A figyelmetlen vásárló hazavitte a pixelhibás laptopot, aztán meg alig bírta kicseréltetni. a szabványra, jogszabályokra és egyéb kifogásokra hivatkozó kereskedő szerint ugyanis reklamáció helyett inkább örülnie kéne, hogy a hiba nem a képernyő közepén van.
Na a lényeg a lényeg, rávettem magam meg a pénztárcám, hogy miután többek között kb. két hónapja tönkrement a számítógépem, vegyek egy új laptopot. Sokat keresgéltem, találtam, telefonálgattam és végül rátaláltam az áldozatra (de végül én lettem az áldozat...). Az eset a laptop.hu egyik budapesti mintaboltjában történt.
Nem kis összeget hagytam ott a boltban, egy a bátyám által jónak ítélt gépért, amit persze megmutattak előtte, tehát nem ezzel volt a gond, de mivel nem vagyok rutinos laptop vásárló, ezért nem vettem észre elsőre a hibát. Utólag megbántam, hogy nem fordítottam teljesen magam felé a gépet, és nem néztem meg rendesen a kijelzőt, amikor éppen nincs rajta grafika, csak a sötét háttér. Hazavittem, mindenki nagyon örült, bátyám nézi, és hát mit ad isten, ott figyelt a jobb felső sarokban egy pixelhiba.
Hát gondoltam holnap visszaviszem és majd kicserélik, mert hát hibás, meg amúgy is a 3 napos cseregarancián belül voltam. Gondoltam én, hogy ilyen egyszerű lesz, de nem ez lett. Szinte éreztem. Nem vagyok sikeres ember!:) Másnap párom megígérte, hogy mivel ő előbb ér haza, majd ő visszacseréli, és mire én végzek, addigra már lehet nyomni a tabot. Másnap felhív idegesen, hogy van egy kis probléma: nem akarják visszavenni a gépet,és mindenféle ISO szabványokra (ami igaz) hivatkoznak, meg arra hogy a 3 napos cseregarancia már MEGSZŰNT! Na ne nézzenek már madárnak ilyen sz.r lekoppintó szöveget még jómagam sem találnék ki. A cég főnökét felhívtam (hittem én, hogy a főnökkel beszélek), ő is ugyanezzel jött, és hogy majd a fiúk elküldik nekem az ISO szabványt és akkor majd jól meglátom. Jól van nem idegesítettem magam tovább, küldjed, úgysem érdekel, letettem a telefont. Azóta is jön amúgy az e-mail.
Tovább folytatva a telefonálgatást, már úgy is belejöttem, hívtam a fogyasztóvédelmet, aki megerősített engem az igazamban. Utána párom hívta az összes nagyobb elektronikai cikkeket áruló céget, mintha náluk vettük volna, és mindannyian annyit mondtak, hogy vigyük vissza és természetesen azonnal kicserélik. (bár ebben erősen kételkedem, amióta a homárt olvasom ugye...) Munkaidő után odasiettem, még nagyban tárgyaltak benn az ügyemmel kapcsolatban, és csak kötötték az ebet a karóhoz, és súlyosbították a helyzetüket azzal a mondattal, hogy hát sokan próbálkoznak visszahozni ezzel a hibával, de mindenkinek csak ezt tudják mondani. Erre van egy ISO szabvány! Jól van, engem nem érdekel a szabvány, azt bokszolják le a gyártóval ők, elhiszem hogy van, de én élni akarok a 3 napos cseregaranciámmal, mert ha én visszaviszem, hogy nekem mégis a piros kell, akkor is kötelesek adni egy pirosat a fekete helyett, de ugye az esetemben kicsit bonyolultabb volt a helyzet. Közben jöttek azzal a másik nevetséges szöveggel, hogy mi is a bajom valójában, hát nem a képernyő közepén van, úgyhogy nem is olyan zavaró! Mi vaaan??? Akkor vidd haza Te, és használd egészséggel!!! Ez egy vadi új gép, nehogy már megelégedjek a hibással, és még örüljek, hogy nem a közepén van az a zavaró pont. Ja és ha ő lenne a helyemben és mondjuk a kislányáé lenne a gép, akkor ő ugyan nem reklamálna! Na neeee, ő verné legjobban a az asztalt miatta. Na ezen a ponton a vérnyomásunk 200 fölé emelkedett. De csúnya szó még mindig nem hangzott el.
Végül fél órás telefonálgatást követően és fél órás lelki ráhatással sikerült szerezni egy másikat, de hát nem valami jó szájízzel hagytuk el az üzletet. Az új gépet tüzetesen átnéztük, látszólag semmi hiba, azóta jól szuperál (de meddig???). Amúgy a gépről csak annyit, hogy most agyon van hirdetve nagy plakátokon, nagyon fogy, aznap érkezett egy kamionnyi új szállítmány, és amíg ott voltunk 2 ember is ezt a típust vette meg.Igazából nem az eladókat hibáztatom( a fickó azt mondta, hogy ha rajta múlna ő már rég visszacserélte volna, de nem tette...) , bár hozzá kell tenni nem voltak a legkedvesebbek (talán azért, mert mi lehettünk a nem tudom hanyadikak, akik emiatt reklamáltak), hanem az egész céget, meg ezt az eljárást. Te hagyod ott a hónapokig gyűjtögetett kis pénzedet, és még te kérjél bocsánatot?? Na ne már!
Na ennyi lett volna, ha lenne valami a géppel és hasonlót tapasztalunk, akkor még jelentkezem! Remélem senki nem kerül ilyen helyzetbe, ha mégis, akkor tudjátok: Küzdve küzdj, és bízva bízzál!
Egy posztoló
Ja és még annyit, hogy laptopot ezek után csak az ALDI-ból vagy csak őstermelőtől, csak hogy idézzelek Titeketl!;)
Az utolsó 100 komment: