Tékozló Homár

Tönkrement a vadiúj motor az Agip-kúton

2011.06.16. 13:54 | jackyll | 150 komment

Súlyosan szennyezett benzinnel találkozott Zoltán Tapolcán, amitől olyan iszapszerű anyag rakódott le vadiúj motorjában, amilyet a szerelők még sosem láttak:

Aki motoros, az tudja, hogy a motorját nem úgy szereti az ember, mint az ásóját vagy gereblyéjét. :-) Valahogy a nagy vas nagyon az ember szívéhez tud nőni. Nekem legalábbis eléggé. Mivel ez egy vadi új Kawa vn 1600. Történt, hogy pénteken, VI. 3-án Tapolcán jártam, és tankoltam a helyi Agip-kútnál. Legtöbbször éppen ennél a hálózatnál tankolok, és mindig a legjobb üzemanyagot, ahogy történt ez most is. Hzafele jövet a motor már gyengélkedett és ki-kihagyott.

Másnap reggel első utam a Kawasaki márkaszervízbe vezetett, mivel ez egy nagyon korrekt, igen jól felszerelt és lelkes csapat. Jellemző rájuk, hogy szombaton du 17.00-ig bent maradtak a motorom miatt! Azt mondták, hogy még SOHA nem láttak ilyet, még veterán motorokban sem, nem még szinte gyári, vadi új motorban. A tank tele volt valami iszap szerű anyaggal, valami rozsda vagy hasonló bevonattal, ami eltömítette a benzinpumpát és az injektorokat.


Felhívtam a benzinkút tulajdonosát, aki közölte velem, hogy őt nem érdekli az én motorom, és még jól meg is fenyegetett. Mivel ez nem egy sufni kút, hanem egy országos, sőt, európai hálózattagja, megkeresem a központot is.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.16. 22:53:32

@salapapa: hat igen, az erdekelne, menniybe kerult a javitas, meg mennyire serult ek az izek, azok a prutykok, meg biszbaszok

Megdobbent 2011.06.17. 01:13:44

Az agiposok belehamuznak a benzinbe, vagy belebrunyalnak a kurvak, akik ott standolnak a shopban :) Vigyazni kell mindennel, aminek hagasra keszulo csodor a jelkepe.

Megdobbent 2011.06.17. 01:15:02

na perszehogy tuzetfujo hatlabu faszkutya a jelkep, ez a csodort nemtom hol lattam ;)

England win The Ashes! 2011.06.17. 01:31:03

@simon says:: Aha! Már értem, hogy miért jár a haverom mindig olyan kútra, ahol arabok dolgoznak! Őstermelők, vazze!

Napalm 2011.06.17. 01:55:34

1, 30 éves autókban is van üzemanyagszűrő (4-5cm-es cucc, újakban ez minimum 30cm) akkor a motorokban nincs
2, Ha tényleg a benya vágta hanyatt a mocit, akkor motoros spanokkal meglátogatni a kutat, és elkérni a főnök címét, utána nem részletezném (felénk a motorosok összetartanak, nem csak az amerikai filmeken)

mohopasi 2011.06.17. 08:23:13

Ne a kút tulajával foglalkozz. Agip, bejelent, kártérítési igénnyel fellép, végső soron gyufát nekik.

Zetorkapitány 2011.06.17. 08:32:57

A párom is az Agip kútnál tankolt a héten. Reggel indult (volna) vidékre, mikor az autó elkezdett szaggatni, rángatni. Félreállt, hívta a szerelőt, aki közölte,hogy valószínűleg rossz üzemanyagot kapott, nem nagyon kéne továbbmenni vele...
Jelenleg épp vontatják hazafelé!

mortalwombat 2011.06.17. 08:38:00

Ha megvan a blokk, akkor van esély. Trutyi kiszed, bevizsgáltat, kút feljelent. Macerás lesz, el kell kérni a biztonsági kamera felvételeket is.

homar-fan 2011.06.17. 08:44:43

@Van_mikrohullámú_sütőtök?:

Most őszintén, SZERINTED akinek egy 1600 ccm-es új Kawasakija van az csak fizetés napon tudja megtankolni a kb 20 literes tankját?!

homar-fan 2011.06.17. 08:47:06

@ColT: A benzint nem lehet vizezni....

mortalwombat 2011.06.17. 08:53:32

@homar-fan: De lehet, ősi benzinkútos zsebbemóka, spéci olajat tesznek bele, ami "lebegteti a vizet", és nem válik ketté a benzintől. 5 évvel ezelőtt volt trendi, de lehet, hogy még ma is használják.
Manapság az a menő, hogy a benzint bekeverik E85-el, és ezt a keveréket eladják benzin áron.

Yoss 2011.06.17. 09:12:21

@simon says:: Nem hallottál még prémium üzemanyagokról? Pl. Shell V-Power, ami sokkal drágább??

biohazard 2011.06.17. 09:15:18

Én azért gyanakodnék a gyári szerelőkre is, amióta elfelejtettek váltóműolajat tölteni a majd' másfél milliós robogóba, és az száz km-nél beállt (értsd: még nem mentem vele száz km-t)

cicmen (törölt) 2011.06.17. 09:15:49

www.langlovagok.hu/kepek/6312_vontatott-lada-defektes-kerekei-gyulladtak-ki-salgotarjanban

Na ezek hol tankoltak? Meg sem akartak állni! Nagyon jó történet!
Ja! És várom a tippeket a 1792-es telefonszámra, hogy kik lehettek!

Yoss 2011.06.17. 09:16:26

@Darren79: Szerintem felesleges. Én többször is próbáltam, semmi különbség sem teljesítményben, sem fogyasztásban.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.06.17. 09:25:53

Az Agip az ÁFOR-tól vette meg a kutak berendezését?
Digó cég-e?
Tigáz spanja?

CorollaVVTI 2011.06.17. 09:30:23

@Yoss: Ujabb gepek jobban megerzik (allitani tudja hozza az elogyujtast), en pl az 1.6-os benzinessel 6.1-es fogyasztast ertem el vp95-tel. Ami azert nem rossz. :)

Capo di tutti Capi · http://www.izine.hu 2011.06.17. 09:31:13

Töltsél bele Windex-et. Attól elmúlik bármi.

springbok 2011.06.17. 09:31:18

Akinek penze van egy uj motorra, az lehetne igenyesebb is. Az Agip kutak kinezeterol a Balkan jut az eszembe, tehat nem is tankolok naluk.
Emigyen a kedves posztolo megerdemli amit kapott, menjen normalisan kinezo MOL kutra, tankoljon magyar cegtol, amig meg van ilyen. :)

mernokbazis.hu · http://www.mernokbazis.hu/ 2011.06.17. 09:31:26

Gondoljunk csak bele, hogy ha majd jönnek a mindenféle trükkös üzemanyagok, akkor milyen trutyik lesznek benne. Persze szürni lehet és kell is.

www.mernokbazis.hu/cikkek/50-forintos-uzemanyag

Yoss 2011.06.17. 09:32:22

@CorollaVVTI: Hát ez enyém elég új gép, még nincs kétéves. 1250-es Suzuki Bandit, befecskendezős, miegymás, de semmi különbség.

CorollaVVTI 2011.06.17. 09:34:13

@Yoss: Ilyen ez, autoja/motorja valogatja...

Cr 2011.06.17. 09:35:09

Remélem, hogy az összes Budapest belvárosában zajongó rohadéknak a motorját szétcseszik egy töltőállomáson.
Azokét, akik a Váci úton és az Üllői úton gyorsulnak, egykerekeznek, csutkára húzzák a gázt. Pusztuljon mind.

hipokrita 2011.06.17. 09:35:20

1. Lehetett rozsdás a jármű tankja (kevésbé valószínű)
2. Lehetett rozsdás a kút tartálya
3. Prémium üzemanyagot tankolni teljesen felesleges

papugaja 2011.06.17. 09:35:32

Én soha többé nem tankoltam még AGIPnál.
Prémium üzemanyagot tankolni egy világvégi kútnál olyan, mint csapolt Hoegardent kérni a Keleti pu restijében. Kevesen veszik, bepunnyad a hordóba, szaros a vezeték.
Üzemanyagszűrő nem vót?

esef 2011.06.17. 09:37:36

@springbok:
ez a mai mol a magyarságtól olyan messze van mint makótól jeruzsálem.
egy dolog, hogy valaha magyar állami vállalat volt, de már nem az. az OmanOil, az ING, az Unicredit és a többi külföldi befektető is magyar? bocsánat, a Magyar Királyságé, a zótépéé és hazai magánbefektetőké a harmada. a kétharmada meg nem...

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.06.17. 09:37:48

@Yoss:

Abban nincs. Viszont vannak benne tisztító adalékok. Az én karbis gépemnél bizony nem hátrány a használata.

2011.06.17. 09:41:35

@springbok: Ahol meg ha telefonálsz tankolás közben, kiveszik a kezedből a pisztolyt, ekkor 5000 Ft-ért kérsz a tankba, raknak bele 5092-ért és amikor szólsz h nem annyi amennyi akkor még paraszt módon leugatnak, hogy kérsz e egy százast.
Mondtam, h ne adjon menjen be a pénztárosnak adja mert én 5000-t adtam...
Mol, Kiskunlacháza

pfekete101 2011.06.17. 09:42:33

Az elso mondat ugy utotte meg a fulemet mintha a poszt irojat "Zoltán Tapolcán"-nak neveznek. :)

KaPé 2011.06.17. 09:45:49

Egyszer tankoltam valami taknyolt benzint egy MOL kútnál. Bankkártyával fizettem, a MOL az OTP-n keresztül kiderítette a telefonszámomat és felhívtak, hogy elnézést, rossz volt a benzin, csináltassam meg a kocsit és mindent fizetnek. És tényleg mindent fizettek, tele tank üzemanyagot, javítást. Valahogy Európában éreztem magam. Azóta csak MOL kúton tankolok.

megkeseredett 2011.06.17. 09:46:06

Hasonló eset esett meg velem is.
MOL kút, Almádi, komoly felhőszakadás után.
A motor egy előzés közben kihagyott, durrogott, 80 felett leállt (ez fele sincs a végsebességének).
Az egyhengeres vasamat 100e volt rendberakni 2002-ben, konkrétan kb. 150km alatt, amíg hazaértem megkoptak a gyűrűk.
A leengedett mintában, 2dl-es kis üveg alján kb. 4cm víz gyűlt össze és a falára/aljára homok ülepedett le.
Laborvizsgálatot kértem. A motorból mintát vettek és elküldték a "független" (MOL) labornak, ahonnan hetekkel később megjött a válasz.
A "mintában található víz mennyisége nem haladja meg a határértéket".
Visszakérdeztem, hogy "és a mintában található homok mennyisége milyen határétéken belül fogadható el", de erre már nem jött válasz...

stofilol 2011.06.17. 09:47:14

tisztitó adalék ?
sima meg prémium 95 ?
sima 100as meg extra racing 100 as ?

ennyire hülyék lennétek? de most komlyan...
(külön üdvözlöm aki szerint a motorjának jobb a prémium 95 mint a sima ... )

ha benzinszűrön átjutott, akkora nemlehetett hogy a benzinpumpát is eltömítse, innyektort meg pláne nem...
de ha mégis, pucolás megoldja. (nem ürteknikás kommon rail innyektor, hogy betud "sülni", simán pucolható... )

ha eljátszotta a szervíz hogy ezeket kicserélte amiket írtál, gratulálok nagy balek vagy...

ui:

honda=suzuki=yamaha > osztrák-német gépek > olasz mocskok > kawasaki > angol-ex angol mocskok

