Tékozló Homár

Tovább tart a válság az Intersparban?

2010.06.21. 12:58 | jackyll | 130 komment

A Homár aggódva olvassa, hogy az elmúlt egy hónapban sem emelkedett a munkamorál az Intersparban. Ha hihetünk az Interspar bolondjának, a köztudomásúan végetért válság ellenére sem pótolják a kihullott alkalmazottakat, illetve már az áruszállítást is a dolgozók gépjárműparkjával intézik:

A cukormáz alatt, avagy a bécsi úti Interspar egy napja egy „ szerencsés” dolgozó / hiszen van munkája / szemszögéből.

Nehéz ezt a repedező cukormázat egyben tartani a csúcs főnököknek, de muszáj minden áron, hiszen ha a forgalom csökkenése miatt retorziókra kerülne a sor, ők veszítenének a legtöbbet. Keresetük a dolgozók  70-80 ezer Ft-os fizetésével szemben 400-800 ezer havi szinten. Nem is beszélve arról, hogy a karácsonyi jutalomból a dolgozó jó esetben a karácsonyi vacsoráját tudja fedezni a családjának, míg a vezetőség új személygépkocsit vásárolhat magának. Igy tehát érthető, hogy úgy ordítanak a beosztottakkal, hogy egy Jutasi őrmesternek is becsületére válna, válogatás nélküli minősíthetetlen szidalmak, mint pl. szarok, lassúak  vagytok, kinyírlak titeket hangoznak el. A belső ellenőrzés is tehetetlen hiszen a dolgozók által jelzett problémákra  semmi sem történik. / vagy talán nem is érdekük, hogy napvilágra kerüljenek ezek a problémák /

Pedig van itt minden.
 

  • főnökök utasítására kártyahúzás nélküli munkavégzés / a túlórát eszük ágában sincs kifizetni, lecsúsztatni sem lehet /

  • toalettre szinte úgy kell kisurranni, a pultosnak szinte könyörögni kell, hogy váltsa már le valaki, hogy eljusson a WC-re

  • van amikor 1 dolgozó 3 pult kiszolgálását látja el / miközben a pultok között átmegy át is kéne öltözni, hiszen a zöldség zöld, a húsos piros, a pék fehér ruhát kell, hogy viseljen. A Nemzeti Színház színészei is megirigyelhetnék ezt.

  • 8 munkaóra helyett 10-12 órát töltenek bent egy munkanap és örülni lehet, ha a heti két szabadnapját kiadják

  • a szlogen az, hogy pörögjünk-pörögjünk, aki nem bírja elmehet. 

  • nem vesznek fel új dolgozót a kilépettek helyére, így akarnak pénzt megtakarítani, de ez a minőség és a működés rovására megy.

  • ha valaki szembeszegül elbocsájtják, ha kell rákényszerítik, hogy aláírja a közös megegyezéssel történő felmondást.

  • mivel kevés a létszám előfordul, hogy a dolgozók a hibáznak és lejárt szavatosságú terméket találnak a  polcon, melyet a dolgozókkal kifizettetnek /szabályos ez ?/

  • a pénztárosok nem engedik meg, hogy kontrolálják átvételkor a kassza tartalmát, leadáskor a hiányt szó nélkül levonják.

  • elvárják, hogy a dolgozók saját személygépkocsijukkal szállítsanak át húst vagy tejterméket más egységekbe. /lehet, hogy előtte tyúkszart szállítottam a bátyámnak, HAJRÁ ANTSZ/

Meg sem próbálom azt a látszatot kelteni, hogy ezek egy vevő panaszai, hamarosan a cukormáz széttörik és lesz gazdagon panasz a vevőktől is. Igazából az oldalon található levél „Tiborc panasza ” indított arra, hogy ezt a levelet megírjam, nemcsak az Europarki  Intersparnál van csak probléma /mindenhol a fejétől bűzlik a hal/

az Interspar bolondja
/a lovagkorban is csak a bolond mondhatta ki az igazat/

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomasz_a_gozmozdony 2010.06.21. 15:27:49

Nekem csak az itteni intersparrol van tapasztalatom, nem hiszem hogy ilyen allapotok uralkodnak, majdnem minden dolgozo mosolygos, segitokesz, a penztarosokkal meg viccelodni is lehet, veszik a lapot. Szal vagy fotosopp vagy boltja valogatja, vagy a poszt tolo hiszi azt hogy mindenhol kolbaszbol van a kerites.

yippyupp 2010.06.21. 15:29:07

@Tomasz_a_gozmozdony: nem tudom, belülről biztos más, de a mirelit lasagne-juk tök finom, így nem bántom őket

esef 2010.06.21. 15:29:21

A bécsi úti Interspart azért is kerülöm, mert mindig k. hosszú a pénztárnál a sor.

esef 2010.06.21. 15:30:29

SPARtai-e a szigor?

eml 2010.06.21. 15:32:12

@Tomasz_a_gozmozdony: Nem hiszem hogy fotósopp.

Én kb félúton vagyok a Bécsi úti és a diósdi között, de inkább a diósdiba járok, mert ott tényleg nagyon jó fejek az eladók, pénztárosok stb...

Sokorai_Atala 2010.06.21. 15:32:30

Ezt a gépkocsis dolgot nem értem. Hogy lehet 70-80ezer forintból kocsit tartani és azzal bejárni dolgozni? Ez nagyon érdekelne, mert biztos én csinálok valamit rosszul....:)

tigrus77 2010.06.21. 15:55:51

Sziasztok!

Nem csak a Spar ilyen, a többi multi is az alkalmazottakon spórol, nem is beszélve a maszek üzletekről. Papíron persze minden OK. Ha nem tetszik mehetsz, jön másik.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.21. 15:56:00

@Sokorai_Atala: Úgy, hogy közben részben tyúxart is szállítassz, részben meg ellopod a veled küldött cucc egy részét...

torma99 2010.06.21. 16:31:36

Nem a spárt, mint márkát kell szidni. Ugyanis a probléma szerintem ott van, hogy az áruházakat magyarok vezetik. És ezek a magyar főnökök ilyenek. Azt csinálják kicsibe, amit 386-an nagyba. Ennyi, mit csodálkozunk?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.21. 16:48:50

@torma99: Azért arra a "magyarságra" nem vennék mérget. Kb. annyira, mint a termékeik...

hehehehe 2010.06.21. 16:53:00

"ha valaki szembeszegül elbocsájtják, ha kell rákényszerítik, hogy aláírja a közös megegyezéssel történő felmondást."

hogy kényszerítik, erre kíváncsi lennék, LOL...

megint egy sírós poszt, ahelyett, hogy emberünk kiállna magáért...vagy mit vár, hogy mi védjük meg?!

abalint 2010.06.21. 17:21:35

Győrben Körkemence utcában pontosan ugyanez a helyzet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.21. 17:25:42

Hát ez egy tipikus magyarországi vezetőkkel megtúzdelt multicég.

De amúgy én már régen felnyomtam volna őket a munkaügyi bíróságon + a SPAR csoport magyarországi fejeseinél.
Már ha nem róluk van szó, hanem csak az áruházigazgató pöcsökről.

A Tuscoban is ilyesmi ment, emaitt is jöttem el egy hónap után...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.21. 17:28:56

@PuruttyaIrto: Azért nincs eladó, mert már majd' mindet kirúgták... Gondolom...

carl badog 2010.06.21. 17:39:52

@torma99:

Egyetértek. A magyar hétfőn kiváltja az ipart, szerdán már ideges, hogy nem többszörös milliomos, pénteken meg tüntet a mindenkori kormány ellen, hogy túladóztatják.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.06.21. 18:00:28

és még a törpöket is lopják a rohadékok

májgeriberi 2010.06.21. 18:12:00

aldiban kell vásárolni

ez volt már?

májgeriberi 2010.06.21. 18:19:21

"ha valaki szembeszegül elbocsájtják, ha kell rákényszerítik, hogy aláírja a közös megegyezéssel történő felmondást."

mivel?

azzal, hogy lelőnek?

"elvárják, hogy a dolgozók saját személygépkocsijukkal szállítsanak át húst vagy tejterméket más egységekbe. /lehet, hogy előtte tyúkszart szállítottam a bátyámnak, HAJRÁ ANTSZ/

ezt nem tudom elhinni!
ha megcsinálod, megérdemled!

g-man28 2010.06.21. 18:20:24

@PuruttyaIrto:

azért nem találsz eladót mert a kasszában ül. egyet fizet 2(vagy több) munkát végez.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.21. 18:54:03

@Tomasz_a_gozmozdony:
az az aldi
azt se tudod hova jarsz szlovak tejert

amugy en minden mosogepet ismerek egerben

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.21. 18:55:54

@májgeriberi:
ez egy allegoria volt
majdnem
mar a tyuxar

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.21. 18:59:39

tehát a posztoló tyuxart szállít a bátyjának. méghozzá rendszeresen. én ezt nem verném nagy dobra. hogy fogod így hazavinni a csajokat?

