Tékozló Homár

30+20 = 50% kedvezmény

2009.05.06. 13:56 | jackyll | 87 komment

Zseniális matematikai térgörbületet avagy alternatív dimenziót fedeztek fel ern0 ismerősei a balatonberényi Paprika Csárdában. Arrafelé a teljes személyzet meg van róla győződve, hogy a 30+20 az összesen 50. Hát, nem mindig:

Barátomék hétvégén négyesben Balatonberényben jártak, és felfigyeltek a Paprika Csárda hirdetésére: 50% engedmény. Ezt nagyon vonzónak találták, beültek. A pincér hozta az étlapot, bárátom nézegeti, 2000 fölött van egy főétel, ebből 50% kedvezmény lejön, pont egy átlagos ár, valószínűleg így kalkulált az étterem is, ügyes marketing fogás. Azért megkérdezte biztonság kedvéért a pincért is, hogy mindenből jár az 50% engedmény? Válasz: nem, az ételekből 30%, az italokból 20%, így jön ki az 50%.

Ezen először ledermedtek, majd amikor meggyőződtek, hogy ez nem vicc, hívták a főnököt, aki ugyanezt a számítási módot vázolta fel: 30% + 20% = 50%. Barátaim kevéske tudományos jellegű vita után rendelés nélkül távoztak. Ők megírták az esetet a Fogyasztóvédelemnek, én megírtam nektek, és úgy látom, már mást is írásra késztetett ez a vendéglő, amiből kiderül, nemcsak a matematika, de a konyhaművészet sem az erősségük.

Oké, lakik a Földön sokmilliárd ember, ebből valamennyi el is látogat arrafelé, be is ül ebédelni, de nem lenne-e jobb arra játszani, hogy egy vendég necsak egyszer tegye ezt meg?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

májgeriberi 2009.05.06. 13:57:48

ismétlés a tudás anyja :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.05.06. 13:58:42

Hohó!!! Kezdők. Én így adok 100% kedvezményt!

elwood 2009.05.06. 14:06:15

Mint az időjárásjelentés,
ma Magyarországon-n 22 fok lesz
ebből 5 Budapesten, 4 Miskolcon, 4 Debrecenben ...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.05.06. 14:08:48

Hosszas számítások után nekem végül kijött az 50.

betépett felhasználó 2009.05.06. 14:13:23

a levego ingyen volt. 100%an ingyen,tehat mennyi a kedvezmeny? na mennyi?
150!
tehat te rendelsz, kajalsz es a vegen ok adjak a penzt is.
neked...
mit kell ezen annyhit csodalkozni, nyugaton muxo szokasrol van szo.
persze, ott a fikazas nem nepsport.
ha nekem sok $em van es akarok egy ilyen rosszulszamolason alapulo heppeninget, megtehetem. bezzeg itt... okoskodunk.


es akkor meg nem szamoltam az ingyen wc-t sem.

májgeriberi 2009.05.06. 14:13:46

Ez a tipikus magyar lehúzós. (én csak így hívom)
Főleg a Balatonnál, mi lesz itt nyáron?!

hottentotta 2009.05.06. 14:13:47

Elolvastam az ongo-n a linkelt cikket is, elég nagy lúzerség volt, hogy ők ottmaradtak enni!

jár a SÜN

Frucsasz 2009.05.06. 14:14:49

"de nem lenne-e jobb arra játszani, hogy egy vendég necsak egyszer tegye ezt meg?" Nem mindig. Sok ilyen kisebb vendéglatóipari egység valójában csak pénzmosást szolgál. Nem szívesen dolgoznak, ha mégis, akkor sem érdekli őket a végeredmény. Nem abból lesz nekik a nagy nyereség...

esef 2009.05.06. 14:15:52

@Nelson Mandula:
Nem is értem, hogy mi ezzel a gond. Általános iskola egyedik osztályban is tudja mindenki, hogy 30+20=50... De ha már ketten vannak, akkor 2x50 az 100, tehát ingyen van minden. :)
Igazából a tegnapi érettségi feladatok után nem is csodálom, hogy egyesek így számolnak...

májgeriberi 2009.05.06. 14:17:16

Olyan Zimmer Feri-s, nem?! :D

É2I 2009.05.06. 14:20:36

Szép nagy átb.szás.
De a hírdetésről kellett volna egy fotó, mert így tudjátok mi.

É2I 2009.05.06. 14:25:48

@É2I:
Viszont ezek a barátok legalább előtte megkérdezték mi a szitu, majd otthagyták a lehúzós bandát a g...be, mint G az utasait, vagy EDE mama a pontatlan nyaralót.

Ofélia . 2009.05.06. 14:33:47

@Nelson Mandula: Imádlak vezírem tekintettel az eladott sinekre 100 bol 50 a tiéd 50 az enyém !!!

Hol leledzik a problem???:)))

Egy normális kaja BÁRHOL a feleség főztjén kívül 2500 + kenyér+ savanyu(ha elmegyek tudom)+ két feles + min 3 sör!!!!

Tehát egy csonka családnak bárhol bármilyen étterem egy 10-es(már ha jól is akarja érezni magát)

Ha csak lusta főzni akkor lehet SÍRNI :)))))

Ofélia . 2009.05.06. 14:36:10

@Édesapám: Nem jönnek!!!! Ede még a kajálás lehetőségét is kiirtotta:))

Kicsi a fagyasztó , nincs bogrács, nincs fa, nincs remény?.......

Widár 2009.05.06. 14:42:32

Az Ongo-s cikk nagyon tetszett :)
Különösen a "vendégeskedethetett" kifejezés :D

limbekcs 2009.05.06. 14:44:34

a vicc az, hogy ha ugyanarra a cikkre adnák két részletben a 30 "plusz" 20 százalék engedményt, akkor az is csak 44% lenne, mive az ár a 0,7*0,8-szeresére, azaz 56%-ra megy le.

de hát ekkora ravaszságról szó sincs ugye... :)

Olman · http://szofejto.blog.hu/ 2009.05.06. 14:51:48

És ha két főételt eszel, meg két levest, akkor a számítási módszerük alapján már 30+30+20+20 = 100% kedvezmény. :)

É2I 2009.05.06. 14:57:24

@Olman:
20% az az ital, tehát nem jó a sz ámításod ;)

Ofélia . 2009.05.06. 15:04:37

Na most akkor,hogy az áranyokrol is mondjak valamit:

A bécsi hajókikötő(velünk ellentétben ez egy a városhoz képest végtelenül lepusztult ipari negyed) IGEN Ott is van olyan:))

Egy kikötői kocsma(a szárnyashajó kapitánya ajánlotta):

1 Bécsi szelet átmérő 30 cm. 9.5 juró
2 A kapitány husai nagyjábol fatál a környéken vagy a zsilipnél beszerzett alapanyadokbol hihetetlen fűszeresen 12.5 juró

3 2 adag sült krumpli 4.5 juró

4 1 doboz (legolcsóbb osztrák cigi) 3.5 juró

5 2 fél pálinka(hajós módra ő főzte de isteni volt 10 juró

6 3 sör 15 juró

Ez a feleségemmel egy kikötői kocsmában fogyasztottuk(DE TÉNYLEG KOCSMA) árajánlata volt de én azt mondom MEGÉRTE

Ilyen füstös szivaros kocsmában akkor voltam(voltunk asszonykámmal) először és a hajósok hozzáállása és emberiessége egyszerüen hihetetlen:)))

Mylady 2009.05.06. 15:05:30

@É2I: az ilyen helyeken a leves sokszor elmegy híg víznek, szóval korrekt a számítás...

Harlequin 2009.05.06. 15:19:07

-Ez a kettő, három, négy, három, öt, négy, kettes szám?
-Igen, nem, igen, nem, nem, igen, nem.

Tipikusbalek 2009.05.06. 15:19:19

Ha a könyvelési fegyelem is ilyen annál az étteremnél, akkó' nem sok jövőt jósolok. Bruhahah

Ofélia . 2009.05.06. 15:20:48

@Mylady: Tévedés: a legjobb levest az összes maradványhúst és zöldségvéget összefőzve lehet alkotni:)))

bizonytalan  2009.05.06. 15:25:24

én jártam már itt 4-5 éve és akkor még nem volt ilyen faszolás. 50% Angebot az 50% volt tényleg.
ettől eltekinteve elég gyalázatos a hely. állt előtte egy fogdmeg csávó, jópofáskodott, invitált, madj mikor bementünk, a pincérek le se szarták a fejünket.

ja, otthon aztán jött a meglepicsomag: nálam fosás, asszonynál rókázás.

