Tékozló Homár

Gyatra hangminőség az Aréna mozijában?

2009.06.25. 08:55 | ge | 94 komment

Zs és K külön-külön is írtak nekünk a tegnap esti élményükről, de valószínűleg együtt voltak a moziban, ahol rettenetes hangminőséggel kellett végignézniük a Transformers 2-t. Hiába jelezték a film közben többen is, hogy a hang élvezhetetlenül halk, a Cinema City Aréna alkalmazottai csak a vállukat vonogatták. Talán a kalózfelvétel készítése közben nem jutott idejük a probléma megoldására?

Tegnap megnéztük a Transformers 2-öt néhány másik barátommal és valamiért nem a megszokott helyen (Palace mozi) hanem az Aréna Plázába foglaltuk le, bárcsak ne tettük volna. Már akkor gyanús volt minden amikor még csak az ajánló rész ment, hogy kissé halk az egész. De amikor elkezdődött a film világgossá vált számunkra hogy itt valami nem stimmel.

Sajnos az egész filmet úgy kellett végig néznünk hogy szinte alig hallottuk a filmet, sőt az volt a leggázosabb hogy a szomszéd teremből hallattszott át a mély hang, annyira hogy szinte dübögött a fal. Amikor volt pár vicces jelenet a nevetéskor szinte semmit nem lehetett a párbeszédekből hallani. A film elején és közben is többször tettünk megejgyzést arra vonatkozóan, hogy jó lenne ha hangosabb lenne a film. Többen kiszaladtak szólni, volt aki csak bentről tett megjegyzéseket de volt olyan is aki hazament pl. Az egyik barátunknak pl. azt mondták hogy ez a max hangerő nem tud mit csinálni, meg különben is ő csak 2 napja van itt.

Amikor vége lett a filmnek midneki egyből felállt és kivonult, és utána voltak egy páran akik megpróbáltak panaszt tenni a már zárva tartó pénztáraknál. A biztonsági őr azt is megjegyezte, hogy be kéne fejezni a hangoskodást. Ezt csakis azér írom le netek, hogy esetleg mások ne járjanak igy. Mert szerintem abszurd, hogy valaki kifizet 1300 ft egy jegyre, hogy aztán ilyen minőségű szolgáltatást kapjon, hát nevetséges. Pláne úgy hogy mi szinte majdnem az összes premier filmen ott vagyunk. Valószínüleg hasonló reakciók fognak születni ami szerintem hozzátok is elfog jutni. Ezt azért nem kellene annyiban hagyni.

Annyit még hozzátennék, hogy volt olyan ismerősünk aki Szombathelyen nézte meg a filmet az egyik moziban szinte egy időben velünk, és ők mondták, hogy náluk semmi baj nem volt sőt annyira jó hangja volt a filmnek h szinte dübörgött az egész mozi. Tehát nem a szinkronnal volt a baj. De azért a kiskamera ott lógott a vetítőablakban ami nem a nézőtérre irányult hanem a vászonra...Az biztos, hogy aki tegnap ott volt (méghozzá voltak egy páran mert telt ház volt) többet messzire elkerülik az Arénát, akárcsak mi..

Üdv K

 

Heti moziélményünket szeretném megosztani az olvasóközönséggel. A barátaimmal minden héten járunk moziba és majdnem minden premier filmet megnézünk ami a kis kollektívánkat érdekli. A heti tippünk a Transformers 2. része volt. A korábbi gyakorlatunktól eltérően nem a megszokott mozinkba mentünk (Palace), hanem az Aréna Pláza moziját választottuk. Komoly hiba volt.

A szinkron olyan halk volt, hogy gyakorlatilag érthetetlen volt a beszéd, és a zene is csak éppen volt hangosabb annál. A problémát a vetítés közben többször jeleztük, és mások is a mozi személyzetének, akik közölték velünk, és a többi reklamálóval is, hogy ez ennyit tud. A szomszéd teremből néha áthallatszott a mélyek dübörgése még a csatajelenetek közben is, ami elég vicces volt. A mozi alkalmazottai közül senki nem vette komolyan sem a mi sem mások panaszát ezzel kapcsolatosan, sőt a biztonságiak figyelmeztették az egyik barátunkat, hogy be kellene fejezni a hangoskodást.

A mozi részéről a reakciókat felháborítónak tartjuk, és a jövőben messziről kerülni fogjuk a helyet. Azért szeretném megosztani ezt az infót, hogy más ne járjon így és ne dobjon ki az ablakon egy 1300 Forintos jegyet. Ez gyakorlatilag megölte a film élvezetét számunkra. A filmet néhány barátunk velünk egy időben másik moziban látta, és ott nem volt probléma a hanggal, így vélhetően nem a szinkron minősége volt az ok. Az Arénának sikerült a neten fellelhető leggázosabb minőségű kópiánál is rosszabbat a nagy vászonra vinni. Ehhez a teljesítményhez csak gratulálni tudok.

Üdvözlettel, Zs

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.06.25. 08:56:52

Mi ebben a meglepetés? Az Arénában állítólag elég nulla inden, nem?

abakus(z) 2009.06.25. 08:56:58

Elsőre hosszú... Majd elolvasom.

abakus(z) 2009.06.25. 08:58:06

Huhhhhh..., de lecsúsztam!

Impega 2009.06.25. 09:02:08

Ok, elolvasva. Jo reggelt.

Frucsasz 2009.06.25. 09:02:50

Hát, oda se megyek. Na, nem mintha eddig mentem volna. Az aréna a tömegközlekedéssel lehető legrosszabbul megközelíthető pláza. Arról nem is beszélve, hogy a Corvin a lakásomtól 10 méterre sincs... :) Jó a kávézója, jó a kiszolgálás, jó a minőség. Corvin forever!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.25. 09:03:31

Zs és K mintha egymás levelét másolták volna....

ettől függetlenül szar lehet némafilmként nézni egy plázamoziban

panaszkönyv megvolt?

Frucsasz 2009.06.25. 09:04:09

Egyébiránt pálinkás szép jó reggelt kívánok mindenkinek!

parapali 2009.06.25. 09:04:25

Bocsánat!Azt szeretném kérdezni hogy a blog íróját mikor kell elkezdeni csesztetni??:-):-)Szerintem olvasva a blogokat az elsőzés után ez a másik sport itt!:-)ezt elkeseredésemben írtam mert nem lehettem első:-( :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.25. 09:04:56

" hallattszott át a mély hang"
A mély toroké? :)

"Mert szerintem abszurd, hogy valaki kifizet 1300 ft egy jegyre,"
Ez már magában gáz. Vajon miért virágzik a torrent?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.25. 09:06:02

@parapali: Azt bármikor. Főleg az ilyen frusztrált elsőzőknek :D

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.25. 09:07:31

@parapali: akár most is, ha van miért, de az első hozzászólásod érdemben kell, hogy történjenek. és ha volt egy érdemi, utána szabad a vásár:))

tehát az előzőt tekintsük tárgytalannak

EnZsolt 2009.06.25. 09:13:09

Mi a franc? Most ki másolt kiről levelet? :D

Ami miatt szeretném csesztetni a postolót:
"Mert szerintem abszurd, hogy valaki kifizet 1300 ft egy jegyre, hogy aztán ilyen minőségű szolgáltatást kapjon, hát nevetséges. Pláne úgy hogy mi szinte majdnem az összes premier filmen ott vagyunk."

1) Ft
1) tényleg nevetséges, hogy ilyen minőséget kaptatok, pedig ti minden premier filmen ott vagytok. Ezért rojtosra kéne nyalniuk a seggeteket.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.25. 09:14:56

bérletet moziba nem lehet venni? én nem nagyon járok moziba, ezért elnézést a hülye kérdésért. vagy valami vip vagy tudomisén nincs annak, aki minden premieren ott van?

Dr Gregory House 2009.06.25. 09:18:02

Aréna, Aréna, Aréna,
A hangodra szomjazom én.
Aréna, Aréna, Aréna,
Hát kérlek, hogy hangosíts még!

szmoker (Homo Trollicus) 2009.06.25. 09:24:01

Aki Arénába jár, nem lehet sikeres ember.
Aki Transformerst néz, még annyira sem :)

Sok szegény, halmozottan hátrányos helyzetű :)

É2I 2009.06.25. 09:31:04

Ha vették a saját kamerájukkal, rá volt kötve direktbe a mikrofon, oszt' az elvitte a bemeneti szintet.
De legalább lesz kint a neten jó minőségű hanggal. ;P

Meklén és Tamara 2009.06.25. 09:31:19

velem meg képzeljétek mi történt tegnap. A megszokott mozimtól (Palace mozi) eltérően az Aréna Plázába mentem. De ott olyan halk volt a szinkron, hogy a másik teremben vetitett film is áthallatszott.Hiába szóltam, nem tettek semmit, sőt a biztonsági őr még rám is szólt, hogy ne hangoskodjak. Ez felháborító! Lehet, hogy hasonló eset másokkal is megesett tegnap.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.25. 09:31:25

@EnZsolt: Olyan mintha színházban 3/4-ig leengedett függönyben menne a darab.

EnZsolt 2009.06.25. 09:32:45

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: most ezt nem értem, hogy mire írtad.

Roltii 2009.06.25. 09:34:14

Transformers 2-be Megan Fox lassítva fut...ehhez nem kell hang...és ha még nem mondtam volna, akkor lassítva fut benne Megan Fox

Vetseram 2009.06.25. 09:36:42

Én is ott voltam tegnap az Arénában és élvezhetetlenül rossz volt a hangminőség. A zene és a hanghatások szóltak dolbyban, de maga a szöveg rész, mikor beszéltek csak a vászon melletti két hangfalból szólt és ennyi. Adhatott arra max hangerőt sz**t sem ért. 1350as jegyárhoz ez méltatlan és arénához is mert eddig színvonalasan néztem ott az összes filmet.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.06.25. 09:36:59

Miért megy mindenki multiplexbe??? Rendes áron, rendes moziba is lehet menni, mondjuk a Kossuth 4-be.

lvnte (törölt) · http://lvnte.blogspot.com 2009.06.25. 09:37:42

Mi is ott néztük, kedden 20.30-tól a 15-ös teremben, és már a reklámok és az trailerek alatt is szar volt a hang: Recsegett a mélyeknél, aztán lehallkították, meg volt egy félperces szünet is a reklámok között, amikor felkapcsolták a lámpákat, leállították a vetítést és gondolom szerelni próbáltak valamit.

Aztán jobb nem lett, csak halkabb, és ugyanúgy recsegett tovább, élvezhetetlenné téve az összes akció jelenetet a filmben.

Felmentünk a film után hatan reklamálni (23.10körül) A pénztáraknál senki nem volt, a mozivezetőhöz küldött a biztonsági őr (a popcornossal szemben jobbra van az irodája :P).
Mozigépész viszont erősen portás szindrómában szenvedett, megpróbálta kiforgatni a szavainkat, kb csak háttal ülve nem beszélt velünk amíg ott voltunk. Nem hitte el, hogy szar volt a hang, de ha mégis az lett volna! -Akkor az nem a mozi, hanem a kópia hibája így ők nem tudnak mit csinálni - volt a hivatalos álláspontjuk.

Behivatott egy technikust is, aki szerint semmi furcsa nem volt a hangban a film alatt. Felajánlottuk hogy fűzzünk be bármilyen filmet, vagy előzetest, és majd szólunk amikor szerintünk recseg, hátha akkor észreveszik. -Erre csak egy rémült arc volt a reakció.
A történet vége: írtunk a panaszkönyvbe aztán azt igérték kivizsgálják.

A technikusnak pedig kívánom hogy ezentúl minden filmet ilyen hangosítással nézzen, ha neki élvezhető volt.

M. móki 2009.06.25. 09:41:46

"De azért a kiskamera ott lógott a vetítőablakban ami nem a nézőtérre irányult hanem a vászonra..."
Kamerára szükség lehet, mert ha a gépész több gépházban vetít egyszerre, monitoron tudja figyelni a vásznat a másik helyiségből. De az is elképzelhető - ha hosszú a terem -, hogy az élesség beállításához távcső helyett használható.

betépett felhasználó 2009.06.25. 09:42:19

helyes dontes a mozi reszerol, hogy lehuzza a hangot, igy legalabb kenyszeriti a nezoket, hoyg lelegzetvisszafolytva es CSENDBEN figyeljenek a filmre es
NE zorogjenek a szotyis zacsival
NE csorogjenek a kolas dobozzal
NE smaroljanak csamcsogva
NE tapizzanak vihogva
NE jarjanak moziba

en felar elleneben nagyotthallokutyuket is osztogatnek a feltetlenul duborgesre eheseknek, csak figyazat, NEM leulni olyan melle, aki a film kozepen herelt-tenori sivitassal elorditja magat mellettunk, hogy "hangosabbra a filmet, gepeszek!!"
vagy "magasabbra a tetot,ácsok!", mert akkor dobhartyanknak annyi...

betépett felhasználó 2009.06.25. 09:44:14

@betépett felhasználó: "figyazz, ha jon a Fonat!"
faloszinuleg betutevesztesem fan...

Szódás Lova 2009.06.25. 09:49:32

Párom mindíg hörög, hogy túl hangos a dolbiszörrűáund, beszakadnak a dobhártyái. Én úgy is félig süket vagyok, szeretem, ha hangos a mozi egy kicsit.
Egyébként meg a Transzformersz nem ér meg annyit, hogy letöltse az ember. Foglalja a tárhelyet, megy a drága sávszélesség. Inkább megnézi moziban, és ha nem üvölt, a kényelmes székben még aludni is lehet.

Na.

Zarénában van az IMAX? Mert ha igen, akkor ott láttuk a Szörnyek az űrlények ellen c. klasszikust, és ott jó volt a Sokol Audio System, még fél órával utána is a kontrabasszus kétkeresztes ZS hangot rezonálta a gyomrom.

RedWing 2009.06.25. 09:49:49

Én 3 barátommal kedden voltam az Arénában megnézni a kérdéses filmet. Mi a Volkswagen teremben voltunk. Ott teljes mértékben tökéletes volt a hang, sőt! Megjegyezném, most voltam először az Arénában moziban (IMAX-ot leszámítva), de semmi kivetnivalót nem tapasztaltam.
Ettől függetlenül megértem a posztoló problémáját! Egy multiplex nem engedhetne meg ilyet magának!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.25. 10:00:12

@EnZsolt: A hangosításra egy ilyen jellegű filmnél.

betépett felhasználó 2009.06.25. 10:03:10

a mindenkori legjobb filmek
NÉMAFILMEK voltak!!

sikere erdekeben ezt probalja plagizalni a Transformers 2 is


amit a haverok lattak decibelezve, az photoshoppolt verzio volt.
az eredeti HALK!

Alikam 2009.06.25. 10:05:02

Ti valami kukabúvárok vagytok, hogy majdnem minden premier filmet megnéztek??

Szódás Lova 2009.06.25. 10:09:52

@Alikam: Mindenki mindig premierfilmet lát, ha olyat néz, amit addig nem látott. Ez az egzisztencialista megközelítés.

A Végső, Plátóni Premierfilm az pedig az, amelyet soha nem lát senki.

A nietzchei premierfilm pedig, a hallhatatlan filozófus szavait idézve: "- (...) és különben is, le vagytok tik sz*rva. -"

EnZsolt 2009.06.25. 10:13:15

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: nem azt nem értem, hanem azt, hogy evvel melyik részére reagáltál a hozzászólásomnak.

Kriss1981 2009.06.25. 10:17:42

én voltam ott gr7-el kedden az említett arena plázás esetnél és mondhatom hogy én vittem végig az egész reklamációt az elejétől a végéig.. viccesnek tartottam hogy a terembe mindenki csak puffogott, utána mégis csak én voltam az egyetlen aki nem hagyta annyiban.

érdekesen hangzik, hogy a biztonságiak ellenetek voltak, hiszen minket szinte felkísértek a vezetéshez. mindenki segítőkészen mondta hol tudunk reklamálni, mivel a pénztárak nekünk is zárva voltak már. valószínű olyan modorban csináltátok ami nem volt odavaló.

az irodában végighallgattak és egy flegma nagyképű srác (kb velem egyidős -28) aki a vezető szerűség lehetett közölte hogy itt milyen nagyon drága technika van és ez nem lehet rossz, hanem a kópia a rossz. az hogy már a reklám is recsegett arra mindig csak támadólag válaszolt és próbálta kiforgatni a szavaimat. volt egy sokkal kedvesebb lány is az irodában, ő kérte írjam rá a panaszra hány jegyet vettünk, és postán küldik kárpótlásul az ingyen jegyeket. lepecsételték, dokumentálták aláírták stb..

lehet, hogy nem fogják küldeni, nem tudom, de azzal, hogy ott annyiban hagytátok, és puffogva hazamentetek, a többi több száz emberrel, majd elküldtétek ide a sérelmeteket a homár-ra azzal még az esélyét sem teremtitek meg annak, hogy kárpótoljon a mozi. persze ez is a levezetés egy módja, csak véleményem szerint lett volna hasznosabb megoldás is.

j311 2009.06.25. 10:19:45

Szopóbéka.
Mondjuk a Star Trek filmmel nem volt gond az arénában.

theutat villám 2009.06.25. 10:21:55

Aréna mozi?
Ébresztő emberek, ott a Sugár 2 km-rel távolabb! Tized akkora helyen tízszer akkora színvonal...

