Tékozló Homár

Megszüntetett csatornák a Fibernetnél

2009.03.18. 09:40 | ge | 84 komment

Barcafan bár fizet a Sport 1-ért, nézni nem tudja, mert azt a Fibernet már nem sugározza. Az ügyfélszolgálat szerint nem tudtak megegyezni a csatornával, ezért kikerült a csomagból, amit ezen felül még jól át is rendeztek. Lehetséges, hogy ügyfeleket nem értesítették a változásokról, ők csak fizethetik tovább a hiányos csomagokat?

Nemrég történt velem, hogy futballt szerettem volna nézni, hát odakapcsoltam a Sport 1-re (amely ma már alap csatornának számít), és az újonnan bekötött Fibernet digitális tv-n az volt kiírva, hogy "Hozzáférés megtagadva". Nem belenyugvó típus lévén fel is hívtam a 1280-as információs számukat, majd néhány perces várakozás után (Az ön hívása nagyon fontos számunkra...) beszélhettem is az ügyintézővel kb. 2 percet.
 
A mondandója (kedves volt egyébként) az volt, hogy nem tudtak megyegyezni a Sport tv-vel, ezért nincs Sport 1. Sport 2 egyébként van, szóval kicsit ez sántít nekem. A probléma az, hogy én olyan csomagrafizettem elő, amiben van Sport 1. Aztán kb. 1 hónappal a bekötés után teljesen átvariálták a csatornákat, néhány el is tűnt. Természetesen információt nem adtak sem arról, hogy (miért) nincs Sport 1, sem arról, hogy kell visszarendezni a csatornákat. A Sport 1 mellett egyébként több más csatorna is eltűnt, szerencsére azok nem érdekelnek.
 
Aztán a hívásom után ellenőriztem egyenlegem, és kiderült, hogy 40 ft-os percdíjjal számolnak, tehát csak ez a rövid hívásom 200ft-ba került. Szerintem ez nem túl rendes tőlük...
 
A hosszú (inkább közepes méretű) történetem lényege: 
- kivesznek több csatornát, nem értesítik a felhasználót
- átvariálták a már megszokott kiosztást, és ismét csak nem értesítik a felhasználót, hogy miért tették, hogyan kell visszacsinálni
- 40 ft-ot kérnek percenként az érdeklődésért és a várakozásért is...
 
Szívesen fogadnám a Fibernet válaszát levelemre, hiszen érdekelne, hogy mikor szeretnék visszahozni a Sport 1-et, és ne adj isten kárpótolni az ügyfeleket...
 
Addig is óvakodjatok a Fibernettől (kivéve ha az az egyetlen lehetőség az internetre és TV-re, mint nekem...), nem tartoznak a legtisztességesebb szolgáltatók közé...
 
Üdv, barcafan
 
PS: Nagyon szeretném, ha ez felkerülne az oldalra, hiszen amikor betelefonáltam az ügyfélszolgálatukra, akkor mondták, hogy már sokan jelezték a csatornák hiányát. Ez talán kicsit meggyorsítaná a visszahelyezés folyamatát. Előre is köszönöm!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

betépett felhasználó 2009.03.18. 09:41:36

elsőzni öncélú webripacskodás, melynél már csak az elsőzők leszólása szánalmasabb.

lótumfaktum 2009.03.18. 09:43:21

mostmár minek olvassam?

betépett felhasználó 2009.03.18. 09:43:50

Kedves Barcafan, nem te vagy az 1etlen Balfacan aki igy jar(t).

DonCiccio 2009.03.18. 09:44:53

Erre mit mondjak?
Írhatsz levelet, hogy lemondod, de ugye nincs más szolgáltató...
Esetleg kérhetsz díjcsökkentést, hivatkozva a szerződésre, de arra tudjuk, mit fognak mondani. :-( Pech.

Shagrath 2009.03.18. 09:44:59

negyedikre nézzél maónika sót vagy forma-1-et az rtl-en

elwood 2009.03.18. 09:48:19

nem akartam ripacskodni csak ezért itt.

Fibernet írjon levélben tájékoztatást. Volt-e ?

Hűségszerződés ilyenkor hűtlenség miatt bontható.

betépett felhasználó 2009.03.18. 09:49:44

amugy se ertem mi a gond, hisz fibernettek ajnarozzak magukat:

Most érdemes igazán velünk tévézni! Megújult kínálat, minőség és hihetetlen választék a legnépszerűbb csatornákból!

Örömmel mondhatjuk el, hogy 2009. március 2-ától kábeltelevíziós programkínálatunkat több új csatornával színesítettük!

Új kínálatunkban minden korosztály megtalálja a kedvére való műsorokat, hiszen több filmcsatorna, szórakoztató, ismeretterjesztő és gyermekcsatorna közül válogathat. Sokan jelezték igényüket a tematikus, magyar nyelvű csatornák iránt, a csekély érdeklődésre számot tartó, idegen nyelvű közszolgálati tartalmak, valamint a Sport1 adó helyett.

Programcsomagjainkat úgy alakítottuk ki, hogy kedveltebb, szélesebb közönséghez szóló és minőségi műsorokat tartalmazó csatornákra cseréltük, a kevésbé népszerű és alacsony nézettségűeket. Mindezt a társaságunk által elvégzett országos véleményfelmérés eredményei is ezt alátámasztják.

Akik a Sport1 kivétele miatt háborognának, szarjanak sűndért.


kibernet zrt.

imittto 2009.03.18. 09:52:33

Szeretnék boldog névnapot kívánni minden kedves Sándor és EDE nevű olvasónak!!!

elwood 2009.03.18. 09:53:48

A upc minden számla hátán írja egy-két hónappal előtte mit vesz ki és rak be.

Meg lett-e fordítva itt a számla ?

betépett felhasználó 2009.03.18. 09:56:21


AAAAASSSSSSZZZZZFFFFFF!!!!


A Szolgáltatót harmadik személyek által okozott mősorkimaradásért, így különösen a
földi, mőholdas, kazettás mősorok elıállítóinak, és a mősorszolgáltatók, mősorszétosztók
tevékenységéért; a mősorszolgáltatók mősorkialakításának rendszeréért; egyes adások
szüneteléséért, megszőnéséért, illetve a kódolás bevezetése miatt a vétel
ellehetetlenüléséért; az adóállomások teljesítményének változásából és a külsı zavarokból
eredı vételi hibákért; valamint egyéb, a szolgáltatás nyújtását befolyásoló külsı tényezık
bekövetkezésébıl eredı vételkieséséért (pl. áramkimaradás stb.); illetve ha a szolgáltatás
lehetetlenülése, szünetelése, megszakadása a rendszerhez nem csatlakozó ingatlan
tulajdonosainak a távközlı eszközök elhelyezéséhez szükséges hozzájárulásának hiánya
miatt következik be, felelısséget nem vállal.

tessek perelni.
az optiKUSSSal!

Landy4x4 2009.03.18. 09:56:21

Csak megnyugtatásul kedves blogposztoló sorstársamnak a TvNetwork nevű gittegylet pontosan ugyanezt tette közel egy évvel ezelőtt. Türelem és kb 1 év múlva megegyeznek az UPC-vel a Fibernetesek és lesz neked megint Sport1-2 :)

vape 2009.03.18. 09:57:46

A szolgáltatók rövid hívószámai (mint pl. a 1280) kék számnak számítanak. Ha mobilról hívtad, akkor a 40 Ft/perc egy teljesen normál kék számos percdíj.

elwood 2009.03.18. 10:01:56

@betépett felhasználó: te tényleg be vagy tépve. nem a Sport1 szünetelteti az adást hanem a fiber rúgta ki onnan a poszt szerint

szbszig 2009.03.18. 10:06:46

Ez az "átvariálták a már megszokott kiosztást" pontosan mit takar? Csak hogy a csatornák hullámhosszai változtak? De akkor csak be őket kell hangolni újra a tévén, az meg nem olyan nagy probléma, nem? Vagy itt is ilyen dekóderkészülék van, mint ami a UPC-nél divat egyes helyeken, ahol minden fix, még a csatornák számozása is? Nem értem, bár kétségtelen, hogy amennyit tévézem, az alapján nem is igazán fogom. Mondjuk a Sport1-et speciel én is hiányolnám, mert az egyetlen dolog, amit még szoktam tévében nézni, azok a sportközvetítések.

Dscdbb 2009.03.18. 10:10:03

Fibernettel mindig is gondok lesznek, én már megszabadultam tőlük, azóta eszembe sem jut, hogy milyen szolgáltatónál vagyok!

sweety 2009.03.18. 10:11:23

Sziasztok!

Mivel ma EDE névnapja van,szeretném elolvasni Balatonfüred legkedvesebb vendéglátójáról szóló posztot. Sajnos nem találom, tudna valaki ebben segíteni, hogy merre keressem?
Előre is köszönöm!

Koholmány 2009.03.18. 10:11:55

@szbszig: nem vagyok egy elektroműszerész, de digitális tv-n nem hiszem hogy hullámhossz van még :)

kavinton 2009.03.18. 10:15:19

a upc nem fog fog engedni a 21bol. A sajat csatornajat nem fogja olcsobban adni, ezert nem lesz megegyezes a fiber es upc media kozott. a fibernet meg erre jatszik, mert igy vis major van. de erre hivatkozva felmondhatod a szerzodest, mivel nem tajekoztattak a szerzodeskotesnel csatornavaltozasrol es meg raadasul a hibas kinalattal lett ertekesitve, amit persze a felugyelet sem szeret, bar erre szoktak az NHH-sok azt kuldeni a cegek fele h ejnye-bejnye tobbet ne csinaljatok ilyet az ajandekokat pedig koszonjuk.

maincoon © 2009.03.18. 10:16:42

én is morci lennék, ha elvennék a sportcsatornák valamelyikét. imádom a kosárlabda meccseket :)

tygger 2009.03.18. 10:20:21

@sweety:
ez nem lehetséges, hiszen törölték. de én tudom ám, hogy hol találod meg, csak nem mondom meg. ezfontos.uw.hu/ hopp, kicsúszott a számon, bocs

effective 2009.03.18. 10:20:53

Apám totál sportfüggő (foci, tenisz, kézilabda....), és náluk is Fibernet van, és most ő is szívja a fogát, és anyázik!
Lehet, hogy benne van az ÁFSZ-ben, de akkoris! Legalább egy értesítést kellett volna küldeni (ha közben kiderül, hogy küldtek, akkor hamu a fejemre, és ohhh sorry) arról, hogy bocsi de 2009.xx.xx-től nem lesz sport1, mert nem tudtunk megegyezni velük, ennyi!
Ja és Isten éltessen minden Sándort és EDÉt! Ez FONTOSCH!

sweety 2009.03.18. 10:22:05

@tygger: Köszönöm szépen! Feldobtad a mai napom! :)

szemig jimmy 2009.03.18. 10:25:07

Nem tudom mondtam e már, de hozzám bekötötték a digit! Van sport1 is. Meg kell rendelni, négy-öt hónap és viszik is :)

köpőcsésze 2009.03.18. 10:25:13

Ja, látom beelőztek és már javában olvasod!:-)

sermájer 2009.03.18. 10:25:43

Kedves barcafan!!!

Én is fiber vagyok, nekem se volt más lehetőségem. Szintén boxos vagyok, nekem a box befrissítette a csatornákat és mindent átpakolt, semmit sem találtam, egy csomóra meg azt írta, hogy nincs hozzáférésem (m1, m2-re is), úgyhogy fogtam, visszaállítottam a gyári beállításokat (kézikönyvben le van írva) és akkor vissza pakolt mindent a régi helyére.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.18. 10:30:44

"Az ügyfélszolgálat szerint nem tudtak megegyezni a csatornával, ezért kikerült a csomagból, amit ezen felül még jól át is rendeztek"

Nálunk ezt a Viasattal csinálták, ami azért is LOL mert az ország 99%-ában van, csak a Vidanetnek nincs velük szerződése.

Attól függetlenül a Fibernetnek jár a sün - ha valami nincs azt ne tessék kifizettetni!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.18. 10:32:13

@sweety: Azon kevesebb hozzászólás van, nálam megvan az Ofélia által elmentett változat (több, mint 5.000 komment), ha írsz egy mailt a nevemre kattintva, elküldöm Neked azt is.

kavinton 2009.03.18. 10:33:10

igazabol nem is az NHH-hoz hanem a GVH-hoz kell ezzel fordulni. Mivel itt a UPC media az egyik legnepszerubb csatornajat nem akarja masoknak tovabbitani, a sajat ceget reszesiti elonyben. Ezert az eddig bevallt irreallis koveteleseket tamasztja a csatornatovabbito tarsasagok fele. Ez GVH-s ugy, bar sok eselyt nem latok arra, h ebbol valos bunti es szerzodes is keletkezik. Valszeg az van a hatterben hogy a UPC media premiumcsatornakent szeretne ertekesiteni, de a fiber ezt nem tudja elfogadni, mert sokat kernek erte es annyit nem er ez a csatorna (bocsika a rajongoitol).

sermájer 2009.03.18. 10:33:48

Ja és nálunk is csak fiber van, de a XXII-ben épült az rtl székház, ami miatt építettek egy egész lakóparkot és természetesen itt az rtl klubbosok laknak és természetesen az egész kerület kivételével csak és kizárólag itt van T-kábel. Ha náluk van, nálunk miért nincs? Mondjuk nálunk a fiber lefizette az önkorit a kizárólagosságért

kavinton 2009.03.18. 10:35:43

@effective: kuldtek ertesitest. ki van logatva a szemelyes ugyfelszolgalatukon hirdetmenyben :) es esetleg orszagos napilapban is meghirdettek 2x, ha nem akkor NHH panasz azonnal, bar ezzel nem szerzitek vissza.

greggrant 2009.03.18. 10:40:38

Nálunk csak a kábeltévét monopolizálja ez a béna banda (szar minőségben, természetesen, egy adag mono hangsávos csatornával), de legalább értesítést küldtek a változásról, ami ugyanúgy nem tetszik nekem sem. Persze, beraktak a helyére sportklubpluszt, de annak a színvonala finoman szólva is szar.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.18. 10:44:51

engem az utott sziven hogy nem ingyenes a telefonszam
ez hihhhhetetlen

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.18. 10:46:52

@sermájer: "Mondjuk nálunk a fiber lefizette az önkorit a kizárólagosságért"
Ja hát így nem nehéz...
2. platós IFA-nyi sün...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.18. 10:47:34

Boldog névnapot Kedves EDE!!!!!!!!!
Köszöntelek eme verssel:

Ede igaz története


Béfüreden él az EDE,
Tele van a töke vele,
Kertje vendégekkel tele,
Bográtschozni szeretnek-e?

Az Attila megneszelte,
A vendégház nincsen tele,
El is ment hát Béfüredre,
Üdülési csekkjét vitte.

Előtte már megnetezte,
Csekket nem fogad el EDE.
A csekkjeit mégis vitte,
Üveglapot összetörte.

Odaértek Béfürendre.
Háznál se kulcs, se az EDE.
Hogy a mama odament-e?
Nem derült ki mindmáig se.

Hej, hej milyen ez az EDE?
A faszenes legyen vele!!!
Vendégedet tiszteled-e?
Kulcsát időben hozod-e?

Órák után jött a neje,
Attilánkat beengedte,
Bográcsozni nem volt kedve,
Kis faszenest elővette.

Ata hűtőt kiszemelte,
A sok sörét beletette,
De nem jött meg az ő kedve,
Mert EDE leteremtette.

A napok meg múltak teltek,
Rossz idő nem jó a kedvnek,
Attiláék hazamentek,
Üveglapot nem cseréltek.

Séta utzán ballag EDE.
Gondolkodik: Vétettem-e?
Attilának betettem-e?
Feje búval vagyon tele.

Jött új vendég, kiszemelte
EDE házát, beletette
Rücskös lábát, s reszelgette,
Az üvegért reklamált-e?

Rábaltázott erre EDE
Attila bejelentette
A Homár megjelentette
Gábriseszter rekorder-e?

Jött sok komment, ide vele
Nem vagy egyedül Te EDE
Vendéglátósok szégyene!!!!!!!
Ez az EU? Na ne, na ne!!!

Sok, sok ember kommentel-e?
Naná bizony, rekord lesz-e?
Ötszáz, ezer, hogy bírod-e
Válasz nélkül EDE, EDE?

Jött a válasz: írta EDE
Kommentelők! Tűzre vele,
Attilának főhet feje
NBH is nyomoz! EDE.

Kommentesnek nem fogy kedve,
A kétezret célozzuk-e
Született is sok versike,
Ej-ej, EDE, ej-ej, EDE!

Kommentelő kommentelte:
Bunkó stílus ez, Te EDE!!!!!!!!
Nem a Vendégért vagy-e Te?
Ha letolom, beveszED-E?

Az adódat fizetED-E?
Atát megkövetED-E?
Bográtscholást engedED-E?
Kis faszenest rejtgetED-E?

FONTOS!!! kérdést felelED-E?
Kékszalagot megnyertED-E?
Bogratschgulasch-t megeszED-E?
Barátnőd kibír-e EDE?

Lapít, lapít ez az EDE
A rokona kommentelte:
Unokaöccs volnék vele.
Bibliából idézgetve.

Komment áradt erre persze,
Nem Biblia, EDE mersze
Kell ide, hogy kijelentse,
Válaszol a kérdésekre.

Próbált válaszolni EDE,
Nagy nehezen ezt közölte,
Hónap végén Jövök!!!! EDE
Válaszolok kérdésekre.

Jött is aztán hónap vége,
Igaz azt nem mondta EDE
Melyik hónapnak a végén
Válaszol a kérdésekre.

Ezután jött komment: nesze
Ötezredik ki leszen-e
Bográtschozni lementek-e
Magasságos Béfüredre?

Füred honlap tele vele,
Hogy mit csinált ez az EDE,
Füred TV riportere
Riportot csinálna vele.

Séta utca huszoneggye
Kultikus hely, mert az EDE
Kisfaszenes története
Miatt sokan jönnek ide.

Borfesztivál? Egye fene!!!!!!!
Csak az Edét meglátom-e?
Több ember így kommentelte,
És lementek Béfüredre.

Kinek csillag a szerencse,
Meg is látta EDÉT persze,
Pizzázóban csak megleste,
Hogy az EDE felesel-e.

Komment közben recept hegyek,
Jesszumpepi hála neked!
A Havajj meg fűszerezte
Ugye Hagyma Te vagy benne?

Sok-sok komment, elég lesz-e
Hogy az EDE megérti-e
Nem róla szól ez a rege
Valóság ez, Magyar Mese.


Ui:
EDÉNEK a töke tele,
A Homárt feljelentette,
A Homár így kitörölte,
Volt is bánat ehe, ehe.

Ofélia elmentette,
És a neten közzétette,
A fájlt el is küldözgette,
Így marad fenn mindörökre!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

sermájer 2009.03.18. 10:48:08

nálunk is csak a kábeltv a monopol, de viszont egybe mindent tőle a legolcsóbb, nem érdemes külön-külön megrendelni a dolgokat máshol, úgy drágábban jön ki. Tudom, hogy csak szart várhatok mindenki mástól is, úgyhogy már nem mérgelődöm. Fiberes területen pedig van ingyenesen hívható vezetékes számuk, miért nem azt hívtad, az sima belföldi vezetékesbe lett volna mobilról! Bár nekem általában fél óra, mire a hívásom fontos lesz a számukra! :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.18. 10:49:55

@Jani haverja: Anyám, az eddigi leghosszabb Homár vers... :)

sermájer 2009.03.18. 10:49:58

@ColT: Inkább ahány ember lakik a kerületben és szív a fiberrel, annyi sünt a seggükbe!! :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.18. 10:51:46

@ColT:
vers??
ballada!!
testamentum!!!

Hang Ember 2009.03.18. 10:53:07

Ez a fiberizé nem-e a Rubicom csoport tagja?
Hasonlít a sztori a nálunk szolgáltató céghez, mondjuk ők tényleg kiküldték az értesítő levelet vagy másfél hónappal a változások előtt. (Asszem le is írtam a Homáron valami kommentbe...)

Calogero 2009.03.18. 10:57:01

Az öcséméknél ugyanezt tették, csak ott annyira összekutyulták mindezt, hogy ugyan nincsen Sport1, de van helyette ugyanott HBO valami legalapabb csomagban :-) ellenben úgy tudom a Hír TV-vel sem tudtak megállapodni a cégnél, szóval vannak bajok arrafelé, addig is javaslom a meccsnézéseket a netre áttenni

maincoon © 2009.03.18. 10:58:13

nekem tetszett a ballada.
azért nem voltam idáig, mert átolvastam megint az érdekesebb részeket.
mi ez ha nem nosztalgia...

sermájer 2009.03.18. 10:58:19

Ja és azt még nem is meséltem, hogy a XXII-ben mivel van "digit" adás, ezért NEM adhatnak el analóg kábeltv szolgáltatást!!! Ezt az ügyintéző mondta a központban. Szemétség mi?

khmm... 2009.03.18. 11:00:14

Azért valahol szomorú, hogy ilyesmit közvetkezmény nélkül megtehet egy kábelszolgáltató.
Darab-darab alapon cserélgeti a csatornákat. Befizetsz - most csak hasalok - 20-30 prémium csatornára, aztán lassacskán, fokozatosan lesz belőle 20-30 teszkógazdaságos gagyi... a díj fokozatos emelése mellett. :-((((((((

Kb. két év alatt kivették a jobb idegen nyelvű csatornák nagyobb részét. :-(

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.18. 11:01:17

@ColT:
@hagyma:
@maincoon ♀:
Köszönöm az elismerést a haveri kör nevében (együtt költöttük).
Meg természetesen köszönet Oféliának, nélküle ez nem jöhetett volna létre:)

pitzburg 2009.03.18. 11:02:41

A szüleim kaptak értesítést erről,ha jól emlékszem a januári levélben volt az új csatornakiosztás,abban leírták azt is,hogy megegyezés hiányában szűnik meg a csatorna.

betépett felhasználó 2009.03.18. 11:04:49

@khmm...:
valszeg tenyleg a kozonsegnyomsara reagalnak igy.
a pornepnek nem mezzo vagy bbc kell, hanem gyozike es tarsai, ATV, film +- es monikashooooo.
bunkosagra bunkosaggal reagalni nem bunkosag, hanem tulelesi filozofia

sobri jóskáné 2009.03.18. 11:11:38

Én sem vagyok sikeres. Fibernet a tv, mert a Digi egy szar volt. Azért Fiber, mert anyukának kellett a Paprika tv. Egyszer csak azt láttuk, hogy csatornák eltűntek, a havidíj meg szépen folyamatosan emelkedett. Értesítés sehol. Anyázó levél, telefonhívás, fax, minden volt. Válaszra sem méltattak, de amikor a reklamáció miatt nem fizettem be az egyik havidíat, a következőn már kamat volt. Szarjanak vemhes sünt.

Slam 2009.03.18. 11:13:07

nekem csak fibernet kábel TV van, nem digitális. tény, hogy márc. 1-től változott a programkínálat, a csatornakiosztás és az árak is. erről a márciusi szlalevélben tájékoztattak (sztem bőven márc. 1 után kaptuk meg). nekem csak a hullámhosszokot kell megváltoztatni. a sport1 nem annyira hiányzik, van másik 8 sportadó (lett pl. sportklub plusz vagy mi), de azt, hogy az egyetlen francia adót, ami a TV5 (mezzo és mcm top nem számít) kivették, na meg a BBC prime-ot... az nem esett jól. :) de ez van, ezek ilyenek.

Welcome 2 the UK · http://welcome2theuk.blog.hu/ 2009.03.18. 11:15:43

Itt lassan az egesz orszagot fel lehetne jelenteni :-)

EÖ (törölt) 2009.03.18. 11:19:20

@sweety:

ezfontos.uw.hu/

a többiek nem mondták, de én szólok, hogy hátul kell bemenni, de előbb előre kell menni, ott becsöngetni, utána megint visszamenni hátra és ott ilyen békával vagy görgővel be lehet menni

betépett felhasználó 2009.03.18. 11:19:50

@Jani haverja: orommel jelentem, hogy en is resze vagyok a TORTENELMNEK.
Hosszas leveltari kutakudas utan magamra leletem az omniozus ede post 3676ik kommentelojekent. Anyam, buszke lehetsz fiadra!!

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2009.03.18. 11:19:52

Boldog névnapot minden kis faszenes és üvegasztal nevű homározónak :D
FONTOS!!!!!

greggrant 2009.03.18. 11:22:34

@hagyma: nem írom le, mert kimoderálnak, maradjunk a finomabb verziónál ;)

elwood 2009.03.18. 11:23:15

én meg pont szabin voltam a füredi "fesztivál" idején

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.18. 11:23:41

@betépett felhasználó:
Ne haragudj, hogy nem tudott a haveri kör a versben megemlékezni rólad is, mert akkor hosszabb lenne a vers, mint a Háború és béke:)))

