Tékozló Homár

Sztereóra számított, monót kapott

2009.07.01. 09:05 | ge | komment

GT nehezményezi, hogy hiába szeretett volna sztereó rádiós telefont venni, sem a szolgáltató, sem a gyártó oldalán nem talált erre vonatkozó egyértelmű információt. Végül megvette és persze nem azt kapta, mint amire számított.

Nem nagy dologról van szó, mindössze egy alsó kategóriás mobilról, a Nokia 1661/1662-ről. Tudtommal a kettő némi design eltérésen kívül másban nem különbözik. A Vodafone a 1661-est, a T-Mobile a 1662-est forgalmazza.

Egy olcsó, feltöltőkártyás telefont akartam venni. Az egyetlen extra, amit akartam, egy sztereó rádió. Lehetőleg Nokia, mert sima 2,5 mm-es jack headset-csatlakozójuk van. Nemrég jött ki a fent említett típus. Rengeteg helyen utánanéztem, és a rádiójával kapcsolatos információk eléggé ellentmondásosak voltak. A gyanakvásom a T-Mobile készülékajánló füzettel kezdődött, amelyben mellé van írva, hogy monó. Ugyanakkor a honlapjukon sztereó FM-rádióról írnak. Itt jegyezném meg, hogy végül nem náluk vettem a telefont, hanem a Vodafone-nál, ahol a rádió létezéséről sem írtak.

A Nokia honlapján csak annyi van, hogy FM-rádió, tehát az nem, hogy monó, vagy sztereó. Több helyen is csak ennyit írtak róla, de volt, ahol azt írták, sztereó FM-rádió, vagy csak ilyen lehetőség volt egy táblázatban, és be is volt jelölve. Elhessegetve a kétségeimet, végül vettem egy 1661-est. Otthon derült csak ki, hogy bár a headset sztereó, a rádió tényleg monó! Miután ezt csak SIM-kártyával próbálhattam ki, nem is várhattam, hogy kicseréljék az áruházban másra, bár megpróbáltam. Nem is őket hibáztatom, sem a Vodafone-t, egyedül a Nokiát a homályos információk miatt. Írtam is nekik, nagyon sajnálják. Nem is értem, hogy lehet egy 2009-es telefonba monó rádiót tenni!?

A T-Mobile-nak is írtam, jelezve hogy a honlapjukon sztereó FM-rádióról írnak, holott az monó, de ígéretük ellenére a mai napig sem változtattak ezen ezért döntöttem a Homár mellett. A legjobban az zavar, hogy az embernek úgy kell mobilt vennie, hogy előtte nem próbálhatja ki (a demón kívül), nem viheti vissza, mint mondjuk egy DVD-lejátszót, vagy bármit, kénytelen tesztekre, és esetenként hiányos, vagy hibás adatlapokra hagyatkozni. Egy hete hirdetem a webshop-árnál jóval olcsóbban, a kutya nem jelentkezett eddig. Örülhetek, ha elviszi valaki komoly veszteséggel. Azt már meg sem említem, hogy a headsetet nem lehet nyakba akasztani, vagy tekerni.

Üdvözlettel: GT

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Harlequin 2009.07.01. 09:12:18

sün a posztolóanak, de gyorsan, nem is kell magyarázni miért...

köpőcsésze 2009.07.01. 09:13:50

Nekem mé nincsenek ilyen óriási problémáim????

pch 2009.07.01. 09:15:20

Bizta sonyericssont használsz :)

VinszentVega 2009.07.01. 09:15:25

Ez most nem komoly, ugye??

staropramen 2009.07.01. 09:25:26

Sztrovacsekek!
Biztos azért lett mono , mert beleégette az elektronika a slágerrádió logóját.Egyébként mélységesen felháborít az ügy.Valaki feltétlen szarjon sünt!!
Jelzem, most amikor EDE rövidesen elindul(?) a Kék szalagon, ilyesmivel próbálják meg a közösség figyelmét elvonni! Ez felháborító!

pizsama 2009.07.01. 09:27:05

A telefonnal telefonálni kell!

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.07.01. 09:32:30

Régóta használok Nokia telefont, és némi utánnajárással minden fontos információ kideríthető bármely forgalmazott modellről.
Ajánlom a postoló figyelmébe a Nokia online ügyfélszolgálatát, ahol még azt is megmondják, hogy milyen billentyűkombinációval töröl feneket a készülék. Jellemzően pár órán belül válaszolnak, és egészen hülye kérdéseket is pontosan reagálnak le.
Én még készülékvásárlás előtt faggattam ki őket a GPS működéséről, a nem kívánt adatforgalmat elkerülendő, és még a menüpontokban való navigálást is lépésről lépésre leírták.
Hasonlóan a t-mobile üfsz. is segített, mikor a model szoftverének módosításairól kérdeztem őket. Teszttelefont szerzett az ügyfélszolgálatos, és közvetítette telefonon, hogy mi van benne, és hogyan.

Kedves ügyfél, legközelebb szánjon rá időt és némi telefonköltséget.
Minden problémája megoldódik.

betépett felhasználó 2009.07.01. 09:34:43

magad verted at.
a kezikonyvben benne van, hogy a kutyu

STEREO READY!!!

csak annyi, hogy a nyakra meg be kell forrasztani - az amugy sehol nem kaphato - felnegyzetmillimeteres meretu Q123X34-Rw23 as chippet.

Okádó Mikádó 2009.07.01. 09:37:20

Miért gáz az, ha mono egy rádió? Mit nem tud?

Frucsasz 2009.07.01. 09:41:38

Pálinkás szép jó reggelt! Borzasztó éjszakám volt, és erre ez az első poszt, ami szembejön velem... ejnye.

Erről az jut eszembe, hogy tegnap belement a Johnsons baby sampon a szemembe (búzacsírás, egyébként nagyon jó), és úgy szétmarta, mint eddig semmi más sampon. Pedig rá volt írva, hogy "no more tears". Nam istudom, knée róla egy homár-poszt. Vagy ez már túl komoly probléma? Majd akkor szóljak, ha nem lesz nyakbatekerhetős headsetem?

Na, most megyek időrendben visszafelé, elolvasom a tegnap óta született többi posztot is, hátha...

Sir Mortzosch 2009.07.01. 09:41:56

Erről az ősrégi vicc jut eszembe: "Elcserélem 1977-es Daciámat egy szekér trágyára. Jelige: Szart szarért".
Most őszintén ...12e forintért mit vársz ?
Égő kiposztolni ilyent.
Amúgy meg : Sony Ericsson. Évek óta.

betépett felhasználó 2009.07.01. 09:45:59

1. Még broadcastingnak hívták, s nagyon sok pénzbe került,
Mikor az első szpíker izgatottan a mikrofonhoz ült.
Érces hangja felszárnyalt és messzire repült,
És egy hallgatóban megszólalt: - A próba sikerült!

2. S a Gyáli úton állt egy csukott bútorszállító,
És ott volt huszonháromban az első stúdió.
És műsor gyanánt akkoriban az is megfelelelt,
Ha Marcal János segédtiszt egy nótát énekelt.

R. ||: Szól a rádió, szól a rádió. :||

3. A Rádióról huszonnégyben feljegyezhették,
Hogy az Állatkertből sugározta az első koncertjét.
És a lemezgyártók átkozták a konkurenciát,
Mely profit nélkül árulta a Kék rapszódiát.

4. A közel lakó amatőrök tisztán hallották,
Mikor a csepeli adó huszonötben jó reggelt kívánt.
A magasba szöktek mindenféle furcsa antennák,
És egy ügyes diák detektoros vevőt fabrikált.

R.

5. A hőskorban már megtanulta minden bemondó:
Tilos rögtönözni, a leírt szöveg felolvasandó!
Bár Skoff Elzát és Filotás Lilit kevesen ismerték,
Azt tudta minden hallgató, hogy a hangjuk milyen szép.

6. S gyermekek a dobozban a bácsit keresték,
S a nagymamák a politúrját szépre vikszelték.
A postások a vevőktől az adót beszedték,
És fizetni kellett egyformán a jó és rossz hírért.

R.

7. A szokott időben - vezet a listán - három perccel múlt -
Ötödik szám a hatvanhármas - kissé beborult,
Elnézést, a vihar elvonult!

8. Vonul a front - közepes termés - nem hajózható -
Nyugaton kábé mínusz húsz fok és eső várható -
Ha nem tetszik, hát kikapcsolható.

R.

9. S ma sztereóban fogható és ebben az a jó,
Hogy a két oldalról egy időben más-más hallható.
A nagyzenekar hangzásában éppen az a szép,
Ha középen ülsz és jól figyelsz, már teljesebb a kép.

10. S néha zavar minket, s néha gépek zavarják,
Már zsebre vágjuk, s ha rosszul figyelsz, ő is zsebre vág.
Szép időben minden műsor tisztán fogható,
És a programban a régi dal is újra hallható:

R.

Kedves hallgatóink! A Locomotiv Gt műsorából közvetítünk! MONÓBAN!!!

betépett felhasználó 2009.07.01. 09:47:31

meg 1x:
9. S ma sztereóban fogható és ebben az a jó,
Hogy a két oldalról egy időben más-más hallható.
A nagyzenekar hangzásában éppen az a szép,
Ha középen ülsz és jól figyelsz, már teljesebb a kép.

Tehat kedves GT ulj kozepre, vagy hallgas LGT.t

eszenix 2009.07.01. 10:07:30

hmm nekem még mindig megy a nokia 3310-esem. Azt hiszem sikeres vagyok :)

kigyoemberke 2009.07.01. 10:18:41

miért nem elég neki az ha headseten hallgat sztereót? az menő ha valaki megy az utcán és nyomatja a bartók rádiót full hangerőn?
Ja hát persze hogy az, de csak sztereóban... nehogymá monóval égjen
Sünt neki!!!

mqqq 2009.07.01. 10:20:14

De tényleg, egy ótvarszar rádiós minőségen miért fontos a sztereó? Balról halld a Bochkort, jobbról a Borost?

onopapa 2009.07.01. 10:27:11

Ehh... kávét ne főzzön? Ha sztereó rádót akarsz, vegyél azt és ne telefont, vazz....

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.01. 10:30:14

ó, csupa ilyen problémát szeretnék magamnak, minden napra.

havajj 2009.07.01. 10:39:44

ez most hogy jön ide? GT rendőr, vagymi?

É2I 2009.07.01. 10:42:50

Há nem tudom. Eddig bármilyen kütyüt vettem egy kis gúglizás után meg tudtam bizonyosodni, hogy az kell-e nekem, amit kinéztem.
Szóval én már tudom kinek jár a sün.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Nekem :X

EÖ (törölt) 2009.07.01. 10:43:53

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): látom nem érzed át a probléma súlyát :)
50%-kal megkárosították!

Minerva89 2009.07.01. 10:52:26

Hát, veregesd a vállad, ha ekkora problémákkal rendelkezel, boldog ember lehetsz. Persze nagyobb tételben az ilyen félreinfok galibát okozhatnak... Pl: Sanyibácsi kér a két második világháborúban elhullajtott keze helyére sztereo prozétist, és csak monot kap...

Off: Miezaköztisztviselőknapja??? Pedagógus napon sem szünetel a tanítás, ezek ilyenkor miért nem melóznak?

EÖ (törölt) 2009.07.01. 10:55:26

@Minerva89: vazzeg ez pont úgy kérdezted, mintha a többi napon dolgoznának!! :)

moli 2009.07.01. 10:57:59

@GT: irtal-e ELOTTE a nokianak, hogy megkerdezd? felvezetted-e a szamlara, hogy azzal a feltetellel veszed meg, hogy sztereo? (irasban. erted.)

es ki lehet probalni a telefonokat a vodafonenal, en minden alkalommal meg is teszem.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.01. 11:05:23

@Egyéves Önkéntes:

rémült tekintető kommentelőtársamhoz csatlakoznék, hogy járj utána, ha nem hiszed.

és a szájával is kérdezhet.


a nokia nem mondta, hogy sztereo az oldalán, csak azt, hogy fm. ezt a poszter is leírja, tehát nem értem, hogy miért a nokiára mérges.

a vodafonnál a honlapon rádió sincs benne. ezt is leírja.

ennek ellenére olyat vett tőlük.

a tré hogy jön ide? lehet, hogy neki van sztereoja?

ott kellett volna venni, és lenne alap kinél miért reklamálni.

így nem értem az egészet.

most akkor kire is kell haragudni?

Secnir 2009.07.01. 11:20:48

te veszel úgy készüléket, hogy nem próbálod ki?
aha.
jegyezd meg:
autót, híradástechnikai eszközt, asszonyt stb. csak KIPRÓBÁLVA!

Sperma 2009.07.01. 11:20:56

Nyehehehehe. Ekkorát még nem röhögtem poszton, amióta Homárt olvasok.
Most komolyan az a baja a posztolónak, hogy a 20 Ft-os telefonján CSAK mono a rádió. De b..d+ örülj, hogy egyáltalán van benne! Neked nem mondták, hogy a minőségért fizetni is kell. Amúgy meg vegyél 6300-át, az van nekem is, azon asszem már sztereo a rádió.

AlulírottFentemlített 2009.07.01. 11:22:10

Ilyen telefont csak akkor vennék, ha lenne benne rendszámfelismerő opcijjó!

szekrenysor81 2009.07.01. 11:25:23

Ez legyen életed legnagyobb problémája!

Sperma 2009.07.01. 11:26:13

@AlulírottFentemlített: Van benne rendszámfelismerő és amiatt mono csak a rádiója. xD

jesszumpepi (törölt) 2009.07.01. 11:30:04

@betépett felhasználó:

Hopp!

Itt áll egy több évtizedes fadobozos Philips rádió,és még sose vikszeltem ki.

Mindjárt kardomba dőlök :-)

AlulírottFentemlített 2009.07.01. 11:30:20

@Sperma:

Ha akciós ingyelhitelre is meg lehet vásárolni akkor többet is veszek :-)

EÖ (törölt) 2009.07.01. 11:38:23

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): na megtaláltam végre, az abból van:

Watch out Mr. Lion don't bite me.
Shout down, if you wanna go free.
I'll hear when you call and I answer you all:
Grau Grau Grau.

Some people are'nt nice to lions.
Some people are'nt nice to hippos.
We better think twice let's try it be nice.
Grau Grau Grau

www.youtube.com/watch?v=7VAAaNd8WGw

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.01. 11:49:38

@Egyéves Önkéntes: ez nagyon durva volt részedről:(((

valamelyik csatorna állandóan ezt a két nyugdíjast adja. szinte megőrülök, amikor meglátom.

és most te is fiam brutus!!!

Zsebencik Lopédia 2009.07.01. 11:49:45

@Minerva89: pedagógusnap június első vasárnapja...

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.07.01. 13:45:41

Egy telefon mint radiovevo nem egy minoseg. A zeneszamok (meg a fos kommerszek is amivel teli van rakva a radio) 98%-aban mindket oldal ugyanaz. Pontosan mirol is beszelunk?

KrisszKrossz 2009.07.01. 15:31:49

Micsoda problémákkal küzdenek egyesek. Kicsit hasonlít a "Nem kaptam meg az ingyen bébiételt az IKEA-ban, pedig havi 200e Ft-ért vásárolunk ott" posztra.

hehehehe 2009.07.01. 15:57:25

Úristen, ennyire nincsen téma? Postolónak legyen sünmenése 3 hétig, ha ennyire életképtelen droid. Ááááááááá...ne basszatok már fel...

