Tékozló Homár

Raiffeisen-számla megszüntetése

2010.06.03. 12:27 | jackyll | 97 komment

Péter megtanulta, hogya Raiffeisennél annyira felkészült a telefonos ügyfélszolgálat, hogy személyesen nem is tudnak segíteni, ha számlát akar lemondani az ember. Csak miután felhívta, derült ki, hogy az előtte ülő pénztároskisasszony hogyan akarta lehúzni:

Van egy számlacsomagom a Raiffeisennél, amit eredetileg folyószámlaként terveztem használni, de aztán mégsem ezt tettem (amiben szerepe volt a kissé nehézkes online felületének - de ez most más téma), hanem csak némi befektetett pénzt tartogattam rajta. A számlacsomag igénylésénél kértem hozzá két dombornyomott bankkártyát is, amelyeket fenti okokból sohasem használtunk, azonban minden évben szorgalmasan levonták utána az éves díjjat. Ezt lassan kezdtem megunni, ezért elhatároztam, hogy megszüntetem a kártyákat, e célből pedig szépen bemegyek az intézmény Debrecen Plaza-ban lévő kirendeltségébe, mert tapasztalatból tudom, hogy míg kártyát megrendelni telefonon kb másfél tőmondatba kerül, addig a kártyát lemondani akaró ügyfeleket minden bank személyes ellenségének tekint, és ennek megfelelően gördülékenyen kezeli.

Sorra is kerültem, felvázoltam az ügyintéző hölgynek mi járatban vagyok, és vártam az első ütést. Nem kellett soká várnom, rögtön falhoz lettem állítva a kérdéssel, hogy "Hol a régi kártya?" Hát, mondok, sajnos azt nem tudom hogy hol lehet, kb. 6 évvel ezelőtt igényeltem, sose használtam, azóta túlvagyok egy építkezésen, egy költözésen, egy házasságon, egy babaszületésen, a régi kártya valahol több köbméternyi doboz egyikében lehet, ha egyáltalán, de gondolom már úgyis le van járva, hát nem mindegy akkor? A kérdés költői volt, nem volt mindegy, ebben az esetben ők ugyanis lehúznának engem kártyánként 10-20kHUF-al, mert miért ne. Eddig nincs is semmi baj, végülis ha ez a szabály, ez a szabály. Kérdem persze, hogy azért nem lehetne-e tenni mégis valamit a jó ügy érdekében, de a válasz Hofit idézte: "NEMLEHET!!"

Jó, mondom, essünk túl rajta.  Na ekkor kaptam azt a kicsit Monty Pythonos választ, hogy oké, de ebben az esetben ő nem tud nekem segíteni, hívjam a telefonos ügyfélszolgálatot, csak ők foglalkoznak ezzel. Elkerekedett a szemem, gondoltam magamban, nagyot fordult a világ tavaly óta, amikor a CIB által rámerőszakolt hitelkártyától minden telefonos könyörgésem ellenére kb 3 személyes ottjárással tudtam megszabadulni. Mondom a hölgynek, hogy, "Na, ne már!", de komolyan gondolta. Ekkor ment fel bennem a pumpa, oké, végülis én is informatikus vagyok, kicsit ismerem a másik oldalról is ezeket a dolgokat, workflow, kompetencia, hatáskör, stb., de ez azért ott bele az arcomba kicsit sok volt.

Így hát ott, az ügyintéző asztalánál ülve fogtam a telefonomat, és felhívtam a bank ügyfélszolgálatát, ahogy a kedves hölgy javasolta. Ő először értetlenül nézett, tett pár próbálkozást az eltessékelésemre, hogy segíthet-e még valamiben, de én elhatároztam, hogy nem állok fel onnan, amig a dolog le nem zárul. Szépen végighallgattam a sok reklámszöveget, megküzdöttem a robotmenüvel, hallgattam a zenét, majd amikor sikerült élő, valódi emberrel kommunikálni, felvázoltam neki a szituációt. Nagyjából ő is azt mondta el, amit az asztalnál ülő hölgy, de mikor tőle is megkérdeztem hogy akkor most ez a végleges, megjelöljük, akkor ő azt mondta hogy egy pillanat, azért belenéz a számítógépbe. Belenézett, majd tájékoztatott hogy a szóban forgó kártya már valóban lejárt, küldtek is nekem egy újat, de még nem vettem át. Hohó, mondom, akkor elég ha azt leadom? Bizony elég. És hol tudnám én azt a kártyát átvenni? Hát a Raiffeisen Debrecen Plaza-ban lévő kirendeltségén.

Mosoly ült ki az arcomra, megköszöntem a segítségét, letettem a telefont, majd az asztal másik oldalán ülő kicsit már türelmetlen hölgyhöz fordultam, hogy ugyan nem hozná-e ki a raktárból a káryámat, aminek a hiánya miatt meg akart vágni egy csomó pénzzel? Grimaszolt egyet, kihozta, átadta, én leadtam, és happy end.

...lett volna, de azért kaptam még egy hátbalövést azzal, hogy a másik kártyát, ami feleségem nevére szól, csak ő tudja, csak személyesen megszüntetni, hiába bármilyen meghatalmazás, telefonálás, végrendelet, akármi, neki most 8 hónapos terhesen akkor is személyesen kell bemenni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.03. 12:28:53

EGYetlen banknál sem könnyű számlát megszűntetni.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.06.03. 12:32:16

érdemes elolvasni?

az a baj hogy nem OTP-s volt az ügyfél, egyértelmű hogy hülye

ági anyu 2010.06.03. 12:34:40

@Hurrá Torpedó: Miért, az OTP jobb ebből a szempontból?
De aki nem akar szívbajt, kerülje messze a CIB-et -is!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.06.03. 12:39:11

nemtudom nekem annó volt zótépés, és meg akartam szüntetni, és kérdezte az üi csaj hogy miért? mondom azért mert szar, és nincs ré szükségem. itt még volt valami hamvába halt próbálkozás, de leszereltem. 5 perc alatt elintéztem sorbanállással együtt. és most már sikeres is vagyok mert nem vagyok ótépés :D

mondjuk szerintem aki bankban tartja a pénzét az nem sikeres amúgy sem, mert mindegyik szar. kivéve persze a ha a bank a te tulajdonod. akkor sikeres vagy :D

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.03. 12:41:26

végülis én is informatikus vagyok"

Idáig olvastam
Tegyem tovább ,vagy a poszttolót lehet már-e?

Mylady 2010.06.03. 12:41:40

És nem kellett sok pénzt fizetni az át nem vett kártya miatt?
Ez álalában úgy működik, hogy az új kártáyt kiküldik postán (ingyen) vag felveheti az ügyfél a fiókban (pénzért), ha meg nem veszi át x napon belül, akkor bünti van (tárolási díj)
Itt nem volt ilyen?

Mylady 2010.06.03. 12:43:43

Hozzáteszem, én a megtakarítási célú bankszámlámhoz egyszerűen nem tartok kártyát. Nincs díja és így biztos nem nyúlok az ott lévő pénzhez.

É2I 2010.06.03. 12:44:43

Egyre jellemzőbb az a bankoknál, hogy ügyintézni csak telefonon akarnak.

Figyelem, banki szolgák, meg vannak számolva a napjaitok!!!!
FONTOS!!!!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.03. 12:45:53

Érdemes, ez Lyó huzás volt poszttoló

"az ügyintéző asztalánál ülve fogtam a telefonomat, és felhívtam a bank ügyfélszolgálatát"

yippyupp 2010.06.03. 12:48:21

volt a posztban számmisztika?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.03. 12:48:46

Höhö, végre egy poszttoló aki +szivatta a bankot
Lyóvan Péter

Azért et a végén nem értem
"neki most 8 hónapos terhesen akkor is személyesen kell bemenni."
Csak nem fog 1hónapig tartani a banki ügyintézés? Koraszülés remélem nem várható!
:)))

AlulírottFentemlített 2010.06.03. 12:52:28

Nem rég beszéltem egy barátommal, aki nem mellesleg számtech.prog. (leánykori nevén: informatikus) és akinek van egy hacker haverja. Nos ő mondta, hogy svédországban csak betelefonálsz .......

juhaszvik 2010.06.03. 12:53:34

én azt veszem észre, hogy fejlődnek az emberek.

tetszik pl a történetben, hogy addig nem állt fel, amíg a telefont el nem intézte.

yippyupp 2010.06.03. 12:56:09

@juhaszvik: meghekkelték a kommentet

É2I 2010.06.03. 13:03:53

@horex: Én annyiban voltam fifikásabb, hogy felhívattam velük a kollégát. Bár szabadkozott a hölgyike vagy tíz percet, mondtam neki; ráérek, és legalább rontom az ügyintézési átlagidejét. Nézett rám egy darabig, hátha felismeri benne valamelyik főnököt, iso minősítőt, stb. Aztán csak elintéztük az ügyet.

BakoSanyi 2010.06.03. 13:05:34

szegény informatikusunktól levonták a DÍJJAT minden évben. Sikerült azóta ÚJJ bankhoz átmenni?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.03. 13:05:40

@AlulírottFentemlített:
"ki nem mellesleg számtech.prog."
Tehát deszka a csaj? Mé' gond ez?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.03. 13:07:58

@BakoSanyi:
"DÍJJAT'
Tégy 1 ékezetet DÍJJÁT és rendben
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.03. 13:09:30

@horex:
Jaaj, igy akartam "Å" mer svéd billenytűzetem van

juhaszvik 2010.06.03. 13:10:56

@BakoSanyi: "Sikerült azóta ÚJJ bankhoz átmenni? " - sikerült azóta a posztot elolvasni? szó nem volt bankelhagyásról. nem a számlát szüntette meg, hanem a kártyát, hogy ne kelljen azért fizetni, mikor nem is használja.

AlulírottFentemlített 2010.06.03. 13:11:45

@juhaszvik:
És természetesen fű + szoknya + lányok + kényeztetés, stb..
:-)

@horex:
Nekem nem.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.03. 13:13:36

@É2I: Véletlenűl kicsúsztatni egy
"ISO International banking supervisor" névjegyet
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.03. 13:16:06

@juhaszvik:
Nem arrol volt szó
" évben szorgalmasan levonták utána az éves díjjat. "
A dijjat szót találta meg az olvtárs,helyesen

BakoSanyi 2010.06.03. 13:21:07

a levélírónak egy másik bankhoz kelletett volna mennie, nem pedig egy újjabb, pénzlehúzó bandához. bár ez svédorszägba valóban nem fordulhat elő.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.03. 13:28:44

Sün barátun távolléte miatt kénytelen vagyok megkérdezni, hogy a Raiffeisennél lehet-e diszkréten, kendőben?

elwood 2010.06.03. 13:33:01

ez a globális pénztőke összeesküvésének újabb bizonyítéka

LouiS 2010.06.03. 13:39:27

Semmi értelme. A kommenteknek.

É2I 2010.06.03. 13:40:27

@horex: Á, dehogy! Csak olyan nagy nyugodtságú, érdeklődő, kicsit sátáni (felhúzott szemöldök; na erre mit ír az iso? ábrázattal) pofát kell vágni, akiről még a nagy könyvben (ügyfélkezelési kézikönyv / iso)sincs ClipArt kép.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.03. 13:40:39

Ha telefonálok, akkor kiderül, hogy csak személyesen a bankban tudom elintézni. Ha betántorgok a bankfiókba, akkor elhajtanak, hogy telefonáljak.

