Tékozló Homár

A Westendben nyílik az első magyar Starbucks

2010.02.07. 01:09 | szily | 432 komment


Nem tudunk egyelőre többet, mint amit a Tumbleren, a Mefikrolog blogon talált kép mutat, de az sem kevés. Eszerint a Westendben nyílhat meg a Budapestről világváros létére eddig hiányzó amerikai kávézólánc első szeme. Tavaly ősszel még arról cikkezett több lap, hogy a Váci utcában nyílik az első Starbucks, aztán a válság miatt a cég visszalépett. A kávézóba január 18-a óta üzletvezetőt keresnek ebben az álláshirdetésben. A Népszabadság korábbi cikke szerint az amerikaiak Pumaföldön nem közvetlenül terjeszkednek, a franchise jogokat ugyanis az Amrest Holdings SE birtokolja a régióban. A helyszínválasztás első blikkre furcsa, a Starbucksok fasza belvárosi helyeken szoktak inkább megtelepedni. A plázahelyszín mintha azt is jelentené, hogy a Starbucks eleve lemond a reggeli kávézgatókról, azt ugyanis nehéz elképzelni, hogy egy magyar bevásárlóközpontban ne délben teljen meg legkorábban a hely. A Homárnak nincsenek elvi kifogásai a bevásárlóközpontokkal szemben, de azért perverz gondolat, hogy az ember/rák egy plázában ébredezzen egy tejeskávé mellett.

Aki nálunk többet tud a pionírról, az írja meg kommentben vagy levélben a Homárnak!


 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.02.07. 20:42:26

@Plumper: Addig semmi gond amíg választható alternatíva az amerikai típusú "kávé", a baj ott kezdődik amikor sztenderd lesz belőle.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.07. 21:02:25

Kávét csak őstermelőtől!

Amúgy miaza ká vé?

Krisztina (törölt) 2010.02.07. 21:11:38

@gregorik: Blava vedelmeben:Ha valaki, akkor en aztan nem vagyok az, aki fikazza Magyarorszagot. Hazamantunk az urammal egyutt az USA-bol 2 eve, mert mi otthon akartunk elni, ahol a kuluralis es tortenelmi gyokereink vannak, pedig amerikaban ment a szeker rendesen, jo dolgunk volt, a fonokeink meg fenyesre ...a fenekunket. (sebesz itt nem ugy keres, mint otthon az egymillio ugyeletevel)De megis azt gondolom, hogy ami most Magyarorszagon megy az moralisan (es anyagilag is) vallalhatatlan. Es igen, igaza van Blavanak, ogy amig Magyarorszagon az a sikk, hogy ki mennyi adot tud elcsalni es hogyan bliccel a BKV-n (es sorolhatnam) addig nem is fog kishazank Europahoz tartozni es addig bizony csak Balkan leszunk.
Erdekes, hogy az osztrak falusi fogadoban fel vannak haborodva, ha nem akarsz szamlat a szolgaltatasrol, hogy akkor O most hogy fizessen adot ez utan a bevetel utan, hisz abbol lesz ut, iskola, stb.
Amugy meg, Hagyma, a starbucksban jo az eszpresszo :)
Es a tuzhelyen marhaporkolt fo a fonokeimnek Marylandben. De a jovo heten kene gulyaslevest fozni, csak nehez petrezselyemgyokeret szerezni. Szoval amerika sem tokeletes.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.07. 21:14:15

@Gery.Greyhound:
megegyszer az nem vizizu lotty, igen o kavecskak is vannak megha nem is eszpresszo amitol kiesik a szived
ketto:
ki a lofasz kotelez ra vbarkit hogy ezt igya
tolem oszt nyilhatna itt minden sarkon magyar kv-haz meg torok, nem kell se presszo se torokos zaccos
ennyi

fel magyaorszag haborog, hogy minek meki, minek dd, minek amerikai kv, minek gyozike /ja nem az magyar/
ha nem veszitek, nem lesz
ecceru

666E 2010.02.07. 21:15:25

Üzletvezetőt kb

TAVALY

NOVEMBER

óta keresnek ide max mindig megújítják a hirdetést.. ez csak a legújabb, hogy jan 18..

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.02.07. 21:17:39

a starbucks bekaphatja. 1: a kávé még a ciginél is szarabb és értelmetlenebb dolog. 2: a jó minőségű és "finom" kávé az olaszok specialitása. 3: nem kell ahhoz starbucksnak lenni, hogy papírpohárban el tudjuk hurcolni azt a kotyvalékot. 4: otthon reggel igyál kakaót, oszt jól leszel. occsóbb mintha ilyen helyeken vernéd el a fizeccségedet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.07. 21:18:21

@Krisztina:
semmi sem tokeletes
petrezselyem azert siman van es nem is fontos a gulyasba
/ja Te lehet a feherrepara gondolsz?
hat az nincs, de jo annelkul is
otthon napi3 eszpresszot ittam
itt nekem ez jbban bejon
starbucksban meg nem voltam sosem mint emlitettem ,pedig nem tegnap jottem ki
ha kimegyunk, vacsorazni, vagy sorozni megyunk
nem kv-zni vagy teazni ez tenyallas

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.02.07. 21:20:04

@chrome covered clone: akkor már beszéljünk a jó magyar macimézről. aki mást mer fogyasztani helyette, annak tarkólövés! mede.sk/files/pictures/apiary/macimez.jpg

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.02.07. 21:22:47

@molitu: most nem tudom eldönteni, hogy mi a jobb: a gusztustalan emós tinigyerek, vagy a 'chai latte' nyugati gentleman.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.02.07. 21:26:57

@vazallus: ebben teljesen igazad van. a kávé a világ minden táján az emberek kifosztásáról szól. megetetik a társadalommal azt a szöveget, hogy a kávé kell, és a drága a minőségi, blabla. cigit se bírnak gyufával meggyújtani, mert a csilivili drága öngyújtó menőbb. és persze davidoff cigi, nem vmi olcsóbb de ugyanolyan cucc. nyilván van olyan dolog ami azért olcsó meg szar, de a sznobságnál jobb üzlet nincs a világon :)

666E 2010.02.07. 21:30:38

amúgy attól, hogy starbucks felirat van a poháron még nem lesz jó a kávé.. lehet, hogy kint jó, de itt mivel magyar..
olyan lesz mint egy sima folyosóvégi automatából jött volna.
amúgy a starbucks se egy nagy szám odakint se, kb olyan mint egy mcdonalds. az egy dolog, hogy itt még ilyen nem volt.
de ha valaki tényleg akkora sznob, hogy az a mániája, hogy az otthonán kívül szeretne kávét inni, azt tegye akkor már amerikai (azaz gyorséttermi körülmények) helyett akkor inkább már európai módjára, azaz egy hangulatos utcai KÁVÉZÓBAN vagy miben.

Krisztina (törölt) 2010.02.07. 21:34:37

@hagyma: most mit fogok en itt kapni: minden reggel a starbucksban vesszuk a kavet, de en itthon felkeles es elindulas kozott iszom egyet.
igen, en a petrezselyemgyokerre gondoltam
Es en konkretan sajnalnam, ha nem menne a szeker es bezarna majdan a westendbe nyilo starbucks. A vilag ugy jo, ha sokszinu, legyen csak mindenfel eMagyarorszagon is. Egyebkent meg a Starbucks nem konkurenciaja a Gerbaudnak, ahogyan a meki sem a Bock bisztronak.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.07. 21:34:52

Hát ez hihhhhhetetlen!
Ezen a hétvégén ez már a második (sicc!) igazi _hétvégi_ post.
És több, mint 340 komment _csak_ erre...
Nem találok szavakat.

(Kiemelés tőlem: S.S.)

buncow 2010.02.07. 21:38:13

Érdemes megnézni az Idiokrácia című filmet, nagyon tanulságos... a Sztárbáksz meg sztem kb. annyira lesz különleges mint a Subway: drága, árához képest kevés, jah, és igazából semmi különleges nincs benne, nem fogsz ejakulálni az extázistól, túl van az egész lihegve, globalizáció, pfijj.. meg amúgyis kávé? csinálj magadnak otthon, attól nem leszel értékesebb, hogy a sztárbákszban iszod, meg szerintem nem is fog senkit érdekelni, hogy te ott ittál egy kávét (már aki azért megy be, hogy aztán írhasson róla akár egy egész blogbejegyzést, meg hetekig erről beszéljen a ""baráti"" társaságával/nak)..

deputy sheriff 2010.02.07. 21:38:19

Buffalo Wild Wings-et Magyarorszagra! :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.07. 21:42:55

@Krisztina:
Nekem se konkurenciám a nyúl.
Mert az olyan más.
De így van jól.
A medve meg valami egészen más.
De mégis megvagyunk itt az erdőben.

buncow 2010.02.07. 21:43:36

@hagyma: jah, csakhogy a világ nem attól lesz sokszínű, hogy mindenhol lesz egy sztárbáksz, egy mekdonálc, egy szábvéj, meg egy-egy pláza és ki tudja még mi, a világ attól változatos, ha mindenhol az adott tájra, kultúrára jellemző ételekkel és italokkal és rá jellemző formában találkozunk, nem úgy, hogy mindenhol meglehet találni mindent hála a franchise-nak meg a multiknak.. ilyen alapon ki se kellene mozdítani a seggünket egy adott városból vagy esetleg országból, mert úgyis mindenhol ugyanaz van...

buncow 2010.02.07. 21:47:07

múltkor megkóstoltam pl. az agyondícsért és agyonmisztifikált KFC egy remek szendvicsét, hát, egy kartonpapírnak több íze van, ennyit a különleges fűszerekről amit még az autószerelő vagy micsoda KFC bácsi talált ki, de persze az emberek tolonganak és zabálják az ízetlen csirkét, mert hát elmondhassák, hogy kéjefszíben zabáltak..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.07. 21:48:13

@buncow:
hat en kimozditottam
es este super bowl!!!
@deputy sheriff:

az is lesz ma meg spenotos pizza
es ettol meg szeretjuk a paprikaskrumplit is
mikor jossz mar?

Krisztina (törölt) 2010.02.07. 21:49:06

@buncow: ne bantsd a hagymat, ezt en irtam. Szerintem attol sokszinu a vilag, hogy mindenfele van benne. Akinek az amerikai eleterzes kell, az azt talalja meg, akinek az europai, az meg azt. Nem kell azert haragudni senkire. En magyarnak szulettem, szeretem is a hazamat, vissza is megyek es nem azert, mert nem donthetnek mashogy. De szeretem a Starbucks kavet is es szeretem az olasz eszpresszot is es szeretem a magyar cukraszdakat is. Es nekem ugy jo, h amindenbol van kishazankban. En mar csak ilyen elvetemult vagyok.
Es nem sajnalok kavera kiadni 500-1000 ft-ot es enm azert, mert otthon nem tudom megfozni. Meg tudom e smeg is fozom. De mas egy kavezoban kavezni, mas ut kozben es mas otthon. Nekem speciel mindre szuksegem van, mert en egy telhetetlen vagyok.

Krisztina (törölt) 2010.02.07. 21:53:08

@buncow: Az, hogy a KFC-s csirkenek nincs ize szerinted, meg nem jelenti az, hogy ki kell irtani. En sem szeretem, sot, soha meg olyan undorito kajat nem ettem, mint egy KFC-ben, Virginiaban. De akinek az kell es megfizeti, had egye, szive joga. Egyebkent az izleles is nagyon szubjektiv dolog. A magyar izles nagyon afuszeres kajakon edzodott, egy magyar csak sok probalkozas utan fogja erezni, hogy a kulonbozo halakbol keszult sushi kulonbozo izu. Mig egy japan, aki az olyan lagy izeken nevelodott, nem csak a nyers hal izet erzi rajta, meg a wasabit. Szoval de gustibus non est disputandum

Oscee 2010.02.07. 22:00:39

Yay, mire hazamegyek, otthon is lesz Starbucks \o/
Nincs is jobb, mint egy nagy bögre Starbucks ebéd után, vagy csak úgy reggel/délután.

Persze egy olasz espressot nem ér utol, de az egy más műfaj. Bár a Starbucksos presszókávé se rossz, sőt! De a ő fő profiluk a drip brewed coffe, ezt nem szabad elfelejteni. Abban meg a legjobbak a világon. Vagy legalábbis holtversenyben vannak a Dunkinnal :)

Amúgy a Starbucks az STARBUCKS, aki szerint ugyanolyan a társadalmi elfogadottsága amerikában, mint egy McDonaldsnak, az valamit _nagyon_ benézett. :)

Oscee 2010.02.07. 22:03:00

Amúgy az egyik feni 7Elevenes ötletet is támogatom, a fánkjaik világraszólók. :)
Mondjuk szerintem a kávéjuk közel felejtős szinten van.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.07. 22:03:16

@Krisztina:
Pssszt, felébrednek az alvók:
@Sün‼:

Te még nem tudod, hogyan megy ez nagyonnyugaton. Az valami egészen más.
Olyan Európa feeling.
De ezt mi nem érthetjük.

Disznó Úr 2010.02.07. 22:17:43

Poén ez az egész pezsgő vita. Olyan mint a társasházi közgyűlésen. A sok sutyerák vita nélkül megszavazza a többmilliós költségvetést, majd órák hosszat vitatkoznak azon, hogy napi 5 Ft-ért éghet-e a lépcsőházban éjjel a 10-es izzó. Ahhoz hozzá tudnak szólni.

Eszmék helyett a gyomor győz.

Ja igen: attól meg különösen hányingerem van, hogy egyfolytában megy a "parasztozás".

Szerencsétlen seggfejek (akinek nem inge...)

buncow 2010.02.07. 22:33:04

@Krisztina: Szerinted attól változatos a világ, hogy ugyanazt megtalálod MO-n mint az USA-ban, stb. De ez nem a világ változatossága, ez a világ egyhangúsága, maximum az egyes városok változatosak tőle, de egy városnak meg nem árt ha van egy adott stílusa, hangulata, én pl. lehet kiábrándulnék ha hosszas spórolás után végre eltölthetnék egy hetet mondjuk Rómában (csak példa, nem vágyok oda) és az első dolog amit látnék az egy MCDonalds, vagy épp egy távolkeleti egzotikus városban úgyszintén, szerintem kiábrándító. Nem tudom, hogy érted, de szerinted a wasabi az neked pl. nem elég "fűszeres" vagy "erőteljes"? vicces, arról nem beszélve, hogy sztem az amerikaiakat se kell félteni fűszerezés terén, barbecue, kecsap, mexikói ételek, stb, és ha jól tudom az egész KFC valahogy tőlük származik és szerintem ízetlen szar és szerintem egy sztárbáksz kávé sem lehet különlegesebb mint egy bármilyen másfajta kávé, igen, hangulata van a kávézónak, de elég szomorú, hogyha nekünk nincsen hangulatos kávézónk hanem a hangulathoz sztárbáksz kell, mellesleg vicces dolog ez az amerikai fíling, mégis milyen az? műanyag? nagy fenék? 30 évesen műfogsor? vagy mi? na mindegy, túl van már amúgyis lihegve ez az egész kávé meg sztárbáksz téma mint mondtam, be is fejeztem..

Fökekec 2010.02.07. 22:35:48

A STARBUCKS jó szinvonalú espressot, capuccinot kínál a világ minden pontján, standardizált minőségben, kiszerelésben. Erről szól a franchise...

Én ittam már Dubaiban, Aucklandban, Honoluluban, Hong Kongban, s pár napja Rioban is.

Pont ugyanolyan mindenhol.

Az USA-ban emellett undormány mocskokat is lehet a kávéba teteni a STARBUCKS-ban, juharsziruptól mentán át vaníliáig, de, hát ízlések és pofonok.

A magyar piacról a STARBUCKS a sok tökölődés miatt lekésett, a Costa franchise és a millió magyar, és semmivel sem rosszabb kávékat kínáló független kávézó elviszi a piacot.

Míg a világ sok részén a mi szájízünknek megfelelő kávé szinte kizárt, hogy elérhető legyen, addig csak a westendben legalább 25 helyen adnak jó kávét.

Hát majd meglátjuk.

Egyébként otthon SOHA nem főz senki olyan szinvonalú kávét, mint amit egy profi gépen (1M körüli induló ár...) főzni lehet.

Aki ezt mondja, az nem ivott még jó kávét.

Kotyogó + Omnia. LOL.....

Krisztina (törölt) 2010.02.07. 22:45:28

@buncow: szandekosan magyarazod felre, amit irtam. vagy szovegertes egyes, ulj le fiam.
A kotyogo nem jo kavefozo, mert a forro vizet atnyomja a kaven. A kavefozeshez (ahhoz a fajtahoz, amit a magyarok szeretnek) forro GOZ kell es azt csak jo presszogep tud.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.07. 23:03:29

Mi van itt??? Hétvégi poszt, és mindenki itt tobzódik? Megkergült a Homár.

