Tékozló Homár

Összetörte hamburgernyi Smartkártyáját

2010.04.09. 13:12 | jackyll | komment

Béla szomorúan tapasztalta, hogy fél éve töltögetett Shell-kártyája a Mekiben egy darab kis hamburgerre fussa:

Körülbelül azóta volt egy üzemanyag-töltőállomásos pontgyűjtőkártyám, mióta bevezették. Régebben nem igazán használtam, csak a port fogta a fiókom mélyén. Valamikor ősszel került elő és azóta - a pultos lányok kérésére - szorgalmasan dugdostam a megfelelő helyre és csak gyűltek-gyűltek a pontok. örültem én is, a lányok és kártya is. A mai napon szép, napsütéses tavaszi idő volt és megkívántam egy csavart fagylaltot, ezért az első adandó alkalommal bekanyarodtam egy kártyapartner gyorsétteremhez és úgy terveztem, hogy elnyalom az egyenlegem egy részét.

Az első hideg zuhany akkor ért, amikor a betanuló eladólányt és engem is lekezelő módon kioktatott a manager, hogy nem nyalunk egyenlegből, azt csak készpénz ellenében tehetjük. Az egyenleg csak hamburgerre és menüre használható fel. Jó, akkor kérek egy hamburger menüt közepes kólával - mondtam. Erre ezervalahányszáz forintot szerettek volna kérni tőlem. A miért kérdésemre az volt a válasz, hogy a kártyámon lévő egyenlegből egy darab KIS hamburgert kapok és marad még 10 pontom.

Itt elszakadt a cérna, nem kértem az egy darab kis méretű hamburgert, viszont a parkolóban megálltam a kuka mellett, négy darabba törtem a kártyát és elhelyeztem a hulladékok között, mert oda való. Délután tankoltam a szokásos benzinkútnál, ahol a pultoslány megkérdezte, hogy bedugom-e, én pedig azt válaszoltam, hogy már nem tehetem, mert egyrészt kikúrtam a kártyát a picsába, másrészt pedig a fél éve tartó dugásokból csak egy KIS hamburgerre való jött össze, ergo - számomra - ez nem kellően jövedelmező testmozgás. A lány egy jót nevetett ezen és megkérdezte, kérek-e akciós poharat plusz valahányszáz forintért. Ezen én is jót nevettem és nem kértem :)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

apuc 2010.04.10. 09:01:20

Irígylem a posztoló problémáit...

PuruttyaIrto (törölt) 2010.04.10. 09:18:27

magyarországon minden jó nyugati dolgot úgy el tudnak ba$zni, hogy gyakorlatilag csak sírni lehet rajta. USA-ban is vannak ilyen kártyák, és a Wallmartban kaptam ilyen, meg egy abc-ban, és amikor bevásároltam, akkor mondjuk $22 helyett csak $19,8-t fizettem, ha felmutattam a kártyát. Tehát ott azonnal, jól látható és érzékelhető módon kaptam kedvezményt.

Amúgy az összes helyet utálom ahol ezt a balfa$z supershop-ot nyomatják. Olyan kicsit mint a Sciennet, aminek ugyebár most fogják megba$zni pár évre a vezetőjét. Ez is csak egy nagy lehúzás, a prosztó magyar marketingesek miatt.

DePassant 2010.04.10. 12:47:24

még a smart kártyák fénykorában voltak internetes kérdőívek, amik kitöltéséért lehetett kapni párszáz pontot. szar volt a rendszer egy kérdőívet többször is kitölthettél és mindig kaptál pontot érte. több tízezer pontot szedtem össze, mindenkinek én töltöttem a pannonos kártyáját, és állandóan mekiben kajáltunk :) aztán rájöttek a hibára, na azóta a fiókban figyel a kártya...

juhaszcs 2010.04.10. 12:59:37

Jó szar poszt ki a franc eszik mocskos hamburgert,Magyar ember pörköltet eszik meg gulyást!
Szarjon sünt a hamburgerzabáló birkák társadalma!

