vagytok, azt eltüntetik máshol.
A nagyobb probléma, hogy: elfogadáskor ellenőrizni kell, majd adminisztrálni, beküldeni és várni, hogy Őfelsége a Szolgáltató utaljon. Azaz azonnal-1-2 nap helyett legalább 30 napig várhat a vállalkozó a pénzére.

Ti, Böcsületes Bélák!

További magyar hang 2009.01.27. 19:42:42

Mikolt, eddig a Holdon éltél? Minden gyereelolcsónaszállodánkba telefonos zaklatáshoz tartozik egy ilyen-olyan előadás, amin részt kell venni. Alap.

hatesz 2009.01.27. 19:53:49

@cometneni, cicatulajdonos:
de abban megegyezhetük, hogy nem ajándékozható...
ujabb idézet az udulesicsekk.hu-rol: "...A név nélküli megrendelések esetén a Felhasználó nevének megadása a munkáltató kötelezettsége, melyet tollal, nyomtatott betűkkel kell elvégeznie..."

A hivatalos oldalról idéztem, ne kelljen már jogszabályt...

hatesz 2009.01.27. 20:03:41

@idelle: erre csak annyit, hogy nem kötelező senkinek sem üdülésicsekk-elfogadóhelynek lenni ám ja hogy az ingyenreklám jól jön? Az elöbb olvasgattam egy kicsit az üdülésicsekk oldalon, hát nemegy "kedves" ÜCS elfogadó többet kér el pl. a szobáért, ha ÜCS-vel fizetnek, holott TÖRVÉNYILEG szabályozottan pénzzel egyenértékű fizetőeszköz, amit KÖTELEZŐ évértéken elfogadni. Szoval had ne sajnáljam már azt a szállodást, aki plusz 10%ot kér a szobáért mert a vendég ÜCS-vel fizet.

én spec sohasem használtam/kaptam ÜCS-t, de ha szüleimtől karácsonyra 69e Ft értékben ÜCS-t kapnék, visszaadnám nekik, mert egyrészt az övéké, és azért kapták, hogy ebből ŐK pihenjenek, nyaraljanak. vagy max együtt elmennénk valahova. mert ERRŐL SZÓL az ÜCS asszem

ZON 2009.01.27. 20:19:25

@REAgent: Így kell csinálni! Legyen nekik megváltás, hogy vége az előadásnak.

tétovateve 2009.01.27. 20:35:23

Tesókák sunyiságot tanulni Magyarországon lehet a legjobban. Nemtom mi a fszért csodálkoztok amikor ti is olyan sunyi alakok vagytok mint akármék magyar.
Inkább ezt sasoljátok (www nélkül) ciganypurgye pont labrute pont fr.

hatesz 2009.01.27. 20:49:23

@tétovateve: abbahagyhatnád már az oldalad hirdetését...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.01.27. 20:50:21

@hatesz: kedves hatesz! nem kell senkit sajnálni, csupán azt a hozzáállást nem szeretem, hogy "a rohadt vállalkozó mindig csal!" és kik mondják ezt? akik soha nem próbálták ki a vállalkozás gyönyörét.

más: persze, hogy elfogadják az ilyen-olyan csekkeket/utalványokat, persze, hogy jól jön az ingyen reklám, hiszen minden vendég jól jön. attól még nem kell szeretni az utalvány intézményét.

az már nyilván egy következő kérdés, hogy az utalványok ellenére is lehet valaki korrekt üzletember a vendégekkel szemben.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.01.27. 20:53:46

@tétovateve: sunyiságot tanulni most legjobb az Egyesült Államokban, a befektetési bankároktól. erről ennyit.

2009.01.27. 21:04:35

Voltatok már ilyenen? Egyszer belefutottam, ha ők fizetnének, se mennék többször.

slovnaft 2009.01.27. 21:24:20

Engem már másfél éve minden héten hív egy-egy hitelügynök. Sokszor nagyon jók az ajánlatok, csak az időm kevés. Legutóbb azért utána néztem a hotelnek, hát kiderült, hogy a neten kínált utcai kedvezményes, ellátásos januári üdülés vagy tízezerrel olcsóbb, mint az extra telefonos ajánlat. Nem árt tehát az óvatosság.Az ügynökök egyébként korrektek, sohasem felejtik el megemlíteni az előadás fontosságát, sőt egyiket-másikat vissza is lehet hívni időpontegyeztetés miatt. Szerintem a legtöbb esetben jó üzlet a kedvezményes ajánlat: nekik azért, mert halott időben is van kihasználtság, nekünk meg a nyilvánvaló kedvezmények miatt. A nevető harmadik meg a marketinges cég.

Az utolsó balti Hering 2009.01.27. 21:29:44

@ColT: Erről az jut eszembe amikor nemrég regionális gazdaságtanon az új hordozható dvd lejátszómat teszteltem...:D
Amúgy meg az ilyen suttyó-marketingeléssel többet ártanak mint használnak
UFF

2009.01.27. 21:31:30

Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede
Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede
Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede
Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede
Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede
Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede
Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede
Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede
Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede
Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede Ede

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2009.01.27. 21:47:39

Na ne már? Milyen wellness szálló, ahol előre kell fizetni??? Voltam párszor ilyen helyen, de soha még előleg se... Az a kockázat része, ha valaki lemondja...
Biztos egy jó kis átverős üdülési jog volt az a termékbemutató...
jacint.blog.hu/2009/01/24/erno_bacsi_es_az_udulesi_jog

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.01.27. 22:13:10

Az a gáz, hogy ez az "egyórás" előadás többnyire 3, esetleg 4 és fél órásra duzzad, emellett üdülési jogot akarnak eladni a jónépnek, akik nem hagyhatják el a termet, amíg be nem fejeződik a recece.
Aki nem vesz üdülési jogot, azt utána valósággal kinézik, sőt, olyat is hallottam, hogy hirtelen visszaugrik a normál árra az összeg, ha nem üdülésijogozol.

Én is inkább a műemléki környezetet ajánlom, kis faszenessel, időben érkezéssel, megfelelő méretű hűtővel, ami eddig még mindenkinek tetszett. FONTOS, hogy ne késsünk, mert az megvisel lelkileg.

$Norbert$ · http://www.marketing112.hu 2009.01.27. 22:27:49

Amit ezek a cégek művelnek azt már nem lehet sokáig. Az ilyet egyszer csinálják meg az emberrel, többet nem fog kötélnek állni. A 10 millió is véges szám...
Az is gond, hogy ezekkel az akciókkal a hasonló akciókat is szétrombolják. Nem felejtem amikor 800 Ft-ért ki lehet menni Bécsbe, busszal, városnézésre és még 4.000 Ft-os ajándékot is lehet kapni. Micsoda világ!...

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.27. 22:54:45

@idelle: "Bármennyire is csalás-orientált gondolkodásúak vagytok, az üdülési csekkel, étkezési utalvánnyal, stb. nem az a baj, hogy látható bevételt generál. NAIVak vagytok, azt eltüntetik máshol."

Hát ecsém! Egy mondaton belül így tökön lőni magad! Ez nem semmi.
Most akkor én vagyok csalásorientált gondolkodású, vagy te tünteted el a látható jövedelmet máshol?
Te tényleg azt hiszed, hogy én nem ebben az országban élek? Ennyire nem nézhetsz hülyének senkit.

Mikolt. 2009.01.27. 23:19:42

@hatesz: megbocsass, EN kaptam ajandekba az udulesi csekket az anyamtol, aki szerint el kene mennem pihenni. en viszont nem megyek pihenni a harom gyerekem nelkul (veluk egyutt mar joval koltsegesebb es kevesbe pihenteto lenne), ezert az en nevemre szolo udulesi csekkel (meg egy kis plusszal) szepen kifizettem az ocsemnek a hetvegejet. teljesen felesleges hozzakolteni, hogy anyam kapta a munkahelyetol, mert mar nyugdijas. en pedig lehet, hogy furcsa, de szeretem az ocsemet, ezert nem okoz gondot lemondani a nyaralasrol a kedveert.

2009.01.28. 00:10:58

csak annyit: számom kezdetek óta letiltva, soha nem mentem ilyen rendezvényre. felhívtak, kérdeztem Bocsásson meg, honnan kapták az engedélyemet a személyes adataim kezelésére, mi a cégük neve: azonnal letették a telefont...szóval..mondja valaki, hogy nincs itthon adatmaffia

Magg (törölt) 2009.01.28. 06:39:55

@punpa:
Sőt....
január még "kedvezményes" időszaknak számít és csak 24kHuf/fő az ár apartmanban!

Jól át akarták rázni a kedves postolót!

forrórágógumi 2009.01.28. 10:47:09

Üdülési csekk nem átruházható, a BTK 1-től 3 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti mindkét felet. A feljelentést megtettük, köszönjük hogy önként dalolva tette közzé és adta fel magát. Ez enyíthő körülmény lesz a tárgyalásán.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.01.28. 10:49:44

@Nálunk meg itt Tarpán: valóban félreérthető úgy, ahogy leírtam.

tehát: aki akarja, az úgyis eltünteti a látható bevételét. az utalványokat nem ezért nem szeretik a cégek.

engem az bosszant, és azért írtam, mert az internetes fórumokon mindenki olyan nagy hanggal kritizálja a vállalkozókat, merthogy azok (biztosan) csalnak, de amikor jön Béla bácsi a gázszerelő, akkor seki nem kér áfás számlát. ugyebár...

bónusztrekk: bevételt "eltüntetni" jogszabályoknak megfelelően is lehet. az meg ugyebár már nem eltüntetés, hanem költségelés... ;-)

Balance Of Power 2009.01.28. 11:26:03

@idelle: Hat szerintem meg menjen a picsaba mindegyik vendeglatos, aki UCS/etkezesi utalvany/kartyas fizetesi szandek lattan pofakat vag! Anyadert irod akkor ki a lehetoseget. KP oszt kesz - tudomasul veszem es azzal fizetek majd.

De ugyanakkor milyen erdekes, hogy abban a pillanatban, amikor bevezeti az utalvanyos fizetesi lehetoseget, megugrik a forgalom.

Balance Of Power 2009.01.28. 11:30:01

A kirandulasos termekbemutatok zsenialisak. Egyszer voltunk ilyenen, mondom bazze, ebed is lesz, komaromi termalfurdobe belepo stb. , hat menjunk. Az ebed (fel 12-kor) senkinek a fel fogara nem volt eleg, a z eloado holgy tenyerbe maszo volt (edes csillagom, meg ilyeneket mondott a nyuggereknek - szivlapat), viszont a sok ven szatyor vasarolt, mint az orult. 250 ezres bioagynemut 20 ezres havi reszletre. Akkor mondtam azt, hogy soha tobbet nem fogom sajnalni a nyugdijasokat.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.01.28. 12:26:57

@Balance Of Power: na ja, a pofavágás az egy más kérdés. szerintem egyetlen szolgáltató se vágjon pofát. soha, semmiért.
ha eleg van a kuncsaftból, akkor mosolyogva dobja ki... ;-)

katee 2009.01.28. 13:53:14

@psmith: Üdülési csekket tényleg a dolgozónak adják, persze tovább is adhatja, az nem bűn, de nem olyan valakinek, akinek van egy 3 hónapos babája. Én egy kicsit felháborodtam volna, ha ilyet kapunk karácsonyra, hisz nekem is egy ilyen korú fiacskám van. Persze a szándék számít...

Balance Of Power 2009.01.28. 14:13:44

@katee: Miert? Vehet rajta ezer dolgot, nem kotelezo elmennie wellness hotelbe. Most terjesztik ki az UCS elfogado helyek listajat, tevekenzsegi koret.
süti beállítások módosítása