EasyFriend 2009.05.06. 15:34:39

Ha a hatóságok végeztek a főnökkel, a volt matektanárainál is tessék feljelenteni. Nem tudom, mi a legmagasabb végzettsége az illetőnek, de azt tessék vele újra elvégeztetni.

Aropa · www.finnisztan.blogspot.com 2009.05.06. 15:51:18

Berény elég gáz, de szerencsére tisztul a kép.

Ahogy a turisták eltűntek 10 éve, mára csak a legzsírosabbja maradt hírmondónak.

Nagy élet volt ám ott a 90-es években!
Paprika, Balaton, Flamingó, Lamantin, DAB, Hordó, Kóla Bár, Pléh és feljebb a Búbos, Korona stb...azok voltak ám a (krimibe?)regénybe illő idők!

A még talpon lévő 2-3 berényi berényi vendéglős (az a két-három nem fog megváltozni. 20 éve ugyanaz a menüsor, ugyanazok a reflexek, ugyanazok az "akciók", de a vendégek sem sokkal különbek úgy általában.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.05.06. 15:52:35

Mondanám hogy dögöljön éhen az ilyen vendéglátós, de szerintem elmenne politikusi pályára, a vénája a jelek szerint adott :D

VilMarci 2009.05.06. 15:52:37

Pontosan mi a gond? Bisztromatika... Douglas Adamsnek megint igaza volt :)
"Az éttermek határain belül számlákra írott számok teljesen más matematikai törvények szerint viselkednek, mint az Univerzum bármely más területén bármely más papírra írott számok."

Editor Bob 2009.05.06. 15:54:00

Mondjuk nem értem a postolót sem. A 2000 Ft-os főétel így lett volna 1400, egy sör meg mondjuk 20 % kedvezménnyel együtt 300. Szvsz ez nem lenne olyan sok egy vendéglőben, ha amúgy jó a kaja.

Beírhatna pár helyet a postíró, ahol 1000 Ft-ért jó főételt adnak (de a pizza nem ér).

moli 2009.05.06. 15:56:36

ez milyenmar, vazze, ahhoz hogy elolvasssak egy etterem-ertekelest, regisztralnom kellene.. ezen az ongo-n. miez, wiw?!

hat lofaszt.

bizonytalan  2009.05.06. 15:57:15

@Aropa: a Hordó szerintem egy jó hely.

☺ágica (törölt) 2009.05.06. 16:00:52

@moli: nem kell regisztrálnod. Csak írd be, hogy Balatonberény, és megkapod:)

Salesman 2009.05.06. 16:07:04

@moli:
kajak ln sem lrtem mit gondoltak hogy maj d azlrt regelek? És miért nem jó ez a reg ha úgyis inde. Idióták

Murderface 2009.05.06. 16:13:51

Gyengébbek kedvéért:
Ha egy adag kaja + egy adag pia = 100%, akkor úgy jöhet ki az egészre 50%os kedvezmény a fenti 30% kaja, illetve 20% piaárengedménnyel, hogy rendelsz 3 adag kaját és mínusz(!) 2 adag piát.
kaja+pia = 1
0,7*kaja + 0,8*pia = 0,5
egyenletrendszer valós megoldása a kaja = 3; pia= -2.
Na ezért átbaszás. A vendéglős már lekésett a matek érettségiről, de majd legközelebb...

tutuka · http://kockagyar.hu 2009.05.06. 16:14:34

mi értelme az ongo-s linknek, ha csak regisztráltként vezet bárhova is? regisztrálni már csak azért sem fogok, mert 2009-ben úgy látszik megoldgatatlan feladat vendégként az eredeti linkre irányítani. bah.

matrixer47 2009.05.06. 16:14:40

Elnézést kérek, de a Balatonon, NEM mindenhol lehúzós a téma! Jó étterembe kell menni. Siófokon pl a Calvados étterem egy kiválló hely! Remek a szakács, remek a hely, normális árak és remek kiszolgálás. Zamárdi után valahol a Kistücsök étterem is egy ilyen hely. Berénybe meg afelé nem kell elmenni... Ott valóban fos. De én ezt már tapasztalatból tudom, de nem állok neki íg fikázni mindent, lehet ez koltúráltan és normálisan is csinálni. S az 50% az igen is 50% lesz a végére. Esztek isztok, s a legvégén a teljes árnak tényleg csak a felét fogod ott látni. Szal ez itt nem lehúzás. Csak a tipikus pesti fölháborodunk minden szaros című műsor ment. Ennyi a véleményem.

