Tékozló Homár

Kréta helyett varázstoll

2009.03.23. 00:09 | szily | komment

Fogalmunk sincs, milyen cég az Európa Nyelviskola, de az Ózdi Fiúnak rémes tapasztalatai voltak velük. Mondjuk ki, átverést kiáltott. Nyilván sok tekintetben szubjektív megítélés alá esik egy iskola teljesítménye, de a naiv ügyfél konkrétumokat is megemlít, például a nem létező ingyenes konzultációt, ami ígéretként ott olvasható az iskola weboldalán is. Akinek volt akár jó, akár közepes, akár rossz tapasztalata a miskolci Európával, írja meg a Homárnak, hogy kiderülhessen, ez egy egyedi eset, rosszmájú ügyfél, vagy normális napi gyakorlat! Nekünk csak egy gyanús, ez a mondat az iskola szájtján: "Felhőtlen hétvége, csupa móka és kacagás jellemezte a hétvégén gyerekeknek rendezett nyílt napunkat Oktatóközpontunkban". Ózdi Fiú levele alant.


Az alábbi esetre szeretném felhívni figyelmüket.

Áldozata lettem egy úgynevezett nyelviskola-gyárnak. Eddig nem ismertem ezt a kifejezést, egy honlapon találtam rá és furcsállottam, hogy eddig senki sem írt ez ügyben ide a blogba.

Az érintett nyelviskola most az Európa Connects Kft. vagy Európa Nyelviskola - igazából mindkét nevet használják, ami máris elég gyanús, mivel gondolom így nehezebb beazonosítani.

Tavaly szeptemberben keresett meg ez a "fantasztikus" miskolci cég, hogy indítanak a városunkban nyelvtanfolyamot. Én egyébként Ózdon lakom. Pont kapóra jött, úgyis külföldön szerettem volna állást vállalni. Elég agresszív telemarketing meg házalós ügynökös hálózatot működtetnek. Az üzletkötő persze ígért fűt-fát csak iratkozzak be. Úgy voltam vele, ha már a fele igaz is jól járok. Ki kellett fizetni egy elég magas beiratkozási díjat. Én havi törlesztőrészletet választottam, mert azért elég drága a tanfolyam. Minden rendben volt, kérdeztem, hogy mikor indul a tanfolyam, azt mondta majd értesítenek. Először még nem is bántam, hogy nem rögtön, mivel pont nyaralni (vagy őszelni..) készültünk. Visszajöttünk, semmi telefon, semmi e-mail, semmi levél. Felhívtam a központi számukat, azt mondták majd indul. A havi részletet persze követelték. Ez így ment egészen január végéig! Lassan már az egész tanfolyam díját kifizettem, de még nem kaptam semmit. Azért még bizakodtam. Aztán jött a levél, hogy január végén indul a tanfolyam. Na mondom, hurrá, fél év után csak sikerül elindulni.

A reményeim hamar szertefoszlottak az oktatást illetően.

Hogy miket ígért az üzletkötő és mi valósult meg?

-        1. profi nyelvtanárok több éves tapasztalattal (ez még a honlapjukon is fent van!): Erre bejön egy fiatal csajszi (azt hittem ő is ott tanul), bejelenti, hogy ő az angol tanár. Hoppá. Korából adódóan még az 1 éves tapasztalat is kérdőjeles.

-         2. multimédiás oktatási módszer: a digitális tábla valóban ott volt a teremben, de hát már a pusztaröcsögei iskolában is van, szóval önmagában nem egy akkora dolog. Meg hát kérem, maga a tábla még csak egy eszköz, a módszer egy másik kérdés (feleségem is tanár, ő már csak tudja). Könyvként megkaptuk az Enterprise-t, a módszer meg sehol. A tanár a táblát alig tudta bekapcsolni / használni. A multimédiás oktatás kimerült abban, hogy nem krétával írta fel a szavakat, hanem ezzel a "varázstollal". Tyűűűha! Azt hittem legalább egy normális angol nyelvoktató programot megvesznek rá vagy valami

-         3. Jóbarátokat fogunk nézni meg filmeket, meg sokat kommunikálunk: lásd előző pont (be se tudta kapcsolni!). Kommunikáció meg kimerült abban, hogy "Hello. How are you today?" Aztán a tanár elkezdte a jó kis poroszos módszert: könyvet elő! fordítunk! nyelvtan!

-        4.  itt nem kell nyelvtant meg szavakat tanulni: na ezt már a beiratkozáskor is megmosolyogtam. Mégis hogyan máshogy tanulnánk?? Volt olyan csoporttársam aki teljes megdöbbenéssel konstatálta, hogy jééé itt nyelvtant meg szavakat is kell tanulni.

-       5.   a nyelviskolánál tudunk nyelvvizsgázni: mivel hamarabb le szerettem volna tudni a nyelvvizsgát, mint ahogy a tanfolyam befejeződik, érdeklődtem, hogy hogyan és mikor kell jelentkezni, illetve mikor lenne időpont. Eleinte ködösítettek, hogy majd a többiekkel nyelvvizsgázzak inkább. Később csak bevallották, hogy még nincsenek akkreditálva sem (folyamatban van). Ha nem kapják meg szerintem senki sem fog ott vizsgázni!

