Tékozló Homár

Darabos a net a Diginél

2010.07.27. 12:55 | jackyll | 93 komment

Több sztorink volt már arról, hogy milyen lassan építi a Digi a hálózatát. Hát legalább építi, nem? Viszont van, ahol egyáltalán nem épül, és csak a szutyok-ADSL érhető el. Lacinak  még ez sem lenne baj, ha nem hónapok alatt derítené ki az ügyfélszolgálat, tulajdonképpen mitől szakadozik óránként az adatfolyam:

A problémám nem újkeletű, de már nagyon unalmas. A történet ott kezdődött, hogy 2010 júniusában be akartam köttetni a Digi-netet, de az általam kiválasztott csomag ( BASEnet 30/20 ) már nem elérhető, helyette ugyanannyiért egy jóval lassabb ( STRADA 4/1 ) csomagot tudnak biztosítani, mert a fenn említett csomagjuk nem elérhető ( még mindig ott a honlapon). [Nyilván az optikai hálózat/kábelnet nem elérhető - a Homár.] Megtörtént a nap, amikor kijött a szerelő, kábel már benn, elosztót berak, modem, majd irány a gép. A modemet sikeresen aktiválta, ment is egy darabig a net gondtalanul.

Már a bekötés napján arra lettem figyelmes, hogy megszakad az internet 2-3 óránként. Levél Diginek, hogy valami nem stimmel a nettel ( tűzfal, vírusirtó nem blokkolhatja... ), ere ők válaszolnak: "IP cím ütközésnél kérjük ellenőrizze az alábbiakat:  Sajátgép jobb egér gomb -> Tulajdonságok -> Számítógépnév -> Módosítás -> itt a Munkacsport:-nál kérjük írja át valami egyedi névre, vagyis MUNKACSOPORT-ról pl. név, születési ideje, és kedvenc színe, vagy bármilyen: "BUkdjsaenf1223012" is megteszi pl. a lényeg, hogy egyedi legyen."

OMG??? Ennyire hülye nem vagyok, az internetnek semmi köze a PC-m nevéhez, ezért meg se csináltam. Válasz nekik egyből, hogy bocsi, de én nem madár vagyok, ne nézzetek hülyének, valamit k*rva gyorsan csináljatok. És lőn a meglepetés, pár nappal később ( persze kérnek minden esetben 30napos gondolkodási időt... ) hívnak, hogy jönnének modemet cserélni. Gyertek, 2010.07.19én kijöttek, megnézték ( speedtesten, ahol éppen 30megabit volt- "ez a modem tényleg nem jó") és kicserélték a modemet. Csodák csodájára aktiválás nélkül is ment a modem, mivel ezt a modemet már valaki visszaadta és nem deaktiválták. "Ez hogy lehet???" OMG!

Sikeresen újraaktiválnak, és megígérik, hogy nem fog megszakadni. Na mondom akkor teszteljünk, estére marad a gép. Reggel kelek fel és csodák csodájára nem volt net, persze ezen nem lepődtem már meg. Modem restart közel 2 hónap alatt már sokadszor, és most ott tartok, hogy csoda, ha 1 (!) órát tudom használni, mert a rekord eddig 20perc működés volt...

Megint levél ma (07.26.) és kíváncsi vagyok mit reagálnak. Lehet ki kéne cserélniük a dobozt ahonnan a kábel jön a lakásba ( évek óta ott van karbantartás nélkül...), de ők a szakemberek. Ja és a telefont se nagyon akarják felvenni...igazi emberközpontú cég, bár eddig még soha nem volt bajom velük. Eddig...

Szóval ha valaki régi építésű és elhanyagolt házban lakik, ne a Digitől rendelje a netet, mert hasonló cipőbe kerülhet.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.27. 12:59:10

Addig verd a fejüket, míg meg nem oldják!

Harlequin 2010.07.27. 13:00:57

nekem semmi bajom nem volt a régi építésű elhanyagolt házban a digivel.

Dr. Körömlakk ® 2010.07.27. 13:03:43

ugyanebben a szarban tocsogunk ugyanezzel a szolgáltatóval.

Mylady 2010.07.27. 13:08:13

Érdekes a végkövetkeztetés.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.07.27. 13:10:39

IMHO WTF-ot akart írni az OMG helyett.

Ooorsi 2010.07.27. 13:12:07

köszi

Én lemaradtam a wtf-nél meg a wtfay-nál.

juhaszvik 2010.07.27. 13:15:41

én digis vagyok, a tévé néha akadozik, meg "no signal"-ozik, de hát ez már inkább szájhigiéniai probléma.

béluka · http://www.ashole.hu 2010.07.27. 13:15:50

digi jó, szidni ősi román szokás

Ákos81 2010.07.27. 13:18:18

Digi netem van, a ház maga kb 30 éves, jelenleg a Diginetem hibás T_T mert a 30/20mbites net helyett hetek óta valamiért 50/30as az internetem, pedig 3500 forintot fizetünk T_T

És nem tudlak sajnálni, mert veled legalább foglalkoznak :) bnőmnél is 30 percenként szakad a net, 1 órát nem tud játszani online játékkal anélkül, hogy DC-zne. Ja és T-Home szarik rá, nem foglalkozik vele, lepattintják azzal, hogy messze van a központtól. De persze nem javítják, esetleg korszerűsítik vagy ilyesmi.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.27. 13:20:19

Antennás kábelinternettet vegyé'!
Az nem szakad meg, oszt le lehet vele tölteni az egész internettet!

Amúgy a poszt toló figyelmébe ajánlom az itt vázolt levél elküldését (persze a saját adataival):

sunews.blog.hu/2010/01/21/sundij_1

Secnir 2010.07.27. 13:20:40

"Szóval ha valaki régi építésű és elhanyagolt házban lakik, ne a Digitől rendelje a netet, mert hasonló cipőbe kerülhet."

Kedves poszt toló!

ha egy elhanyagolt házban laksz, ahhoz a diginek semmi köze.
Tartsd rendben, cserélj cserepeket, tisztítsd ki a lefolyót stb., és akkor sem lesz net, hidd el.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.27. 13:21:04

Váááárjunk.
Milyen modem? Ez milyen Digi net?

Nálunk egy 8 portos D-Link switch van az alagsorban (6 lakásra) és sima UTP jön fel a lakásba.
Mondjuk azt nemtom, hogy ez min és mihez kapcsolódik.
Na és persze kiesés sem van. Azaz eddig egyszer beállt a DNS szerverük, de beírtam egy public DNS-t, és vígan ment tovább a net...

Secnir 2010.07.27. 13:23:28

@BullFrog:
"bnőmnél is 30 percenként szakad a net, 1 órát nem tud játszani online játékkal anélkül, hogy DC-zne."

most akkor a barátnőd DC-zik, vagy online játszik? Nem lehet, hogy a DC miatt szakítgatják meg?

"Ja és T-Home szarik rá, nem foglalkozik vele, lepattintják azzal, hogy messze van a központtól."

Ja, ha tudod logolni, hogy szakadozik, fizess kevesebbet, amennyit az ÁSZF előír. És ha kérdi a T, hogy miért fizetsz kevesebbet, mondd meg, hogy te feladtad a pénzt, de mivel messze vagy a központtól, történt némi lemorzsolódás...

Koholmány 2010.07.27. 13:26:46

omg- Orbitron MeGaharcos

Leiter Jakab · http://leiterjakab.blog.hu 2010.07.27. 13:28:11

Nálam is pocsék a Digi. És az ügyfélszolgálat három hónapja nem válaszol.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.27. 13:30:07

@Leiter Jakab: Már régen be kellett volna menni asztalt verni...

Ákos81 2010.07.27. 13:31:40

@Secnir: DC = disconnect = kidobja a játék valami miatt. És mint írtam a valami az internet megszakadása miatt. Nem én fizetem azt a fost, hanem ők. Hiába hívta fel telefonon, csak szokásos "az ügyfél a hülye" maszlagot nyomatták fél évig aztán kinyögték messze van a központtól, és nem voltak hajlandóak berakni egy repeatert, vagy akármilyen jel erősítőt, hogy ne legyen egy szartalicska az ő netnek nevezett 1 mbites szörnyetege. Jah és persze fizettették jó darabig a 8mbites netet 12k-ért velük, mert hogy szerződés meg minden faszság :)

Secnir 2010.07.27. 13:39:02

@BullFrog:
"DC = disconnect"

DC != disconnect
disco = disconnect
DC = Direct Connect

:-)

Secnir 2010.07.27. 13:40:05

csak kötözködöm, ne aggóggyá...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.27. 13:45:14

régi építésű és elhanyagolt házban lakik, ne a Digitől rendelje a netet, mert hasonló cipőbe kerülhet.

