Tékozló Homár

A Budapest Banknál is aratott az árfolyamváltás

2009.04.24. 13:06 | jackyll | 268 komment

Péter szerint nem csak a CIB Bank kapott léket, már a Budapest Bankból is szivárog a pénz elfele. Legalábbis a bank azzal magyarázta 15 ezer forintja eltűnését, hogy "a nyitó- és záróegyenlegek közötti különbségek az árfolyam változásnak köszönhetőek":

Nem olyan rég akartam utalni és meglepve tapasztaltam, hogy kevesebb pénz van a számlámon, mint gondoltam (nem követem folyamatosan az egyenlegem és a költéseimet, de a különbség ez esetben nagyon szembeötlő volt). Papírt és számológépet ragadva összevetettem az egyenlegem és a kiadásaim, és a hiányérzetem igazolást nyert. Azonnal hívtam a számlámat vezető Budapest Bankot, majd az elkövetkező napokban többször összevetettem a kiadásaim és az egyenlegem alakulását és 10-18 ezer forintos különbséget tapasztaltam. Azt ígérték kivizsgálják az ügyet, és 2 hét múlva értesítenek levélben.

Mivel befektetési kártyáról van szó, indokoltnak találtam, hogy nem tudnak azonnal magyarázattal szolgálni, a két hetet azonban így is soknak találtam, de mást nem tudtam tenni, hát vártam. Két hét múlva meg is érkezett a levél, melyben az ügy bonyolultságára hivatkozva további időt kérnek a kivizsgálásra. Újabb két hét után pedig küldtek egy levelet, amiben azon kívül, hogy az egyenlegemet rendben találták, semmilyen érdemleges információval vagy magyarázattal nem szolgáltak a panaszomra.

Ezek után fogtam megint a számológépet és számszerűsítve szegeztem nekik a kérdést:  Ha 0 az egyenlegem, X összeget költöttem, és Y bevételem volt, akkor mivel magyarázzák a kb. 15 ezres eltérést. Pár hét múlva érkezett a válasz egy 3 oldalas levél formájában, benne a kérdéses időszak egyenlegváltozásaival, kiadásaimmal és bevételeimmel. És ismét leírják, mindent rendben találtak, továbbá a nyitó- és záróegyenlegek közötti különbségek az árfolyam változásnak köszönhetőek. Más magyarázattal most sem szolgáltak a különbséggel. De meglepetésemre a mellékelt lista alapján, az újabb számolás után nem is tapasztaltam pár száz forintnyi különbségnél többet.

Fejvakarás, saját listával való összehasonlítás, káromkodás. Ők ugyanis egy olyan listát küldtek, ahol a lista eleji nyitóegyenleg már eleve problémás. (Egy nappal előtte folyt be a fizetésem, költöttem belőle 3 ezret, ehhez képest náluk 18 e forinttal kevesebbel indulok).

Nem tudom eldönteni, hogy ennyire kisstílűek, szétszórtak, vagy én vagyok idóta.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.25. 15:33:11

7 vegen derby
ebben a lazban el a varos

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.25. 15:35:13

ja Ofelia
bementem egy botba oszt vettem egy 0.5-os olvasoszemuveget
kerettel egyutt
2 dollar
most sokkal jobb de csak olvasashoz kell
1 meteren tul mar homaly

Ofélia . 2009.04.25. 16:40:14

@Tsabi: Nem kell bosszantani pláne mikor letorrentezek egy filmet amit HUN szinkrinizáltan tettek fel és megszólal svédül:(((

@hagyma: Akkor égnék lázban ha az asszonycipelős derbyn indulnál és minderröl képet is látnék:))

Ofélia . 2009.04.25. 16:41:38

@hagyma: Most ezt vegyük postnak??:))

Ofélia . 2009.04.25. 16:43:38

@hagyma: Amúgy beszéld meg morrisallal, hogy a körömvágás csak sarokreszeléssel együtt hoz egy számnyi lábméretcsökkenést:DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.25. 16:47:40

most akor ez Ofelia hetvegi posztja, vagy mi a fax van a szemuvegemmel?
egesz jol all
a szemuvegem
Mary telleg elment
ezek imadjak ezeket a dzsemborikat, meg jo hogy ki tudtam huzni magam a betegsegem vegett

Tsabi 2009.04.25. 16:52:45

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: nem szoltam, azt is csak egeszen halkan. Svedul :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.25. 16:57:04

telleg tetszik Mary vette tegnap es igy mar tudok olvasni is
de ezt az arfolyamvaltast dogojjek meg ha ertem

Ofélia . 2009.04.25. 17:01:14

@hagyma: Isten őrizz, hogy megdögölj inkább építsd fel a féltorony másik felét!!

A sör és a kolbász árfolyama nem váltotott Aki meg banki részvényekbe fektetett a serésdagadó helyett......

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.25. 17:11:40

@morrisal_: itt 40-esek is vannak, akik lélekben húszasok (de vannak akik tízesek, és olyanok is, akik egyesesen gyermetegek)

vasárnap magánórákat adni angolból? remélem jól megkéred az árát!!!

@hagyma: ha ez a szemüveges képed, akkor qva szarul áll (ne írd, hogy ez az örökös avatarod, tudom)

aardwark 2009.04.25. 17:13:24

kész vagyok mint a mateklecke
2 óra masszív élelembevitel a szervezetbe
most már csak hideg sörök és a hp maradt
még mindig nagyon jó idő van a teraszon
és a budi ajtó kiválóan műxik, de az arcom egy kissé meggyötört lett, de majd kisimul
ez off volt asszem

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.25. 17:24:37

@hagyma: "1 meteren tul mar homaly "
Ebböl mennyit kell meginni, hogy homályosan láss? :)

Ofélia . 2009.04.25. 17:29:23

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Ugye, hogy pocsék?. Csak én nem akartam elkeseríteni.
Ámbár a zöld lábacskákhoz talán még passzol is:))

@aardwark: Két órás élelembevitel?? és masszívan?? gratula a lagzihoz:))

jesszumpepi (törölt) 2009.04.25. 17:34:43

@morrisal_:

A sárga tapéta színe harmonizál a tükörtojás sárgájával.

Jó az ízlésed.

Ofélia . 2009.04.25. 17:55:01

@jesszumpepi: Na akkor megcsinálom a tojásos nokedlit ami hallatlanul fog harmonizálni a bélflórámhoz:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.25. 18:01:42

ez az orokos avatarom
a feltoroy itt van az arcom elott, mar' ha kimegyyek a lodzsara
epiti a franc ujra, ha nekik jo
Vician megcsinalna secpec

horex
nem inni
szini

Ofélia . 2009.04.25. 18:31:22

@hagyma: Tojásos nokli a pociban(nokedli saláta már kész volt a csirkrpaprikáshoz)

Ez volt a dessert most egy kicsit lihegek meg alszok had kössön a háj!:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.25. 18:53:06

Uff.
Na vagyok.

Éppen el voltam havazva, mert szerda-csüt. a Pécsi egyetemi Napokon fotóztam, péntek szaladgálás, hétvégén meló...

De azért a termés itt van :)

www.epresso.hu/content/view/9141/101/

www.epresso.hu/content/view/9151/101/

Ha a lusta újságírók nem lennének olyan lusták, akkor nem csak a megnyitóról lenne cikk (azt meg nekem kellett megírni is :D )

Na ennyit az önreklámról, tükörtojást ide most... bár nem az lesz, elvileg rakott krumpli, mindeeegy, csak valai enni lhessen. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.25. 18:53:16

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Woodstock elment dzsemborira
hala egnek en tenyleg beteg vagyok igy nem kellett mennem
es qrwa gaz de csipszet ebedeltem tejava[l
foza rosseb betegen

Tsabi 2009.04.25. 19:04:51

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Itt elso az ottani cikkekre :) szep munka lehetett :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.25. 19:25:16

@hagyma: Mi bajod?
Az már nagy baj amikor az ember csak chipset eszik ebédre :(

@Tsabi: Hát, ilyen félig buli, félig meló :) Sajnos csak az első 2 nap voltunk kint, mert nekem meló, a többieknek meg otthon volt dolguk.

(Az első esti galéria vége felé van 2 szőke meg 1 barna csaj egy képen, hát abból a jobb szélső kért tőlünk cigit... ...aztán pálesszel hálálta meg... :) utána jó kis bandázás kerekedett :) )

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.25. 19:27:31

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: ne mááááá, oda szerettem volna írni, hogy éljen a fényképész, de csak bejelentkezve lehet

így ide írom

éljen a fényképész

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.25. 19:29:55

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: ...ilyeneket ne rkálj, látnád a profiknak milyen képeik voltak :)
bama.hu -n pl.

Ja perze nekik volt stage passuk, én meg az első sorból szerencsétlenkedek ilyenkor, mert nekem sosem tudnak intézni :D
(Bár pl. az Uránia moziban már elég sokszor voltam sajtósként, színészekkel interjúzni :) :) )


Mindenesetre köszi ám :)

Tsabi 2009.04.25. 19:30:43

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Jok is az ilyen ismerkedos dolgok :)) Na ilyenkor erzem magam nagyon oregnek :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.25. 19:32:54

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:

miért? tán megsértődnek a többiek???????

intézzek neked olyan belépőt, hogy tényleg mindenhova az első sorban állhatsz?

jesszumpepi (törölt) 2009.04.25. 19:33:39

OFF:

Ne azt nézd,hogy a Budapest Bank mit tehet érted,hanem azt,hogy te mit tehetsz a Budapest Bankért!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.25. 19:35:22

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Ja, nem, csak mert tényleg nagyon messze vannak ezek a képek a "hivatásosok" színvonalától :) (Meg a gépem is, meg annak az ára is...)

A belépőt meg már megszotam, most 3 sajtósra jutott volna 2 sajtójegy.
Aztán mondtam nekik hogy ők csórók, én bemegyek rendes belépővel, ők meg úgyis interjúzni akartak.

aardwark 2009.04.25. 19:40:56

én most ezzel foglalkozok-foglakozom (kinek-mi-melyik teccik:))

Kusztomizált, origótól koncentrikus, homogén elrendeződésű szegmensek manuális orientálását hajtom végre emésztés közben

további szép estét mindenkinek

aardwark 2009.04.25. 19:44:41

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
ez csak sima szombat délutáni grill parti volt, nem lagzi:) (abba bele sem merem gondolni mi lesz ott ha lesz egyáltalán valamikor...)
de a húsok jók voltak a zöldségekkel és a salátákkal együtt
sör hideg (elfogyott-menni kell utánpótlásért) hp finom és csak kissé ütős (52%)

Átlagarcú 2009.04.25. 19:47:55

Nomármost: Így néz ki egy sün, amikor benéz. (egy klotyópapír-gurigába)
sorecet.inda.hu/kepek

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.25. 19:52:29

@aardwark: Hé, ez nekem nem esett le... :)
Mi akar ez lenni? Mert a szavakat értem, meg hogy vacsi utá vagy, csak azt nem hogy mit takar a tevékenység :D

Amúgy ha ez a grillparti, akkor milyen amikor lagzin kajálsz?

NA én is lépek aludni, mindenkinek jó éjt :)
Holnap meló :/

Tsabi 2009.04.25. 19:55:43

@sörecet: Amator csillagasz..ez jooo :)
@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: akkor neked joccakat!

aardwark 2009.04.25. 19:56:42

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: nyugi én sem értem, de csinálni jó:)))
ma már semmit nem fogok enni, csak inni,
lagzin is sok kaját eszem, de még a sajátomon nem voltam sosenem (asszem:))

amúgy ez úgy történt, hogy a húsok szépen lassan sültek, voltunk rá 15-en, és kb 20 percenként jutottam falatozáshoz

jesszumpepi (törölt) 2009.04.25. 19:56:53

@aardwark:

Te most körkörös mozdulatokkal masszírozod a pocidat a könnyebb emésztés érdekében?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.25. 20:08:58

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
aludni delutan 2-kor????
mongyuk jo is az
en mar nem is eszek majd hoz valamit Woodstock, csak ez az influenzia elmulna mer

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.25. 20:17:04

@jesszumpepi: Jáháhhjjj, hogy eznem jutott eszembe :D :D

A BPBankos beszólásod hatalmas volt ám :)


@hagyma: Hé, itt este 8 van, reggel 6ra mentem melóba és este 6kor jöttem ki ...! :D
Előtte este persze éjfélkor felpattant a szemem, és utána nem tudtam visszaaludni :(

De neked jobbulást!

Na már tényleg 'éjt :)

Ofélia . 2009.04.25. 21:26:37

@jesszumpepi: Hát nekem is ez jött le belőle:))

Na jóccakát mindenkinek.

Megdobbent 2009.04.25. 22:51:19

Utolso komment, koszonjuk az eddigieket mindekinek.

Bugreport 2009.04.25. 23:27:14

@Megdobbent: szívesen :) Ne lottóz :P

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.26. 00:02:49

Szőke bőőcsész...Szőke grafikusunk van-e?

Megdobbent 2009.04.26. 02:18:53

Tehat megegyszer: koszonjuk :)

aardwark 2009.04.26. 03:07:00

no akkor én is beköszönök így a végére utolsónak:)
@jesszumpepi: hát vmi olyasmi volt de már túl vagyok rajta
offolni emberek, ebből agy sosenem lesz ötccáz ...

no szép éjt/hajnalt/reggelt mindenkinek (aki akar azt húz ebből)

hölgyeknek kéztsók, uraknak pacsi

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.26. 05:41:44

@hagyma: Ez nem volt elég angol, ezért nem zárnak még topicot :)

Amúgy örömmel látom hogy mindenki inkáb az ágyban volt aktív az éjjel mint itt :) :) :)

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Jajj. Én ennyire egyszerűre nem is gondoltam :)

staropramen 2009.04.26. 07:52:27

Jóóreggelt Sztrovacsekek!
legyen kellemes , szép napotok.

Impega 2009.04.26. 09:43:28

@staropramen: Jo Reggelt! Neked is es Mindenkinek

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.26. 09:51:29

Verőfényes jó reggelt! (morrisal itt vagy?) Szépen süt a nap, ma rántotthús lesz petrezselymes újkrumplival és uborkasalátával, a macskának levágtam a körmét, lehet, hogy új gyerek jön a házhoz, az asszony az ágyban olvas, egyébiránt jól aludtam, bár ennek ellenére egy kis fejfájással ébredtem, kicsit korábban a szokásosnál, mert a teáskannám beriasztott. Most megyek és megetetem a galambokat disznósajttal.

Mylady 2009.04.26. 10:12:07

@Nelson Mandula: "a teáskannám beriasztott"

biztos kozsó volt... így szedi össze a készletet a teázóba...

aardwark 2009.04.26. 10:13:54

kicsit aggódtam, hogy ér-e ilyenkor jó reggelt kívánni, de már elmúlt...

jó reggelt

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.26. 10:49:44

@ColT
nagyon aktív voltam az ágyban.annyira aktívan aludtam, hogy csak na.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.26. 11:43:50

Az indaneten a hívd meg barátaidat felirat melletti grafika olyan,mint egy lágytojás a tartóban.


Köszönet a grafikusnak!

b[ALien] (törölt) 2009.04.26. 12:12:42

@Nelson Mandula: szegény Kukk! Nem szoktál utána vérezni?

Impega 2009.04.26. 12:25:42

@hagyma: disznoinfluenzas vagy???? :(

Tsabi 2009.04.26. 12:54:39

Szepjoregelt mindenkinek. Nektek is husveti akcios bogres banner megy a fejlecben? Nekem megvolt a vigassag mara, megyek reggelizni.

aardwark 2009.04.26. 13:42:05

absolute off

most jövök wc tartály szerelésből, holnap mehetek alkatrészt venni és megcsinálni
(aki kitalálta a műanyag elzárószelepet annak innen is sok gratula, nagy mértékben hozzátett az emberiség fejlődéséhez)

Ofélia . 2009.04.26. 14:33:24

@Nelson Mandula: Nahát. És a kanna cizellált volt legalább??

@Mylady: Na most miért?? kozsó fut a védett kannái után??:)

@jesszumpepi: Lágytoját bögréböl eszek!
5 darabnál túl macerás a tojástartó(egynél is)

@Impega: Ne bánsd még elhiszi és más vallásra(disznóhús) tér:((

@aardwark: Sajnállak de egy komplett tartályt vegyél:(((

@Tsabi: Csak akkor boldogság ha reggel kapsz egy felest az ágyba és asszonykád elkisér pernamensen téged dicsérva a raggeliző aztalhoz ahol Sültsonka tűkörtojással koviubival és hideg sörrel vár:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.26. 14:58:18

Woodstock lanya ma megy vissza Kansasba, ezert Mary elment megint, mndtam neki hozzon 2 lab hosszu szendvicset a Subwaybol, mer lusta vagyok
fozni ma
a fejem is faj
mar lassan nonek errzem magam

Tsabi 2009.04.26. 15:15:49

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: :) Ma sarkanyeregetes van asszonyka a baratnojenel, son (nem becezzuk), tojattal pirotossal, paradicsomos babbal. Persze mindenbol csak csipegetek mint egy kis madar. :)

májgeriberi 2009.04.26. 15:18:31

@hagyma: lehet megjön a havid? én akkor vagyok hisztis

Ofélia . 2009.04.26. 15:56:15

@Impega: Én is bocsi mivel hagyma eszik disznóhúst (hogy miket írok én néha) :))

@májgeriberi: :D A végén még vibrátort is vesz:)) (persze csakis eldobhatót)

b[ALien] (törölt) 2009.04.26. 17:28:14

@aardwark: én meg körbeszilikonoztam a kádat:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.26. 17:34:07

És megállapítottam egy alapigazságot: ha felmosok, a macskáknak sürgős tennivalójuk akad, amit mászkálás útján valósítanak meg. Nekik ez FONTOS!!!!

b[ALien] (törölt) 2009.04.26. 17:38:21

@májgeriberi: nekem is egész héten vírusom volt
Kedden volt egy 5 perc, mikor azt hittem megpusztulok
Amúgy állítólag a férfiaknak is van havi ciklusuk, csak nem véreznek:)

májgeriberi 2009.04.26. 17:41:56

@b[ALien] a kopasz baba: a férfiaknak egész hónapban ciklusuk van agyilag.
ja, és másféle anyagban nyilvánul meg :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.26. 17:47:08

@májgeriberi: a nők meg folyton piszkálnak minket:)
De nem emiatt
Csak úgy
Na jó, meg 1000 más dolgot is tesznek, amiért nem lehet nélkülük élni, és amiért imádjuk őket
Lásd pl. Renault embléma:)))

b[ALien] (törölt) 2009.04.26. 17:57:06

A nők azt mondják, a férfiaknak mindenről AZ jut eszébe
Pedig nem is
30%-ról a sör:)

maincoon © 2009.04.26. 19:10:04

mindenben egyet értek az előttem szólókkal :)))

b[ALien] (törölt) 2009.04.26. 19:12:18

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: a régit nekem is betámadták
A spagettist
Mostmár ilyen mop van, ha jól tudom a nevét
Vagy mopsz?:)
És hogy csúszkál? Ráül és felmostok vele?
Nekem a kicsi szőnyegen szereti ezt
Ráfekszik és húzom
Ő meg iszonyatosan betámadja
Miközben rajta ül

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.26. 19:56:06

@b[ALien] a kopasz baba: Ez aranyos lehet :D :D

Nem, a frissen mosott padlón szeretett csúszkálni a macsek, nekifutott, és kanyarban farolt :D

Most már elég öreg, leszokott róla.

Sámli kell neki hogy a fűtőtestre fel tudjon ugorni... ...de a másfélszer magasabb tűzhelyre, ha husi van rajta, megy neki helyből is :D :D :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.26. 20:09:53

Manci mekkorakat taknyolt telen a jegen kint az utcan
hehe
de mar elkoltozott az orok vadaszmezokre
vagy meg nem lehet offolni?
egyebSt minden bankot allami tulajdonba!!!!
es tenyleg
ez fontosh!!!
meg a parkoloceget is meg a tejipart

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.26. 20:11:21

@hagyma: A Centrum már állami tulajdon, csak nem hivatalosan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.26. 20:26:12

es Hefon ne legyen TV adas
a qrwaeletbe

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.26. 20:39:27

es kizarolag gmk
semmi zrt meg faxsagok
haza is megyek es rendet teszek

májgeriberi 2009.04.26. 21:00:39

@hagyma: hát vkinek tényleg meg kéne tenni már végre

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.26. 21:05:32

jovvore megyunk Woodival addig tartsatok ki
mingya ejfel otthon, mikor lesz uj poszt??

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.26. 21:34:02

Jó estét! Nem most jön ofélia éjféli posztja, miszerint sötétben nem lát szemüveg nélkül?

neet 2009.04.26. 21:35:15

Estét, ez nem az a kutyás poszt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.26. 22:01:39

szemuveggel se lat sotetben
milyen kutyas?
lemaradtam valamirol
itt mindig macskakrol beszelnek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.26. 22:04:18

ja Woodstock ma olyan poloban ment el
amin rajzfilmfigurak voltak
mar mindre nem emlekszem mert nagyon reggel volt de az egyik az a madar avolt aki mondja
mintha macskat lattam volna
kanari vagy mi
50 eves vazze es ilyenekben jarkal
raadasul most hivott hogy kesik, oszt az ehhalal kuszoben vagyok
sose de sose.....
de Kentuckybol abszolute ne

Impega 2009.04.26. 22:41:52

@hagyma: @hagyma: regen nem volt. Mindig a kabaret kellett hanllgatnunk a radioban. Ma mar nem bannam, de gyerekkent nehez volt.a kismadar az Csorike ( tweety). tessek meggyogyulni!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.26. 22:56:57

@Impega:
ma' kabare se nincs ugy tudom
Woodstock hoz valami gyogyszert ha vegre hazaer meg szendot
remelem hasznal
ja csorike
csorikes poloban ment el meg bermuda farmeben
hihhetetlen

Mylady 2009.04.26. 23:07:25

@hagyma: mi bajod a csőrikével???

Impega 2009.04.26. 23:07:51

@hagyma: jobbulast, Hagyma! Jo ejszakat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.26. 23:13:52

@Mylady:
az egvilagon semmi
csak mar johetne mert ehes vagyok
@Impega:

thx
meg kell gyogyulnom emrt 7 vegen derby

Mylady 2009.04.26. 23:36:44

@hagyma: na azért!
Csőrikét nem bántani, mert megharagszom!

egyszerüen 2009.04.27. 11:50:36

A cikkes ne sirjon.
Én bementem a bankba kérdeztem mennyi van a megtakaritáson. Mondják 140 ezer körül. Mondom hurrá.
3 hét mulva SMS megérkezett a 110-en valamennyi ezer. Reklamáciomra azt mondták csak ennyi jár ennyi volt rajta.

Na ja az ügyintéző biztos nem mondott ilyet hogy több van rajta. Kivi vagyok mikor fognak hivni, mert a fizit már máshova nyomom, és majd onnan kiveszem , majd beballagok a bankba és befizetem a manit

Mostantól diktafonnal megyek a bankba, akár törvényes akár nem

Természetesen BB bank
süti beállítások módosítása