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.10. 13:33:32

@romesz: gőzöm sincs! :D
zacsiban van és bontás után ehető. hogy az főzött, sütött, rántott vagy esetleg abált, nem tudom. de hogy nagyon finom, az biztos. :)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.10. 13:36:18

@négyfelé tört sajtburgeres szmartkártya: hidd el, nem szarrágóság.
én tankoláskor szoktam használni, ha nem felejtem el. ha mégis elfelejtem, akkor sem megyek a dunának. :)
ráadásul Mc-ben még sosenem adtam oda... igaz, van hogy 1 év is kimarad mire Mc-be jutok. az is inkább akkor, ha éjszakai melóba futok bele.

MosoMasa 2010.04.10. 16:02:33

@salapapa: Látod barátom ez a te bajod, hogy csak, és kizárólag ítélkezni tudsz minden ismeretet mellőzve.
Jelen esetben anélkül hogy láttál volna, vagy ismernél egy cseppet is.

naiad 2010.04.10. 17:01:44

MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKET

eprecske a kecske 2010.04.10. 17:14:49

MUTYMUTY MEGESZ TITEKET MUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKETMUTYMUTY MEGESZ TITEKET

۝merta-X 2010.04.10. 19:07:47

Én készpénzért tankolok, sokat, cégesen, és azzal töltögetem a supershopot. Múltkor elfelejtettem lóvét vinni, és 4500 pezóval kisegített a kártya. Tök jó volt.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.10. 19:32:06

Lech Kaczyński és utastársai nyugodjanak békében.

.

Mylady 2010.04.10. 20:48:26

@Don Bandi: Döbbenetes. A fél lengyel vezérkar.

juhaszcs 2010.04.10. 21:04:43

Mehetne utánuk a teljes magyar politikai elit is.Az összes!
Szarjanak sünt!

Mylady 2010.04.10. 21:40:15

Én nem szoktam senkinek a halálát kívánni. Most sem teszem.

triple_sec 2010.04.10. 22:25:26

Smart kártyámat néhány hónapja váltottam ki. Kb. az ötödik vásárlást követően többet nem tudtam használni, mert letiltották. Alaposan elolvastam a szabályzatot, hogy mit csináltam rosszul, de nem tudtam rájönni, én minden előírást betartottam. Ergó valószínűleg valamelyik mekis pultos hibázhatott, amikor rátette a pontokat. Írtam a Smart ügyfélszolgálatnak–kétszer is–az internetes felületükön keresztül, "azóta is válaszolnak". Így kártyám várhatóan Béláéhoz hasonló szomorú sors elé néz.

triple_sec 2010.04.10. 22:33:26

@triple_sec: Mármint nem Béla sorsa szomorú (merem remélni), hanem a kártyájáé... :-) Tehát "helyesen" (ha ilyen szerkezet létezik, majd a nyelvtannácik jól belém kötnek): Beláééhoz.

dover 2010.04.10. 23:09:15

igazi kampánycsend sztori :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.11. 06:03:39

fozik azutan lefagyasztjak es igy aztan hidegen eszem mindig, en legalabbis,
ezert hivom nyersnek
ez a rozsaszin a kedvencem a mar emlitett koktelszosszal

Rosszindulatú Vászka 2010.04.11. 06:39:37

Bezzeg Svédországba... ott még a kapus is boldog, mer csak beáll és véd. Teccikérteni. MNomeg ottan egy csomó rengeteg fogyasztóvédő svéd- és dacszöveccség is van.

Don Quixote de la Ferko 2010.04.11. 07:29:24

Testvér, dugikázás helyett már az első alkalommal meg köllött volna nézni, hogy mit kapsz a pontokért.
Oszt röhögni egy jót, és letojni az egészet.

rawdu 2010.04.11. 10:36:16

A Smart kártya akkor éri meg, ha negyvenezer litert tankolsz. Akkor kaphatsz egy naaaagy hamurgert is.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.11. 10:58:15

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: hogy ez eddig nem jutott eszembe! :) aldiban nem lehet kapni?
@juhaszcs: igazi ősbunkó vagy-e?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.11. 11:09:24

@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!: arany barátocskám, nem én írtam magamról fentebb minden ismeretség nélkül.
cccö. :P

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.11. 11:10:51

@juhaszcs: milyen elitről beszélsz? az elit az követendő... de ezek.....