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.21. 19:00:48

posztolót csak őstermelőtől!
posztot csak az aldiból!

Nanemá 2010.06.21. 19:18:16

Elolvastam ezt a posztot, meg régebben a korábbi (Inter)spar-os posztokat. Ezek hatására eldöntöttem: többet a lábam nem teszem ennek a tetű multinak az üzleteibe. Pláne, hogy a személyes tapasztalataim sem voltak túl rózsásak velük kapcsolatban. Drága, színvonaltalan kiszolgálás, gagyi saját márkás cuccok. Ráadásul a Plusz-ból lett Spar boltok színvonala még a korábbi, nem éppen színvonalas Plusz üzletekét is alulmúlja. De szerencsére, van éppen elég másik áruházlánc, ahová mehetünk vásárolni.

Nanemá 2010.06.21. 19:21:25

Űgy tűnik, a Spar-nál rosszul bánnak a dolgozókkal és a vásárlókkal egyaránt. Feltételezem, hogy szemetek a beszállítóikkal is. Így viszont nem hinném, hogy nagy jövő várna rájuk. Hamarosan mennek ezek is a levesbe a JuliusMeinl, a Billa és a Plusz után. Aligha fogja bárki siratni ezeket.

Nanemá 2010.06.21. 19:24:30

@májgeriberi: "ha valaki szembeszegül elbocsájtják, ha kell rákényszerítik, hogy aláírja a közös megegyezéssel történő felmondást."
mivel?
azzal, hogy lelőnek?
- Szegényes a fantáziád. Nem akarok tippeket adni, de kapásból tudnék legalább 3-4 aljas húzást, (pszichikai terrort), amivel téged is rávennének, hogy magadtól lépj ki.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.21. 19:32:32

@Don Bandi: "hogy fogod így hazavinni a csajokat?"

Arra gondolok, hogy majd nem a csomagtartóba ülteti őket...

.lll. 2010.06.21. 19:34:12

a szentendrei spárba kell vásárolni,tök nyugis bolt,még az europarkosok is kijárnak

Johnny336 2010.06.21. 19:36:13

"ha valaki szembeszegül elbocsájtják, ha kell rákényszerítik, hogy aláírja a közös megegyezéssel történő felmondást."

No ezt mégis hogyan?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.21. 19:45:27

@atpijkamo:
hat akkor hova?
@Johnny336:
nana amerikaban is gecik
siman utanadnyulnak

bpo478 2010.06.21. 19:48:06

Poszt toló! Mennyé inkább dolgozni egy őstermelőhöz.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.21. 19:59:27

@hagyma: Mi itt Európában az autóban az utasokat az ülésekre ültetjük legtöbbször.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.21. 21:22:53

@lófő:
elelejtettem hova
@atpijkamo:
zommel itt is
kiveve taxi, meg rendor
viszont a tyukszart e hordjuk sehova
jovan az az udvaron

na ha valaki nekem aszongya 10 eve akar, hogy rantast keszitek a konyhaban a csulkos kaposztasbablevesembe mikozben egy amerikai picsa/ tortenetesen a nejem/ a spanyolorszag hondurast nezi.........
es kezdi erteni a soccert
bar azt nem tudta hol van honduras
spanyolt tudta
kettes ala

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.21. 21:24:28

taxi es rendor is
csak hatra
felreertheto voltam
nem a tyuxart
a tyuxar semmire se jo
minek kene hordani

eml 2010.06.21. 21:26:54

@hagyma:
Csülkös káposztalevest nem szabad az asszonyra bízni!

Más esetben kikeltem volna most magamból, de így értem a helyzetet.

eml 2010.06.21. 21:35:47

@Nanemá: A Plust a Spar vette meg, a Julius kivonult, Billa tán nem is volt.

cnt 2010.06.21. 21:39:17

@Nanemá: a sajátmárkás cuccaik nem gagyik. Kiolvastam mind. A többi állításod áll.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.21. 21:48:27

@eml:
foleg nem amerikaira KY-bol
asse tudta elottem miez
fustolt csulkos savanyukapusztas bableves kolbasszal
imadom
2 havonta csinalok
O is imadja
bar O minden magyar kajat imad, mar rajottem azert mert akkor en fozok
de a majat nem eszi meg
a zuzat se
semmi belsoseget

spanyolok nyernek
ez jo

Tomasz_a_gozmozdony 2010.06.21. 21:51:36

@hagyma: nem vagy te veletlenul mosogepszerelo?
Amugy becsekkolom valamikor ezt a becsi uti spart, kivancsiva tett a poszt :)

Mylady 2010.06.21. 22:19:50

@É2I: a túlórázáshoz: nálunk (nem multi) évekkel ezelőtt bevezették a rugalmas munkaidőt
ez tök jó azoknak, akik nem egyenletesen vannak terhelve egy hónapon belül
és semleges azoknak, akik folyamatosan túlórázni kényszerülnek
(tudod, aki jól dolgozik és valóban dolgozik, azt a vezetők jobban terhelik, ergo mégtöbbet fog dolgozni)
néhány év után a management rájött arra, hogy ez így nemannyira jó, mert a kulcsembereknél sokszáz óra felhalmozódott (a rekord 1400 körül volt, 5 év alatt) és piszkosul féltek egy munkaügyi ellenőrzés következményeitől

mi lett a megoldás?
1. a túlórákat törölték
2. mindenkit lecsesztek, akinek sok túlórája volt (ez kb a cég fele)
3. aláírattak mindenkivel egy papírt, hogy ígérjük, hogy ezentúl betartjuk a szabályokat
4. beépítették a bónuszrendszerbe: aki kilóg a keretből, annak és a főnökének a bónuszából levonnak bizonyos százalékot
kvázi kikiálltottak bűnösnek azért, mert elvégeztem a munkámat
(ja, közben létszámstop, sőt, -leépítés, a munka meg nem csökkent)

ezért mostanában sokan azt csinálják, hogy a munkaidő végén lemennek a kapuhoz, kicsekkolnak és visszamennek dolgozni vagy falból engedélyeztetnek egésznapos csúsztatást és vendégkártyával/kártya nélkül bemennek dolgozni
a biztonsági főnök meg a haját tépi, hogy lövése nincs arról, hogy hány ember tartózkodik az épületben (egy tűznél pl fontos lenne tudni)

és érdekes módon a munkaügyi ellenőrzéseknél mindig minden rendben van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.21. 23:08:06

@Tomasz_a_gozmozdony:
nem
@Mylady:
a tuloraert itt isokan reklamalnak a managgereknel mert masfrelszeres penz
de olyat eletemben nem lattan, hogy valaki kicsekkol es viszamegy dolgozni
olyat se hogy bemegyek dolgozni es nem fizetnek
valahol nem is ertem
a munkamat fizessek meg
ha az 40 ora 40 ha tobb akkor tobb
telleg nem ertem

supracoger · http://supracoger.blog.hu/ 2010.06.21. 23:19:48

elég szomorú amit írtál
"a szlogen az, hogy pörögjünk-pörögjünk " na ez a legszánalmasabb. dolgozzál 100% aztán otthon meg kidőlsz úgy kiszívtak egész nap?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.21. 23:38:34

Románok már tuggyák a frankót
Faszi, milláedoas nyitott 2 szup.marketet, másfél év és tönkrement
Egy másikat meg sem nyitottak, féláron eladták az épületet
Ma, a tv-ben volt

Szoval igy ugráljon a sparrow

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.21. 23:47:54

@hagyma:
ha valaki nekem aszongya 10 eve akar, hogy rantast keszitek a konyhaban a csulkos kaposztasbablevesembe mikozben egy amerikai picsa/ tortenetesen a nejem/ a spanyolorszag hondurast nezi........."

Hát igen, a disszidensek keserű kenyere
Meg is ver néha?
:))
Jóbarátom a 74-ben disszidált, németben elvett egy többgyerekes csajt
Haverom is nagyon jól főzött
Most itthon él a 100éves barátnőjével, otthagyta az asszonyt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.22. 00:41:27

@horex:
ez a kenyer nem keseru
3 napja igerem neki ezt a levest mert imadja, a bab is harom napja azott
isteni lett
most eszi a masodik tanyerral eppen
en nem diszidaltam e n kivandorlo vagyok aki bevandorolt ide
Mary es en elvalaszthatatlan paros vagyunk mindorokke

eml 2010.06.22. 00:52:43

@hagyma:
Esetleg családegyesítés címszóval nem fogadnátok be? Csak vacsorára. Igérem ha ettünk, utána búcsúzom és megyek. Csak azokon a napokon, amikor csülök van!

Itt most éjjel van, most küldtem a hentes haver feleségének (ő ért a nethez) e-mailt, hogy a Zoli (férje, a hentes), tegyen el nekem egy nagyon szép csülköt.

