Tékozló Homár

Hamis hús a magyar szupermarketekben

2009.09.14. 00:47 | szily | 166 komment


A Homár nincs az E kezdetű adalékok ellen, röhög a rettegő láncleveleken, sőt, mondhatni kifejezetten szeretem a műkajákat a Limo szörpportól a krumplipüréporon át az olvadós Maoamig. De amit a Natural Meat (háromszoros bruhaha) rántott sertésszeletével művelnek, az tényleg hazugság, csalás és a vásárlók aljas becsapása. Egy dolog műételt gyártani, mint mondtam, azzal semmi bajom, és egy másik azt állítani valamiről, hogy az rántott sertéshús, miközben mindössze egyharmada van disznóból. Vagyis kétharmadrészt nemhúsból gyúrt eleggyel van dolgunk, ami, mint az első fotón látható, távolról sem hasonlít a csomagolásra nyomtatott fotóra. Ha a műtejeket is átkereszteltették reggeli italra, nyilvánvaló, hogy ezt sem szabadna hagyni, mert a "rántott sertésszelet" a magyar nyelvben kizárólag panírozott tiszta hússzeletet jelent, nem pedig hasét. Levél alant:


Csak egy hétköznapi történetem van. A boltban hittem a nagy feliratnak, és hittem a képnek. Nálam a rántott sertésszelet rendes rántotthúst jelent, nem pedig összedarált burgonyakeményítőt, bőrt, szóját, ízfokozókat és más csuda finom dolgokat. A termék egy ehetetlen szar, ami ment is ki a kukába. Érdemes megnézni az összetevőket:

 

a 35% sertéshús mellett vagy 50 (!) féle összetevő található ebben a kulináris csodában, amiből 13 E betűs... Rátettem a csomagolásra a csomagolásban található terméket, ami ugye nem nagyon hasonlít a képre... Persze jönnek a fanyalgók meg az apróbetűst elolvasók. De mi a francért nem az van a zacskóban amit a "címlapon" szereplő felirat meg a kép ígér?
 
Üdvözlettel,
tipci

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jadore 2009.09.14. 08:21:15

nincs annyi ideje, hogy friss húst panírozzon? de ha tényleg nincs, be lehet előre otthon házilag

cicamaca 2009.09.14. 08:21:38

Azt nem szabad megvenni, amire rá van írva, hogy húspép, meg formázott. itthon is lehet kapni rendes húsból készült, ehető mélyhűtött rántotthúst, csak okosan kell keresni. erről messziről látszik, hogy szar.

Kicknick 2009.09.14. 08:25:50

Ráadásul csak 900gramm. Fogadjunk, hogy ugyanakkora csomagolása van mint a kilósnak.

Kifordított kacagány 2009.09.14. 08:26:37

@cicamaca: meg szabad venni, csak legyen nyilvánvaló, hogy miből van. még senkinek semmi baja nem lett a beledarált élelmiszeripari hulladékokból, de ha épp nem azt akarok enni, akkor ne kelljen nyomozást végezni előtte, hogy ugyan azt veszem-e ami kívülről látszik, vagy valami mást.

Impega 2009.09.14. 08:26:43

Ajanlom a posztolo figyelmebe:
Rantott szelet: hus, zsemlemorzsa, liszt, tojas. Maskor csinald meg amagad. Ha meg kesz etelt veszel, ne rinyalj

sutyerák 2009.09.14. 08:28:42

Ami rántott csirkecombként van hírdetve abban az is van és ehető.
Ilyen rántott sertésszeletet én is vettem és vágtam is ki a kukába,mert olyan vacak katyvasz.

NemesekErnyo 2009.09.14. 08:30:17

A munkát kell megfizetni, nem az anyagot. Mert ha jól meggondoljuk, ez a gyanús étel nem is olyan olcsó.

macchiato 2009.09.14. 08:30:39

Basszus ne mindig már az legyen a hülye, aki felhívja a figyelmet egy égbekiáltó szemétszégre.
Egyébiránt múltkor végignéztem a hűtőpultot egy áruházláncban és a 10m-es sorban 1 azaz egy darab igazi húsból készült fagyasztott készételt találtam, a többire hazugságdiból volt csak rajta, hogy hús.
A húspogácsa legalább tudatja, mi vár rád.
"Langyos a sör, de nekünk így is jó..." Hát nem!

Sákif za morro? 2009.09.14. 08:30:49

A posztoló gondolom zabálja a mekiben a mekcsikent....

Relevánsan egy idézet:

"Bírom, hogy viszonylag olcsó, hogy fiatalok a felszolgálók,
Pita a kedvencem, meg a süti, meg a krumpli, néha otthon is sütök,
De itten sokkal hangulatosabb, mosogatni se kell,
Szeretem, hogy oan higénikusan kultúrált. Tényleg szerintem a maki hozta be a nyugati kultúrát,
Tetszik, hogy tiszta, tiszta Nyugat-Európa, sőt Nyugat-Amerika,
Ez a csúcs, a világszínvonal.
Nálam itt kezdődik a minőség, nem a szerencsétlen anyám konyhájába,
Tényleg elég jól főznek, meg korszerűen, asszem koleszterin vagy mi.
Finom a sali, a burgi, a hambi, a séki, a frízi, az üdi is király.
Itt kezdődik nálam, ez az igazi kikapcsolódás,
Leülök, fogyasztok, egyszerűen jól érzem magam,
Én már nyugati vagyok, nyugati vagyok
Én már nyugati nyugati nyugati vagyok,
Nyugati nyugati vagyok
Én már nyugati nyugati nyugati vagyok,
Nyugati nyugati vagyok"

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2009.09.14. 08:30:53

Valaki megint feltalálta a spanyol viaszt.