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.11. 11:15:50

@romesz: értem... akkorhát nem pirosan születnek... 8)
akkorhát úgyjártam, mint hagyma. megettem, hogy a frigóból kivett az nyers.
ez van.
de akkoris shrimp és akkoris piros kis biszbasz és akkoris nagyon finom! :D

MosoMasa 2010.04.11. 11:49:24

@salapapa: Csak hogy amit te írtál (ti.: "160-170kilós a kétkezes szorításom"),
azt bármiféle ismeretség nélkül lehet tudni hogy messze nem igaz.

Vagyis ... volt egy szó, amit te előszeretettel használsz, igaz a legmeglepőbb és nem odavaló, értelmetlen kontexusban.... várjál... eszembe jut mingyárt....megvan:
Hazudsz. Ez az.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.11. 11:52:44

@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!: nem ülhet mindenki íróasztal mögött aranyom! :)
kis hazug hármaska...

MosoMasa 2010.04.11. 12:21:13

@salapapa: Hát igen, nem ülhet mindenki ott.
Azonban te ezzel a képességeddel a földön egyedülállónak vagy tekinthető.
Tekintve hogy az ember harapása is "csak" 80 kiló, a te szorításod egy medve harapási erejéhez konvergál, ami ugy 160-200 kilo, ami azért valljuk be valóban szép teljesítmény.
Azonfelül az emberi kéz szorításában a 40 kiló körülit már végletesnek tekintik.

Én igyekeznék kihasználni ezt a teljesítményemet - kezdetnek ajánlom a fókuszt az rtlklubnál....aztán ki tudja.
Lehet hogy valahol még satunak is szívesen alkalmaznának - különös tekintettel mobilitásodra.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.11. 13:27:02

@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!: örülök neki, ha nem vagyok átlag. :)
csak hogy bebizonyítsam, mekkorákat mondasz... tessék, én bizonyítani is tudom az állításomat.
méghogy 40 kiló... nyunyóknak apukám! :P
static.fotoalbum.hu/picturezoom/2010/04-11/salapapa/szoritas_132325.JPG

nem lehet mindenki olyan magamutogató féle, mint te. én nem akarok bazári majom lenni. :P
különben beletrafáltál... anno amikor 25éve lakatosként dolgoztam, satukéz volt az egyik becenevem. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.11. 13:46:20

@salapapa:
sala, sala
Te jo srac vagy de megint vetitessz:)
csinaljak neked ilyen fotot 200 kilorol?
1 perc
mondjuk en nem vagyok egy nagydarab de ha most kimegyek a furdoszobaba es raallok a merlegre, olyan 190 pounds korul vagyok, akkor a merleg fixalja a mereset
felemelem es a Mary lefotozza
es akkor megvertem satukezt:)

/ nem , nem vagyok berugva meg, reggel 8 sincs, majd estere/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.11. 14:02:46

de kiloban is megy, ha atallitom es huzom magam a torolkozotartorol:)
ha hazajon Mary csinalunk egyet de most dolgozik es nincs 3 kezem
hu tenyleg megcsinalom 1 kezessel:):)
190 kilo 1 kezzel
hagyma from junajted sztetsz
mennyetek mar valasztani inkabb, mint hogy itt vitatkoztok
/amerikabol is meg lehet serteni a kampanycsendet? mert akkor ki leszek moderalva/

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.11. 14:11:17

@hagyma: az ötlet nem rossz! :D hogy ez nem jutott eszembe... az a baj, hogy nem vagyok 105kiló sem. fogyok... ;)
ezt pedig én készítettem. (segítek: önkioldó funksön! :D )
most csináljak videót? szerintem felesleges... nem kívánok több energiát feccölni egy ilyen kis szarjankóra. az ilyen kis kötözködő nyunyekokat rühellem, mint ez a hármaska is...
tele van velük a net. így nagy a pofája a klavi mögül de ha szembe kellene állnia valakivel, akkor inkább ordít egy kerítés mögül. :D

rickyramirez 2010.04.11. 14:13:11

@triple_sec:
Nos, nem tudom, mit jelent az, hogy nyelvtannáci, de egyet tudok: a "Béláééhoz" az nem helyes. Az eredeti mondat majdnem helyes volt, csak egy határozott névelővel kellett volna megtoldani, így: "Így kártyám várhatóan a Béláéhoz hasonló szomorú sors elé néz." Mivel a Béla szót birtokos személyjellel láttuk el ("é"), ez utal arra, hogy a kártyájáról van szó. A határozott névelő pedig a "szomorú sors" miatt kell.
Ha Béla szomorú sorsáról lenne szó, és a kártyádnak is ezt szánnád (tehát amilyen Bélának mint embernek lenne), ezt írhatnánk: Így kártyám várhatóan Bélához hasonló szomorú sors elé néz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.11. 14:28:33