-         6. ingyenes konzultációs lehetőség: a tanár nem is tudott róla, hogy van ilyen. Amikor szóltunk mondta, hogy nincs is szabad terem. Pár héttel később mondta, hogy ne is kérjünk konzultációt, mert jött nekik egy belső levél, hogy eltörölték. Pedig a szerződésünkben benne volt!

Hozzátenném még azt is, hogy csak Miskolcon van irodájuk, tehát probléma vagy panasz esetén oda kellett utaznom. Ott beszélgettem miskolci diákokkal is (amíg vártam), ők mondták, hogy ott meg fűtés nincs, majd szét fagynak az órán. Vártam úgy egy órát, senki értelmes vezető vagy igazgató nem került elő, úgyhogy mehettem haza.

Egy hónap után azt mondtam, hogy ennek semmi értelme, már be se jártam, aztán írtam nekik, hogy lehallgattam x órát, osszák el a díjjal, a többi pénzt kérem vissza. Erre írják, ők, hogy PÉNZT NEM UTALNAK VISSZA, úgyhogy buktam. Szóval vagy bejárok (a semmiért) vagy kidobom a pénzt az ablakonâ026

Tehát ha valakit megkeres ez a cég (Európa Nyelviskola vagy Európa Connects) akkor legyen nagyon óvatos! Mivel a honlapon elég sok megyébe keresnek nyelvtanárt, gondolom országos cégről lehet szó!

Mindenki maradjon a jól bevált helyi nyelviskoláknál, ahol ismeri a tanárokat és legfőképp a vezetőséget, mert ezek a szemetek csak a pénzre utaznak, szolgáltatást nem nyújtanak cserébe!

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.23. 00:22:44

ha meg a karsz tanulni angolul akkorgeyre ki es minden este mennyel le egy kocsmaba
olcso hatekony es meg sorozol is
eeeessssssssss
megismerkedhetsz a felesegeddel
mondjuk Woodstockot en nem ott ismerteem meg

Jack__Bauer 2009.03.23. 00:25:45

Poszt vasárnap éjfélkor???
Aludjá' inkább, szily!

Mr. O'Donaghue · http://watchdog.blog.hu 2009.03.23. 00:28:19

@Jack__Bauer: Ne bántsd, én is éjszakai bagoly vagyok...
Ha nem lennék fenn én sem, hát ki dolgozna helyettem...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.23. 00:35:08

Telefonos ügynöktől - de kibővítem: bármilyen ügynöktől - venni bármit igencsak nem sikeres emberre vall...

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.03.23. 00:36:52

Én csak egy dolgot nem értek: ha már az elején gyanakodott (nyomulós ügynök, túl sok, túl szép ígéret), aztán később ez a gyanakvása beigazolódott (se értesítés, se tanfolyamkezdés), akkor mégis, ezek után mire számított? Hogy majd csoda történik, és a lehúzós-átverős cég mégis elit nyelviskolává változik?

Mr. O'Donaghue · http://watchdog.blog.hu 2009.03.23. 00:57:02

Itt tényleg megállja a helyét a naiv ügyfél címke. De attól, hogy naiv volt, még aljas az iskola. Engem is hívtak egy másik nyelviskolától, hogy iratkozzak be. Mondtam, hogy sajnos nem érdekel, mert folyékonyan beszélek angolul (és nem azért, mert sokat köpködök :D), erre ők: jaj de jó, tanárt is keresünk. Eszembe is jutott a régi vicc: brácsaórát adok-veszek...

mókus 2009.03.23. 06:06:10

Fizettél egy nem teljesített szolgáltatásért, ráadásul előre?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.23. 06:18:18

@mókus:
meg mindig jobb mintha utolag fizetett volna egy nem teljesitettert
amugy tulkeppen a "nevezesi dijat" fizette havonta
altalaban ilyen tanfolyamokon elore kell fizetni
mer' elvegzed, beszelsz 3 nyelven es nem fizetsz akkor mi van?

Secnir 2009.03.23. 06:50:20

meg lehet keresni a céget.
és a pénzed is visszakaphatod.
bővebbet ha beértem melóhelyre

rhiannon 2009.03.23. 06:55:27

Üdv.
Hihetetlen végigolvasom a kommenteket és mindenki csak szídja!!!
Szerintem átkéne olvasnia a szerződést és, ha abban van olyan pont amit nem teljesítettek akkor szerintem be lehetne perelni őket... sőt, ha többen is vannak akik így jártak akkor összefogni.... Amúgy nem értek ezekhez a dolgokhoz, de ha nincs engedélye akkor indíthat tanfolyamot???? Ha nem akkor pedig feljelenteni a szerződés bizonyíték szeritem...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.03.23. 07:08:44

Ez két sünös poszt. Egy a nyelviskoláé, egy a posztolóé.
Ha már annyira lúzer valaki, hogy részletekben, előre befizeti a tandíjat, miközben maga is érzi, hogy valami nem stimmel, legalább a végén ne kövesse el azt a hibát, hogy nem szerzi vissza a pénzét.

claudette 2009.03.23. 07:14:44

rhiannon: nem a működéshez nincs engedélyük, hanem a nyelvvizsgáztatáshoz, így azt nem is csinálják.

posztoló: ha valaki fiatal, akkor már tapasztalata sem lehet? hehe. ez vicces. amúgy a fiatal mit jelent? 25 éves? nekem addigra 6 év tapasztalatom lesz nyelviskolánál. a nyelvtanári állást ugyanis nem elsősorban korhoz kötik, hanem nyelvtudáshoz meg tanítási képességhez.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.23. 07:42:46

@mókus:
nem vagy majdnem
en nem tudom most hogy van
az en idomben fizettem es utana jartam tanfolyamra
altalaban semmiert sem utolag fizetunk
az a szopas ha nem azt kapjuk amit vartunk
en meg olyan nyelviskolarol nem hallottam, hogy gyere, tanulj aztan ha megtanultal angolul akkor majd fizess

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.23. 08:20:44

Ácsi Ózdi Fiú! Nehogy már meghátrálj. Kapd elő azt a kibaszott szerződést és menjél el egy ügyvédhez, mert ha benne van a szerződésben az ingyenes konzultáció, és ezt utána eltörlik egy belső levélben, amiről ti nem is tudtatok, akkor ez szerződés szegés, vagyis elállhatsz tőle. Ne hagyd magad csőbe húzni, csapj oda nekik keményen a faszkorbáccsal.

Ez a honlapjukról van:
Önön múlik milyen iskolát választ, de ne feledje, hogy
"tanfolyam sok van, de igazi képzés csak nálunk"

LoL

Ide pedig a forradalom menjen:
Európa Connects Kft.

Iroda: Miskolc: 3525 Miskolc, Kazinczy u. 5.
Tel/fax.: 06 - 46/ 505 - 223
Ügyfélszolgálat: 06 – 70/ 977 – 8078

Texaszi Láncfűrészes 2009.03.23. 08:35:43

Ezé' tart itt az ország!

Egyébként az angoltanárral az volt a baj, hogy csak angol képesítése volt és és nem volt mellette az egyébként szám. tech. prg. képesítés.

Így nem okozott volna gondot neki a digitális tábla.


Kaposváron is van egy ilyen cég. Régebben tan-net volt a neve aztán bebukott, nevet váltott, és kezte elölről.

Most nem tudom, hogy mi a neve.

milyen_Péter? 2009.03.23. 09:17:52

Felidegelt ez poszt, mert majdnem hasonlóan jártam én is. 2F iskola, indít mindenféle tanfolyamokat, horror árakon. Hülye voltam és belementem, mert felsőfokot szerettem volna letenni. Naná, ígértek mindent, még a holdra is leszállítottak volna, ehhez képest középfokú volt a tanfolyam és amikor ezt szóvá tettem, nagy ívben tettek a fejemre. Sok hibát elkövettem, mert még a vizsgát is letettem, tehát részükről minden rendben volt, ezzel elfogadtam, hogy tudok róla, milyen szintet tanultam. Nem fizettem a részleteket, hogy dögöljenek meg, erre bírósági meghagyást szereztek, tehát több lehetőségem nem volt. Kicsengettem (nagyon fáj most is) és most várom a bizonyítványom. Hogy mióta várom? Lassan 2 hónapja. Hát nem mókás, hogy a kolléganő éppen betegszabin van? Eddig nem tudta perelni őket, de most már kezd a türelmem nagyon elfogyni.

Szóval, egyik nyelviskola sem jó. Egy másik ismerősömről meg legomboltak több, mint 500k-t és most izgul, hogy egyáltalán sikerült-e a vizsgája, ugyanis olyan buzerátor tanárokat kapott, akik nem igazán végezték jól a dolgukat. Ez az iskola meg ráadásul helyi...

Mondjanak le a nyelviskolák. Most.

BlueBear · http://proletarmatrix.php0h.com 2009.03.23. 09:23:16

Fogyasztóvédelmi Felügyelőség. Jól el kell kenetni a száját az iskolának. Plusz polgári peres eljárásban leverni rajtuk a pénzt is.

Tűzvillám (törölt) 2009.03.23. 10:08:55

@hagyma: neked minden poszthoz be kell írnod, hogy Amerikában élsz és amerikai a feleséged, és hogy éjszaka nem alszol hanem a homárra kommentelsz, és egyebek? Komolyan, ez már nem is homár blog, hanem hagyma blog. Akármelyik posztot olvasom, ott megtalálok valami személyes, Amerikához kapcsolódó infót rólad.
A posztoló problémájához meg annyit bírsz hozzá tenni, hogy menjen Amerikába, és ott járjon kocsmába?
Minek jársz fogyasztóvédelmi blogra, ha ennyire nincs érzéked a problémához? Ez a megoldás? Minden miskolci, aki az Európánál tanult, az menjen amerikai kocsmába, és akkor minden szép és jó lesz, és nem nyeli be a pénzüket valami köcsög ál-nyelviskola?

