Tékozló Homár

A dínók megkopasztják a családokat

2009.08.29. 17:11 | Földes András | komment
Felháborodott dinoszauruszrajongók szülei keresték meg szerkesztőségünket, panaszolva, hogy a dínókiállítás szervezői szembeszegülnek a magyar kormánnyal. A kiállításra ugyanis a munkanappá nyilvánított szombaton is a drágább, hétvégi jegyeket árulnak.
 
„Felháborító, hogy amikor a szombat munkanap, mert van róla kormányrendelet, és fizetni kell a parkolásért, meg a telefontársaságoknál is munkanapos tarifa van érvényben, akkor a kiállításra hétvégi árakon lehet csak bejutni” – panaszolta egy apuka.
A felháborodás nem alaptalan, hiszen míg a munkanapos jegy egy négyfős családnak 7900 forint, addig a hétvégi 9500. Azaz a szervezők 1600 forintot kaszálnak minden egyes családon.
 
Apelláta azonban nincs. Aki rendelkezik gyerekkel, tudja, a dinoszauruszok olyan hatással vannak minden kiskorúra, hogy még egy tornatanárosan szigorú szülő sem képes a kapuból visszafordulni velük.
 
A pénztáraknál ugyanakkor elhárították a panaszokat, mondván a helyzetet jó előre hírül adták a honlapon.
 
Mi, egy gyereksikoltozástól mentes, nyugodt szobában szörföltünk néhány percet az oldalon, de nem leltük a felhívás nyomát. Ugyanakkor kiderült, hogy a kiállítás szervezői, a Hungexpo és a Multimedia meglehetősen rugalmasak, ha a hétvégéket kell értelmezni. Azt a napot, amely miatt most munkanap a szombat, szintén hétvégi napnak vették. Márpedig ha következetesek, és a naptárhoz, nem pedig a rendeletekhez ragaszkodnak, legalább augusztus 21-én kellett volna olcsóbb jegyeket árusítani.
 
A kétségbeesett szülők elpanaszolták, hogy a kiállítás interaktivitása is viszonylagos. Minden egyes gombnyomásért is külön fizetni kell a kiállítás területén.
 

Úgy tudjuk, a visszás helyzet miatt, többen a fogyasztóvédelemhez fordulnak. 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gpetersz 2009.08.30. 06:14:07

No igen, mi is 21.-én voltunk és az bizony HÉTVÉGE volt, kedves f*sszopó társaság. Álltunk is sorban rendesen itt is, ott is a 9500 Ft-ért.

Secnir 2009.08.30. 07:16:54

strandra belépő: 1000 ft.
kabinhasználat: 500 ft.
élménymedence: 1000 ft.
csúszda: 300 ft/ csúszás

namármost.
ez (és az összes hasonló 'szolgáltatás') a fogyasztók durva megtévesztése. ha én strandra megyek, és hirdetik, hogy van zárható kabin, meg élménymedence meg csúszda, akkor jóhiszeműen gondolom azt, hogy ez a belépő árában (1000ft) benne van. Mivel az élménymedence előtt derül ki, hogy nekem ez 2800-ba fog fájni, ez csalás (becsapás, megtévesztés, nem kívánt törlendő)

ugyanez vonatkozik a dinoparkra is, és a bankokra, a vidámparkra is. ha valamit hirdetnek, és a hirdetésben feltüntet pár dolgot -ár nélkül- , majd ad egy egyszeri árat, akkor az a feltüntetett dolgok összességére vonatkozik.
punktum.

Földesnek igaza van. próbaper kellene az ilyen gyakorlat megszüntetése miatt.
ez olyan, mintha meghirdetnének egy autót 1 milláért, megvenném, majd vásárlás után derül ki, hogy plusz 200e a kormány, a szélvédőt 300e-ért teszik be, motor 1.5 millába kerül - ja, és rakjam össze magam, ha nem tudom, hívjak szerelőt 500e-ért.

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.08.30. 07:58:27

Kedves Földes András!

Szerintem újra kellene gondolni az újságírói elhivatottság, minőség ésatöbbi dolgokat.

Remélem, érzed magadtól is, hogy nagyon gáz ez a munka így, lehet, hogy rohanás, meg minden, de nagyon gáz.

