Tékozló Homár

A CIB óvodásokat zsarol számlanyitásért (frisssítve)

2011.12.06. 12:28 | jackyll | 157 komment

Biztonságos érzés tudni, hogy mindig van lejjebb.  Attila egy teljesen elképesztő óvodai rajzpályázattal találkozott. A CIB Bank 2000 (!) forint értékű nyereményét csak akkor lehetett volna átvenni, ha a már korábban nálunk is megfordult Szimba-megtakarítási számlát nyit náluk gyermekének.
UPDATE: 12/07 A CIB szerint ingyenes volt a számlanyitás és a fenntartásáért sem számoltak volna fel pénzt.

Szeretném, ha elolvasnád a XXI. kerületi CIB Bank rajzpályázatának menetét, amit óvodákban hirdetett meg. Óvó nénik értesítették a szülőket, hogy gyermekük rajzolt egy pályázatra, amit a CIB Bank hirdetett meg, és kérik a hozzájárulást, hogy indulhasson ezen pályázat keretein belül. A felajánlott nyeremény 2000Ft értékű csomag, amit a CIB ajánlott fel, az első három helyezetnek. Unokahúgom a rajzával a saját óvodájában a harmadik helyet érte el, így beküldték a többi óvoda első három helyezett rajzaival együtt. A bank döntött és úgy, hogy unokahúgom rajza a második lett a versenyen. Annak rendje és módja szerint értesítették, hogy x nap múlva jöhet átvenni a nyereményét. A kislány számolt, hogy mennyit kell még aludni, hogy a nyereményéért mehessenek.

Eljött a nagy nap. A bankba érve, tudták miről van szó, addig nem is volt probléma. A nyeremény átvételét bizonyos feltételekhez kötötték, pl nyissál náluk megtakarítási számlát, illetve nagyon szívesen megmutatják a gyermeknek a csomagot, amivel jobban fájdítják a szívét. Természetesen a mécses eltört…

Mikor bátyám hazaért, rákérdezett, hogy milyen a nyeremény. A mécses ismét eltört. Ekkor lement a LIDL „Bankba” és megtakarítási számla és egyéb feltételek helyett, amire pénzt kellett volna költeni, bevásárolt a gyermekének mindenfélét, mondván, hogy rossz bankba mentek, mert neki odaadták a nyereményt.

Kérdésem, hogy komolyan ekkora a válság? Csak így lehet már ügyfelet fogni? Gyerekek zsarolásával? Miért nem mondja a CIB, ha kötsz nálunk megtakarítási számlát, akkor kapsz egy 2000Ft-os csomagot. Mindenesetre megkérték az Óvó nénit, hogy ne indítsák ilyen jellegű pályázaton többet.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AmyS 2011.12.06. 12:32:24

...és még szép kényelmesen el is olvastam..

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.06. 12:34:22

Egy ovis korú van itthon. Küldjem számlát nyitni?

Jokkura 2011.12.06. 12:35:22

Mintha ez egy gyermekkorúval történő ki@-s lenne...
Szóval aCIB ad az óvódás gyereknek pénz ,hm... nem is tudom,minek nevezzem ezt..
Szóval ,ha gyerek felnő addig megtanulja,hogy a bankba ,pláne a CIB-ben soha nem bízz ( "óvakodj a görögöktől.ha ajándékot adnak!")

Egyébként dobogó ?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.06. 12:36:05

2000 Ft nyeremény???? Ennyire szarul megy a Cib banknak??????
kapják be

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.06. 12:36:59

Azért ez szép! (Most, hogy el is olvastam.) Sün, itt vagy? Lenne egy kis munka egy csepeli, fiókvezetői ánuszban!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.06. 12:38:27

Bezzeg amikor a fiamnak 18-dik szülinapjára meglepetésképp számlát akartam nyitni, elhajtottak, hogy csak személyesen lehet. Meglepetésnek szántam volna. Nem is nyitottam végül.

Skodakék Fábia 2011.12.06. 12:40:22

Lidl bank, ez kurmajó :))))

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2011.12.06. 12:44:51

Megboldogult Nagymamám mindig keverte a CIB-et a Ciffel (a mosogatószerrel).... Mármint a nevüket.

Ahogy nézem, olyan nagyot nem is tévedett.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.06. 12:47:31

2000 HUF? hinnye. azér az mán megfontolandó összeg. nyolc gombóc fagyi, vagy három csokimikulás , vagy egy fél málnatorta ára.

Türkménbasi 2011.12.06. 12:49:49

Pitiáner, undormány CIB.
Fújfújfúj.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.06. 12:51:07

@akiazsiráfotszereti: ma nagyon nasis napod van. Küldjek egy szelet tortát?

833 2011.12.06. 12:51:39

Véleményem szerint ez kimeríti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat fogalmát. Fel kell őket nyomni szépen a PSZÁF-nél, meg a GVH-nál...

Amúgy meg 2000Ft? Az mi már? Nem tétel...

Peetee 2011.12.06. 12:52:30

Ez tényleg okádék!

lbm · http://nertars.blog.hu 2011.12.06. 13:01:48

Ez már mennyire szánalmas... :-( Szemét, pofátlan,gusztustalan, és így összerakva, baromi rossz reklám. Azt a szakembert aki ezt kitalálta élből ki kéne rúgni, aki meg ezt engedélyezte is, annak meg biztosan nincs gyereke, mert ha lenne most piszkosul égne az orcája... De lehet, hogy annyira jó pénz jár az ilyen kreatív ötletekért, hogy abszolút nem számít neki mit talál ki,csak zabálja a marketing főosztály, akiknek azt üzenném, hogy az emberek szeretik az ingyen, illetve megnyert cuccokat, de nem hülyék. Akik viszont ezt a fenomenális ötletet egymás vállát veregetve éljenezték azok még a hülye szintet sem érték el, mivel az intelligencia ilyen nagy fokú hiánya még azt is alul múlja. Egyebekben további sok sikert nekik.

becsoccsent 2011.12.06. 13:02:30

@pokesz70: szo szerint ezt akartam irni.

mellesleg valaki mondja mar meg, miert jo a cib. miben jobb, mint mas. komolyan kerdem, keptelen vagyok megerteni tizenpar eve, hogy valakit mi hajt visz arra, hogy PONT a cib-et valassza.

Mahaboul 2011.12.06. 13:04:23

Nem vagyok egy forradalmar, de ilyenkor azert szivesen mennek benzineskannaval bankfiokot gyujtogatni. Gyakorlo apakent meg plane. De persze tudjuk, hogy a bankok ertunk vannak es hogy viragozzon a gazdasag. Eljen-eljen. Mar azt is felhaboritonak tartottam, amikor par eve volt az az "akcio", ha jol emlekszem a bankok nagy baratja, Koka Johnny idejen, hogy nyiss szamlat az ujszulott gyerekednek es kapsz ra vagy 40 ezer forintot (ami eleg kb az elso eves szamlavezetesi dijra). Bravo, bankot meg szazat, ezret! Nemsokara lesz majd jelzalogkolcson gyerekre is.

nezavarjmasokat 2011.12.06. 13:05:24

Ennyire ne képesek egyesek több ezer év tapasztalataiból sem tanulni? "Timeo Danaos et dona ferentes" - szabad fordításban: mocskos bankároktól, politikusok SEMMIT nem elfogadni, "ajándékukat" végbélnyílásukon keresztül a torkukba nyomni!!!!!

a_tom 2011.12.06. 13:05:31

2000 Ft nyeremény? Gondolom a számlanyitási díj 2001 Ft. Máshogy nem tudom elképzelni.

Amúgy ez a történet tényleg hányinger.
A hét kérdése; Hány óvodást kell átbaszni ahhoz hogy egy átlagos banki alkalmazott év végén a kanári szigeteken nyaralhasson a jólmegérdemelt jutalékból, bónuszból?

nezavarjmasokat 2011.12.06. 13:07:15

@lbm: Sajnos a (magyar) emberek ennyire hülyék... Mi vagyunk, akik saját országunkban mindig is idegen urakat szolgáltunk és szolgálunk...

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.12.06. 13:10:48

Ez a LIDL Bank nagyon aranyos ötlet volt! Ügyesen megoldottátok, gratula! Nagy lájk érte!
Amúgy szegény gyerek, ezek a bankárok tényleg mindenre képesek.

dr. _mmm_ 2011.12.06. 13:13:42

Na kíváncsi vagyok

Horváth Krisztián
Ügyvezető igazgató
Lakossági üzletág vezető

erre mit fog reagálni.

elwood 2011.12.06. 13:15:50

a Lidl helyett az Aldiba kellett volna menni. a CIB-nek sünt.

PITTA 2011.12.06. 13:15:54

Remegő kézzel várom hogy a CIB egy ügyfélreferense írjon erre egy magyarázkodó levelet...
Egyébként ha ez tényleg így történt, a posztoló helyében egy hátraeső helyiségben a nyomtató tonerjét feltoltam volna fiókvezető szűkebb nyílásaiba...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.12.06. 13:21:04

@Csokis:
Vagyok!
Támogatom az ötletet.

Amúgy a Lidl bank helyett javaslom az Aldi bankot!
Vagy erről már volt szó?

IP gyűjtögető 2011.12.06. 13:21:15

Ugye, ahogy már az előző CIBes témánál is kifejtettem-> CIB: nincs g.CIBb :)) Tartják magukat a szlogenhez.

Hubikaaa 2011.12.06. 13:23:48

@PITTA: Tényleg így történt...

IP gyűjtögető 2011.12.06. 13:25:22

@IP gyűjtögető: jujj, majdnem kimaradt: a LIDL bankos ötlet az valami tujvajó, mindig is irigyeltem, akinek ilyesmi csakúgy hipp-hopp kipattan.

Idet 2011.12.06. 13:33:44

@dpfancsali: De, tétel. Ha pont annyi hiányzik a számládhoz, megvásárolni valódhoz stb. A kicsit is becsülni kell!

Amúgy a bank eljárása egyszerűen pocsék. Nekem eddig jó tapasztalataim voltak a CIB-bel, de ez persze nem jelent semmit.
Nem lehet, hogy Krisztiánunk saját hülye kútfejéből származó akcióról van szó? Volt-e vajon más kerületben is ilyen "árukapcsolással" egybekötött pályázat?

vauvauvau 2011.12.06. 13:34:47

Ez tényleg gusztustalan volt a CIB részéről, annak ellenére, hogy náluk vagyok.

Trackback 2011.12.06. 13:35:31

Én semmi kivetnivalót nem találok a Bank eljárásban, elvégre nem ejtették túszul az ovis gyerkőcöt, nem vágták le a unokabáty ujjperceit óránként, 350 évnyi hűségidővel + 100 éves életbiztosítással lakossági folyószámlanyitást követelve, ahogy az ilyenkor elvárható lett volna egy Igazán Kemény Banktól, hanem szabadon távozhatott mindenki, lövöldözés és áldozatok nélkül.

Elmentek a tankok, jöttek a bankok.

Hányinger.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.12.06. 13:36:01

@PITTA:
Én a KuponKrisztát várom.
Meg igazságos kolleginát, hogy megtudjam a zumbatorna legfrisseb híreit.

2011.12.06. 13:36:05

A CIB egy lehúzós szar bank. Senmki ne nyisson ott szlát ha nem akrja h átverjék!
Nekem pl nyitottak ingyen egy EUR szlát amikor igényeltem, csak fél év múlva derült ki h már mégsem ingyenes. Ez csak egy a sok közül.