@salapapa:
az igazsag az
en azokon rohogok akik ilyen komolyan veszik az internetes forumokat
ne elsozz!!!!
ne csetelj!!!!
ne offolj!!!

oszinten megmondva, mivel ugyis klotyora kellett mennem, kiprobaltam ezt a furdoszobamerlegest
hat en sem hiszem el neked
ennyire nem lehetek suger, hogy 100 kiloval tobbet szoritassz
de videoval ne bajlodj

Marynek Big Ass az indian neve
a Tied Satukez lesz
Vicehands

MosoMasa 2010.04.11. 15:12:47

@salapapa: Én vagyok a magamutogató? Hihi.
Mit magamutogattam?
Neked valamiféle értelmezési problémáid lehetnek, hogy nem ismered a szavak jelentését - olyan diszlexia féle.
Nem baj, legalább borzasztóan erős vagy.... mondom: rtl fókusz!

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.11. 16:23:22

@hagyma: nabakker... írtam, majd nyomtam egy return/entert. :D

lehet carabb napod van, ahogy nekem is. nem mindig vagyok ilyen szivacskezű...
már a fiammal (cca 80kg) sem tudok úgy elszaladni, mint pár hónapja.
lehet, hogy a fogyással elmegy az erőm is? 8-)

Mary valódi indián?
jóhogynemmár secondhands. :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.11. 18:35:16

@Mylady:
most mar igen
raadasul klikk elott azt hittem komoly:)
@salapapa:
nem indian , de attol eleg jol nol a segge

amugy viccet felreteve, apai agon talalt valami indian beutest, volt egy indian feleseg a csaladban

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.11. 19:42:06

na megnezem, valasztottatok-e mar kiralyt

Mylady 2010.04.11. 20:21:39

@hagyma: áááá... még párezer ember sorban áll
tiszta röhej

nekem mondjuk szerencsém volt, bementem, regisztráltak, szavaztam, eljöttem
összesen 2 perc

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.11. 20:31:38

@Mylady: operettorszagban meg 2000 ember nem szavazott, ezert nem lehet beszelni a felmeresekrol
de mar ezr helyen fenn van a net-en
muhhahha/ hogy az internetes szlengel eljek/
a sorban allva aszongya, hu a qrwa eletbe, ennyire vezet a fidesz, akkor az mszp-re savazok:)
mert a sorban nezi a tv-1-t:)))
komolyan bexarok

Mylady 2010.04.11. 20:42:56

@hagyma: az a röhej, hogy péntek délután zárták a listákat
tehát pontosan látták, hogy hol mennyien fognak szavazni
egy-egy szavazókörre jut 1-2 ezer ember
az átjelentkezőket meg egyben bezsúfolták egy-egy körbe
volt ahol a helyi 2 ezer mellé kaptak még 3 ezer átjelentkezőt

és nincs extra kapacitás a bizottságokban, nincs plusz szavazófülke

szerencsétlenek 3-4 órákat állnak sorban (sok helyen zuhog az eső)

és azt mondja az ovb: "nem a mi hibánk"

én még ma kirúgnám őket
sőt, azt mondom, ha egy cseppnyi tisztesség van bennük, még ma este felállnak mindannyian

Mylady 2010.04.11. 20:45:17

meg az is röhej, hogy voltak helyek, ahol egész nap hosszú sorok álltak
az ovb meg negyed 8-kor (már túl az exit pollokon) bejelenti, hogy "hohó, kampánycsend van"

mintha este 7-kor ébredtek volna fel

romesz 2010.04.11. 20:48:43

@salapapa: van piros is, pl az aquariumomban pirosak vannak, de azok nem emberi fogyasztasra vannak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.11. 20:51:22

@romesz:
Te hulyenek nezel?????????
biztos elmegyek New yorkba
de 2 ev mulva itt mar savazhatok, akkor fogok
@Mylady:
ez a kampanycsend eleve vicc, eleg lenne a valasztokorzetek elott betiltani az agitalast, de az mar vicc, hogy a tv-ben nem lehet beszelni az exit pollrol

romesz 2010.04.12. 03:54:59

@hagyma: :D ne vedd szivedre,
nem lehetett kihagyni

juhaszvik 2010.04.12. 07:31:47

ez már a hétvégi? :)

AlexWolf 2010.04.12. 07:45:01

Öööö...ez a poszt meglehetősen hasonlít a múlt hetire.

juhaszvik 2010.04.12. 08:02:22

@AlexWolf: a látszat ne tévesszen meg.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.12. 08:26:30

a sorbanálló szavazók nem írnak egy szaftos posztot nekünk?

B@nális coitus 2010.04.12. 08:38:52

Ha nem egy ezresért tankolnál havonta egyszer, akkor biztos több pontod lenne!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.04.12. 08:45:15

Ennyi posztot nem bírok elolvasni így hétfőn reggel.
Kérném kisebb adagokban tolni az irományokat.

Mylady 2010.04.12. 08:59:23

OK, Szilynek felmentése van, mert helyszíni twitterező volt. De a többiek? Miért nem dolgoznak? Hol az új poszt?

akikaztmondjákni 2010.04.12. 09:14:39

Ezt nem mondjátok komolyan??:D
Péntek óta nem volt mit??
JééééééééééézusMáááááááááááária!

2010.04.12. 09:17:12

Jóreggelt !
Most jöttem Burkina Faso-ból, és sikeresen leszavaztam Mkele Ndebebe elnökre és az oda-vissza repülőúttal is gyorsabban megjártam, mint a bocskai úti szavazók.
Abszurdisztánozni már lehet ?

2010.04.12. 09:20:17

@Mylady: nincs bennük tisztesség. Fantasztikus jó látlelet volt ahogy a kamerák előtt impotens módon facsarták az izzadtságot a hónaljukból órákig. Ezzel a politikus és tisztviselő gárdával elmehetünk a ***csába.

Mylady 2010.04.12. 09:28:25

@Kulics: á, én neten próbáltam követni

dühös voltam, mert elvették azt az élményt, amit a feldolgozás folyamata jelent
hogy az ember lesi folyamatosan, hol hogy állnak

szerintem mindenki monnyon le! most!

akikaztmondjákni 2010.04.12. 09:30:23

@Mylady: Úgy van!:)

A Retek klubot nézte valaki?
Baromi szánalmasak voltak:D Nem volt téma(!) és miröl beszélgettek?Hogy mi az a blog meg blogger...Uramatyám:S

juhaszvik 2010.04.12. 09:35:24

Tisztelt OVB!

Mint tudatos választó, a tegnapi napon is részt vettem családommal a négyévente meghirdetett parlamenti választásokon. ám amiért ezt a levelet megírtam Önöknek, az a hihetetlen és számomra érthetetlen viselkedés volt, amit a tordabattyányi választókerület 2. számú választókörzetében tapasztaltam egyik alkalmazottuktól.
Mivel vasárnap is dolgozom, így egész nap nem értem rá, ezért csak késő délután tudtunk felkerekedni, hogy eleget tegyünk állampolgári jogunknak, mivel akkor még úgy tudtam, hogy a választás este hétig tart.
Amikor olyan fél hét felé megérkeztünk még úgy tűnt, hogy minden rendben, a sorban csak egy idős nénike állt, aki bár láthatólag nem sietett, mégis azt a látszatot keltette, hogy időben vagyunk.
Az asztalokhoz először a 72 éves nagyapám lépett, aki már nagyon sok mindent megélt életében. mögötte a feleségem, aki most 6. hónapos terhes. A nagyapám odaadta az igazolványát egy középkorú, nem túl attraktív nőnek, majd egy másik hölgy megkérdezte a nevét. már itt furcsállottam, hogy ha az előbb adta oda az igazolványát, akkor miért kell megkérdezni a nevét.
A következő furcsaság megint nagyapámat érte, amikor az a biztos, akinek a szavazó lapot kellett odaadnia (egy szemüveges, kopaszodó, beszürkült 40 körüli férfi) kissé zavarodottan nézett ki az ablakon, és láthatóan nem akarta észrevenni a nagyapámat. Majd mikor már egészen ott állt előtte, akkor tett úgy mint aki észreveszi, és flegmán átnyújtotta a papírlapot.
kérdem én: egy magyar állampolgár, aki ráadásul egy idős, sok mindent megélt öregember, hogyan érdemelte ki, hogy demokratikus jogainak gyakorlása közben így semmibe vegyék?
továbbá hogyan képes valaki, aki négyévente csak egy-két napig dolgozik, ilyen udvariatlanul, munkakörével visszaélve élősködni a választó polgárokon.
ilyen körülmények között kellett a terhes feleségemnek is részt vennie a választáson, ami minden bizonnyal nem tesz jót a születendő gyereknek, és ez miatt hangot is adtam véleményemnek.
Továbbá már csak félve merem megjegyezni, hogy a toll, amivel az szavazatomat leadtam első próbálkozásra csak nehezen fogott, és többször kellett az x-et megrajzolnom.
Remélem belátják, hogy ilyen körülmények között nagyon hamar el fogják veszíteni a választóikat, ezért remélem, hogy ezekre a problémákra mihamarabb megoldást találnak.
Továbbá jelzem, hogy e levél másolatát elküldtem a Fogyasztóvédelmi Hivatalnak, és a Tékozló Homár nevű internetes oldalnak.