Senki nincs átverve, hiszen a csomagoláson ott virít, hogy miből van. A gyártó pedig nyogdtan apellálhat arra, hogy azt senki nem olvassa, mivel a többség tényleg nem.

wogboy 2009.09.14. 08:38:59

kb a csirkemell/pulykamell SONKA is hasonló dolog :)
mert ugye a SONKA az: " olyan állat combjának vagy farának húsa, amelyet levágásra nevelnek "
:)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.09.14. 08:43:49

Akinek kihívást jelent kb. 10 perc alaltt elkészíteni egy kibsztt rántotthúst, az meg is éremli, hogy ilyen szemetet zabáljon.
A következő alkalomra ajánlom a krumplipüréport és a pörköltalapot.

Panka-manka 2009.09.14. 08:44:41

Akinek derogál pár szelet húst bepanírozni az ebédhez, az dögöljön bele a műanyagba.

EÖ (törölt) 2009.09.14. 08:46:25

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: minek pörköltalab, amikor lehet kapni előre felkockázott hagymát? :DD

Alenius · http://mental.puruttya.hu/ 2009.09.14. 08:52:09

Nekem általában jó tapasztalataim vannak a fagyasztott ételekkel kapcsolatban, kivéve egyet. A paellát. Egyszer az egyikben homok volt.... Nem tudom hogyan került bele, a tengeri hal, kagyló volt eredetileg "homokos", de ehetetlenné tette. Csikorgott az ember foga.

wilike 2009.09.14. 08:54:10

@algi: Az még csak hagyján, nem kapok skorbutot. :) De E175 és bánja a fene, E174-ből nincs az a mennyiség, amit el ne fogadnék!
www.e-szamok.hu

jog-ász 2009.09.14. 08:54:56

azért ha megnézed az összetételt és 35%hus van benne gondolhattad hogy nem az lesz benne mint ami a képen van..amugy már ha megtapogatod a zacskót akkor is érzed hogy valami formázott szar lesz.

Kifordított kacagány 2009.09.14. 08:59:13

@wilike: bele is döglenél, ha túl sokat kellene enned belőle:)

átlátó 2009.09.14. 09:02:19

A kép a fontos. Ott van az átbaszás. Még jó, hogy nem egy ortodox ember képét tették belűre.

wagabound 2009.09.14. 09:04:49

Kifordított kacagány: a bepanírozott, lefagyasztott rántott husit FAGYOTTAN kell a forró zsírba tenni. Nem ég meg, nem ázik szét, bizonyhogy szinte teljesen friss marad az íze. Az igaz, hogy a zsír (olaj) hőmérsékletével vigyázni kell, de hamar megtalálod az optimumot, max. az első husi rámegy... :-)

szmoker (Homo Trollicus) 2009.09.14. 09:09:55

Régebben még lehetett jóféle mirelit rántott izébigyókat venni, de pár éve már mind ehetetlen szar.
A legutolsó amit vettünk ("100% pulykamellhúsból készült") annyira szar volt, hogy odaadtam a kutyának.

Nem kellett neki.

kvadrillio 2009.09.14. 09:10:35

Hússal legfeljebb akkor foglalkozom ennyit, ha a saját farkamról van szó.

OK, ha már így siettél elsőnek kiverni a hírre és ennyire ragaszkodsz a saját tÖke-húsodhoz, előbb jól klopfold ki és csak utána ránts ki. :O)

Kifordított kacagány 2009.09.14. 09:10:39

@wagabound: ez most vagy hülyeség, vagy nem ettél még jó rántott húst, ha nem érzed a különbséget.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2009.09.14. 09:26:42

@szmoker: Tényleg elég pocsék minőségűek, némelyiket még az ember a kutyájának se adná. (De 500 - 800 forintért ne is várjon senki se színhúst.) Mi rátaláltunk egy sajtos pulykatallérra, na az elég finom! Azt szoktuk enni hetente 1x valami körettel, amit gyorsan megcsinálok. (de amúgy mindig házi koszton vagyunk, csak ez a pulykatallér nagyon finom)

bugkiller 2009.09.14. 09:28:25

Ha már készkaja és átbaszás: feltűnt már valakinek, hogy a mekiben a nagy (12 darabos) mekcsiken fajlagosan (tehát ft/darab) sokkal drágább, mint a kisebb haverja?
Gondolom arra apellálnak, hogy a nagyobb kiszerelést automatikusan olcsóbbnak gondolja az ember...
A marketingesnél nincs ocsmányabb organizmus ezen a bolygón.

Gastroger 2009.09.14. 09:28:27

A házilag mélyhűtött, lefagyasztott rántotthúst ha valamelyest felolvasztod, (mert tömbbe fagyott a cucc), akkor valóban átázik morzsa. Ha frissen berakod a hűtőbe akkor is.
Eccerű: újra átforgatod zsemlemorzsába, 'oszt kész.

Amúgy panírozni valóban macerás, megértem, ha valaki ilyet vesz. Más, hogy az összetevők sorrendje a mennyiség sorrendjében van feltüntetve, tehát azért a a komponensekből mégiscsak a disznajhús a legtöbb. :)
A szója meg egészséges, nem? :)

Rocko- 2009.09.14. 09:28:39

@Secnir: jaja. :)

@Winston Smith: nem kötelezô megvenni. vagy megvásárlás ELÔTT kell elolvasni.

