Tékozló Homár

Pszichopata ordibálás a Barát Taxinál

2011.04.08. 09:51 | jackyll | komment

Mutti és barátnője szerint amikor a Barát Taxinál fél orája nem sikerül egy előre kifizetett reptéri transzfert megoldani, ordibálással és bunkóskodással ütik el az időt az operátorok. A történet vélhetően az előrefizetésen bukott el, többet ilyet ne csináljanak:

A mai napon a barátnőm azzal hívott fel a Ferihegyi reptérről, hogy 20 perce vár az előre kifizetett és adott járathoz megrendelt taxijára, és hiába érdeklődik az ügyfélszolgálaton, minősíthetetlen hangnemben beszélnek vele, üvöltöznek , és arra hivatkozva, hogy recseg a vonal, rácsapják a telefont. A barátnőm segítséget kérve hívott engem, mert minden magyarázat nélkül lecsapták a telefont, és még őt szúrták le azért, hogy mi az, hogy 10 perccel a repülő leszállása után megkapta a csomagját. A barátnőm, megkért, hogy mivel merül a telefonja, hívjam fel én a Barát Taxit, hátha nekem mondnak valamit.

Megpróbáltam én is információt kérni, de a nő, aki felvette, minősíthetetlen hangnemben kezdett el velem üvöltözni, hogy nem az ő hibájuk, hogy nincs ott a taxi, mert a rendőrök nem engedik fel az autót, és a barátnőm különben is miért nem mondta, hogy nincs csomagja (!) - ha emlékeztek, őt meg azért szúrták le, hogy ilyen gyorsan megkapta a csomagját -, majd rám is rám tette a telefont.  Visszahívtam őket, hogy megkérdezzem, van-e arra lehetőség, hogy ha nem engedik fel a taxit, akkor a barátnőm lemenjen valameddig, de egy agresszív férfi vette fel a telefont aki folytatta a minősíthetetlen viselkedést, és azzal fenyegetőzött, ha még egyszer felhívom őket, nem küldi ki az autót. Azt, amit előre kifizetett a barátnőm, aki egyébként egy hatalmas bőrönddel 25 perce ült már a reptéren. Jó, nem?

Még egyszer felhívtam a Barát Taxi központi számát, megint az agresszív férfi vette fel és tovább üvöltözött velem, hogy "mi a nevem, mi a nevem, mi a nevem", és mikor elmondtam neki ismét ötször, azzal a felkiáltással, hogy rossz a vonal, és ilyen nevű utasuk nincs, újra lecsapta a telefont. Hát, teszem hozzá nem is lesz, az biztos!

Ezek után újra hívtam őket, mert szükségem lett volna az információra, de a férfi ismét üvöltve vette fel a telefont, hogy (idézem): "Mi van, a magánszámom nem kéne?", és mikor mondtam neki, hogy csak segítséget szeretnék kérni, erre azt mondta, hogy (idézem): "Milyen segítséget, nem vagyunk mi szeretetszolgálat.", majd sokadszorra is lecsapta a kagylót.

A barátnőmhöz 30 perc késéssel végül megérkezett a taxi, de a sofőr csak akkor volt hajlandó számlát adni az előre kifizetett fuvarról, mikor meghallotta, hogy a barátnőm telefonon mesélte, hogy még számlát sem hajlandóak adni.

Ennyire megalázóan viselkedni bárkivel is, azt gondolom, több mint felháborító! Szeretném, ha kiposztolnátok, hogy senki ne utazzon egy ennyire undorító társasággal, mint a Barát Taxi, akik köszönő viszonyban sincsenek azzal, amit a honlapjukon írnak, mert nem korrektek, nem megbízhatóak, és nem pontosak, de még bunkó, gusztustalan taplók is. Ha radikális lennék, napalmot küldenék nekik, de most azzal is megelégszem, ha mostantól két hétig mindegyikük sünt szarik naponta háromszor, vagy ha lehozzátok ezt a blogon, hogy a lehető legtöbb embert távol tudjunk tartani a Barát Taxitól. Én az ügyvezető helyében kurvára szégyellném magam, hogy ilyen alkalmazottaim vannak, vagy ha éppen ő vele beszéltem,  akkor csak simán kurvára szégyellném magam, hogy ilyen módon bánok az előre fizető utasaimmal.

Mutti

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Randomerrorgenerator 2011.04.08. 10:09:18

Aki előre kifizeti a taxiját, hát az lehet-e sikeres?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.04.08. 10:11:14

Ha ilyen a Barát Taxi, akkor milyen lenne az Ellenség Taxi?

"nincs csomagja" - "egy hatalmas bőrönddel"

Valamit sumákol a poszt toló.

Egyébként meg mi az, hogy előre kifizetik a taxit???

Viktus 2011.04.08. 10:16:42

Ilyet sem hallottam még taxisnak előre pénzt adni ... péknek is kifizetitek előre a kenyeret?

Píter 2011.04.08. 10:19:12

egyszer hivtuk oket, elore meg volt beszelve a repterre a fuvar. varunk, varunk reggel 6kor, taxi sehol. felhivom oket, nem talaljak a megrendelest, biztos elkavartak.
?! konyorgom nem.a sarki abcbe keszultem, hanem.elerni a gepet. azonnal.hivtunk taxi 4et, vagy 6x6ot mar nem.emlekszem. barat taxi soha tobbet, megbizhatatlan egy tarsasag!!!

Viktus 2011.04.08. 10:19:12

Bár lehet a posztoló azt hitte ilyen magas üzemanyag árak mellett már csak két taxis van Pestbudán így gyorsan megszerezte az egyiket.

Félre Beszélő 2011.04.08. 10:23:50

Visszasírjuk még a hiénákat. Azok kedvesek voltak, jól el is beszélgettek az utassal, de kicsit lehúzósak voltak, nem?

Akkor most melyik legyen?

Legközelebb hívj mentőt, az gyors is (többnyire), a rendős se állítja meg, hely is van benne a csomagoknak. Mondd azt, hogy felment a vérnyomásod a taxisoktól!

.lll. 2011.04.08. 10:44:50

minek a posztolónak ellenség,ha ilyen baráti taxija van?:D

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.08. 10:47:24

Ott áll ezer taxi a repülőtéren,ki az a marha aki előre rendel DE ki is fizeti!!
Kimegyek a terminál elé és ott a Főtaxi,kifelé menet már leszólit olcsobb áron a Zóna- érthetetlen minek ezt bonyolitani :))
Barát-nem egy ügyfélbarát-sün a sejehajukba:))

ex-dr. vuk 2011.04.08. 10:58:27

Mondjuk en a helyedben a hivasokrol felvetelt keszitettem volna. Aztan el lehet kuldeni nekik tajekoztatasul ;)

Secnir 2011.04.08. 10:59:51

szerintem a Barát taxinál a nő meg a faszi dugni akartak, csak mindig megzavarta valami faszi a hívásával. Nem csodálkozom, hogy idegesek voltak, én is üvöltöztem volna.

Secnir 2011.04.08. 11:03:54

szerintem a Barát taxinál az operátoroknak megemelték a fizujukat, és így több adót vontak le, amitől idegesek lettek.

szerintem a Barát taxinál az operátorok pont operáltak másodállásban. Marha macerás kioperálni a cégből pár millát, ha közben telefonálgatnak mindenféle illetők. Ennyi történhetett.

szerintem a Barát taxinál járt épp a VPOP-NAV-AVH-APEH (fasz tudja, melyik a helyes, nemkívánt törlendő). Én is ideges lennék.

M.A.N.Ó 2011.04.08. 11:21:37

Úgy tűnik, hogy a Barát taxinál megmaradtak a régi munkatársak: homar.blog.hu/2007/08/13/amikor_a_zona_taxi_a_megvalto

Hegyirablo 2011.04.08. 11:41:36

Jó. Elsőre üvöltöznek veled, lecsapják. De másodszorra és harmadszorra mi a jetinek a retkes faszáért nem kapcsolod be a hangrögzítőt, veszed fel az üvöltözést, lecsapást, majd szembesíted velük, hogy hangfelvételed van, amit mindjárt küldesz a Teve Ügyvédjének vagy a retek klubnak, stb?

dr. _mmm_ 2011.04.08. 11:44:40

Most komolyan.. taxit előre kifizetünk?? nemáá... gondolom a posztoló is az a típus aki megbassza a kirúzsozott kecskét 2 forintért...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.08. 11:48:43

@M.A.N.Ó: Az ügyintézés módja változott vajon?

"Barat-Taxi 2007.08.13. 20:38:25
Bántelki Lajos vagyok, a Barát-Taxi egyik ügyvezetője. Egy ügyfelünk hívta fel a figyelmem az itt megjelent kommentekkel kapcsolatban. Kérem a kedves fórum indítót, hogy panaszát tegye meg a barattaxi@barattaxi.hu címen és azt haladéktalanul kivizsgáljuk! Mivel innen nem tudom megállapítani, hogy kiről van szó, - a hangfelvétel visszahallgatásához -szükséges a kapcsolatfelvétel.

Előre is köszönöm!

Bántelki Lajos"

mohopasi 2011.04.08. 11:50:50

Kíváncsi lennék azért arra, milyen hangnemben telefonált először a kedves kisasszony a taxitársaságnak, mire elkezdtek vele minősíthetetlenül beszélni... Mert azért az nem létezik, hogy alapban bunkóra vették a figurát.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.08. 11:54:10

És az volt már (a keresőprogramok kedvéért, hogy:
Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi, Barát-Taxi .... ?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.08. 11:56:40

@mohopasi: 1. Létezik.
2. Te milyen hangnemben tekefonálnál, ha egy előre kifizetett szolgáltatási szerződés teljesítésére hiába vársz?

mohopasi 2011.04.08. 11:59:07

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Megismétlem, hátha nem értetted: Kíváncsi lennék azért arra, milyen hangnemben telefonált először a kedves kisasszony a taxitársaságnak, mire elkezdtek vele minősíthetetlenül beszélni... Mert azért az nem létezik, hogy alapban bunkóra vették a figurát.

házisárkány 2011.04.08. 12:24:10

Én eddig háromszor utaztam a Barát taxival a reptérre, majd haza, és semmi gond nem volt velük. Szerencsés-e vagyok?

Harlequin 2011.04.08. 12:54:11

Szegény Joshi úr lehúzhatja a rolót, ha ilyen emberekkel dolgoztat.

2011.04.08. 14:32:22

@Hegyirablo: Tevének minek ügyvéd? Lopja a homokot a sivatagban? Vagy a púpjában fegyvert csepészik ? Taxit előre fizet ?

2011.04.08. 14:33:27

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Taxit előre kifizetni ősi román szokás.

zjuhasz 2011.04.08. 15:27:31

most rendeltem tőlük telefonon egy taxit a város szélére. Várhatja, hogy lesz ott utas...

gretocs 2011.04.08. 15:57:06

kb 2 éve mindig a Barát taxival utazom a reptérre, sőt egy nagyobb céges megrendelésünk is volt tőlük. Nagyon korrektek voltak, gördülékenyen ment a 100 nemzetközi vendég szállítása, akiktől csak pozitív visszajelzéseket kaptam a taxisokat illetően. Ja és nem fizettünk előre csak valami minimál előleget.

bl4ze 2011.04.08. 16:20:26

ez a Barát Taxi egy vicc, velünk is volt, hogy ilyen alpári, mocsok modorban beszéltek, szintén reptéri "élmény"
itt a homáron is többször voltak már, mocsok társaság. messze elkerülni, az utas-vevő tisztelete ismeretlen fogalom náluk, szánalmas társaság :(

Barat-Taxi 2011.04.08. 17:16:13

Üdvözlök Mindenkit!

Visszahallgattam a hangfelvételeket.
Azt gondolom, hogy kedves panaszkodó lesütné a szemét, ha feltennénk ide az elhangzott beszélgetéseket!

Fontos!

1 megrendeléssel kapcsolatban KIZÁRÓLAG a megrendelővel és / vagy az utassal tudunk kommunikálni! Semmiféle információt nem adunk, adhatunk ki utasainkról, megrendelőinkről vagy a megrendelésről!

Fontosnak tartom még elmondani, hogy azon telefonálókkal akik csótánynak neveznek és más degradáló jelzőkkel illetnek bennünket, nem beszélünk!

Miért kellene!? Nem fogunk!

Az utasunk várakozásáról >>

Utasunk, 16 percet várt a taxijára. Miért? Mert miután megérkezett, a rendőrök lezárták a reptér 2 -es terminált. A taxi nem tudott felmenni.
Hiába próbáltuk megrendelőnknek ezt elmondani, mi csak csótányok voltunk. Sajnos!

Részemről ezt a dolgot lezártnak tekintem, ha megrendelőnk kiadja itt a mobilszámát és a megrendelésben szereplő adatait, ( hangrögzítésben cím, név és telefonszám szerepel ) nagyon szívesen, sőt, büszkén felteszem az elhangzott beszélgetéseket.

Köszönöm a figyelmet!

Bántelki Lajos
Ügyvezető

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2011.04.08. 17:16:52

aki a reptéri taxin(is) fillérbaszó, az ne csodálkozzon az ilyen színvonalú "szolgáltatáson" ;DDD

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2011.04.08. 17:19:48

woodooman 2011.04.08. 11:44:40

azt a cizellált mindened! ;-)

Jokkura 2011.04.08. 18:23:14

@Barat-Taxi: Esetleg azért kéne válaszolni/beszélni ,mert ---állítólag-- előre fizető Ügyfél volt.Most kaptak pár rossz kommentet,ami nem nagyon emeli az ügyfeleik számát,szerintem.
Sok a taxis,kevés a fóka....

Mylady 2011.04.08. 18:26:59

@Csigorin: Én a kifelé menethez keresem a megoldást, mert hazafelé jövet mindegy mennyit kések. Repülő indul 7-kor (reggel), akkor 5-re kint kellene lenni. Indulás 1/2 5-kor. BKV hajnalban nem játszik. Akkor taxi vagy reptéri minibusz? És melyik taxi?

Csigorin 2011.04.08. 18:31:02

@Mylady: a reggel 7es gephez fel 6-6 korul meg eleg kierni tapasztalataim szerint. Elso metrok ugy negyed otkor indulnak, az elso 200E is talan 5 korul, vagy negyedhat, szoval nem biztos hogy le kene irni azt a bekavet.
Persze kenyelmesebb a taxi, Fotaxi talan ugy 3600 korul ? volt legutobb...

Magam_a_Mondomét! 2011.04.08. 18:45:05

Nem tudom, én erről a társaságról még nem hallottam, de mondjuk taxirendelésnél amúgy sem hívnék VADIDEGEN taxiscéget. Hogy a fenébe lehet ráakadni egy ilyen böszmeteg társaságra!

telkoe 2011.04.08. 19:54:36

A Barat taxi az egyik legocskabb budapesti taxisceg. Igazi szakadt olcsojanos banda, hisztis telefonosok, leszakadt kocsik idiota modon vezeto bunko taxisok. Erosen kerulendo.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.04.08. 20:10:28

@Csigorin: 3600? Annyiért én is kiviszek bárkit BP-ről ferih1 -re :)
/tá'n még BP környéke is belefér :D/

semekkoranagykigyo 2011.04.08. 20:12:37

Sosem értettem aki repülővel utazik miért sz@rakodik 3-400 ft-on amennyivel egy ilyen olcsóbb.

ancsika_111 2011.04.08. 20:44:11

Az a helyzet, hogy a különbség nem 3, 400 ft! Lehet az, akár 1000 Ft is. De!

Én utaztam már a baráttaxival. Többször. Miért?

- Megrendeléseket utazás előtti este visszaigazolják.

- Mindig pontosan érkez ( t ) nek! Olvastam 1 előző beírást, hogy nem voltak ott a megrendelésen. Gondolom, akkor visszaigazolást sem kapott az utas. Márpedig, az fontos!

- Jóval olcsóbbak. Én újpestről járok és 3000 Ft ba kerül.

- Kényelmes, mert a taxiban kifelé utazáskor megrendelhetem a visszautat és ki is fizetem. Az is 3000 Ft.

- Volt már olyan, hogy mikor megérkeztem a reptérre, várnom kellett a taximra ( amit kifizettem előre ) 20 percet. És???
3800, 4500 Ft helyett 3000 Ft ért vittek el. Nekem fontos 800, 1000 ft! Persze, 1, 2 alkalom évente, nem olyan nagy spórolás. De ha 2 hetente oda - vissza... Nekem számít!

- Autóik nem roncsok! Jó, vannak időssebb autók, de általában nagy autókkal járnak.

Végezetül, én nem szeretném a védelmező szerepét játszani! Itt, altalában azon kommentelők szólták le a baráttaxit, akik nem is utaztak még velük. Én mindössze, szerettem volna megvilágítani a másik oldalt is. Hogy legyen olyan hozzászólás is, amely tényleg elmondja a tapasztalatokat!

Még 1! Én nem beszélgetni szeretnék, haverkodni! Rendelek 1 taxit 1 perc alatt, vagy még kevesebb idő alatt és utazni szeretnék. Ha meg várnom kell 15, 20 percet!? Van amikor a repülő késése miatt órákat kell várni. Azért is hisztiztek?

Szerintem, nem!

semekkoranagykigyo 2011.04.08. 20:54:03

Én elég sokat utazok repülővel, de sosem jutna eszembe hogy előre óra percre kifizessek egy visszautat. Vannak olyan taxitársaságok - nem egy - ahogy felveszem a csomagom rögtön hívom őket és mire kiérek már itt is vannak. Ez igaz hogy 4 ezer zuglóig de egy fárasztó utazás után nem kell azon izgulnom jön e vagy sem. Az utiköltségeb beletartozik a transzfer is és ha nincs pénzem nem utazok:-) Egyébként senkit nem akarok megbántani van akinek számít évente a plusz akár 2000 HUF is..

Megdobbent 2011.04.08. 21:30:25

Demost hogy fizetett elore? Szoltak neki hol dobja ki a gepbol a fem keccazasokat zsepiben?

Vagy igy decemberben bement a baratjaihoz, hogy itt a suska, es istibizi legyetek ott aprilisban? :(((

Barat taxi?

Ez a sztori olyan beteg, hogy meg 2 perc es eltunik magatolol :/

bboldii11-2011 2011.04.08. 21:59:26

@ancsika_111: Ennek a kommentnek azért erősen belsős íze van.
-A megfogalmazás miatt
-Amiatt, hogy egész 1 db. kommentet sikerült életében megírnia a kommentelőnek

Aztán az hogyan van, hogy valaki kéthetente repcsivel utazik és a legfontosabb gondja 1000 forint a taxin?! Elismerem, hogy pénz, de vagy a cég fizeti a repülőjeggyel együtt, vagy egyszerűbb egy alkalommal nem repülni ami behozza a különbözetet, vagy ha ez sem megy, akkor a bkv több alkalom különbségét behozza.

"Itt, altalában azon kommentelők szólták le a baráttaxit, akik nem is utaztak még velük."

És olyanok védik meg, akik meg vélhetően bértollnokok.

deependent 2011.04.08. 22:08:44

Sziasztok,

Én az utas vagyok, akivel megtörtént az eset. Muszáj, hogy hozzászóljak az ügyhöz, mert mindenképpen szeretném, hogy senkivel se történjen többet ilyesmi, tegyünk érte.
Utazásom előtt a neten keresgéltem taxitársaságok után és meggyőző volt a Barát taxi hirdetése, olcsó volt és az is tetszett, hogy a visszautat is megrendelhetem. Ilyen szolgáltatást még soha nem vettem igénybe, mindig várnom kellett a taxira a repülőtéren, ezért praktikusnak találtam, hogy már ott fog rám várni a taxi, amikor fáradtan megérkezek. Az elindulás rendben történt, illetve mégsem, mert a rám váró taxi nem Barát taxi volt, hanem egy Főtaxis, aki beugrott kisegíteni. Amikor mondtam neki, hogy a visszautat is megrendelem, azt mondta ok., de amikor számlát kértem róla, azt mondta, hogy ő nem ad számlát, majd az értem jövő taxi fog adni, viszont elvette a pénzt. Helyette adott egy sárga cetlit, amit majd be kell mutatnom az értem jövő taxisnak.
Amikor visszaérkeztem utazásom után, az adott utasítás szerint felhívtam a taxitársaságot, hogy éppen most kaptam meg a csomagomat...ezt a mondatot sem tudtam befejezni, mert egy agresszív férfi közölte, hogy ne beszéljek úgy vele, mint egy kutyával(?), taxi majd jön, nincs itt. Erre kérdeztem, hogy hogy-hogy nincs itt, amikor megrendeltem, erre kérdezte, hogy van csomagon vagy nincs, mondtam persze, most kaptam kézhez, erre hogy hogy-hogy megkaptam a csomagom, hiszen a gép csak öt perce szállt le, a taxi majd jön, tizenöt-húsz perc, várjak az indulás oldalon.
Én kimentem és vártam, taxi sehol, a repülőből már minden utas elment, én hulla fáradt és a taxi nem jön. 25 perc múlva újra felhívtam őket, egy nő vette fel, és igen, idegesen kérdeztem, hogy hol a taxi, de nem ordítva, mert ez nem az én stílusom, a nő közölte, hogy majd jön a taxi, valami fehér ford mondeo, kérdeztem mikor, válasz:majd, és ne ordítsak, mert recseg a vonal, majd letette az orrom előtt a kagylót.
A telefonom merülőben, hívtam a barátnőmet és megkértem, hogy hívja fel őket, mert én nem tudok velük beszélni. Az ő sztoriját fent olvashatjátok.
Hosszú percek után a barátnőm sírva hívott vissza, hogy vele is ordibálnak és lecsapják az orra előtt a kagylót.
Az biztos, hogy egyikünk sem nevezte őket csótánynak, mint, ahogy a kedves társaság ügyvezetője írta, az én bűnöm az volt, hogy egész napos utazás után, hulla fáradtan, nem jön értem a taxi, és ezért, valamint az ügyfélszolgálatosok bicskát nyitogató stílusa miatt egy kissé ingerült lettem és nemtetszésemnek hangot is adtam a telefonban. A barátnőm viszont csak egy tájékoztatást szeretett volna tőlük kicsikarni, de ő is ugyanazt a bunkó és minősíthetetlen stílust kapta, mint én.
Amikor 30 perc után végre megérkezett a taxi, még csak annyit sem mondott, hogy elnézést, nem szóltam semmit beszálltam, odaadtam a sárga cetlit és kértem a számlát. Erre felháborodottan közölte, hogy ő nem ad, mert nem neki fizettem. Na erre már kiborult a bili, és a barátnőmnek panaszkodtam a telefonban, amit a taxis hallott és közbeszólt, hogy ő nem mondta, hogy nem ad számlát.
Végül is az út alatt összebarátkoztunk, elmondtam neki a történetemet, amit, amikor végighallgatta, teljesen megértett és végre elnézést kért a főnökei nevében is. Kiderült, hogy Óbudáról hívták a fuvarhoz, a repülőtér bejáratánál pedig a rendőrség tartóztatta fel. Ezt az ügyfélszolgálatosok is tudták, de egyik sem közölte velem. Semmi más nem kellett volna, csak egy udvarias hangon elmondott információ és hogy udvariasan arra kérjenek, hogy legyek türelemmel. Ennyi.
Mindent meg fogok tenni, hogy minél kevesebb ember utazzon ezzel a taxitársasággal, mert bár sok helyen jártam a világon, még soha nem tapasztaltam az ügyfél ennyire semmibe vevését és megalázását.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.04.09. 09:31:24

Nem vagyok egy repülős világutazó, de ahol eddig jártam (2 angliai reptér) mindig volt rendszeresen, jól kiszámíthatóan induló busz (nem városi busz, távolsági), amire jegyet lehetett venni a neten, a reptéren, de még a buszon is sofőröktől!

Volt taxi, hagyományos fekete és egyéb is, és ha jól rémlik volt vonat is.

Árulja már el vmi illetékes, hogy Magyarországon kinek áll érdekében fenntartani ezt a Balkánnál is alacsonyabb szintű állapotot? Vonat évek óta csak ígérgetve van, a BKV olyan amilyen (de legalább már a KÖKI-t átépítik) a taxisok meg mióta az eszem tudom háborúban állnak hol egymással, hol az utasokkal. Egyedül a transzfer van ami járhatónak tűnik és jól is teszik, h kihasználják ezt az áldatlan állapotot, bár ahogy elnézem így is van aki saját magát szívatja. Tényleg nem értem... Így várjuk a turistákat, meg SkyCourt, meg 8 millió utas / év betervezve, hova? Minek? Szegény Liszt Feri, forog a sírjában...

Mylady 2011.04.09. 10:24:25

@Csigorin: Köszi. Akkor lehet, hogy mégis a BKV marad. Nekem nem is bonyi, mert közel lakom Kökihez.
Csak félek, hogy lemaradok a gépről. Bár én is sejtem, hogy hajnalban nincs nagy tömeg, de akkor is.

Kolb Ace 2011.04.09. 11:00:52

Honnan szedtek ilyen noname cégeket, mint ez a sose hallott barát taxi? Ráadásul előre fizetni, és pont taxisnak... Aztán meg csodálkoztok hogy hülyének néznek? Azok is vagytok.

matajsz 2011.04.09. 12:59:53

Már többször utaztam a Barát taxival, mindig pontosak voltak, korrektek.
A visszautat minden alkalomra előre kifizettem, és visszafelé nem időpontot adsz meg, hanem járatszámot, ebből ők látják, hogy késik-e a géped. Amikor leszállt a gép, mindig kaptam egy sms-t, hogy amikor meg van a csomagom, akkor jelentkezzek nekik és jön a taxijuk.
Amikor nem volt saját autójuk, akkor másik taxitársaság autója várt, illetve vártam rá max. 5 percet. Ez az miatt van, mert a taxik sem várakozhatnak a repülőtéren. Ami Amúgy szerintem nagyon nagy melléfogás a városvezetés részéről, hogy engedi a Budapest Airportnak, hogy megszabja, hogy melyik taxitársaság várakozhasson a repülőtéren.
Kíváncsi lennék a telefonbeszélgetésre, az tuti, hogy nem ok nélkül ordibáltak!
Amúgy, ha a rendőrök nem engedték fel az autókat, akkor másik taxira is várhatott volna az illető (kivéve, ha ott sorakoztak a Főtaxik, akik várakozhatnak a reptéren).
Amúgy támogatom azokat a taxitársaságokat, akik a nagyok alá licitálnak viteldíjban. Ilyen a Taxi Plusz (150Ft/km és a Barát Taxi 6300 Ft Budáról repülőtérre oda-vissza)

...Ahoj... 2011.04.09. 16:03:38

JOBBTAXIT ajánlom, ott kiszűrik az ilyen bunkó taxisokat + Ügyfélszolgálatosokat

peppe83 2011.04.09. 18:58:43

Ferihegyre metró és 200-as busz.
Vissza meg 6X6 taxi vagy a kommunizmusból átmentett Főtaxi. A többi szerintem felejtős.

Shagrath 2011.04.09. 19:18:46

rakjátok fel a felvételt de ne megvágva!

ancsika_111 2011.04.09. 20:16:45

@Shagrath: Szerintem, pont ezért kérték a panaszost, hogy itt adja meg a megrendelése adatait, hogy ne kelljen megvágniuk. Okos!

telkoe 2011.04.09. 20:47:40

@matajsz: @ancsika_111:
Eleg atlatszo dolog ha egy friss regisztracio elso hozzaszolassal vadul elkezd nyalni egy cegnek. Barat taxi gagyireklam.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.04.09. 22:27:54

Repülőtér Expressz Autóbuszjárat. 1400 Ft-ért bevisz a belvárosba kulturált körülmények között.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.10. 13:57:24

barát taxi... nem túl barát!
biztosan van valami módja (pl taxisok hitgyülekezete), ahol fel lehet jelenteni őket a telefonhívások idejét nem feledve a hangfelvételek miatt.

Gazsi bácsi lótetű 2011.04.10. 21:46:26

Na, a cég és a történet nekünk is ismerős, szinte szóról szóra ugyanez történt velünk.
3 alkalommal utaztunk velük, gond nem adódott.
Aztán a következő alkalommal mi is csak álltunk a reptéren, és vártunk. vártunk. vártunk. Többszöri udvarias telefonálás után (telefont nem csapták le, de érdemi információt nem adtak, csak azt ismételgették, hogy úton van értünk az autó..) kezdett elegünk lenni. Mi is fizettünk egy ezrest - kaptunk egy sárga cetlit a visszaútra, és vártuk azt a rohadt taxit. Az általuk először ígért időpont után (ismétlem, az általuk jelzett időpont, nem a gépérkezés) 40 perc felesleges várakozás után berobogott egy csotrogány értünk. Taxis felháborodva magyaráz, hogy Ő Békásmegyeren volt, és örüljünk, hogy ilyen hamar ideért. Hát ezek után a csotrogány tragacs száguldva vitt minket Zuglóba, és erősen elgondolkodtam, hogy mennyi csúszópénzbe került a vizsgája az autónak, ami fékezéskor félrehúzott, és az egyik hátsó ajtót nem lehetett belülről kinyitni...
Szerencsére épségben hazaértünk, és ekkor a sofőr behazudta, hogy ez volt a tizedik utunk, és emiatt ingyen volt az utazás, így visszaadta az előleget. ami korrekt, de akkor lett volna meggyőző, ha bevallja, hogy bármennyire próbálkoztak, ez a fuvarszervezés nem jött nekik össze. Ez esetben a megbízójuk maradtam volna...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.11. 09:03:23

@Barat-Taxi: Úgy tűnik, két különböző ügyfélről és/vagy két különböző ügyfélszolgálatról van szó...

Korrektségről szó sincs.

matajsz 2011.04.11. 10:55:55

@telkoe: Az felejtős, hogy reklámcéllal írtam volna, amit írtam. Semmi közöm a Barát Taxihoz azon kívül, hogy a reptérre velük utazom.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.11. 20:47:37

most nézem! lefogadom, Ede a főnök! és ez biztos! mindenhol! felkiáltójelek vannak!

www.barattaxi.hu/

opati666 2011.04.13. 10:39:44

Biztosan én vagyok lemaradva valamiről, de a taxit nem utólag szoktuk fizetni? ha meg előre fizetett (?) akkor meg miért a taxistól kéri a számlát? álmos vagyok, bocsánat!

telkoe 2011.04.13. 12:33:10

@matajsz: Biztos :) Csak egesz veletlenul lattad, veletlenul regisztraltal es hopp irtal pont egy szep dicsero hozzaszolast.

Az meg teljesen a veletlen muve hogy nagyon gagyi cegek is pont ilyen semmibol elobukkano egyhozaszolasos nickekkel fenyeztetik magukat. Tipikus gagyimarketing, probald ujra barat taxi.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.13. 22:59:08

@telkoe: most méé rontod el a játékát? :D
már írt kettőt. itt és itt. 8-)

blog.hu/user/595345
Adatlap

matajsz 0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2011.04.09. óta tag.
matajsz ezekben a blogokban publikált: -

Matajsz 2011.04.14. 15:07:47

@salapapa:
Elismerem, hogy azért regisztráltam, hogy kommenteljem a blogbejegyzést. Arra nem számítottam, hogy azt szűrik le egyesek belőle, hogy a taxis cég embere vagyok. Közben előkerítettem egy korábbi regisztrációm, talán ezzel mentegethetem magam. Amúgy meg tényleg nem értem miért kell mentegetni magam, hiszen csak leírtam a tapasztalataimat a céggel kapcsolatban...

salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.14. 15:15:09

hogy még mindig (homar.blog.hu/2011/04/08/pszichopata_ordibalas_a_barat_taxinal/fullcommentlist/1#c13177994) mentegetőzől, az gáz.
ha el kell magyarázni hogy ez miért gáz, akkor még nagyobb a gáz...

phaemoor 2011.04.21. 11:45:05

@salapapa: nézd meg a regjének az idejét. (a nagybetűsét: blog.hu/user/331192)
miért kell mindig egyből beépített a ember/fotósop/kamu stb?

salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.21. 12:41:38

@phaemoor: :) okosabb lettél volna, ha csak visszaolvasol!

néccsak:
"Elismerem, hogy azért regisztráltam, hogy kommenteljem a blogbejegyzést......."

ott van felettem, még lapoznod, sokat visszaolvasnod sem kellett volna. :)

Szexbarát pasi 2011.06.09. 16:26:33

@borso: Én legutóbbi két utazásom alkalmával a Barát taxit választottam - egyszerűen, mert az a legolcsóbb.