Be sem linkelem a költözés blogpostodat, nehogy kapj még sokat.

Üdv.

GA

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.08.30. 08:00:02

Írtam egy rövid, Földes Andrást szidó kommentet, nem ment át.

Vajon megfigyelnek?

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.08.30. 08:04:04

Jaj, hát mégis, az én tollamnak is lett gyümölcse, nemcsak neki.

Úgy tudjuk, a bulvárújságírás sikeres dolog.

Átlagarcú 2009.08.30. 08:17:02

Mindenkinek igaza van, akiknek sérti az igazságérzetét a fenti eljárás.
De a korrektséghez hozzátartozik, hogy a jegyár kategóriák nem munkanap és munkaszüneti nap, hanem hétköznap és hétvége szerint vannak meghatározva.
Tehát a lehúzást nem most követték el, hanem Augusztus 20-21-én.

chromakey 2009.08.30. 08:34:14

yo. mi ez az áprilisi séta-a-dinokkal rendezvényhez képest???? egy családi bevállalás 50k Ft... mindig el is takarom a plakátot teljes testfelületemmel, ha valahol a fiam meglátná, hogy még csak eszébe se jusson... amúgy én júniusban votlam még, előre rendeltem jegyet egy péntekre, és kivettem egy szabit, hogy még csak tömeg se legyen... eléggé meg volt hirdetve, így jár az, aki a végére hagyta a dolgot...

chromakey 2009.08.30. 08:41:01

ezek a felháborodott szülők egyébként néha megveszik maguknak a sört a kisboltban 200 helyett 300 forintért, mert ugye ott nagyobb a margó. ha olyan dologról van szó, ami a gyereknek a fontos, és nem közvetlenül nekik, akkor meg 2-300 forintért szívják a fogukat és azt mondják a kicsinek, hogy "ezt most nem, kicsim".

Impega 2009.08.30. 10:04:18

Most akkkor ma milyen nap van? Elfelejtettem volna bemenni dolgozni?

░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░

BALIENNEK NAGYON NAGYON SOK BOLDOG SZULINAPOT (FELKIALTOJELEK MILLIOI)

░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.30. 10:50:18

űrnyelven nem tudom, magyarul nem akarom, inkább idekopipésztelem az officiál merilin monró szájtról, kicsi átírtam:

Happy birthday to you
Happy birthday to you
Happy birthday Dear @b[ALien]
Happy birthday to you

Thanks, Dear @b[ALien]
For all the things you've done
The battles that you've won
The way you deal with Homár
And our problems by the ton
We thank you so much

Everybody, happy birthday

reunalla 2009.08.30. 10:50:34

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya újra itthon:

engem mélységesen felháborít a Budapest tévé ügye, hol fogom ezután nézni a színvonalas távgyógyítós műsorokat???

ja nincs is tévém meg előfizetésem se :D

reunalla 2009.08.30. 10:59:37

@Sörecet: akinek ennyi pénze van belépőjegyre az tuti befolyásos :P

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.30. 11:16:29

Jó reggelt!
Ma b[Alien] napja van, küldeném neki (és mindenkinek, aki szereti) a sztivi wondertől az ádzsászkó helyett

www.youtube.com/watch?v=SinDL8PLoeU

One thing I know
this pain will go... J

b[ALien] (törölt) 2009.08.30. 11:41:44

@Impega - a dolgozô nõ: este kicsit bedasztam, és hajnalban arra keltem, hogy keresztben fekszem az ágyon, nem pizsiben, és erősen töprengtem, hogy most kell-e menni dolgozni
A biztonság kedvéért visszaaludtam:)

Okádó Mikádó 2009.08.30. 11:48:02

@b[ALien] a kopasz baba: Kispál a kedvencem és szokok le a cigiről.
Remélem csak hasonlítunk és nem skizo vagyok két felhasználónéven.

b[ALien] (törölt) 2009.08.30. 11:50:52

@jesszum: írtam tegnap, hogy provokátor. Ha felülsz neki így vagy úgy, akkor ő nyert. Nem érdemes! Ezért kár lenne elhagynod a fedélzetet
Dagi is helyeslően a combomra tette kicsi kezét:)
(csak az egeret volt nehéz kiszedni alóla, nem macska ez?)