Geza16V 2009.05.06. 16:29:14

@matrixer47: Hogy is lesz ez a teljes ár fele? Bölcsész lenni?

kicsitomi 2009.05.06. 16:33:18

Az is marha, aki ma Magyarországon étterembe jár. Itt most a csúcskajáldáktól tekintsünk el, az nem a középosztálynak való. Alapvetően hulladékból főznek ehetetlen szarokat. A kiszolgálás meg általában katasztrofális. A Balatonra nyaralni meg kajálni járni plusz lúzerség...

reader613 2009.05.06. 16:33:20

@matrixer47: ez bújtatottreklám fiam, 10 sünszarás és 20 miatyánk lesz

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.05.06. 16:33:35

A 30 paprikacsárdázva a 20-szal az már egy pukkantott 50-es. Nincs itt semmi gond kérem.

Geza16V 2009.05.06. 16:34:36

@kicsitomi: Ezzel sajnos balatoniként maximálisan egyet kell értenem...

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.05.06. 16:36:15

@Editor Bob: kérésed parancs: ezen a helyen eddig 2 ismerősöm is tövig izé, nyalta az ujjait, pisztráng jeligére cvikli.tumblr.com/post/92996769/a-dunabogd-nyi-pisztr-ngos-ember

K0vasz 2009.05.06. 16:38:26

@Geza16V: Gondolom úgy érti, hogy a vendéglős nem akarta őket átverni, és tényleg azt hiszi, hogy 30+20 az 50. Így a végén valóban 50% kedvezményt számított volna fel.

Szűcslaci 2009.05.06. 16:38:29

A számítás korrekt. 30 + 20 = 50.

Thera 2009.05.06. 16:38:53

@Murderface:

Elszamoltad matekbol 1-es.:
ugyanis nincs ertelme a kaja darabszamat osszeadni a pia darabszamaval (ahogy ertelmezted a kijott eredmenyt.) Az arukat van:

kaja+pia = 1000Ft


0,7*kaja + 0,8*pia = 0,5*1000Ft
Ebbol kijon hogy egy kaja
3000Ft ba kerul,
egy pia meg -2000Ft ba.

Flteve hogy mindegyikbol 1-et rendeltek. Es a szamla 1000Ft ra jott volna ki a kedvezmeny nelkul.

Pierre73 2009.05.06. 16:41:44

- 50% von Allen?
- Nein, 30% von den Speisen und 20% von Getränken.
- Danke, nie zu wiedersehen in Ungarn.

cambridge.on 2009.05.06. 16:44:40

Nekem kijött az 50%, igaz más módon.(nem vagyok vendégló tulajdonos,sem pincér)
30+20=50 csak az alap nem 100 hanem 200
ebben az esetben az 50-ből 25 lett.Két személy esetén máris 50% kedvezmény!
Itt 4 fős társsággal van dolgunk.
1000Ft-tal számolva az egyszerűség kedvéért
4000 minusz a 30%kedvezmény=2800 FT a kaja
500Ft pia 2000FT minusz 20% kedvezmény 1600FT
Szóval 6000Ft helyett fizetni kellett volna 4400-at :
Egy személy ingyen ehetett volna,ez nem elég ,az lenne a legjobb ha mindenki ingyen ehetne.A legszebb az egészben ,kiderült sz.r a kajájuk.
50%-os kedvezménnyel ízlett volna?

W Joe 2009.05.06. 16:45:24

LOL
Akár azt is csinálhatták volna, hogy 20 féle étel, italból adnak 5-5% kedvezményt, az összesen 100% kedvezmény :D

kicsitomi 2009.05.06. 16:45:54

Nem lehetne levezetni az egészet a komplex számok halmazán is? :-)

Miigeii 2009.05.06. 16:56:33

Nekem errőlegyébként a Torkos Csütörtök szépen, vadmagyar módon kivitelezett megoldása jut eszembe...
Aznapra elgészen meglepően zsírúj étlapokat nyomtattak sok helyütt, kb 1,5-2x magasabb árakkal.
Abból jöhet ám a kedvezmény, mocskos banda. (Elragadtattam magam, mert tapasztalatot írtam. Máshol.)

nemuccaszoc 2009.05.06. 17:23:15

És akkor még én vagyok szar matekból...:D

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.05.06. 18:25:44

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Azért ennél sokkal jobb arányok vannak.
Bp.XII. Bécsiszelet vendéglő
1600 óriás b.borjúszelet, 400 a köret , 400 1 sör, 1 cigi 555Ft.
Odaszólok , mire megérkezunk tálalják

De dicséroreg ajánlanám a baltonkenesei Nádast is, hasonlo olcsó árakkal és prima kiszolgálással

Ofélia . 2009.05.06. 18:50:10

@horex: Már nézem is a homlapját remélem van:)))

Ofélia . 2009.05.06. 18:59:06

@horex: még nem találtam meg de van ilyen a VII Királyban is ami tőlem öt perc gyalog:)))

Ofélia . 2009.05.06. 19:03:20

El nem hiszitek:

Katinka hasfala már nem eléggé kemény!!Um. renyhe

Hova tart ez az ország.....

jesszumpepi (törölt) 2009.05.06. 19:15:55

matrixer47 2009.05.06. 16:14:40

Honnan veszed,hogy a vendégek pestiek voltak?

Vagy a kommentelők pestiek szerinted?

Ofélia . 2009.05.06. 19:29:48

@jesszumpepi: Azért is PESTIEK vagyunk:))

Nahát irgum burgum deazértis:))

pink75 2009.05.06. 19:36:29

miért akar étterembe menni az, akinek egy "50%" felirattól indul meg a nyálelválasztása?

tomi67 2009.05.06. 19:46:40

ha az előételből meg adtak volna 50%-ot, akkor előétel+főétel+ital, 50+30+20=100% lenne, azaz minden ingyen lenne.

maciBp 2009.05.06. 20:51:49

Dómusz üzletben:
(10+10+10)% kedevezmény
megvesszük az árut
a csaj beírja X*0,9*0,9*0,9, tehát 10+10+10=27,1:D
Ennyit erről. De szerintem ez a legtöbb embernek nem tűnik fel kapásból:P

buksikutya 2009.05.06. 20:53:24

a cimlapi cimbol hianyzik egy "c", javitsuk mar

oiduft 2009.05.06. 21:37:45

@moli: Vendégként is böngészheted az Ongót. :-) Van egy ilyen link, csak két sorral lejjebb. Rákattintasz, és csodák csodája, regisztrálás nélkül is bent vagy.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.05.07. 00:53:41

az idő pénz, gondolta a pincér, és hozzáadta a számlához a dátumot

idunn 2009.05.07. 08:24:35

@pink75: Talán mert marhára nem mindegy, mennyit fizet az ember. Hacsak nem persze a Rózsadombon lakik.

EnZsolt 2009.05.07. 08:43:26

@matrixer47: köszönjük Emese, leülhetsz, egyes.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.05.07. 10:18:15

az emberek elbénázták, mert nem balatonberényben kell enni hanem vörösberényben.

moli 2009.05.07. 10:22:54

@oiduft: miert nem alapertelmezett, hogy jon a tartalom?! milyen interface ez?

a_saci 2009.05.07. 10:56:21

@matrixer47: köszönjük az ajánlót és az ingyen-reklámot a Balcsihoz...

De... Te (m)ennyire nem tudsz számolni?!

2000 Ft - kaja -> 30%=2000*0,7=1400
1000 Ft - pia -> 20%=1000*0,8=800

3000 Ft - kaja+pia helyett fizetek tehát 1400+800=2200-at.

2200/3000=0,73333 -> 73%-át fizettem az eredeti összegnek, tehát arányaiban 27%-os leértékelés.
Attól függően, h mennyi kaját ill. piát fogyaszt az ember, úgy tolódik 20 és 30% között feljebb vagy lejjebb a leértékelési arányszám...

Matrixer - ez fájt a részedről, olyan témához inkább ne szólj hozzá, amihez nem konyítasz!
Köszönöm a figyelmet

májgeriberi 2009.05.07. 11:05:40

balaton-balaton de csodás..

EÖ (törölt) 2009.05.07. 14:53:57

@a_saci: tudhatnád, hogy háromféle ember van:
1. akik tudnak számolni
2. és akik nem

Alikam 2009.05.08. 15:37:19

Minek pusztultok még a Balatonon?
Sz@r is meg drága is.

Le kéne már róla szokni...

2009.05.12. 12:02:50

Nem tudom, miért csinálnak ilyen vendégriasztó marhaságokat éttermek.
Én Debrecenben a Garda étteremben jártam úgy, hogy a Csülök forgatott burgonyával, sonkás-gombás öntettel nevű ételt kértem, mivel igencsak szeretem a csülköt. Hát megkaptam! Két db csülökbőrm kb. 5 cm hosszú és 3-4 mm vastag, rajta egy körömnyi kis kövérjével, egy közepes adag forgatott burgonya, ami egyébként nem volt rossz, és mellé egy evőkanálnyi öntet, ami egy kis konzervcsiperke és egy vékony szelet pizzasonka összevágva és valamilyen lével leöntve. Ez szintén nem volt rossz. Na de én csülköt kértem, aminthogy az étel neve is mutatta volna... És mindezt 1690 forintért. Az étel neve helyesen ez lenne: Forgatott burgonya sonkás-gombás öntettel, csülökbőrrel. Hát oda se megyek még egyszer, az is biztos. Krumplit bármelyik kifőzdében kapok, köretáron. Én szégyellném magam a helyükben.

jobbszel 2009.05.12. 21:57:48

De jó, hogy az ilyenek egy egész településnek tesznek oda..:((
úgy tűnik, a probléma nem újkeletű:
sonline.hu/helyi-ertek/etlapozo/meregdraga-szodazas-paprikas-hangulatban-86430
Azért jöjjön mindenki bátran Balatonberénybe! Sok tisztességes vendéglátóhely is akad itt!

2009.05.15. 10:44:39

Itt Debrecenben is vannak jó éttermek, sőt, az általam fentebb említett Garda Étterem is közéjük tartozna, az árai alapján mindenképpen. De azért érhetnek meglepetések is.
Pálma Étterem: nem látta a pincér, milyen autóval érkeztünk, csak azt látta, hogy gyalog besétálunk. Nem is kaptunk a majdnem teljesen üres helyen csak pótasztalt, mert az összes asztal foglalt volt, egészen addig, amíg meg nem érkezett egy puccosabban öltözött anyuka a gyerekével...
Tornádó (zenés-táncos. kocsmához hasonlít leginkább): rendszeresen megverik a kidobók az ittas, magatehetetlen vendégeket. Hozzátenném, ez nem pont mostani info, de mivel erre a helyre se járok azóta, hogy a haveromat kékre-zöldre verték, ezért csak az akkori tényeket tudom.
Rolling Rock étterem: a pincérnek nem tetszett az ismerősöm viselkedése, és verőembert hívott. Itt mondjuk lecserélődött azóta a személyzet, úgy tudom.

KopaszMercis 2009.07.06. 17:50:05

balatonberenyt nem szidjuk, ott szopattam le egy FHM cimlaplany!

CharlesDuchemin 2009.09.27. 23:35:16

Tisztelt Barátaim!A mai napon -természetesen álruhában- meglátogattuk az említett egységet, ahol 4 személy részére rendeltünk ételt és italt. A kiszolgálás teljesen rendben volt, elfogadható várakozási idő után kaptuk meg elsőként a 2 adag bográcsgulyást. Ez kifogástalan volt, mind a tálalást, mind a tartalmát és mennyiségét tekintve. (5 pont)Kb. 3 perc múlva következett az én hagymás rostélyosom, hasáb burgonyával körítve. Nos, meg kell mondjam, ez sem okozott csalódást. Az adag mérete Bud Spencert is kielégítette volna. Íze, illata kiváló, a tenyérni méretű és ujjnyi vastag marhaszelet pedig éppen a kellő mértékben átsütve, hmmm... (ismét 5 pont)Ezután még két adag Gundel palacsinta szerepelt a terítéken, ezek tanult kollégáim szerint lehettek volna csöppet édesebbek. Jómagam is megkóstoltam ezt természetesen, s megállapítom, hogy a tészta remek volt, a töltelék ízletes és gazdag. Az étel valóban lehetett volna esetleg egy kissé édesebb, bár az én ízlésemnek éppen megfelelt. Ezirányú kérésünkre a személyzet haladéktalanul reagált, s az édesszájúaknak porcukrot szervíroztak tüstént. (5 pont)3 sört fogyasztottunk ezen kívül, melyek tiszta pohárban, s igazán kellemes hőfokkal kerültek asztalunkra. (5 pont)Mindezek után már csak a számla rendezése volt hátra. Ezzel sem akadt probléma, az ár megfelelt a szolgáltatás színvonalának.Összegezve tehát: nézetem szerint a Csárda abszolút korrekt szolgáltatást nyújtott, az adott helyen elvárható maximumot hozta. Mi biztosan visszatérünk ide!
süti beállítások módosítása