4tuna · http://veletlenek.blog.hu/ 2011.06.17. 09:50:07

Érdekes...
Jópár éve történt, szintén Agip kúton, hogy a helyi kiskirály a 7-es Bömbijét megtankolta, majd ilyen trutyitól szépen eldugult neki minden.
Elég kemény összegbe került neki végigpucoltatni mindent a vadiúj autón. Amikor a benzinkút tulaja kiröhögte, visszament pár nagydarab haverjával.
Ki lett fizetve a kár :]

megkeseredett 2011.06.17. 09:52:09

@Napalm: A motorokban, nem mindben, de szokott lenni a tankban. Az kb. annyira jó, mint az autóban lévő gyári - a pici sziklák és a csikkek nem mennek át rajta, de a finom homok, iszap, víz simán.

megkeseredett 2011.06.17. 09:55:55

@stofilol: Ha víz kerül bele, akkor nem tömít, "csak" fullad a gép.
Nekem amúgy az elég nagy (asszem talán 160 körüli volt?) főfúvókámat is eltömítette az ami átjutott a szűrőn.

csoko20 2011.06.17. 09:58:12

Egyszer én is tankoltam Agip kúton.
Az ukrán benzin legalább olcsóbb...

Peetee 2011.06.17. 09:59:42

Gondolom majd 14hét múlva kimennek, vesznek mintát a kútról és egy 14 másodperces ránézéses vizsgálattal a jól fizetett "szakértő megállapította, hogy a benzinkút rendeltetésszerűen üzemel, így az ügyét lezártnak tekintjük".

springbok 2011.06.17. 10:05:52

@KárászAti: ez nem a MOL hibaja, hanem az emberanyage. Meg huszonevesen egyszer tankoltak nekem 62 litert a 60 literes tankomba(uaszint meg 10-15% volt), azota en semmilyen kuton nem adom at a tankolast, kulfoldon sem.

Alterix 2011.06.17. 10:11:05

@Peetee: Jól fizetett szakértő helyett a fináncokat kell kiküldeni, laborkocsival.

Ha az összetétele eltér az előírttól vagy ami a központból jött, akkor kezdődik a mogyorózás. Valszeg buherálva volt a kútfej, akkor már a pénztárgép is ki lehetett kötve időnként stb....
Az így kilopott pár száz liter benzint meg ezzel-azzal visszapótolják; literre annyi oszt' csók. Nincs gond, amíg nincs gond.

Napkutya 2011.06.17. 10:11:25

Hát, az Agip-ot amúgy is messzire kerülöm, -de általában véve alap, hogy kis forgalmú kútnál, csak olyan bengát szabad tankolni, ami napi szinten jól fogy náluk.

Ha megszorul az ember, akkor tankoljon öt liter, a kommerszből, ami fogy, azzal már lehet egy normális kutat találni...

Tény, egy leiszaposodott, vizes tartály, pláne, ha a végét fogja ki az ember, mocskosul oda tud tenni... -Pláne, ha az utolsó töltőkamion még Bem apó idejében állt rá arra a tartályfejre.

Ami a modern szűrőket illeti a mai járgányokban: EGYIKET sem arra tervezték, hogy valaki iszapot tankol.

A mérnököknek eszébe sem jutott, hogy valaki egy "pocsolyából itat", Európa közepén.

dosszié 2011.06.17. 10:13:33

Legalább egy-két napig egy géppel kevesebb fog üveghangon éjjel 2 körül közlekedni.

dr. trafik nomac 2011.06.17. 10:27:17

@Yoss: Nekem pont a shellel vannak ilyen rangatos leallos torteneteim. Mas kuttal nem volt bajom, de shellel tobb helyen is.

Napkutya 2011.06.17. 10:29:22

@dosszié: Nekem a kedvenceim az endúrós gyerekek a húsz centis kipufogókkal. Nálunk, ez egyszerűen rendeződött.

Kertváros. Amikor (nem a türelméről híres) hentes Csabi szomszédomnak megszületett a gyereke, két nap után átment a tulajhoz, és halkan, csendben közölte vele, hogy ha még egyszer felébreszti a kislányát, akkor kitépi a gerincét és azzal veri agyon...