Énbiz' · http://nemcsalokadot.blogspot.com/ 2009.09.14. 09:29:44

Csak annyit mondanék, hogy az "ánti"világban volt néhány féle parizer. Rózsaszín hússal, dupla héjjal(aki tudja mire gondolok, az már nem fiatal). A kifli puha volt, és hámozható. A paradicsom ízletes és piros. A mirelit bélszínroló nemcsak ehető, de finom. Viszont nem volt nagy választék.
Most, hogy felnőni látszik az első fogyasztói társadalom -akit elárasztanak a szebbnél szebb reklámígéretek- nekik már az is baj, hogy túl sokat kell olvasni a boltban. Meg a szar is ízetlen. Bassza meg, hát ne menj boltba, hanem állíts elő magadnak olyan kaját, amilyet akarsz.
Most majd jön a duma, hogy "az én pénzemért azt adják, ami nekem jó", meg "ne basszon engem, az okost át senki", meg "engem szolgáljanak ki". Hát egy túrót! Beszopod a reklámokat, azon nősz fel, zabáld is meg az eredményét. Közben meg "hülye vidéki tahónak" tartod a falusi nagymamákat. Nem baj, háborodjál csak fel azon, hogy nem rántott húst vettél a szupermarketben.
Akinek meg nem inge, az ne vegye magára.
Jó napot!

havajj 2009.09.14. 09:29:44

hülyegyerek szerinted miért kerül 500 Ftba kilója szeletelve, panírozva, elősütve, fagyasztva, csomagolva, ha egy kiló friss csirek 7-800? hát mer ez nem az. vagy gondoltad hogy valaki fizet érte kilónként 200at hogy a fenti folyamatokat elvégezze?
lehet kapni rendeset is, csak az 1500-2000

bugkiller 2009.09.14. 09:31:02

Upsz. Pontosítás: a mcnuggetsről van szó, és 9 darabos a nagy.
A többi része viszont helyes.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2009.09.14. 09:31:03

@Panka-manka: Könnyű azt mondani, hogy panírozzál húst. (1 - 2 kg húst elkészíteni tény, hogy nem bonyolult, de azért idő) Egyébként szoktam panírozni. :)

Kifordított kacagány 2009.09.14. 09:33:00

@wagabound: eleve ott kezdődik, hogy ha fagyottan teszed bele és vigyázni kell az olaj vagy zsír hőmérsékletére, akkor túl alacsony hőfokon kell sütöd ahhoz, hogy a panír ne szívja magába ezeket. akkor meg csöpög a zsiradéktól, ami lehet, hogy sokaknak megfelelő, de nekem nem. magasabb hőmérsékleten meg nem sül át, illetve megég, vagy egyszerre mindkettő. már eleve egy frissen készült, de vastagabb húsnál sem egyszerű eltalálni az optimumot, egy fagyasztottnál meg már az állagából adódóan is kizárt.
a másik problémát maga a fagyasztási folyamat jelenti. fagyasztás közben a húsból és környezetéből pára csapódik ki, aminek egy jelentős részét beszívja a panír(aminek aztán a későbbi, fagyással járó térfogatváltozás sem tesz igazán jót). ezt a sok vizet aztán a sütés közben el kell párologtatni, azaz megfőzöd a panírt. én mindezt nem mondanám hibátlannak.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2009.09.14. 09:37:35

@bugkiller: Az egész meki egy nagy át.aszás, egy nagy pénzlehúzás. :( /mondjuk mi nem is járunk oda. De akinek gyereke van, annak nehezebb kikerülni őket/

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2009.09.14. 09:40:07

Száz szónak is egy a vége, a legjobb az otthoni kaja - árban is, s minőségben is -. De megértem, s nem ítélem el azokat se, akiknek nincs, v. nem mindig van idejük s kedvük a főzőcskézésre.

Kifordított kacagány 2009.09.14. 09:40:35

@Gastroger: nem, nem az.
egyszerűbbnek meg egyszerűbb frissen panírozni.

@nemcsalokadot: az a baj, hogy a választék azóta sem lett nagyobb, csak többféle zacskóba csomagolják. sőt, igazából csökkent a választék, mert már csak olcsót kapsz, jót nem. erről persze nem a marketinges meg a bótos tehet, hanem a vásárló, aki minden szart megvesz, csak 2 ft-al olcsóbb legyen.

MP 2009.09.14. 09:41:32

Ezzel már megbukott valamelyik baromfis cég. Csak ők emlékezetem szerint pulykamellel borultak.

Kifordított kacagány 2009.09.14. 09:46:32

@EdinaEdina: miért lenne nehezebb elkerülni? egyszerűen közlöd, hogy máshol eszünk, a gyerek meg ott eszik, ahol enni adsz neki. attól, hogy a gyereknek tetszik a mászóka, meg a bohóc, meg a tököm tudja még mivel csalogatnak, attól még nem kell, hogy a gyerek legyen a főnök. vagy szerinted a gyerek jobban tudja, hogy mire van szüksége?

Olman · http://szofejto.blog.hu/ 2009.09.14. 09:46:42

A sarki gyrosos is megmondja, hogy a "sertéshús nem embernek való".

Énbiz' · http://nemcsalokadot.blogspot.com/ 2009.09.14. 09:47:32

@Kifordított kacagány: Mehetnénk mélyebbre, hogy miért veszi meg a vásárló a 2 Ft-al olcsóbb szart. Irányított biorobotok...

De most komolyan: hol a faszba van itt válság. Ennyi "soppingoló" embert megrakott kocsikkal még nem láttam a teszkóban. Púposra rakva a bevásárló kocsi rengeteg embernél. Akciós teszkóvirsli, megy otthon a fagyasztóba. Ócsó zsemle, majd a kutya megeszi. Megáll az eszem!

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.09.14. 09:48:12

Tudod mi a különbség a zsiráf és a krumpli között? Nem? Akkor ne menj a piacra, mert át fognak verni.

Egy a lényeg: fogyasztóvédelem.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.09.14. 09:49:05

@Imre Laci: az apellál szó szerinted mit jelent? Mert baromira nem talál ebbe a mondatba. Max 'abban reménykedik'. Na mindegy.
A Malackaraj blogon volt egy felmérés, hogy az ilyen műkaják mennyibe kerülnek. Konkrétan azt hiszem lölncshúsról volt szó, ilyen bélszínáron, de erre a szirszarra is ugyanúgy érvényes. Ebből a kg árból rendes húst, prézlit is lehetne venni és friss, finom kaját készíteni.
malackaraj.blog.hu/2009/04/16/loncshus_teszt

bugkiller 2009.09.14. 09:49:57

@Kifordított kacagány: vagy még nincs gyereked, vagy pélásan tudod irányítani őt, hogy mit akarhat és mit nem. Néha mindkét esetben tudnálak irigyelni... :)
Bár én jellemzően szigorúan nevelem a mieinket, de néha egyszerűbb engedni nekik, legalább úgy érzik, hogy van befolyásuk a dogok alakulására. Nem nagy tragédia ez, rendszeresen meg úgysem fordul elő, nem junkfood függők.

wilike 2009.09.14. 09:51:19

@Kifordított kacagány: Istenem, de gyönyörű halál lenne! :)
Egyébként, kövezzetek meg, de nálam szokott lenni a fagyasztóban ilyesmi, és ha éhes vagyok, de nincs időm/ kedvem főzőcskézni, a rántottát meg már únom, bedobok hármat-négyet forró olajba, oszt' csókolom, megvan a vacsi! (Természetesen kizárólag fagyasztottből készült sültkrumplival!) Hja, és hogy teljesen gasztrokreténnek nézzetek, még ráadásul szeretem a zacskós kína (vietnami/lengyel) leveseket is, mint a "Vifon", vagy hogy is hívják. :) Ha nem olvasom el előre a zacsin, hogy milyen ízestésű akart lennei, persze a tányérban már nem jövök rá, de mégis szeretem az ízét! (De tényleg!)
Hja, egyébként agglegény vagyok, tudom, így könnyű szeretni a műanyag kajákat. Ritkán irigylem szegény rabszolga, nős férfiakat, de az az egyik, hogy van kit leb*szniuk, ha szar az ebéd! :o)

gonosztojás (törölt) 2009.09.14. 09:53:59

Mi jöhet még??
Csirkefarhátból halászlé?
Lógége gulyás?

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.09.14. 09:54:48

Szerintem a csomagolás hátoldalán levő leírás mindent elárul, így nem kell csodát várni a kibontott terméktől.

EÖ (törölt) 2009.09.14. 09:55:37

@wilike: a kocka alakúra préselt tészta?
ezt az 50 forintos szart én is imádom.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2009.09.14. 09:55:56

Ezt én is megszívtam. Kivágtam az egészet a szemétbe

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.09.14. 10:00:19

@wilike: rament én is fogok vinni a közelgő vadontúrámra, tökéletes igénytelen kaja, gyorsan laktat és nem kell hozzá sok edény. Mondjuk otthon nem készítenék.

Énbiz' · http://nemcsalokadot.blogspot.com/ 2009.09.14. 10:01:03

@wilike: Nem azért jár fikázás, mert ilyet eszel. Más iszik, meg dohányzik, az se jó.
Ha tudod, hogy szart eszel és nem reklamálsz, hogy "de kérem ez szar!", akkor az szerintem normális.

szajberpiraty 2009.09.14. 10:06:47

Ez a valami gyakorlatilag hulladék, vegyipari termék.

Kifordított kacagány 2009.09.14. 10:08:38

@nemcsalokadot: a válság ott van, hogy ezek nagy része mindenféle segélyből vásárolja le azt a pénzt, amit tőlem mindenféle adó címén elvesznek. sajnos egyre többet, egyre több mondvacsinált indokkal. ma minden dolgozó kb 8-10 ingyenélőt tart el(és ebbe nem számoltam bele a gyerekeket és nyugdíjasokat) és ezek száma csak emelkedik, míg az aktív termelő réteg a nyomorgatásoknak hála jelentősen csökken. ami nálunk megy, az nem az a válság, ami világszerte problémákat okoz, nálunk a gátlástalan idiotizmus nevű válság a divat. ha ez vigasztal nemsokára elfogynak a soppingolók is, mert a tőlünk kívülálló világot sújtó válság hozzánk olyan módon fog begyűrűzni, hogy a teljes hazai termelőszektor versenyképtelen lesz az átalakuló külföldi vetélytársaikkal szemben. ugyanis ilyen terhek mellett egyre nehezebb lesz bármit is eladni majd. legfeljebb a kocsmák fognak továbbra is virágozni, de azok eddig is mindent túléltek.
a biorobot meg azért vesz meg minden szemetet, mert idióta. még annyi esze sincs, hogy észrevegye, hogy ugyanannyiért amennyiért a szemetet veszi megkaphatná az elfogadható termékeket is, ha nem csődülne oda a szemétért, amikor "leárazás" van. gyermeteg és ostoba ez a nép és szégyen, hogy így hagyja magát kifosztani, kihasználni.

koschwarz 2009.09.14. 10:12:13

én azt mondom, megérdemli aki ilyen szart vesz meg. össze kell hasonlítani, mennyibe kerül egy normál hentes-szaküzletben (direkt nem írom, hogy a hipermarketben, mert ott sokkal drágább és rosszabb minőségű a hús) egy kiló akármilyen színtiszta hús, és mennyibe egy ilyen előregyártott panírozott fos.

persze tudom, hogy elvileg egyszerűbb egy ilyet kinyitni és bedobni a forró olajba a cuccot, de kb. plusz 10-15 perc ráfordítással bármilyen húst fel lehet szeletelni és befűszerezni vagy bepanírozni.