2009.03.18. 11:26:35

Mindegyik kábelszolgáltató takony.
A jupiszi is kiszedte a csomagból a spanyolt, holott donxiote nyelvén szeretem nézni a híradót.
És ők is állandóan csereberélgetik a csatornakiosztást hogy szivjon a juzer és hangolgassa át a tévét meg a videót több órás munkával mindig.
szarjon sünt "nagylászló", "kovácselek" vagyakárhogy hivják buzi marketing osztályvezető aki kénye-kedve szerint szopatja a nézőket.

bounty123 2009.03.18. 12:00:11

A szolgáltató tuti feltüntette ott is, hogy a kiosztás változtatására fenntartja a jogot magának, szóval hiábavaló a reklamáció. Nálunk legalábbis így van.

egyszerüen 2009.03.18. 12:02:22

nekem invitel Trio van. Ergo InviItV vagy mi a turonak hivják.
Ott is ki lett véve az egyik csatorna , pedig azon néztem a Dallast,
Eurosport 2 az istencsászár szombat és vasárnap adják a bajnoki mecseket.
A helyi kábelt meg lemondtuk mert ..

Drága volt
szinte havonta cserélgették a csatornákat
meg hülyének néztek, meg nem volt Jurosport2:))

Dervenkál Egon 2009.03.18. 12:02:38

A jóisten rohassza az eget a Fibernetre!
Engem a sport1 igazán nem érdekel, de ugyebár az a néhány ami érdekelt csak a legnagyobb és legdrágább csomagban volt meg. Most, hogy ne kelljen 20 ezer forintot fizetnem havonta újabb egy éves hűségnyilatkozatot kellett kötni (mert más szolgáltató nincs is nálunk). Viszont több normális csatorna (pl BBC Prime) eltűnt a csomagból, és csak szar gagyi magyar fospumpákat lehet nézni (EchoTV, StoryTV, Filmnet, BudapestTV, stb.). Ki a fasz kérte ezeket a szarokat???? Az MTV-ből is csak a magyar van, ami zeneileg még az MTV Europe-nál is nagyságrendekkel igénytelenebb. Kell a francnak a sok értelmetlen magyar (húúú mer magyar) csatorna. Nekem 5-6 adó kell, azokat tegyék vissza, a többi be sem programozom a tv-n. Na jó, az RTL-Klubot a Forma1 miatt talán mégis.

Pitta2 2009.03.18. 12:02:48

Én is így jártam. Azt még valahogy elviselném, hogy a Sport1 nincs, de azt hogy a Private Spice sincs, az már felháborító. A plaboy tv nézhetetlenül unalmas. Már motorversenyt is adta ott, ahol évek óta "felnőtt" műsor megy. Disznóság!!!

theface 2009.03.18. 12:09:56

A fiber esete nem egyedi, gondolom sejthető kikre gondolok.
A upc több ezer hűségszerződés alatt álló ügyfele ellenére tavaly október végén csak úgy "poénból" 12 csatornát szüntetett meg az analóg vonalon. Az addig "szegényesebb" digitális csomag meg természetesen fura módon, pont annyi csatornával bővült.
Érthetetlen, hogy ha az ember hűséget köt, miért baszik ki vele a szolgáltató többszörösen.
Mi 9990ft-ér szerződtünk 1 évre internet, tv, telefon 3-masra. Telefont mondjuk nem használtuk, de annak tudata hogy augusztusig egy fityinget sem kérnek érte hízelgő ajánlat volt (és tényleg nem is kértek, vagyis számlán nem részletezték ezt). De, hogy azért ne legyen minden szép és jó, az 9900ft minden hónapban 1-2 ezerrel valahogy többre sikeredett. Ez a része nagyjából hidegen is hagyott bennünket, mert még így is spóroltunk a korábbi állapoton 2000 ft-ot. Nah de jött tavasszal az internetcsomag emelés, persze aki hűségben volt le volt szarva ő nem kap semmit, sőt a végére ugyan azért a pénzért 3x rosszabb net lett a jutalom - igaz sebesség csak kétszer olyan lassú volt ugyan azért a pénztért, de valami fura módon ahogy aláírtuk a szerződést a net napi szinten 4-5x szakadt, hűség szerződése van, úgysem mehet el a csóka, van egy hibaszázalék ami alatt nem is reklamálhat, gondolta a upc magában.
Nah szóval "kínkeserves" állapotok között, elérkeztünk a csatorna szűkítéshez, amikor is erről felhívtam őket, hogy is van ez, hűségem van ennyi meg ennyi csatornára ők vállalták, hát adják is plusz még ekkor szóvá tettem egy nagy halom dolgot. Kedves ügyintéző (tényleg az volt) próbált segíteni, és javasolt egy olyan megoldást, amit valami fura módon jópár korábbi telefonálásnál fel sem merült, hogy ajánlatba tegyék. A következők voltak:
-nagyobb netre váltok, automatán nincs már hűség + ha új ügyfélként megyek akkor kevesebb pénzért jobb netet kapok mint most.
-ha lemondom az analógot és megrendelem a digitális tv-t x hónapig csak 1000ft, sőt ha több tv van a családban akkor akkor média box nélkül azon lehet nézni az analóg programkínálatot.
- telefonnal nem lehetett mit kezdeni, azzal ki kellett bírni a hűséget.
Hát mondom 1 hónapot kibírunk a régi csomaggal ez a lehetőség nem igazán érdekelt bennünket, ugyanis amint letelik a hűség, lehet akkor 2x olyan gyors netünk stb., ekokr kedves ügyintéző a-a, nem marad a régi net és a többi nyalánkság.
Mivel nem maradt más lehetőség, analóg tv lemond, helyette digitálist kér, internet csomag váltás, és benyújt egy panasz, hogy ennyi meg ennyi pénzzel lógnak mert sosem volt az a 9900ft annyi.
csomag váltások stb megvoltak, persze tudtuk, hogy majd egy idő után digitális tvjük majd 6000 ft lesz, de amit kínált megérte, gondoltuk mi - mára már nem így gondoljuk, mert mókás eseményként, hetente 3-4 alkalommal kikapcsol a média box, miközben nézed is, erre azt mondták bent, hogy juj szoftver frissítés meg stb. mondom miért nem úgy van belőve, hogy akkor csinálja meg amikor kivan kapcsolva, erre csak hát őőő. Persze egy ilyen újra indulásnál persze valamiért törli a felvétel memot is, hurrá.
A benyújtott anyagi panaszt persze el kummantották, hogy ő kellett árat emelni meg gazdasági válság meg stb. rizsa szöveggel.
Nah mindegy gondoltuk mi, hűség nincs (persze évek óta hűséges előfizetőjük is voltunk sikeresek vagyunk, mi?) digi a házunktól kb 200méterre van már hamar váltunk. Vagyis váltottunk volna, ugyanis digi más irányba fejleszt, am mi utcánk meg kb a legkevésbé fontos prioritású körbe került bele, ami annyit jelent, hogy akkor jönnek ide, ha az utcában lakók kb 80%-a előre aláír velük - hurrá.