M. móki 2009.06.25. 09:41:46
Ja, há' hogyne, persze, élesség meg minden.

a tiéd! 2009.06.25. 10:21:59

Nem vitatom, hogy valóban így történt, és valóban felháborító. Azonban mégiscsak érdekes, hogy mindkét levélíró elengedhetetlen késztetést érzett azt is beleírni a levélbe, hogy csak valami miatt mentek a (fujj) Arénába, mert ők igazából Palaszosok. Két lehetőség van.
1. A palace mozi palace-idiótákat nevel.
2. A palace mozi dolgozói jelentették a homárnak, azaz:
a) titokban a konkurenciához járnak szórakozni
b) ők rontották el a helyi technikát, hogy panaszkodhassanak

I.K.Z2 2009.06.25. 10:27:57

Sziasztok!

Sajnos mi is hasonlóan jártunk tegnap az Arénában. A Hangminőség katasztrófa volt, és a kép sem volt jó, az aljából egy rész hiányzott. Mindezt 1300ft. –ért. Arról nem is beszélve hogy a mozi személyzete tisztában volt a hibával. Csak szartak rá. A majdnem teltházas vetítés alatt sokan kimentek. Elég sokat járunk moziba de ilyet még egy film alatt sem tapasztaltam. A film végén amikor a vásárlók könyvébe írtuk be panaszunkat. Az egyik irodában dolgozó (állítólagos vezető) gúnyosan megjegyezte hogy írhatunk bármit úgysem fog csökkeni a mozi látogatottsága! Kedves nem?
Ezek után biztos hogy többet nem megyünk oda moziba!

sonance · http://www.sonance.hu 2009.06.25. 10:32:07

Kb. 10 évvel ezelőtt mi is hasonlóképpen jártunk, először baromi halk volt a hang, utána érdekes módon 5-6 percig nem volt szinkron, majd a film háromnegyedét úgy kellett végignézni, hogy a hang úgy szólt, mint amikor a gagyi magnó húzza a szalagot, hullámzott a hangja. A film zenéje a hosszabb kitartásoknál leginkább mentőautó-szirénára emlékeztetett, a szöveges részeknél pedig mintha alienek beszéltek volna. :)

Természetesen a film közben és végén is megrohamoztuk a vetítőszobát, de sok sikerrel nem jártunk, a mozigépész elmerülten Fradi meccset nézett, amit a nézőtéren is lehetett hallani...

Fergeteges élmény volt, ja, Uránia mozi, Eger!

Alikam 2009.06.25. 10:32:43

@Szódás Lova: És van a harmadik kategória, a hagyományos preimer-film, amit pedig mindneki aznap láthat először adott országban...

lvnte (törölt) · http://lvnte.blogspot.com 2009.06.25. 10:43:46

a.tiéd: mi azért mentünk pl oda, mert már csak oda volt már hely a filmre. :/


Kijelenthetjük akkor hogy aki az Arenaban jár, sikeres ember nem lehet. :D

staropramen 2009.06.25. 10:46:51

Sztrovacsekek!
A mondott időben nem tartózkodtam Budapesten, ezért nem voltam az Aréna plázában, bár megjegyzem, hogy a Palaceba sem járok.Így nem néztem meg a transformers-52.-t és fogalmam nincs milyen volt a hang ,és milyen volt a biztonságiak modora.Élhetek még ettől teljes életet?

M. móki 2009.06.25. 10:48:48

@theutat villám: A Corvinban például van kamera egyik-másik gépházban, ami a vásznat figyeli, a forgalmazók félelmei miatt egészen gyatra minőségben adja vissza tévén a képet. S bizony régen a hosszabb ún. csőmozikban távcsövet használt a gépész az élesség beállításához, ha nem látott el a vászonig, éppenséggel mért ne lehetne arra használni a kamerát is?

netudd-ki 2009.06.25. 10:51:05

a tiéd: a tiéd!! Én is ott voltam. Évezhetetlen szar volt a hang. A többiek nevében is kikérem magamnak hozzászólásodat!
Kriss1981: mint kiderült a mozi tudta hogy szar a 15-ös terem, mert aki kedden 20.30kor nezte ott (mi szerda 20.30kor) az is jelezte, hogy rossz a hang! Szoval igy még vérlázitobb a dolog!!! Ugy voltak vele, hogy ugysem fognak sokan reklamalni. Igy is lett! Felháboritó!

uff...

staropramen 2009.06.25. 10:53:38

"Ez gyakorlatilag megölte a film élvezetét számunkra."-idézet Zs leveléből.
Szép mondat, kíváncsi vagyok, tud-e még ilyeneket a srác?

a tiéd! 2009.06.25. 10:59:00

@gr7: Mondom, nem kételkedem a körülményekben, de érdekes módon a két levél szövege számos ponton egyezik:
1. a szokástól eltérően a palace helyett választották az arénát.
2. rossz/halk volt a hang, áthallatszott a szomszéd terem dübörgése
3. a biztonsági őr rászólt pár emberre/a barátunkra hogy ne hangoskodjon (baszki ezt a két levelet egyetlen skizofrén írta)
4. 1300 forint és felháborító.
5. Mindenki kerülje el az arénát.
6. A végén ez a Zs és K aláírás már csak megmosolyogtat.

Kriss1981 2009.06.25. 11:02:38

"Zs és K külön-külön is írtak nekünk a tegnap esti élményükről, de valószínűleg együtt voltak a moziban..."

a.tied jól felfedezted te is :D

a tiéd! 2009.06.25. 11:03:05

@netudd-ki: Ebbe nem megyek bele, mert valószínűleg érv nélkül maradnék veled szemben és csak feltenném a kezem azon amiket írsz. szööveegéértéés

a tiéd! 2009.06.25. 11:05:09

@Kriss1981: Ja :) Biztos úgy gondolta, hogy hatásosabb ha két panaszkodó levelet ír. Csak arra nem vette a fáradtságot, hogy máshogy fogalmazzon.

Kriss1981 2009.06.25. 11:08:31

lehet hogy 2 kisbarát volt, akik együtt nézték a filmet, Zsolti és Karcsi.. mi is 6-an mentünk fel reklamálni, és valszeg mind a 6-an ugyanazt mondtuk volna csak hát elég ha ugy fogalmazol, én és 6 haverom (jelen esetben én is kispajtásom, Zsolti)

AlulírottFentemlített 2009.06.25. 11:15:12

Szeretem,ha hangos a film, kicsit!!!

a tiéd! 2009.06.25. 11:15:19

De az is lehet, hogy Zsorzsett és Kalipszó. :)

neked ugatok 2009.06.25. 11:19:44

mi anno a training day-t néztük, és a közepén volt egy jó perces leállás, és hangelcsúszás (a hang utána többször elment)
elkértük a panaszkönyvet, de nem adták oda, hanem a vezetőhöz irányítottak, aki azt mondta, mindenkinek jobb, ha meghív minket (5en voltunk) egy mozira, amikor akarjuk
3 nap múlva odamentünk, közöltük, hogy mi ma itt ingyen, beengedtek és megnéztünk egy filmet
mammut1, 2001-2002?, szerintem korrekt

napalm 2009.06.25. 11:28:32

@Kriss1981:
ááá, hogy elismerjük a hibánkat, ááá azt nem.
hogy kakkantanának szögesdróttal körbetekert sünt!
természetesen far fekve.

I.K.Z2 2009.06.25. 11:31:21

Most komolyan mit változtat a tényen az hogy ki írta a levet. ? A Tény hogy szar volt a 15- terem és ezt jol tudták a moziban dolgozok. És ez szándékos átverés!

I.K.Z2 2009.06.25. 11:36:15

Amúgy sokszor volt már baj az Aréna mozijával, Pl a nászajánlat című filmet a vászon közepére vetítették, nem húzták szét a képet.

pizsama 2009.06.25. 12:05:34

Szerintem a biztonsági őr a hibás. Azt mondta: "be kéne fejezni a hangoskodást", erre a hülye mozigépész nem letekerte a hangerőt? :D

Amúgy tényleg a Corvin a legjobb!

ügyfélszolgálatos 2009.06.25. 12:11:02

@Frucsasz: Ja mi is a Corvinba szoktunk járni esetleg ha mindenféleképp eredeti nyelven akarjuk megnézni a MOM -ba, de ott sok a kötsög.

anarcho78 2009.06.25. 12:19:46

minek néztek ilyen szar filmet?

James Bonc 2009.06.25. 12:29:44

Én alapvetően a Corvinba szoktam járni moziba, de ha a filmet, amit meg akarok nézni, játsszák digitális verzióban az Arénában, akkor oda megyek. Hihetetlenül jó a minősége, a többi mozihoz képest ég és föld. Még a történetileg idegesítően gagyi Terminator 4-et is földobta a képminőség.

Amúgy meg, a Transformers 1-et anno megnéztem. Ezek után, aki beül a Transformers 2-re, az annyira igénytelen, hogy nem is értem, minek neki hangosítás?!

lvnte (törölt) · http://lvnte.blogspot.com 2009.06.25. 13:17:57

szerintem is gyanus hogy két azonos esemény (értsd ugyanannak a filmnek a nézése moziban) körülményei hasonlítanak egymásra.

papugaja 2009.06.25. 14:08:50

Ezért jó a feliratos film, azt csak a vakok nem hallják.

DaveSlim 2009.06.25. 14:25:57

Nekem is volt ilyen a Westendben.
Írtam a panaszkönyvbe; 2 hét múlva kaptam egy elnézést kérő levelet, és hogy az erősítő elromlott, stb. Jah, és 2 VIP jegyet. :)
Eléggé meglepődtem. Jó fejek voltak. Nincs is harag - azóta csak oda járok (kb évente 1x megyek moziba mondjuk, de az most mindegy).

Palkovics Ede 2009.06.25. 15:11:39

Szerintem azé' nem hallottak semmit, mert a zempéháromlejátszó még a fülükben vót', me' minek azt kivenni.
Tipp: Sugárban kell transzformersz kettőt nézni, ott meg is süketülhetsz, ha akarsz.
"Tegnap megnéztük a Transformers 2-öt néhány másik barátommal és valamiért nem a megszokott helyen (Palace mozi) hanem az Aréna Plázába foglaltuk le"
"A korábbi gyakorlatunktól eltérően nem a megszokott mozinkba mentünk (Palace), hanem az Aréna Pláza moziját választottuk"
Hívom Muldert és Szkállit, hogy kiderítse, miért másik moziba mentek.

papugaja 2009.06.25. 15:15:51

@Palkovics Ede:
Sugárban nem nézni, hanem hányni szokás.

jokkmokk 2009.06.25. 15:44:56


Arena Plaza a környék miatt eleve felejtős. Nem szeretem ha sok a bűnöző és a tesó a közelemben.

jokkmokk 2009.06.25. 15:52:23


Ugat itt a sok kisköcsög, ahelyett, hogy örülne, hogy milyen szép mozit építettek nekünk.

Meg örüljön, hogy 1300-ért beengedték.

GoogleGuy 2009.06.25. 16:22:21

Az tényleg gáz hogy Budapest legújabb(?) mozijában ilyen technikai hiba van! Lehet hogy az lett volna a jó eljárás hogy, ha tényleg a terem volt rossz és nem a szallag akkor a nézőket átküldeni a másik terembe!

Viszont:
"Amikor vége lett a filmnek midneki egyből felállt és kivonult, és utána voltak egy páran akik megpróbáltak panaszt tenni a már zárva tartó pénztáraknál. A biztonsági őr azt is megjegyezte, hogy be kéne fejezni a hangoskodást."
Ez hogy is van?
Elmegyek egy étterembe. Megrendelem az ételt a pincér kihozza, nekiállok enni.
Majd közlöm a pincérrel, hogy ez a kaja rossz. Ő erre azt válaszolja, hogy sajnos ez van ő nem tud segíteni. Majd megeszem az egész kaját. És miután az utolsó morzsát is eltakarítottam, neki állok kiabálni a személyzettel, hogy ez rossz étel volt hogy gondolják ezt??

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.06.25. 16:22:28

Már egy hete megnéztem torin...

Még a DVD rip-es filmet is szépen fel lehet skálázni jó minőségre megfelelő lejátszóval. Ma már egy nagyobb TV vagy projektor sem luxus az 5.1 hangzásról nem is beszélve.

Persze ebből is lehet rosszabb de akár olyan is ami tényleg a fotelbe tapaszt - kinek mire van szükség/engedhet meg.

Ja, de az időnként felvillanó többnyire orosz reklámok elég zavaróak...