Üdvözlettel

ZS

juhaszvik 2010.04.12. 09:38:41

ez egy fantázia poszt, lehet rajta csámcsogni :)

így kezdődik:

Unta a munkáját a "mikulás választási biztos"

Túl vagyunk egy újabb parlamenti választáson, és ZS egy érdekes, nem mindennapi esetet számol be, tele indulattal, kopasz emberrel, terhes asszonykával. Leve az Országos Választási Bizottságnak alant:

akikaztmondjákni 2010.04.12. 09:57:22

JÓ VICC!!!!!!:D ( a la anyuka )
B+...multkor a subbaval szorakoztak, most meg a homárral...nem jó ez így.

burnout 2010.04.12. 10:02:55

@juhaszvik: Ez a hét is jól indul.Ez úgy magától jött,vagy előre megfogalmaztad?

juhaszvik 2010.04.12. 10:08:17

@burnout: Ez a történet teljes egészében a képzelet szüleménye. Bárki bármilyen hasonlóságot vél
felfedezni valós személyekkel, helyekkel vagy eseményekkel kapcsolatban, az csupán
beteges képzeletének szüleménye.

:)

Már túl sok homár posztot olvastam, és néhány jellegzetes motívumot szerettem volna visszaadni. Csak elhelyeztem benne néhány mozzanatot, amire szeretnek mozdulni a kommentelők.
Amúgy jogosan. :)

burnout 2010.04.12. 10:08:24

@akikaztmondjákni: Másnaposságra kérnék szépen tanácsokat.

akikaztmondjákni 2010.04.12. 10:13:49

@burnout: Ja.Leesett már.
Tudod: napszemüveg, pezsgőtabletta, sok-sok kaja, lehetőleg szénhidrát:D:D:D
És menj haza aludni.
Ha muszáj, hányj is:D

AlexWolf 2010.04.12. 10:16:39

Másnaposságra a legjobb a húsleves, mert van benne sok víz és só is.

Mylady 2010.04.12. 10:18:29

@juhaszvik: bakker, kb a feléig azt hittem, komoly :P

burnout 2010.04.12. 10:18:50

@akikaztmondjákni: Hát.../hát-tal nem kezdünk mondatot/kitől kérjek?Én is megoldottam sok problémádat.

juhaszvik 2010.04.12. 10:19:27

@burnout: én nagyon rossz másnapos vagyok, semmi nem segít, csak az alvás, de az is csak kicsit.
viszont láttam boltban ilyen másnaposság elleni pirulákat, valaki próbálta már?

vernarancs 2010.04.12. 10:29:51

Uj poszt mar csak az uj kormany felallasa utan lesz.

2010.04.12. 10:38:42

@akikaztmondjákni: az M1 jobb volt: ott két vitriolos megmondóember kemények ekézte az ovb-t. tulképp a választást leszarom, de ez a botrány tetszett. Ha jöttek volna normálisan az eredmények akkor le is kapcsoltam volna a tévét és majd reggel megnézem a végeredményt.