Hétvégén vagy csülök pékné módra, vagy csülkös-babos-káposzta lesz, bográcsban.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.22. 07:41:21

@eml:
Mennyííímá' innééét, te!
Van neked csülköd is Péknéd is, mit akarsz még?
Ippeg erröl akartam beszélgetni hagymával, amikor idegyösz
Csak az érdek!
Én maradnék máskorra is
:))

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.22. 07:42:37

@hagyma:
Humorizáltam csak persze!/vagy legalább is próbáltam/
:)

penelop 2010.06.22. 07:59:43

Jó reggelt, cigit, kávét, napsugárralsimogatót

Egyéves Önkéntes 2010.06.22. 08:01:30

Tegnap nagyon zavaró volt, hogy megzavarták focival a vuvuzelakoncertet.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.22. 08:09:29

@penelop: Jóreggelt neked is!
Simogatáson kivül van minden, bár a cigi ne lenne

helianthus 2010.06.22. 08:43:01

@eml: de volt, bár ha nem hallom meg ezt a szót, örökre elfelejtettem volna. Én vásároltam Billában, bár már arról sincs lövésem, melyik megyében lehetett. :D

Ja és a Julius Meinl vagy mi a tök, Egerben, ahol mindenki ismer, a mekdonászi helyén volt, miután becsődöltek, utána lett meki Egerben, ahol mindenki ismeri Juliust.
Na remélem érthető voltam.

helianthus 2010.06.22. 08:44:24

@horex: na gyere te kis te, told ide a buksidat.
.
.
.
simi-simi....

AlulírottFentemlített 2010.06.22. 08:51:51

Meddig tart ez a válság?
Vagy ez már a hétvégi?

Mylady 2010.06.22. 09:01:15

Rájöttem, honnan szedték a vuvuzelát: a csontbrigád jajgatása lehetett ilyen...

Mylady 2010.06.22. 09:04:56

@hagyma: hát itt látnál
megjegyzem, nem az a gáz, ha túlóra van, hanem az, ha nem tudod lecsúsztatni, illetve ha folyamatosan túlóráznod kell

nálunk a hétvégit fizetik, de azt előre el kell rendeltetni valami nagyokossal
nekem volt olyan évem, hogy csak a hétvégi túlórákból (az a hivatalos ugye) összejött több mint amit a törvény engedélyez és már nem túlóraként, hanem jutalomként számolták el
és akkor a hétköziről nem is beszéltünk

helianthus 2010.06.22. 09:05:51

@Mylady: jajj. Igazad lehet.
-Komment.
-Komment, az jó szó!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.22. 09:17:53

Ez a poszt kísértetiesen hasonlít a tegnapira!
Vuvuzelakoncertet hallgatta-e valaki?

penelop 2010.06.22. 09:29:12

@Sün‼: Szeva, már vuvu sem az igazi.Tompán szól...

yippyupp 2010.06.22. 09:31:46

@penelop: már a nyár sem az igazi

penelop 2010.06.22. 09:36:30

@yippyupp: Kár,bizony nagy kár
Minden odavan már.
Igy rémlik.......

AlulírottFentemlített 2010.06.22. 09:42:54

@atpijkamo:
A válságot is utólérte a válság :-()

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.22. 09:56:29

@penelop:
Na ja, a régi szép idők...

BZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZ
BZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZ
BZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZ
BZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZ

Legyél te is vuvuzela hero!
sunews.blog.hu/2010/06/18/legyel_vuvuzela_hero

yippyupp 2010.06.22. 10:00:00

@AlulírottFentemlített: mi pedig utolértük a századik kommentet. itt jön ni mindjárt...

yippyupp 2010.06.22. 10:04:15

@Sün‼: 100 harangvirág, ennyi csak, mit adhatok

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.22. 10:20:14

@yippyupp: "És kívánok én nagyon sok boldog névnapot!"
Minden kedves Akács
Ákos
Albin
Albina
Alvina
Horácia
Hósea
Jósiás
Józsiás
Józsua
Józsué
Kriszta
Krisztabella
Krisztiána
Krisztin
Krisztina
Lambert
Paulina
Rozvita
és Tamásnak...

yippyupp 2010.06.22. 10:37:12

@Kitalátor feljegyzetei: és a kutyanévnap?
Andrej
Bikfic
Dölyfös

kiskutyuska · http://dark_jmg.blog.extra.hu 2010.06.22. 11:41:39

na mar nem azert, de a fonokoket eppen most dicserted meg. Az o dolguk pontosan ez es rohadtul megerdemlik a penzuket. kb 10-15 emberrel dolgozhat kevesebb? Es megis megy a bolt :D az akarhogyis nezem havi tobb millios megtakaritas. Igencsak megerdemelne a fonok tobb penzt is mert azt amit csinal, azt jol csinalja.

Amugy igen, fellehet mondani. Es nincs olyan hogy alairattatnak veled valamit, alairod vagy nem. Lehuzod a kartyad vagy nem. Ha nem allsz ki magadert, mit varsz, hogy majd mas kialljon? :D

Szerintem a tescoban,aldi,lidl meg a kis sarki vegyesboltokban es a tobbiben is ez megy.

Hisztizni konnyu, tenni valamit.. nem annyira. Oszthatjuk itt az eszt, csak rajtatok mulik.

bke 2010.06.22. 12:27:27

Kifizetik a túlórád, tévedés az, hogy nem. Csak kirúgnak... 4 havonta nézik meg a túlórákat és ha annyi van amennyit ki kell fizetni akkor repül a dolgozó. Ezt van ahol közli az üzletvezető vagy a területis és van ahol nem...
Persze közbe végezd el a munkádat, hozzál össze egy fősort és rakd rendbe az osztályod. 8 óra alatt nem lehet...

Nanemá 2010.06.22. 12:40:27

@eml: "A Plust a Spar vette meg, a Julius kivonult, Billa tán nem is volt." - Akkor pontosítsunk:
Igen, a Plust a Spar vette meg - én is ezt mondtam. De a Julius Meinl nem kivonult, hanem megszűnt. Pontosabban eladták az egész hálózatot annak a belga multinak, akié a Cora, a Match és a Smatch. Billa pedig nagyon is volt, de a Billa boltjait is a Spar vette meg. Csakhogy azóta kezd véget érni a jó világ a Spar-nak: Egyre több Aldi, Lidl, TescoExpress nyílik, nem beszélve a hazai láncok (CBA, stb.) terjedéséről. Szerintem lassan ideje a Sparnak is visszavenni az arcból.

Nanemá 2010.06.22. 12:42:13

@eml: "A Plust a Spar vette meg, a Julius kivonult, Billa tán nem is volt." - Akkor pontosítsunk:
Igen, a Plust a Spar vette meg - én is ezt mondtam. De a Julius Meinl nem kivonult, hanem megszűnt. Pontosabban eladták az egész hálózatot annak a belga multinak, akié a Cora, a Match és a Smatch. Billa pedig nagyon is volt, de a Billa boltjait is a Spar vette meg. Csakhogy azóta kezd véget érni a jó világ a Spar-nak: Egyre több Aldi, Lidl, TescoExpress nyílik, nem beszélve a hazai láncok (CBA, stb.) terjedéséről. Szerintem lassan ideje a Sparnak is visszavenni az arcból.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.06.22. 15:01:07

ez a levél spaarpofozás. de ezzel a posztoló is nyilván tisztában van.

eml 2010.06.22. 15:19:58

@Nanemá:
A Tesco nem bolt.

Aldi jó. Bár mostanában egy-két boltban kezdenek ott is ellazulni. Piliscsabán pl zsinórban az utóbbi 4 alkalommal nem nyitottak időben új kasszát.

Lidl sok helyen szar, mert az eladók isten-császárnak képzelik magukat. A bicskei Lidl-ben már háromszor kellett felemelni a hangomat.
Ellenben a nagytétényiben és a kaszásdűlőiben mindig megkérdezik, milyen irányban nyalják ki.

CBA is egy szar.

Sparból is van többfajta. Ami előzőleg Plus volt, az szinte mind szar.
A diósdi Interspar pl szuper, a bécsi úti valóban egy kicsit gagyi.

Ezeket mind saját tapasztalatból mondom.

kcsülkös 2010.06.22. 21:27:32

én meg úgy jártam a bécsi úti intersparba, hogy szerettem volna Alpilland tejet vásárolni, az újságos akcó ÁRSZENZÁCIÓ 119 FT , CSAK éppen tej nincs.bátorkodom megkérdezni az eladót, gogy esetleg a raktárban ?rávágja nincs, de jó, hogy innen tudja, meg se nézi, pedig legalább 20 kartont vittem volna.
Biztos fáradt volt, hogy nem nézte meg a raktárba, mondjuk nem is csodálom ezek után.amit olvastam
de mindig úgy járok , hogy akció áru sehol
a pénztárrol nem is beszélve áll a sor, közbe a pénztárosok, pakolnak az eladótérbe

kcsülkös 2010.06.22. 21:38:12

"a szlogen az, hogy pörögjünk-pörögjünk, aki nem bírja elmehet"
jaj ezt én in hallattam éppen a pékségnél állok sorba,hogy gyorsan megvegyem meló elött a reggelim, persze aki kiszolgálna éppen kinnt pakol, jön, mert látta, hogy legalább 5 en várunk, erre oda jön egy alcsony szemüveges fehérköppenyes és mondja pörögjünk-pörögjünk, hisz áll a sor, de tán ha beállna ő is a pult mögé jobban menne a pörgés, kár , ha lehetne a közelben kapni friss péksütit be se mennék

Paddy 2010.06.22. 23:29:59

@kcsülkös: Képzeld el van ilyen! Az eszedbe sem jut, hogy esetleg ez a munkatárs jelen van áruszállításkor is, és ekkor már tudhatja, hogy b.szott megjönni a tej? És igen van olyan hogy az akció ideje alatt ne érkezik meg a cucc, mert a központ meghirdette, nincs a komisszión elég árú, így nincs mit szétosztani az üzletek közt.

Nem kell lenézni a bolti dolgozót, mert esetleg előtted már 10-en megkérdezték a tejet! És az eladó sem hülye.

Csók:
Boda Gergő
Egy volt győri Sparos a Körkemencei és Mécs útiből

eml 2010.06.22. 23:30:59

@kcsülkös: A diósdiban is az utolsó 3 dobozzal én vettem meg, péntek este. Volt, de hamar elkapkodták.

Nanemá 2010.06.23. 08:38:49

@eml: "A Tesco nem bolt." - Ki beszélt itt a Tesco-ról? Én a TescoExpress-t említettem. De látom, neked fogalmad sincs a kettő közötti különbségről. Ez utóbbiak általában 3-4 fővel (/műszak) üzemeltetett "ABC"-k. (Lásd: Interspar/Spar)
"CBA is egy szar." - Na ez azért így egy kicsit sarkos, nem gondolod? Vannak nagyon jó CBA-k is, mint ahogyan te is találkoztál neked megfelelő Spar-ral. Ráadásul a CBA egy franchise hálózat, tehát szinte ahány üzlet, annyi tulajdonos. Tehát értelmetlen egy kalap alá venni mindet.

eml 2010.06.23. 12:41:52

@Nanemá: Tesco-Express logisztikailag ugyanúgy, ugyanazokat a termékeket szállítják neki is Gyálról és Herceghalomról. Tehát ugyanazt a szart veszed meg, esetleg kellmemesebb környezetben.

Vannak jó CBA-k, de amelyeket ismertem, azok mára lassan mind bezártak, vagy már nem CBA-k.
Egyébként a CBA-s CBA-ban a tőkehús finoman szólva is sűrűn romlott.

Nanemá 2010.06.23. 15:48:55

@eml: Továbbra sem értelek: A Spar, az bolt, de a TescoExpress az már nem? Miért is? Ráadásul a "bolt" szót is te írtad le először, nem én. Egyébként, ha már a logisztikát emlegeted: Ai Interspar és a Spar is ugyanazt, ugyanonnan árulja. Sőt, a Kaiser is. Másrészt, az a CBA, amit te nem ismersz, az gyakorlatilag nincs is, tehát nem is lehet jó, ugye?

Nanemá 2010.06.23. 15:50:26

@eml: Mit értesz azon, hogy "CBA-s CBA"?

eml 2010.06.23. 16:52:56

@Nanemá: Tesco gazdaságos termékek megvan?

CBA-s CBA az a CBA, amit maga a lánc üzemeltet. NEm pedig Mari néni vegyesboltja, aki csatlakozik a CBA-hoz.