b[ALien] (törölt) 2009.08.30. 11:54:36

@Okádó Mikádó: ilyen már előfordult itt:))
Egyéves Nelsonnal
Irénékkel meg állandó jelleggel

Mylady 2009.08.30. 11:55:42

szabad már offolni?
el kéne szórni a kajajegyeimet, mielőtt lejárnak...
szerintetek melyik a jó ebédrendelős cég?

b[ALien] (törölt) 2009.08.30. 12:01:01

@Mylady: én sört meg macskaját szoktam venni belőle az Ó-sünben:)

Mylady 2009.08.30. 12:05:55

@b[ALien] a kopasz baba: de nekem melegutalványaim vannak, azt nem fogadják el sajnos

Mylady 2009.08.30. 12:09:21

macskám meg nincs :D

rózsarózsa (törölt) 2009.08.30. 12:18:02

@Nelson M. (egy város keresi a gyilkost):


Suzanne Vega nagyon jó.

Végre egy nő,aki nem a magánéleti botrányairól meg a plasztikai műtéteiről ismert.

Egyszer volt szerencsém élőben hallgatni koncertjét.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.30. 12:33:55

@Mylady:


Mi a Don Pepétől szoktunk rendelni.

Majdnem mindig elégedettek vagyunk.

Nagyon finom a karibi pizza,a penne portobello(sült kacsahússal,gombával,szárított paradicsommal),és a háromhúsos tészta.

Light pizzában finom a padlizsános-spárgás,fokhagymás.

rose.duboise 2009.08.30. 12:34:07

Tisztelt Moncsalaki!
A tárlat vezetést azért is vezették be, mert a táblák sok helyen sajnos pontatlanok voltak. Továbbá rengeteg ember volt akitől hallottam, hogy a tárlatvezetés feldobta az egész kiállítást, és nagyon megvoltak vele elégedve. Nos sajnálom, ha esetleg nem nyerte el a tetszését a tárlat vezetés, de akár meglehetett volna nézni más tárlat vezetővel is a kiállítást, mert több kört is lehetett tenni a tárlaton. Mi is megtettük kétszer is végig mentünk, más vezetővel s mivel minden embernek más a stílusa ezért a két előadás sem volt egyforma.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.30. 12:37:36

@b[ALien] a kopasz baba:


Lehet,hogy földes provokátor,de valaki futtatja az Indexnél :-(

Úgy sejtem,nem minimálbért kapar össze magának,és közben röhög rajtunk :-(

rózsarózsa (törölt) 2009.08.30. 12:40:06

@rose.duboise:


Én kb. háromszor voltam a gödöllői kastélymúzeumban.

Egyszer egy harmatgyenge vezetővel,egyszer vezető nélkül,harmadjára egy olyan vezetővel,aki káprázatos volt.

Mellesleg még több részt felújítottak a harmadik alkalomra.

rose.duboise 2009.08.30. 12:45:05

@jesszum: Akkor Ön is egy nagyon jó példa arra, amit szerettem volna mondani. A dino kiállításon is végig lehetett volna menni több tárlatvezetővel, nem pedig egyet végig hallgatni is szidni az egész kiállítást.(Az utolsó mondat természetesen nem Önre vonatkozik) :)

rose.duboise 2009.08.30. 12:51:33

@A Nép - Te vagy!: Úgy gondolom kedves hozzászóló, hogy nem a tárlat vezetők takaróznak, hiszen nem ők szabják meg az árakat!!!!!!! Ha ezt nehéz felfognia nagyin sajnálom. A tárlat vezetők is csak alkalmazottak, s az utasításokat követik. A tárlatvezetők ergo nem tartoznak a szervezők közé!

rebugra · http://www.rebugra.net 2009.08.30. 12:51:50

Alapból el se megyek ilyen hülyeségre, ennyi.

b[ALien] (törölt) 2009.08.30. 13:02:38

@jesszum: "Úgy sejtem,nem minimálbért kapar össze magának,és közben röhög rajtunk :-( "
Ebben biztos, hogy igazad van.
Az első feltételezéseddel nem tudunk mit tenni, a másodiknál sokat segít egy ellenröhögés, még akkor is, ha nem vicces
De tulképpen lehet viccest csinálni belőle
Szerencsétlen, nem tehet róla, hogy a hangok azt mondják a fejében: te vagy az Úristen! Nálad csak lejjebb van mindenki!

De szerintem akkor is csak egy provokátor, több karaktert nem is pazarlok rá, inkább iszok egy kis pezsit:)

b[ALien] (törölt) 2009.08.30. 13:11:26

@Nelson M. (egy város keresi a gyilkost): Japánban volt-e ez? Domo arigato gozaimasita
Ez a legmagasabb fokozatú megköszönés, úgy tudom

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.30. 13:14:22

@b[ALien] a kopasz baba:

Nécsak, tényleg. ezt észre sem vettem, csak azt konstatáltam, hogy nem értem, mit mond.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.30. 13:24:38

@b[ALien] a kopasz baba:


Én olyan grappát ittam az egészségedre,ami után úgy éreztem,mintha szőlőt ettem volna :-)

b[ALien] (törölt) 2009.08.30. 13:26:06

@Nelson M. (egy város keresi a gyilkost): ez azt jelenti, hogy vedd le a cipőd, hogy láthassam a fekete titokzoknidat!
JJJ
@Énbagoly: jelenleg. Bár én sose vagyok egyedül, most is egy macska fekszik az ölemben:)
A barátaim meg nem a memóriájukról híresek:)))

Énbagoly 2009.08.30. 13:31:46

@b[ALien] a kopasz baba: ja, én is voltam már úgy, hogy gyakorlatilag mindenki elfeledkezett a szülinapomról. Nagyon szar volt.
De messze még az este. Eszükbe fogsz jutni. :)))

rózsarózsa (törölt) 2009.08.30. 13:32:35

@b[ALien] a kopasz baba:


kisjesszumnak holnap lesz a szülinapja

11 évvel ezelőtt,egy vasárnapon úgy fájt a derekam,hogy azt hittem,a vesém fáj.

Pedig csak készülődött a másnapi koraszülés.

b[ALien] (törölt) 2009.08.30. 13:32:46

@Nelson M. (egy város keresi a gyilkost): Müller Péter se 100as, az tuti:)
nem baj, én sem

@jesszum: kösziiii! én kivételesen sört iszok!

rózsarózsa (törölt) 2009.08.30. 13:34:26

A grappa és a kávé nagyon kellemes páros az ízlelőbimbajoknak.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.30. 13:36:35

@b[ALien] a kopasz baba:


Mondtam már,hogy én sem vagyok 100as?

Bandi,az uram se,csak ő másképp nem 100as.

Bár 16szoros Kinizsi 100 kilométeres túrateljesítő :-)

b[ALien] (törölt) 2009.08.30. 13:38:43

@Énbagoly: engem tulajdonképpen nem zavar, mert a munkám során rengeteg emberrel kell beszélgetni, és én tök jól elvagyok magammal:)
De legyen úgy:)

@jesszum: holnap úgyis ráérős leszek, majd küldök neki néhány dalt:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.30. 14:29:24

@b[ALien] a kopasz baba: Ó kösz :)

Amúgy néha nekem is jó lenne ha pár napig a kutya se nézne rám, csak ez sosem akkor jön össze, amikor elegem van, hanem olyankor amikor jó lenne valami társaság.

@Énbagoly: Jó esetben ilyenkor csak úgy tűnik mintha elfelejtettek volna, aztán este kiderül hogy hatalmas banzai lesz.

@jesszum: Aztán ahhoz képest meg teljesen jó lett az eredmény gondolom :)
11 már szép kor :)

rózsarózsa (törölt) 2009.08.30. 14:45:25

@b[ALien] a kopasz baba:


Szereti a Shreket,meg Garfieldot,meg Mr.Beant.

b[ALien] (törölt) 2009.08.30. 16:01:18

@ColT: ilyen az élet
sajnos nem mi döntünk:)

@jesszum: ziccer! zsákolom: www.youtube.com/watch?v=_Gookw78gcU

szép ez a dal
valamiért nagyon szeretem a csacsit Micimackó és Füles óta
holnap elküldöm újra:)

