Naiv író egészen elképesztő módon papírra rögzítette utolsó művét mintegy 4 évvel ezelőtt, amit aztán fel is adott a kiadójának a Magyar Postával. A küldemény természetesen elveszett. A Homár nem egészen érti, ha csak másolat volt, miért nem adott fel egy másikat csomagküldővel egy másik másolatot, vagy neadjisten pötyögte volna gépbe és emailen tolja át...
Biztos unalmas már mindenkinek a sok csomagküldős meg postai történet, de ez minden alkalommal kikívánkozik belőlem, mint egy eltúlzott este után a sokadik sör. Egyszerűen nem vagyok képes felfogni, miképp lehet az, hogy annak ellenére, hogy egy ideje nincs monopolhelyzetben a Magyar Posta Zrt., mégis megengedheti magának, hogy nagy ívben szarjon mindenkire. Hogy soha meg nem érkezett leveleim hollétére vonatkozó találgatások is csak a gyerekmesékben jelennek meg, már senkit nem lep meg, bár ha jobban belegondolok, az én történetem sem fog senkinek meglepett perceket okozni.
Történt egyszer, hogy a naiv író lebetegedett, de kéziratának javított másolatát valamiképp el kellett juttatni a kiadóhoz. Lévén, a postaszolgálat nem volt messze, lebotorkált, hogy ajánlottan, tértivevényes elsőbbségi küldeményként feladja az eszmei értékkel bíró csomagot. Ezután hazament, visszafeküdt az ágyába, teázott, kúrálta magát, és várta a visszajelző értesítést, hogy munkája gyümölcse elért a kiadó nevű nagy pálinkafőzdébe, hogy ott csodásan bódító formába varázsolva tovább érleljék, és kikerülhessen a boltok polcaira. És várt... és várt... és várt... Mígnem a határidő letelte után felhívta a kiadót, hogy mégis miért nem jelzik már, hogy hol tart a munkafolyamat? A kiadó meg nagy felháborodottan válaszolta, hogy semmiféle kézirat nem érkezett hozzájuk.
No, sebaj, a kis naiv író bebattyogott a helyi postahivatal nagy, légkodicionálatlan, ámde üvegfalú épületébe a nagy nyári hőségben, és miután fél órát olvadozott az amúgy majdnem tök üres postán, hogy sorra kerüljön (hiszen előtte volt legalább 0 senki...), az ablak mögötti, egyébként tán alapvetően kedves kisasszony szenvtelenül és egyszerűen a szemébe mondta, hogy a rendszer szerint az a csomag ki se került a hivatal épületéből. A kis naiv még talán meg is nyugodott, hogy akkor megvan a bibi. Aha, persze... Mikor megkérte a postáskisasszonyt, hogy akkor legyen szíves megkeresni és visszaadni a csomagot, az hiába kereste, mert egyszerűen tán elnyelte a föld. De akkor hol lehet?
És a történet körülbelül itt véget is érne, mivel a csomag máig (kb. 4 év elteltével) sem került elő. De ki az a balek, aki ennyiben hagyná? Munka van benne, ráadásul a kiadó sem fogadta el felmentő kifogásként, hogy a posta egyszerűen szerződést szegett, ezért nem jutott el hozzájuk a beígért anyag. (Mert ugye amiért fizetek, az egy szerződés köztem mint megbízó, és a posta mint megbízott szolgáltató között.) Így se kézirat, se kiadás, se pénz, se posztó...
Kártérítés gyanánt kifizették a feladás díjának 11-szeresét, és ennyi. Az ember meg áll értetlenül, hogy tényleg? És tényleg.
Természetesen több fórumon is utánaérdeklődtem, mégis miképp lehet ez elfogadható, de rájöttem, hogy az én történetem egy igazi kutya füle. Meséltek ugyanis olyanokat, hogy például egy jókora méretű csomag (gyerekülés autóba) ugyanígy köddé vált. Az egyik internetes oldalon egy korábbi postás dolgozó közölte a tényt, miszerint az értékes küldeményeket, biztosítás híján egyszerűen a dolgozók hazaviszik sokszor. Vagyis mikor letelik a műszak, akár egy ekkora csomaggal felpakolva is kisétálhatnak, senki nem kérdez semmit, még falaznak is egymásnak.
És még egy érdekes kérdés. A médiához is fordultam segítségért, akik szintén tojnak az egészre. Mégis hogy lehet ez? Nekem senki ne jöjjön azzal, hogy ez Magyarország, megszoksz vagy megszöksz, mert az efféle hozzáállás miatt történnek ilyenek. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy nem azt kapom a pénzemért, amiért fizetek! Ha bemegyek a boltba és fizetés nélkül hozom ki, ami nekem kell, engem azonnal elkapnak, meghurcolnak, lecsuknak. Nehogy már őket ne! Mit lehetne már tenni?
Üdvözlettel:
ikszüpszilonné
Az utolsó 100 komment: