Tékozló Homár

Ford márkaszerviz csak ínyenceknek

2011.09.19. 16:10 | jackyll | 152 komment

Minden szerviz trükközik, de nem mindegy, hogy mennyire. Laci ausztriai nyaralása rögtön az indulásnál, Mosonmagyaróvárnál félbeszakadt. A helyi Ford márkaszervizben azt mondták, nem csak a fűtőcső, hanem a vízpumpa is meghalt. Ezt szerencsére nem hitte el, úgyhogy hazaérve mintegy 60 ezer forintot spórolt a történeten bejáratott szervizében:

Megérdemelt nyaralásunkra indultunk a kis Fordommal Budapestről Ausztriába,
de sajnos ezt útközben az autó másképp akarta. Mosonmagyaróvár előtt a fűtéscső megadta magát és a hűtővíz elfolyt a rendszerből. Folyamatosan utántöltöttük a vizet és az okostelefonomnak köszönhetően kerestünk egy helyi szervizet. Itt átküldtek minket a Ford Mosonmagyaróvár szakszervizébe, mivel nekik biztos van alkatrészük. Mivel már kora délután volt, ezért a csövet 5 000 Ft.-ért egy nem odavalóval pótolták ki és árajánlatot adtak. Azt állították, hogy a vízpumpa is tönkrement, mert nyikorog és a javítás csak 2 nap múlva lehetséges.  Összesen az egész művelet az eddigieken felül 77 000 forintba került volna.

Persze a hazautat a cserecsővel nem ajánlották, mert a hő hatására akármi is történhet. Aláíratták velem, hogy saját felelősségre megyek el. Minden bátorságomat összeszedve hazaindultam, mert éreztem, hogy csak egy tehenet kerestek akit jól meg lehet fejni. Szerencsére a hazaúton nem történt semmi és másnap elvittem a saját szervizembe. Itt eredeti Ford fűtéscsövet rendeltek, mert ezen a típuson ez elég speciális és kiderült, hogy a vízpumpának semmi baja.  Az egész történet számlával, borravalóval 20 000 forint volt.
Szóval, ahogy látom itt is úgy van, hogy messziről jött homár azt mond amit akar...

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.19. 19:04:42

@estrella negra:
Erre mondaná a róka, hogy: "azt má' baszhassa, fikarcnyit se ér'!

@Eric_Cartman:
Konkrétan a vízpumpáról. (természetesen itt hosszú az i)

XCat 2011.09.19. 19:19:13

@hagyma: De most komolyan, ti tényleg elhittétek, hogy itt nyomorgás van?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.09.19. 19:46:01

@estrella negra: "Magyaroknak gumival 5000, cigányoknak gumi nélkül ingyen!" ?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.19. 19:49:28

@estrella negra:
Erről egy másik dolog jut eszembe:
fospuNepa!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.19. 19:54:59

@estrella negra: Azon tanultam vezetni :) És tényleg óccó.
Csak nekünk sokáig volt Kispókunk :) Utána apám egy '81-es Escortot vett (99-ben), amikor meg volt pénzünk, én lecseréltem egy '91-esre :) (2002) Na most ezek a dögök sem drágább fenntartásúak, mint egy Suzuki, és szintén strapabírók.
Mondjuk mostanában elég sokat költöttem a kocsira, mert az utóbbi majd' 10 év alatt eléggé elhasználódott, és másikra nem mostanában lesz pénzem.
Meg amilyen a magyar használtautó-piac, inkább legyen egy rendben tartott öreg autóm, mint veszek egy pár éveset, amivel átvernek, és arra is költhetem a gyatám...