Montezuma 2010.04.12. 10:48:10

@juhaszvik:

"én nagyon rossz másnapos vagyok, semmi nem segít, csak az alvás, de az is csak kicsit.
viszont láttam boltban ilyen másnaposság elleni pirulákat, valaki próbálta már? "

Azok nem érnek semmit se.
Elárulom a nagy titkot, hogy mi segít legjobban. A víz. Igyál sok sok vizet.
Ugyanis az alkohol lebontásához víz kell. A szervezetben a vízhiány meg fejfájáshoz vezet. Plusz még felerősíti a másnaposság tüneteit. Szóval kösd rá magad a csapra:)

akikaztmondjákni 2010.04.12. 10:56:57

@Kulics: Milyen botrány?Én csak addig néztem, h megmondták ki nyert.O.V. dumájára nem voltam kiváncsi.

juhaszvik 2010.04.12. 10:59:06

Re: Unta a munkáját a "mikulás választási biztos"

Nemrégiben kaptunk egy állampolgári bejelentést ZS-től, aki nehezményezte, amiért nagyapját egy beszürkült, kopaszodó választási biztos inzultálta. Erre reagál most az OVB:

Tisztelt XY!

Sajnálattal vesszük tudomásul mindazt, amit Bizottságunknak írott levelében megemlített.
Az Országos Választási Bizottság mindent megtesz azért, hogy a választásra jogosult összes magyar állampolgárnak elérhetővé tegye a kulturált, európai választás lehetőségét. Ennek érdekében biztosaink hozzáértését többlépcsős vizsgálati módszerrel ellenőrizzük, amiben a szakmai felkészültségük mellett kommunikációs érzéküket és ügyfélbarát hozzáállásukat is nyomon követjük.
Mindezek mellett természetesen előfordulhat, hogy olyan személyek is átjutnak a rostán, melyek normális esetben nem felelnek meg a körülményeknek.
Az említett balszerencsés estre vonatkozólag közöljük, hogy azt kivizsgáltuk, mely vizsgálat lezárulta után alkalmazottunk elbocsátásra került.
Továbbá az eddigi eljárásrendet felülvizsgálva arra az elhatározásra jutottunk, hogy alkalmazottaink ezentúl nem csak 1-2 napot fognak dolgozni négy évente, hanem átszervezéssel megoldjuk hosszútávú dolgoztatásukat is.
Az Országos Választási Bizottság számára minden választó bizalma ugyanannyira fontos, ezért bízunk benne, hogy ezek után Ön és családja továbbra is tagja marad a választási jogával élők népes táborának.

Üdvözlettel

Nagy József
kommunikációs igazgató

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.12. 11:00:02

@juhaszvik: tudod mi a borzasztó? hogy ez nem is fake!

valamivel 17óra után elmentünk kis feleségemmel tegnap leadni szavazatunkat a számunkra megfelelőre.
negyed mp alatt a személyi-lakcímkártyaelvevőnél voltunk -dekutyagyorsakleszünk!- gondoltam.
aztán a nem kedves viszont nagyon randa nőimitátor keresi a feleségem nevét. ge... ger... gere... -itt közbeszóltam, hogy gercs!- gere... gere... - és nem találja!
asztal többi tagja csak néz... Mrs randaság végre megtalálja a feleségemet, tovább engedi. onnantól semmi extra, tényleg gyors volt. de ha nem szólok hogy én is gercs.... csak -né nélkül, szerintem még mindig nem fejezzük be a szavazást.

ha már körzetekben hasonlóan járt mondjuk 500 ember, egy nanomásodpercig sem csodálkozom a tegnap este történteken.

más: ma reggel TV2, beszélgetés a... no, a nevét ne kérdezd mert a muinkába készülődéssel foglalatoskodtam de egy randa, kecskefejű, erősen kopaszodó egyed volt.
úgy hárította a felelősséget magáról, ahogy azt az elmúlt 50 évben tanulta! asszem Demcsák Zsuzsa kérdezgette, de már a csajszin is látszott a tehetetlen düh.
fel fogom tenni a jutúbra azt a videót is, csak odahaza felejtettem a mobilwinyót amire vettem.

éljen a tökéletesen mexervezett magyarországi választás 2010!

vernarancs 2010.04.12. 11:01:42

@Kulics: Szerintem inkabb szanalom volt, hogy a ket joghoz mit sem erto politikai elemzo osztotta az eszt az ovb-rol. Holott az ovb pontosan azt tette amit a torveny eloir.

