Tékozló Homár

Lenyelte a visszajárót az Externet

2009.04.21. 13:00 | ge | 186 komment

Sünsün előrelátó volt és inkább túlfizetett, csak szolgáltatót váthasson. Ez meg is történt december elején, ám a 60 napon belül visszajáró összeget a mai napig nem kapta meg.

Úgy döntöttem, hogy szolgáltatót váltok és otthagyom az externetet, mivel majd 8000Ft-ot fizettem a 4 megás netért. A szolgáltató váltás meg is történt dec. 11-el, de mivel a decemberi csekket még november végén kézhez kaptam, így gondoltam inkább befizetem, nehogy a díjtartozás akadályozza a váltást. Azért mielőtt befizettem érdeklődtem az iránt, hogy a fel nem használt időszakra vonatkozó pénzt visszafizetik-e. A valász az volt, hogy 60 napon belül fissza fogom kapni.

A pénzt természetesen a mai napig nem kaptam vissza, pedig már többször telefonáltam az ügyfélszolgálatnak (már amikor el lehetett őket érni), illetve írtam levelet nekik még március elején, amire természetesen nem válaszoltak. Kérdésem kedves Homár, hogy mit lehet ebben az ügyben tenni? Röhejes, hogy azt hiszik, hogy bármit megtehetnek. Válaszra sem méltatnak. Nem az az ötezer forint hiányzik a családi perselyből, egyszerűen csak dühítő ez a hozzállás...

Üdv Sünsün

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Impega 2009.04.21. 16:09:16

Hopp it volt egy ertelmes hozzaszolas!

@Várkonyi Ádám:

☺ágica (törölt) 2009.04.21. 16:12:13

@Impega: bizony, reméljük Sünsün is megtudja

Ofélia . 2009.04.21. 16:12:56

Kedves lányok mivel a macskát a hópárduc mérete alatt nem szeretem nem lehetne a titkolózás helyett valami arcképet feltenni???.

Legmélyebb elvtársi tisztelettel én(és talán még sokan mások)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.21. 16:15:17

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Én ugyan kedvelem a macskákat mindenféle méretben, de az ötletet támogatom. Esetleg egész alakos, bikinis képeket is fel lehetne tölteni. :)

Smacika 2009.04.21. 16:18:17

@Nelson Mandula: Asszem lenne röhögés ha meglátnál bikiniben:-):-)
(104 kilós kopaszra nyírt pasi vagyok)
Elképzeltem magam bikiniben.

Ofélia . 2009.04.21. 16:19:37

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Hát őhozzá fogható nem volt azóta sem a marinírozott hala turbigó mártással félbevágott tojással felejthetetlen volt:)

Impega 2009.04.21. 16:19:52

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Nem szeretnem ha lebuknek fonokomnel. Igy marad a tigris

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.21. 16:20:49

@smacika: nem kifejezetten rád gondolt ofélia sem a "kedves lányok" megszólítással, de ha találva érzed magad, nem bánom, tölts fel pár bikinis képet. :D

☺ágica (törölt) 2009.04.21. 16:23:11

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: így jó? Szerintem nagyobb a hópárducnál;) Viszont levágtak belőle:(

Smacika 2009.04.21. 16:23:19

@Nelson Mandula: Dehogyis, megmentelek benneteket a sokktól.
Nem akartam kifacsarni ofélia kívánságát, csak belegondoltam...

Ofélia . 2009.04.21. 16:23:28

@Nelson Mandula: Ne essünk túlzásba vezírem a titkárnőink nem itt kommentelnek:))

@smacika: Na lássuk:DDDD

Harlequin 2009.04.21. 16:37:39

Késedelemi kamatot kötelesek fizetni, aminek mértéke: (a mindenkori MNB alapkamatX2):365Xeltelt napok száma

Secnir 2009.04.21. 16:38:35

"Lenyelte a visszajárót az Externet"

-megszopatlak júzer!
-de én jobban visszaszopatlak externet! itt a visszajáró, nesze (spricc, spricc)

Impega 2009.04.21. 16:39:28

@Secnir: Aspicc spicc, az ugy a margareta sajtkrem volt? :)

REPARATUR 2009.04.21. 16:46:56

nekem sem választoltak 1 éve az emailben feltett kérdéseimre. EZeek ilyen fasszopók. Nekem is kéne váltani, csak nincs értelmes választási lehetőség.