Nanemá 2010.06.23. 17:17:40

Nincs olyan, hogy CBA, amit maga a lánc üzemeltet. A CBA az egy kereskedői társulás, nem pedig egy klasszikus kereskedelmi lánc, tehát "saját" üzlete sincsen, "csupán" logisztikai (raktár) bázisa. 1992-ben tíz magánkereskedő tizenhét élelmiszerüzletéből alakult meg, de úgy, hogy eközben az üzletek továbbra is az alapító tagok tulajdonában maradtak. A később csatlakozó kereskedők felveszik a kötelező arculatot és elfogadják a játékszabályokat, (franchise), továbbá élvezik a közös beszerzési rendszer előnyeit. Mindezért tagdíjat fizetnek. De a bolt marad a tulajdonuk, és a saját vállalkozásukban működtetik, akár csak az alapítók. Én anno dolgoztam az alapító, Baldauf László 1. sz. CBA üzletében. Tehát ez aztán "igazi" CBA volt. Mégis, a bélyegzőn ez állt: "Baldauf László csemege kereskedő". És utána átmentem dolgozni egy "Marinénihez". Elvileg nem lenne szabad észrevenni a szinvonalbeli különbséget "Marinéni" és Lacibácsi" boltja között, ezért a "központ" rendszeresen ellenőrzi a franchise szabályok betartását, és ha kell, büntet, de végső soron ki is zárhatja a kereskedőt a társulásból.

Nanemá 2010.06.23. 17:20:59

Hová tünt a kommentem?

eml 2010.06.24. 00:28:31

@Nanemá:
"Nincs olyan, hogy CBA, amit maga a lánc üzemeltet. "

Az utóbbi időben épült 4 új bolt amerre járni szoktam, kettő a közelünkben. Mind egyforma kinézetű, és mindegyikben tahók az eladók, és a kettő ami a közelemben van, hát ott a zsömle kemény, a hús zöld, az árcédulák szarok stb.....

Nanemá 2010.06.24. 08:15:17

@eml: Ha neked minden üzlet szar, amit csak ismersz, akkor miért nem költözöl el, pl. a Bécsi út nyugati végére? El lehet innen húzni, már Fletó is megmondta... Nem irigyellek, de a környezetedet sem! Gondolom, eléggé depis lehetsz, ha mindent csak ócsárolni tudsz.

eml 2010.06.24. 10:26:10

Te se lehetsz egy nagy ász, ha a CBA-t isteníted.
@Nanemá:

zizidoma 2010.06.24. 11:57:45

Én is dolgoztam a Sparban!Gané cég sajnos ezt kell mondanom!Nevetséges amit megengednek maguknak.Túlóra pénz kifizetése elfelejtve stb,stb,stb,!

nigo1 2010.06.24. 22:17:19

Ez igazán érdekes.
Dolgoztam CBA-ban is és jelenleg a SPAR-ban.
Ennyi negatív kritikát régen olvastam egy helyen.
Ha a SPAR ilyen rossz, menjenek a CBA-ba.
Minimálbér, napi 12 óra. Utána meghalgatom a véleményt.
Én 10 éve itt dolgozom, de el merem mondani, hogy ami itt le van írva, hát... a fele sem igaz.
A komment íróját elképzelem, ahogy támaszkodik a raklapon és mindenkinek elsírja, hogy milyen szar itt dolgozni.
Csak pont azzal nem foglalkozik amivel kéen. NEM DOLGOZIK. A felelőségrevonás és a többszöri figyelmeztetés után lehetőséget kap. Keressen új állást. Utána felmegy az internetre és pocskondiáz. Ahhol én dolgozom, ott a létszám 3/4-e nyitás óta itt van. Akkor annyira rossz nem lehet.
Jó a hangulat. Mindenki időben hazamegy.
De dolgozni mindehol kell. Kevés az a munkahely ahhol a meghitt családi sztorizgatásokért még fizetést is adnak.

Doke 2010.06.28. 14:09:53

@É2I:
Megjegyezném,hogy a dolgozó főnökének is van főnöke. Ha a bérelszámolással gondja van akkor azt jelezze. Minden hónapban megkapjuk és alá kell írjuk. Ha meg nem ért egyet akkor az általad megadott linken jelezzen. Miért is nem teszi?? (ezt sosem kérdezi senki :-( ) Sajnos nem a főnökének kell azt bizonyítani,hogy az alkalmazott nem dolgozott, hanem a dolgozónak kell bebizonyítania azt.

Doke 2010.06.28. 14:24:13

@nigo1:
Ezt így nem tudtam megfogalmazni...de egyetértek veled :)

egrez 2010.07.07. 15:49:28

@Nanemá: Az ismerősöm a Sparban dolgozik,kb 1 éve felajnálották,hogy a Sparba be lehet szálni némi összeggel,annak fejében,hogy majd a bevételből részesülnek,de az összeget amivel beszállt egy összegben a következő fizetéskor visszadják.Az összeggel beszállt az illető,de a pénzt azóta sem látta valamint a bevételből sem részesült még.Csak a hitegetés van,hogy majd megkapják!
süti beállítások módosítása