En inkabb filmet neztem majd ejfel korul megneztem, hogy bejott-e amit tippeltem vegeredmenynek.

2010.04.12. 11:34:59

@vernarancs: vitatkozok veled: az ovb az impotencia megtestesítője volt tegnap.
Amúgy mennyi pénzt kaptak azok az egyetemisták akik 5-6 órát álltak sorban, hogy egy eleve lefutott választáson szavazzanak ? Mennyire életszerű, hogy ha 700 állnak előttem a sorban akkor még sorba állok hajnalig, úgy hogy mire végzek már nincs tömegközlekedés... másnap munkanap... stb.

vernarancs 2010.04.12. 12:29:49

@Kulics: Nem hiszel az emberek kitarto demiokratikus jogaikhoz valo ragaszkodasaban? :)
Az ovb lehet, hogy impotens, de leginkabb azert mert nem idoben mondtak, hogy amig folyik a szavazas addig kuss es hirzarlat van.

imittto 2010.04.13. 06:50:07

Már két hete, mikor átkértük ide éreztem hogy ebből gáz lesz. Kishölgy mondta a gyöngyösi okmányirodában hogy oda nem tudja adni a papírt ahova kérjük csk arra az 1 helyre ahova az adott kerületben dobja a gép...mondom nem lesz így azon az 1 helyen tömeg? Erre semmit sem mondott.
Mi reggel 9 magasságában voltunk Újpalotán. Már akkor azt mondták 40-50 perces sor van. Kisgyerekkel előre küldtek (na ebből rögtön lett lincshangulat persze), kettőnk papírját 15 perc volt kiadni.

Alikam 2010.04.13. 15:21:11

Halleluja!

Végre egy ember, rajtam kívül aki rájött - bár kicsit későn, hogy mekkora egy parasztvakítás ez a kártya!

Arra jó, hogy mindenki feltartsa a másiakt egy fél percig.

Semmi másra, de a nyomorék azért mindenhova elviszi magával mert ha 10 évig gyűjtöget, akkor majd kap egy fütyülős cukorkát.

Ez egy valakiknek jó, akik mondjuk fuvarozók, taxisok stb. stb. akik elnyomnak 100.000 forintnyi benzint egy hónapban céges költségre a kártya viszont náluk van.

carlo74 2010.04.14. 13:47:26

ez miért homáros? egyértelműek a szabályok, árak, pontok..

Sferrari 2010.04.15. 09:16:48

Pedig kérhettél volna poharat én gyűjtöm :D :D Sőt még egy kis hamburgert is postáztam volna érte! :D

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.04.19. 09:38:06

ebben semmi átverás nincs, már persze túl azon, hogy az összes ilyen kártya alapból az.. ilyen mértékű tudatlansággal és naivitással azért elég veszélyes élni egy ilyen szar globálkapitalista rendszerben, az már egyszer biztos.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.04.19. 09:39:38

amúgy szerintem teljesen korrekt.. az ember tankol meg költ, és azért átlag alatti felhasználás mellett is összejön 2-3 havonta egy bigmek menü.. jó az. de aki ettől az egésztől többet vár, az nem tudom hol él..

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.04.19. 09:42:20

a szupershop kátyámmal fizetni szoktam, a smartkártyámra gyűjtött pontokból meg le szoktam néha mostatni az autót. szerintem tök jó dolog.

azt meg leszarom, hogy milyen marketing célokra használják az adatokat és még ennél is jobban leszarom az APEH-et, mert ellentétben derék honfitársaim többségével, nem csalom az adót és semmi titkos nincs a vásárlásaimban, és ha netán megkeresnek egy személyre szabott ajánlattal, még lehet, hogy örölni is fogok neki és ettől még nem leszek automatikusan konzumidióta, max. tudatos vásárló.

zsuzsistennő 2010.05.29. 14:39:29

@Bukowszky:
Tök igazad van...nem tudom a beíró mit várt ettől az egésztől? Hogy vesz egy 4 tagú vacsorát?? max. ha annyiért tankol....
Nekem Super...kártyám van, nincs rajta sok pont, de volt már, hogy kisegített, mert abból vettem cigit....vagy éppen reggelit...
Szóval szerintem meg jó dolog, főleg ha az ember gyűjtögeti rá a pontokat!
süti beállítások módosítása