Smacika 2009.04.21. 16:48:33

Lehet, hogy hosszúlejáratú értékpapírba fektette az externet a lét.
Egyszercsak a júzer megkapja a tengersok oszalékot.
Na jó csak vicc volt.

Smacika 2009.04.21. 16:50:23

@☺ágica: Nem hinném, hogy habtestem látványa akkora élményt jelentene.
Ez önkritika akart lenni.
Szal marad a tarajos koma.

Impega 2009.04.21. 16:55:32

@REPARATUR: Na most akkor beragtam.

Miert e-maileztek?
A penzetekrol van szo. Egy rohadt Ajanlott level, ennyit nem er meg? Aki e-amilben panaszkodik es utan jon sirni, hogy mar egy eve nem valaszolnak az szarjon sunt. Bocsi de ez most Rad esett.

☺ágica (törölt) 2009.04.21. 16:55:35

@smacika: :( Viszont milyen érdekes, hogy pl kígyót-békát senki nem rakott ki

Smacika 2009.04.21. 16:55:55

A poszthoz meg annyit, hogy van egy ismerősöm 14 hónapja rinyál a vivanetnek párezres tartozásért.(Neki tartozik a viva)
Pár hónapja már pereskedik is velük.
Az externet megvette a vivát ha jól tudom, szal nem lep meg a patkányságuk.

Smacika 2009.04.21. 16:57:46

@☺ágica: Mert a békák nem túl szépek.A kígyók meg általában nagyon veszélyesek és ezért irtózik tőlük minden ember.
Pedig egy szép anakonda, vagy királykobra...

Impega 2009.04.21. 16:59:58

@smacika: Mi az hogy? A levelibekak igenis cukik. Van is otthon minden nyaron :)

☺ágica (törölt) 2009.04.21. 17:02:45

@smacika: bizony, meg vannak szép békák is. A levelibéka pl, meg a dél-amerikai színes békák:) Jó, a dagadt varangyok tényleg nem:)

☺ágica (törölt) 2009.04.21. 17:06:37

@Impega: unatkozom. Olyankor többnyire "formában" vagyok:)

Ofélia . 2009.04.21. 17:08:03

@smacika: Na ezt se nekem mondták:DD

Smacika 2009.04.21. 17:11:58

@☺ágica: Na ezt most megkaptam.
Dagadt varangy mi?
Na jó nem ingem.
@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Nem hát, nekem de nem rám.Remélem:-)

☺ágica (törölt) 2009.04.21. 17:14:06

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: ilyet sosem mondanék. Pláne nem annak, akit Smacikának hívnak:) Ezzel a névvel csak szeretni lehet:) Meg aztán egy pasi 100 kg-nál kezdődik:)

@smacika: nem bizony;)

Smacika 2009.04.21. 17:21:22

@☺ágica: De aranyos vagy.
A párom is azt szokta mondani:Amelyik pasi nincs 100 kiló az csak karácsonyfadísz:-)

Ofélia . 2009.04.21. 17:22:29

@smacika: @☺ágica: Bocsi az agent provokációért de a labda olyan magasan volt, hogy aki ezt nem üti le....

Smacika 2009.04.21. 17:22:31

Kéne egy új post.

b[ALien] (törölt) 2009.04.21. 17:23:24

Jó estét
Remélem ti jól vagytok
Én benyaltam valami vírust
Ilyen durvát még sose
Már egy hete,de 3 napja már azt hittem jól vagyok
Erre felkelek reggel és szó nélkül mellkason hánytam magam
Frankón mondom ilyen cefetül még nem voltam
Majdnem mentőt hívtam magamra

Smacika 2009.04.21. 17:24:36

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Semmiféle rosszat nem mondtál, igazából jót rötyögtem rajta, és tényleg én adtam fel a lasztit.
De új poszt kéne mert lejár a melóidőm és otthon nem szoktam gépezni.
Elég itt egész nap a gép előtt baszni a rezet.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.04.21. 17:25:29

Fizetési felszólítás (keress példát a weben) 8 (naptári) napos határidővel, (ajánlott, expressz és) tértivevényes (!) levélben. Ennyi.

Smacika 2009.04.21. 17:25:59

@b[ALien] a kopasz baba: Te nem Pécsett laksz?
A galambokra fogták a disznósajtot, ezek szerint te voltál?

☺ágica (törölt) 2009.04.21. 17:26:06

@b[ALien] a kopasz baba: jujj:(((((((( Sok folyadék (most nem sör), diéta és ORVOS ha még nem voltál nála. Ez FONTOSCH!!!!!!

☺ágica (törölt) 2009.04.21. 17:27:30

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: semmi gond:) Ahogy visszaolvastam rájöttem, hogy akár így is lehet érteni:D De meg sem fordult a fejemben:)

Smacika 2009.04.21. 17:29:39

Na letelt a robot, szép estét mindenkinek.
Honapra lesz remélem valami jól kivesézhető poszt.

☺ágica (törölt) 2009.04.21. 17:31:34

@smacika: neked is

Én is leléptem. További jó kommentelést:)

Ez FONTOSCH!!!
Egyébként
...

b[ALien] (törölt) 2009.04.21. 17:32:00

@smacika: nem ott:) hiradót se néztem, nem vágok semmit

b[ALien] (törölt) 2009.04.21. 17:37:37

@☺ágica: most komolyan mondom
Az elmúlt 3 napban szétittam magam
Mint említettem akciós volt a sör az ósünben
3 napig semmi bajom
Ma nem ittam, erre majd megdöglök
De tényleg
Nem vagyok az a pánikolós fajta
De mikor nem tudsz lábra állni az már gáz
Most akkor szerinted?:)
A sör tünetmentesített. Nem kicsit.

Ofélia . 2009.04.21. 17:38:26

Na én a részemröl most könyvet veszek elő!!!

Jó éjt rózsás csókokat és sikeres dugást minden homárosnak krrrrt brrrrr begerj kikapcs

b[ALien] (törölt) 2009.04.21. 17:41:12

Ja el kéne olvasni a postot
Első?

effective 2009.04.21. 17:52:49

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Az az igazi jó disznósajt, amit apám csinál! Csak az van benne, aminek benne kell lennie!

jesszumpepi (törölt) 2009.04.21. 19:06:57

Első!

Avatáros kommentem :-)

Impega 2009.04.21. 19:13:49

Béla keményen dolgozik a munkahelyén, esténként kikapcsolódásként a helyi
tekeklubban vagy a kosárlabdapályán múlatja az időt. A felesége
megsajnálja, hogy így agyonhajszolja magát, ezért születésnapjára elviszi
egy sztriptíz-bárba. A kidobó üdvözli oket az ajtóban:
- Szevasz Béla! Hogy, s mint, Öregfiú? A felesége zavarba jön és
megkérdezi járt-e már itt azelőtt. - Á, dehogy - válaszolja - a
tekeklubból ismerem.
Ahogy leülnek, odajön a pincérnő és kérdi, hogy hozhatja-e a szokásos
Amsteljét. A feleség most már kifejezetten zavarba jön:
- Nekem úgy tűnik sűrűn jársz ide, hogy a pincérnő ilyen jól tudja, mit
iszol.
- Á, dehogy - válaszolja - a női kosárcsapatban játszik, néha együtt edzünk.
Ekkor odajön az egyik meztelen táncoslány, és átöleli Bélát:
- Szia Béluci! Ellejthetem a szokásos kis táncot az asztalodon?
Erre a feleség hisztérikusan felkapja a retiküljét és kirohan. Béla
utánaszalad és látja, hogy épp egy taxiba száll be az asszony. Gyorsan
utoléri és még pont beslisszan a hátsó ülésre az asszony mellé. Erre az
asszony elkezd éktelenül visítani és rúgkapálni. A taxis hátrafordul és
odaveti:
- Bélám, te állandóan ilyen harcias kis kurvákat fogsz ki magadnak?

