Tékozló Homár

A nő, akit 'szopatnak a boltosok' (18+)

2010.10.22. 00:01 | szily | 595 komment

Miskolc a jelek szerint kemény hely annak, aki önfeledten akar vásárolgatni, akár csak élelmiszert is. KecskeDotyi fél órán belül bement egy Tesco Expresszbe és egy Sparba, az első helyen a kiírthoz képest háromszoros áron akartak eladni neki egy virágot, a másodikon pedig olyan szemtelen volt a pénztároslány, hogy olvasónkból kijött a trágár tengerész. Fokozatosan bedurvuló állapotok hajtás után:


Engem szopatnak a boltosok, komolyan mondom. Ma 4 helyen vásároltam, abból 2 helyen úgy felbaszták az agyamat, hogy csak na.
 
Első állomás: Teszkó expressz, Miskolc, sétáló utca. Amúgy nem járok teszkóba, mióta kijelentette, hogy lecseréli a magyar beszállítókat szlovákra, de Édesanyámmal voltam és Ő ott akart vásárolni.
Ki van rakva a krizantém 189 Ft/db áron. Anyukám kiválasztott egy kis csinosat és beraktuk a kosárba. Még vettünk pár dolgot, majd mentünk a kasszához. Ott gyakorlott vásárlóként reflexből nézem a cuccok árát, itt is feltűnt, hogy az a szerencsétlen virág 599 Ft-ért ugrott rá a blokkra. Mondom ácsi, 189 van kirakva, itt van vmi bibi. Szerencsétlen kasszás srác hívott egy szerencsétlen lányt, aki hátrament, hogy megnézze.
 
- A gép bizony 599-et mutat, akkor annyi.
- Jó, de a 189-eshez volt rakva.
- Hát, összekeverték a vevők.
 
Gondoltam keressük már meg akkor a helyét, mire jött a felismerés: NINCS KINN EGY DARAB 599-ES ÁRCÉDULA SEM!
 
 
Szóltam is a hölgynek, kissé már idegesebben, hogy nincs is olyan árcédula, akkor hogy a fenébe lehet rossz helyen?
 
- Még most jött az áru, még nem csináltunk neki cédulát.
 
- És úgy kirakják eladásra, hogy nincs is feltüntetve az ára?
 
- Hát, erről nem én tehetek. ( Ez a kedvenc mondatom, szerintem ezt minden áruházi dolgozóval begyakoroltatják.)
 
Itt felforrt az agyvizem, magamhoz vettem a vásárlók könyvét és leírtam ezt a kedves kis sztorit. Akkor vettem észre, hogy a felső rovátkában, ahol a teszkó pecsétjének kellett volna lenni (vagy épp kézírással ki kellett volna lennie töltve) tök üres. Ezt is még odakanyarítottam a végére, mert a fasz kivan már (annak ellenére, hogy nekem nincs is).
 
 
Második: Sétáltam tovább, gondoltam kell valami kaja holnapra, így betértem a Sparba. Szintén Miskolc, sétáló utca, kb 20 perccel később. Megjegyzem, ide szinte minden nap járok, mivel pár száz méterre van az otthonomtól és jófejek az eladók is.
 
Bepakoltam a kis kosaramba és beálltam a sorba. Az nem zavart, hogy kettő kassza működik a négyből és 10 percet kell állnom, ezt már megszoktam.
Végre sorra kerülök, aminek rendkívül örültem, mivel már kezdett melegem lenni a pulcsi-kabát kombóban. Erre a kasszás kiscsajhoz (valami új lehet, a büdös életben nem láttam még ott) odajön két munkatársa, hogy gyorsan üsse már be a vásárlásukat. Gondoltam megkérdezi, hogy nem bánnám-e, és már a nyelvemen volt a "Nem, csak nyugodtan" mondat. De persze csak gondoltam, hogy megkérdezi. Leszarta, hogy ott dekkolok már több mint 10 perce és ő még szarakszik. Jelzésképpen nekiálltam dobolni az ujjammal, erre ő meg leállt poénkodni a munkatársával, hogy majd ezt este ő is kipróbálja a Corában - és közben csapkodta a kassza tetejét.
Jópofán odafordul, hogy "Gondolom tudod, hogy ettől nem megy gyorsabban?"
 
Mondtam, hogy nem tudom és hozzátettem, hogy itt állok 10 perce, én jövök, akkor legyen szíves engem kiszolgálni és ne a munkatársait.
Erre flegmán mondta, hogy nekik csak addig lehet vásárolni, míg a boltban vannak és a kártyát is csak munkaidőben húzhatják le.
 
Megjegyeztem, hogy ez engem, mint külsőst marhára nem érdekel. Anno én is dolgoztam kereskedelemben, és ha nem szolgáltuk voltna ki a vevőt amikor kellett vagy flegmák lettünk volna, tuti, hogy úgy rúgnak ki minket, mint a macskát szarni. És igenis jegyezze meg, a bolt és az eladók a vevőkért vannak és nem fordítva.
 
Annyira ideges lettem, hogy a vásárlók könyvét már leszartam. Hát ne basszunk már szekéren, mert ráz, mit képzel magáról ez a kis picsa? Mi az, hogy leszarja, hogy én jövök, poént csinál belőlem majd még vissza is pofázik?
 
Az agyam elszáll már attól, hogy ha vevőként bemegyek egy boltba, még nekem kell vigyázba állni és elnézést kell kérnem az eladóktól, ha megzavarom őket a magasröptű társalgásban. Egyszer és mindekorra minden rohadt eladó jegyezze meg: A VEVŐNEK MINDIG IGAZA VAN ÉS A VEVŐNEK FÉNYESRE NYALJUK A SEGGÉT! Akár tetszik, akár nem. Mert esetleg úgy dönt, és máshol fogja elkölteni a redvás pénzét, más zsebét tömi tele.
 
Szóval azt kell mondja, engem tényleg szopatnak az eladók. De megjegyzem, ez a picsa se járt jól, mert a "kedves" kiszolgálásának történetét elküldtem a Sparnak e-mailben. Igen, biztos, hogy semmi se fog változni, de megtettem, amit vásárlóként tehettem. Esetleg még felhúzom magam és elmesélem a boltvezetőnek is. Nem hiszem, hogy örülne neki, mert sokan azért játnak ide, mert olyan kedvesek az eladók. Kivéve ez az egy.
 
KecskeDotyi

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.22. 19:22:50

@Csirke 72: Ez egy jó vicc.
Te viszont akkor is elég izé vagy.

igazságos 2010.10.22. 19:27:00

@seik: Utálom a nyalógépeket. Az életben is ezek a csörtetőek. A hátad mögött meg kitúrnak.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.22. 19:37:23

@Lewyke: Soha.

Gondolnám ősz van, a hulló levelekről,
Pedig csak a postás esett le az emeletről.

Xezs 2010.10.22. 20:05:42

A szó, amit mindkét fél (eladó és vevő) keres, az a türelem.

Rengeteg összetűzést el lehetne kerülni, ha az emberek türelmesek lennének egymással. Nem köszönt az eladó? Hát istenem, akkor én köszönök előre. Nem köszönt a vendég? Akkor meg én köszönök előre.

Ezután sem köszön? Szarom le, van jobb dolgom is, mint ezen morfondírozni. Edukáljam esetleg különféle módszerekkel (túlzottan hangos, vagy gúnyos hangnemben megtett köszönés, csúnya nézés)? Ugyan már, egyrészt hatástalan, másrészt meg mi van ha a másik csak elbambult?

Az a baj hogy mindenki egyből a rosszat feltételezi a másik félről és bele se gondol hogy esetleg szar napja van.

Mindenkinek, így nekem is megvan az álláspontom arról, hogy kinek kellene először köszönnie, de nem írom le ide mert fölösleges. Ha nem úgy történik a dolog ahogy szerintem kellene akkor megy a másik irányból. Nem kőbevésett dolgok ezek.

A posztolóról egyébként a poszt olvasásának kezdetén azt gondoltam, hogy na végre egy tökös csaj, aztán a poszt vége átment egy eléggé primitív hőbörgésbe (nem a káromkodás a bajom), aztán megnéztem az itt linkelt oldalakat is, úgyhogy az illúzió szétfoszlott. Tipikusan az az ember, akire azt mondjuk: turbómagyar.

Xezs 2010.10.22. 20:08:04

Ja, és mielőtt valaki kötözködne, a türelem alatt nem azt értem, hogy mindenféle bunkózást le kell nyelni, de az ingerküszöbét nagyon sok ember igazán kitolhatná egy kicsit.

alphabravocharlie 2010.10.22. 20:37:28

A kommentelő a hülye, hogy engedi így felbaszni az agyát. Teszkóban meg a Sparban is a kasszánál kellett volna hagyni a cuccokat, majd mosolyogva távozni. Ennyi. Meg egy bambi.

Xezs 2010.10.22. 21:42:35

Amúgy csak én érzem úgy, hogy csirke72 valami fővárosi panelproli és a szüleivel él?

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.22. 21:55:04

@enamel: +380(48)787-95-95 SIM@FARLEP.NET
WWW.MJ.COM.UA

egyedul itt:(

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.22. 21:55:16

@Xezs: "nem azt értem, hogy mindenféle bunkózást le kell nyelni, de az ingerküszöbét nagyon sok ember igazán kitolhatná egy kicsit."

Határozottan fejlődsz.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.22. 22:25:30

miret jutott ez eszembe?

<Potyi> Bazzeg, ilyen a világon nincs.
<Ubibubi> Milyen ilyen?
<Potyi> most vagyok másodszor irc-n, és már 4 köcsög belém kötött.
<Ubibubi> Arra nem gondoltál, hogy nem a rendszerrel van a baj?
<Potyi> wazze, már 5 köcösg

bash.hu/11891

seik 2010.10.22. 22:45:19

@KecskeDotyi: ez az amerikanisztika valami gyűjtő a sötéteknek? Akiket sehova nem vesznek, na az jut be oda?
Falusi, iskolázatlan tajparaszt létemre nem akadok ki azon, ha a pénztáros a saját kollégájának soron kívül ad el két kiflit meg 10 deka párizsit, hogy egyen valamit a szegény rabszolga.
Annak, aki meg dobol a pulton, 1) letörném a kis ujjacskáit és az összes lukába dugnék belőle (van, ahova többet is), 2) hirtelen nagyon megnő mindennek az ára, bármit is akar venni.

England win The Ashes! 2010.10.23. 02:48:09

Csak úgy a margóra jegyzem meg:

Egy nyáron, diákmelóban egy szupermarketben gályáztam, mint pénztáros. Egy alkalommal tök véletlenül 10 doboz villanykörte helyett 110-et ütöttem be. Azonnal szóltam a fazonnak, hogy bocsi, de kissé gyors volt az ujjam, folytatom a termékek beütését, de mindjárt jön a főnök, és "visszablokkolom" (a pénztárgépbe ilyenkor egy kulcsot tesznek, majd az így lehúzott termék mínusz előjellel jelenik meg a blokkon). Hiba korrigálva, de a fószer csak morgott, hogy át akartam palintázni (mint írtam, hamarabb szóltam és kértem elnézést, minthogy észrevette volna).
Ugyanaznap történt, hogy egy másik pasas két tele kocsival vásárolt, komplett, bontatlan kartonnyi árukat. Minden oké volt, mígnem az étolajnál mondom neki, hogy ha nem bánja, felbontanám az egyik kartont a vonalkód miatt. Kérte, hogy ha lehet, akkor inkább ne. Oké, akkor meg kell keresnem a "kisokosban" a gyorskódot. Sajnos egy sorral elnéztem, és a literes helyett az ötliteres kódját ütöttem be (egyetlen számjegy volt az eltérés). A végén mondom az összeget, a fickó fizetne, de egy picivel kevesebb van nála. Ekkor veszem észre a blokkon a hibát. Sűrű bocsánatkérések stb., de a pasas kedvesen, mosolygósan nyugtat, hogy semmi gond, előfordul.
Az egyiknek szólok, hogy bocsánat, elszúrtam, de az csak morog, mint a salátára szoktatott kutya, a másikat meg akaratlanul kis híján megkárosítok (oké, tudtam róla előtte is, hogy ellenőrzi a blokkot, sőt áfás számlát is kér, tehát észrevette volna a hibát), ő meg nyugodtan, kedvesen reagálja le az esetet.

Amit utáltam: ki van írva, hogy minden árut tessenek a szalagra rakni. Sokan leszarják, mindenből egyet raknak fel. Nem szóltam miatta soha, de a kosárba mindig benéztem (egyrészt nehogy átverjenek, másrészt ha négyféle macskatápot vesz, akkor mindegyiket külön kell blokkolni, hiába azonos az ára). Na ezen jó páran kiakadtak, hogy minek nézek bele a kosarukba. Vagy tol a papa három rekesz sört, de a legalső rekeszbe az Aranyhordó közé pár magasabb árfekvésű sör is került, amit persze előre nem említett. Persze soha nem szóltam be nekik miatta, úgy tettem, mintha elhinném.
Vagy este a takarításnál előkerül pár csokipapír, üres ásványvizes palack (3 decis, természetesen :) ) stb.

Szóval csak annyit akartam mondani ezzel a hosszú rizsával, hogy nem mindig az eladó a bunkó, és nem mindig a boltos húzza le a vevőt.

Xezs 2010.10.23. 02:58:25

@Dr Jozef Vengloš: Hidd el, a normálisabb emberek ezt tudják, de jó hogy leírtad a tapasztalataidat.

Ugyanúgy egyébként fordítva is igaz: nem mindig a vevő a bunkó.

Ez így kerek.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.23. 03:18:24

@Lewyke: Közben megtaláltam, meg az áraikat is... várok vele szerintem. :D Esetleg ha hét végéig csilliárdos leszek, veszek egy tucatot.

England win The Ashes! 2010.10.23. 03:29:44

@Xezs: Pontosan. Oda-vissza érvényes.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.23. 03:30:12

@seik: Nono, ezen én is kiakadok. Főleg hogy ilyenkor nem normál mennyiségű vásárlásról szokott szó lenni, hanem húzza a kiskocsit, és vagy a fél falunak visz kaját, vagy minimum 47 poronty várja otthon éhesen.

Én nem dobolok, hanem rájuk szólok, van hogy finoman, van hogy nem annyira, és nem nagyon szoktak merni visszaszólni.

Intézze ebédszünetben, vagy zárás után, vagy nyitás előtt, vagy vegye le a köpenyét, amikor kijön vásárolni, vagy lopja össze magának. A lopást figyelni úgyis elsősorban az alkalmazottak miatt kell, nem a vevők miatt, ezt mindenki tudja. Nem véletlenül találnak ki a csillámportól a villogó lófaszig minden szart az akadályozására.

Más; miért van az, hogy nagyon kevés diplomást ismerek, aki lenézi a többi diplomást, akármiből van a papírja, ellenben akinek nincs, az csípőből és állandóan?

@Dr Jozef Vengloš: Hibázni mindenki hibázik, ha szólsz róla, ott nyilván nem akarsz átbaszni valakit. De amikor valaki két kifli helyett hármat blokkol (két üveg pia, két karton jégkrém, akármi, de olyasmi, amit nehéz elszámolni), és nem ő szól, hanem én veszem észre, ő meg kiveri a hisztit, az gáz.
És ebből van több, nem a te esetedből.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.23. 03:41:51

Szerintetek am. miért van ennyi idegbeteg kereskedelmi alkalmazott, meg bolttulajdonos? :)

England win The Ashes! 2010.10.23. 03:49:05

@enamel: Hát igen, ez sajna igaz (bár a kollégáimnál ezt nem vettem észre szerencsére, mert akkor nagyot csalódtam volna). Viszont külföldön erre már van megoldás (Magyarországon is alkalmazzák, de sajnos nem mindenütt): hacsak nincs egybefóliázva, akkor egyesével húzzák át a leolvasó felett. Egyszer megkérdeztem a kislányt, hogy miért, pontosan azt felelte, amire számítottam: így csökken a hibalehetőség, egyikünk sem lesz megkárosítva, mert se többet, se kevesebbet nem blokkol. A kiflin mondjuk ugye nincs vonalkód, de akkor meg hangosan mondja, hogy mennyi az annyi.
Még tegnap írtam, hogy én az önkiszolgáló kasszát szeretem: nem veszekszel vele, hogy miért lassú, mert a te tempódban dolgozik, nem okoskodik és pontosan ad vissza. Sőt, üdvözöl és el is köszön. :) Cigit, töményet és lottót mondjuk nem vehetsz nála, ez esetben a hagyományos pénztárhoz kell állni.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.23. 03:54:51

@Dr Jozef Vengloš: Na, akkor lassan összejön, hová kell költöznöm.. tenger legyen, mert az kell, épeszű emberek kellenek, mert azt már úgy kipróbálnám, meg önkiszolgáló kasszák is kellenek.
:DD

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.23. 03:55:38

@Dr Jozef Vengloš: Na, akkor lassan összejön, hová kell költöznöm.. tenger legyen, mert az kell, épeszű emberek kellenek, mert azt már úgy kipróbálnám, meg önkiszolgáló kasszák is kellenek.
:DD

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.23. 04:00:56

@enamel: Hülye blogmotor. Hülye blogmotor. HÜLYEEEEE.

England win The Ashes! 2010.10.23. 04:26:22

@enamel: Sőt, most jut eszembe, ott egy pénztárosnak nem is érte meg, hogy direkt többet üssön be, mint a valós vásárlás. Ugyanis a nap végén a pénz ellenőrzésekor nem azt nézték, hogy mennyi áru fogyott TÉNYLEGESEN, hanem azt, hogy a mennyi fogyott a központi számítógép szerint (ami a pénztáraktól kapta az infót). A pénztáros megszámolta a pénzt, a számítógépben lévő adatot összehasonlították vele. Ha egyezett, oké. Ha kevesebb volt a kazettában, akkor a pénztáros fizette a különbözetet. Ha több, akkor sem kapta meg a plusz pénzt. Ha kírívóan több pénz volta kasszában, akkor (állítólag, mert azalatt a három hónap alatt, míg ott melóztam, nem volt ilyen), akkor jegyzőkönyv, ritka esetben, "visszaeső bűnösként" akár felmondás.
Max. úgy érné meg többet számlázni, ha aztán a nap végén a "többletet" hazaviszed. Nade gyakran ellenőrizték a holmijainkat. Ha valakinél olyan cucc volt, ami kapható volt a boltban is, és nem volt nála nyugta róla, akkor repült. Ha ott helyben vette, akkor alá kellett íratni a blokkot a pénztárossal (senki nem vásárolhatott a "saját" pénztáránál). Ha pedig cigit vett, a főnöktől vagy a helyettesétől egy autogramot kellett kérni a dobozra. Ha nem volt, szintén repült. Az egyetlen lehetőség a lehúzásra az volt, ha rosszul adtál vissza. Ha sokszor fordult elő, akkor kirúgás a jutalom. A plusz pénzt pedig amúgy sem könnyű eltenni, mert a kasszában nem hagyhatod, ha zsebre vágod, akkor meg észrevehetik. Akkor akarták bevezetni, hogy a pénztárosnál nem lehet saját pénz, nem tudom, mi lett a vége, mert véget ért a nyár, mehettem vissza a padba.
Persze minden bolt más. Ha az üzletvezető vagy a biztonsági őr benne van a buliban, akkor működik a dolog. (A cég egyébként ügyelt arra, hogy rokonok, házas- és élettársak nem dolgozhattak azonos boltban. Volt egy bizt. őr, aki Bp. másik szegletéből járt, mert igaz, hogy nem messze volt tőlük egy üzlet, de az asszony ott melózott.)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.23. 06:11:58

@Dr Jozef Vengloš: ezt az elvivős megoldást szokták alkalmazni szerintem. Rosszul visszaadással vagy háromszor találkoztam, - ezressel akartak átvágni. Volt akinek sikerült, de utána hetekig nem mert a szemembe nézni a kiscsaj, törzsvásárló voltam ott. :)

Nem baszattam ki. Mert olyan jó fej vagyok.

fehéregér 2010.10.23. 07:01:30

@Xezs: Milyen szimpatikus voltál a "türelemről" való hozzászólásod alapján, szinte már kiszakadt belőlem a sóhaj, hogy végre egy normális ebben a minden pillantban virtuálisan és valóságosan is egymásnak ugró közegben...egész addig, amig el nem olvastam a következő, panelprolizós kommentedet. Szóval te sem vagy különb.

A posztoló vicces: kulturált magatartást kér számon, miközben picsának nevez egy másik nőt és ordenáré módon trágárkodik. Ha valaki bunkó, mindegy, hogy a pult, vagy a kassza melyik oldalán áll....

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.23. 07:15:49

@fehéregér: Olyan kibaszott okos vagy hallod. Ezt a képmutató kispolgári szar hozzáállás most hol divat éppen? Mert a normális embereknél, akiket annyira hiányolsz, már jó ideje nem.
Nem lehet, hogy azért nem látsz olyanokat, mert kerülnek?

A magadfajta finomkodó, álentellektüell picsák azok, akik akárkit akármikor hátbaszúrnak, és akárkit kikezdenek. Aztán magasra tartott orral megmagyarázzák, hogy ez miért volt szép és jó, miközben eltartják a kisujjukat a kávéscsészéjük mellől.

Dugj valamit magadba te díszmajom, hátha normálisabb leszel tőle.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.23. 08:44:20

@enamel:
Örülök hogy meggyógyúltál, látom sinen vagy a blogszerte híres udvariasságoddal
:)))))))))))))))))

Csak egy kis érdekesség az elsőzésröl
Gondolta-e bárki milyen régi szokás?
Megoldás később
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.23. 10:28:43

------------------------
________________________

Dudálj, ha műkörmöd van! 2010.10.23. 10:54:38

bár már biztos túlhaladtatok a témán, de még ON leszek:
sajnos én is ilyen öntudatos és balhés vásárló vagyok. Nem könnyű; tök sokszor felb*sszuk az agyunkat. Hagytam már a kassza előtt a földön telepakolt kosarat, mert a 4 kasszából egy működött, és birkaként álltunk a többméteres sorban. Átmentem egy másikba, ahol nem rajtam akarnak kasszás-bért spórolni. Írtam már tescoban vásárlók könyvébe emiatt; kaptam válaszlevelet is tőlük, azóta is több kassza üzemel, meglepő és örömteli változás.

Xezs 2010.10.23. 12:01:09

@Dr Jozef Vengloš: Amúgy hol vannak ilyen önkiszolgáló pénztárak Magyarországon? Egyszer kipróbálnám. Hogy akadályozzák meg, hogy úgy vigyél ki valamit, hogy le se húztad? Biztiőr figyel?

@fehéregér: Igen, és ha figyelmesen olvastad az írásomat akkor olyat is láthattál, hogy nem azt akarom mondani, hogy minden hülyeség mellett menjünk el szó nélkül. Csirke már nem először játssza el ezen a fórumon a nagyképű és légbőlkapott beszólásait és ezt nem csak én tettem már neki szóvá.

Lám, neked sincs elég türelmed hozzám. Nekem még van hozzád, úgyhogy kérdezz bátran.

@enamel: De harapós kedvedben vagy ma :)

England win The Ashes! 2010.10.23. 12:44:55

@Xezs: Nem tudom, Magyarországon még nem láttam (rémlik valami tévéműsor, ahol említették, hogy kísérleti jelleggel bevezetik pár helyen).
UK-ban annyi a titok nyitja, hogy biztőr és esetleg egyéb alkalmazott is lófrál arra, utóbbi azért, hogy ha segítség kell, akkor rendelkezésre álljon. Ha zsebre vágnád a cuccot, azt nem a kasszánál tennéd, ahol nagy a tömeg, ha pedig a kosárból a táskába raknád, miközben úgy teszel, mintha lehúztad volna, a kassza "beszól", hogy plusz cucc van a csomagodban, továbbá villog a jelzőlámpája és leállítja a procedúrát. Kiküszöbölendő a véletlen tévedést, ha kiveszed a cuccot, akkor abbahagyja a "hisztit" és folytathatod a vásárlást. (Ugyanezt csinálja akkor is, ha kevesebb van a táskában, pl. a TicTac-ot a lehúzás után zsebrerakod.)
Vonalkód nélküli cuccoknál a menüből választod ki a típust és a darabszámot. Végül kiválasztod a fizetés módját, perkálsz neki, végül elbúcsúzol, kimész, beszállsz a kocsiba, hazamész, kivered és annyi.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.23. 14:12:56

@Dr Jozef Vengloš: nem szeressük az önkiszolgáló pénztárakat:( hisztisek szó szerint.:))) A utolsó alkalommal a tecsóbna csináltuk, a pénztáros már vihogott velünk együtt a végén:))
Viszont az itteni pénztárosokat, boltosokat imádom:) Csak olyan kasszához járunk már, kedvesek, nem felejtenek el engem fiatalabbat sem megkérdezni, hogy kérek-e segítséget a szatyorbapakoláshoz, vagy a kivitelben segítsenek-e? Otthon ilyen kedves feeling csak a kisboltokban volt:) pedig ott is a minimalt kerestek

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.23. 14:19:32

@Xezs: otthon úgy tudom, hogy a lopások miatt nem akarják ezt bevezetni.

Xezs 2010.10.23. 14:36:05

@Lewyke: Jaj, ne tegyünk már úgy, mintha más országban nem lopnának.

Bonbonbandita 2010.10.23. 16:20:34

Órákon keresztül tudnék mesélni nektek az ilyen körömkopácsolós, idegbeteg emberekről. Szánalmas. De ahogy elolvastam posztoló aznapi tevékenységét, hát egyáltalán nem lepődök meg. Tipikus hisztis ember... Az ilyennek mindig azt kívánom, hogy sz@rjon sünt :)

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.23. 16:34:42

@Xezs: biztosan lopnak itt is:) Nem ezt mondtam:)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.23. 16:53:34

@Xezs: Najah. Kirúgtam az asszonyt. Vagy ő engem, nem tudom. Tökmindegy.

@horex: Szerintem is jó fej vagyok, de örülök hogy ezt rendszeresen alátámasztod.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.23. 17:17:07

@enamel: ho???????? most ez komoly? Szabad vagy?

igazságos 2010.10.23. 17:33:42

@enamel: Tényleg?

OFF:
Esélyetek sincs, ide írogató ribancok. Csak én jöhetek számításba. :D

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.23. 17:44:08

@igazságos: mer Enamel meleg?
engem kevesebb ideje ismer, ez azert elony ne gondolod?:)

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.23. 17:48:05

@enamel: Isteni pogacsat sutottem, kersz-e?utana meg ihatunk a szomszed kisboltban a Vilag osszes orszagabol borkiarusitas van. Nem gyengen idegelt es mosolyogva meg is jegyeztem, hogy bakker magyar bor????

szal jossz?

igazságos 2010.10.23. 17:55:51

@Lewyke: Nem meleg, de már foglalt. Az enyém. De mintha már lepasszolt volna, azóta változott már a helyzet. :D

England win The Ashes! 2010.10.23. 18:00:29

@Lewyke: @Lewyke: @Lewyke: @Lewyke: Nekem még sosem hisztitett egy sem. Olyan viszont volt, hogy az előttem álló vevő valamit elszúrt, ennélfogva feltartotta a sort, na akkor majdnem én kezdtem. :))) Az Asdában kiváltképp csípem, mert van cashback opciója.

@Xezs: De, itt is előfordul. Csak arányaiban nem annyira gyakran. Amúgy hülyeségnek tartom emiatt nem bevezetni ezt a remek megoldást, mert olyan hülye senki sem lehet, hogy a kasszánál akarjon lopni, ahol őr, személyzet és tucatnyi vásárló veszi körül.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.23. 18:00:55

@igazságos: verekedjunk meg erte, de mivel fizikalag lehetetlen, ezert valami online jatekban csinaljuk, rugi, harapni, hajathuzni is szabad. Es ezt mind eperzseben:)
ismersz ilyen oldalt?:)

England win The Ashes! 2010.10.23. 18:02:08

Szeretném kérni a "Hogy a villám basszon beléd!" című nótát, és küldeném a blogmotornak sok szeretettel.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.23. 18:06:55

@igazságos: eperzsele:)

@Dr Jozef Vengloš: a most magamat fogom egetni:) amikor kijottunk es eloszor voltam az Asdaban, fizetek a penztaros, meg hadart valamit, mikor bent volt a kartya, es nem irta ki, hogy vegyem ki, azt ertettem hirtelen, hogy chasem van-e? masodjara mar ertettem, hogy mit kerdez:)
gondold el mikor aproval fizetsz az onkiszolgalonal, kb ket marekkal:)
hol lehet itt csirkelabat kapni?

igazságos 2010.10.23. 18:21:02

@Lewyke: De tudod, azért nincs esélye senkinek, mert nekem 95 D-s melleim vannak. Még egyes szilikondudás szépségeknél is nagyobb, természetesen.

De szerintem enamelnek tetszene az ötleted, csak sárban és élőben. :D

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.23. 18:31:10

@igazságos: egyazon meret, csak nekem van hozza 20 cm-es kukim is:) leszunk baratnok?:))))))))))))))))
de az eperzselet le lehet nyalogatni:)

igazságos 2010.10.23. 18:37:45

@Lewyke: Hát, férfiaknál a nagy mell nem feltétlen nyerő, de a farkad miatt van esélyed nálam. Nagy mellhez nagy farok illik, na. Az se árt, ha van mit tejbe aprítanod, van pár milliód. Nem kell milliárdosnak lenned. :D Ja, és én már küldtem bizonyítékot, tehát nem kamuzok.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.23. 18:46:19

@igazságos: bratnok, olvasd megegyszer:) Nekem Eamel kell:)

A Tyne folyó déli partja 2010.10.23. 19:36:26

@lolperec: nekem az vele a bajom, hogy az önkiszolgáló pénztár minimum három kezemnek kéne lenni...mert elvárja, hogy miután lehúztam az árut, előbb rárakjam a másik oldalon a polcra, ha a szatyorba akarom, folyton reklamál. úgyhogy ott gyülekezik minden a polcon, és elpakolni csak akkor tudom, miután végeztem. a normálnál meg tudok rendesen pakolni.

igazságos 2010.10.23. 19:40:15

@Lewyke: Most férfi vagy, vagy nő? Döntsd el végre. :D Vagy esetleg nemváltó vagy, vagy transzvesztita. Végtelen sok a lehetőség.

Mert a fiúknak van kukijuk, a nőnek meg nagy mellek. :D

A Tyne folyó déli partja 2010.10.23. 19:57:30

@Rosszindulatú Vászka: ez nagyon jó volt, leesek a székről a röhögéstől.

Xezs 2010.10.23. 21:05:41

@Dr Jozef Vengloš: Nem hiszem egyébként, hogy emiatt nem vezették még be itt nálunk. Inkább csak lustaság vagy nemtörődömség.

@igazságos: Akkor mesélj, hogy lehet megtalálni a 95D.jpg-t? :)

seik 2010.10.23. 22:45:03

@Dr Jozef Vengloš_2010.10.23. 18:02:08: kész vagyok, felröhögtem a gyereket, ráadásul be is szartam :)

seik 2010.10.23. 22:51:36

@enamel: itten minálunk vidéken, a XI. kerületben tényleg csak azt veszik meg "soron kívül" az alkalmazottak, amit rögtön el is fogyasztanak + cigi legfeljebb. A bevásárlós dolgot ők is kosárral/kocsival intézik, és nagyon dicséretes módon beállnak a sorba - ez általában estefelé szokott történni. Így is lehet.
Amúgy meg amíg nem 10 perc a kifli+felvágott kombó kifizetése, nem ugrálok. Hamarabb végeznek vele, mintha a t. vevő vesz egy pakli cigit, és 3 kártyát ad a pénztárosnak ilyen-olyan pontok felvezetésére.

igazságos 2010.10.24. 15:00:30

@Xezs: Arról már lemaradtál, meg a yippyupp is (kutyás avataros). De azért ügyes próbálkozás volt.

Csak a három kommentelőnek járt a jutalom: Sün-nek, mert ő követelte először, enamelnek, meg Rosszindulatú Vászkának. :D

Xezs 2010.10.24. 19:39:02

@igazságos: Ez mérhetetlenül sajnálom és kicsit meg is vagyok sértődve.

De légyszi írj fel a listára és ha legközelebb is lesz ilyen akció akkor én kapjam meg legelőször :)

Köszi!

igazságos 2010.10.24. 21:03:41

@Xezs: Rendben. A képek amúgy el vannak tárolva nálam, meg ahová feltöltöttem, így bármikor kikereshetők.

A képek nem úgy adják vissza, bár aki ért hozzá, annak van fogalma róla, hogy milyen nagy. Még fogynom kell kicsit, tornászni is elkezdtem, hogy igazi bombanő lehessek. :D Egészalakos kép is van rólam ám. Na, de remélem, holnap már lesz új poszt, mert uncsi volt a hétvége nagyon. Utálom az ilyen ünnepléseket.

reklamáló vevő 2010.10.24. 21:13:02

Kedves "Tescoban és Sparban vásárló"!

A mondanivalódban sok igazság van, de erősen ellentétben van a stílusod azzal az - eladókkal szembeni elvárással -, amit leírsz. Ha érted, hogy mit akarok mondani finoman és nőiesen....

Ilyen mocskos szájú, fröcsögős bejegyzést régen olvastam, szerintem rengeteg feszültség gyűlt össze benned és nem csak a két eladó okozza ezt. Gondolkozz el ezen is, bár még egyszer megerősítem, a tényekben biztosan igazad van.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.24. 21:21:13

@reklamáló vevő: A kurvaisten bassza meg az összes bídermájer faszjancsit, aki idejár ízlést neveli, közben meg a kezecskéje belelóg a bilibe.

Több van belőletek, mint az őszi szúnyogból.

Tanuljatok már meg a lényegre koncentrálni, hogy rohaggyatok halomra.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.24. 21:26:23

@igazságos: Hát már hogy lenne uncsi? Itt vagyunk neked mi. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.24. 22:50:10

@reklamáló vevő: Francért nevelgetlek én meg téged, hogy hátha nem leszel olyan hülye utána... úgysem fogod fel.
Legyél hülye. Kit érdekel.

Szarazkoro 2010.10.25. 11:15:25

@Xezs: nem, ezt mar en is kifejtettem neki, el is tunt... XD Lelkebe tapostam XD

ninezero 2010.10.25. 11:47:58

"Meg mikor egy db zsemlét bankkártyával fizet. Lehúzza, nyomtataja, pötyög, aláír, odaad, visszaad, várunk a kapcsolatra... "

na, ezzel megjártam a múltkor. csak pár dolgot vettem, a pénztáros csóka lehúzta a cuccokat, már előszedtem a bankkártyát. de a végösszeg csak 506 forint lett, és pont a fentiek jutottak az eszembe, így, hogy ne tartsam fel a sort, és mert volt nálam annyi apró, visszatettem a kártyát és készpénzt adtam a srácnak. 510 Ft-ot, mert ötforintosom nem volt, és mondtam is neki, hogy nem kérek vissza, de nem hallotta.

méghozzá azért nem hallotta, mert éppen nekem szólt be, hogy mekkora gyökér vagyok, hogy amiatt az 1 forint miatt készpénzzel fizetek. elsőre le sem esett, hogy miről beszél.

amikor leesett, akkor döbbenten valamit motyogtam, hogy "nem, hanem mert így gyorsabb" (nem vagyok a frappáns visszavágások mestere), erre még egyszer beszólt, hogy "na persze".

hát vaze, ha nem a sorban mögötted álló szól be, akkor a pénztáros. nem lehet jót tenni :) de ezek után nem is fog érdekelni, asszem.

ja, ez amúgy a Match volt a Westendben.

spotty 2010.10.25. 12:59:52

Nálam szinte minden alkalommal ez van: a pénztáros nem tud számolni...vagy a haverjaival foglalkozik..vagy poénkodik a munkatársaival...
Vicc az egész. Nem hiszem el, hogy nem lehet rendesen, csendben, gyorsan és hatékonyan dolgozni, az a munkája.

NonameDavid 2010.10.25. 19:13:42

Üdv.

Nos... Én jelen voltam a tesco-s eseménynél, hisz jómagam volt a pénztáros eme szituációban. Azaz a "szerencsétlen kasszás srác". ha jól emlékszem akkor még nem volt kifizetve a vásárolt termék, tehát nem a blokkon láttad az árát, hanem a (neked) jobb kéznél lévő kijelzőn, és így egy röpke törléssel lehetett orvosolni a rossz áron futó terméket. Ami meg is történt... "kérésre". (ha utólag hozod vissza a blokkot, akkor is visszakaptad volna az árkülönbözetet.)
Más részt, kb 5 percet vártál volna és elvihetted volna a virágot, az akciós 189Ft-os árán... Bizony megesik, hogy rossz, vagy nem ellenőrzött áron kerül ki, jelen esetben a virág. Vagy szimplán még a rendszerbe nem került be a leütött ár, de a termék már kihelyezésre került. Ez történt a te esetedben is. Előtted kb 2-3perce fejezték be a kollégáim az áru kihelyezését. Emberek vagyunk, mi is tévedhetünk, hibázhatunk...
Harmad részt, én nem éreztem úgy, hogy nem tettünk meg mindent a problémád (ami egyben a mi problémánk is) megoldására, de te elég türelmetlen, és ingerült voltál. Szerintem ha egy picit lazábban álltál volna a dolgokhoz biztos könnyebben vetted volna ezt, és most krizantémodat locsolhatnád. :)

Szép napot.

reklamáló vevő 2010.10.25. 19:35:58

Kedves "enamel", ugye nem akarod kétségbe vonni azt a jogot, hogy én is hozzászóljak a cikkhez.
Ugye az sem baj, ha ezt normális nyelven teszem és ezt - amennyire lehet - másoktól is elvárom.
Ha nem megy, én akkor sem fogom megszerezni senkinek azt az örömet, hogy olyan mocskosan írjak, mint néhányan itt is....
Hidd el, így is lehet élni és a lényeget így is lehet látni és ki lehet azt mondani.
Ha továbbra is engem piszkálsz, azzal magad égeted, én többször már nem reagálok rá, van jobb dolgom is.

KecskeDotyi 2010.10.25. 19:41:16

@seik: Majd akkor dumálj, ha van róla papírod, hogy ilyen szinten beszéled az angolt, és így ismered mind a brit, mind az amerikai irodalmat, történelmet és társait. Addig kuss a neved.

reklamáló vevő 2010.10.25. 19:44:06

@enamel:
Enamel, ugye nem akarod kétségbe vonni azt a jogot, hogy más is elmondja a véleményét a cikkel kapcsolatban?
Ugye nem vonod kétségbe azt a jogot sem, hogy lehet ezekről normális stílusban írni, beszélni és nem vált kötelezővé a mocskolódás?
Még egyszer nem fogok reagálni, ha bármit írsz is, leginkább magad égeted vele....Bejegyzésed szerint sem vagyok egyedül.
Kár, hogy te nem vagy egyedül, de remélem, hogy hosszabb távon erősebb a kulturált emberek tábora, bár könnyű a névtelenség és láthatatlanság állapotában vagdalkózni.
"LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK".....

Xezs 2010.10.25. 20:11:02

@ninezero: Az általad vázolt pénztárosban túlteng a színtiszta rosszindulat. Lehangoló ilyesmit olvasni.

@NonameDavid: Bár alapvetően úgy érzem, igazad van, azért szemet szúrt itt nekem valami: "Vagy szimplán még a rendszerbe nem került be a leütött ár, de a termék már kihelyezésre került"

Azt ne mondd már nekem, hogy ha egy termék nem kerül be a rendszerbe, akkor a rendszer automatikusan generál egy véletlenszerű árat, jelen esetben 599 Ft-ot. Ha nincs benne akkor az árnak sem kellene benne lennie, nem?

@enamel: Te mondtad egy másik posztban, hogy szépen kiverekedte magát Kecske. Legutolsó hozzászólása alapján is így gondolod?

Xezs 2010.10.25. 20:15:48

@Szarazkoro: Én egy unalmas félórámban gyorsan átfutottam, hogy más blogokban mit írt.

Az eredmény: minden második hozzászólás arról szól, hogy ő Németországban él és mindenki aki beszól neki az azért teszi mert irigy.

Aztán a legerősebb érve Monaco mellett az, hogy Frey (sic!) is ott él (gondolom valami bulvársajtóból tudja, amikről ugye tudjuk hogy milyen szellemi színvonalú embereknek készülnek).

Mindez párosul egy hihetetlenül pocsék helyesírással.

Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy a kommentjei alapján levágjam, hogy hantással van dolgom. Ismertem pár ilyen arcot, le is koptattam őket.

NonameDavid 2010.10.25. 20:27:44

@Xezs: A "leütött ár" nem került bele. Tehát ára már volt. (599Ft)

Xezs 2010.10.25. 20:34:33

@NonameDavid: Ja, hogy te leütöttnek hívod amit én akciósnak. Világos főnök, minden oké! :)

KecskeDotyi 2010.10.26. 14:17:39

@NonameDavid: Én még a "régi kor gyermeke vagyok XD" és ahhoz vagyok szokva, hogy ha "beütnek" valamit, az rögtön ott van a blokkon, ha meg sztornóznak, akkor az is. Oké, az új "semmit se kell tudnod kasszásgyerek" pénztárgépeknél nem így van. Mea culpa. De azt hiszem ez a legkevésbé se fontos a történet szempontjából.

Xezs 2010.10.26. 19:22:42

@Netszamuráj: Kösz a linket. Most már mindent értek.

zsuzsistennő 2010.11.10. 21:18:56

ÚÚrristen, szerintem te azért vagy ennyire rossz véleménnyel, mert pontosan tudod milyen ilyen helyen dolgozni, és most örülsz, hogy a másik oldalról szivathatod a jónépet! Gondolom míg kereskedelembe dolgoztál pontosan neked is eleged volt a VEVŐNEK MINDIG IGAZA VAN jelmondatból, és most itt éled ki magad, beírkálsz a könyvbe, ezt utálom a legjobban, az ilyeneket, akik így ráérnek!!!! sorban állni nem ér rá, de utána még beírni, azt igen!!!! Tuti belém is mindig azok kötnek, akik kereskedelemebe dolgoznak, vagy dolgoztak, és így adják vissza, amit ők kapnak, ez gusztustalan szerintem. Biztosan szemtelen lehetett a pénztáros, aláírom, de te meg értsd meg, hogy ők csak egy kijelölt pénztárban, és meghatározott időben vásárolhatnak, viszont szólhattak volna tényleg, hogy elnézést, megengedi-e....ebben igazad van! Szóval érdekes, amikor olvastam a történeted kicsit kettős érzéseim voltak! szép napot, és kevés hasonló story-t!

zsuzsistennő 2010.11.10. 21:26:38

@NonameDavid:
Jajj de jó, hogy reagáltál ennek a beképzelt picsának!!!! Köszi, van Isten!!!!:D:D:D:D
Én ugyanezt csinálom, csak Pesten egy Intersparban(amúgy meg miskolci vagyok:P), és állandóan rajtunk csattan az ostor, pénztárosokon, sőt osztályos is voltam, és tisztában vagyok vele milyen hibázni....a vevők túlságosan el vannak kényeztetve, a jogaikkal nagyon tisztában vannak, de azt, hogy hogyan kell kúltúráltan vásárolni, azt kevesen tudják....például, hogy nem tesszük be a mégsem megvenni kívánt csirkemájat a ruhák közé megrohadni, nem esszük tele magunkat, amíg vásárolunk, és fizetni ohne, stb.,stb.,stb...csak hőbörögni tudnak, tisztelet a kivételnek! És pont egy olyantól nem várná az ember, hogy cirkuszol, aki ilyen, vagy hasonló területen dolgozik, mert neki pontosan tudnia kéne, mi fán terem a mogyoró! Szóval minden kereskedelemben dolgozó "kollegának" kitartást főleg most az ünnepekre!!!!! Zs

zsuzsistennő 2010.11.10. 21:34:37

@Dr Jozef Vengloš: Ez mind mind így igaz!!!!! egy pénztáros Egy Intersparból!

Xezs 2010.11.11. 18:56:02

@zsuzsistennő: "sorban állni nem ér rá, de utána még beírni, azt igen"

Ez most elgondolkodtatott. Van benne igazság.

SomethinWild 2010.11.18. 11:50:38

@Xezs: Nagysokára olvasom csak ezt a posztot, sok tanulságot vontam le belőle. A hozzászólások nagy része a szokásos értelmetlen hablaty, bár pár dolog igaz. Csak némi reakció (és bocs, hogy épp neked címzem, de így jártunk mindketten:D):
- a posztolónak igaza van abban, hogy a vevőnek mindig igaza van. Ezt nekünk magyaroknak fáj elfogadni, de így van. Ha a vevő bunkó, elviselhetetlen, rosszindulatú, akkor is csak mosollyal szabad reagálni. Aki erre nem képes, válasszon más hivatást.
- A panaszkönyve (vásárlók könyve stb) való beírás nem idő kérdése. Én amikor Auchanban, Tescoban, Sparban stb vásárolok, nyilván türelmetlen vagyok (mint a vevők 99%-a) mert szeretnék minél előbb végezni, de nem azért, mert más dolgom van, egyszerűen csak nem szeretek sorbanállni. Ez nem jelenti, hogy nincs rá időm. A Vásárlók Könyve pedig egy adott lehetőség, ami ezért van. Aki úgy érzi, sérelem érte, amit jogosan ír be oda - hát tegye.
- Mindezek után mégis igaz, hogy a hibák legnagyobb részéről mégsem a pénztáros tehet, mégis ő van kitéve a vevő haragjának. Épp, mint egy kedves kisasszony a telefonos ügyfélszolgálaton stb. Ezzel viszont tisztában kell lenni, és be kell nyelni a békát (ld fentebb).

Béke belétek :)))

Optomet 2010.12.12. 08:34:18

Üzenem a kedves postolónak, h alaposan megérdemelte a mocskos szája és az ocsmány stílusa miatt!!!!!! Járjon mindig így. És a nyalja a seggét az, akinek az anyját Imrének hívják!!! "minden rohadt eladó": én is az vagyok és ember is, mint a sok bunkó, köcsög, tudatlan, paraszt vevő, akinek nyalni kellene, te miskolci bunkóci!

_____________ 2010.12.26. 20:24:55

@Csirke72: Te olyan hülye vagy, hogy anyád sem szeret...

kíra987 2011.05.29. 19:38:05

Aki ezt írta,részben igaza van.Viszont 100%-ban egy bunkó idióta picsa akit ilyet ír.Rohadj meg én is eladó vagyok.Hogy lehet írni rólunk?Mármint a jelzőre gondolok.Optometnek igazat adok.NYALD TE A KÖCSÖG VEVŐK SEGGÉT!!!Nem azokra gondolok akik rendesek,azokkal nincs gond.De könyörgök amikor oda jön hozzám KÖSZÖNÖK annyit nem tudnak a "kedves" köcsög vevők,hogy fogadják a köszönést és viszont köszönjenek???????Kapják be mind!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Az ilyenek nem emberek,ezek néznek le minket csak igazán.És hogy nem tudok mindig 100%.ban kedves lenni ezek azok a dolog.Tök mindegy ,hogy ki az illető,meg mi a végzettsége,le szarom ha köszönök basszus köszönjön már vissza.Ez alapvető,és nem kéne egyből bunkóznia velünk

timici2 2011.06.09. 18:18:20

@kíra987: igazad van kira 100%-ban.én pénztáros vagyok.nem tudom,hogy gondolják,hogy ilyeneket irjanak rolunk.a vevőnek mindig igaza van kivéve mikor nem. :)és ez igy igaz,hogy nem tudnak köszönni az emberek,de azt elvárják,hogy mi normálisan viselkedjünk velük.azt mondják az üzlet van az eladókért.mégis mikor ha csak 1 napra is bezárunk mindenki meg van hallva.ha nem lennének üzletek nem tudom hogy élnének meg.ezek azt hiszik nekünk nincsennek érzelmeink,hogy nekünk nincs családunk.minden vásárló egy seggfej!!!!!!!

Xezs 2011.06.13. 17:35:01

@timici2: Akkor te is. Mert bizonyos boltokban meg te vagy a vásárló :)

Julius-002 2011.07.18. 06:00:08

@zsuzsistennő: Már a nicked is hirdeti, hogy ki lehetsz a valóságban: egy lepukkant, frusztrációkkal terhelt, harmad-negyedosztályú picsa.
A posztolónak tökéletesen igaza van. Aki a kereskedelemben dolgozik, az jó ha tudomásul veszi: a vevőnek MINDIG igaza van. Ha másért nem, hát azért, mert a vevő pénzéből rakod tele nap mint nap a pofádat és a stelázsid polcát. Ha nem vagy képes a vevők okozta frusztrációidat kezelni, akkor ne akarj a pénzükből megélni. Elmehetsz te WC-s néninek is, vagy kocsmatündérként is próbálkozhatsz. 1-2 féldeci csak csurran-cseppen majd az egyéb mellett.
süti beállítások módosítása