@Sün‼: FordpuNepa :D

cicmen (törölt) 2011.09.19. 19:56:37

Laci! Ingyé adok egy tanácsot! Kötöződrót és szigszalag mindig legyen a kocsiban! Azzal elég sok mindent össze lehet tákolni ideiglenesen. Esetünkben én szerintem úgy megszigszalagoztam volna a vízcsövedet, hogy évekig jársz vele!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.19. 20:15:58

@cicmen:
A neLylonharisnya kimaradt!(ez is rövid i)
Ékszíj helyett elsőosztályú!

cicmen (törölt) 2011.09.19. 20:28:31

@Sün‼: A neLylonharisnya kimaradt!

Azzal csak rábaszik az ember! Az asszony egyszer megtalálta a kocsiban. Egy bugyival együtt!

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.09.19. 20:38:35

@hagyma:
Üdv
Én forint hitelre vennék RAV-ot, Nelégymá' csóró ott is
Aztán fotózzd le magad az autó elött és küld haza a rokonyoknak

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.09.19. 20:40:27

@ColT:
"'81-es Escortot vett"
Hány éves most akkor a csaj?
30. Még jó korban van

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.19. 20:51:02

@cicmen:
Értemén!
De mire szolgált a bugyi?
Index helyett alkalmaztad?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.19. 20:55:55

@estrella negra: ;ehet 80-an?
tuggya franc
@horex: miazhogy felteszem a feszbukra is nyitokepnek, ugy hogy raulok a motorhaztetore@CatMother: dehogy hittem en mindig mondtam, otthon nagy a jolet
nyaralasok, haz es kocsivasarlasok ozone...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.19. 21:03:14

@hagyma: Baccpapucsot mindenképp vegyél fel a fotózáshoz. Ez fontos!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.19. 21:04:30

@horex: hat a forint hitelre asszem nagyon rakurnek:), mar nem emlekszem pontosan, de egyszer jott valaki es talan 20 ezrest akart bevaltani, es adtak erte valami 10 dollart
cashe vesszuk apukam, cashe:)_

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.19. 21:05:50

@estrella negra: azt nem kell felvennem, azt nem kell levennem a fotozaskor!!
mar ranott a talpamra

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.19. 21:05:57

@horex: Jó is lenne :D Én is annyi vagyok :D

@hagyma: Nem félsz hogy beszakad? :D

XCat 2011.09.19. 21:06:59

@hagyma: 100 dollár lesz az. :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.19. 21:25:21

@hagyma:
Errefelé mostan semmilyen hitel nem menő!
Hitelre csak pálinkát! (Érdekes, ez is rövid i)

XCat 2011.09.19. 21:31:57

@hagyma: A nyaralás a normális életvitel része.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.19. 21:38:05

@CatMother: 100 dolcsi? jo vona
mi sosem nyaralunk, csak neha elutazunk ide-oda, de tuneziaba es majorcara nem, kulonosen nem frankhitelbol
@ColT: karcsu vagyok es sportos

@Sün‼: hat, van hogy szukseg leheta hitelre, de nem svejci frankba, azt megtanultam otthonrol
mary nem palinkazik, maximum egy kis vodka ice teaval....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.19. 21:39:44

es az ice tea is rovid i....
hihhetetlen

Teccikérteni? 2011.09.19. 21:53:31

"Megérdemelt nyaralásunkra indultunk..."

ezt majd a kommentelők eldöntik.

esef 2011.09.19. 22:05:07

@hagyma:
unoka, ember, unoka! :)))

XCat 2011.09.19. 22:06:44

@hagyma: Na és? Én sem megyek Arizonába. Nekem az a drága. Neked mallorca.

_____________ 2011.09.19. 22:12:32

Kedves Laci posztoló, húzd a ***szodra az okostelefonodat...
miféle szervízt talált Neked...?
:-D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.19. 22:14:47

@Teccikérteni?: hat ez az , tessek otthon maradni
nyaralgatunk ,eg plusz babakocsi, a kozos koltseg meg a frankhitel meg smafu?
meg Malev
nagy a jolet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.19. 22:18:08

@esef: azt majd cipeli a fiam ember, a fiam, nem en:)
@CatMother: nekem nem draga majorca se de mi a fasznak mennyek oda, itt se megyek a tengerpartra
uljek a napon izzadni???
lepjek bele egy meduZaba?
tokom
celiranyos programjaink vannak, aktivan/ejjel-nappal/
jovore hazamegyunk mondjuk, elotte las vegas januarban:)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.19. 22:21:26

A hihetetlen is rövid i.
Hihetetlen.

misi46 2011.09.19. 22:23:48

@hagyma: Ámerikában törpeautót?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.19. 22:27:25

@hagyma:
Ez azért van, mert majdnem minden rövid i.
De azért vannak kivételek. (Érdekes, ez is rövid i)
Szóval például ha autót veszel ottan, akkor ne felejtsd el megemlíteni (figyelsz? hosszú i a közepén, de rövid a végén) a szervizben (ez most rövid i), hogy figyeljenek a hosszúságra!

XCat 2011.09.19. 22:27:28

@hagyma: Las vegasba minek mégy, nézni a sok neonvackot? :))
A tengerpartok meg nem a napon izzadásról szólnak, de van aki ezt tudja, meg van akit nem érdekel. Nincs ezzel semmi baj.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.19. 22:30:09

már megint egy márkaszerviz.
te is egy vadász vagy ugye? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.19. 22:38:21

@misi46: azert a camryt vagy a corolla meg a rav4-et nem neveznem torpenek..
de ez egy kisvaros/asheville/ es abenzin lassan 4 dollar, hat igen 8 eve vezettem expeditiont is, most mar kihagyom
@Sün‼: nem felejtem el, de nem ertik mi az a hosszu I... mar probaltam magyarazni, de nem megy
@CatMother: nincs hat
minek?
Mary imad casinozni, jovo het vegen oda is menni kell cherokee rockba
nem iszik, nem dohanyzik....
en inkabb a loversenyt kedvelem

Nick1984 2011.09.19. 22:40:22

Eccer mi is Bükfürdőn szívtunk. Az 5* szálloda "villaházában" (koszos, kis luk) kaptunk szállást egy ismerőstől. A két gyerekkel napi 30 lett volna a félpanzió, így azt terveztük, minden este kimegyünk valami közeli étterembe. Hát első este kb 5km-re a szállodától lerohadt a kocsi. (3éves VW Passat) Bevontatták a VW szakszervizbe. Másnap hívtak, valami hibát említettek. 350-400 csak az alkatrész. Elmondásuk szerint kihagy az egyik henger is, ez a tipikus jele annak a hibának.
Másnap reggel trélerrel mentünk a kocsiért. Naaaaagyon meglepődtek. Itthon a jól bevált szerelő 120-ért javította. Szokásos Passat-betegség: PD elem. Az egyik henger meg ki volt iktatva. Direkt!!!! Szóval a jó mindenit nekik!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.19. 22:48:44

@hagyma: A részletekre nem vagyok kíváncsi :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.19. 22:52:16

@hagyma:
Hát ez bonyolult.
Szerintem olyanok használják. akiknek nincsen feleségük, vagy barátnőjük., vagy élettársuk, vagy menyasszonyuk.
Szóval frusztráltak kissé.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.19. 23:02:21

@CatMother: ketsegtelen vannak atfedesek, de meg van hova fejlodnom

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.19. 23:47:17

@lófő: kedves Lófő!
fűtéscső -nem eredeti, csak utángyártott!- Ford Escort XR3i hűtő és blokk közé spéci alakjával 10 évvel ezelőtt a 30% kedvezményemmel is közel 15ezer volt!
ma, hogy huszonéves a konstrukció már gondolom szaré'hugyé' odaadják, de akkoriban biz' elég húzós volt.
a csere valóban pár perc volt, mert hozzáférhető.
a maiakon már nem ennyi, hidd el.