satho 2009.03.18. 12:18:10

A Fibernet egy tényleg gennyes cég. A közműegyeztetés is szarakodik náluk, szakági tervezők részére is. Drága és lassú az információáramlás.

A Krisztina téri irodába kell menni és ott verni az asztalt, de túl kell jutni egy biztonsági őrön a portán.

FiberNet Kommunikációs Zrt.
1013 Budapest Krisztina tér 2.
fibernet@fibernet.hu

délioldal 2009.03.18. 12:44:33

ez az a fibernet akikkel a hirtv is csatázik mert velük szintén nem köt szerződést a szolgáltató? állitólag tavayli áron kapták volna a hirtv műsorát de sokallták és nem írták alá a szerződést ...
árat vajon emeltek-e a fibernetnél ennek ellenére?

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.03.18. 13:37:27

kavinton 2009.03.18. 10:33:10
Ezert az eddig bevallt irreallis koveteleseket tamasztja a csatornatovabbito tarsasagok fele."
de akkor jó páran csinálják ezt! egész múlt héten arról ment a vita, hogy a fiber nem akarja a hírtv-t se kifizetni... a kikapcsolás előtt 1.5 nappal megegyeztek! a HT nem emelt, csak a tavalyi árat kérte... a hírek szerint... ez máris 2 a fiber ellen... érdekes...

mnandy 2009.03.18. 14:05:39

Csak, hogy tudjátok, hogy milyen az, amikor ez a fostalicska cég "kockával" próbál kikezdeni:
(régi történet, de szép)

hup.hu/node/45040

satho 2009.03.18. 14:21:50

@mnandy ezt végigolvastam, de ehhez komoly informatikai képzettség kell, hogy ilyet megtehessen az ember, erre egy átlagember nem képes ezért folyamatosan meg is szívja és a netszolgáltató ezt ki is használja.

Fibernet és T-foslány egy gagyi.

Dervenkál Egon 2009.03.18. 14:52:06

délioldal: elárulom, hogy igen. Pontosabban, ugyanannyi pénzért felegyors net, vagy ugyanaz a net drágábban, vagy tök új tv+net kombó picit drágábban.

Breki77 (törölt) 2009.03.18. 14:54:43

A Rubicom is hasonlóan járt el. Azzal a különbséggel, hogy ők szóltak, hogy lassan csődbemennek (elérte őket is a válság fedőszöveggel írták). A sport1 ugyan megmaradt viszont több más csatornát kivettek és cserébe olyat raktak be, melyek biztos senkit nem érdekelnek de nekik legalább közel ingyen van a sugárzás. Ott is hagytam őket. Most T-nél vagyok és minden nagyon király.

AlulírottFentemlített 2009.03.18. 15:25:05

A upc is cserélgeti a csatornákat csak úgy. A kisfiam ennek nem nagyon örült, mert megszünt a minimax és lett helyette cartoon network. Ezen viszont olyan idióta mesék vannak ami egy 4 éves gyereknek még nem valók. Sőt másoknak sem :-(
Berakták tv paprika helyett a CCtV4-et, remek kínai adó. Igaz kicsit gyenge a kínaim, így nem nagyon értem, hogy mit motyognak.
Szóval ezért szarjanak sünt.