Mindkét alkalommal kiválóan vizsgáztak!

Először kicsit szorongtam, mert korán kellett a reptéren lennem (7-re), a taxit 6-ra rendeltem, mondom, mi van, ha nem jön?

Ott volt már előbb vagy 5 perccel! Akivel együtt utaztam (munkatársam) panaszkodott is, hogy nála 20 perccel hamarabb csengetett, még ingben-gatyában volt.

De ennél nagyobb baj ne legyen!

A visszautat előre kifizettem (így a II. kerületbe csak 3000 Ft egy út, tehát oda-vissza 6000). Mikor a reptéren (megérkezés után) bekapcsoltam a mobilom, már várt az üzenetük, hogy szóljak, ha átvettem a bőröndöt.

Minden kiválóan működött!!!!

Bogárka_Apukája 2011.09.07. 11:53:37

Sziasztok! Az imént nézegettem a neten taxi után, és most találtam erre a blogra. Szeretnék én is megosztani 1 kellemes / kellemetlen élményt veletek.

A történet tavaly szeptemberben történt. Utazás előtt 2 nappal rendeltünk taxit a Barát-Taxitól. Azt hittük, ezzel rendben is van minden. Nem így történt.

Reggel 5 órára rendeltük a taxit. Hajnal 04, 45 körül hívott a taxitól a diszpécser, hogy az autó aki hozzánk jött volna, késni, mert az előző utasával vissza kellett fordulnia, mert az utas otthon felejtette az útlevelét.

Gondolhatjátok, 1 babszem se fért volna a hátsómba, úgy megijedtem. De mielőtt felocsúdhattam volna, közölte, hogy 1 másik taxitársaságtól küldtek autót aki kb 5, 10 percen belül itt lesz. Mondta még, hogy a 3300 ft viteldíj helyett 4300 Ft lesz a viteldíj. Ledöbbentem. Mondtam, hogy én nem számítottam erre.

Most jön a kellemes dolog!

Közölte a diszpécser, ha késik a taxi, vagy nem tudják bármi okból a visszaigazolt rendelést teljesíteni, akkor az utas ingyen utazik. Azt kérte, hogy fizessem ki a taxisnak a 4300 ftot és a reptérről hívjam őket. Odaküld 1 másik saját taxit és visszafizetik az összeget. Természetesen, nem nagyon hittem a Barát-Taxinak, de nem volt mit tennem.

Mikor kiértünk, hívtam őket. Kb 5 perc múlva érkezett 1 Barát-Taxi és sűrű elnézés kérése közepette kifizette a 4300 Ft ot. Mondta, ha kérem, akkor érkezéskor megvárnak a reptéren.

Én ha hülyének gondolnak, ha nem, megrendeltem. Bevallom, ki is fizettem a 3000 Ft ot.

Mikor megérkeztem, kicsit nyugtalanul hívtam a Barát-Taxit, de 2 csörgésre felvették. Mondtam megrendeltem a taxit és itt állok az 1 es terminálnál. A ffi akivel beszéltem, közölte, hogy 10, 12 percen belül ott az autó. Elmondta hogy hol kell várakoznom. Kb, 10 perc telt el, és jött a Barát-Taxi. Elkérték a kártyámat amin rajta volt, hogy kifizettem az utat. Ezután hazavittek budára 3000 Ft ért!!!!!

Most a legolcsóbb az 4300 Ft! Megnéztem.

Miután a keresőbe beírtam, hogy taxi reptérre, beadott 1 csomó társaságot. Igen, jelenleg a Baqrát-Taxi a legolcsóbb.

Azt is be kell vallanom, hogy nem vagyok 1 blogozós típus. Direkt ide regáltam, hogy elmondhassam a kellemetlen / kellemes történetem.

Kellemetlen, mert féltem, lekésem a repülőt. Kellemes, mert a Barát-Taxi nem hagyott cserben, kérés nélkül küldött 1 másik taxit amit, bár nekem kellett kifizetnem, de visszafizették a teljes összeget. Ráadásul az itt jó néhány azon megszólalóval kell egyetéstsek, akik azt mondták, hogy a Barát-Taxi korrekt volt velük. Velem is azok voltak.

Felhívtam néhány társaságot és azt mondták, hogy ha nem tudnak kiállni, küldenek 1 társ taxitársaságtól taxit, de nem fizetik ki még ba különbözetet sem.

Ezek ismeretéban, én is azt kell hogy írjam....

Minden kiváloan müködött!

azatvert 2011.12.22. 14:25:42

Nos én szeptemberben kértem oda-vissza reptéri transzfert a cégtől, akik még akkor olcsó taxi néven szerepeltek a neten ezt már nem találom, csak a barát taxit, amit időközben vettek fel, amíg én külföldön voltam.
Először is a tarnszer ár oda- és vissza is 3000.-Ft ha az egyben előre kifizeti.
Eddig ok.
A taxisnál lehet fizetni, aki éppen azt felejtette elmondani, amikor a kezembe nyomott egy sárga névjegy szerűséget, hogy ezt nagyon őrizzem meg !!! csak azt mondta, ha megérkezik a repülőm, ezt a számot kell felhívnom. Már ekkor nem értettem az egészet, mivel előre kifizettem akkor mi a bánatnak kéne újból telefonálnom?
Nos ez az egyetlen maszek pancser társaság akit csak mobilon lehet elérni. Mivel külföldre mentem, az összes elérhetőségüket elmentettem a mobilomra.
És ahogy éreztem is, menetrend változás történt. Erről azonnal SMS-ben értesítettem a céget, az összes számukon, de egyikre sem érkezett természetesen válasz.
Erre megkértem a rokonaimat itthon, hogy hívják fel őket, hogy máskor érkezem.
Ez meg is történt, de elmondták nekem, hogy olyan volt a telefonbeszélgetés, mintha a falnak beszéltek volna.
Megérkeztem a Liszt Ferenc reptérre. Még a bőröndömre vártam, de már hívtam a taxi céget, amit akkor egy nő vett fel. Rögtön közöltem ki vagyok és megérkeztem, kérem a kocsit. A válasz..nem őt kellett volna hívnom, hanem a másik számot. De ő majd szól , hogy jöjjenek értem.
Mivel Afrikából jöttem haza éjnek idején és itthon már november volt, hát nem voltam túl öltözve.
Ehhez képest végigjártam a canossa táncot, miszerint fel kellett bumliznom a cuccaimmal az indulási oldalra, mert csak ott tudnak megállni.
Oké. Vártam. Fél óráig, már teljesen összefagytam.
Erre elővettem a telefonom és felhívtam ismét azt a nőt akivel beszéltem és közöltem, hogy itt állok fél órája és nem jött még a kocsi. Felgmán, szemtelenül kiokított, hogy megmondta, hogy hívjam a másik számot . Amikor rákérdeztem, hogy akkor minek ígérte meg, hogy intézkedik, pofátlanul letagadta. Persze elküldtem a jó anyjába.
Ismételt mobil hívás a másik szám. Végre felvette egy pasi.Közölte, hogy 10 percen belül jön egy ilyen és ilyen típusú kocsi értem.
Nem jött. Persze, mert amikor én kifelé utaztam velük, a tetőn nagy reklámhordozó volt, amin OLCSÓ TAXI felirat szerepelt. Honnan tudhattam volna, hogy azóta már BARÁT TAXI lett a nevük? és nem a tetőn hordják a reklámot, hanem az oldalán,amit a sötétben persze, hogy nem láttam meg. Én a megbeszélt helyen vártam, a kocsi amikor megérkezett legalább 50 méterrel arrébb állt meg, kiszállt belőle a sofőr, és elindult a terminál felé. Ekkor gondoltam, csak ez a taxi lehet, mivel már csak én ácsorogtam ott a hideg éjszakában minden utas elment valahogy.
Nosza a 6 böröndömet vonszolva elindultam a kocsi után. A sofőr egy idős ember volt és valami munkásruha féle volt rajta. Nem volt sem készséges, sem semmilyem, mivel nő vagyok , megkértem, hogy segítse be a bőröndjeimet, mert magától eszébe sem jutott.
Na beültem végre, és mondom a címet. Erre közli, kéri a sárga cédulát-milyen sárga cédulát?
Amit akkor kaptam amikor kiutaztam és kifizettem a visszaút árát is. Mondom neki, fogalmam nincs hol van. De megmutattam neki a mobilomon a visszaigazolást az út megrendeléséről.
Válasz: sajnálja, de addig ő nem tud elindulni amíg nem kapja meg a sárga cédulát, vagy fizessem ki ismét a 3000.-Ft-t. Na erre mint az őrült elkezdtem keresni azt a rohadt cédulát.
Közben ő felhívta a főnökét azt a köcsögöt, aki ennek a cégnek a tulajdonosa egy fiatal nyighaj faszt.Az közölte a sofőrrel, hogy tegyen ki a kocsiból, ha nem vagyok hajklandó kifizetni ismét a 3000.-Ft-t. Erre nyilván szóváltásba kerültem a sofőrrel is, és követeltem, hogy ismét hívja fel az illetőt, mert beszélni akarok vele.
Mit mondjak ilyen bunkóval régen nem találkoztam...a beszélgetés alatt folyamatosan kerestem azt a rohadt papírt. De előtte le lettem kurvázva, nagyképű, beképzelt picsa jelzőkkel megspékelve.
A vonalat én bontottam, mert ilyen stílushoz nem hogy nem vagyok hozzá szokva, de nem is tűröm el. Ekkor már megsajnált a sofőr, de közölte, hogy örül, ha van munkája és a fönők mindegyiküket műholdas keresővel figyeli, tehát tényleg nem vihet haza, kérjek egy másik taxit. Na és ebben a pillanatban megtaláltam azt a büdös cédulát.
Kértem ismét hívja fel a főnökét. Ezt meg is tette, aki közölte, hogy várakozás miatt fizessek ki 500-Ft-t. akkor haza visz a sofőr. Hát nem tudtam szóhoz jutni, de mivel előtte már a porig alázott, nem akartam ismét beszélni vele, így is eléggé fel voltam dúlva.
Az úton a sofőr elmesélte, hogy 1 évig volt munkanélküli, és kényszerhelyzetben van, hogy itt dolgozik.
Velük is a tulaj úgy beszél, mint a kutyákkal.
Nagyon sajnál, de ki kell fizetnem az 500.-FT-t amit tök igazságtalannak tart, de ha ő nem adja oda a főnőkének azonnal kirúgná.
Nyilván ez az ember nem tehetett erről és őt nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, tehát a megérkezéskor kifizettem az 500.- Ft-t. De ekkor sem fülött a foga a böröndök besegítéséhez. Nyilván még borravalót is elvárt volna ezek után.
Közöltem vele, hogy megmondhatja a bunkó főnökének, hogy jóval kezdett, ki, mert újságíró vagyok, és ahol csak tudom, lejáratom a cégét, ami nem lesz hosszú életű.
És a büdös életben nem fogok velük utazni és az ismerőseim sem.

Hát ez volt az én sztorim ezzel a kocsmai stílusú céggel.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.12.23. 01:40:48

@azatvert: a sztoriért sajnállak, de ha valóban újságíró vagy, még gyakorolj. SOKAT!
te ezt tanultad? mert borzalmas cikk lenne ez ebben a formában egy lap hasábjain!

ne! ne gyere azzal a szarral, hogy "ez itt a net, itt mindegy!"!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.23. 09:26:09

@azatvert: Ideje lenne, hogy mindenki megtanulja:
MINDENNEK ÁRA VAN.
FÉLÁRON PEDIG NEM FOGOD MEGKAPNI UGYANAZT.
(Azt már csak csendben kérdem, hogy aki tíz-/százezres nagyságrendű repülőzsuga ár mellett egy-kétezer forintos taxiszámla különbségért szivatja magát, az micsoda.)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.12.23. 11:59:57

@estrella negra: nnno, ez az amit ez a hülye nép a büdös életben nem fog megtanulni.
köll az ócsó, aztán lehet sírni.
igen kevés a kivétel.

azatvert 2011.12.23. 16:45:40

A fenti 3 kommenthez nincs hozzáfűzni valóm, csak annyi, kívánom, soha egyíkőtök se kerüljön ilyen helyzetbe. És amint látom nem én vagyok az egyedüli aki ezt a társaságot szídja, vagy leírta róla a véleményét. Na minden jót !

azatvert 2011.12.23. 16:50:22

@Csigorin: Olvasd el az én bejegyzésemet és amiket a nagy okosok fűztek hozzá. Ügyvédhez menni? Marhaság. Ma egy ügyvéd 20-30000.-Ft-t is elkér egy levél megírásáért. Akkor kinek éri ez meg? Ezzel ők is tisztában vannak, azért mernek mocskoskodni.

azatvert 2011.12.23. 16:53:34

@salapapa: Na figylej te egy baromi okoska vagy azt hiszed legalábbis magadról. Menj a bánatba a véleményeiddel együtt. Itt bárki írt erről a rohadt cégről, te máris ellene fordultál, ahogy ellenem is. Nézz már tükörbe és ne írj le olyat, amiről fogalmad nincs. Barát Taxi barát... Csak nem te vagy az a spiné aki felveszi a telefont?

azatvert 2011.12.23. 16:57:55

@lacasa: Te utaztál már valaha relülővel? Nem hinném ,mert akkor nem kérdeznél ilyen butaságot. Ja és ha az ember utazik akkor nem egy szál retiküllel megy, hanem mint pl. én is 2 nagy bőröndde4 + 4 csomaggal és kézi poggyásszal. Tudniillik 2 hónapig voltam küldöldön és ennyi cucc kellett. Ha lenne is BKV, megmondanád te nagyon okos, hogy hogyan szálljon fel az ember ennyi cuccal. Én nő vagyok és nem teherszállító. Egyébként nincs BKV !

azatvert 2011.12.23. 16:59:51

@Csigorin: na ezeknek küldhetsz te számlát:-) Magyarán kifizettél valamit, és még menj is el egy másik taxival a háromszoros áron?

azatvert 2011.12.23. 17:01:18

@atpijkamo_: mert előre kérik azért ....

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.23. 17:04:34

@azatvert: Van egy csomó taxitársaság. Nem tudok olyan helyzetet elképzelni, hogy előre fizetnék.

azatvert 2011.12.23. 17:07:54

@klarky: igen régen létezett egy mikróbusz ott is oda-vissza ki kellett fizetni a viteldíjat. De az a MALÉV tulajdonában volt, megbízható, pontos és kényelmes volt. Igen ám, de az is megszűnt, illetve a MALÉV eladta egy maszek cégnek akik csillagászati összeget kérnek az utaztatásért. A másik: nem véletlen, hogy a FŐTAXI nyerte el a trendet.. ők a legdrágábbak. Én mielőtt döntöttem, hogy kivel utazom/ sajnos rosszúl / az összes taxi társaságot felhívtam. Tehát innen tudom, hogy a FŐTAXI mondta a legmagasabb árat és az összes ismert régi taxi cég szintén nagyon drágán utaztat. Ja és ami a transzfert illeti...minden taxi cég előre kifizetteti az oda -vissza utat, mert így valamivel olcsóbb.

Egész egyszerűen nem értem, akik itt kommentelgetnek és írják a sok baromságot, valóban nem utaztak még repülővel Budapestről?

azatvert 2011.12.23. 17:13:27

@atpijkamo: olvasd el a kommentjeimet és aztán írogass.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.23. 17:28:09

@azatvert: Olvaslak, olvaslak, de ennyi baromságot minek írtál össze?

Egy levelet egy jó ügyvéd megír párezer forintért. Ne járj olyanhoz, aki a tízszeresét kéri és a tizedét tudja!

Két hónapra elég egy bőrönd és egy kézitáska.

Pfff... ennyi helyesírási hibával én nem tudok megküzdeni.

De mindegy is. Akármit írtál, a
hozzászólásom szempontjából irreleváns.

Mylady 2011.12.24. 15:12:12

@azatvert: A "nincs BKV"-t nem értem. Van BKV. A 200-as busz jár ki Ferihegyre, megáll mind az 1-es, mind a 2-es terminálon, több portánál, oda-vissza. És ráadásul úgy van a menetrendje kialakítva, hogy az utolsó gépeket is el lehet vele érni. Azt értem, hogy 6 bőrönddel (basszus, ok, hogy két hónap, de 6(!) bőrönd??? a tesóm 2 bőrönddel ment Amerikába 1 évre) nehéz BKV-zni, de attól még létezik a BKV.

A másik a minibusz: nem szűnt meg. Lehet, hogy nem Malév, csak Malév partner, de létezik. Nekem spec. 7200 Ft volt nyáron az út oda-vissza velük. De lehet 1 útra is kérni. Lehet neten rendelni, tiszták, segítőkészek, pontosak.

Gondolom, nem tényfeltáró/oknyomozó újságíró vagy. Mert ez inkább a Blikk szintje.

Barat-Taxi 2011.12.24. 16:29:40

@azatvert: Üdvözlök mindenkit! Mielőtt ölre menné ( t ) ek, tisztáznék 1, 2 dolgot!

Kedves Hölgyem! Bántelki Lajos vagyok, a Barát-Taxi ügyvezetője.

Kérem, engedje meg, hogy az Ön által leírtakat némileg kiegészítsem.

Sajnálom, hogy itt kell ezt megtennem és nem fordult hozzám, minden bizonnyal találtunk volna megoldást a problémájára. Azért, megpróbálom elmagyarázni a történetet! Tehát:

Az teljes mértékben fedi a valóságot, hogy miközben társaságunkkal utazik a reptérre, megrendelhető a taxiban a visszaút. Ebben az esetben utasunk kifizeti ( előre ) a visszaút viteldíját és mi a reptéren bármennyit késsen a gépe, azt teljes mértékben INGYEN megvárjuk. Sőt! Miután leszállt a gép, további 40 percet várunk még díjmentesen.

Mikor kifizeti a visszaút összeget, kap 1 ( nálunk csak úgy hívjuk ) visszaút kártyát. Ez a kártya szolgál arra, hogy BÁRMI PROBLÉMA ESETÉN reklamálhasson. Erre tüntetjük fel érkezése dátumát, a gépe járatszámát, a taxis kódját, hogy milyen címre fog utazni érkezése után, de még a kifizetett összeg nagyságát is felírjuk a kártyára. Amúgy, ha jobban megfigyelte volna a kártyát, 1 teljes oldalra hatalmas számokkal fel van vezetve a visszautakkal foglalkozó kollégák telefonszáma. Ha nem jó számot hív, akkor a kollégák segítenek a megfelelő telefonszám megadásában.

Az utas felvételéről a reptéren:

Sajnos az eltelt évek alatt a reptéren kaotikus állapotok eluralkodása miatt, szinte minden taxitársaság a reptér 2 indulási szintjén veszi fel az utasait. Talán, cca 1, 2 hónapja már le lehet menni az érkezésre, de ott olyan sok taxi áll bent a táblánál, hogy mire felveszik az utast, eltelik akár 10, 13 perc vagy több is. Ezért, mi ( és még néhány társaság )maradtunk az indulási szinten.
Sajnálom, ha ezzel kényelmetlenséget okozunk utasainknak.

Utas felvételről:

Ha utasunk megérkezett a reptérre és kéri a megrendelt taxiját, MINDEN ESETBEN elmondjuk, hogy milyen típusú és milyen színű autó fog érkezni. Sajnos, a kresz szabályai nem engedik, hogy 2 percnél tovább a terminálokon várakozzunk, ez 1 nagy táblára ki is van írva : MAX 2 perc.

Tehát, Ön megérkezett és nem találta a kártyáját. A taxis kollégának nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy kifizette a visszautat. Ekkor, 2 lehetősége van a kollégának:

1, Felajánlja, hogy elviszi utasunkat úgy, hogy kifizeti a viteldíjat. Miután aztán otthon megtalálta a kártyát, azt központunk ellenőrzése után bármely taxis kollégánknál beválthatja. Kifizetjük.

2, A taxi félreáll addig, míg utasunk meg nem találja a kártyát. Ebben az esetben természetesen várakozási díjat kell fizetni. Ja, hogy ez nem tetszik?
A taxi tarifa

- alapdíjból,
- Km díjból és
- várakozási díjból tevődik össze.

A 3000 Ft összegű transzfer ár megfizetésével utasunk megváltja az alapdíjat és a km díjat. Abban az esetben, ha időpontra kéri a taxit és később indul el, várakozási díjat kell fizetni. Ha utasunk a reptéren felkéri a taxiját és az autó nem tud elindulni, ( várakoznia kell ) szintén várakozási díjat kell fizetni.

Az autóinkban azért van műholdas nyomkövető ( többek között ), hogy 1 esetleges utasreklamációnál pillanatok alatt kivizsgálható, hogy a taxi később indult -e el a címről, esetleg késett az utas megrendeléséről, vagy leellenőrizhető legyen a megtett útvonal.

A stílusról: Köszönöm, hogy fiatal nyighaj ... nak nevezett. Bár érzem az eltelt éveim súlyát, de még bírom a strapát. Bárhogy is legyen, azért mert Ön, vagy bárki más utas, nem beszélhet úgy velünk, de szerintem senkivel, mint a kutyával. Nem játszunk alárendelt szerepet, nem tartozunk utasainknak ( pontosságon, korrekt kiszolgáláson és olcsó viteldíjon ) kívül semmivel! Én szolgáltatok, megköszönöm ha ( más társaságokhoz képest ) cca 1000 Ft al olcsóbban igénybe veszi szolgáltatásunkat, de NEM JÁTSZUNK ALÁRENDELT SZEREPET! Az pedig, hogy panaszával először nem hozzám, hozzánk fordult, hanem más fórumot keresett meg, sajnálom.

Valamit azért, leszögezhetünk, ugye?!

Az Ön által megrendel időpontban az Ön házánál ott voltunk. Nem késtünk, stb.

Kollégánk az előre sms -ben visszaigazolt viteldíjnál nem kért többet

Mikor a reptérről felhívott bennünket, 5, 8 perc alatt ott voltunk Önért, csak Ön nem talált meg bennünket.

Egyszóval, én korrektnek és pontosnak ítélném szolgáltatásunkat.

Az esetleges kellemetlenségek miatt pedig ELNÉZÉST KÉREK!

A 10 autós hozzászólás pedig magáért beszél! Inkább nem is reagálni ilyen balgaságra!

Kellemes Ünnepeket kívánok Önnek és kedves családjának!

Tisztelettel,

Bántelki Lajos
Ügyvezető

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.24. 21:10:09

@Barat-Taxi: "nem fordult hozzám"

Volt aki próbálta: "Amikor nehezményeztük az eljárást, akkor közölte, hogy egy ágyban alszik a főnökével, úgyhogy azt tehet, amit akar." homar.blog.hu/2011/06/09/nem_a_baratod_a_barat_taxi

salapapa · http://salapapa.hu 2011.12.25. 02:07:12

@azatvert: :D hogy te milyen egy hisztis picsa vagy?! dugasd meg magad sürgősen ha van kivel, mert így nagyon szar lehet neked! :D
jót tenne a munkádnak -már ha nem hazudtál azzal kapcsolatban-, ha megtanulnád összeszedni a gondolataidat, megtanulnál helyesen írni. ez így maga a borzalom.
súghatok egy jótanácsot?
tanulj meg KÉRNI. nem, nem hisztérikusan ahogy el bírom képzelni rólad. hanem szépen, ahogy embernek nézve a másikat lehet csinálni!
lehet többet utaztam, mint amennyi idős(?) te vagy. ez nem érdem, ez állapot. én is utaztam rengeteget repülővel. nnnajó... az első osztályon, mert ott járt a pezsi meg a vodka és nem utolsó sorban a VIP pontok, amiből lett bőröndöm, esernyőm, táskám...
így mindig meg volt oldva a bőröndöm szállítása amikor havonta egyszer hazalátogattam 3 napra.
ha manapság odajön hozzám valaki és KÉR, annak lehozom a csillagos eget és boldogan engedem útjára. ha csak az ablakán kikiabál vagy dudál, akkor ránézek, szájhúzok és elfordulva dolgozom tovább.
így meg ez. rühellik az emberek, ha a másik azt hiszi, hogy ő húzta ki a seggéből.

ps: ha annyira frankó lennél ahogy fényezed magad, már rég a kugliba írtad volna, hogy salapapa. de neeeem...
ha velem PRÓBÁLNÁNAK hasonlóan viselkedni, nem lennék rest és irány a központ. aztán személyesen már nem kell hallgatnom a spinét, vagy azt a parasztot.
aztán szépen megvárjuk a zsarukat...
így intézem el én. nem mint egy HP. :)

hozzátenném, hogy taxitársaság számomra csak egy van, az összes többi elmehet a retekbe.
cityvel soha, egyetlen reklamám sem volt akár előrendelésre, akár SOS kellett autó.
jaaaaaa... hogy nem olcsóak? ez igaz. viszont tiszták, pontosak, korrektek. a pénzemért azt kapom, amit elvárok.

@atpijkamo: vigyázz, megöl! :D

@Barat-Taxi: T. Bántelki Úr!
azt kell mondjam, Ön hazudik.
ennyi ember nem hazudhat, ahányan negatív kommentet írtak az Ön cégével kapcsolatban.
vagy Ön szerint ők hazudnak?
egy nyilvános blogban történő elnézéskérés szép dolog. de még szebb lenne ha nem ilyenekkel kellene fáradnia, hanem köszönetekkel floodolná a siteot a sok pozitív reakció miatt!
egy fáradt, ezáltal nyűgös utas sirámainál nincs rosszabb. nem tudhatja, még milyen problémák lehetnek az esetleges hisztije mögött, hiszen "nő". én is szolgáltató vagyok, immár 16 éve a saját lábamon. tudom miről beszélek, ahogy gondolom Ön is érti.
ahogy mondani szokták: aki kurvának áll, ne csodálkozzon ha megbasszák!
a szolgáltatás egy olyan dolog, ahol ha alárendelt szerepet nem is szabad játszani, de az Ügyfelet mindenesetre nem szabad lekezelni úgy, ahogy az Önök telefonos munkatársa teszi. hogy az a "hölgy" valóban az Ön ágyasa-e nem tartozik ránk, bár többen ezt erősítették meg.
kérem a többi leendő utasuk érdekében, jobban lássa el férfiúi kötelességét, mert egy frusztrált, kielégítetlen nőnél nincs rosszabb!

elnézést ha túl nyíltszájú voltam, de nem bírom visszafogni magam ha igazságtalanságot érzek.

nem várok választ. elég, ha elgondolkodik soraimon.

Barat-Taxi 2011.12.25. 10:12:17

@atpijkamo: Most így Karácsony napjaiban bevallom: Nem vagyok szent, sőt, talán senki nem az, aki nálunk dolgozik! De! Törekszünk a jóra, a pontosra, a gondosra és nem utolsó sorban az olcsóra. Hogy hibázunk? Ki nem teszi?! Ha ez történik, bevalljuk és én / mi elnézést kérek / kérünk adott esetben kártalanítunk.

Az, hogy ki kivel alszik 1 ágyban....

Nevetséges! Aki ennek a bejegyzésnek hitelt ad, annak is Boldog Karácsonyt kívánok!

Bántelki Lajos

Barat-Taxi 2011.12.25. 10:22:18

@salapapa: Hazudom?? Miért tenném? Minden amit itt leírtak a kommentelők, vagy én, mi, ellenőrizhető. Nem fogok hazudni, az nem én vagyok.

Mondjuk azt ( az Ön megnyugtatására ) hogy azok hazudnak, akik "jó" kommenteket írnak.

Az ügyfeleket nem kezeljük le! De ha Ő elküld bennünket, a mozgássérült kollégát a jó k... anyjába mert az előre megrendelt taxi 8, 10 perc alatt lesz a terminálnál a 2, 3 helyett, hát mit tegyünk?! Én nem hiszek abban, hogy ha megütik a jobb orcád, tartsd oda a balt is.! Én, Nem! A következő lépés az lesz, hogy az utas nem akarja kifizetni a szlát, akkor ne fizessen. Aztán, a legközelebbi utazásánál mi fizetünk!

NE ESSÜNK MÁR TÚLZÁSBA!!!!

Emberek vagyunk és igen, néhányan gyarlók is! Én személy szerint szolgáltatok, nem szolgálok! Az az utas aki azt gondolja, hogy mi szolgáljuk és nem kiszolgáljuk, az NE HÍVJON FEL BENNÜNKET!

Köszönöm a hozzászólását és Önnek és kedves családjának is Boldog Karácsonyt kívánok!

salapapa · http://salapapa.hu 2011.12.26. 00:04:05

@Barat-Taxi: nem tudom, nem is az én dolgom. engem annyira érdekel, amennyire Önt, hogy egy autóvillamossági problémát mennyi idő alatt, mennyi idegeskedéssel és hogyan javítok.
azonban ha a sok "építő jellegű" rekaciót leszámítjuk, akkoris tizen-huszon ember írt, aki az Ön cégével próbált üzleti kapcsolatba kerülni és nagyot csalódott.
jól számoltam, hogy két postban kettő azaz 1-1 pozitív vélemény van? nehéz volt megtalálni.

az, hogy Önök mennyire toleránsak a kommentekből kiderül. a stílusuk is.
nem reszortom, de adnék két kisebb jótanácsot:
1) ha az ember száján a nagy idegességben kiszalad egy basszameg avagy a közvetlen nőnemű felmenő utcasarkon állva minisoknyában történő munkakeresetére tesznek célzást, nem célszerű egyből visszaosztani. lehet annak a nőnek farokhiánya, esetleg épp a havi hülyeségével küzd. elhiheti elég probléma nekik a 3 agysejttel ennyi mindenre figyelni.
nekünk, férfiaknak is lehet szar napunk.
ha ezt a túlzott önérzetességgel felvértezett diszpécser nem tudja eloszlatni hanem csak fokozza, jönnek a fent olvasható Barát taxi minősítések.

a második ered az elsőből:
2) nincs rosszabb a negatív reklámnál. minden rossz tapasztalat alsó hangon is többszáz meghiusult üzletet jelent.
egy üzletembernek ha nem csak pénzmosásra használja a cégét, érvágás. nem kicsi. nagy!

de nem akarok okoskodni. sógorom citys, az ő lányai tax4-esek. elhiheti, örülök ha inkább nekik van munkájuk! :)

csak az elbaszott kedvű -nyugodtan mondhatjuk- ex utasait sajnálom.

akkor és oda tartja vagy nem tartja az orcáját, ahová szeretné. én sem vagyok sem egy simulós köcsög, sem egy szépbeszédű "hátulrólmellbe" aljanép.
a gerincem szép egyenes és jókat alszom. nem, én sem tűröm a gyalázkodást.
annyi a különbség Önök és köztem, hogy én az első 3-4 mondatban próbálom lenyugtatni az esetleg bepánikolt, vagy síkideg Ügyfelet. ha továbbrais gyökér, megkérem nyugodjon le és úgy hívjon vissza, majd szép napot kívánva bontom a hívást.
99,9%ban bejött.

ezt az utolsó nagybetűs mondatát a honlapjára is kitehetné!
rengeteg idegességtől mentesítené mind a mozgássérült kollégáját, mind a "hölgyet" a telefonnál, mind önmagát.

nnnajó... üzlet. így a személyesen nekem szóló rész kivételével az egész kommentjét. az tényleg nem lenne rossz.

merthogy nekem személy szerint semmi bajom nincs Önnel, én is kívánok békés, boldog ünnepeket Önnek és kedves családjának.