Csak velem van ez?

elwood 2010.06.03. 13:44:33

@atpijkamo: a bankfiók ajtajából kell telefonálni

akikaztmondjákni 2010.06.03. 13:46:33

Ezt most találtam meg, már el is felejtettem:)
Ede lak tavasszal:

indafoto.hu/korikori/edelakfured/slideshow/1/8059611-f794102a

Sasfióka 2010.06.03. 14:00:37

Raiffeisen:
Ismerősömnek volt egy bedőlt jelzáloghitele. Én voltam a kísérő (később kiderül, hogy mi okból), bementünk a bankba, közöltük a tényállást, hogy egy összegben rendeznénk a hitelt, mi a teendőnk.
Kapunk egy telefonszámot, hívjuk fel. Ez megtörtént, elmondom a telefonban, hogy mi célból telefonálunk, majd közli az ügyintéző, hogy hát bizony adjam az adóst. Mondom ez nehéz lesz, itt vagyunk a bankban, ezt a számot adták meg, segítsen mit tegyünk. Ugyanis az adós süket. Így elég nehéz lenne neki bármit is telefonban intézni.
A Raiffeisen az esélyegyenlőség nevében közölte, hogy MÉG AZT SEM MONDJA MEG (összegek közlése nélkül sem), hogy hol és mit kell csinálni. Így a telefonhívás "luftra futott".
További történetként közöltük az így tapasztaltakat az ügyintézőnek, aki első körben közölte, hogy nem biztos, hogy tud segíteni, majd kisebb ráhatásra (amúgy a banki ügyintéző tényleg korrekt volt) közölte, hogy megnézi, hogy mit lehet tenni. Mivel nem a honos fiókban voltunk, így kb. egy órányi utazás után a honos fiókba értünk, ahol már várt minket a szükséges információ, és le tudtuk zárni az ügyet. Tehát ebből a szempontból "hepiend", de úgy gondolom, hogy a Raiffeisennek kellene valami "standardot" felállítani az ilyen esetekre is, hogy ne érje váratlanul az ügyintézőt egy fogyatékkal élő kérése.

juhaszvik 2010.06.03. 14:01:08

@horex: értem én, csak nem szimpatikus, ha valaki szimplán a helyesírás (vagy elírás) miatt kritizál, miközben arra sem vette a fáradtságot, hogy elolvassa a posztot.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.03. 14:04:57

@juhaszvik: Jó, igaz.
Nem ekézni a poszttolót,csak belekötni a hejjesírásba ősi kelta szokás
:)

juhaszvik 2010.06.03. 14:06:51

@Sasfióka: szégyellje magát a Raiffeisen, amiért süket ember nem tud telefonálni. vicces vagy :)

juhaszvik 2010.06.03. 14:17:50

@Kitalátor feljegyzetei: a sünök meg tudnak fordulni, ha felborulnak?

Eric_Cartman 2010.06.03. 14:36:10

A "díjjat" szerintem ly-vel kell írni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.03. 14:37:23

@Sasfióka: Miért nem mondtad a telefonba, hogy te vagy az adós?! Minden problémád megoldva.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.03. 14:38:24

@juhaszvik: Almát szoktak a hátukon lévő tüskékbe szúrni, úgy nem tudnak teljesen felborulni.

yippyupp 2010.06.03. 14:55:29

@Kitalátor feljegyzetei: mondjuk ha dobsz egy ilyen hátast, szerintem ottmaradsz egy darabig hanyatthomlok : )
www.youtube.com/watch?v=NA3I4aZk0fQ&feature=popular

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.06.03. 15:00:19

Kuldd oket Abdulhoz. Majd tizenhatodika utan foglalkozik veluk.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.03. 15:00:23

@Sasfióka:
Jajmááá!

"Testi fogyatékos szivat a Rajfeizen"
milyen szép poszt lett volna
Ezt kellett volna a homárra megirni
Még nem késő "én szóltam"

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.03. 15:04:27

@Sasfióka:
Mert nem láttátok azt a régi olasz filmet, amiben....
volt egy néma pasas és úgy rendelt a pizzériábol, hogy különböző áriákat FÜTYÜLT a telefonba

A pizzás már tutta mit kell küldeni pl egy Aida vagy egy Toscara
Működött minden frankón
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.03. 15:09:38

@juhaszvik:
Azt én sem tudom, de ahogy összegömbölyödnek, lehet selfsucker-t is tudnak
Magyarázatot aki akar guglizzon rá a szóra

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.03. 15:11:43

"A kérdés költői volt, nem volt mindegy, ebben az esetben ők ugyanis lehúznának engem kártyánként 10-20kHUF-al, mert miért ne."

Ezt megszokhattad volt.
Az ügyintéző kiscsaj meg szopjon le.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2010.06.03. 15:24:39

@horex: terhesen, a béna plázai csigák munkatempója - és a kényelmetlen székek - mellett nem kellemes várakozni.
Tudom, mert nekem is ott van - sajna - hitelszámlám.
Elképesztő, hogy milyen lassú, idióta droidok dolgoznak ott.

juhaszvik 2010.06.03. 15:50:50

@vazsmegyeigerdezsház: tényleg, jön haza az Abdul, és kimehetnénk érte a reptérre. csak autó kellene, tud valaki egy jó autókölcsönzőt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.03. 15:54:58

en meg az istennek se akartam megszuntetni a Bank of Americanal a szamlam, de KY-ban nincsenek
utalgatni meg a 5/3-rol az ido meg penz
egyszer meg meg is kertem egy carolinai ismerosomet hogy tegyen mar ra par dollart, de elkestem
1 evig nem volt szamlamozgas, allitolag minusz 2 dollarban voltam,/ez lehetseges, koltozeskor kivettem szinte mindent/ es ezert a sza,lat megszuntettek
a kartyaim meg itt figyelnek meg mindig
na mos visszakoltoztem es nyithatok ujat
/ezzel a toretenettel nem azt szerettem volna mondani hogy utalom a hazamat es itt kolbaszbol van, csak hogy itt eleg konnyen le lehet mondani, sot meg is szuntetik ha nem hasznalod, mondjuk errefele nincs kartyadij, meg sza,lavezetesi biszbasz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.03. 15:56:07

@juhaszvik:
a dollar a legolcsobb
de ha butort is hoz akkor UHAUL
bar inkabb remelem visz

juhaszvik 2010.06.03. 15:58:45

@hagyma: lehet mégis a Yes Rent-et választom. jól tudnak levelet fogalmazni.

Marr 2010.06.03. 16:04:17

oh gosh, 2 jó, zaftos Raffeisen sztori egy napon. szép teljesítmény.

első nemhülye posztoló a hónapban?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.03. 16:05:52

@juhaszvik:
az a post mekkora fake
es megis komolyan veszik sokan

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.03. 16:22:38

@ColT:
Füttyencs egy NÉMÁT!
Némá'!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.03. 16:33:32

@hagyma:
Ott persze nincs kolbász kerités
Csak a kerités, az meg buntetendő

Jönnél csak haza, mi van itt!
Tejjel-mézzel foJó kanaan, a kutyák undorral fordulnak el a keritéstöl, le se hugyozzák
+fordult a Világ, bokréta lettünk ujra Isten kalapján

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.03. 16:46:25

@Kitalátor feljegyzetei: Volt már!
Mi nem volt még?

Azhogy lépek, majd gyövök elsőzni
Jókat!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.03. 17:01:28

@Kitalátor feljegyzetei:
neznek ki a doboz aljabol
most szemeztunk, mert koltoztem
erosen figyeltunk egymasra majd kibaxtam oket a szemetbe
pedig a szivemhez nottek
meg magyar budapest bankos kartyat is talaltam
meg kett makk aszt
lehet csaltam az ultiban
@horex:
orommel tolt el, akarunk is menni szeptemberben
megmutatom Marynek a magyarok istenet

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.03. 17:47:20

biztos a tv-reklámban látható raiffeisen család hagyó-imitátor apukája tervelte ki az egészet.

Sróf 2010.06.03. 19:11:21

Csak egy kérdés a homárbrigádhoz: nem lehetne azt a kb. 10 standard embert, aki rendszeresen csak csetelni jár a Homárra, átszoktatni valahogy valahova máshová? Ha a Subbán meg lehetett ezt tenni, szerintem itt is menne.

apuc 2010.06.03. 19:38:40

@Sróf: unalmas lenne a sok jól nevelt komment a kamusztorikhoz,szvsz.

romesz 2010.06.03. 19:39:37

Nagyon tetszett a poszt, kulonosen jo ahogy az ugyintezo probalt elhajtani az asztaltol, de te nem hagytad a dolgot.

Az varhato volt, hogy a masik kartya tulajdonos is szemelyesen kell a megszunteteshez, mert az ugyintezo nem fogadhatja el bemondasra.

romesz 2010.06.03. 19:40:47

@Sróf: ha elhajtanak az embereket akkor nem gyulnenek a hozzaszolasok.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.03. 19:53:55

@Sróf: olyan gyakran jársz ide, hogy ez zavar? a 10 csetelő ember mindig a témához szokott először hozzászólni. nehogy már az zavarjon, hogy neked nem tetsző kommentek vannak egy oldalon, ami nem a tiéd! hehe.

kiskutyuska · http://dark_jmg.blog.extra.hu 2010.06.03. 21:36:10

csak titokban elarulom, egy kartyat lehet toroltetni. Toroltetesnel nincs koltseg imho. Ez volt nekem, eltortem egy kartyat, de szerencsere nem volt mar ra szuksegem. Hat toroltettem :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.03. 23:30:32

@Sróf: Mennyííí má' innen!

Csinyájjá blogot oszt' kommentelj magadnak okosságokat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.03. 23:36:28

@horex:
offolasnak hive vagyok
csetelesnek nem
evvan

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.03. 23:59:49

@Sróf: Csak egy kérdés. Nem lehetne az idiótákat kitiltani? Mindjárt olyan béke és unalom lenne itt.

eml 2010.06.04. 00:10:54

Ez már a hétvégi?

A rája szarik rája 2010.06.04. 08:45:59

A Raiffeisen az a pápápápá-bank?

A rája szarik rája 2010.06.04. 08:47:15

A Raiffeisen az a pápápápá?

A rája szarik rája 2010.06.04. 08:54:33

A blogmotor már megint sztrájkol

trickortreat 2010.06.04. 08:59:46

@Hurrá Torpedó: en pedig azt hiszem, hogy az a hulye, aki OTP-s!

bright.side 2010.06.04. 12:36:24

Gratula, karakán megoldás volt! Én a postán szoktam jókat beszólni, mikor nem akarják átadni anyám utánvétes csomagját. Szerintük betörtem egy értesítőért, amit most ki akarok fizetni, pedig a tököm sem tudja mi van benne? :D

torma99 2010.06.04. 15:09:43

Addig jutottam, hogy igényeltél hozzá két dombornyomott kártyát, de nem használtad és nézegetted ahogy vonják az éves díjukat, ez kb. 7-8k évente...Vazze ennyi pénzt csak úgy bele tudsz dobálni a kútba?

hmmulder 2010.06.04. 16:17:17

@Hurrá Torpedó:
OTP?????? ŐRÜLTEM, HOGY MEGSZABADULHATTAM TŐLE!!!!!!!!!!!!!!!
Ne röhögtess!!!! OTP-nél 3 hónap alatt kamatozott a pénzem 8-11 Ft-ot, míg havonta levonta 270 Ft-ot!!! Akkor minek is menjek az OTP-hez??? Főleg, hogy a mostani bankomnál nincs havi zárási díj és a kamat alapból annyi, mint a drága OTP-dnél a lekötött pénz!!! Hogy is van ez?! Levonás 0 Ft, míg a kamat min. 100 Ft/hónap!
OTP?! Köszi, de csak akkor, ha más bank nem lesz a Földön!