Szerintem a mozi közösségi élmény, inkább azt kellene erősíteni valahogy, talán egy zártkörű kislétszámos vetítés vagy kajálás utána...

hardrock 2009.06.25. 18:07:49

A Corvinban is volt ilyen, de ott beállították rendesen a hangot, amikor szóltunk.

hardrock 2009.06.25. 18:10:02

Különben meg Bp legjobb mozija a Sugár, mert ott valami fenomenálisan finom pizzás ízesítésű popcornt adnak. A popcorn miatt ha tehetem, mindig oda megyek, még az se zavar, hogy ott meg mintha az objektívekkel lenne valami gáz, mert a vetített kép minősége ölég szar. Mondjuk a hanggal tényleg nincs baj.

Dohányzó Zsiráf 2009.06.25. 18:24:17

Végigfutottam a kommenteket (nem túl alaposan) de úgy láttam, senkinek nem tűnt fel: Ez egy szimpla lejárató levél szerintem, amivel a Palace Cinemas akarja "földbe döngölni" a Cinema City-t (ami az arénában van). Nem gyanús, h mind a két versenyző egymástól függetlenül is megemlíti, h a palace-ba szoktak járni? És ráadásul melyik palace-ba? Miért nem azt írták, h a Westendbe, pl? Illetve mondjuk az egyik írhatott volan westendet, a másik meg Kossuthot, v mittomén hol van még palace mozi. Szal szimpla lejáratás szerintem.

EnZsolt 2009.06.25. 19:20:35

@hardrock: nem tudom miért, de én oda megyek moziba, ahol nekem tetsző időpontba adják a filmet, és nem kell messzire menni.

dove 2009.06.25. 20:14:03

En is ott voltam , sot a panaszkonyvbe is irtam... ha valaki azt mondja, hogy lejarato kampany akkor szivesen elkuldom a scannelt valtozatat a jkv-nek.

sish 2009.06.25. 22:38:40

én az IMAX-szal jártam hasonlóan, három dimenzió helyett csak kettőt adtak...

Terko 2009.06.26. 09:40:30

Én amióta megnyílt az Arénába a mozi mindig odajárok, és semmi gondom nem volt vele, sőt a büféje is jobb.


Sish: Az meg hogy az IMAX-ben 2D-ben látod a filmet, az nem a mozi, hanem a te szemed hiábja... Ismerősöm is így járt az összes 3D-s filmet 2D-ben látja, én ott ülök mellette, és nekem 3D-s.

Kriss1981 2009.06.26. 10:13:30

Dohányzó Zsiráf: tényleg felületesen olvastad el... de akkor inkább ne írj butaságokat

Isaura 2009.06.26. 13:19:04

A Cinema City még mindig olyan jegyekkel kárpótol, ami hétfőtől csütörtökig szól?

Mi így jártunk, halál gáz volt, nem írtunk a jkv-ba, mert nem hörögni akartunk, hanem megoldást, erre adtak VIP jegyet, mondtuk jól van. Erre mikor jó? Hétfőtől csütörtökig. A mi szórakozásunkat pedig szombaton rontották el.

Súlyos.

hardrock 2009.06.26. 20:10:39

@EnZsolt: Hásszen én is, de sokszor több mozi is teljesíti a követelményeket (közel is van, jókor is adják a filmet).

sish 2009.06.26. 22:24:19

@Terko: Nem vetted a poént. Életemben nem jártam az IMAX-ban

motoszka 2009.06.29. 22:04:44

Én mindig az Arénába járok. Régen rizikós volt a bombariadósdi miatt, de a környéken messze a legjobban látható vászna van szerintem. (A pólusnak meg a legygyatrább) Még az ingyen parkolás is előny. Ráadásul premier filmet kb. ilyenek miatt nem kell nézni. Már jó sokszor vetített filmet jó nézni amikor kb. 6 néző ül csak a teremben :)

ddevil 2009.07.02. 12:23:03

Az Arénában mindig szar a hang.

6faludi (törölt) · http://lacikonyha.blogspot.com 2009.07.03. 00:15:12

Jézusom b.zmeg mennyi dilettáns barom van itt, nekikeztem, hogy reagáljak párra, akik leszólják a posztolót (igazat adok neki, bassza meg a mozi, hogy nem azt adja, amit kéne+akkor jár premiernapra és oda, amikor és ahova ő akarja. anyád aki leszólja)

helyette egy agymenés ha már mozi:
retardpeople.blogspot.com/2009/06/mai-temank-nem-turom-hogy-moziban-egyel.html

Navarone 2009.07.03. 15:27:32

Aki a Transformerst megy megnézni, sikeres ember nem lehet!
süti beállítások módosítása