Plumper 2010.02.07. 23:15:41

@Don Bandi: jó sokat találtak a magyar macismézek között, amiket cukroztak, hamisítottak. a magyar mézpiac jó része ilyen hamis szar. remélem, a gagyizók lebuktak mind.

@buncow: a KFC Pannóniában híresen lassú és szinte sosem friss. a Király utcai megújult, de az eladók hozzák a formájukat. a KFC szendvicse (700 Ft körül) egy panírozott csirkemell, egy saláta, majonéz, száraz zsömle, hogy a torkod porzik, és még kicsi is. a "SALÁTA" persze itt is drága, ugyanannyiba kerül, mint a hús. ezért sem veszek sosem "salátát" étteremben.

@Krisztina: a Zserbó híresen fos és drága, úgyhogy télleg nem konkurenciája.

Krisztina (törölt) 2010.02.07. 23:43:43

@Plumper: a "zserboban" nagyon jo kavet adnak, aki mast mond, hazudik. Es most arrol volt szo, nem a sutikrol. Budapesten en meg minden "hires" cukraszda sutemenyeiben csalodtam (a Daubnert meg nem probaltam) ugyhogy most rogton ajanlhatsz is egyet, ha mar ilyen szakerto vagy. Nem az ar/ertek aranyra vagyok kivancsi, mert nem jarok minden nap, de ha megis, akkor az legyen jo.

gregaba 2010.02.07. 23:51:11

@Krisztina: jól mondod, hogy a kulturális és történelmi gyökerek (szinte) mindent visznek, ezért egy magyar születésű valaki csak Közép-EU-ban fogja igazán otthon érezni magát. de az, hogy HU-n totális morális és anyagi káosz van, buta általánosítás.
mi pl. vállalkozók vagyunk, van 2 házunk (Budaliget+Kőszeg mellett), és morálisan és anyagilag is megyeget a szekerünk. ha a bőrünkön éreznénk, hogy all-pervasive gond van, akkor, de csakis akkor, elgondolkodnánk komolyabban a kiköltözésen; igaz, abban a pillanatban már pont hogy morálisan nem lennénk többé a szeren ("szívet is cseréljen, aki hazát cserél" és hasonló sentiments.)
bocsáss meg ezért.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.08. 00:16:48

@Astar Seran megmondta, űrgyík van a pokolba'.:
AZ úrgyíkok, vazze.
Betették a csippeket.
De azért óvatosak legyünk!

ímár itt vannak!

theneverlate_Wizard 2010.02.08. 00:34:40

hehe, bécsben sor a sb előtt..
hát ezen marha jót röhögtem

az utóbbi fél évben sokat bécsben voltam, mindig elsétáltam a starbucks MELLETT, és beültem máshová, ha kávézni szerettem volna (az amerikai kávé kívül hujj belül fujj)

és egyszer sem volt sor, bár igaz, hogy 12-16 évesek azért többen is voltak bent.. olyan, mint a mcdonalds..szar az étel, ihatatlan a kv, de 3 évente egyszer nem ciki (annyira)

Los Igor 2010.02.08. 00:46:48

Mindenki elmegy majd és egyszer kipróbálja és majd eldönti ,hogy tetszik neki vagy sem. Csak azt nem értem, miért kell előre fikázni valamit, amiről eddig A Nagy Magyar Átlag nem is hallott, vagy csak filmekből látta, esetleg meséltek neki az ismerősei?
Egyébként egyáltalán nem rossz, pár év és ez is az életünk része lesz.

Krisztina (törölt) 2010.02.08. 01:11:40

@gregorik: nem ide tartozik, nem akarok off lenni, ugyhogy nem fejtegetem, milyen kezettseggel milyen fizetesert es milyen erkolcsi megbecsulesert dolgozunk otthon. Itt nem lehet privit irni, mindenkit meg nyilvan nem erdekel. Nagyjabol egyet ertek Veled sok dologban, ezert is jottunk haza. En visszajarogatok ide az USA-ba, de csak 1-1 honapra. En csak azt nem szeretem, ha valaki azert, mert nem szeret valamit, nem felel meg az izlesenek, mar rogton tuzzel vassal akarja irtani es fujjol, holott soha nem kostolt starbucks kavet. Akinek a kotyogo az atyauristen, azt ugyse lehet meggyozni sem egy jo hosszu kaverol sem egy igazi ristrettorol. En ugy szeretnem, ha csak egy kicsivelnyitottabak lennenk az emberek az ujra es nem kapasbol elutasitank. De hat ez idealista vagyok. Szoval nincs miert bocsanatot kerj.

radiris 2010.02.08. 01:26:41

Nem fogok elolvasni 368 kommentet, ezért elnézést, ha már írta volna valaki:

Azért az dühítő, hogy egy kétmilliós európai főváros centrumában nincs egy olyan hely, ahol mondjuk reggel fél nyolckor a turisták (vagy egy buliból félrészegen hazafelé igyekvő bennszülöttek) civilizált körülmények között meg tudjanak inni egy normális kávét.

A pesti belvárosban a kávézók többsége kilenckor, tízkor nyit.

radiris 2010.02.08. 01:29:36

@Krisztina: itt lehet privit írni: katt a nickre, jobb felső sarok, "üzenetküldés" fül.

Ahhoz képest, hogy milyen kis sorszámú az ID-d, ezt azért kéne tudnod.

Krisztina (törölt) 2010.02.08. 01:58:07

@radiris: kene, kene, de ha nem tudtam? Regen jartam errefele, azota egy rakas dolog megvaltozott. Meg aztan ritkan erzek ingerenciat arra, hogy barkinek is ismeretlenul privat uzenetet kuldjek. Kulonben is mit varsz tolem,nem latod a kepemet? :)

kardi 2010.02.08. 06:54:04

@Krisztina: Pontosítom a leírtakat. A jó kávéhoz először is kell egy jó kávé. Másodszor egy olyan gép ami nagy nyomáson /kb. 19 bar/ nyomja át a vizet a kávén kb. 80-85 fokon. A kotyogó meg a szarvasi gépek azért nem csinálnak finom kávét mert nincs meg a nagy nyomás, csak kb 2-3 bar. Ezek hatására alakul ki a kávé tetején a hab, ami kávé zsírja. A zzírban vannak azok az ízek és aromák ami finommá teszik a kávét. Nekem Nespresso gépem van, a piacon egyedül ez tudja a 19 bar nyomást, ami ahhoz kell hogy jó kávét igyon az ember.És ráadásul otthon úgy hogy kb. 110 Ft-ra jön ki egy kávé. 16 féle kávé közül tudok választani, amit ingyen meg lehet kostolni a boltjukban. Azért is hülyeség amit írnak, hogy több százezer forintos gép kell, hogy otthon is jó kávét igyon az ember. Én csak azután jöttem rá milyen rossz kávét ittam addig míg nem kezdtem használni a Nespressot. Ráadáaul ha elromlik a készülék ingyen adnak egy cseregépet a javítás ideje alatt. Eléggé meglepődtem, mert ez nem jellemző Mo-n.

Plumper 2010.02.08. 08:04:55

@Krisztina: Daubnert ajánlom, és van egy nagyon jó cukrászda a Vörösvári úton.
A Zserbóban a süti + ásványvíz híresen a kielégítetlen, érett nők csalogatója.:-D

@radiris: ezt mondtam én is, hogy nincs egy normális reggelizőhely. van a "látványpékség", ahol fagyasztott sütiket adnak, reggel kígyózik a sor, leülni nem tudsz. aztán más megoldás nincs, max közértben veszel zsömlét és felvágottat, vagy otthon reggelizel. 7-kor már nyitva kéne lenniük a normális (házias ételek, meleg reggeli, jó árak, gyors kiszolgálás, asztalok) reggelizőhelyeknek.

@Kardos Gábor: a belevaló kapszulákat pedig folyamatosan venni kell. megvan benne az üzlet.

Vowel 2010.02.08. 08:15:48

@sorica123:
én például szívesen kezdeném ilyen helyen a reggelt! Nem azért, mert sznoba vagyok (vagyis dehogynem, és sosem növöm ki, már öreg vagyok hozzá) hanem, mert otthonról dolgozom, kvázi, amikor akarok, tehát királyság (lenne) néha így indítani a reggelt! :)

S.A. 2010.02.08. 08:31:01

@Kardos Gábor:

Mielőtt a jó eszpresszó kávéról írsz,legalább utánanézhetnél alaposabban.
Akkor nem írnál butaságokat.
Mellesleg féligmeddig műkávét iszol.
Nespresso?ne viccelj.

A "habot"külön megkóstoltad már?

Ajánlom figyelmedbe az www.eszpresszo.com/
Tájékozódáshoz.

Void Bunkoid 2010.02.08. 08:32:22

@Plumper: "eleve hülyeség az ilyen boltokat az emberek 90%-ának munkaidejében nyitva tartani, pl. 8-16 óra között, amikor mindenki dolgozik"

Mindenki??? Tízmillióan lakunk ebben az országban, de de facto munkahellyel 1,9 millió ember rendelkezik. A többi 8,1 pont ráér plázában tekeregni napközben is. Hogy nincs pénze, és nem vesz semmit, az nem baj, a plázákban úgyis csak nézelődni illik és nem vásárolni :)

Picsasereghajtó 2010.02.08. 08:35:19

@Fökekec: "otthon SOHA nem főz senki olyan szinvonalú kávét, mint amit egy profi gépen (1M körüli induló ár...) főzni lehet."

Tény hogy nem egymillióért vettem, csak 50K

Nagynyomású, "pumpás" - vagy nem tudom mi a pontos megnevezés - eszpresszó gép. Jó alapanyagból hozza azt, amit a belvárosban egy jobb kávézóban kapok. Legalábbis lényegesen közelebb áll hozzá, mint a kotyogó+omnia kombóhoz (vagy amitől kiver a víz, a Szarvasi okádék)

Ellenben profi gép is lehet szar, márpedig gondolom a mekiben sem ötezer forintos tesco akciós géppel nyomják, oszt mégis, pár napja jártam a Régiposta utcai mekiben, megláttam hogy van külön kávézó és ki volt plakátolva hogy frissen őrölt eszpresszó, gondoltam kipróbálom de kb Bivalybasznád-felső vasútállomás restijének színvonala volt az a kávé. Ha a Starbucks is ennyit tud, akkor köszöntem, de inkább kihagyom.

Plumper 2010.02.08. 08:47:32

@Void Bunkoid: naja, nem hinném, hogy a gyerekek, nyugdíjasok, munkakeresők és munkanélküliek a célcsoportjaik. esetleg az arra kószáló külföldiek, de nincsenek olyan sokan ahhoz.

Picsasereghajtó 2010.02.08. 09:04:43

@Plumper: Sikeres embernek van egy órás ebédszünete napközben, és mivel bringával jár belvárosi munkahelyére, ennyi idő alatt kényelmesen eljut a belváros tetszőleges pontjára ebédelni és kávézni, majd vissza :)

kardi 2010.02.08. 09:06:24

@S.A.: Te a Nespressot kevered a Nescafeval. Ez az oldal általánosságban ir a kávéról, de ott is azt irja,hogy nagy nyomással préselje át a kávét.Az ilyen darálós gépekbe ha szar kávét raksz,akkor szar kávét iszol.Én ezt ajánlom figyelmedbe: secure1.nespresso.com/shops/capsules.php Nézd meg a kávék összetevőit és hogy honnan származnak Utána térj be a Nespresso boltba és ingyen megkostólhatod bármelyik kávét. utána várom a véleményedet.

Plumper 2010.02.08. 09:08:30

@Sün! balázs: persze, biciklivel. csak éppen nem Pannóniában, hanem nyugaton.

viragszem 2010.02.08. 09:32:50

Na végre... Évek óta erre várrok!!! :))

Plumper 2010.02.08. 09:33:32

@EÖ: életem egyik legjobb kávéját (mert ez kávé!) a beduinoknál ittam.

tárhejj · http://atarhely.hu 2010.02.08. 09:40:08

Ha arra járok, majd benézek :)

Egyéves Önkéntes 2010.02.08. 09:44:15

@Plumper: ők is a sztárbákszból hozták :)

Plumper 2010.02.08. 09:52:15

@EÖ: ők helyből hozták, ott törték-őrölték össze, és főzték le.

Egyéves Önkéntes 2010.02.08. 09:55:58

@Plumper: aludtam már beduinoknál. persze csak fél szemmel mertem.

Plumper 2010.02.08. 10:06:28

@EÖ: nem kell tőlük tartani. én turistabeduinoknál aludtam (civilben olyanok, mint bárki más, csak ez a "sátrazás" a munkájuk), Izraelben.

fingerbangs 2010.02.08. 10:08:26

@Kardos Gábor: minden tiszteletem a tied de a kapszulas kavek izesitettek, sajnos a nespresso is (ahogy a tassimo, cafissimo stb is) aromasitjak oket vegyi uton
ezalol egy kivetel van, a starbucks patron amit a tassimohoz adnak usa-ban (es 2x annyiba kerul mint a tobbi)

mthrfckr 2010.02.08. 10:51:57

nordsee-t is kiherélték nálunk, meglátjuk, milyen lesz a starbucks. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.08. 11:39:51

@efhábé: ha most aszondod, hogy eszaknyugat jemenben van egy kukorice es egy paprita nevu varos akkor, akkor felkoltom Maryt es koltozunk

Krisztina (törölt) 2010.02.08. 12:30:32

@Kardos Gábor: en a zserboban a KAVErol beszeltem, nem tudom, erted-e vagy leirjam ujra :):):)

Montezuma 2010.02.08. 13:02:36

@ave:
"Miert, olyan van, hogy valaki elindul munkaba es meg alszik?"

Biztos van!

Én pl ma arra ébredtem, hogy álmos vagyok!

Plumper 2010.02.08. 13:57:18

Sb magyar fanoldal:
starbuckshungary.freeblog.hu/
az 1. kép sokat elmond: SB lötty + iPod, juppiknak, dellás tiniknek.

keptündzsekk 2010.02.08. 14:01:46

Én csak a zimbabwei kávé cserjékről szedem reggel a kávét és pörkölöm meg

a többi az nemis kávé,chh

Plumper 2010.02.08. 14:23:41

@keptündzsekk: és ott van internet, hogy ide írsz?:-)

keptündzsekk 2010.02.08. 14:35:05

@Plumper: jaja, t-mobil internet! ez alapból jár a kávéhoz, bocs.:)

épp egy vágtázó zebráról írom ezt a kommentet.

gjokkel 2010.02.08. 16:51:55

Végigolvastam az összes hozzászólást becsülettel.

Még jó hogy ennyi hozzáértő van itt...

A SB abban különbözik az "amerikai" (filteres) kávétól, hogy minden itala rövidebb-hosszabb eszpresszó kávéból készül. (De az amcsiknak van kirakva filteres lötty is kancsóba')

A Starbucks kávé nem csúcs, de az átlagnál jobb.

De a legfontosabb, hogy az USA-ban talán az egyetlen hely, ahol közepesen kulturáltan el lehet ücsörögni órákig. Még dolgozni is hagyják az embert. Na ez itt Mo-n nem lesz.

Itthon a Frei kezdett hasonlóba. Neki sem csúcs a kávéja, de legalább lehet ücsörögni.

A Nespresso szintén nem rossz. Azzal ugyanaz a helyzet, mint annak idején a CD-vel. Nem szólt úgy, mint a jó hanglemez, de a praktikussága miatt átvette a piacot.

A legdrágább "eredetvédett" Nespresso-s kapszula egészen iható.

De egyik sem fogható az igazi, rövid, olasz eszpresszóhoz. Amiből van úgy, hogy a barista csak a negyedik főzés eredményét adja ide, mert a többit nem ítéli elég jónak.

Cs@tLós 2010.02.08. 22:48:11

wow, KV flém :D
Ez tetszik. A témához nem tudok érdemben hozzászólni, nem KVzom. Sztárbákszban 1x vettem Madridban 1 előre csomagolt "3szög szendvicset", bár ha lett vna más alternatíva, tuti nem veszem meg, mert elég rosszul nézett ki (belülről a majonéz rátapadva a csomagolásra, hmmm), de a szendvics nagyon jó volt. Szal, 1 plusz pont nekik. És úgy tudom náluk szokott lenni az a finom cukormázzal bevont croissant, amit mi errefel nem ismerünk (legalábbis én még nem találkoztam vele), de hátha majd most...