Akkor most kell elmesélnem, hogy egyszer kirándultunk, épp átmenőben voltunk egy falun, nem tudom a nevét
Egyszercsak satufék, visszatolat
Egy csacsi próbált megcsinálni egy bocit:)
Ezt így hogy?:)
(ezt nem küldöm kisjesszumnak, csak a linket, de azt is holnap)

b[ALien] (törölt) 2009.08.30. 16:06:59

@b[ALien] a kopasz baba: azért kezdtem el szeretni, mert egyszer valaki megkérdezte, kit szeretek a Micimackóból
én meg rávágtam, hogy szegény Fülest, mert őt senki se szereti, és mindig szomorú

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.30. 16:14:35

@b[ALien] a kopasz baba: Nem mi, de idegsítő. :D

Bár ma éjszaka végre volt időm alaplapot javítani.
Majdnem összejöt, de szerintem azért nem lett 100%-os, mert nem találtam pont olyan értékű kondit mint kellett volna... (Érted, elektronikai gyárban...)


Amúgy meg Füles a legnagyobb arc :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.30. 16:23:56

@b[ALien] a kopasz baba: Füles a legjobb arc :)

Az élet ilyen... macerás :D

Ofélia . 2009.08.30. 16:27:25

marhapöri nokedlival, tejszines gombás pulykamell(bimbótlanítva) stroganoff bélszin, borjubécsi sültkrumplival,házisavanyúság.

Ukrán konyak és sok sör.

Na ez volt a mai menü de 29. éve vagyunk házasok!!!

Sajnálkozók kiméljenek.

Ja ezt mind étteremben főzték én csak elhoztam:)))

@jesszum: Mentem én már sokkal többet túraútvonalakon mint 500 km.(pl:este 10-kor indulni teljes sötétségben a mecseki kőlyuk barlangtol pécs belvárosáig) de csakis kedvtelésböl és nem normázva.

Ahogy jól esik és nem szeretem a teljesítménysportot viszont mint munkát nagyra becsülöm.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.30. 16:27:40

@ColT: A faszér' nem tudja megjeníteni a kommenteket, csak ha még egyet küldök!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.30. 16:29:00

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Miért sajnálkoznánk :) Persze, jó poén, de 29 évig tartó házasság tiszteletreméltó :)

Én 3 évig bírtam az exemmel (nem házasságot, de együttélést).

Ofélia . 2009.08.30. 16:34:31

@ColT: Volt ilyen tapasztalatom de nem szenvedtem 5 hónapig sem:)))

Ofélia . 2009.08.30. 16:42:38

@ColT:" A faszér' nem tudja megjeníteni a kommenteket,"
Ezzel már én is sokat szenvedtem!!! aztán leírom mégegyszer meg mégegyszer persze mindet egy kicsit másként és utánna megjelenik mind!:(((((

A múgy jó kedvem van mert a sört leszámítva is lett egy vadiúj gáztűzhelyem vatikáni valutáért!!

Csak egy dolog vet rá árnyékot:4 hónapja nincs gáz a házban:DD

b[ALien] (törölt) 2009.08.30. 17:23:34

@ColT: nekem az ilyen hegesztésekhez nincs megfelelő kézstabilitásom:)

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: sok sör szintén!:)
és sok boldogságot!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.30. 17:32:18

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Jól tetted :D Én úgy tűnik, elég türelmes vagyok :D
Bár először általában minden jó, aztán kiderül hogy az a béta verzió volt...

Az gáz, ha nincs gáz!
Palack? Vagy mivel oldottad meg...?
Babbal? :D


@b[ALien] a kopasz baba: Nekem van, csak cucc nélkül elég nehéz alkotni.
Bár maga a kondicsere sem túl nehéz igazából.
Úgy tűnik az Intel lap nehezen bírja, ha nincs elég pufferkondi a memóriák előtt, mert hol indul, hol nem...

b[ALien] (törölt) 2009.08.30. 17:42:06

@ColT: kihúz bedug, kihúz pihentet bedug
térden kettétör:)

Ofélia . 2009.08.30. 17:44:05

@b[ALien] a kopasz baba: És neked is sok boldog szülinapot!!

Csak egy baj van én nem rúghatok be mert hajnalban meló:((((de azért próbálkozom)

@ColT: Mivel a melegvíz villanyra jár és fával fűtök a cserépkályhában főzni meg tudunk egy szépen működő 2 lapos villanyrezsóval(ETA és nincs benne elektronika csak bimetáll) különösebben nem izgat:))

De mire sok barom a társasházban kikeveredik az összes idétlen (én aztán nem fizetek) perböl december lessz:DDDD

Majd akkor beszámolok a gyilkosságokrol és az anyázásokrol:))

Már élesítem a webkamerát és a mikrofonokat tanulságos felvételek lesznek:DDD

Ofélia . 2009.08.30. 17:46:51

@b[ALien] a kopasz baba: Csatlakozom ámbár a bézbólütővel szétver is megoldás lehet:))

És utánna az idegeket kell pihentetni sok sörrel:DD

Impega 2009.08.30. 17:57:13

@b[ALien] a kopasz baba: Jol tetted, kar lenne barmi fele kockazatot vallalni nehany par ezer forintos fizetesert. J

b[ALien] (törölt) 2009.08.30. 18:00:04

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: köszi! úgy gondoltam, ezt kegyetlenül megünneplem, tavaly 130ezres macskabetegség miatt nem volt rá mód, pedig készültem a József Attila verssel
(32 éves lettem én)
Ez most úgy néz ki, összejön.
A kuka már mesélhet.

É2I 2009.08.30. 18:06:29

Elég a frissítés gomb, esetleg főhomár majd vissza.
Jackie megy.

Impega 2009.08.30. 18:15:30

Mindenkinek Kellemes estet. Nalunk hal lesz meg teszta.

Ofélia . 2009.08.30. 18:21:00

@Impega - a dolgozô nõ: Magyarán harcsapörkölt túrós csuszával!!:))

@b[ALien] a kopasz baba: Most nem hllgatom meg a kukamesét de jó mulatást oszt kéretik reggel 6-kor elsőzni:DDD

hiszti 2009.08.30. 18:21:28

Szegény B alien kopaszbaba.
Miért nem szólt előbb, az én szülinapom két nappal ezelőtt volt, de csak ma mentek el a vendégeim. Ha tudom, hogy neki köszöntő-hiánya van, odaküldtem volna a vidám másnapos társaságot.
Isten éltesse B`alient!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.30. 18:21:44

@b[ALien] a kopasz baba: Pihentetés nem old meg semmit :) De a térden kettétörés (ha megfelelő mennyiségű munka után sem jön össze), mindent megold!!!!

Amúgy jó ünneplést!

Én néha úgy riadok fel, hogy húúúú, menni kell dolgozni, és ja, ma nem :D


@É2I: Hm, majd kipróbálom!

@Impega - a dolgozô nõ: Nálam virsli :)

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Ja hogy valaki megoldotta hogy kikapcsolják...
Viszont cserépkályhán főzni tényleg elég nehéz :D

Ofélia . 2009.08.30. 18:22:56

@hiszti: Legalább elmosogattak és a lakást újáépítették?:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.30. 18:36:53

@hiszti: Vidám és másnapos, az milyen ? :)

É2I 2009.08.30. 18:40:03

@ColT:
Hát már túl vannak a hányáson (tanácsokat lásd korábban) és ettől már mindenki vidám ;)

b[ALien] (törölt) 2009.08.30. 19:19:36

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: reggel 6kor köszönöm, de nem leszek magamnál:)
a kukamese meg annyi, hogy hirtelen nyitni kellett:)

@hiszti: kösziii!
de nincs köszöntőhiányom, ennyien még sose húzták meg a fülem virtuálisan:)
egy bebaszott bandát meg ide ne küldjél, iszok én eleget:)))

Eric_Cartman 2009.08.30. 19:23:17

Hogy a rákba tudtam én felnőni 10000 forintos dinókiállítás nélkül?

Ofélia . 2009.08.30. 19:36:42

@ericcartman: DDD a plazmatévéröl és annácskárol nem is beszélve:)

Na azért lettünk ilyen csököttek!!!

É2I 2009.08.30. 19:39:36

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Kannácskák mindig is voltak, csak nem mindig szilikonnal töltötték meg a szájukat ;D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.30. 19:39:55

@É2I: :D

Képeskönyv milyen ciki mán! Maraggyámán!!!! :D

@b[ALien] a kopasz baba: Több helyett is? :)

@ericcartman: Azt' nézd meg milyen ember lett belőlünk :D

Sákif za morro? 2009.08.30. 19:41:36

Nem akartok mail címet cserélni? Akkor nem kéne tele offolni minden posztot.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.30. 20:42:09

@Ben Zinkoot: mi ismerjük egymás emil címét, szoktunk levelet is váltani. de ez gyorsabb:))

teljesen off

holnap T.Macika megkezdi a gimnázium utolsó, 13. (remélem nem szerencsétlen szám) évfolyamát.

egy valag pízt kért mindenfélére, és a tanarak még nem mondtak semmit. az irodalom fakultációhoz húszezerért vettem könyveket, és mind antikváriumból, tehát ócsón. és kell még tánctanár, szalagavataróra ruha, az utána előírásszerű össznépi ivászatra egy gondolom nem szar helyen (sok a sznob szülő), és most lesz osztálykirándulás is.

bankot szeretnék robbantani, vagy rabolni, vagy lottón nyerni. vagy meg kellene dupláztatni a fizetésem.

T.M. hangulatát a holnapi nap határozza meg. a tanarak már előre hülyék, a lecke már most sok, és mindenki csak stresszeli az érettségivel. amiből ugyebár neki már októberben lesz.

fel akartam dobni, és mondtam menjünk el dínókiállításra, de azt mondta, hogy sokba kerül. inkább adjam neki az árát, abból sok sörre futja.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.30. 20:44:48

@Ben Zinkoot: ??? Ez teljesen ON duma.
Hétvége van.
Ilyenkor bezár a Homár :D


Vagy milyen építő jellegű hozzázólásod lenne ahhoz hogy többet kértek a kiállításért?
És ha van, írd le, senki nem ugat le hogy miért vany ontopic.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.30. 20:45:13

@ericcartman: ez meg is látszik a neveltetéseden, már ne is haragudj.
egy rohadt őslény nem tudod fejből. nem is értem, hogy a föld miért nem dobott le még a hátáról?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.30. 20:49:10

"egy gondolom nem szar helyen (sok a sznob szülő), és most lesz osztálykirándulás is. "
Pedig milyen jó lenne egy közös szülő-gyerek berúgás valakinek a pincéjénél, nem? :)


Na jó offolódást mindenkinek, én mentem sörözni :)

Saci Pererê 2009.08.30. 21:10:50

Kismamaszaurusz-e volt már?

Előfordulási helye: IKEA
Táplálkozási szokása: ingyen bébiétel és kávé
Populáció: jelentős, nem veszélyeztetett
Párzási időszak: nem releváns
:-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.30. 21:18:38

sonkas szalamis sajtos szendo pickellel
es sorrel
2
de nagy am
nem a sor ketto....

Mylady 2009.08.30. 22:32:12

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya újra itthon: életrevaló gyerek... meglásd, még sokra viszi :DDDD

Mylady 2009.08.30. 22:34:07

@ericcartman: ahogy én elnézem, pont úgy, ahogy itt mindenki: sehogy :DDD

apuc 2009.08.30. 23:44:40

@Saci Pererê: Pitipanna hol marad kéccázééééé???
Az is óccsóóó

Ofélia . 2009.08.31. 07:28:03

@Ben Zinkoot: Nagyon zavar??? pipikém hát ez ciki ne olvass minket :((((

helianthus 2009.08.31. 09:53:54

Kedves Földes András! Nem volt időm olvasgatni nagyon kommenteket, de tutira veszem kaptál rendesen.
Én csak annyit szeretnék mondani, hogy nem tudom milyen csókos vagy kinél és mikor, és ezek a dolgok nem is érdekelnek.
Viszont jóleső érzéssel olvasom a posztjaidat, melyek érthetően vannak megfogalmazva és hejesirásillagg :D is felső szinten helyezkednek el.
Részemről üdvözöllek a Homáron, a többiek meg dobhatják a paradicsomot! XD

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2009.08.31. 10:00:45

miért baj az, ha nem csak a Homár család postol ide?

2009.08.31. 13:03:03

@hiszti: "Ezeken a "munkanapokon " az elvégzett munka fabatkát sem ér"

Ezt a kijelentést mi itt a fabatka gyárban kikérjük magunknak !
süti beállítások módosítása