Meg kell mondjam, Csabi ezzel csak növelte a népszerűségét az utcában...

dosszié 2011.06.17. 10:32:51

ja. sajnálom a posztert, de amit a motorosok művelnek éjjelente (tisztelet a kivételnek) az már nagyon Edés.

szgy 2011.06.17. 10:44:05

nem értem mi ez az értetlenség a legjobb üzemanyaggal. nem hallottatok még csak a 95-ösről? 98, 100, V-power, alpesi diesel, stb?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.17. 10:46:05

@szgy: Az is ugyanaz, mint a sima, csak fújnak bele WD40-et is egy picit...

Commandante Jayasuriya 2011.06.17. 10:48:13

@springbok:

Aha...!
És miért lesz jobb, ha MOL benzintől megy tönkre a gép?
Vagy magyar seggbe, magyar lóf@szt?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.17. 10:48:36

@cicmen: Már maga a kérdésfeltevés is intoleráns és rasszista!

titkosgyilkos 2011.06.17. 10:48:53

@dosszié 2011.06.17. 10:13:33

A vn1600 nem az a kifejezett üveghangon pörgetős racsingolós motor, de azért gondolom jól esett leírni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.17. 10:50:28

@mernokbazis.hu: Nocsak! Az amerikaiak előszedték a Hitleréktől elrabolt terveket a fagáz-autókról?
@Commandante Jayasuriya: Minden seggbe magyar lófaszt!

lobster thermidor 2011.06.17. 10:51:11

Magyarország Európa hátsóudvara.
Ebből következik, hogy itt minden kút sufnikút.

springbok 2011.06.17. 11:09:07

@Commandante Jayasuriya: termeszetesen... :)
Sztem egy frekventalt helyen fekvo MOL kut eseten elegge kicsi az eselye, hogy iszapot tankolj. Bar ez ennyi erovel lehetne AGIP/OMV/Shell is, csakhat joval kevesebb AGIP-et talalsz frekventalt helyen. Mind1.
Fos tankolasa eseten az AGIP kutnal Kis Jakab Joska tulajdonosra borithatod ra az asztalt a helyi kocsmaban, mig MOL eseten betolathatsz a szekhazba egy leselejtezett Krazzal. Ez jo erv? :)

DaM 2011.06.17. 11:27:56

Tök jó, ahogy olvasom a hozzászólásaitokat. Persze nem most jött a megvilágosodás, de akkor is húzom a szájszélemet. Mégis mi a retkes fenét lehet kezdeni ezekkel a trükkökkel? Mindig tegyünk el mintát a tankolásból?

Én basszus már jó ideje ott tartok, hogy van pár bejáratott kutam itt-ott az országban és ott tolom tele a tankot. És imádkozom. Néha tettem kivételt, jól rá is keffentettem többször. Agippal már szívtam, bár ott a pénztáras trükkel és szerencsére a motort nem, csak az agyamat baxta fel. Shell esetében már volt csúnyább incidens is. Egyelőre néhány MOL és 1 OMV kutat leltároztam be, de lehet, hogy a múltkori vakpróbám is rossz véget fog érni, mert gecciül kopog a moci és tartok tőle, hogy vagy az etanolos mixet kaptam meg valahol, vagy valami durvább. (És ez a sanszos, mert ez már 2 tankolással ezelőttről jön..) Fuck. :(

phaszfej 2011.06.17. 11:45:44

A köcsög, csaló embereket szöges ostorral kell ütni. Másból nem értenek. De úgy, hogy a pofájáról csíkokban szakadjon le a hús és a testén ne maradjon egyetlen kiskörömnyi ép felület sem. A kórházi ágyon lesz ideje önvizsgálatot tartani. Aztán amikor 3 év múlva kijön a kórházból a 120. plasztikája után, újból elővenni a szöges ostort.

De repetitív térdkalácstöréssel vagy állkapocsszétzúzással is jó eredményeket lehet elérni.

Aki nem jól reagál a kérdésekre, azonnal csépelni.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.06.17. 11:46:57

@phaszfej:
Elég radikálisak a módszereid!
Hidd el, elég oda egy asztalborogatás!

phaszfej 2011.06.17. 11:50:08

@Horváth Lajos: Sajnos az asztalborogatás nem ér semmit. Ez a tapasztalat.

phaszfej 2011.06.17. 11:52:29

Aki bunkó, azzal nem szabad beszélgetni. Rögtön le kell csapni, mint a szart.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.17. 11:59:25

@phaszfej: Attól is függ, milyen asztal. Némelyik nagyon meggyőző lehet, hiába no, sokat jelent a formatervezés: m.blog.hu/ag/agyasztaltv/image/ivankadesign016.jpg

phaszfej 2011.06.17. 12:04:09

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ratyi egy asztal. ezt valami művészieskedő proli buzi csinálhatta. ki kéne végezni az ilyen embert, aki ilyen fantáziátlan

phaszfej 2011.06.17. 12:05:14

@Sün‼: ezt geci hogy csináltad?

EasyRight 2011.06.17. 12:06:32

Én a szerencsi kútjukon tankoltam prémium dízelt, mivel a sima dízelük "elfogyott". Az autóm motorja kihagyott, kétszer elkezdett világítani a check engine, és lement az alapjárat 500-ra, épphogy le nem állt, 2 percig nem tudtam megmozdítani az autót. Aztán, miután kitankoltam (mivel drága volt, csak keveset tankoltam), máshol teletankoltam. Az autó magához tért, de néha dadogott. Az autószerelőm tanácsára kicseréltük az üzemanyagszűrőt, azóta hibátlanul megy a gép.
Én is megbíztam az Agip-ban, nem volt semmilyen problémám eddig. Azóta inkább a kamionos kutaknál tankolok, ott biztos nem tömődik el üledéktől az autó.

vape 2011.06.17. 12:11:46

Pereld be a kutat. Aztán jön majd 2 év múlva a cikk, hogy "benézte az ügyfél a benzinkutat", mint az RS bútoros ügynél.:)

a_nick_mar_letezik 2011.06.17. 12:17:12

Én 3x tankoltam a MOL-nál, 3x kaptam vizes benzint, úgyhogy szégyen nem szégyen, német Shell meg OMV, és viszont látásra!
Az ilyne MOL, Lukoil, meg AGIP hülyeségeket messze kerülöm!
Jaaa és nem prémium üzemanyagot tankolok!
Aki meg jön, hogy "nem vagy magyar vazzze, mert nem mólnál tankolsz" annak üzenem, hogy amíg a német benya nem vizes, leszarom hova megy a pénz! :D

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.06.17. 12:50:13

Azt esetleg részletezni,hogy miképp volt bunkó a tulaj?

vernarancs 2011.06.17. 13:00:07

En mindig vizet tankolok.

gnme 2011.06.17. 13:10:10

most nemrég, mikor volt egy tönkrement befecsifejünk (gyanítom a válság évében az volt kiadva: négyből egy határértéken lévőt kell betenni, ami majd tönkremegy), a fiat emós hölgy kizárólag az agip kutat ajánlotta

mi shellnél tankoljuk a család összes autóját, sosem volt bajunk

..mondtam is a csajnak, vakítás helyett magyarázza el nekem, miért shell motorolajat tesznek a márkaszervízben a kocsikba (fiat) és akkor az miért jó, miért nem agip-ot tesznek beléjük, ha már az ugye annyira jó

:-)

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2011.06.17. 13:35:17

senkinek nem tűnt fel, hogy NINCS ILYEN TÍPUSÚ motor? :)

2011.06.17. 13:41:41

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: a tank rozsdásodása a ritka tankolástól egy urban legend, vagy inkább egy vicces szólás.
A tank belső fala galvanizált rozsdamentes.

janikahhh (törölt) 2011.06.17. 13:45:39

@kutya_zzr: Ne beszélj zöldségeket. Még neve is van: Vulcan.

Akvyr 2011.06.17. 14:41:48

Én tettem bele, hogy leégessem a rivális Agip-ot!!! HAHA

üdv: MOL

Démonmac1 2011.06.17. 14:44:44

@kutya_zzr: "http://www.google.hu/#hl=hu&source=hp&q=Kawa+vn+1600&btnG=Google+keres%C3%A9s&oq=Kawa+vn+1600&aq=f&aqi=&aql=&gs_sm=s&gs_upl=2157l2157l0l1l1l0l0l0l0l86l86l1l1&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.&fp=f3911bf888971a5c&biw=1280&bih=583"
tessék

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.06.17. 16:10:06

@Kulics:
Jawanál, Simsonnál, Babettánál és Trabantnál biztosan nem, a többit nem szedtem még szét, elképzelhető .

Csoki: „Anyámmal élek, Babettával járok, macskám van és ne is legyek kemény?” :)

lordjim 2011.06.17. 22:11:01

@phaszfej: Ah,ennyi humánum,azt hiszem elérted a toleranciának azt a fokát,hogy bátran elmehetsz Olaszliszkára falugondnoknak.

lordjim 2011.06.17. 22:16:53

@vernarancs: Ja,ha egyszer megszokja a gép,utána már szinte kívánja.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.17. 22:33:19

@hagyma: nyócvanas években? párezres volt. akkor, amikor 6ropi volt a fizum.
de szerintem nem ez a lényeg, hanem hogy milyen lett a halászleved? 8-)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.17. 22:35:57

@springbok: előítéletem van a MOL kutakról.
én, aki nem vásárolok multinál csak a piacon megbízható hazai forrásból, csak a shellnél tankolok.
mégis magyarnak érzem magam.

andezit 2011.06.18. 22:22:28

Üdv mindenkinek!

Én lennék a fenyegető, bár nem tudom, hogy mikor és mivel fenyegettem meg Zoltánt. Amúgy azonnal felajánlottam az üzemanyag bevizsgálását, csak a szerviz kiöntötte az egészet (Micsoda véletlen nem?)
A kommentelőknek pedig annyit tájékoztatásul, hogy Tapolca nem a világ végén van, hanem egy nagyon is élhető balatonfelvidéki város, ahol amúgy a közvetlen szomszédunk 3 másik töltőállomás.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.20. 09:53:03

@gnme: Mi az anyátok hüvelygombás, tripperes retkes picsája vagy az apátok bibircsókos túrós-retkes csöpögő fasza ("befecsifejünk") ment tönkre?

@andezit: ... amelyek közül az egyik shoppos csajnak a pasija egy "vadi új Kawa vn 1600"-al jár...

gnme 2011.06.20. 10:32:45

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: fije, aki nem bírja a pálinkát, annak nem muszáj ám meginni.

Kevesebb szesz = kevesebb fröcsögés.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.20. 10:44:38

@gnme: Mi az a fije???? Nem magyar vagy, vagy az, de a plázapatkány alfajból? Jó hogy szólsz amúgy, este iszom egy kis Jégert (régen kifogytam az ürmös törkölyből), émelyeg a gyomrom a 'szarcsiszagcsitoktól'...

gnme 2011.06.20. 11:14:39

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: öregem..., há' jól be lehetsz tépve, ha az embereket már állatnak nézed :-DD

Pelenka van-e alattad? Nehogy kondenzcsíkot húzzál.

Készíts lavórba meleg vizet, én legalábbis a kutyák fenekét abban mosom ha durrantósak.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.20. 12:39:29

@gnme: Na, a végén még megtanulsz szinte magyarul is írni! A központozási- és írásjelhibák már nem annyira zavaróak, az eufemizálás ("durrantósak") jobban, de még elmegy. Azért húzzál bele, ha le akarsz érettségizni!

gnme 2011.06.20. 13:28:43

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: túl vagyok az érettségin .. vagy úgy két évtizeddel

nyelvtan náci vagyok, nem is akarok helyesen írni

.. engem ez nem zavar, mások meg le vannak (..)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.20. 13:51:32

@gnme: De jó neked! Én több, mint hárommal...
A nyelvtan-náci meg én vagyok, amióta megtanulta, hogy "a nyelvtani hiba gondolkodási hiba". Egyébiránt ha ittas szellemi fogyatékos piaci zöldség-gyümölcs árusok gügyögésével írsz, az nem is nyelvtani hiba, hanem egyszerűen hiba. Az az önkifejezésed...
süti beállítások módosítása