Impega 2009.04.21. 19:15:36

@jesszumpepi: szoval a beallitasoknal van egy olyan ful, hogy indas nickek aktivalasa.Azt ki kell pipalni (vagy be). Vagy ez a gond vagy nemtommi

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.21. 19:20:01

Jóóóóreggeltmindenkineeeeek

"Úgy döntöttem, hogy szolgáltatót váltok és otthagyom az externetet, mivel majd 8000Ft-ot fizettem a 4 megás netért."
Waze gyere cseréljünk, én 7000-ért telefont meg 1Mb-s netet kapok...

Amúgy meg mit lehet tenni...? 500Ft-ért még a fogyvéd se fog megmozdulni (pedig aztán nekik lenne a dolguk, ütögesd meg őket...).


Na ez volt a posthoz hozzászólás. :)

Gyerekek, tegnap elkezdett valami csöpögni a plafonunkból 8O
Felettünk levő lakásban senki, de ismertem a tulajt, felhívtam, OK, az anyja majd felmegy és megnézi.
Elmentem melóba.
Este hív barátnőm, hogy már az egész plafon szétázott.
Telefon a tulajnak, anyuci persze kurvára nem ment oda, mondtam neki hogy gáz van, na erre végre odament (meg azért mert a főbérlőnk is felhívta és befenyítette némi kártérítési igénnyel) és jéé, a radiátorból dőlt a wasser...

Szerencsére már felszáradt, de azért a felettünk lakónak (meg aki a radiártort felrakta neki) jár a SÜN.
Meg szarhat mellé egy radiátort is.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.21. 19:20:57

Lenyelte a visszajárót...azt hittem, a Zoltán telefonfülkéje volt az.

Impega 2009.04.21. 19:24:34

@jesszumpepi: akkor kerlek, nem tudom. nekunk egesz hetvegen kek volt a fejunk. Akkor meg annyitt tudnek mondani, hogy ments, szurj be, ments, ments. Lepj ki, ments, kattingass. Meg esetleg mult penteki avatoros posztot olvasgasd at. Mulatsagos lesz.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.21. 19:29:57

@Impega: Kösz,próbálkozom,tehát vagyok.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.21. 19:37:42

@staropramen: A disznósajtot a disznó gyomrába vagy a húgyhólyagjába töltik?

Ne hagyj kétségek között?

Az újpesti piacon sokféle disznósajt kapható.Mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelőt.

Impega 2009.04.21. 19:39:09

@jesszumpepi:"Elsősorban disznógyomorba, ha kettő készül, a kisebbet vakbélbe töltik. Erdélyben főként a hólyagba kerül ilyen töltelék." ha kell a link, csak szolj

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.21. 19:39:09

@ColT - az nem wasser, hanem folyékony halmazállapotú disznósajt

@Várkonyi Ádám: ezt vajon komolyan gondolta, hogy itt egy Homár posztban fogja valaki megadni a nevét és ügyfélszámát????

Szabályos...

Inkább játsszunk olyat, hogy utalják el mindenkinek a pénzét, akinek jár. Így Sünsün is megkapja majd, ami jár neki...Addig is duplasün az externetnek!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.21. 19:41:37

@ColT - Persze hogy van. csak az a baj, hogy mindig elszállítják őket platós ifával. De ha beírsz a Homárnak, visszaviszik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.21. 20:01:28

@megélhetési sünöző ♀ - Kérsz egy sünt?: Ez a Várkonyi nem először tűnik itt fel, nem?

..És Zoltán megvette élete első telefonfülkéjét, vonal nélkül...!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.21. 20:09:10

@megélhetési sünöző ♀ - Kérsz egy sünt?: Várj csak! Szerintem ő úgy gondolja, hogy akinek jár valami azt visszautalják. Persze ha belenéz a céges nyilvántartásba, azt látja hogy nem jár senkinek semmit, tehát nincs mit utalni, így nem tartoznak senkinek...

Mylady 2009.04.21. 20:27:08

Lehetek még ON, vagy már csak offolni szabad? :)

Én is externetes ügyfél vagyok, immár két éve. Hááát, érdekes egy társulat, főleg, mióta elkezdtek terjeszkedni (kb 1 éve).
Előrebocsátom, az internet szolgáltatással teljesen elégedett vagyok. 1 mb-re fizettem elő, stabilan annyi. Mindig. És nincs kiesés, nincs leszakadás, nincs ingadozás.
(Ennyit a reklámról.9

Ellenben az ügyfélkezelésük katasztrofális.
Két konkrétum:
1. történet, számlázás: számlájukat hol megkapom, hol nem. Időnként küldenek mailt, hogy kiküldték a számlát, szóljak, ha nem kaptam meg. Most pl 17-én kaptam a mailt, hogy kiküldték, befizetési határidő 24(!), ha nem kapom meg 8 napon belül, szóljak. Még nem kaptam meg.
Egyébként kéthavonta kapok egy levelet, hogy van kéthavi lejárt tartozásom. (Rólam tudni kell, hihhhetetlenül precíz vagyok, ha megkapom a számlát, mindig határidőre befzetem. Mindet.) Ha kapok ilyen levelet, utánanézek, mert van internetes ügyfélszolgálat (hurrá!). Kiderül, hogy az első havi lejárt tartozásom már fizetve van, csak ugye a befizetési határidő (mondjuk) adott hó 24, mire beér hozzájuk a pénz, bankon keresztül +1, postán keresztül +2-3 munkanap. Ők ezzel szemben 24-i dátummal küldik a felszólítást. Hm. Noooormálisak?
A másik havi lejárt számlám pedig még ki sincs számlázva. Ééértitek? Ki sem állították a számlát, de már felszólítanak, mert nem fizettem be.
Erről többször küldtem nekik mailt, hogy szerintem ez jogilag is aggályos. Egyszer sem reagáltak.

2. történet, múlthónap: küldik a levelet, hogy van lejárt tartozásom (szokás szerint kéthavi). Megnézem a netes ügyfélszolgálaton, jééé, nem érkezett be a pénz. Közben kezemben az átutalási bizonylat. Hasonlítgatom a két csekket (eredeti és a felszólítás) - jéééé, nem ugyanaz a számlaszám. Mint kiderült, az egyik felvásárolt cég ügyfeleinek fenntartott számlaszámot írták a csekkre - szóval az is az ő számlájuk, csak más célra. Másnap be a bankba (hálistennek ottdolgozom - könnyebb az ügyintézés), kérek egy igazolást, hogy elment a pénz, beszkennelem a számlát, a csekket, a bizonylat másolatát és az igazolást. Elküldöm nekik nyomozásom eredményét.
Megnyugszom, várom a választ: "kedves ügyfelünk, önnek igaza van, elírtuk a számlaszámot, elnézést, stb."
Milyen választ kaptam? Idézem, mert nagyon tanulságos: "A mai napon átvezettük a két folyószámla között ezt a X Ft-ot így rendezve vannak számlái.
Kérem a jövőben ügyeljen a helyes bankszámlaszámra..."
Éééértitek? Elírják a csekken a számlaszámot én befizetem (honnan tudnám, hogy elírták) és engem csesznek le.

Na, Várkonyi Ádám, erre varrjon gombot!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.21. 20:33:32

@Mylady: "1 mb-re fizettem elő, stabilan annyi. Mindig."
Hát ennél lassabbat már nehéz csinálni :/
Nekem is ilyen van :) csak TRÉ-s.

"jéééé, nem ugyanaz a számlaszám. "
Gratuálok, Centrumi magasságok.