Ennek mi köze a nethez?
Persze annyi,mint a gépnevednek!
Szoval te is hulyeséget beszélsz

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.27. 13:46:52

@Secnir:
Hoppá , 1 srófra van az eszünk csavarva?

C00ler 2010.07.27. 13:47:51

Ugye véletlenül sem tölt le éjjel-nappal a posztoló, ugyanis legutóbb amikor ilyen problémát hallottam, akkor ott kiderült, hogy az állandó torrentezés miatt szakadt a net óránként.
Főleg a T hajlamos erre.

(---Flúgos Buszos---) 2010.07.27. 13:47:59

Nekem semmi gond nincs,pedig a Digi vette át ezt a régi szolgáltatót,és csak 2900 Ft,és semmi gond nincs vele.

CSak hajnali 3-kor van 3 perc szünet,azt meg ki lehet bírni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.27. 13:49:10

OMG??? Ennyire hülye nem vagyok, az internetnek semmi köze a PC-m nevéhez,"

Az , OMG!
Vazze te valami IT skac lehecc, azok beszlnek ilyen ősi román/dák/ nyelven

ZowW (törölt) 2010.07.27. 13:50:59

Nekem a 80/25-ös Diginet mindig hibátlanul megy. A sebessége is kiváló. Van, amikor napokig pörög a maximumon és 11 megabájttal jön, folyamatosan. Nekem bevált.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.27. 13:55:21

Nekem betárcsázós-antennás-kábelnetem van.
Szuperjól működik!

Azt ma´r meg sem említem, hogy a svédeknél ez hogyan megy...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.27. 13:56:27

"ha valaki régi építésű és elhanyagolt házban lakik" : Költözzön el!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.27. 14:02:13

Valaki segítsen, eltűnt az internet!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.27. 14:05:15

Ja, megvan. csak beesett a szék alá.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.27. 14:08:57

Nem, ez csak a tollam.

Hogy néz ki az internet?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.27. 14:23:14

@atpijkamo:
Én az előbb láttam a rókát a szájában valami furcsával.
Lehet, hogy ő volt...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.07.27. 14:23:29

Újépítésű házban meg kapásból közölnék, hogy sajnos itt csak xy szolgáltatót veheted igénybe, aki ugyan csinál netet (talán), a net jó is lesz ((talán)), de 12000 a legolcsóbb csomag.

Mobilnetezzetek. Azt akárhová magaddal viheted, és elég jó. Én legalábbis simán youtuboztam vele, és nem volt élvezhetetlen.

juhaszvik 2010.07.27. 14:31:14

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): a róka szájában mindig van valami furcsa. lehet, hogy régóta lopja az internetet?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.27. 14:33:46

@juhaszvik:
Elképzelhető.
Nem tudom, merre járkál, de tény, hogy elég gazdag a srác (vidéken: csávó).

2010.07.27. 14:34:56

OMG???? OMG!!!!!

torma99 2010.07.27. 14:37:41

Kedves posztoló!

6-ik kerületben laksz-e? Mert ha igen, üdv a klubban! :)

elpvblizlhuor@mailinator.com 2010.07.27. 14:40:54

a modemessel nincs tapasztalat, de 30/20 netcsomagál 1 szál kábel jön be az utcáról - ami a gépbe megy - és évek óta hibátlan, sőt, túlteljesíti a sebességet

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.27. 14:49:11

@horex:
Legyen a harmadik: Dasz Internet!

@atpijkamo:
Hasonló.
Mindenesetre egyre zöldebb.
Kettőre bebarnul.

juhaszvik 2010.07.27. 14:49:59

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): ha gazdag, akkor miért lop? vagy ez csak nálunk, naívéknál kérdés? (vidéken: kérdőjel)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.27. 15:00:56

@juhaszvik:
Hát azért gazdag, mert összelopkod magának mindent.
Aztán eladja.
Nagy bizniszmen (vidéken: kufár) a fickó.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.27. 15:09:48

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): "...oszt le lehet vele tölteni az egész internettet!..."
nekem megvan, a pornó tartalmak nélkül elfér az egész 2 CD-n :P

Gúl 2010.07.27. 15:20:58

Már a bekötés napján arra lettem figyelmes, hogy megszakad az internet 2-3 óránként. ere ők válaszolnak: "IP cím ütközésnél kérjük ellenőrizze az alábbiakat: Sajátgép jobb egér gomb -> Tulajdonságok -> Számítógépnév -> Módosítás ->

BLABLABLA

Ha ezt reagálták neked, biztos írtad, hogy kapsz olyan üzenetet a jobb alsó sarokban, tray-ben, hogy IP cím ütközés. Ha ilyet tapasztalsz a hekkelt, letöltött, tört, nulla, olcsójános operációs rendszered miatt van. Valaki más is ugyan azt a törést szedte le és szintén digi modemes. Vegyél pénzért oprendszert, vagy vedd a fáradtságot, hogy kipróbálod amit javasolnak neked. KEDVES POSZTOLÓ.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.27. 15:26:23

@Gúl:
Hát ez konkrétan tévedés.
Téged nem a szoftversündőrség foglalkoztat netalántán?
Vagy maga Jeszenszky Zsolt?

@horex:
Bevallom alázatosan, hogy nem tudom.
A brazil nyelvben nincs ilyen szó,
argentinul meg csak kicsit tudok.
OMG???
ÓÉI??

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.27. 16:22:19

@Gúl:
lopott op.rencernek mi köze a digi internethez?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.27. 16:24:18

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):
Most adtam el 2 Epson nagykocsis mátrixot.
Ha szótál volna elöbb.....

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.27. 16:42:20

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): persze, ittenvagyok egerbe, gyere érte. Bárki megmondhassa hol találsz, mer' itten engem mindenki ismer. Vagy én ismerek mindenkit? Vagy mindeki ismer midnenkit, csak engem nem ... má' nem is tudom.
Olyan bizonytalan vagyok, vagy mégsem?

sdsddsd 2010.07.27. 16:47:51

Ebben a hónapban háromszor ígérte a Digi, hogy 72 órán belül mindenképpen megjavítja az akár percenként is szakadozó vagy órákig szünetelő netemet.
Mondjuk 72 óra után valóban működni szokott hibátlanul. Egy teljes napig.

tapmancs 2010.07.27. 16:55:19

Nyilván nekem is a 30 napos bekötés 40 volt a diginél :) de azért érdekes ez a post is... tökéletesen összefüggéstelen, mintha egy hatéves írta volna.

Disznó Úr 2010.07.27. 17:56:20

Amikor évekkel ezelőtt feltörtünk és beköttettük a netet, az upc-vel volt ugyenez. Otthon és a munkahelyen is hetente jöttek a fiúk modemet cserélni, míg kint a folyosón valami rejtélyes elemet ki nem cseréltek. Azóta jó.

Most építi a házban a digi a hálózatát. Feltételezem majd lesz remek ajánlatuk is. Nem is tudom, lesz-e kedvem váltani.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.07.27. 19:02:57

Nagy valoszinuseg szerint a kabelmodem doglodik.
Csereltesd ki.

torma99 2010.07.27. 19:03:54

A posztoló sorsán felbuzdulva n+1-szerre is felhívtam a digi üszt mivel 18:00 és 18:30 között vagy 5-ször szakadt meg és egy új felfedezést tettem.
Üsz. emberke elkéri ugye a szerződésszámodat, majd fogja megpingeli a z ip-det és mondja, hogy minden oké. Mondom neki, persze, hogy oké mert a digis telefonról beszélek, tehát ha szakadt volna már nem beszélnénk...na mind1. Ennyit a digiről...

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2010.07.27. 20:45:03

@sambalabammbumbumm: egyetértek.

Fogalma sincs mit jelent a WTF és az OMG, és így a különbséget sem tudhatja.

champy 2010.07.27. 20:45:45

"Sajátgép jobb egér gomb -> Tulajdonságok -> Számítógépnév -> Módosítás -> itt a Munkacsport:-nál kérjük írja át valami egyedi névre, vagyis MUNKACSOPORT-ról pl. név, születési ideje, és kedvenc színe, vagy bármilyen: "BUkdjsaenf1223012" is megteszi pl. a lényeg, hogy egyedi legyen."

OMG??? Ennyire hülye nem vagyok, az internetnek semmi köze a PC-m nevéhez, ezért meg se csináltam. "

A Munkacsoport név mióta egyenlő a PC nevével??? :)

champy 2010.07.27. 20:46:49

De az igaz, hogy a Munkacsoport nevének sincs köze a Zinternethez.

misitcom 2010.07.27. 20:57:08

Őstermelőt csak az ALDI-ból!

Unbiased 2010.07.27. 21:21:40

Az első OMG-nél abbahagytam az olvasást. Nem bírom, amikor valaki a nyelvtudásával hivalkodik.

Xezs 2010.07.27. 22:19:13

Nem hiszem el, hogy egy INTERNETES (!) fórumon az a probléma, hogy a poszttoló az OMG rövidítést használja ami az Internet szerves és elválaszthatatlan része már mióta is? Kb. 10-15 éve? Mióta számít ez pl. nyelvtudásnak? Attól rohadt messze áll.

Az ügyfélszolgálatos meg egyszerűen LOL amit tanácsol, honnan tudja hogy egyáltalán Windows környezetben van az illető? Max. csak tippelheti.

Én UPC-s vagyok és csak annyi bajom van vele, hogy online játéknál óránként lagzik egy kb. 10mp-et aztán megint jó lesz. Éppen elviselhető de az értelmét nem látom.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.07.28. 00:13:16

@BullFrog: én is épp ez miatt vagyok jelenleg "harcban" a téonlánnyal...
a békítőtestületen már túl vagyunk. jöhet a polgári per. :)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.07.28. 00:16:24

@Unbiased: és a niced? unbiased...
i nyet verstehen!

salapapa · http://salapapa.hu 2010.07.28. 00:25:29

@ugribólinc: neked is meg sokaknak:
ha a bejelentett hiba ismétlődik és nem áll helyre, kötbérre tarthatsz igényt!
a kötbér a mindenkori havidíj első bejelentéstől számított 48óra után a végső megoldásig tartó időre az előfizetési díj nyolcszorosa a hibás napok (-2!) megfelelően, ha fél évnél régebben vagy ügyfél. ha új ügyfél vagy, akkor a négyszerese.
vigyázat, CSAK a szolgáltató által elfogadottnak minősített speedtester lehet a reklamáció alapja! (pl a tahóm nem fogadja el a speedtest.net mérését)
sok sikert, van remény! én már látom a fényt az alagút végén.
(remélem nem a bécsi express reflektora!)

Gyakori · http://kerdestar.hu 2010.07.28. 05:56:16

Lehet ki kéne cserélniük a dobozt ahonnan a kábel jön a lakásba......öööö ahaaaaaaa

pingpong 2010.07.28. 08:52:59

beszélj Vágási Ferivel, ő nemrég "szállt be" az internetbe.

www.youtube.com/watch?v=gJEkYg0TOT0

ZX 2010.07.28. 10:08:01

Most mi ez a kamu poszt? Mi az, hogy nem elérhető? Ne mondd, hogy ahol ki van építve a hálózat oda nem lehet 30/20-as netet behúzni, és emiatt csak szutyok modemes megoldás létezik?!

GZoli 2010.07.28. 10:12:29

Mégis madár a posztoló, mert a ház korának semmi köze nincs a kiépített hálózathoz.

kerítésszaggató betonalkoholpista 2010.07.28. 13:39:27

Nem értem a szerzőt, mi ebben a történetben annyira különleges, hogy homárt kíván...

Memento21 2010.07.28. 13:57:46

IX kerület, ugyanez, a múltkor már el is ment végleg, megcsináltál és minden megy ugyanúgy... nekem már 20-30 percenként szakad. de nem tudom miért.

Tünde87 2010.07.28. 15:26:24

Nem tudjátok honnan lehet letölteni az internetet?

Xezs 2010.07.28. 17:28:51

@Tünde87: Pornóval kell vagy anélkül? Mert pornóval 14345 db DVD, anélkül meg 5.

Chapell 2010.07.29. 01:14:44

A Diginél a gyors (20/10, stb) net más megoldású, mint a modemes 4/1, stb szutykok. Ha az utóbbit köttette be a posztoló, akkor nagyon megszopta, ugyanis rohadtul nem kedvező és még szar is. Ellenben az ethernetes baszott nagy sebességűek rohadtjó ár/érték/sebesség aránnyal rendelkeznek.

Palkovics Ede 2010.07.29. 10:14:13

"Szóval ha valaki régi építésű és elhanyagolt házban lakik, ne a Digitől rendelje a netet, mert hasonló cipőbe kerülhet." 1982-es panelben lakom. A lépcsőház falán vér, a padlón tűk, egyszer össze is sz@rta valaki.
Ha tudtam volna, hogy régi és elhanyagolt, nem rendelek Digit, ahogy a posztoló javasolta. Amúgy "elégedtlen" vagyok, mert nem értesítettek arról, hogy 20/10-ről 30/20-ra nőtt a le/feltöltési sebesség, a ping viszont 3ms-ről 5ms-re romlott. (kb. 4havonta szokott megszakadni a kapcsolat.) Irgum-burgum. ;-)

Manci néni, a szomszéd 2010.07.29. 15:38:16

"Bebaszol" a gép elé egy routert és észre se veszed, ha megszakad a net, az azonnal újracsatlakozik.

Xezs 2010.07.29. 18:06:08

@Palkovics Ede: A tű meg a vér durva. Mondjuk a legtöbb helyen (nem mondom hogy mindenhol) az a probléma hogy az emberek közönyösek és beengednek mindenkit. Nem mondom hogy egy drogost azonnal ki lehet szűrni de pl. múltkor haverom simán beengedte a lépcsőházukba az egyértelműen alkoholista hajléktalant (szaga volt, szakadt volt és nem keresett kulcsot csak úgy álldogált). Mikor rákérdeztem hogy nem kellett volna ezt a tagot kizavarni a picsába, annyit mondott hogy leszarja. Mondom jóvan, te laksz itt nem én.

megasün 2010.08.03. 17:16:26

Nekem Dorogon van Digi előfizetésem kertes házban és hasonló cipőben járok mint a posztoló. kb fél éve kéthetente bejelentem a hibát, de mindig nálam van a hiba szerintük, azért felveszik a fejelentést és megigérik, hogy egy műszakis kolléga ránéz. A "ránézés" után van néhány napig normális kapcsolat, majd ismét lehet naponta 5-ször újraidítani. kicsit kezdek ideges lenni.

gareet 2010.08.04. 08:10:40

kicsit késve bár, de... Gúl te tényleg ilyen hülye vagy vagy csak úgy csinálsz,
mellesleg a net csomag amiről szóvan a T hálózatát(aka. kábelét)használja csak a szolgáltató más. Tehát mindig minden a Tgenya hibája. Ahol a saját digi optikain megy a jel ott csak dicséretett hallottam és tapasztaltam :D

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2010.08.04. 10:37:40

UPC-ről váltottam diginetre, ahogy elérhetővé vált, lekopogom, a majd egy év alatt semmilyen hibát nem tapasztaltam remekül működik, ez a UPC netről nem volt elmondható és modem sincs, ezt nem is értem, biztos valami más technika, modem a UPC-nél volt. Az árról nem is beszélve ugyanazt kapom most 2500 Ft-ért, amit a UPC-től több év hűségnyilatkozat után 7900 Ft-ért ( ez már kedvezményes ár volt amit azzal harcoltam ki, hogy akkor lejjebb viszem a csomagom) egyébként 9.9900 volt.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2010.08.04. 19:25:15

egy kicsit sok lett a kilences 9900 helyesen

nganaszan 2010.08.12. 08:38:38

a 30/20-as illetve a 4/1-es net két különböző techikával működik.- nálad nincs kiépítve eza a rendszer, nálad csak szar adsl van. :P

Sracz · http://dbworld.blog.hu/ 2010.10.14. 16:50:22

@nida /az ÉLET egy nagy g..i mágus:
Én is digis vagyok, már több mint egy éve. Ez alatt összesen talán 5-ször volt leállás, ebből egy országos, mert a vihar elbarmolt valamit... ez volt a leghosszabb, pár órán át tartott. A digi is használ "modemet", amit fellengzősen "multimedia konverternek" nevez és központi szekrényekben helyezi el a lépcsőházban, háztömbben, falu közepén stb. Ide csatlakozik be az OPTIKAI drót, innen már csak egy nyüves koaxot és UTP-t cibál el a lakásig, hogy a prosztónak ne aggasson a modemje és ne bactassa ez miatt őket. Aki ennek ellenére a modems cuccot használja továbbra is, csak sírjon ríjon továbbra is. Én a JUPCnál kimondottan örültem anno, amikor a nyüves 461 megszakadt, mert akkor legalább nem idegesített a lassúsága! :DDD
süti beállítások módosítása