Tékozló Homár

Reformkor az Erste irodaházában

2009.09.10. 09:35 | szily | 55 komment

Látom magam előtt, ahogy az Erste Bank forradalmi tanácsa lázas megbeszélést tart, ami szavazással végződik. Az éhségtől támolygó belső reformerők, önmagukat is meglepve, azzal a lázító ötlettel állnak elő, hogy talán megelőzhetők lennének az emberevési és csonkolásos esetek, ha az épületben este 8 óra előtt engedélyeznék a szendvics árusítását. A fontolva haladók a hat órát támogatják, ami ugyan munkaidő után van, de szerintük első lépésnek ez is történelmi jelentőségű. A radikálisok már fél öttől legalizálnák a szendvicset, háromnegyedtől pedig a kólát. Már-már patthelyzet alakul ki, amikor belép a vezérigazgató, és mindenkit megdöbbentve a forradalom élére áll, és ördögi húzással a reggel kilencet javasolja. A szakszervezeti titkár erre, egy körözöttes zsemléért cserébe, visszaadja a HR-igazgató tőből lerágott bal karját, és megköttik a paktumot. A bizonyíték fent látható, fotózta és elküldte gargapitic, hála érte.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Énbagoly 2009.09.10. 09:37:43

már megint érdekesen értelmezett posztot kaptunk. Szerintem szily éhes volt, amikor kezébe jutott ez a felvétel. :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.09.10. 09:38:24

A dolgozók nagy része tíz felé támolyog be, de a koránkelők már kilenckor, nekik kell a szendvics.

Szendvics=Homokboszorka

lódarázs 2009.09.10. 09:39:56

9 óra elmúlt, kérek egy szendvicset.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.09.10. 09:40:32

Na felkelt Szily a blogminiszter,de nem ugy látom nem álmodott nagyot :)))

Secnir 2009.09.10. 09:41:26

szeretnék azon a munkahelyen dolgozni, ahol az étterem a reggelit kb 9-kor kezdi árulni. tudni kell, hogy a multiknál az étterem általában munkakezdés előtt egy órával kezd, hogy mire beérkezik az éhes siserehad, addigra készen legyenek az első szendvicsek, amivel a munkaidő első egy óráját el tudják tölteni.

lódarázs 2009.09.10. 09:44:17

@Secnir: ügyesebbje már előző nap este a maradékokból összedobja a szendvicset, folpackkal leheggeszti, hűtőbe, másnap ott a friss reggeli

Énbagoly 2009.09.10. 09:46:38

@Secnir: hát válság van, csökkentették a munkaidőt. :)

@lódarázs: na az finom lehet. :)

lódarázs 2009.09.10. 09:49:33

@Énbagoly: nem is szoktam bankban szendvicset venni. Inkább kibaktatok a sarki kisboltba, megveszem a hozzávalókat, elkészítem magam, jól felfalom.

scubadiver 2009.09.10. 09:50:24

Erre most mit írjak? Semmit!

Olman · http://szofejto.blog.hu/ 2009.09.10. 09:51:37

Ezt a backdoor blogba is lehetne küldeni, és a Homár foglalkozhatna fogyasztóvédelmis esetekkel. VAgy ennyire kevés van belőlük? :) Jó persze kell néha a humor, de mostanság kezd eltolódni afelé a szinvonal.

Énbagoly 2009.09.10. 09:53:43

@Fulzsenszio: nem nyalok, csak bírom szily stílusát. Ilyen elfuserált ízlésem van. :)

@lódarázs: célszerűbb, és olcsóbb is.

EÖ (törölt) 2009.09.10. 09:55:00

Úristen!

Hajnali kilenckor már nyitva van valami!?
kezd a főváros is elkurvulni!

lódarázs 2009.09.10. 09:57:36

@Énbagoly: válság van, vagy mi. Az ember ott spóroljon, ahol tud. Megyek, és készítek egy szendvicset. Hernyókrémeset, az a kedvencem.

Szódás Lova 2009.09.10. 09:59:59

Lóreggelt.

Nálunk hétkor bundáskenyér van a büfében, meg tüktoj. És a somlói galuska trú, felvert tejszínnel készül, nem habpatronossal.

Erre kössetek tsomót.

EÖ (törölt) 2009.09.10. 10:00:55

@Szódás Lova: hol van ez?
úgy nagyjából csak.

Énbagoly 2009.09.10. 10:02:31

@lódarázs: én szeretem benne a pocokfalatokat is. :)

@Szódás Lova: Régimódi büfés? Vigyázzatok rá! :)

lódarázs 2009.09.10. 10:02:49

@Szódás Lova: húúú, somlói. De rég ettem igazi, finom somlóit!
Bundás kenyér, mint tudjuk, friss kenyérből nem az igazi. Minimum 1 naposnak kell lennie. Tehát a maradék kenyeret bundázzák meg.

Meklén és Tamara 2009.09.10. 10:03:29

azt szeretem ebben a blogban, hogy sikerül mindig a legégetőbb problémával foglalkozni.

lódarázs 2009.09.10. 10:04:24

@Énbagoly: ha eljössz hozzám vendégségbe, teszek rá egér- és pocokfalatokat is. Szépen ízlésesen elrendezve :)

Énbagoly 2009.09.10. 10:06:47

@lódarázs: megbeszéltük. Ezt szeretem. :)

Tökös Veréb 2009.09.10. 10:07:56

@Meklén és Tamara: de még mindig jobb mint a tündérmackósgugle poszt! amúgy egyre szarabb a homár!

Énbagoly 2009.09.10. 10:08:05

@Impega - a dolgozô nõ: igen, de csak azért, mert a szily éhes volt. És tudod, ha egy pasi éhes, akkor nehezen kezelhető. :)

Átlagarcú 2009.09.10. 10:09:20

Régi szép idők! ...amikor reggel 9 előtt csak piát nem lehetett kapni.
Vissza a szocializmust!!!

deputy sheriff 2009.09.10. 10:10:45

A szendvics nagyon fontosch!

lódarázs 2009.09.10. 10:10:47

@Énbagoly: ennél már csak az a rosszabb, ha szomjas. Szeretem a sört. Lassan bezárnak a kerthelységek, nem tudok potyázni :(

EÖ (törölt) 2009.09.10. 10:11:26

@Sörecet: azért én a reggelizős helyeket hiányolom. Alig lehet jó reggelizős helyet találni.
az én kedvencem is leégett.
pedig klaszz volt, ilyen-olyan rántották, hozzá újság, és nyugis-csendes helyen volt, mégmeg tájvédelmi körzetben

Tökös Veréb 2009.09.10. 10:16:11

@Meklén és Tamara: jaja mert még a végén felháborodnak!

Énbagoly 2009.09.10. 10:17:59

@lódarázs: az összes homárra tévedt ember sörözős...

@EÖ: Nem kellett volna felgyújtanod, csak azért mert fáztál! :)

RaveAcE 2009.09.10. 10:19:40

És még inget is lehet venni a büfében, meg gazt... :P

Mylady 2009.09.10. 10:20:22

Két észrevételem lenne:
1. Az ilyen helyeken a büfé/étterem üzemeltetése ki van adva egy vállalkozónak, tehát NEM a bank működteti. Ergo nem a bank forradalmi tanácsa dönti el, mi mikor mennyiért kapható.

2. Én elképzelhetőnek tartom, hogy nem büféről, hanem étteremről beszélünk, ezesetben érthető, hogy nem nyit ki mondjuk fél 12 előtt. De most reformkorszak jön, új szelek fújnak, ezentúl reggeli is lesz.

3. Az előbb, miközben lementem a büfébe szendvicsért, összefutottam Pósalaky bácsival és azt üzeni: ugorgyunk!

EÖ (törölt) 2009.09.10. 10:20:47

@Énbagoly: csak a hátam mögött gyújtpttam meg
tehetek róla, hogy a végén mindenhol égett?
ugyehogynem

Énbagoly 2009.09.10. 10:23:00

@EÖ: te kis ártatlan! Szerintem még a tűzoltóknak is segítettél. Nehogy megégessék magukat. :)

lódarázs 2009.09.10. 10:24:31

@Énbagoly: címlistát a postaládámba kérem.

Énbagoly 2009.09.10. 10:26:21

@lódarázs: egy fenéket! nézz utána magad. :)

Impega 2009.09.10. 10:31:30

Mandulas, marcipanos kroásszant kérnék szépe, fekete kaveval.

De egy körömpörölt is megteszi, ha csak az van.

lódarázs 2009.09.10. 10:34:40

@Énbagoly: ez a hála az egeres, pockos szendvicsért? Hallatlan, írok is egy posztot a Homárra!

Énbagoly 2009.09.10. 10:38:39

@lódarázs: egy vacak szendvicsért még nem kapod meg a címlistáimat. :)

lódarázs 2009.09.10. 10:41:07

@Énbagoly: na, szépen vagyunk. (Duzzogva el)

AlulírottFentemlített 2009.09.10. 11:02:33

Ezt a posztot még szétoffolni sem érdemes :-(

Pista bá 2009.09.10. 20:17:25

ez a papír az eredeti környezetében üt, én a múlt héten láttam ott jártamban

ugye adott a csilivili torony irodaház, benne 6 lift, ragyogó anyagok, igényesség, és akkor a liftek közé van kicelluxozva ez a papír

látni kellene, így nem jön át

Megdobbent 2009.09.11. 01:17:17

Es miert csak a dolgozok?
Ha epp arrajarok es befekteto vagyok, akkor nuku szendvics? Huvazza, akkor nem fektetek be!

Ehehehe, BOSSZUUUUUUUUU!!!!!

johevi 2009.09.11. 09:13:08

Most van igazánk okonk félni, ha a bankokat is ennyire elérte a válság, az hamarosan nálunk is megjelenik....

Mighty 2009.09.11. 12:16:40

Bolhából elefánt?

Elküldték az addig (kb júniusban) ott lévő céget, ami a földszinti kávézót/éttermet üzemeltette. Mivel azóta sincs más helyette, ideiglenesen a papíron látható cég hord ki szendvicseket az épületbe és vásárolhatják meg a bank dolgozói. Mivel az ebédlő kártyás ajtó mögött van, így az ügyfelek nem tudnak venni.

Az mondjuk érdekes, hogy minek van még mindig kiragasztva, több, mint két hónapja :)

Lxxxx 2009.09.11. 13:54:09

Jaja, megszűnt ott (az egyébként egész jó) kajálási lehetőség az irodában és a környéken dolgozóknak.
süti beállítások módosítása