Az egész világ PLUSZ a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is összeesküdött László ellen spirituálisan, hogy neki mindenképpen rossz legyen. Átlagos T-Mobile történetét biztos nem rakjuk ki, ha nincs az ezoterikus csavar. Addig ugyanis sosem működő dominós telefonját igyekezett nem kifizetni, aztán 3 hónap után az NFH-hoz fordult tanácsért. Majdnem ez lett a veszte. Az ügyintéző szerint a szolgáltató által is elismert hiba, a SIM-kártya fel nem ismerése "nem akadályozta a rendeltetésszerű használatot", és különben is.
Tudom unalmas a sztori, mivel megint T-s hatalmasságról szól, de azért van slussz poén is. Egy szimpla vásárlással indult a dolog. Kibabráltak velem, aztán 3 havi hadakozás után meguntam a dolgot és többek javaslatára felvettem a kapcsolatot az NFH-val. Bár ne tettem volna. Ugyanis az első hölgy akivel telefonos kapcsolatba kerültem, 10 perc alatt jobban felidegesített mint az egész T-csoport 3 hónap alatt. Egész konkrétan kénytelen voltam idő előtt befejezni a beszélgetést vele, mivel egy jeges szorítás indult el a bal kezem tájékáról a szívem irányába. Az pedig rossz ómen, volt már infarktus a családban. Na de nézzük az elejétől.
A vásárlási történet szimpla, szerintem mással is megesett már. 3 hónapja kezdődött, csütörtökön vettem egy mobiltelefont dominó kártyával, este volt 21:00 körül, fáradt voltam, az eladó nem tette be a SIM kártyát a készülékbe, anélkül próbáltuk ki - rendben volt. Másnap, pénteken betettem otthon a SIM kártyát a készülékbe, nem működött, nem ismerte fel a SIM kártyát. Vissza a boltba, kérem a cserét, nem voltak hajlandóak rá, elzavartak szervizbe.
Szervizben a szervizes fiú a készülékkel eltűnt hátrafelé, majd 10 perc múlva újra megjelent és közölte, a telefont elrontottam, de 40 ezer forintért megjavítják. Kedves. A Dominó kártyával együtt 42 ezer forintos készüléket. Megköszöntem segítőkészségét, majd vissza a boltba.
Ott félóra veszekedés után, miután közölték hogy sem pénzt nem adnak vissza, sem új készüléket, visszavételezték az egész pakkot kártyástul egy jegyzőkönyv kíséretében. A jegyzőkönyvben annyit rögzítettek mindössze, hogy a SIM kártyát nem ismeri fel a készülék. Biztos ami biztos panaszt tettem a Vásárlók Könyvében is. A következő napon elektronikusan is panaszt tettem a T-Mobile valamint a T-Home on-line ügyfélszolgálatain.
Ez követően, bár többször is kerestem őket telefonon és személyesen is, mindössze annyit tudtam elérni, hogy a tőlem beszedendő sápot 40 ezerről először 20 ezerre, majd 16 ezerre vitték le. Arra hivatkoztak, hogy bár lehet hogy tényleg nem én rontottam el a készüléket, de a gyárnak hiába küldik vissza, ez az ő veszteségük lesz. Ezért legalább a felét fizessem ki a javításnak. Nagyon nem tetszett a dolog, meg azt hittem hogy ismerem a jogaimat (151/2003-as tv.), így nem fogadtam el.
Eltelt 3 hónap, senki nem engedett. Hivatalosan, írásban azonban egyszer sem kerestek meg az elmúlt 3 hónapban, a boltból sem, egyik ügyfélszolgálatról sem, de még a Vásárlók könyvébe tett bejelentésem kapcsán sem.
A sztorit végül részletesen megírtam az NFH budapesti Fogyasztó-kapcsolati irodájának bőséggel ellátva őket a sztori írásos mellékleteivel, és végül telefonon is rájuk csörögtem, hogy érdeklődjem, hogy megkapták-e. Egy XZ nevű hölggyel sikerült beszélnem, aki kérte, hogy bár még nem olvasta a levelemet, de mondjam el szóban miről is van szó. Összefoglaltam Neki miről van szó. Nem értette mi a problémám. /Meghökkentem, mert valójában megértő ölelő karokra vágytam már, de nagyon./
Véleménye szerint ha a forgalmazó nem ismeri el hibásnak a készüléket, akkor nem köteles kicserélni. Mondtam, hogy elismerte a forgalmazó, hiszen az átvételi jegyzőkönyvben rögzítette is hogy nem ismeri fel a készülék a SIM kártyát. Mire Ő, és megpróbálom innentől szöveghűen idézni a párbeszédünket:
– Akkor sem köteles kicserélni.
– De miért mond ilyet, hiszen a vonatkozó jogszabály (151/2003) szerint is ki kell cserélniük.
– Ilyet nem ír elő a jogszabály.
– Szerintem meg igen, itt van előttem idézem…
– Ne idézze.
– „…köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.”
– Ezek szerint nem akadályozta a rendeltetésszerű használatot.
– Maga szerint egy telefont lehet rendeltetésszerűen használni ha nem ismeri fel a SIM kártyát?
– Akkor sem kötelezhető erre a forgalmazó. Mert mi van ha maga kalapáccsal összevissza töri a készüléket, akkor is ki kellene cserélniük?
– Ne haragudjon jó helyre telefonáltam? Azt hittem hogy Önök a fogyasztók érdekeit képviselik nem a forgalmazókét.
– Ki mondta, hogy én nem akarok segíteni.
/Itt kénytelen vagyok közbeszúrni, hogy ilyen metsző jeges hangot még életemben nem hallottam. Olyan rossz érzésem volt, hogy ez már nagyon nem az én telefonomról szól…/
– OK. Akkor mit tehetek azok után, hogy fél nap használat után visszaadtam egy használhatatlan telefont a forgalmazónak, és nála a pénzem is.
– Beperelheti bíróságon…
– Ennyi az Önök segítsége, hogy menjen a bíróságra? Önök miért nem szólítják fel hogy a törvényeknek megfelelően járjanak el?
– Nem sértettek törvényt.
– De hát hogy mondhat ilyet, nem reagáltak semmilyen hivatalos módon a különböző panaszbejelentéseimre.
– Nem is volt kötelességük válaszolni, magának kellett volna utánajárni.
– Nekem kellett volna azután szaladgálni, hogy válaszoljanak, és bebizonyítani, hogy nem én rontottam el a készüléket?
– Igen magának.
/Itt kicsit megszakadt a dialógus, mivel a szívdobogásom 150-re kúszott fel, a lélegzetvételem meg cirka fél perce már szünetelt./
– A Vásárlók Könyvébe tett bejegyzésére persze válaszolniuk kellett volna 1 hónapon belül…
/de ezt már csak félig hallottam mert a telefon kicsúszott a kezemből…/
Teljesen kikészített a beszélgetés, úgy éreztem, hogy kihúzták a lábam alól a talajt, ez a világ nem normális, pusztulásra ítéltetett…
Miután valahogy rendbe jöttem, rákerestem a hölgy nevére a Facebookon. Megmondom őszintén nagyon kíváncsi lettem voltam a haldokló világ mellett arra a szempárra is, amely mögött ilyen jéghideg lélek lakozik.
Egyetlen találat volt, nem tudom hogy tényleg Ő volt e, de a szempár olyan kegyetlen volt, hogy komolyan megijedtem. Aztán a kezdőlapon lejjebb kalandozott a tekintetem, a kedvenc könyvek csoportra, és ezt láttam: Hogyan tegyük tönkre a férjünket (és más spirituális tanácsok)
Kikerekedett a szemem. Ja, csak erről van szó? Ugyan már…
Akkor most megyek keresek egy jó ügyvédet, és ha harc, akkor legyen harc.
***
Nem képzelődtem, IWIW-en is megleltem a hölgyet a következő érdekes információkkal:
Munkahely: Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Fogyasztó-kapcsolati Iroda
Klub tagság: UTÁLJUK EGYÜTT azokat a HIMEKET Akik csak kihasználják a NŐKET
Könyv: Hogyan öljük meg a férjünket (és egyéb hasznos háztartási tanácsok)
Hogyan tegyük tönkre a férjünket (és egyéb hasznos spirituális tanácsok)
A lelkem megnyugodott, nincs üldözési mániám, egyszerűen csak peches vagyok, hogy pechsorozatom végén pont egy olyan közalkalmazottba botlottam, aki mellesleg betegesen férfigyűlölő. Ami persze magánügy – mindaddig, amíg nem keveri össze a munkájával.
Az utolsó 100 komment: