Irtóra unatkozhatnak az ismert távközlési szolgáltató szerelői, ezért vicces dolgokat találnak ki a saját szórakoztatásukra. Györgyhöz tévét és telefont vezettek be, de a telefon nem működött. Miután György ezt bejelentette, semmi sem történt, kutya sem jött ki hozzá, ám amikor két nap múlva betelefonált, azt közölték vele, hogy a leadott munkalap szerint minden rendben van. Misztikus, ugye? Na, az még misztikusabb, hogy amikor felhívta a saját számát, egy ismeretlen asszony jelentkezett. Vérbeli thriller alant:
Tisztelt Digi !
2010 április 24-én kötöttem szerződést üzletkötőjükkel DIGI+ TV csomag és telefon szolgáltatásra. A bekötés vállalt határideje 30 nap volt. Ennek ellenére gyorsan, már május 5-én megtörtént a bekötés. Tulajdonképp elégedett lehetnék, de...
A bekötéskor kaptam egy "utalványt", amely ellenében az ügyfélszolgálati irodában megkaptam a telefonkészüléket is. Ez május 11-én történt. Hazavittem a készüléket, és csatlakoztattam a kiépített aljzathoz. Mivel nem volt vonal, ezért hívtam az ügyfélszolgálatot ahol elkérték
a mobilszámomat és tájékoztattak, hogy a hibát 72 órán belül elhárítják. A szerelők meg fognak keresni, ha szükséges a helyszíni beavatkozás. Több mint kétszer 72 óra elteltével május 18-án kedden ismét hívtam az
ügyfélszolgálatot, ahol közölték, hogy a szerelők leadták a munkalapot, azzal, hogy minden rendben van. Mondtam, hogy semmi sincs rendben, hiszen a vonal még mindig nem él. Ismét elkérték a mobilszámomat, azzal, hogy
a szerelők majd keresnek, és 72 órán belül elhárítják a hibát. Május 19-én kiváncsiságből felhívtam a saját telefonszámomat, és meglepetésemre kicsörgött, és felvették. A hölgy elmondta, hogy nála is problémák voltak a telefonnal, de megkapta ezt a számot és azóta minden rendben van. Ekkor vált világossá az is, hogy a szerelők miért találták rendben a vonalat. Ezért ismét felhívtam az ügyfélszolgálatot és elmondtam tapasztalataimat.
Az ügyfélszolgálatos megnyugtatott, hogy az adott szám az enyém, azt más nem kaphatja meg, és kiegészíti a hibabejelentést, és 72 óra, és ígéretek ismét. Ma ismét felhívtam az 'állítólag csak az enyém' számot. A hölgy ismét felvette, és közölte, hogy ha azt a fiatalembert keresem akié a szám, akkor rossz helyen keresem. Összefoglalva: a szerelők mindig visszaigazolják, hogy a telefonvonal rendben,
(ami igaz is, csak nem ott ahol kellene) ezért aztán hiába a hibabejelentés, semmi nem történik.
A nénike bármennyit telefonálhat, hiszen az adott szám az enyém, tehát én fizetem. Nekem hiába van telefonom, használni nem tudom.
mqqq 2010.05.25. 08:46:39
mqqq 2010.05.25. 08:47:48
yippyupp 2010.05.25. 08:49:12
nukleotid · http://www.youtube.com/watch?v=WbhmgwkeBOk 2010.05.25. 08:50:05
Alapból balfasz vagy szerintem
TiZ 2010.05.25. 08:53:37
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.25. 08:56:24
Dr. Kix 2010.05.25. 08:59:06
Paó 2010.05.25. 09:03:34
Na most komoly különbség van, hogy úgy adtad le, ill. úgy vették fel , hogy "más felel, vonala elkötve" vagy "a vonal süket".
Valószínűleg az ügyf. szolg a hülye, a második bejelentésnél már tudni kellett volna h mi a hiba. Ha te elmondtad, hogy félre van kötve, de mégsem úgy vették fel, és visszaküldték azzal h javítva, jöhet a panasz, hogy félretájékoztatás történt, az ő hibájuk hogy többször 3 nap alatt sem javult meg, ott a hangfelvétel, stb. engedjenek el pl. valamennyi havidíjat. Legközelebb kérdezd meg, mit küld a szerelőnek, mi a hiba.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.25. 09:08:42
cicmen (törölt) 2010.05.25. 09:11:51
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.25. 09:19:04
Akt.
Akkor most ki nyert?
Amúgy ez a betelefonálás magyar verziója,
A svéd azért jobban teccik.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.25. 09:28:33
cicmen (törölt) 2010.05.25. 09:32:17
cicmen (törölt) 2010.05.25. 09:34:09
SomethinWild 2010.05.25. 09:35:26
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.25. 09:37:22
cicmen (törölt) 2010.05.25. 09:42:32
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.25. 09:44:38
De nagyonishogy változtat.
Szexcén.
Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.25. 09:44:48
a digi szerelői monnyanak le!
MosoMasa 2010.05.25. 09:46:20
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.25. 09:52:24
cicmen (törölt) 2010.05.25. 09:53:41
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.25. 09:54:03
punnyatt 2010.05.25. 09:59:46
Jómagam egy internet szolgáltatónál dolgoztam, tehát tudom mi mozgatja a háttérben a szálakat. A javaslatom: Amikor a szolgáltatóddal már másodszorra beszélsz telefonon. jelentsd ki jól érthetően, hogy "panaszt kívánsz tenni" fontos, hogy jól érthetően többször megismételd meg a kijelentésedet. Ne fogadd el a telefonos magyarázatát és zárómondatként elköszönés helyett ismételd meg a "panaszt kívánok tenni" mondókádat. Ilyenkor köteles a szolgáltató külön kivizsgálni az esetedet, és a problémáról írásban értesíteni. Na ennyi.
MosoMasa 2010.05.25. 10:02:10
Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.25. 10:21:28
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.25. 10:23:12
Apropó: tudjátok, miért mobiltelefon-hálózata van hazánkban a norvégoknak?
SpencerBarnes 2010.05.25. 10:24:04
csaba007 2010.05.25. 10:24:15
4. emeleten lakom az erősítő pedig a bejárati ajtóm felett.hetente 2x 3x bejelentettem ugyanazt a hibát.(kép rossz)"megyünk" volt a válasz.Aznap szabadságon voltam.vártam és vártam és vártam...majd másnap felhívtam őket és kérdőre vontam,hogy mi a bánatért nem voltak.
"A munkalap szerint kinn voltak a kollégák."na füstölni kezdtem.elmagyaráztam hogy otthon voltam és nem volt senki,mert
1.nem kerestek
2.mivel a jelerősítő az ajtóm felett van nem hallottam,hogy itt lettek volna.
Erre hebegett habogott szerencsétlen.S mikor szóba hoztam a fogyasztóvédelmet illetve a panaszt teszek kifejezést azonnal küldte a "kollégákat".Véres szemmel néztek rám mikor megjöttek.nagyon megijedtem... :-D
Szerintem orvosolni lehet a problémát ha azt a bizonyos munkalapot a bejelentővel is aláíratják.
miután elegem lett belőlük szolgáltatót váltottam. Az jelenleginél így működik.(hozzáteszem 8 év alatt 3x voltak kinn.míg a digi "munkatársak" hetente 3x,abból egyszer ténylegesen 2x papíron.)
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.25. 10:25:08
Szexcén = 16
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.25. 10:28:37
Legjobb délutáni álmukból verted fel őket. Én is zabos lennék.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.25. 10:28:38
Itt egy hasonló sztori:
sunews.blog.hu/2010/01/21/sundij_1
cicmen (törölt) 2010.05.25. 10:29:24
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.25. 10:30:53
@Sün‼: Obszcén = 69...
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.25. 10:34:31
juhaszvik 2010.05.25. 10:38:50
Fausto(tm) 2010.05.25. 10:39:34
72 óra után felhívni őket, közölni, hogy még mindig nem megy és mostanatól kezdve a javításig kötbér igényed van! Nem kell elhinni, hogy ha letelik a 72 óra és újra telefonál az ember, újraindul...
Persze a kötbér igényt meg kell írni nekeik tértivevényes levélbe is!
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.25. 10:53:42
Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.25. 10:56:35
Ki tud nagyobbat hazudni az ügyfélnél? A digi szerelői!
Mindenki hazudik.
SpencerBarnes 2010.05.25. 11:11:52
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.25. 11:14:10
Persze hogy nem náluk, mert az üzletkötőket ők is látszatvállakozóként foglalkoztatják...
SpencerBarnes 2010.05.25. 11:19:45
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.25. 11:27:23
Akkor obszcén = francia ?
cicmen (törölt) 2010.05.25. 11:45:52
cicmen (törölt) 2010.05.25. 11:48:10
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.25. 11:48:40
@Sün‼: Nem tudom, nem vagyok nyugati... (Csak egy volt osztálytársam mondott egyszer najncén helyett obszcént.)
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.25. 11:50:28
cicmen (törölt) 2010.05.25. 11:52:24
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.25. 11:59:07
cicmen (törölt) 2010.05.25. 12:03:06
RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.05.25. 12:04:06
Megfogadtam, hogy megszopatom, hogy kihívom, és megmutatom neki, hogy nem kell, de olyan szerencsétlen balfasz hangja volt, hogy inkább csak annyit mondtam: "nem". Mire ő: "akkor lehúzom a listáról". Mire én: "jó" és így nem lett nekem Digi tévém.
mirage8 2010.05.25. 12:04:51
Viszont volt vonalunk, meg gyors net...
cicmen (törölt) 2010.05.25. 12:18:32
cicmen (törölt) 2010.05.25. 12:18:32
juhaszvik 2010.05.25. 12:35:17
salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.25. 12:40:31
salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.25. 12:42:41
Új fórumos nicknév létrehozása (törölt) 2010.05.25. 14:28:33
a UPC szerelői.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.25. 15:45:36
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.25. 15:57:43
torma99 2010.05.25. 15:59:09
Amikor nekem gond volt a digis nettel a szerelő íratott alá velem valami papírt. Bevallom nem néztem meg, pedig nem szokásom...
Satya12 2010.05.25. 16:38:28
kacsa65 2010.05.25. 16:43:35
Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.05.25. 16:45:47
A blogomban írtam le a történetet.
bandeenator.blog.hu/2010/02/01/szerelok
Amúgy meg gyorsan kiderült volna a vonal hiánya, ha a posztoló nem vár ajándék telefonra, hanem vagy a régivel próbálja, vagy kér kölcsön egy vezetékest h „ add má ide, me' ki kell próbáljam, ma kötik be nálam a kábeltévét” jeligével.
Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.05.25. 16:49:37
@punnyatt: ez jó, megfogadom!
Netuddki. 2010.05.25. 16:52:10
Roy 2010.05.25. 16:58:56
www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.05.25. 17:14:42
fourgee 2010.05.25. 17:18:33
Alapból balfasz vagy szerintem "
Na nézzük csak mit is írt?
"Ezért ismét felhívtam az ügyfélszolgálatot és elmondtam tapasztalataimat."
Mármint azután hívta hogy beszélt megint a vonal eredeti tulajdonosával. Sehol nem említette hogy nem szólt erről az ügyfélszolgálaton, sőt, a szövegből az derül ki hogy elmondta nekik. Ennek ellenére "alapból balfaszozod"... Ettől most jobban érzed magad? Kiadtad a dühödet? Így vezeted le a feszültséget?
:)))
Karnamantra 2010.05.25. 17:19:42
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.25. 17:47:51
Csúsztacc
A digi szerelők bacpapucsban járnak, igy nem lehet hallani amikor jönnek, a szerszámaik meg guminyelűek, szintén csöndben dolgoznak
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.25. 17:52:32
A visszakapott jelszótird fel egy papirra, ha kérik mutassd meg
francia sakk 2010.05.25. 18:15:37
a másik lehetőséget. Én igen, és ezek után már hibátlanul használhattam...
Több mint 8000 ft. volt havonta a kb. 50 tv csatorna, + fapados net. Letelt a hűségem (túl hűséges lettem), ez az összeg felugrott 10 000 ft. fölé.
Most 3000 ft. a digi, kb. ugyanez a konstrukció, de nem is csak ez az érdekes. Bementem megrendelni a szolgáltatást, kérdezem mikor jönnek ki szerelni. Azt mondja a hölgy: !!! 1 óra múlva. Basszus, ennyire nem lehet itt a 21. század, tényleg itt voltak, és kb. 15-20 perc alatt bekötötték a három tv + internet + telefont. Szóval lehet fikázni, meg dupla áron megrendelni 3 betűstől ugyanezt, de "ti tudjátok"...
banpepe 2010.05.25. 18:25:19
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.05.25. 19:00:24
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.25. 19:30:23
Az kizárolagosan Sün melója
fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.05.25. 20:49:44
asztalos jómunkásember bármikor.
mindenkivel eljátssza (minden pont 1-2 hét késés, és midegyiken keresztül kell jutni, hogy meglegyen a bútor): 1. nincs anyag 2. nem volt idő 3. építkezésen dolgozik (pedig akkor nem, mert az építkezés vezetője is megbízta magánban egy konyhaszekrény elkészítésével - ő is vár rá 3 hónapot..) 4. sok a megrendelés (igen sok. jól dolgozik, de mindenhonnan egyre hülyébb kifogásokkal késik. nem a késés a baj, de egyszerűbb lenne "füllentés" nélkül. legalább mindenkitől késik.. 8-)) 5. cukrot öntenek a benzintankba ezért nem jön 6. aztán pár nap múlva kiböki, hogy van másik autó 7. de nem jön mert apukát be kellett szállítani vesegörccsel a kórházba 8. másnap, a késés 3. hónapjában hozza a bútort. nem új autóval. de ő csak szereli. felcipleni apuka(!) cipeli. (LOL) fekete lászlót megszégyenítő könnyedséggel. a szekrénysor felső elemeit..
alaposan szétcseszte egyszer a kezét az építkezésen, de nem hitte el neki a főnöke sem amíg nem látta.. :-D
ne csinálná jól a mesterségét, és lenne olyan hely ahonnan nem késik - rég agyonverte volna a nép..
fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.05.25. 20:56:14
asztalos jómunkásember bármikor.
mindenkivel eljátssza (minden pont 1-2 hét késés, és midegyiken keresztül kell jutni, hogy meglegyen a bútor): 1. nincs anyag 2. nem volt idő 3. építkezésen dolgozik (pedig akkor nem, mert az építkezés vezetője is megbízta magánban egy konyhaszekrény elkészítésével - ő is vár rá 3 hónapot..) 4. sok a megrendelés (igen sok. jól dolgozik, de mindenhonnan egyre hülyébb kifogásokkal késik. nem a késés a baj, de egyszerűbb lenne "füllentés" nélkül. legalább mindenkitől késik.. 8-)) 5. cukrot öntenek a benzintankba ezért nem jön 6. aztán pár nap múlva kiböki, hogy van másik autó 7. de nem jön mert apukát be kellett szállítani vesegörccsel a kórházba 8. másnap, a késés 3. hónapjában hozza a bútort. nem új autóval. de ő csak szereli. felcipleni apuka(!) cipeli. (LOL) fekete lászlót megszégyenítő könnyedséggel. a szekrénysor felső elemeit..
alaposan szétcseszte egyszer a kezét az építkezésen, de nem hitte el neki a főnöke sem amíg nem látta.. :-D
ne csinálná jól a mesterségét, és lenne olyan hely ahonnan nem késik - rég agyonverte volna a nép..
imittto 2010.05.26. 07:53:29
Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.05.26. 08:57:24
Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2010.05.26. 09:09:11
Gerw 2010.05.26. 11:10:43
Idézet a postból:
"Ekkor vált világossá az is, hogy a szerelők miért találták rendben a vonalat. Ezért ismét felhívtam az ügyfélszolgálatot és elmondtam tapasztalataimat."
Tehát amint rájött, hogy a szám másnál csörög, rögtön jelentette.
Leiter Jakab · http://leiterjakab.blog.hu 2010.05.26. 16:02:20
salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.26. 17:04:36
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.05.26. 18:15:48
saját tapasztalat :
tréofflájn bp/18.ker szar, upc bp/13.ker szar.
téofflájnnál késtem a csekvel, és letiltottak a szemetek. ami ennél is vérlázítóbb, miután befizettem, nem oldották fel a tiltást.
upc-től akkor jött ki a szerelő, amikor megigértem az ügyfélszolgának (sokadik beszélgetés alkalmával), hogy megkeresem, és a drótról levágott modemet feldugom neki szárazon, ha másnap nem jelenik meg a szerelő egy működő kábelmodemmel
imittto 2010.05.26. 18:31:07
Digikábel, Bp. XV. kerület. Kértünk infót a szolgálatásokról, másnap kijött egy üzletkötő, elmesélte a kis meséjét, megrendeltük. 2 nap múlva szerelők kijöttek, addigra a csatlakozó ott várta őket az ajtó mellett a kábelcsatornában. Kötöttek, papíroztak, kipróbáltuk. Ez volt két és fél éve. 20/10 net, hbo-n kívül full tv és vezetékes telefon után havonta küldenek csekket, mi befizetjük és ezzel le is van tudva a velük ápolt kapcsolat. Mindig minden működik. Magam is alig hiszem de igaz.
gg0301 2010.05.27. 18:00:21
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.27. 18:13:46
A jó vezető meg rendet tartat, és nem kell neki egyenként irányítania a megrendelések teljesítését.
V. Tibor 2010.05.29. 13:05:03