Mylady 2009.04.21. 20:38:22

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: szerintem ez teljesen jó sebesség
filmet nem töltök, zene kifejezetten gyorsan töltődik, egyébként meg ezt-azt olvasgatni, csetelgetni bőven jó.
Ha klikkelek, azonnal odalép. Várni nem kell. Nekem teljesen jó.
(Megjegyzem, bent a cégnél ennél lassabb)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.21. 20:45:03

@Mylady: Én töltök rajta filmet is.
A türelem a dolog nyitja.
Elindítom, elmegyek dolgozni (de nem hangos a gépem, éjjel is lehet aludni mellette) max. 1 nap és ott van.
Ingyévan, nem hisztizek.

fatality666 2009.04.21. 20:52:36

Ügyvéddel levelet íratni a tisztel cégnek, fizetési felszólítással, egy néhánynapos határidőt meghagyva, nem teljesítés esetén a jegybanki alapkamat 2x-esével.

további nem fizetés esetén egy újabb felszólítás(a díj + újabb ügyvédi díjakkal növelt összeg).

utána meg bejelenteni egy felszámolást a cég ellen :D

erre biztosan oda fognak figyelni !!!!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.21. 21:08:05

Ide figyelj, Várkonyi Ádám!
Megb.. a Homár anyád hátán!

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.04.21. 21:10:40

Nekem miért nem sikerül sawatart feltenni?

b[ALien] (törölt) 2009.04.21. 21:13:43

@Impega: köszönöm
Este megint cefetül voltam
Most épp elfogadható
Macskák meg nem értik mér fetrengek egész nap és basztatnak
Hiába mondom hogy szarul vagyok
Már cuccoltam annyit, mint egy trance sensation
Ittam annyit ,mint eegy század
Ilyen kibaszott szarul még az életben nem voltam, nem tudom mi van velem
Kórházban dolgozom és azon gondolkozom, hogy orvoshoz megyek

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.21. 21:16:25

Már lehet a posztolót...?

"A valász az volt, hogy 60 napon belül fissza fogom kapni."

Ez a mondat azé' Majmász után kiált...

b[ALien] (törölt) 2009.04.21. 21:17:23

@Impega: neeeeeee
Nem tudok többet pipálni

b[ALien] (törölt) 2009.04.21. 21:20:09

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: én most bármit kiszarok
Csak adj valami feladatot:)

É2I 2009.04.21. 21:52:51

@májgeriberi:
staropramen már elmondta.
De.
@staropramen:
A húgyhólyagot nem dobjuk ki! Megfelelő tisztítás után kolbászt töltünk bele. Amikor a legmelegebb nyárban már minden kolbász szál kiszáradt, na akkor vágjuk meg.
S lőn csoda: frisskolbászízkavalkád. :DDD
Paradicsommal, tv paprikával, friss kenyérrel fogyasztjuk. Nyamm!!!!

É2I 2009.04.21. 21:57:25

@b[ALien] a kopasz baba:
Hé Asgard! A három (vagy több) napos rátöltés ezt generálja. Csak és kizárólag a kutyaharapásszőrével a megoldás.
Ha csak úgy elvágod a köldökzsinórt, így jársz ;)

Impega 2009.04.21. 22:00:54

@b[ALien] a kopasz baba: Azert remelem hamarosan jobban leszel! Talan egy orvos nem artana, nehogy ugy nezz majd ki mint a zavatarodon. Gyogyolj meg es gyere vissza kozenk :) Bek tu dö ríl lájf

Mylady 2009.04.21. 22:08:49

@Mylady:
Történet folytatása: közben megnéztem a mai postát, megkaptam a legfissebb számlát.
Kelt: április 7
postabélyegző: április 17 (10 napot ültek rajta postázás előtt - minek????)
fizetési határidő: április 24
érkezett: április 21

mondjuk ez most nem akkora baj, de! ha a posta is ül rajta szokás szerint 1 hetet, már gáz van
merthogy
bekeményített az Externet!

Ebben a számlában a fenti sztori folyományaként felszámítottak 14 Ft késedelmi kamatot és 500 Ft-ot a fizetési felszólításért.

Éééértitek? Ők írták el a csekken a számlaszámot, én befizettem időben. Erre először lecsesznek mailben, majd felszámítanak 514 Ft-ot.


Itt van még, Várkonyi Ádám???
Rendet kellene már tenni a cégnél, nem gondolja?


Azt hiszem, érik a távozásom az externettől. Nem tudtok egy jó és olcsó szolgáltatót?

neet 2009.04.21. 22:26:12

@Impega: nem vicces. Kiskoromban nekem jutott a bélmosás. Még nagykoromban is hánynom kell, ha rágondolok. Amúgy nem érdekel, az se, ha korpás lenne a hajam, ma du kaptam kézhez a nyelvvizsgám, megyek is hamarost eltére diplomáér. leszek bőcsész vazze.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.22. 06:53:28

@b[ALien] a kopasz baba: OK! Akkor szarj pár 20 ezrest, megvárjuk amíg jobban leszel, és elisszuk!

@É2I: Azért EZT nem generálja... Legalábbis én még nem tapasztaltam... De pl. nekem ilyenem van ha paracetamolra iszok... 2x előfordult véletlen, aztán leesett hogy mitől hányok egész nap.

@Mylady: Diginet... Ha van arrafele... Ha nincs akkor semmi.

@neet: Gratula! :) :) :)

staropramen 2009.04.22. 07:59:57

@É2I
Sztrovacsek ez érdekes még nem hallottam a hólyagba töltött kolbászról.Köszi az infót lehet, hogy legközelebb kipróbálom.Ámbár nálunk az asszonynép a kolbászhús jelentős részét elorozza töltöttkáposztának, ezért kolbászdömping csak akkor van , ha véletlenül kellően éberek maradunk a reggeli égésgyorsító pálinka és a forraltborok után.

☺ágica (törölt) 2009.04.22. 08:15:18

Jó reggelt:)

Hogyhogy még nincs új poszt?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.22. 08:27:14

@☺ágica: Majd 10-kor, de akkor egyszerre 5, nehogy elsők tudjunk lenni.

☺ágica (törölt) 2009.04.22. 08:28:51

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: :) De az tényleg rossz, mert akkor csak kapkodom a fejem...

b[ALien] (törölt) 2009.04.22. 08:44:17

@É2I: nem,ez vírus:) kollégám is beteg
Múlt héten kiröhögtem
Aztán tessék

b[ALien] (törölt) 2009.04.22. 08:46:08

@Impega: ha holnapra se jobbulok az lesz
az a baj,hogy minden orvos hentes:)

Impega 2009.04.22. 08:58:22

@neet: Szupeeeer! Marmint a diploma.

neet- 2009.04.22. 09:22:55

@b[ALien] a kopasz baba: jobbulást!! A sör tényleg segít!!! Nem vicc. Én 3 hete tüdőgyuszival nyomom a .. billentyűzetet, pedig soha semmi bajom nem szokik lenni, de ez most betalált rendesen. A sör viszont segít. Ámen.

Impega, ColT, Köszi. :)

reggy 2009.04.22. 10:58:04

Én február elején mondtam fel a szolgáltatást nekem is tartoznak (5657 HUF)
emailon 3-4 alkalommal reklamálta mindig volt udvarias válasz,

Tisztelt Ügyfelünk!

A késedelmes visszafizetésért elnézését kérjük. Továbbítottuk a pénzügyi osztályunk felé a visszautalást.

Üdvözlettel:

Ultraweb Ügyfélszolgálat
________________________________________
De valahogy a pénz nem akar megérkezni.
Az Externet és az Ultraweb ugyan az a cég.

H4R 2009.04.22. 15:26:01

Sok kis vissza nem fizetésből lesz nekik az a pénz, amit addig is használnak vidáman. Gondolom én.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.22. 17:01:23

@Nálunk meg itt Tarpán:

Próbálkozz!

Az én képem csak később jelent meg itt is.
süti beállítások módosítása