Rwindx 2009.09.14. 10:13:04

Én egyik nap az Árkádban hibáztam, az egyik "konyhától" vettem egy sajttal töltött pulykamellett. Feltételezem valami hasonló egységcsomagból származott mint a fenti. Szintén valami darált izé volt, fellelhető sajt nélkül. Naív voltam, a korábbi tapasztalatok miatt is átkerültek az ilyen gyorskonyhák, a soha többé kategóriába, inkább éhen döglök.

Rwindx 2009.09.14. 10:14:40

pulykamellt, nem pulykamellett :)

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.09.14. 10:15:19

Ezért jó a házilag készült kaja. Nem fut bele az ember ilyenbe.

zsolababe 2009.09.14. 10:18:36

amire az van irva, hogy formazott az mind ilyen szar...

wilike 2009.09.14. 10:22:01

@tárhejj: Boldog ember vagy, nekem van olyan nőismerősöm, akir még rizst főzni és nekem kellett megtanítanom! (Negyven feletti, nem teanéger!) :D Nála a "házikaja" kimerül a tejberízsben, főtt krumpliban és rizsben...
Hozzá képest inkább ide nekem a piaci kínai kifőzdét!! :D

pulykamaki 2009.09.14. 10:30:06

A Lidl-ben is árulnak pulykabécsit amire rá van irva hogy szín tiszta pulykahúsból, csak az a baj vele hogy 25%-nál nem nagyon van belőle a termékben. Itt van ni: lidl.hu/hu/home.nsf/print/c.o.pc.p.Pulyka_becsi

Kifordított kacagány 2009.09.14. 10:30:26

@bugkiller: kettő is van. nem mondom, hogy egyes dolgokban nem engedek nekik, hogy érvényesíthessék az akaratukat és választhassanak(vagy mert épp egyszerűbb), de ebben nincs apelláta. ezt tudják ők is és nem is erőlködnek. tisztában vannak vele, hogy amiben engedni akarok, abban úgyis engedek, amiben meg nem abban nem, bármit is csinálnak. ezt is megtanulták, mint annyi mást.

@wilike: ne hidd, szar dolog a mérgezés.
mi is szoktunk venni időnként ilyen szarokat. betesszük a hűtőbe és ha éppen úgy esünk haza, hogy nem volt időnk bevásárolni és éppen friss hús sincs a hűtőben amit gyorsan elkészíthetnénk, akkor a célnak ez is megfelel. nem szoktak illúzióim lenni az ilyen termékkel kapcsolatban, de azt azért elvárnám, hogy ne akarjanak félrevezetni. még akkor sem, ha nem szoktam hagyni magam.
sültkrumplinak valót meg szintén fagyasztottat szoktunk venni. sokkal jobb, mintha a zöldségesnél vett krumplit simán kisütöd, az előfőzögetéses sütögetéssel meg ritkán szeretek bíbelődni, hogy tökéletes legyen.
rabszolga nős férfiként nem panaszkodom, jól főznek rám és még nem fordult elő, hogy szar volt az ebéd, legfeljebb akkor mikor én kísérleteztem új ízekkel:)

moris 2009.09.14. 10:34:08

@pulykamaki:
53%.
Most néztem meg a fagyasztóban :-)

Kifordított kacagány 2009.09.14. 10:34:13

@nemcsalokadot: á, már belefáradtam az ilyesmi hajtogatásába. egyrészt a kutya nem figyel rá, másrészt mindig lesz akinek más lesz a véleménye, csak azért, hogy ellentmondjon és okosabbnak tűnjön. nincs nekem erre szükségem. inkább követem hagymát.

@Rwindx: helyesebben pulykamellet

pulykamaki 2009.09.14. 10:40:17

@moris: Na akkor már konvergál a színtisztához :)

totálelmebaj (törölt) 2009.09.14. 10:51:57

Néhány éve a feldolgozóiparban dolgozom, ebből kifolyólag nem vásárolok ilyen termékeket. Mindenkinek üzenem, hogy ami "formázott", az pépből, szeparátumból készül és nem "szelet", tehát nem igazi.

moris 2009.09.14. 11:02:18

@pulykamaki:
Jaja, én is csak azért vettem mert godoltam nem kell egész szelet hús vacsorára, elég lesz a fele is :)
Igaz, én még a boltban olvastam ki a csomagolást.
Egyébként nem is olyan rossz.

Kifordított kacagány 2009.09.14. 11:11:27

@moris: és megvettél egy egész zacskóval? egy darabot kellett volna kérned, majd reklamálni, hogy nem bontják fel neked;)

moris 2009.09.14. 11:15:44

@Kifordított kacagány:
Ezen most elgondolkodtam, holnap kellene egy marék zöldborsó...
Lehet, hogy post lesz belőle :)
Csak az a bajom, hogy mindenhol 100%-os borsók vannak hibernálva, az meg nekem erős :)

Kifordított kacagány 2009.09.14. 11:19:21

@moris: persze, mert hazudik a gyártó. nem tűnt még fel, hogy vízzel hígítják? bontsd csak fel, majd meglátod.

moris 2009.09.14. 11:25:18

Egyébként valamelyik nap egy munkatársam kajáján ledobtam az ékszíjat.
Vidám kis rózsaszín parizereket falatozott, aztán véletlenül megláttam az árcímkét a csomagolásán :2300/kg !
Mondtam neki, hogy nem normális, mire ő: - De ez mangalica és 100% hús!
LOL

Kifordított kacagány 2009.09.14. 11:25:49

@moris: valójában nagy gecik, mert jég van benne, amitől aztán a térfogata is többnek tűnik, azaz, ha egy marékkal veszel, az csak 99,9%marék, ha ráadásul egy szemet elejtesz, mert csúszik, már annyi sem.

Kifordított kacagány 2009.09.14. 11:32:47

@moris: igaz, hogy csirke, meg patkányhús, de az is hús:)
ez a mangalicázás is már vicces. oké, hogy jó, meg minden, de azért annyira, amennyit kérnek a mangalicának kinevezett termékekért, azt kicsit túlzásnak tartom.
múltkor mutattak nekem ilyen "mangalicazsírt" is. komolyan mondom, megállt benne a kanál. mennyi lehetett abból olyan ami mangalicából származott?
egyébként a mangalica jelentős része annyira zsíros, hogy tényleg csak párizsinak jó. mondjuk a zsírja, töpörtyűje finom, a sonkája és úgy egyébként a húsosabb részei is jók. a kocsonyahúsnak, körömpörinek való semmi extra, a dagadó és hasonlók, na azok a párizsi alapanyagok. igaz legalább a csontját is bele lehet darálni, mert könnyű és puha. én azt mondom megvan a helye a mangalicának a minőségi étkezésben, de nem 2-3x-os áron.

Kifordított kacagány 2009.09.14. 11:34:49

ja és a minőségi étkezést ne jelentse már a párizsi

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.09.14. 11:41:53

Az élelmiszeripar profitorientált, ezért mindent megtesz azért, hogy olcsón állítson elő és drágán adjon.

Namármost jót drágán el lehet ugye adni ez nem gond, de csak drágán lehet előállítani, úgyhogy már nem is olyan buli az egész.

Na nézzük csak mit lehet olcsón előállítani? A szart. El lehet adni drágán? Tulajdonképpen igen, csak figyelni kell arra, hogy a jó termékeknél olcsóbb legyen. Nagyobb a haszon.

Mit várunk emberek? Csodát?

Vegyél színhúst, ne legyél lusta klopfolni, fűszerezni, megsütni, és hidd el, hogy jó rántott húst fogsz enni. Ami zacskóban van eleve fenntartással kell kezelni.

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.09.14. 11:42:56

Ja és inkább ne is nagyon klopfold úgy finomabb...

Mamacita 2009.09.14. 11:44:05

Mi tőlük rántott sajtot vettünk a múltkor, megsütöttem, és örültem, hogy nem folyt szét, mint általában.
Kiderült, valami löncshús volt. Szerintem félrecsomagolhatták, ugyanúgy, mint ezt is.

Kifordított kacagány 2009.09.14. 11:48:21

@Mamacita: vagy csak ez az egy termékük van és ezt rakják mindenféle zacskóba;)

moris 2009.09.14. 12:04:50

@Kifordított kacagány:
Igen, 2300-ért már ne párizsit egyen az emberfia.

wilike 2009.09.14. 12:29:16

@EÖ: Azazazaz!!! :) Mennyei!! :) Sőt, van amikor 30-40 Froncsi környékén adja a madaras tacskó, olyankor pespájzolok vagy húszat! :D
@nemcsalokadot: Igazad van, nem vitatom. Csak azt furcsállom icipicit, hogy már húsz éve ugye "effektíve" is fogyasztói társadalomban vagyunk; hogy nem szedtek fel már ennyi idő alatt egy kis védettséget az emberek marketinghülyítésből? :( Nem szebb és nem jobb a helyzet a kereskedelem, a minőség és a reklámstratégia "becsületessége" terén, mint a szép(?)emlékezetű lengyelpiaci időkben. (Ifjabbak kedvéért, amikor lazulóban volt a cuclizmus, a legyelek kispolákban idehordtak piacozni minden szart, akár még komplett szekrénysort is a kisploszkiban, mi meg lökdösődve felvásároltunk mindent.) :)
@Kifordított kacagány: Gratulálok! Tudod, száz évben egyszer, ha sikeres egy házasság, mivel a Tiéd ez az egy ezek szerint, én már nem is kíséreletezem! :D

Kifordított kacagány 2009.09.14. 12:30:56

@moris: ja, ennyiért lehet rendes felvágottat is kapni. gépsonkát, aszpikos pulykahúst, disznósajtot, esetleg valamilyen löncshúst, ami már határeset, de elfogadható(főleg a töltött verziói).

Kifordított kacagány 2009.09.14. 12:34:08

@wilike: kísérletezni lehet, a száz évnek nem mondták melyik felében jön össze a dolog, lehet, hogy most volt forduló.
az emberek nem hogy védettebbek lennének, hanem egyre inkább kiszolgáltatottabbak.
hmm, mondhattam volna azt is, hogy egyre inkább hülyék, de azon meg megsértődik még valaki.

wilike 2009.09.14. 12:41:58

@Kifordított kacagány: Apropó patkányhús, egy időben itt is nagy nekiveselkedés volt a már nem is tudom milyen nevű viziptkány tenyésztésében a bundája és a húsa miatt. Aztán valahogy, mintha ebből nem lett volna mégsem nagy üzlet. Bár, rágugliztam a témára, mi sehol se vagyunk a mangalicánkkal:
www.stop.hu/articles/article.php?id=369339
A mangalicával kapcsolatban, (előrebocsátom, hogy sok minden vagyok, csak éppen állattenyésztő nem) azt olvastam, hogy igazából csak akkor egészséges, meg nemkoleszterines, meg jajjdebió, meg húdekorszerű, ha nem úgy tartják, mint a "rendes" diszókat, tápon-ólban. Hanem szépen hajnalban ki kell hajtania őket a kondás fiúnak az erdőbe turkálni, makkolni, szabadon röfögcsélni, ahogy hajdanán és majd akkor lesz tényleg jóízű és egészséges a húsa. A tápos mangalicának csak meg nem érdemelt divat-presztizse van tudtommal... :(