Zuzimama 2010.06.05. 15:51:36

Nem tudom egyébként miért fontos, hgy valaki terhes-e és ha igen hanyadik hónapban van?
Ez most egy másik homáros cikk kapcsán is írom, mert az UPC sem csak "szerencsétlen"(?) kismamákat szívatja, hanem másokat is.

Kérdem én mi van akkor ha valakinek 8 hónaposan (vagy korábban vagy akár mindenórásan) van elintéznivalója? Tegye meg, minden hűhó nélkül. Azt hiszem nem kellene elvárni senkitől, hogy eltekintsen - mégha idióta - szabályok betartásától, betartatásától.
A kismamákra is ugyanazok a szabályok vonatkoznak az élet minden területén nem értewm miért akarnak mégis különleges megkülönböztetéseket, bánásmódot?

OTP-t ajánló kommentelőnek csak annyit, hogy az OTP csak a kért számlatörlési igény után 3 hónappal volt hajlandó a számlámat törölni, és pluszba az egy másik számlára történő átutalást csak többszöri felszólításra voltak hajlandóak megtenni.

Silenzio 2010.06.05. 17:12:10

@Zuzimama: mert empatikus készséged 0, és még sosem voltál állapotos. Evolúciós tény, hogy az faj egyedei védik a vemheseket és a kicsinyeket, a túlélés záloga.

8 hónapos terhesen a hátad majd' leszakad, dagadt vagy mint egy viziló, fáradékony, rosszullétekre hajlamos... Ha mindez nem érv, akkor semmi sem. Persze jogilag ugyanazok a szabályok érvényesek, igen. De a morál nem a jogról szól.

Zuzimama 2010.06.05. 21:03:37

@Silenzio: kétszer voltam kismama, de nem vártam különleges bánásmódot. Pedig a másodikkal veszélyeztetett is voltam. És ettől még nem emel semmi a többiek fölé.

Én empatikusnak tartom magam,nem hiszem, hogy bárkinek is joga van ezt kétségbe vonni bármiféle ismeretség nélkül.

A többiről meg szimplán annyit, hogy idézzem "jogilag ugyanazok a szabályok érvényesek..."

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2010.06.07. 10:03:40

@Zuzimama: ha volna helyismereted, nem kérdeznéd ezt.
A debreceni Plaza-ban lévő bankfiók váró foteljei nagyon kicsik, egy nagyobb darab terhes nő nemhogy leülni, felállni sem tudna belőle. Ha pedig mégis, nem lenne elég helye, mivel összvissz 4 db. ilyen fotel van, általában foglaltak.
Kicsi, kényelmetlen fiók, droidokkal, akik nem igazán a munkájukat szeretik végezni.

Zuzimama 2010.06.07. 16:46:03

@kekecke: na erre a kifogásra aztán semmit nem tudok mondani, mert ez már csak nyafogás és "csakazértisbeugatás". Maximum annyit, hogy menjen oda a terhes nő, ahol befér a fotelba.

Silverf@x 2010.09.08. 20:09:38

Érdekes, én személyesen szerettem volna megszüntetni a kártyámat és a telefonos ügyfélszolgálat győzködött, hogy de ezt ő is meg tudja csinálni, tegyem meg most. Amúgy ha a lejárt kártyát kérte, akkor meg kellett volna mondani, hogy lejárt, megsemmisítettem, mert ez a szabály...
süti beállítások módosítása