Tékozló Homár

Itt vannak az avatárok

2009.04.17. 13:33 | szily | 798 komment

Nyilván mindenki észrevette, hogy valami megváltozott a kommenteknél. Rögtön át is adnám a szót Stökinek, aki a flashjátékos KMK blogon a következőket írta, hiszen nem tudnám jobban összefoglalni:

Az indás fejlesztőcsapatnak hála webkettőnullásodunk ezerrel, kéremalássan. Mostantól avatárok is megjelennek a kommentek mellett, persze csak ott, ahol az illető kommentező beállított magának avatárképet. Ezt néhány kattintással meg lehet tenni az Indaneten, amihez nem kell külön regisztráció, hiszen ugyanazt az indapasst használja, amit a kommentablak. Az Indaneten pár egyszerű adatot kell csak kitölteni, majd a profilképre kattintva új profilképet feltölteni - ez lesz a kommentek mellett megjelenő avatárkép. Nem kötelező használni, de aki szeretné, egészségére.


Akinek ennyiből még nem teljesen világos, hogy mit kell csinálnia, ha meg akarja mutatni a képét a hozzászólások mellett, annak itt egy link, ahol az Inda szakemberei mindent elmagyaráznak.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Impega 2009.04.20. 08:16:29

@☺ágica: Engem kerdezel? Latod ez a szep kek fejet ami a posztom mellett van? :D

Amugy ra kell kattintani a profilodra. Ott aktivalnod kell dolgokat meg ilyenek. Aztan ha mindez megvan akkor be kell pipalni ott valmit. Szoval erted? ;)

Fairy Girl 2009.04.20. 08:19:19

@Impega: Hehe, egyforma a képünk :D

staropramen 2009.04.20. 08:19:43

Sztrovacsekek!
HÉTSZÁZ ?

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 08:20:15

@É2I: hú, ez pont király:)

@Impega: Köszi, megpróbálom:)

É2I 2009.04.20. 08:23:42

@☺ágica:
Hát persze, hogy király a fényképem.
Mit gondoltál, hogy csúnya vagyok?
Na, Irén majdnem megsértődőtt.
:D

Impega 2009.04.20. 08:24:12

@Fairy Girl: Jaja, ikertesok vagyunk. Ha gondolod csatlakozz a b[Alien] klanhoz. A kékek

É2I 2009.04.20. 08:26:18

@Impega:
Nem klán, Asgard. :)

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 08:26:42

@É2I: meg sem fordult a fejemben! Még a feltételezés is sértő:) Pont ilyennek képzeltelek;)

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 08:29:01

@É2I: na, második nekifutás. Szóval a vendégkönyvbe szeretnék képet küldeni, de nincs hivatkozásom, szimplán egy elmentett képem. Azt hogy lehet? De kérlek, lassan írd, hogy biztos megértsem:)

Amúgy mi ez a klánosdi?

havajj 2009.04.20. 08:29:03

@☺ágica: ne dőlj be, a homárszlengre semmiképpen sem a saját profilodból tudsz képet küldeni. :D
dejót röhögtem :DDD

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 08:30:48

@havajj: sziaaaaaaa!!!!! Szerintem avatarra gondolt:) Nem csodálom, nem mindig tudok értelmesen fogalmazni:)

É2I 2009.04.20. 08:31:18

@☺ágica: @havajj:
Upsz! Félre értettem.
Aztatat én nem tudom. Kérem kapcsojja ki!

havajj 2009.04.20. 08:31:36

@☺ágica: azt tudom :D

egyébként a legegyszerűbb módja, ha elküldöd a megélhetési sünözőnek emailban, majd ő kirakja sztem.

Impega 2009.04.20. 08:33:20

@☺ágica: Tudod vannak akiknek sikerul es vannak akiknek nem. Dehogy miert nem? Hat csak. Ok kekek maradnak. Es mivel tobben vagyunk es tobben tobbet mondanak, igy klant alakithatunk.

@É2I: Mi az az asgard? Az valamilyen Startrekkes akarmi? En Keresztapan nottem fel meg hupikek torpiKEKen. Meg volt Varjudombi mesek is, de azt nem szerettem. A bob es Bobeket szerettem meg a Kis vakondot is. Meg a fulesmackot. O volt a nagy kedvenc

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 08:33:32

@havajj: és ha a homáron keresztül írok, akkor tudok képet csatolni? Merthogy a címet nem tudom...Hú, de hétfő van, ezer bocs:)

É2I 2009.04.20. 08:33:55

És igérem legközelebb egybeírom az igekötőt az igével.
És hírdetni fogom az igét ;)
És nem kezdek éssel mondatot.
És több nem jut eszembe.

É2I 2009.04.20. 08:39:11

@Impega:
Nem Startrekk. Stargate (Csillagkapu)
Ott az egyik faj az Asgard. Ami eredetileg a Germán (is) mondavilág része.
A varjúdombi meséket én is útáltam.

Brumma, brumma....
Fülesmackó mondd most néktek szép meséket gyerekek.
:)

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 08:40:11

Ez vicces. Próbáltam ilyen bigyót kérni, de nem sikerül:)

Fairy Girl 2009.04.20. 08:40:19

:D

És ez azt jelenti, hogy neked nincs is kép, vagy van, csak nem jelenik meg, mint nekem? Pedig olyan jópofa képem van ám :)

havajj 2009.04.20. 08:40:45

@☺ágica: inkább oda írtam ahova szoktam

Fairy Girl 2009.04.20. 08:41:23

@Impega: Bocs, az előzőm erre volt. (Még reggel van.)

É2I 2009.04.20. 08:43:26

@☺ágica:
Kölcsön adhatom az egyik szemem, hátha könnyebben megtalálod egyel többel.

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 08:46:05

@É2I: köszke, de félek ma reménytelen eset vagyok:) Nagyon hétfő van...

EnZsolt 2009.04.20. 08:46:40

Szép jó reggelt mindenkinek!


Mi történt az elmúlt pár száz kommentben?

Impega, Fairy Girl, az egyik fülnél be kell pipálni, valami blog.hu-s cuccot, akkor múkodni fog, remélhetőleg.

Impega 2009.04.20. 08:46:59

@Fairy Girl: Tenyleg cuki a keped :D. Vagyis az lenne (Harom pont)

Impega 2009.04.20. 08:48:07

@EnZsolt: Reszemrol en ezen mar reeeeg tul vagyok, de akkor sem akarja, de nem eroszak a disznotor. Jo ez nekem igy is. En elfogadtam, beletorodtem.

EnZsolt 2009.04.20. 08:49:50

@Impega: Valjad szépen befele, hogy ilyen az arcod. Mármint, hogy nincs :)

Nem vagy egy kicsit arcátlan :D

Impega 2009.04.20. 08:51:47

@EnZsolt: Beismerem, keptelen vagyok :)

aardwark 2009.04.20. 09:07:36

@☺ágica: szép reggelt, méjájhelpjú?:)

maincoon © 2009.04.20. 09:14:42

@☺ágica: sajna nem tudok segíteni, mert egyszerűen képtelen vagyok felidézni, hogy mikor hová kattingattam mire megcsináltam az enyémet. egy pendrive javítás könnyebb volt, mint ez :DD

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 09:14:54

@aardwark: hahó:) A sünözőre szánt kép megoldva:) Most viszont ide nem tudok ilyen bigyót varázsolni:) Profilt vagy mit már kreáltam, de tovább nem jutok:) De azt hiszem ma hanyagolok minden ilyen jellegű dolgot. Kicsit nehéz az átállás, nem fokozom még holmi zivatarokkal:)

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 09:16:56

@maincoon ♀: köszi. Viszont akkor ez azt jelenti, hogy attól, hogy itt képtelen vagyok, a pendrivejavításra még képes lehetek:)

Impega 2009.04.20. 09:18:17

@☺ágica: Van egy olyan ful a beallitasoknal hogy indas nickek vagy mi. Ott be kell pipalni ahol pipalni lehet:)

aardwark 2009.04.20. 09:21:33

@☺ágica: hahó:) ok, akkor zivatar mentes szép napot, a szabadság jól telt?:)

maincoon © 2009.04.20. 09:25:09

@☺ágica: természetesen!!!!! sőőőőt!!!! :)))

tényleg, valamit pipálni is kellett.
öreg vagyok már, cserben hagy a rövidtávú memóriám :((

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 09:26:14

@Impega: köszi, de nem találom:) Mára tényleg feladom:) Holnap nekifutok újra, ma leülök egyessel:)))

@aardwark: igen, köszönöm:)

Egyébként lemaradtam valamiről a zivatarokon kívül?

Fairy Girl 2009.04.20. 09:29:49

@EnZsolt: Melyik fülnél, milyen cuccot? :) én már mindent bepipáltam amit lehetett. :(

Impega 2009.04.20. 09:31:33

@☺ágica: Oh, ne add mar fel ilyen konnyen. Akkor mostmar ugye van indas lapod. Ott a jobb felso sarokba beallitasok. ott kell kattingatni. Nem ordongosseg, csak kattingas, szurj be, illessz, tallozz, gyerunk. Hajra! Menni fog! Dont giváp!

aardwark 2009.04.20. 09:34:01

@☺ágica: ennek igazán örülök, de ténleg ne add fel (különben is, mindig ötös vagy:))
ha megvan az indás lapod akkor ott kell képet feltölteni és linkelni az avatarhoz
turb

Fairy Girl 2009.04.20. 09:34:47

Na szuper, most már kék képem sincs :D

Fairy Girl 2009.04.20. 09:35:59

Á, de mégis. (Blog.hu-s nick összekötés aktív volt, azt a legelső alkalommal bepipáltam, tehát ott minden OK, úgyhogy kékképű leszek, belenyugodtam.)

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 09:36:04

@Impega: igenis, értettem:D Újrapróbálkozás iiiindul!!!!!

maincoon © 2009.04.20. 09:37:58

@☺ágica: ne add fel!!! megcsináljuk együtt valahogy! :D

kattints a saját nevedre. akkor elvileg egy ablak jön be, aminek a tetején fekete keretben vannak szavak. itt kell olyannak lennie, hogy indanet. ha meg vagy idáig, akkor írj.

Fairy Girl 2009.04.20. 09:39:53

@Impega: És neked egyébként mér csak kék? :)

maincoon © 2009.04.20. 09:41:10

@Fairy Girl: szerintem nektek csak simán képfeltöltésetek van és nem profilképetek.
mert látok nálatok képet, de csak ha rákattintok. nekem meg profilképnél jelenik meg a macska.

Impega 2009.04.20. 09:43:29

@Fairy Girl: CSAAAK? Mi ez a lekezelo hangnem. Ez nagyon is szep kek, sot a keknek tobb arnyalata is megtalalhato. Ez nem mindnkinek adatik am meg. Mellesleg halvany lila gozom sincs. Megfajthatalan. Kivalasztott/ak vagyok, vagyunk

maincoon © 2009.04.20. 09:44:00

Impegánál elvileg van profilkép is, őt nem értem miért nem jelenik meg :(

Impega 2009.04.20. 09:44:44

@maincoon ♀: Nalam profilkepkent van beallitva.:( Csianltam tobb bongeszovel is

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 09:46:34

@maincoon ♀: most épp ott tartok, hogy a szép kék, női fejes képem konvertálódik már vagy 5 perce valami mássá:))) Hát, kíváncsian várom:)

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 09:48:01

@maincoon ♀: na, megnéztema profilom, ott a kép. Már csak azt kellene tudni, hogy ide hogy tudom varázsolni:)

maincoon © 2009.04.20. 09:49:24

@☺ágica: óóó, hát akkor már a finishben vagy! :) nekem is volt olyan egy képnél, hogy a konvertálást nem bírtam kivárni. próbálj meg egy másik képet, hátha azt megcsinálja.

@Impega: igen, nálad látom. csak nem értem miért nem látszik :(

maincoon © 2009.04.20. 09:50:31

@☺ágica: na, látod!!! ezért adtad volna fel???? ügyes vagy!!!!! :DDD

Impega 2009.04.20. 09:50:47

@☺ágica: Jupppiiiiiiiii!!!! Gratulalok!

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 09:51:01

Mindenkinek köszönöm a segítséget!!!! Ezennel megjelentem:)))))))

Impega 2009.04.20. 09:52:31

@☺ágica: Te Nemetorszagban vagy?

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 09:53:26

@Impega: húha, már le is nyomoztál! De gyors vagy:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.20. 09:54:16

@Impega: jóóó reggelt kékek!
Asgard az a csillagkapu c. sorozatban egy űrlény
Ha rákattintasz a profilomra(:DDD) akkor láthatod
Tudod, erről már beszéltünk:)

aardwark 2009.04.20. 09:54:59

@☺ágica: grat, ágica szép cica:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.20. 09:55:23

@☺ágica: hű, ilyen szemszín nincs is

Impega 2009.04.20. 09:56:48

@b[ALien] a kopasz baba: Helo teso, jaja. De hat en nem voltam ilyen Starakarmi nezos. De mostmar ezt is tudom. Nagyszeru :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.20. 09:59:04

@Fairy Girl: újabb ikertesó:)
Én szétpipáztam magam
Péntekről szombatra virradó éjjel elloptak az idegenek

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 09:59:19

@b[ALien] a kopasz baba: de attól még jól néz ki:) A makker amúgy stimmel. Volt egy hófehér kandúrunk, Daninak hívták:)

@aardwark: köszi:)

Yoss 2009.04.20. 10:10:27

Nekem nem jelenik meg, pedig töltöttem fel..

Fairy Girl 2009.04.20. 10:13:34

@maincoon ♀: Nincs képfeltöltésem 1 se, (Képek=0), profilképbe raktam fel a képet :(

@Impega: nekem is tetszik a kék :D

@b[ALien] a kopasz baba: helló tesó!

Fairy Girl 2009.04.20. 10:17:21

Megváltoztattam a profilképemet. Semmi.

b[ALien] (törölt) 2009.04.20. 10:26:38

@Fairy Girl: én mindent megváltoztattam pipáltam 40x
A rendszer uralkodik rajtunk

Impega 2009.04.20. 10:29:50

@b[ALien] a kopasz baba: Heee, neked van keped. Es a csalad? az mar smafu?

Fairy Girl 2009.04.20. 10:30:13

@b[ALien] a kopasz baba: Igen, én is. Pipa ki, mentés, kilépés, belépés, pipa be, mentés (mentés, mentés, mentés, mentés...).

:D

Impega 2009.04.20. 10:30:59

@Impega: Juuuj, nekem is van kepem. Ohhh, hat ikertesok, el kell hogy bucsuzzunk egymastol. Jo volt veletek, de a nagy manitu ugy akarta, hogy ne legyunk tobbe tesok.

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 10:31:55

@Fairy Girl: @b[ALien] a kopasz baba: ez mókás, mert nem tudom nekem hogy sikerült:) Az indanetes adatlapot nézzétek meg, meg vmi nick bekötése kell...Ha ezen már túl vagytok, és úgy sem, akkor bocsi

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 10:33:09

@b[ALien] a kopasz baba: már kint vagy!!!!!!!

@Impega: Gratulaaa:)

Impega 2009.04.20. 10:41:35

@☺ágica: Semmit nem tettem ert:) De azert koszi. Az egesz hetvegem rament. Aztan jon homar, kattingat itt az ollojaval jobbra balra es kesz. Volt ikerteso, nincs ikerteso

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 10:46:46

@Impega: attól még örülök:) Viszont most már végképp nem értem, hogy ez hogy működik...

@Fairy Girl: neked is gratulaaaa! Végre te is kint vagy:) Kutyus a tiéd?

maincoon © 2009.04.20. 10:53:17

jajj de szép avatarok lettek!! :

@b[ALien] a kopasz baba: még mindig marad a neved? ;)

Fairy Girl 2009.04.20. 11:25:30

Igen, minden megvolt. Én ugyan még mindig nem látom, de ha ti igen, akkor jó :D

Impega 2009.04.20. 11:34:46

@Fairy Girl: Meg most sem latod?

Ofélia hol van ma? Elaludt?

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 11:35:32

@Fairy Girl: mármint a te kutyusod van az avatarodon?

Fairy Girl 2009.04.20. 12:39:34

@☺ágica: Ja, neeeeem :) sajnos. De olyan kis vacak nem? :D (ÉN vajon miért nem látom? :D )

Fairy Girl 2009.04.20. 12:50:17

ÉS IGEN!
Kedves Homározók, bejelentem, hogy végre én is látom a képemet :)

Vége a kék korszaknak :D

(Cache ürítés a titok nyitja, legalábbis itt.)

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 12:50:40

@Fairy Girl: Nagyon helyes:) Bírom ahogy a pofiján szanaszét állnak a szőrszálak:) Hogyhogy még mindig nem látod?

Fairy Girl 2009.04.20. 14:28:45

@☺ágica: De azért az én kutyusom nem bántja a te cicádat :D (Amúgy ő egy szálkásszőrű tacsi, és noha nem az enyém, ismerem személyesen :) )

☺ágica (törölt) 2009.04.20. 14:42:25

@Fairy Girl: OK:) Ilyen tacsit én is ismertem, a szembeszomszédunknál lakott, és Bandinak hívták:))) Nagyon eltalálták a nevét:) És folyton nálunk lógott, mert otthon nem nagyon foglalkoztak vele:( De már nincs meg:(

Impega 2009.04.20. 15:09:25

@Fairy Girl: Imadom a tacsikat. Azon belul is a szalkesszoruek a lagaribbak.

NRG44 · http://althir.org 2009.04.22. 04:59:37

Csak ott van avatár, ahol a blogon IS engedélyezve van!

NRG44 · http://althir.org 2009.04.22. 15:14:16

@NRG44: És mivel új feature, még be is kell pipálni a bloggöröknek az admin felületen. :-)
süti beállítások módosítása