England win The Ashes! 2011.09.20. 03:43:43

@hagyma: UAZ Patriotot. A tajgán nyakig érő sárban is hasít.

Egyéves Önkéntes 2011.09.20. 08:38:21

@salapapa: a mai autókon lassan már le kell bontani a kasztnit, ha ki akarod cserélni a CD-ket a tárban

.lll. 2011.09.20. 08:52:08

@salapapa:

most már egy egész escortot kapsz 15-ér:D

juhaszvik 2011.09.20. 08:56:24

kényszervízió, ékszervíztartó, műszervíziló.

csak néhány gyakran használt szó, amiben van "szervíz". :)

Egyéves Önkéntes 2011.09.20. 08:59:05

@juhaszvik: kihagytad az óvszervízköpő szót, ami pedig mindennapos!

juhaszvik 2011.09.20. 09:07:56

@vendriner aladár: nem egészen. inkább olyan dalmatás.

ringer 2011.09.20. 09:21:05

@hagyma: 4 USD egy gallon? Nálunk egy liter lassan 2 USD. És akkor mit szólnátok, ha havi 6-800 USD fizetésből kellene gallononként 7.5 USD-ért tankolni...

Egyéves Önkéntes 2011.09.20. 09:35:30

@estrella negra: simán
valamiért az USB-ről lekéstek a gyártók

Zorro2007 2011.09.20. 09:57:49

Ugyanennek a cégnek(egy banké az egész) a másik szervizében(Sopron) történt:

-40Ekm-es szerviz, folyamatosan ott állok a kocsi mellett, minden alapanyagott vittem.
-Fizetésnél rákerült a számlára, egy futómüellenörzési tétel is. A 40Ekm-es szerviz 8000Ft-ért volt leszámlázva.
-Megreklamáltam, új számlát csináltak. A régit bedobta a csóka a kukába. Éppen fizetni akarok, amikor látom, hogy itt már 10000Ft-ba került a 40Ekm-es szerviz.
-Kivetettem a régit a kukából, valahogy nem nagyon akarta kivenni, csak hebegett habogoztt.
-3. számla készült, már 8000Ft-al.
-Viszont volt rajta egy tétel xy szürö csere. Kérdezem ez nincs benne a 8000Ft-ban?Válasz, nincs. Kifizettem, de nem hagyott nyugodni, felhivtam a mosonmagyaróvári szervizt, ahol közölték, termeszetesen benne van...mégis átbaszott:)

cicmen (törölt) 2011.09.20. 10:16:41

@juhaszvik: Erről a posztról az a véleményem, mint a feketeöves alkoholista barátomnak volt egy piáról! Miszerint: ez pálinkának gyenge, víznek meg büdös!

És ebben is van víz!

megamenn 2011.09.20. 10:20:10

És ami nagyon szomorú, hogy az, akihez évek óta hordod az autódat -autóidat- a végén mégis átbasz. Ekkor persze beindul az agyacskád, hogy vajon mikortól szopat ez a geci ?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.20. 10:33:26

@cicmen:

- Édesanyám, nem elég savanyú ez a káposzta!
- Az mákostészta, fiam.
- Annak elég savanyú.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.20. 10:36:24

Még mindig autót szerelünk?! Postot :)

FDToth 2011.09.20. 10:38:42

nekem hasonló volt egy Opel márkaszervizzel: átvizsgálták az autót, azt mondták, hogy erőtlennek érzik és ezt a hengerfejek tisztításával meg lehetne oldani. 150eFt. persze. nem is erőtlen az autó, de takarítani akarnak:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.20. 10:39:04

@salapapa: Khm, ma sem olcsóbb, sőt. Örülj, ha kapsz egyáltalán, mert rég kifutott típus...
Nekem a kocsiba egy "fuel trap" kéne, ami a MAP szenzor előtt van a vákuumrendszerben. Egy 2cm átmérőjű, 2cm hsszú kis henger alakú szűrő.
Na persze van külön? Nincs. Lehet venni, újat, 86 csővel és egyéb basszal együtt, 30 ezerért, külön NEM. :D

The Good Boy 2011.09.20. 11:28:59

közérdekű közlemény: látva, hogy néhányan nincsennek teljesen képben a nagyvíz túloldalán található autótipusokat illetően, tájékoztatok minden érintettet, hogy az usa ford fusion nem az a kis bádogdoboz, mint az europai, hanem egy camry méretű nagy f*s. :D

@hagyma: legyél hero, vegyél jófajta ungarise suzuki stiftet, jófajta chf hitelre (kérd, hogy szigorúan 140 ft/chf árfolyamon számolják a hiteledet), legalább 120 év rabsággal. Hagy lássák a jenkik, milyen egy igazi magyar úr (vagy gentry:D) :)

cicmen (törölt) 2011.09.20. 11:31:57

@FDToth: erőtlennek érzik és ezt a hengerfejek tisztításával meg lehetne oldani. 150eFt.

Erőtlennek ÉRZIK?????? Ott a fékpad! Nem kell érezni!
Hengerfejek?????? Egy darab van minden kocsin. Kivéve a V, boxer és régi dízel motorok.
Tisztítani???? Elküldik a Patyolatba? Ha az retkes, megette a fene!
Na gyorsan keress másik szervizt!

XCat 2011.09.20. 11:46:56

@atpijkamo: @The Good Boy: Ez inkább olyan kamikázés...

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.20. 11:47:07

@hagyma: te se voltál még ausztriában, mi? :D hegyek, magas hegyek, hegyi tavak, vízesések, lélegzetelállító tájak. legalább egyszer érdemes megnézni. na persze a balaton se rossz, csak nehéz olyan helyet találni, ahol nem zimmerferis az ellátás :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.20. 12:09:02

belsoseg.blog.hu/2011/09/20/technika_dizel_motor?fullcommentlist=1#comments

2011.09.20. 12:17:29

@VIC20: fék és kormány hiba esetén, ami a közlekedés biztonságot veszélyezteti, a szervíz nem engedheti a saját lábán elmenni a kocsit. Trélerrel oda viszed ahova akarod természetesen.
Vízpumpa az nem ilyen hiba, ez nyilvánvaló idiótaság.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.20. 13:11:50

egyébként meg a pocctoló olvassa el a részvételi megfelelő szakaszát is:

"9.19. Sem a Szervező, sem a SuperShop Kft. nem vállal felelősséget az Internet kapcsolat hibájából adódóan meg nem érkezett vagy későn megérkező üzenetekért!"

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.20. 13:14:45

@akiazsiráfotszereti: hülye, ez a másik posztba való. sok idióta kommentelő, asse tuggyák hova firkálnak.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.20. 13:34:33

Hihetetlen, milyen emberek vannak, ugye?

Peetee 2011.09.20. 14:51:01

Én inkább azt mondanám: nem tájékoztattak elég alaposan (vagy kurv@mód nem figyeltél....).

Ha elmegy a rendszerből a hűtővíz, akkor a vízpumpa NEM kap kenést, azt ugyanis a hűtőfolyadék fagyállója adja (ezért nem töltjük fel nyáron a rendszert tisztán desztvízzel!).

Jogos a feltételezés (főleg ha többször utántöltöttetek), hogy esetleg károsodott a vízpumpa. Ami ha megáll...kb. fél perc alatt megfőzöd a motort!!! Ha motort kell cserélni az hányszor 77.000 Ft lesz majd?

Valószínűleg ezt nem magyarázta el a jóember, vagy annyival rendezte, hogy a csere ajánlott (de nem indokolta).

Persze ha nem mondja, és neked pont beáll a motor úton hazafelé; akkor mész perelni, hogy tönkretették a kocsidat, ugye?! Naugye!!!!

kenya5 2011.09.20. 15:25:13

@Peetee: én hivő lélek vagyok de egy ford szervizben miután occso olajat kináltak olajcserekor elgondolkodtam:)
hány embert átvághatnak ezek?
Igaz a szerelő azt mondta megspórolta:) miből könyörgön valakit átvágott nem?

Toll (törölt) 2011.09.20. 15:56:37

Ford szerviz, nem Mo., benzinpumpa-cserekor elloptak negyed tank benzint a draga dolgozok.

micmic 2011.09.20. 17:20:33

@Géza, kék az ég!:

A szervíz az még hosszú í, a szervizelés már rövid. szvsz.

különvélemény 2011.09.20. 17:27:04

"Mivel már kora délután volt, ezért a csövet 5 000 Ft.-ért egy nem odavalóval pótolták ki"

Márkaszerviz. LOL

KaPé 2011.09.20. 18:14:28

@Jani haverja: "A márkaszervizeket kerülni kell, de nagyon."

Ja, a sufni, ahol életükben először látják azt a típust, az sokkal jobb :-D

Sákif za morro? 2011.09.20. 18:14:55

Javasolnám helyesírás ellenőrző szoftver beszerzését is arra az okostelefonra! Nagyon nem ártana....

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.20. 18:29:21

@micmic: "A szervíz az még hosszú í, a szervizelés már rövid. szvsz."

A "szerviz" rövid i.
A "szervizelés" is rövid i.
A "víz hosszú" í.
A "vizelés" rövid i.
A "szer vizelés" rövid i.
A "szer víz" ... annak nincs értelme.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.20. 18:29:37

@ColT: nem tudom, végülis motorszereléssel nem foglalkozom csak saját részre. azt is csak ha nagyon SOS és a szomszéd szerelősrácok mobil és lapitopi nélküli zarándokútra mennek.
azt tudom, hogy az XR3asomon a kartergázt ami szűrte volna a légszűrő felé, az átszakadt. könnyen észrevettem, amikor a léxűrő merő egy olaj volt. :D
beszerzés csak gyári de felejtős, mert egy mezei 3csöcsű műanyag darabot benne a szűrővel akartak adni anno 8 ezresért.
gondoltam, vagyok én annyira kreatív, hogy ne szúrjanak ki velem!
"F"astra jobb keréknél lévő szűrő szétkap, megfelelő alakú darab kivág, enyémszűrő szétfűrészel, maradék darab kiszed, opelből kivágott belerak, hőlégfúvóval összeolvaszt.
szerintem jobb volt mint újkorában és kész volt 20 perc alatt le/felszereléssel együtt. :)

@EÖ: rönyó sáfrány helyzetjelző bizticsere? nem kell mást kiszedned mint:
akksi, akksitartó, pár darab műanyag, főkábel és annak 2 csatlakozása és már fordíthatod is ki a biztiket.
3mp alatt kicseréled as biztosítékot.
ha kész rakhatod össze és ha nem voltál elég ügyes, programozhatod az egész autót újra, vagy ott rohadsz el a műhelyben.
bejön sárkányos, kérdezi mennyi lenne ha világítana a bal helyzet (ugye ez elengedhetetlen a hátsó pilácshoz!) és sikítva dob egy hátast amikor szemrebbenés nélkül a szemébe mondom, hogy 5.000Ft.
1 órás meló ha nincs programmerje (ha van akkor annak az árát kell behozni) az embernek és egy 40Ft-os biztosíték.

@lófő: ez igaz. de abban 100% biztos vagyok, hogy anno kategóriájában a leg biztonságosabb szerkezet volt.
- értek utól, lettem töltelék szendvicsben. én el tudtam menni a helyszínről.
- nem akartam meggyilkolni a köcsög (köcsög, mert cserbenhagyott) kispószkist, sziklának ütköztem és beborultam egy domb mögé.
- 170nél jobb első defekttel "simán" meg tudtam állni. no nem mondom hogy nem citerázott a térdem kiszálláskor, de mégsem kenődtem sem korlátra, sem más autóra.
- amikor mentem szabályosan az egyirányúban (OK, nem előre figyelve) és szembejött egy corsa, az escort "saját lábon" jött el, a corsa tréleres.
mondjuk mára már nem biztos, hogy ugyanúgy tartana benne a vas. vagy annak maradványa. :D

@Peetee: nekem az teccett, amikor jön a fószvágenes, hogy amit betettem tiltást/riasztót, tönkretett valamit, mert AZÓTA(?!?) forr az autója.
végülkiderül, hogy mert a pink folyadék nagyon drága, ő a tecsós kéket tette a hűtőrendszerébe és ugyi a kettő nem kompatibilis. perszehogy leszakadt a propeller a vízpumpájáról.
hogy ahhoz nekem mi közöm? :D
persze mindez 2 napos copás után derüle ki, amikor áthívom az autószerelőt a szomszédból, hogy bakker nézd már meg, én mattot kaptam.
alacsony a kerítés...

@különvélemény: azt azért némi jóindulattal feltételezhetjük, hogy egy másik Ford csövét gányolták be, ami ugyanúgy nyomás és hőtűrő mint az eredeti, nem pedig egy mezei slag.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.20. 18:36:36

@atpijkamo: megnyugodtam, hogy nem kell lecserélnem a táblámat! :D

@KaPé: ha azt mondom hogy amikor debrecenbe költöztem (2 évet éltem ott is) Nagy Laci bácsiék igencsak menő és a Hermes Bt szintúgy elég jónevű szervizei engem hívtak ha Ford központizárat kellett betenni, vagy a merciknek a naptetőjét kellett behúzatni a riasztóval akkor elhiszed-e, hogy nekem egy nagyon kicsi autóvillamosságis szervizem van és sem kapcsolási, sem robbantott rajzokkal nem segítenek az autógyárak? viszont sorra találnak ki olyat, hogy ne lehessen javítani, csak cserélni az elektronikákat amik javítva párezertől harminc-negyvenben megállnak, míg egy alap peugeot BSI 110eFt + programozás, feltöltés?
igen, az első darabok extra részei eleinte elgondolkodtatnak.
de vannak dolgok, melyek 30éve ugyanazok, csak másképp vannak elhelyezve.

bájgúnár 2011.09.20. 18:49:39

Annó lejárt zöldkártya miatt Opel márkaszervizbe vittem a kocsit.Betolták a mérőfejet a kipufogóba oszt elkezdte nézni a fószer.Motorháztető fel karburátor basztatás,basztatás,basztatás majd közlik velem karbicsere mert nemlehet beállítani.Kocsi félretolva fószerkám elmegy megnézni van e karbi.Addig beáll egy másik gép,műszer be,ottsem stimmel semmi.Ennek a szerelőnek azért leesett,hogy behalt a műszerük!Győzték visszaállitani a karbicsekemet.Még egyszer elkellett mennem/másik szervíz/mert sokat fogyasztott a gép.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.20. 19:09:27

@salapapa: :))

Nem akartam külön ekézni. De miért írja le a barma, ha lövése nincs róla???

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.20. 19:16:39

Írnák inkább, hogy szerfolyadék, ha nem tudják, higy a szerviz rövi i-e.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.20. 23:42:22

@atpijkamo: pedig sajnos simán lehet akár még folytatni is.

külsősként meghívásos alapon dolgoztam a Ford Népligetnél, az AgrOpelnél, Neményi BMWnél, Sikuránál, debrecenben az Auto-Fortnál, Toyota Várhelyinél, Mobil-Carnál (akkor még csak simán Mitsubishi szalon volt)...
jó volt fejleszteni a típusismeretet.
tré volt, mert mindegyikben (igen, kivétel nélkül!) a hajtás, a "dobd össze csak működjön!" volt a vezérelv. a szerelők nagyjából 1-2 évnél többet nem bírnak ki, mindenki ugródeszkának hasnálja a szakszervizt.
aki márkakereskedésbe viszi be az autóját azokat etetik meg azzal, hogy "elnézést, típushiba!" és cserélik harmadszor-sokadszor az alkatrészt, holott legtöbbször lehetne azt javítani is, vagy az eredetivel egyenértékű utángyártotatt is betenni. csak az már schwartzarbeit...
nekünk, kis szervizeseknek nem kifizetődő az Ügyfél palánkon való átbaszása. 10 jó véleményt rombol le 1 rossz.
és akkor még nem beszéltünk a munkadíj illetve a beszerzett alkatrészek árkülönbségeiről.

de hát aki olyan mint az ecceri vadász.... :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.20. 23:48:16

@salapapa: Én akkor se bíztam az utószerelőkben, ha nem volt teljesen nyilvánvaló, hogy éppen becsapnak. Ez volt a kevesebb alkalom. Szerencsére már jó pár éve nem kell hozzájuk járnom.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.20. 23:56:22

@atpijkamo: értem. Apa vett egy buszt, mert a többiek is azzal járnak. 8-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.20. 23:58:46

@salapapa: Más kocsijával közlekedem, ha kell. Így "gazdaságosabb".

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.21. 00:06:03

@atpijkamo: ez olyan, mint anno amikor haver mert leszokott, sokadjára kért cigit majd tüzet és megkérdeztem tőle hogy csak a pofáját hordja a dohányzófelszereléséből?

1-2 alkalom tényleg nem gáz, de többedszerre biztosan megkérdezném, tudod-e az üzemanyagárakat?

egyik ismerősömék is így járnak dolgozni. neki egy almerája van, ami a legkevesebbet fogyasztja a társaságukból és mivel 3an mennek, így annyi felé risztelik a benzinpénzt.
olcsóbb mint a bérlet és mégis megvan a kényelem.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.21. 08:30:17

Autószerelőt választani bizalmi ügy. Olyasmi, mint a nőgyógyász.
Rengeteget ültem különböző műhelyekben az autóm mellett (muszájból, vagy éppen azért, mert érdekelt), de nem adnám olyan szerelő kezébe a verdát, akit nem hagynék egyedül nyugodt szívvel.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.21. 14:04:47

@estrella negra: ez így van. pláne, ha biztonságtechnikát szereltetsz.
de hogy megnyugtassalak, elég egy sima olajcsere is egy kulcs másolásához, hiába ülsz ott.

nálam nemhogy a műhelyben, de még a pihenőmben sem ülhetnél le. ha olyan a meló, még nyáron is zárt ajtók mögött dolgozom, mert senki emberfiának semmi köze, mit hol vezetek el, hová szerelek be. aki nem bízik bennem 100%osan, az nem lesz az ügyfelem.
persze ezt már az előre bejelentkezésnél tisztázom az Ügyféllel, nehogy úgy járjak mint pár éve. ő itt akart maradni a hátsó ülésen pihengetve míg dolgozom... lett 6órányi szabadfoglalkozásom. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.21. 19:01:46

@estrella negra: Ez kölcsönös.

Viszont én nem eszem meg a kommentjeit. Ez egyoldalú.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.21. 19:11:15

@estrella negra: ahogy ezt mondani szoktuk:
ááá, hagydcsak... ne fáradj! 8-)

@atpijkamo: csessz ki vele! írj jó hosszúakat, majd ne küldd el, hanem töröld!
tudod milyen ideges lesz? :D

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.22. 08:31:28

@estrella negra: bocsánat. :(
akkor ha gondolkodtál, mire jutottál? :D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.22. 08:40:28

@salapapa: Menetközbe' elfelejtettem, min gondolkodom.
Azt mondják, ez már csak rosszabb lesz.
süti beállítások módosítása