Cs@tLós 2010.02.08. 22:50:03

@mthrfckr: jaja, emlékszem, gyerekkoromban 1x voltunk Ausztriában és tekintélyes mennyiségű nordsee-vel találkoztunk, Anyukámék ettek is ott, én nem, mert nem szeretem a halat.
A west endben tudom hogy van 1 db, de még embert nem láttam ott kaját kérni. Nem vagyunk halas nemzet, no :D Vagy fene tudja miért nem megy. Drága is mondjuk.

dyrtyho · http://dyrtyho.blog.hu 2010.02.09. 02:29:08

Csak egy kérdésem lenne.Ez mitől másabb mint egy átlagos gyors éttermi kávézó ? Amúgy ha tényleg nyitnak egy Starbucks kávézót a Westendbe,akkor egyszer elnézek oda,és ha jó és olcsó,és minőségi lesz, akkor a suli után oda fogok járni rendszeresen.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.09. 15:25:39

@Tie: bele is makkanánk ha ez igaz lenne!

Vaandor 2010.02.09. 19:18:23

Épp ma vetett a rossz sorsom a nyugati végbe. Épp ma a Homárra is. :-)
Előbbiben láttam egy, a fentihez igen hasonló színű/méretű feliratot:

"Itt hamarosan KÁVÉZÓ üzlet nyílik"

Még meg is jegyeztem, a hülye szóhasználat miatt. Most vagy két kávézó is nyílik*, vagy a hírverés volt túl nagy (miért baj?), vagy bármi más történet.

Amúgy elég vicces hogy a tavalyi "születésnapi megújulás jegyében" még most is tucatjával vannak letakarva a portálok, nagy részük valószínűleg simán megszűnt.
Válságos szülinapot kívánunk! :-)

*meg Occham borotvája a zsebünkben

beeee · http://www.beepee.hu/beecontent 2010.02.09. 19:51:20

ez most vagy photoshop, vagy SB-ék rájöttek, hogy ciki, és gyorsan átírták a feliratot...
így néz ki most: <a href='http://beepee.hu/sites/default/files/20100209.jpg' target='blank'>beepee.hu/sites/default/files/20100209.jpg</a>

damogran_ 2010.02.11. 16:20:58

@beeee: a link nem megy, viszont én ma voltam bent, kerestem hogy hol lehet a leendő üzlethelyiség, de sehol nem találtam. Gondolom levették a feliratot.

beeee · http://www.beepee.hu/beecontent 2010.02.12. 15:17:46

@damogran_: bocs, újra: beepee.hu/sites/default/files/20100209.jpg

utcaszinten van, ha a nyugati téri bejáraton mész be, nagyon hamar bal oldalon.

vIQtor (törölt) 2010.02.18. 00:16:39

ki a fenet erdekel hol van? az csak a kávézók McDonalds-a

wellnesskavehaz.hu · http://wellnesskavehaz.hu 2010.02.18. 07:48:05

Én akármilyen nevű kávét ittam, mindig égett a gyomrom. Amióta megtaláltam a ganoderma kávét ami a legkiválóbb arabica kávé hozzáadott gyógynövényekkel lsd ganoderma, cordyceps,ginseng, tonkat ali azóta a reflux elmúlt, jókat alszom és egész nap friss vagyok. Természetesen finomabb is mint bármelyik kávé amit idáig kipróbáltam!
ganodermakave.info

R_Gábor 2010.02.18. 08:31:00

@Nzoltan: Mert nem sima kávét kell kérni, hanem presszó kávét. Nagyon finom, rendes presszógéppel csinálják.

szárnyaló malac 2010.02.18. 09:17:59

Senkinek nem tűnik fel, hogy ez KIZÁRT, hogy Starbucks legyen? A kiírásban sehol egy logó, nem is az ő betűtípusuk, na meg aztána a Sb nem "üzlet"...
Más: ez mekkora üzlethelyiség lehet? A nyugati téri mekiben belül lévő mini mccafé is nagyobb ennél... Ráadásul egy gagyi ruhaolt és egy kaszinó (?) között, az ALULJÁRÓSZINTEN???
Ne legyetek ilyen durván ostobák, 1000%, hogy ez nem AZ a Starbucks...

zzoltan73 2010.02.18. 11:57:23

Addig nincs baj, amíg ez a legnagyobb gond, hogy hol nyílik egy kávézó. :)

Kabar 2010.02.18. 12:24:10

Szerintem starbucksba menni a magyar kávézók mellett akkor sem lenne érdemes, ha a Deák téren lenne. Megjósolhatóan nem lesz kávé 400 Ft alatt, papírpohárba fogják adni, és az íze meg sem közelíti majd azt amit egy sima restiben kapunk. Ez talán túlzás, de a pesti kávézók zöme messze lefőz bármilyen Starbucksot.

Pappista 2010.02.18. 14:46:15

Kabar-nak igaza van, gyanus ez a felirat. De a Starbucks-nak en szemely szerint orulnek, mert egy karamell macchiato meg egy raspberry cheesecake mellett jol el lehet tolteni az idot.

Pappista 2010.02.18. 14:51:53

ooops, szarnyalo malac-ot akartam irni, nem Kabar-t...

loislane21 2010.02.18. 18:43:19

a starbucks menő, mert minden amcsi filmben olyan papírpohárral a kezében futkos a magára bármit is adó főhős. Ittam a kávéjukból - szar.
A kávé Olaszországban kezdődik. nem ittam még Magyarországon jó kávét...bár néhány megközelítí. Ez a starbucks most valami hülye sznobság lesz... Hajrá

nál 2010.02.19. 19:57:00

@loislane21:
Hehe, az, hogy nem ittál még jó kávét Magyarországon, téged minősít, nem az országot. Mégis, milyen helyeken kerested?

pendulum 2010.02.26. 15:27:35

szárnyaló malaccal egyetértek, főleg, hogy azóta már nem is az van kiírva, hogy starbucks nyílik, hanem ahogy fent linkelte is valaki, "kávézó"-ra cserélték a "starbucks" szót. szóval kb 1% az esélye hogy ez az lesz.

rainboww 2010.04.19. 21:05:56

múlthéten voltam a westendben és direkt megkerestem ezt a helyet... na most ott nem starbucks, hanem kávézó van kiírva :DD nem tudom hogy időközben cserélték-e ki a feliratot vagy egy photoshoppolt kép van-e itt fent... de mindenestre vicces :D

rainboww 2010.04.19. 21:07:32

pfff most nézem hogy ezzel nem sok újat mondtam :D

vivko 2010.04.23. 14:43:17

Én imádom a Starbucks kávét de úgy gondolom hogy reggel nincs jobb mint egy méregerős eszpresszó. aztán utána jöhet a többi :P

vivko 2010.04.23. 15:36:45

amúgy énis vendéglátózok mégis mikor többször is Londonba voltam megettem a meki kaját megittam a starbucks kávét ettem fish&chipset viszont a szállodába lévő reggeli kávét nem tudtam lenyelni úgyhogy maradtam a teánál és mikor mentem valahova bementem egy SB-ba mert minden sarkon akadt egy. az ilyen dolgokat nem azért szereti az ember mert ezek a legjobbak a v ilágon hanem mert rém egyszerűek és nem mindenki azért issza metrón vagy utcán a kávét hogy azzal villogjon hanem mert siet. furcsának tartom viszont énis hogy hogy az első pont a westend-be lesz. ez nembiztos hogy a legjobb ötlet volt de majd meglátjuk. én nem budapesten lakom de a báttyám igen és ő azt monta hogy még mindig nem látott megnyílni egy darab SB-ot se ott.

beeee · http://www.beepee.hu/beecontent 2010.05.05. 17:37:18

Hű, már telematricázták Starbucks-szal!!! Itt írom ni: www.beepee.hu/node/147

A lány szürke sállal 2010.05.16. 10:43:29

Tényleg elég szánalmas, hogy a Westendben nyílik az első... én valahol a 47-es vonalán tudnám elképzelni, mondjuk a Kálvinon vagy a Vásárcsarnok közelében, de ők tudják, a kávé itt is, meg ott is ugyanolyan lesz. Egyébként igaza van hagymának, ha nem ez kell nektek, akkor nem ezt fogjátok kapni, ha senki nem jár Starbucksba, mert szar, akkor hamar be fog csődölni... de persze járni fognak az emberek, mert nem szar a kávé ott sem, lehet vízízűzni, meg szarozni, de én ittam már, nem is egyszer, és rohadt finom. Persze az olasz kávé is finom. A kettő nem zárja ki egymást. És szerintem nem fog senkit sem zavarni egy SB üzlet a Westendben, ha nyílik még több is, azok sem fognak zavarni senkit sem, mert, ha nem tűnt volna fel, van nekünk Costánk, California Cofee Company-nk, Coffee Heaven-ünk, amik kb. a SB másolatai, és még nem döntötték fel a magyar gazdaságot. (más igen, de ezt most hagyjuk) Üdvözlettel: egy kávéimádó

A lány szürke sállal 2010.05.16. 10:50:12

Tényleg elég szánalmas, hogy a Westendben nyílik az első... én valahol a 47-es vonalán tudnám elképzelni, mondjuk a Kálvinon vagy a Vásárcsarnok közelében, de ők tudják, a kávé itt is, meg ott is ugyanolyan lesz. Egyébként igaza van hagymának, ha nem ez kell nektek, akkor nem ezt fogjátok kapni, ha senki nem jár Starbucksba, mert szar, akkor hamar be fog csődölni... de persze járni fognak az emberek, mert nem szar a kávé ott sem, lehet vízízűzni, meg szarozni, de én ittam már, nem is egyszer, és rohadt finom. Persze az olasz kávé is finom. A kettő nem zárja ki egymást. És szerintem nem fog senkit sem zavarni egy SB üzlet a Westendben, ha nyílik még több is, azok sem fognak zavarni senkit sem, mert, ha nem tűnt volna fel, van nekünk Costánk, California Cofee Company-nk, Coffee Heaven-ünk, amik kb. a SB másolatai, és még nem döntötték fel a magyar gazdaságot. (más igen, de ezt most hagyjuk) Üdvözlettel: egy kávéimádó

A lány szürke sállal 2010.05.16. 10:52:37

Tényleg elég szánalmas, hogy a Westendben nyílik az első... én valahol a 47-es vonalán tudnám elképzelni, mondjuk a Kálvinon vagy a Vásárcsarnok közelében, de ők tudják, a kávé itt is, meg ott is ugyanolyan lesz. Egyébként igaza van hagymának, ha nem ez kell nektek, akkor nem ezt fogjátok kapni, ha senki nem jár Starbucksba, mert szar, akkor hamar be fog csődölni... de persze járni fognak az emberek, mert nem szar a kávé ott sem, lehet vízízűzni, meg szarozni, de én ittam már, nem is egyszer, és rohadt finom. Persze az olasz kávé is finom. A kettő nem zárja ki egymást. És szerintem nem fog senkit sem zavarni egy SB üzlet a Westendben, ha nyílik még több is, azok sem fognak zavarni senkit sem, mert, ha nem tűnt volna fel, van nekünk Costánk, California Cofee Company-nk, Coffee Heaven-ünk, amik kb. a SB másolatai, és még nem döntötték fel a magyar gazdaságot. (más igen, de ezt most hagyjuk) Üdvözlettel: egy kávéimádó

A lány szürke sállal 2010.05.16. 10:56:41

Bocs a három kommentért, megőrült a Firefoxom. =S

El Argentino 2010.08.07. 06:48:42

Energiaital árulnak? :D
süti beállítások módosítása