Kicknick 2009.03.23. 10:32:49

@Tűzvillám: ne morogjál, inkább legyél büszke rá
egyszer még híres lesz!
amúgy igaza van
nekem van egy amerikai haverom pesten
sokat kocsmázunk angolul mert nem megy neki a magyar
én tőle tanulok
ezt ezentúl minden blogba beírom

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.23. 10:37:42

@Tűzvillám: ez már hagyomány itt a homáron, ilyen a közösség. Egyébként pedig lehet, hogy tényleg jobban járnának az amerikai kocsmákkal az Európánál tanulók, bár inkább egy angol pubbal, mert azért az ámerikái angol eltér a brit angoltól.

Agyalap 2009.03.23. 11:53:07

A nyelviskola akkreditációja megvan egyáltalán? Arra hivatkozva perrel megfenyegethetnéd őket, akkor szerintem fizetnének mint a köles.

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2009.03.23. 11:56:23

@EnZsolt / Erinaceus europaeus:
@Tűzvillám:
Így van, írja csak le, ha ez boldoggá teszi. Én ismerek sokkal nagyobb arcú USAban élő magyarokat is... Ha zavar, ne olvasd el a kommentjeit, hanem ugord át.
Amúgy azt is hagyma óta tudjuk pl, hogy a pub amerikai találmány :)

frenzel 2009.03.23. 12:03:59

Jó pár nyelviskola toborozza telefonon a hallgatóit (pl:2F). Ezek messze nem tartoznak a legmegbízhatóbb iskolák közé. Ha a felnőttképzési szerződést aláírta a hallgató, az iskola nem fog visszafizetni semmit, ezt csak normálisabb iskolák csinálják meg. A fogyasztóvédelem legfeljebb a reklámtevékenységért fogja őket elmarasztalni, ha tényleg alá akar valaki tenni nekik a regionális munkaügyi központhoz kell fordulni, ugyanis ők adják ki az engedélyt az iskoláknak, ha ilyen nincs, nem is taníthatnak. Ha akkreditált az intézmény, akkor pedig irány a Felnőttképzési Akkreditációs Testület. Nem igaz, hogy minden nyelviskola szar, de tény, hogy sok rossz van a piacon. Több mint 200 iskola van, ebből bőven kókler. Vannak minősítések, amit sok iskola használ, ezekből lehet bőven válogatni (akkreditáció, NYESZE minősítés, ISO, EQuals stb.)

IndaMuncher 2009.03.23. 12:19:05

Nyelviskolák? Hmm, én is tanítottam Nyíregyen másfél hónapot egynél, (nagy kínból mert nem találtam máshol melót) de ott aztán ment a trükközés ezerrel.
Ha csak egyszer elsóhajtotta volna magát az ember, hogy micsodA PEcH...
az utolsó pár órámat ki se fizették,(bár lehet annyit is ért) ráadásul a főnök is egy suttyó paraszt volt. Belegondolni is rossz, hogy egyébként tök jó tanárok ennél a szar cégnél dolgoznak, dolgoztak.
@milyen_Péter?:
Egyetértek.

kees · http://neuhappysex.ch 2009.03.23. 12:46:43

@bogec: BlackJack. Szóval én nyertem.

Col.Maybourne 2009.03.23. 12:47:10

A nyelvvizsga miert lett volna fontos? Az csak es kizarolag akkor erdekes, ha a magyar kozszferaban szeretnel dolgozni. Kulfoldon a kutyat nem erdekli. A versenyszferaban Magyaroszagon sem szamit...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.23. 13:39:10

@Tűzvillám:
persze, mert az erdemlegeset nem olvastad, vagy nem erted
igen, ha elmegy egy tanfolyamra elore kell fizetni
O meg reszletfizetesi kedvezmenyt is kapott
hogy utana szar az egesz az benne van a pakliban
ezert kell jol megnezni mit es hol vasarolsz
nem mindegy pl. hany eve mukodik egy nyelviskola, kik a tanarok stb.
a lenyeg ez
a korites meg az en stilusom, igen em itt tanultam meg angolul, 3-4 szot tudtam mikor kijottem
es igen foleg kocsmakban
de ha nem szeretsz
scroll

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.23. 13:42:24

Mi???? A pub amerikai találmány? hagyma, bizonyítékot kérek!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.23. 13:47:03

@Gringо:
en egyaltalan nem vagyok nagyarcu
mar azt sem ertem miert frusztral valakit, hogy en itt elek, ebben nincs semmi
amerikai felesegem van aki nem tudna europabanelni es megelni, egy eurpai viszont megtud amerikaban
lecet
@EnZsolt / Erinaceus europaeus:
hat gondolom angol
amerikai talalmany az atmbomba meg az internet, meg Michael Jackson