Micro_fine 2009.09.14. 12:43:12

A rendszer arra van felépítve, hogy az embereket le kell butitani olyan szintre, hogy ne tudjanak olvasni, vagy megérteni a leírtakat, ha véletlenül ismerik a betüket. Dübörögve haladunk erre felé. A lakosság egészen mást értett a jóléti rendszerváltás alatt, mint azok akik meghírdették. A hatalmon lévők elsőrangu érdeke a széles néptömegek félrevezetése, ez a gazdagodásuk motorja.

moli 2009.09.14. 12:43:37

@tipci: """A termék egy ehetetlen szar"""

magyarorszagon ezzel ovatosan, be kell bizonyitanod, hogy szar, kulonben felfuggesztettet kaphatsz!

wilike 2009.09.14. 12:49:34

@gonosztojás: Történetesen, emléxem még a gyerekkrom rántottcsirkéinek ízére. (51 vagyok) Kérlek szépen, tökéletesen halízű volt, mivel halliszttel tápolták a nyomorult csirkéket. A csirkepörinek is volt némi halászlé feelingje, tehát a találmányod már nem is olyan új! :)
(Tiszta szerencsém volt, hogy a halat is szeretem.)

wilike 2009.09.14. 13:01:18

@Micro_fine: Szerintem, ez nem magyarországspecifiukus, nem kell ebbe aktuálpolitikát vinni. Az ilyen gagyi-kajákat szerintem mindenhol megtalálod a világban, ahol fagyasztópult van a boltban, lettlégyen ott akár kommunizmus, akár kapitalzmus, imperilaizmus, dadaizmus, terrorizmus, butulizmus, stb. :D

wilike 2009.09.14. 13:06:19

No, becsukom ezt az ablakot, dolgozom is egy kicsit, mert még ilyen álrántotthusiravalóra se fogja futni!
(Egyébként valódi csirkéből és eredeti szögedi paprikából való csirkepörit, magam szaggatta nokedlivel hoztam kajálni! :) Csak a savanya tescós csemegeubi, de hát nem lehet minden egyszerre tökéletes!)

rózsarózsa (törölt) 2009.09.14. 13:08:39

@wilike:

A házasságban az a jó,hogy reggel a feleséged ágyba viszi neked a kávét.

Csak az a hátránya,hogy minden reggel ugyanaz a nő viszi.

Kifordított kacagány 2009.09.14. 13:13:12

@wilike: a patkányhús témában én konkrétan a húsfeldolgozóban randalírozó és balesetet szenvedett példányokat értettem:)
a mangalicánál meg az van, hogy a fajta genetikai adottságai miatt gondolják úgy, hogy egészségesebb a fogyasztása, mint más fajtáké. tény, hogy a zsírjának más az összetétele, de semmi bizonyíték arra, hogy ettől valóban egészségesebb lenne. a mangalicahívők arra esküsznek, hogy a mangalica zsírjában nagyobb arányban van a hasznos koleszterin, mint a káros, épp fordítva, mint a hússertéseknél. ilyent azonban még soha senki sem bizonyított.
a mangalicát akkor tenyésztették, mikor az emberek még inkább zsírral főztek és nem olajjal, tehát kellett egy olyan fajta, amelyik sok zsírt ad(régen azt tartották jó disznónak amelyiknek 80-100L zsírja lett), aztán a növényi olajoknak köszönhetően nem volt rá már szükség és a fajta majdnem ki is halt. a mostani divatja akkor kezdődött, mikor újra kezdték tenyészteni, mert a spanyolok valamilyen tájjelegű sonkájához nem voltak elég zsírosak a hússertések sonkái. innen ered az a hiedelem is, hogy egészségesebb, mint az egyéb fajták, holott csak arról van szó, hogy ismét a zsírjára volt szükség.
amúgy meg érezhetően más az íze a húsának, a zsírjának(ezzel a folyósabb zsírral sokkal jobb is főzni), de szerintem más előnye nincsen. az is kérdéses még persze, hogy mennyire tiszta ez fajta, hiszen majdnem teljesen kihalt és kizárt, hogy ne keresztezték volna más fajtákkal azóta.
megint egy más dolog, hogy bármilyen állatot is nézzünk, nem mindegy, hogy hogyan és mivel tartották. a minőségi étkezés pedig itt kezdődik, nem ott, hogy milyen fajt vagy fajtát fogyasztunk.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.09.14. 14:31:00

Nem értem én ezt. Ehhez akkor kell zacskós köret is, tüzet meg kell gyújtani, oda kell rá figyelni, ki kell olvasztani, mosogathatsz utána... Mire jó??? Rendelni kell sarki kajáldából valamit, általában finomabb is, van hozzá "tányér" és árban sem drágább.
Ez azoknak jó, akik azt hiszik, hogy nagyon elfoglaltak, de talán mégse.

bögöbö 2009.09.14. 15:26:20

(Csak most csatlakoztam)
Nem is értem, miért nem jön rá senki a megoldásra: egész egyszerűen törvényt kellene alkotni arra, hogy -mint a gyümölcslevek esetében- nagy betűkkel fel kelljen tüntetni a csomagoláson a megnevezésben szereplő(!) hús százalékos arányát. (Persze itt is lehetne kiskapu, pl. a jég vagy a panír aránya, de mégsem lehete ekkora átveréseket véghezvinni.)

kisslacika001 2009.09.14. 16:51:53

Hali,
Sajnos a Magyarországon kapható termékek 80% nem a minőségről híresek. Erre van igény a nincstrelenség miatt.
Hozzáteszem nyugat eu ugyanez.

Egy két megjegyzés:
Legyen az felvágott, virsli, mirelit stb..mindegyiknek megyvan a maga "elnevezése" a gagyi, és a normálisabb termékekre.

Fasirt, vagdalt, ilyen-olyan korongok (sajttal-sonkával töltött)... olcsó "húsnak" híg a leve. Akinek nincs pénze ezt veszi... NEM IS KEVESET!

Szeletek,Steak-ek: ezek már láttak valami hús félét. nevezzük a "közép" kategóriának.... A fenti termék ide tartozik. FORMÁZOTT TERMÉK!!!!

Színhúsok: na itt vannak az általad várt termékek. 1 hússzelet levagdosva, fűszer ilyesmi, panír -normálisabb elősüti- panír, és egyél... Vigyázat, a túl olcsó itt is necces...panír vastagság vs. hús vastagság :)
DE EZ SE OLYAN MINT OTTHON!!!

Szerencsém volt pár éve fél napot végigkostolni a magyarországon kapható panír termékek nagy %-át megkostolni.... Hát ja.... Volt amit szó szerint kiköptünk a kukába mivel avas íze volt...
Amikor megveszel valamit -panír,párizsi, sonka stb...- gondolj bele, hogy aki eladja -multi, sarki fűszeres stb- nyer rajta 1 kisebb összeget -átlag 20% de akár 40 is lehet.- Aki gyártja az is -ha szerencséje van- fog rajta valamit.
Megveszi az alapanyagot, csomagolóanyagot, legyártja, kiszállítja, dolgozók bére stb...
És akkor együtt számoljunk pl szilveszteri virsli BRUTTÓ 199Ft/ kg!!!!
Szerinted mit kapsz ennyiért???
Juhbeles virsli :)) ugyanaz van benne csak juh bélben...mármint emészthető bél. Párizsi 1 kg 399 ????? EGYED!
Sonka 1000ft itt nézd a páclé tartalmát? ugyanaz mint a fenti termék.

A "HAMIS HÚS" kifejezés a fentiek alapján a HAMIS, ugyanis nem hamis, csak formázott. nem színhús

Jó étvágyat!!!

ui: a kifözdék, gyorskajáldák Nagy % ugyanezt adja neked! :) Ha hús kell mennyé étterembe 2000 pengő 1 szelet hús...na az már talán hús!

PÍSZ! :)

kisslacika001 2009.09.14. 16:53:53

ja egyébként a gyártó weblapja elérhető...talán a címoldal sokat mondó!
naturalmeat.hu/start.html
legalább őszinték.

Kifordított kacagány 2009.09.14. 18:23:52

@bögöbö: egyszerűen olyan törvény kell, hogy a terméken feltüntetett megnevezés félreérthetetlenül utaljon a termék fajtájára és minőségére. ennyi. aztán az ilyen furmányos elnevezésű termékeket lehetne elküldeni a fogyasztóvédelemhez(mondjuk még így is el lehetne küldeni) ami mire odaér megbüdösödik és legalább indíttatva lesznek a bürokraták, hogy csináljanak is valamit.

@kisslacika001: függetlenül attól, hogy várunk-e valami csodát vagy sem egy adott terméktől, nem ártana, hogy mind az elnevezése, mind a tálalása ha nem is minőségi, de legalább etikus legyen, mert bizony sokaknak az orrát is ki lehetne törölni, annyira önállóak.

kisslacika001 2009.09.14. 21:24:07

@Kifordított kacagány:
Teljesen igazad van.
Csak az a gáz, hogy a magyar nyelvben 1 cseppet minden félreérthető.
Mert lehet, hogy fasirt kategória, de nem fasirt, mert az darálthús..
Steak nem lehet, mert akkor robbant volna a balhé igazán. BÉCSI Szelet?
már vban ilyen termék... Pulyka bécsi...kb 4 cégnek..ebből 2 ugyanez a kategória...büntit még nem kaptak...
Sertés Izéke?
L.
Ugyanez a stori :

Virsli, debrecni, krinolin,főzőkolbász, vastagkolbász-nem száraz-, párizsi!

TÉNY: 90% ugyanaz van benne, csak más a bél amibe töltik az árut.

Kifordított kacagány 2009.09.15. 08:02:00

@kisslacika001: nincs igazad. pl a "panírozott húsos pogácsa" egyértelművé tenné, hogy nem húsról van szó. a "szójás debreceni", "szójás virsli", vagy ugyanezek a "húsos" jelzővel szintén beszédesek lennének. ugyanúgy, mint a reggeli italoknak csúfolt tejpótlóknál. azokra született törvény, de nehogy már minden szarra külön törvényt kelljen hozni, mikor megoldható egyszerűbben is.

egyébként meg kapható még olyan virsli is, ami látott húst, csak már nagyon nehéz megtalálni a sok szemét között. sajnos már az árak alapján sem érdemes válogatni.

bögöbö 2009.09.15. 12:24:40

@Kifordított kacagány: "egyszerűen olyan törvény kell, hogy a terméken feltüntetett megnevezés félreérthetetlenül utaljon a termék fajtájára és minőségére."
Az elnevezés az csak elnevezés, jó nyelvérzékkel megáldott marketingeseknek nem okozhat problémát a kész átverés show további üzemeltetése. A százalék számszerű feltüntetése viszont már tökön ragadható
kategória.

Kifordított kacagány 2009.09.15. 13:16:54

@bögöbö: a jó marketinges sem tud mit kezdeni a "félreérthetetlenül utaljon" kifejezéssel. a reggeli italokkal sem tudtak mit kezdeni.

kulup 2009.09.16. 15:41:18

A Lidl-ben lehet olyan vislit kapni, ami 80 %-ban hús, igaz kilója 1500 körül van.

domeq 2010.10.18. 12:48:50

"kaját" kidobni, legyen az akár a fenti cucc is nem szép dolog. De van akinek nem számít...
süti beállítások módosítása