:)

hehehehe 2009.07.01. 15:58:34

A posztoló kinek tud írni, ha a Homárra akar panaszkodni? :)

drhb (törölt) 2009.07.01. 19:39:45

Ha rádiót akarsz hallgatni, 200 Ft-ért kapsz sztereó zsebrádiót a piacon. A cikkben megnevezett telefon 12 ezer Ft, az egyik legolcsóbb, belépőkategóriás készülék, elsősorban azoknak készült akik nem vágynak különleges extrákra, csak telefonálni akarnak. Mellesleg én vettem má Vodafone-nál és T-Mobile-nál is a márkaboltban készüléket, de mindkét helyen kipróbálhattam előtte.

ge-za (törölt) 2009.07.01. 20:32:37

Azért ilyet csak nem kellene a Homárnak lehozni..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.02. 00:28:23

tudom oreg f@x vagyok, elnezest a kiemelesert de en mar azt se ertem miert kell zenet hallgatni utcan
mondjuk kocsiban meg otthon OK
nade raadasul telefonon
es stereoban
es akkor igen hozza kell tenni ha valakinek megis ilyen igenyei vannak es internetje is van
jarjon utana
manapsag ez nem egy ugy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.02. 00:29:45

bar azt elfelejtettem megkerdezni lehet-e mar a posztolot?

Mary alszik
holnap teliszalamis kenyeret kap reggelire
tolem
kv-val
/nem eszpresszo/

metal · http://electric.blog.hu 2009.07.02. 10:14:13

3 napon belül kötelesek visszavenni! Időben kellett volna visszavinni.

moli 2009.07.02. 10:42:13

@metal: nem kotelesek. cserelni kotelesek, ha hibas.

hatesz 2009.07.02. 11:30:59

hoigy hivják az egyfülü manót? Mono...

amugy ELEKTRONIKA volt benne?? EZ FONTOSH!!!

Cirrus 2009.07.02. 18:59:09

én vagyok a posztoló (GT), és reagálnék néhány dologra.

- "Telefonnal telefonáljon!" Igazából meglennék a régi telefonommal, vagy anélkül is, de külön hordozható sztereó frekvenciaszintézeres rádiót alig lehet kapni, azt is csak relatíve drágán. Vehettem volna MP3 lejátszót is rádióval, de a "márkásabbak" 12 ezer körül kezdődnek rádióval. Zenét meg nem hallgatok, legfeljebb rádióban (pl. mr2, radiocafé).

Elismerem, nekem is van némi felelősségem az ügyben, de viszonylag gyorsan akartam dönteni, mert akció volt, és a Google-lal talált adatlapokon voltak ellentmondások, ahogy írtam. Tehát ha találtam is olyat, amin azt írták, hogy monó rádió, még bőven volt olyan, ahol sztereóról írtak. Persze írhattam volna a Nokiának, telefonálhattam volna ide-oda, ez nem jutott eszembe.

- "Stereo ready" - bocs, nem szoktam vásárlás előtt használati utasításokat nézegetni. A Nokia lespórolt egy kb. 100 Ft-os chipet...

- "Miért gáz az, ha mono egy rádió? Mit nem tud?" - pár zenét, szignált, kiábrándító monóban hallgatni, egyébként nem tragédia.

- kigyoemberke: Kinek nem elég, ha a headseten hallgatok sztereót? Valamit félreértettél, csak azon akarok.

Aki nem vesz telefont 30e-40e alatt, az persze röhög, de nekem rohadtul nincs szükségem 3G-re, Bluetooth-ra, 10 megapixeles kamerára, videofelvételre, stb. A rádiója amúgy nem "ótvarszar" minőségű.

Az előző sztereó rádiós telefonom (egy Samsung) 7990 Ft volt, és csak a headset csatlakozó miatt nem vettem hasonlót megint.

Elsősorban híreket szoktam hallgatni (inforádió), a beszéd tényleg monó...

A sünöket viszontkívánom!

GT

lóbogár 2009.07.03. 12:36:32

Na ezé köll Sunyi Eriket vönni. Annak a legócsóbjába is erdéjeses rágyijó van! :)

moli 2009.07.03. 15:09:59

@Cirrus: """Persze írhattam volna a Nokiának, telefonálhattam volna ide-oda, ez nem jutott eszembe."""

wow!
fejleszd az asszociacios keszseged, jatsz logikai jatekokkal.

scavengario 2009.07.07. 23:21:23

én most akarok váltani, mert a szutyok pda-mban nincs rádió. Minden más van, csak az nincs. Pedig kell. Mert csak. De a samsung omnia-t, amit kinéztem magamnak, azt mondják hogy szar. Pedig tetszene. A stereo rádió FONTOSH.
süti beállítások módosítása