Más:
Március 8.-én beszart az upc-s netem és felhívtam a 1220-at. Kiválasztottam a menüből a hibabejelentést és egyből jelentkezett az ügyintéző. A tárcsázástól a problémám elmondásáig, rögzítéséig 4 és fél perc telt el, bár kicsit tartottam attól, hogy félórákat kell várnom rájuk. (A homáros tapasztalatok alapján.) Elmondtam a problémám, hogy a modemet kikapcsoltam, bekapcsoltam és a net nem ment továbbra sem. Március 10.-ére ígérték, hogy kijönnek és megnézik. Délután fél kettő és fél öt között. Fél 3-kor meg is jött a szerelő, megnézte a dolgokat, a modem működött, viszont az elosztó amiből elmegy a kábel a tv-hez ill. a modemhez, na az döglött meg.
Kicserélte, majd távozott.
Mivel ez nem az én hibám így fizetni nem kell érte.
Ezért viszont pirospont nekik.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.18. 15:40:41

Miért gond ez a XXI. században?
WEB kamera a havernál, ha van Sport1,szembeállitva a TV-re, oszt' skypon vagy a társain látni a műsort :)

Vasárnapi Kalapos Úrvezető (törölt) 2009.03.18. 16:50:02

@Pitta2: De ha olyan területen laksz, ahol van a fibernek digitális adása, akkor nappal-éjjel nézhetsz recskatévét... Méghozzá a legfinomakból való hármat...

2009.03.18. 18:40:04

Nem ez az egyetlen lehetoseg sehol. Ott van pl. a "tanyeros TV", raadasul neha olcsobban is, mint a Fibernyet.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.03.18. 21:31:41

Rubicom.
Minden év elején variálnak valamit, mire megtanulom a csatornakiosztást, jön az új.
Idén is.
Volt nagyon rég magyar viva, meg mtv central, meg vh1. Most egyik sincs, ezek közül a vh1-t sajnálom. Van NG music meg C music (ez jópofa) meg MCM.
Volt sokáig Discovery Channel-ünk, aztán egyszer csak lett Discovery Science-ünk. Decemberben jött a levél, hogy jan. 1-től natgeo wild-ot kapunk. Na, ezt kitolták márc. 1-re. Azóta se mítoszirtók, se bréniek. Jaj.
Animal Planet helyett Fishing and Hunting. Nagy-nagy feketepont.
Cartoon Network helyett JimJam. Nagy-nagy pirospont.
Viasat helyett beígérték a sorozat+-t, szintén januárra, aztán márciusra, de még mindig viasat van.
És mindent, de mindent összevissza kevertek.
Van vagy 6 sportcsatornánk, sosem nézzük.

Tudom, aki tévézik, nem sikeres ember, de azért volt, ami fájt.
De legalább szóltak, hogy fájni fog. Ez is több a semminél.

Deuce Bigalow 2009.03.19. 14:05:55

xarok a sport 1-re, de hogy private spice helyett a kib@szott playboy tv menjen??? kapják be a kecsegék!

sramenzikarbonát 2009.03.19. 21:11:42

Ez egy mocsadék cég, amikor panaszos levelet írtam az "igazgatóságra", csak leküldték a helyi kolléganőnek azzal, hogy "biztosan ismered, beszéld már le vele". Mondanom se kell, kiabálás lett a vége...

maynardisgod 2009.03.25. 17:35:49

az ászf szerint a csatornaváltoztatás jogát fenntartja a cég. akár be is másolhatnám a sablonlevelet amit kapni fogsz a fibertől, ha reklamálsz, még talán megvan valahol. pár mondatot anno még én is írtam bele ugyanis, de azóta már kiléptem, úgyhogy nem fogok sünt szarni ;)

fiberfos

maynardisgod 2009.03.25. 17:39:28

o is igen, pár kommenttel feljebb ott van a pont:

amennyiben az ügyfélszolgálati irodában a változás ki van függesztve, valamint x mennyiségű országos lapban vagy teletexten megjelent a hír időben, értesítve lettél. vagyis értesülhettél volna ha akartál volna. bzzzz, gáz tudom, de jogilag helyes

claviator 2009.06.07. 20:50:04

Senkinek nem ajánlom a fibernetet.Mi most fogjuk lemondani. A Dunakanyarban lakunk, itt volt a Duna Holding előtte, elég rendes kábel társaság volt, ezt kebelezte be a fibernet, akik udvariatlanok, nem veszik fel a telefont, elvisznek csatornákat önkényesen, most éppen a Sport1, TV5, Filmmúzeum tűnt el, helyette 25 szemét adó jött, viszont a díjat 5200ra emelték. Ez közel duplája, mint ami volt. Ha vihar van napokra eltűnik az adás, és még elnézést sem kérnek.
Függetlenné kell válni a szolgáltatóktól, és műholdra kell csatlakozni saját vevővel. Ezért nem kell fizetni havidíjat, és megtérül pár hónapon belül.

metál41 2009.07.23. 18:13:53

Gyerekek,a fibernetről csak annyit hogy 10 hónapomba telt mire eltudtam intézni hogy normálisan küldjék a számlákat.Tavaly október óta most küldték meg a hiányzó csekket eggy bocsánatkérő levéllel egyetembe,de a késedelmi kamazot, ami az ő hibályukból keletkezett persze felszámolták.Ha lehetőségem lessz már megyek is át más szolgáltatóhoz.
süti beállítások módosítása