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2009.03.23. 14:12:14

@hagyma: Okay, bocs, ha rosszul fogalmaztam. Arra céloztam, hogy van, akinek ez jön le, mint a fenti hozzászólás is mutatja. Én nem akarok és nem is akartam véleményt mondani, hisz nem is ismerlek...
Amúgy meg a többiek is nyugodtan leírhatnák, hogy Kiskunlacházán ez van, Nyizsnyij-Novgorodban meg az. Én sem értem, mi ebben a kivetnivaló.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.23. 14:18:06

@Gringо:
nem fogalmaztal rosszul
en csak megerositettem az egeszseges egon felul nincs nagy arcom, foleg nem attol hogy itt elek
es ja tizen eve itt elek en azt tudom elmondani amit itt tapasztalok
lehet van akit erdekel van akit nem

nyelviskolaba nem jartam de annak idejen vettem valami 100$-ert extra super cd-t ami forditott mindent
a reklam szerint komplett tanulmanyokat, irodlmi muveket stb.
2 perc utan dobtam ki
arra jo volt hogy rajojjek, vagy megtanulok angolul vagy senki nem tud nekem forditani
de ezt innen a homarrol is ismerjuk
nem letezik meg csak elfogadhato fordirtoprogram sem
csak afejed, az agyad az eszed es a szorgalmad

milyen_Péter? 2009.03.23. 14:18:46

Én szívesen olvasom hagyma sorait, mégha néha megizzaszt is, hogy kibogózzam, a kusza karakterkihagyásos szöveget.

A Tyne folyó déli partja 2009.03.23. 14:25:28

azert ahhoz, hogy fiatal a tanar, hogy lehet tapasztalt, hozzatennek valamit. ha 18 evesen kezdte az egyetemet es mondjuk 3 eves szakra jart (az en idomben meg volt olyan, angol nyelvtanar lett a vegzettseguk megnevezese), akkor 21 evesen mar bizony tanithatott. de ha otevesre jart, mint en, akkor 23. szoval eleg fiatalon. masreszt, mivel szinten angolszakos voltam, van egy kis belatasom a temaba, es az bizony ugy ment, hogy az egyetem alatt mindenki mar tanitott, szoval mire vegzett az ember, mondjuk az en esetemben 5 eves szakkal, addigra mar igenis volt jopar ev tapasztalata tanitasban.

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2009.03.23. 14:37:12

@hagyma: Ezt csak megerősíteni tudom. Akár egy év külföldi munka felérhet több év nyelvtanulással. Persze, olyan helyen kell dolgozni, ahol használod a nyelvet és lehetőleg nem másik külfölditől hanem anyanyelvűtől kell ellesni a szófordulatokat.
Angliában pl. rengeteg lengyel sok évi kinti munka után is csak gagyog valamit, mert a lakótársaik, nem ritkán a munkatársak, sőt, néha még a főnökük is "földi".
A másik dolog, amit tapasztalok, hogy gyakran ilyenolyan nyelvvizsgával és sokéves nyelvtanulási tapasztalattal rendelkező fiatal vért izzad, ha egy helyivel akarja megértetni magát-ennek oka pedig a különböző nyelvjárások nem-ismerete, a kommunikációs gyakorlatok valamint az önbizalom hiánya. Na külföldön mindez egyszerre beszerezhető.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.23. 14:49:18

annyit hozzatennek akinek nincs lehetosege kiutazni eppen a nyelvtudas hianya miatt, vannak nagyon jo nyelvleckek
az English Grammar in Use 1-2-3 CD melleklettel tokeletesen jo
ez nem reklam remelem
nem kell tanar es tanfolyam hozza csak szorgalom
meg napi 1 ora

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.23. 14:53:16

es meg nagyon jo megolda angol nyelvu tv-t nezni lehetoleg fliratozva
angolul feliratozva
a nyelviskola draga, maceras. idohoz kotott
idejet mult
mondjuk a legjobb ha elveszel egy amerikai not kentakibol;)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.23. 15:04:44

Posztolo kapott már sünt?
Nyelvtanfolyam Ózd-Miskolc
Mé nem önvédelmi tanfolyamra ment, persze levelezőn elég nehéz.
Bizt.őr már?
Mer' ugye abbahagyta a tanfolyamot, hogy az nem megfelelő, meg fiatal a tanár stb.
Hány éves volt a tanár?
HA valami hiányzik, tanfolyam után perlekedés.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.23. 15:11:29

"Egy hónap után már be se jártam, aztán írtam nekik, hogy lehallgattam x órát, osszák el a díjjal, a többi pénzt kérem vissza."
Gyorsan feladta.
Milyen foku nyevvizsgát ajánlottak?
Alapfok az csak kábitás, nem is értékelhető vizsga,középfokra azért kell néhány évi kemény tanulás.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.23. 15:18:54

@horex:
ez tulzas ha valaki komolyan veszi es szan ra napi 1 orat legalabb akkor 1 ev alatt el tud jutni kozepfokig
a felsofok mar razosabb de ninc is ra szukseg ha nem kifejezetten tolmacsnak vagy ilysmi keszul

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.23. 15:40:29

@hagyma: Egy év legalább a felkészulés a középfokra, korábbi 4éves tanfolyam után, nem saját, de tapasztalat/ hacsak nem zseni az illető/

jesszumpepi (törölt) 2009.03.23. 15:57:10

Az interaktív táblához órai anyagot kell készíteni,vagy kérni valakitől,akinek van.Például egy másik nyelvtanártól.

Készíteni meg idő-,és munkaigényes.
Legalábbis eleinte.Pár hónapot,de inkább évet rá kell szánni,aztán már lesz elegendő anyaga a tanárnak.

Láttam ilyen angolórát.
Egy anyagot meg én is összeállítottam.

Jesszum,egyébkén szőke bölcsész

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.23. 16:18:27

@horex:
hat akinek 4 ev kell egy kozepfokura az lusta

mzs 2009.03.23. 16:49:49

Ha jó nyelviskolát keresel Miskolcon, akkor irány a Saturnus, vagy a Favorit. Én utóbbiba járok, szerintem nagyon korrektek. Igaz, hogy minél kevesebben vagyunk, annál drágább a tanfolyam (de ez logikus), és nem tudják biztosítani, hogy nem fogy el a csoport, de ez mindenhol így van.
Minket most vontak össze egy másik csoporttal, ők ketten maradtak, mi hárman... Így mindenki jól járt (kivéve a másik angoltanárt...).

Ja, és NEM nyelvtanozunk, csak nagyon keveset (fél éve járunk angolra, és most tanultuk még csak a múlt időt, eddig alig vettünk nyelvtani anyagot), nagyon jó könyvből tanulunk, és nagyon kommunikatív a tanár is. Én is többre értékelem ezt, mint hogy egész órán nyelvtani teszteket töltögessünk, aztán meg beszélni ne tanuljunk meg..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.23. 16:57:50

@mzs:
tovabbra is fenntartom, ha nics lehetoseg az letben tanulni
akkor maganyosan sokkal jobb
nyelvkonyvek cd-k
internet
tok folosleges fizetni valakit
de ez maganvelemeny
ezxt hulyeseg volt ide irnom, mert minden amit irok maganvelemeny

mzs 2009.03.23. 17:42:32

Hagyma, nekem ez sose ment... Elkezdtem én könyvből, CD-ből, kazettáról..stb tanulni magamtól, de egyedül nem megy sajnos.. Ha nincs, aki kikérdezi, akinek bizonyítanom kell, hogy igen, én ezt megtanultam, akkor nem fogom rávenni magam... Van, akinek megy így, egy barátnőm a szabadidejében így tett le németből középfokú nyelvvizsgát, otthon tanult, amikor csak tudott. Hát, nekem nem hiányzik, hogy munka után esténként még angol (német..stb) kuruttyolást hallgassak a CD lejátszóból.. Elég a heti 2x1,5 óra angol a nyelvsuliban, meg még otthoni készülés a köv. órára...

kkalocsan 2009.03.23. 18:05:46

A tanulság ebből megint csak a következő, ami az összes szolgáltatásra igaz: csak ismerősön keresztül!
Nekem mázlim volt, mert találtam annak idején egy tök szuper nyelvtanárt, de előtte jártam több tanárnál is....
Ami még fontos, az a szorgalom!! Szorgalom nélkül felejtős a nyelvtanulás, de 1 év alatt, kitartó munkával el lehet jutni a középfokú angol nyelvvizsgáig...Kérdés kinek mi a célja. Alapvető nyelvtani szerkezeteket érdemes tudni, de a legfontosabb az alapok után a sok kommunikáció.
Posztoló pedig nézzen utána a szerződésnek, amit a céggel kötött.

szmissz.dzson (törölt) 2009.03.23. 22:14:32

nyelvvizsga-központban, dolgozom, szóval szerintem hiteles dolgokat tudok. többek között azt, hogy ha az oktatási módszereik ilyen rosszak, akkor a nyelvvizsgáztatási akkreditációs kérelmüket sohasem fogja elfogadni a nyak (nyelvvizsgáztatási akkreditációs központ, az om egyik szerve).
annak ugyanis olyan szigorú szabályai vannak, amelyet valóban nem tudnak megszerezni a kontárok.

szmissz.dzson (törölt) 2009.03.23. 22:15:34

uh mi ez a sok vesszú a poszom elején? :) 1000 bocs, este van már :D

A Tyne folyó déli partja 2009.03.23. 22:58:52

azért nyelvtan nélkül elég nehéz megtanulni kommunikálni...
tesóm második angoltanára nagyon a kommunikációra fektette a hangsúlyt (értsd: egyáltalán nem volt nyelvtan, csak beszélj, beszélj, beszélj),és tesómat ez eléggé idegesítette, hogy na jó, de hogy? ha nem tudok se szavakat, se nyelvtant? abból áll össze a nyelv...
Dialektust meg akkor se fogsz megtanulni, ha kijössz területre, nem feltétlenül érti meg a londoni a skótot. Azért van a Standard English, az a közös, megértik ők is egymást, meg az idegent is, és az is őket azáltal.