Barat-Taxi 2011.12.26. 11:46:42

@salapapa: Az hogy mi Ön és köztünk a különbség, hagyjuk! Feljön ide, elolvassa valaki siránkozását, majd osztja az észt!
Elmondja, hogy ha Önnel történne ilyen, akkor mi lenne...
Majd közli, hogy hány db jó, meg rossz komment van fent rólunk a neten.

Most, engedje meg, hogy az Ön stílusában beszéljek>>>

Kedves Uram! Önnek valószínű, hogy ez nyújt kielégülést, hogy másokat fikáz, és olyanról, olyanokról ír véleményt amiről fogalma sincs!

Ezek szerint, elmegyek Önhöz a villamosságishoz, kicseréli a generátoromat, lenyúlva a szlaadási kötelezettségét, megúszva az áfa befizetést, majd ha 1 hét múlva elromlik a generátor visszaviszem Önnek, Ön azzal jön, hogy hol a szla???!! Miről beszélünk???

Miért nem azt írta, hogy ha nem volt meg a kártya, akkor minek siránkozik itt ez a spiné?! A hócipőm tele van az ilyen fontoskodó emberekkel, hogy kiragadnak a szövegkörnyezetből 1, 2 mondatot és azt hiszik, megváltották a világot!

Az eszébe sem jutott ugye, hogy ha a nő a kártyán lévő számot hívja, ha megvan a kártyája, akkor semmi gond nincs.

Igen, mi szolgáltatunk, de nem szolgálunk! Nem a kutyái vagyunk sem Önnek, sem a nőnek.

Ön csinálja csak úgy az üzletét ahogy akarja, mi meg így. Ha nincs pénzem, nem javítja meg az autómat! Ha Önnek nincs pénze, nem utazik!

Ezen mi a fenét nem lehet érteni. Olyan hangot, bánásmódot kap, amilyet megérdemel és adott nekünk.

Azért ne képzelje már senki azt, hogy Ön felhív és közli:

Jó napot kívánok. XY vagyok. Itt állok a reptéren, kifelé utazásomkor kifizettem a visszautat és várnám a kocsit.

Erre mi, agresszívan, becsmérelve, köcsögözve beszélünk 1 olyan utassal, aki a szolgáltatásunkat választotta, megbízott bennünk, kifizette a visszautat, ráadásul még nem is beszél velünk bunkón, sőt kedvesen teszi ezt!

Aki ezt elhiszi, az nem normális!

Különben, már emlékszem a sztorira, kértem a hölgyet, adjon meg néhány adatot, hogy megkereshessük a beszélgetéseket.

Azt hiszem ( a hangfelvételek ), az Ön számára ( mint gibic ) elgondolkodtatóak lesznek, hogy mikor, mibe és milyen mélységig szóljunk be olyan dologba, amiről fogalmunk sincs!

Elnézést a kicsit ideges hangvételért, de már emlékszem a történetre és a tököm tele azzal, hogy a karácsonyomból erre a dologra rászántam akár 1 percet is ismerve /emlékezve a nőre!

Kellemes ünnepeket!

salapapa · http://salapapa.hu 2011.12.27. 01:29:52

@Barat-Taxi: :D a minősítéseket kihagyhatta volna, pláne így ismeretlenül. az én Apám tisztességre nevelt, nem az emberek lehúzására.

megjegyezném mély tisztelettel: rólam és cégemről egy rossz bejegyzést sem olvashat a fentebb már említett módon történő emberekhez való hozzáállásom miatt.
a számlaadási kötelezettség elmulasztását gondolom azért hozta fel -jutott eszébe-, mert ez Önöknél természetes.
nélam nem! elgondolkodna ezen?
tehát -jó, én kezdtem így egy szavam sem lehet- sértő amit ír, de nem igazán törődöm vele.

igaza van: tényleg az ilyenekbe belekötök. mert megérdemlik azok, akik a szolgáltatást mint munkát nem megfelelően végzik.

nem mellékesen ha elolvasta volna az utolsó hülye picsának címzett irásomat -akár a másik blogban is-, talán Önre enyhítő körülményeket is észrevehetett volna. nem vagyok elfogult sem Ön ellen, sem mellett.

de a lényeg talán a jelenlegi reakciója. le merem fogadni és ebben 1000% bizos vagyok, hogy ez a kommentje az ami természetes Önöknél és ez az a stílus, ami kibassza az ideges ex utasaik kultúrbiztosítékát.
ugyehogyugye? nno, ugye emléxik az első Önhöz írt mondatomra, közvetlenül a mexólítása után?

na szép napot! :)

Barat-Taxi 2011.12.27. 11:35:45

@salapapa: Már megint, az emberek lehúzása.....

Hiába próbálja a komentje végén elviccelődni a dolgokat, nálam ez nem működik! Ön vádaskodik, nem én!

Ne csodálkozzon, ha azt kapja ( kapta Tőlem ) amit adott. Önnek és senkinek semmi joga ahhoz, hogy tapasztalat nélkül vádaskodjon.

Ha lenne tapasztalata, ha lenne annyi gerinc a testében, ha nem lenne annyira spúr, berendelne tőlünk, rászánna 6000 Ft ot a témára és kipróbálná, hogy tényleg, hogyan is működik a dolog.

De nem! Ön és az Önhöz hasonló emberek csak bírálni tudnak, az életben soha nem látott embereknek igazat adva, próbálja mocskolni a vállalkozásunkat.

A hócipőm tele van az ilyen mindentudó okostojásokkal, akik azt hiszik, hogy megválthatják a világot.

Hangnem >>>

Ön kezdte a minősíthetetlen hangnemet, az ocsmány gusztustalan szavakkal folytatta a hozzászólását. Én, mindössze felvettem az Ön stílusát bízva abban, hogy talán így jobban megérti, hogy mennyire megvetem azért, mert szítja a tüzet miközben nem érti meg, hogy a BKV -n sem utazhat jegy nélkül. A benzinkútnál sem fizethet úgy, hogy nincs Önnél a bankkártyája és arra hivatkozik, hogy a kártyáján van pénz. Érti már?!

A hölgynél nem volt ott a befizetést igazoló kártya. Miután megtagadtuk a szállítását, Ő önmagából kikelve ( mint itt a fórumon is tette néhányszor 3 hónappal az eset után!!!!! ) elkezdett bennünket becsmérelni. Ezután átvettem a telefont és kértem, keresse meg a kártyát, vagy szálljon ki a taxiból. Na, ez volt az utolsó csepp a pohárban! Voltam én is minden, csak szép nem.

Mindenkinek meg kell értenie!!

TAXI >>
Díjazás ellenében személyszállítás

Ha eddig nem értette meg, ezután sem fogja. Utasaink 99,9 % a megérti ezeket a dolgokat. Sőt! Még különbeket is! Az az 0,1 % aki nem érti meg, válasszon másik szolgáltatót. Ezzel megkímélve minket és Önmagát a felesleges cirkuszoktól.

Természetesen, miután rájött ( példánkból ), hogy a taxissal nem csinálhat azt amit akar, hogy nem a kutyái vagyunk, mást rendel és büszke arra, hogy nincs más taxitársasággal problémája.

Próbálna beszállni 1 taxiba, majd a fuvar végén azt mondani: Elnézést, 2 hete vásároltam 5000 Ft értékben taxi csekket, de elhagytam.

Ön szerint a taxis elengedné fizetés nélkül??

Ön büszkélkedett itt a taxis rokonságával. Kérdezze már meg legyen kedves tőlük, hogy ilyenkor Ők mit tesznek? Elengedik?? Mindannyian tudjuk, hogy NEM! Sőt! Kezdje még anyázni is a taxist! Mi lenne Ön szerint? Na, mindegy!

Nem hülye gyerek maga, tudjuk miről beszélünk. Ezennel ezt az ügyet ( utazásáig ) lezártnak tekintem, ha eddig nem sikerült meggyőznöm arról,hogy a világon ( szinte ) mindenért, főleg a taxiért fizetni kell, akkor hiába magyarázom azt Önnek, hogy a hóembernek nagyon rosszat tesz a meleg, vagy, hogy láttam én már nappal, éjjeliőrt meghalni.

Üdvözlettel,

Bántelki Lajos

salapapa · http://salapapa.hu 2011.12.28. 03:54:29

@Barat-Taxi: :) szépen haladunk... erről beszéltem!
elhiheti, az én gerincem egyenes és a lelkiismeretem tiszta. talán ha problémája van ezen testrészeivel, keressen fel egy pszihomókust!
semmi poént nem írtam, minden szavam komoly. csak normálisabb hangnemben, mint amit Ön megenged magának akár itt, akár az EX ügyfeleivel kapcsolatban.
aki engem spúrnak nevez az vagy paraszt, vagy tudatlan. Ön dönt melyiket vállalja magára. ugyan nem szórom a pénzt, de ha vásárolok, akkor minőséget.
azt már 30 éve megtanultam, hogy nem biztos, hogy az olcsó az olcsó! tehát maradnék a City taxinál.
elhiheti, erősen gondolkodtam egy rendelésen.
de amikor kimutatta "foga fehérjét", rájöttem: felesleges!
nolátja?! ugye sejtheti, hogy hová kerül emlékeimben a Barát Taxi...
ennyit ért a szava.
tiszta szívemből kívánok rengeteg hozzám hasonló mentalitású egyedet de olyat, aki rendel is Önöktől.
előtte rácsot tegyen a bejáratukra! ;)

ha ajánlhatnám szíves figyelmébe nem csak az utolsó pár kommentet és mindkét posztot elolvasni. VÉGIG!
már az elejétől egy szar parasztnak tituláltam. igaz ismeretlenül, azért elnézését kell kérnem. ezen beszélgetés közben azonban ez a véleményem erősbödött, ezért nem kérek elnézést.
ha Ön is szépen összeszedné a gondolatait és nem lenne rest utánaolvasni annak az embernek a reakcióira (a cégével, illetve a posztolókkal kapcsolatban ugyanúgy!) akivel konfrontálódni kíván, nem tűnne ily balgának mint most.
nem kívánom Önt sértegetni, de 2 perce nem jut eszembe jobb szó.
kit érdekel a BKV vagy a cetli vagy bármi?
LE-SZA-ROM! ahogy Önök is az utasaik lelkivilágát. ez az "azatvert" egy hülye picsa, ebben egyetértünk. abban azonban nem, hogy mit engednek meg maguknak. közöm hozzá nulla, ez igaz. de engedtesse már meg a Világ, hogy leírhassak egy segítő szándékú hozzászólást!
az, hogy ezt Ön támadásnak vette csakis és kizárólag azt a véleményt erősbíti, hogy sokat veszexik legyen az "ellenfle" bárki. hogy ez mit jelent? szerintem azt, hogy a negatív vélemények melyek itt és a másik blogban olvashaók IGAZAK.

olyan napot kívánva, amit Ön szerez az utasainak.

