Tékozló Homár

Bréking: pozitív postás történet

2009.08.31. 14:39 | jackyll | 49 komment

A Homár sem emlékszik már, de elképzelhető hogy a hosszú évek során még nem volt pozitív postás történetünk, vagy csak nagyon kevés. Naiv ügyfél elrontotta a címzést, amikor sürgősségivel feladott egy könyvet, mire a postáskisasszon nyomozásba kezdett:

Olyat teszek, hogy belerezeg a bajszod. Megdicsérem a Magyar Postát. Történt, hogy feladtunk egy utánvétes küldeményt, egy könyvet. A megrendelő sürgősséggel kérte, két nap múlva már aggódott is, hogy hol a könyve, mert nem ért oda. Három nappal a feladás után a szolnoki postahivataltól felhívott egy hölgy (ami azt jelenti, hogy a tudakozónál ki kellett nyomoznia a telefonszámunkat), hogy elégtelen a cím, és nem tudok-e esetleg még valami nyomot adni. Mondtam, hogy csak mailcímet tudok, erre megadta a telefonszámát, hogy írjam meg a címzettnek, és az keresse meg őt.

Még sok ilyen hölgyet a Postára!

Gratulálunk a szolnoki postahivatalnak!

                       Tarhonyakártevő

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Impega 2009.08.31. 14:40:04

Na minnya elolvasom. Elso

gelsystem 2009.08.31. 14:40:31

ipjájÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ

Impega 2009.08.31. 14:41:44

@Palkovics Ede: Akkor is en voltam az elso elsozo. Hoppá!

Uj poszt?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.31. 14:45:53

ez akkor lenne igazán ütős, ha

a szám titkos volt.....

ha a könyvet kilopják.....


így viszont teljességgel hihetetlen


csak tátom a kofám, hogy mik vannak

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.31. 14:46:46

De mi az a "bréking"?
A Fány utcai homárcsönd megtörése?

Énbagoly 2009.08.31. 14:47:33

végre!
az a hölgy nem régóta dolgozhat a postán, mert még nem vette át a mentalitásukat. :)

elwood 2009.08.31. 14:47:41

mitől elégtelen egy cím ? (vagy a helyesírása ?)

user, város, utca, házszám, irányítószám

melyik hiányzott ?

hex.kelly 2009.08.31. 14:49:25

Ez tök jó. Nekem más posta-élményem van Szolnokról. (Merthogy Szolnokon élek.)

Hiába van a nevem a postaládámra írva, a postás a legtöbb levelemet felteszi a postaládák tetejére. Ahová azokat szokta, ami cím szerint a házba érkezett, de egyik ládán sincs olyan név, ahová bedobhatná.

De él még emlékeimben a régi postás, aki 2 éven keresztül csak minden második hónapban dobta be az UPC-számlalevelet. Na, az vicces volt, kéthavonta felhívni az upc-ügyfélszolgálatot, hogy küldjenek már másik csekket, mert megint nem kaptam meg. Szerintem azt hitték, link vagyok, pedig nem.

backdoor · http://backdoor.puruttya.hu 2009.08.31. 14:52:01

Vannak még rendes postások is. De azért nem ez a jellemző.

EnZsolt 2009.08.31. 14:55:00

Nah szép, most szegény kislányt kirúgják, mert mi az, hogy nem lopta el a könyvet, vagy a két csavart, vagy 16 dkg dinnyét.

A fene a kofáját az ilyennek!

bezzegszilvia · http://allas-munka.blog.hu/ 2009.08.31. 14:57:44

Kellenek a pozitív példák is :) :)

Eric_Cartman 2009.08.31. 14:59:35

Ja. Aztán este elment hozzád, főzött valamit, kitakarított, elmosogatott.
Mekkora baromság ez már.
E-mail cím, meg nagyonsürgős könyv...
Írtad volna meg neki, hogy olvasson homárt. Ott lehet az ilyen sürgősöknek elsőzni is.
www.adobe.com/products/photoshop/photoshop/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.31. 14:59:38

unalmas
valaki azt tette ami a dolga
bar ez otthon meglepeteskent hathat

Kudee 2009.08.31. 14:59:44

Veeeeegre :) Go posta:)

bezzegszilvia · http://allas-munka.blog.hu/ 2009.08.31. 14:59:44

A post írótól kérdem, hogy be lehet linkelni blogbejegyezést?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.31. 15:01:16

szerintem jackyyl megdugott egy postasnott
es most vezekel

elwood 2009.08.31. 15:04:28

kérek a postáshölgyről egy szaruszerű képet

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.31. 15:05:02

@jackyll: Van konyhapult az új helyen?

reunalla 2009.08.31. 15:07:08

ettől még a magyar posta sz@r...viszont legalább tudjuk, hogy a szolnoki postahivatalban dolgozik egy rendes postáskisasszony ....

zsírfeka (törölt) 2009.08.31. 15:07:56

de +kapta b+?
(az a lényeg)

Impega 2009.08.31. 15:10:33

En azt szeretnem tudni, hogy mi lett a goforral.
De ha ez senkit nem erdekel, akkor engem se.

bezzegszilvia · http://allas-munka.blog.hu/ 2009.08.31. 15:13:23

@Énbagoly:
Az ember azt gondolná, hogy a szervezet(i kultúra) kitaszítja az oda nem illőt. Nem minden esetben ;)
Ld:
allas-munka.blog.hu/2009/07/30/elvarhato_a_szakertelem

/Remélem, nem gond, hogy belinkeltem!/

b[ALien] (törölt) 2009.08.31. 15:21:49

@Sün‼: elvinném szánkózni a Fujira:)

Delfinci 2009.08.31. 15:29:03

Jó ilyet is olvasni.
Az én legújabb élményem: pénteken kaptunk vissza egy levelet, hogy címzett ismeretlen. Eddig nem lenne gond. De azt a levelet a bélyegző alapján 2006-ban (!!!!) adtuk fel... No comment. De eddig hol volt?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.31. 15:30:11

Hogyan nevezik a japánok a konyhapultot?

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.08.31. 15:30:49

A kulcsszó a SZOLNOK.
Lopni pesten szoknak a postások.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.08.31. 15:33:35

Ez fizetett hirdetés volt, ugye?

zauberpferde (törölt) 2009.08.31. 15:34:35

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker:
Aha, Szolnokon minden küldeményhez kis ajándékot csomagol a Posta...:)

bezzegszilvia · http://allas-munka.blog.hu/ 2009.08.31. 15:53:57

@Delfinci:
Jajj, hát eddig keresték a címzettet. Kitartó munkát végeztek :D :D

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2009.08.31. 16:00:31

Hány dolgozója is van a postának? Csak az arányok kedvéért. Delikvens ráfutott arra az egyre, amelyik végzi a munkáját. Na és.

Énbagoly 2009.08.31. 16:13:57

@bezzegszilvia: hát, ki tudja meddig fog ott dolgozni... :)

Llew 2009.08.31. 16:22:26

Csak akkor hiszem el ha benne lesz a híradóban, hat tanúval, nyolc szemszögből.

EÖ (törölt) 2009.08.31. 16:27:29

szerintem ez a postás igaziból MÁV dolgozó, csak olyan hülye, hogy a postára ment be
J

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.31. 17:24:59

amugy en voltam ujsagkihordo
reggel 6-kor januarban tobbszaz ujsag....

es akkor odaadtak meg az expresszleveleket
nem sokat 4-5 naponta
az ujsagot mar fejbol dobaltad, de neha a levelet elfelejti az ember
igy az expressz masnap ert oda sokszor mintha delben kivitte volna a leveles
hat igy

bezzegszilvia · http://allas-munka.blog.hu/ 2009.08.31. 18:09:17

@Énbagoly:
Vannak még jó emberek, hidd el ;)
Épp úgy lehet a postások között, mint a MÁV-nál, BKV-nál és még sorolhatnám :)

májgeriberi 2009.08.31. 19:02:01

vak tyúk is talál szemet tipikus esete

facsipesz 2009.08.31. 22:05:34

Ó, Magyar Posta: NEVER EVER!

Egyszer próbáltam meg utánvétes csomagot küldeni, a postáskislány frankón elkefélte. Az ügyfél nem vette át, mert időközben "megdrágult" a csomag. Eh. Megyek, nézem, hát tele van firkálva a szállítólevél másodpéldánya, az ár megemelve, stb. Ómondok, ide a cuccal, oszt viszonlátás.
Na ez nem lehet, mindenképp fizessek. Panaszt meg továbbítják, és ha pozitív az elbírálás, kártalanítanak a "központból". Ááááá.

Akkor mondom, papírozzanak, aztán utaztassák mégegyszer, de nem fizetek, mert ők a hunyók. Tudták ezt ők is. Na de másodjára is el bírták kúrni!
Itt meg a Posta központi elosztó részlege dobta vissza valamiért.
Harmadszorra már pipa voltam, de újra elküldettem velük, akkor új papírt írtak, más számokat, stb.

Megérkezett. 2 hétbe telt. Soha többet magyarposta.
Rendeltem külföldről cuccokat, előre parázom, hogy megjönnek-e...

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.09.01. 09:48:03

Szerintem kamu a story.
Ha mégse, akkor se lesz túl hosszú a hölgy pályafutása a cégnél, mert az ilyen alkalmazottak nem férnek bele a posta image-ébe.

JDG 2009.09.02. 13:52:52

"Mondtam, hogy csak mailcímet tudok"

Szerintem ő is azt kérdezett. Amire te gondoltál az ímél bazzeg, kihagytad a hosszú í-t! :D

acka 2009.09.14. 17:56:39

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker:
Meg tőle 25 kilométerrel arrébb a M...i postán:(
süti beállítások módosítása