Amúgy tényleg az English Grammar in Use a legjobb saját tanulásra, de nyelvtanra, beszélni abból se fogsz tudni megtanulni.
meg van még egy, Thomson és Martinek, Practical English Grammar, egy leíró könyv, aminek a hátránya, hogy angolul van, a másik meg feladatos, de megintcsak nyelvtan, kommunikálni nem fogsz tudni.


a nyelvvizsga, meg egyáltalán a szint meg teljesen emberfüggő, van, aki simán kivágja hamar, van, akinek több év és vért izzadás kell hozzá. Még ugyanolyan módszerek, ugyanaz a tanár mellett is. Nyelvtehetség is van a világon...

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.03.24. 01:28:07

@Animacs: "azért nyelvtan nélkül elég nehéz megtanulni kommunikálni..."

Az indiaiaknak meg a négereknek fogalmuk sincsen róla, és mégis jól "beszélnek" angolul. Németből is meg megtanulhatod a der-die-das-t, de minthogy a német anyanyelvűek közül a bunkó parasztok sem tudják, effektíve fölösleges strapálnod magad. ;-)

A Tyne folyó déli partja 2009.03.24. 19:58:02

@Joe Forster/STA: az már dialektusnak, saját maguk által kifejlesztett nyelvváltozatnak számít, saját szabályokkal. tehát nem nyelvtan nélkül. hanem (most írtam belőle esszét:)meg amúgy is benne volt anno a tananyagban.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.03.24. 20:58:21

@Animacs: Egy indiai angolul "beszélő" és egy afrikai néger angolul "beszélő" csak akkor fogja megérteni egymást, ha pont hogy nem dialektussal beszélnek, mert az egyik saját torz nyelvtanát a másik biztosan nem fogja megérteni. Az egyetlen lehetőség tehát: a lehető legprimitívebb nyelvtant ÉS lexikát használni.

Jó, azért én sem gondoltam egészen komolyan, hiszen a fenti szituáció nem lehet cél nyelvtanuláskor. ;-)

A Tyne folyó déli partja 2009.03.24. 21:26:20

@Joe Forster/STA: hát én is erről beszélek. azért kell a Standard English, hogy a különböző dialektusokat használóknak legyen egy közös nyelve. De az nem azt jelenti, hogy a lehető legprimitívebb nyelvtant (amúgy: az melyik? az afrikaié lesz primitívebb, vagy az indiaié, netán a brité?) kell használni, hanem a közöset, a standardet. Az a közös, az oktatás, sajtó, stb. nyelve, ha azt használják, megértik egymást.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.03.24. 23:27:05

@Animacs: Kiveszed mindegyik dialektusból azt, amelyiket a másik dialektus használója nem tudja, ekkor fogod megkapni a közös nevezőt. Gyakorlatilag a semmit. ;-) Azt viszont úgysem fogja egyik sem beszélni, mert - definíció szerint - a saját dialektusát beszélni. Na, ez az igazán szép az egészben! ;-)

A Tyne folyó déli partja 2009.03.25. 14:34:05

@Joe Forster/STA: mondom. azert van a kozos.amit egy nehany osztalyt vegzett embernek mondjuk tudnia kene, britnek biztosan, azt nem tudom, Indiaban, meg Afrikaban milyen dialektusban megy a tanitas, meg az ujsagok, bar ha jobban belegondolok egy jamaikai volt kollegano azt mondta, hogy a suliban a hivatalos angolt tanitottak naluk, a csaladban, utcan stb. meg hasznaltak a jamaikait.

kvazar 2009.03.30. 09:27:21

Szerintem undorító dolog, ha egy nyelviskolát csupán azért kíván lejáratni valaki, mert naivan viselkedett. Én is hozzájuk járok már egy ideje és mondanom se kell, hogy én még nem tapasztaltam, hogy ilyen problémák lennének az iskolával. Egyébként a weblapjukon fent vannak a különböző számok a lap tetején, amelyek azt igazolják, hogy akreditált intézményként működnek és normális képzési programjaik vannak. Én amúgy csak azt hallottam, hogy a nagynéném is jelentkezett a képzésre(mert ajánlottam neki)S.tarjánban, de náluk indult egy cégen belüli képzés és lemondta a tanfolyamot. Azt biztosan tudom, hogy visszakapta a pénzét.Minden csak megitélés kérdése, ha neked valami szarul sül el nyilván másokra kened a problémát, soha nem magunkban keressük a hibát először - tipikus magyar mentalitás. Amúgy az az alap, hogy elolvasom mit írok alá, én elolvastam a szerződést mielőtt aláírtam és nem csalódtam bennük. Mindannyian a csoportban elégedettek vagyunk a tanárunkkal és ragaszkodunk hozzá, mert nagyon lelkiismeretes. Minden anyagot lement nekünk, hogy tudjunk készülni. Aki meg olyan hülye, hogy azt hiszi otthon nem kell tanulni, az nyolc általánosnál nem igen végzett többet, mert akkor tudná mik a nyelvtanulás alapjai. Visszatérve a szerződésre, mert előttem van és nézegetem, az is benne van, hogy milyen határidőkön belül lehet a szerződést felbontani és milyen feltételekkel, ha egyszer aláírtam, akkor ez van ezt kell szeretni. Mindenki nyomja itt az észt, hogy hova lehet fordulni panasszal tudjátok mit gondolok én. Tanulság: "aki kutyát tenyész annak számolnia kell a kutyaszarral is" magyarul: ha nem vagy benne biztos még az elején, hogy jó neked amit igérnek számolj vele, hogy be is szívhatod, ha aláírod. Üzenet: Kedves iskolám, szarjátok le a rágalmakat, mert mi elégedettek vagyunk maximálisan veletek, mindig van valaki akinek nem volt gyerekszobája és interneten éli ki szocializációs elmaradásait.
Amúgy nálunk profin használja a tanár a táblát és igen hasznosnak tartom ezt a kütyüt.
Üdvözlettel: Egy középfokú csoport hallgatói

Nda 2009.03.30. 10:29:44

Szánalmas szöveg az "Ózdi fiú" részéről. Én is itt tanulok és nagyon korrektek és humánusak voltak velem, amikor fizetési nehézségeim adódtak. Az órák pedig tartalmasak és mókás könnyed tanulást biztosítanak. Látszik hogy nem olvastad el amit aláírtál. Mert a szerződés tartalmazza, hogy a tanfolyam megkezdése után milyen feltételekkel lehet bontani és nem nyelik be az egész pénzedet az tuti. Ehhez viszont az kell hogy időben jelezz mindent nekik, írásban. Szóval vagy tanulj meg olvasni vagy menj vissza és kezd elölről az általános iskolát, ha értelmezési gondjaid adódtak.

eati 2009.04.08. 09:44:36

Fantázianévről hallottál már ózdi tóbiJás?
A legtöbb cégnél bevett szokás fantázianevet alkalmazni egy-egy termékre, szolgáltatásra, vagy akár a vállalkozásra úgy anblokk.
Europa Connects Kft. a cég neve, Európa Nyelviskola a nyelv-oktatás szolgáltatás fantázianeve. Mi itt a gyanús?

"Nekünk csak egy gyanús, ez a mondat az iskola szájtján: "Felhőtlen hétvége, csupa móka és kacagás jellemezte a hétvégén gyerekeknek rendezett nyílt napunkat Oktatóközpontunkban""
Ezzel kapcsolatban se értem a problémátokat. Az iskola gyermekoktatást is szervez egészen kis kortól. Ezeknek a gyerekeknek tartottak nyílt napot, ahol amíg a szülők az oktatók és a vezetőség előadását és bemutatását élvezhette, addig a gyerekek különböző programokon vehettek részt. Ott voltam, láttam, tudom. Nagyon jó, családias volt a hangulat, és érdekes módon a tanárok teljesen profi módon használták az interaktív táblát.

Tehát ezúton szeretném megvédeni őket az ózdi "nem akarok tanulni, megveszem a nyelvvizsgámat" típusú emberektől.

Sok sikert kívánok a nyelviskolának a továbbiakban!

babyke1987 2009.06.06. 08:45:44

Nem tudom miről beszélsz te idióta Ózdi, mivel én 7 és fél hónapot jártam Miskolcra az Európa nyelviskolába Angol nylevi képzésre! Ebben a tél is benne volt és emlékszem , sokszor az ablakot kellett kinyitni mert annyira meleg volt , szóval nem tudom te kitől haluztad be hogy nincs fűtés! Kiváló Tanárom volt, és nekem egy szóval nem mondtak ilyet hogy nekem kell szavakat tanulni, sőt azt mondták, hogy ezeket nem tudják helyettünk megtanulni! A nyelvtani részekről pedig annyit, hogy ha ennyire analfabéta vagy hogy nem tudod mi a különbség a nyelvtani ixelgetős teszt között és a fordítás között, talán nem nyelvvizsgára kellett volna jelentkezned hanem Magyar nyelvórára!Szerintem minden rendben van az iskolával, nem tudok rájuk rosszat mondani nekem eddig mindenben segítettek, úgyhogy nem is értem az Ózdi srác kijelentéseit! Hát igen a tudatlanság....


Sok sikert kívánok a nyelviskolának!!

kank (törölt) 2009.06.25. 10:03:35

Tökéletesen igaza van az ózdi fiúnak a nyelviskolával kapcsolatban. Tanítottam az iskolában -szerencsére nagyon rövid ideig. Vagy fogalmuk sincs a nyelvoktatásról, és ezért ígérgettek olyanokat hogy nem kell tanulni, nincs nyelvtan, stb. vagy eleve átverték az embereket. Mi tanárok sem tudtunk elérni -vagy csak nagyon nehezen- senkit a nyelviskolából ha valamire szükségünk volt. A fizetéseket mindig különböző ürüggyel visszatartják - a számla rosszul van kitöltve, a bank valami miatt késlekedik az utalással, stb.
Mindenkinek csak azt tudom ajánlani, hogy kerülje el ezt az iskolát nagy ívben.

KolomparVinetu 2009.11.05. 16:33:22

@hagyma: te meg menj el egy magyar órára, bazmeg.
süti beállítások módosítása