Barat-Taxi 2011.12.28. 09:51:47

@salapapa: Kitaláltam valamit!

Á, hagyjuk. Én nem gondolkodom 1 pillanatig sem azon ( Önnel ellentétben ) hogy mit írhatnék.

Önt, nem érdekli a befizetési bizonylat, nem érdekli, hogy ki volt -e fizetve a taxi, nem érdekli semmi. Csak az, hogy a lelki világa simogatva legyen. Hát, erre nem tudok mit mondani.

Abban az esetben ha utasunk nem tudja kellőképpen igazolni, hogy kifizette a taxit, nem utazik. Hogy a lelkecskéjét simogassuk, ha kifizeti a viteldíjat és később megtalálja a sárga kártyát, azt leutazhatja, vagy bármelyik taxis kollégánknál beválthatja. ( Ez bevált szokás nálunk )

Én szívesen leírom még itt 100x is, ezeket a dolgokat és a cégünk, a Barát-Taxi nevét. Én nem szégyenlem!

Ön viszont szégyelhetné magát, hogy LE-SZA-JA a tényeket és csak a lelki világának simogatásával törődik.

Sajnos, ki kell ábrándítanom! Ez a világ úgy működik, hogy fizet, van nem kapja meg az árút amit szeretne. Ezt az eladó, mint mi is, elmondhatja ( juk ) 4x, 5x szépen, de amikor a vásárló elkezd tombolni, önmagából kikelve üvöltözni ( mint azt most is, 3 hónappal a történtek után tette ) kidobják az üzletből. Mi, még rendőrt is akartunk hívni, de kiszállt a taxiból. Miről beszélünk?

El tudom képzelni, hogy Önnek az okoz lelki örömöt, hogy ül a gépe előtt és oszthatja az észt. De mint láthatja, sok mindenkit ez nem érdekel. Csak én vagyok az, aki próbálja a pici lelkét ápolgatni és elhitetni Önnel, hogy ez a világ nem az a világ amiről Ön beszél. Itt fizetni kell! Ennyi.

Bízom benne, hogy nem sértem meg, ha befejezem ezt a parttalan beszélgetést és magára hagyom. Ez nem azért van mert nem tisztelem, csak azért, mert Ön helyett inkább a gyermekem lelkét ápolom.

Nem kapott meg 1 rég óta áhított laptopot, mert a suliban ( 1 osztályos ) az utolsó héten fekete pontot kapott.

Egyszerűen nem érti meg, hogy csak akkor kaphat meg valamit, ha teljesít. Ingyen nincs semmi!

Tisztelettel,

Bántelki Lajos

salapapa · http://salapapa.hu 2011.12.28. 14:42:46

@Barat-Taxi: Ön két dologra képes.
1) megbántani embereket
2) mások mondandóját csak részleteiben eolvasni, a maradékot pedig kiforgatni.

mit gondol, viccből írok le bármely karaktert? a vesszőnek, záró-, kötő- és idézőjeleknek jelentése van 1-1 mondatban.
ehhhh...
nem kívánok Önnel egy másodpercig sem tovább foglalkozni, maradnék a nyugalom tengerén ahogy szoktam. valahogy így voltam e-párbeszéddel, ahogy Ön. talán megérti...
de nem. ahogy írta is, parttalan "társalgás".

maradjon csak a gyermekével, mindenkinek jobb így higyje el.

üdv.

egggyüttműködő partner 2012.01.30. 11:47:53

Tegnap jöttem haza, Barátékkal jöttem haza Ferih1-ről. Gép leszáll, kapom az sms-t, hogy ha felvettem a csomagot, hívjam őket, jönnek. Csomagom nincs, s először az asszonyt hívom, megérkeztem, stb... Beszéd végére már ott állok az előrendelt taxikra váró helyen, tudtam hova kell menjek, máskor is utaztam már velük.
Hívom őket, hogy jöhetnek, diszpécser/tulaj elkezdi mondani, hogy "reptérről ki, szemben zebra..."

Mivel én hívtam, s álltam a fagyban hulla fáradtan, meg hát emberből vagyunk, segítünk más munkájában, ne fáradjon... Szóval mondom, hogy már itt vagyok, hagyja csak. :o)
Erre: "ha rossz helyen várok, akkor várakozási díjat számítanak fel."
Ez észérv! :o)
Végighallgatom. Fáradtan, hidegben, a pénzemen. Elölről.
A leírás vége pont az, amit vártam: ahol állok.
Mondom: "igen, pont itt állok."

Tisztelem mások munkáját, a tiszteletet is mindig megadom másoknak. Ezért is ért meglepetésként a folytatás:
- MOST MINEK KELL BUNKÓZNI?!

WTF?! Néztem, mint hal a szatyorban... mondom "Akkor itt állok... s ez volt az utolsó megbízásom."
- "És akkor mi van?" - volt a válasz.

Szóval velük soha többet. Az ember a szüleitől sem visel el egy stílust, hát még egy szolgáltatótól. Hazajöttem, ma beugrott, hogy kizárt, a Homáron ne legyen róluk poszt. Hát van.
S nem véletlenül.

Barat-Taxi 2012.02.03. 00:14:04

@egggyüttműködő partner: Tisztelt Uram!

Mikor megérkezett a reptérre velem beszélt. A fenti beszélgetésről azt felejtette el megemlíteni, hogy 3x kellett nekikezdenem annak, hogy hol találja a taxit.

Elfelejtette még azt is megemlíteni, hogy 2011.12.02 -tól 2012.01 hónapig 4 utazást tett társaságunkkal. Nagy valószínűséggel, ( utolsó utazását nem számítva ) maximális megelégedésére.

2 db kiút és 2 db visszautat tartunk számon az Ön telefonszámán.

Igaza lehet! 2 alkalommal utazott kifelé velünk és mindkét alakommal a taxiban megrendelte, de még KI IS FIZETTE A VISSZAUTAT.

Amúgy! Természetesen, megvan a telefonbeszélgetésünk. Ha megengedi feltenném ide.
Ha visszahallgatja, Ön is megdöbben a stíluson, amit velem szemben ( még ha én is szolgáltatok ) ember vagyok.

Ön nem a munkámat próbálta segíteni azzal, hogy 3 alkalommal megszakított, hanem felsőbbrendűségét próbálta igazolandó a stílusával.

Ön nem mond igazat! Nem hallgatott végig! Legalább 3 alkalommal kezdtem neki, hogy hova kell fáradjon. Sajnos ( a reptéren eluralkodott állapotok miatt ) a rendelt taxi táblánál 2 percet várhatunk utasainkra. Ha ezt 1 taxi túllépi ( mert az utas nem találja meg ) megbüntethetik.

Természetesen nem szerettem volna megbántani, de az az utas, akit a reptérről budára 3000 Ft ért haza szállítunk, legyen kedves végighallgatni. Ez mindkettőnk érdeke.

Nem utazik többet velünk? Ez az Ön döntése! Számtalan olcsó taxi cég van, akik 5, 6 db autóból állnak. Nem lehetetlen a mi árainkat lemásolni, de kiállni…..! Nincs még 1 cég, aki sms ben visszaigazolja a foglalást. Nincs még 1 cég, aki a taxi megérkezésekor sms ben értesíti, ha megjött a taxi. De ezt Ön is tudja és tisztában van az értékeinkkel! Az árainkról nem is beszélve!

Ha tanácsolhatom, rendelje meg a taxit 15 perccel korábbi időpontra, mert ha nem érkezik meg, akkor lesz még lehetősége másik cégtől taxit rendelni.
Bízzon benne, hogy nem kési majd le a repülőt.

Ön egyáltalán nem tiszteli mások, legalábbis a mi munkánkat! Bízom benne, hogy más szolgáltató munkáját becsülni fogja mert ha nem, akkor előbb utóbb nem lesz akivel kimenjen a reptérre.

Ha itt hozzájárul, beszélgetésünket feltenném ide.

Előre is köszönöm beleegyezését!

Sajnálom az Önt ért kellemetlenséget!

Üdvözlettel,

Bántelki Lajos

Szarazkoro 2012.02.29. 11:51:20

@Barat-Taxi: Seggfej vagy te Lajos, nem erted a lenyeget.

egggyüttműködő partner 2012.02.29. 14:03:09

Kedves Bántelki Lajos!
Tegye fel nyugodtan.
Legalább mások is hallhatják minősíthetetlen stílusomat.
Csak kérem az egész beszélgetés, s módosítás nélkül legyen fent.
üdv,
ep

egggyüttműködő partner 2012.02.29. 14:56:02

Na, befejeztem egy melót. Semmi kedvem részletekbe menni, a nekem felrótt felsőbbrendűséget sem kommentálom, csak egy pár észrevétel az írottak kapcsán, amelyből elképzelhető, milyen a verbális stílus:
1., nem hazudtam, az eset leírásában tök világosan megírtam, hogy közbevágtam.
2., nem felejtettem el megírni, hogy visszatérő vendég voltam. Kérem olvasson ismételten.
3., milyen késésről beszél? Senki nem beszélt semmilyen késésről.

Szóval megy az önfény minden egyes írott válasz során, bár az arroganciának a verbális változatánál tapasztaltnak kissé visszafogott változatában.

Még valami, ha már ilyen pontos a kimutatása: beszélgetésünk óta hányszor utaztam Önökkel? Megválaszolom: annyiszor, ahányszor ezután fogok.
:o)

allegravelli 2012.03.10. 09:57:34

@azatvert:
"szídja"
"mikróbusz"
"rosszúl"

És te újságíró vagy? Aha, hogyne.

szép új világ... 2012.04.09. 20:18:52

bántelki ur egy alulszocializalt kommunikator. videken otvar suttyonak hivnak, de ferihegyen inkabb az elegancia divik
süti beállítások módosítása