KecskeDotyi 2011.12.06. 13:37:11

A szülőknek nagy-nagy pirospont a mentőötletért!!!! :)

A banknak meg a jó büdös ..........................................................................nyádat azt ba....... meg te szájbak...............................................................................................................................................................................................................................!

Kengyelfutó Gyalogkakukk 2011.12.06. 13:38:26

@a_tom: qrva sokat, nincs annyi az országban.

Az átlagos banki alkalmazott 0 (nulla) Ft bónuszt kap a CIB-nél. A targetek ugyanis olyan szintre vannak állítva, hogy csak akkor lehetne teljesíteni, ha max. 3 fiók lenne az országban, konkurencia nélkül.

Aki bónuszt kap, az nem az átlagos banki alkalmazott, hanem a felsőbbszintű vezetés tagjai (ebbe a fiókvezető nem tartozik bele).

Azért viszont, hogy a fiókos még fájdítja a gyerek szívét, kvázi zsarol, na azért f.szkorbács és sün kombó neki. (értem én, hogy miért csinálta, de csinálja a saját kölykével, vagy a kedves édes anyukájával).

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.12.06. 13:38:32

2000Ft ? Az semmi, én a Zepternél egy 50ezer forintos összegű 10 alkalmas lámpás kezelést nyertem, csak egy röpke 150perces marketing dumát kellene végig hallgatnom...

A netet végigbogarászva kb. 2008-tól megy ez az átverés.

Így felajánlottam a hátrányos helyzetű beteg gyerekeknek, őszintén kívánom, hogy miután meghallgatták az előadást a gyógyulásuk érdekében sikeres legyen a 10 alkalmas lámpázás !

reunalla 2011.12.06. 13:39:07

ha van még némi emberi a kedves cibes alkalmazottban, akkor a saját pénzéből lesz szíves a szerencsétlen gyereknek küldeni karácsonyra egy 20ezres csomagot!

és üzenem a cibnek, hogy én ugyan ügyfelük vagyok, de kb ez volt az utolsó csepp, hogy inkább keressek mást, aki hasznot húz a pénzemből!!!!!

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.12.06. 13:39:24

Az apuka helyzetfelismerése megmentette a napot - sajnos a gyermek bankokba vetett bizalmát is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.06. 13:42:34

@_mmm_: "Na kíváncsi vagyok
Horváth Krisztián
Ügyvezető igazgató
Lakossági üzletág vezető
erre mit fog reagálni. "

Ezt: - Hülye ügyfél, ígyis-úgyis megszivatunk. Mondd szépen utánam: "Ide a Szimba!"

833 2011.12.06. 13:43:21

@Idet: Nekem, neked tétel, de a CIB-nek nem...

bekbórd! 2011.12.06. 13:46:39

mennyi jutalmat kaphat év végén a pályázatot kieszelő kreatív munkatárs? az amelyik előtte a karácsonyi bulin 1 másodperc alatt leereszt a torkán 2000 forintot, persze nem egyszer.

steelhand 2011.12.06. 13:50:50

Cib, Cib, LeggeCibb...

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.12.06. 13:51:04

Elmennek az anyjukba 2000 forintért. És ezért még nyissál számlát is. Hát elhúznak a büdös picsába!
A proszt-olló legközelebb meg menjen az Aldiba,ne a lidlibe. Bár az ötlet aranyos.

Krumpli 2011.12.06. 13:51:53

Ovisoknak pénzt? Nekem ez fura, meg az is, hogy ovodát kell marketing célokra használni.

Tower13 2011.12.06. 13:52:16

@batgirl: Csak személyesen lehet, a pénzmosási meg, egyéb pszáfos törvények miatt.

A pályázat kiírásában szerepelt, hogz kell lennie számlának? Ha igen, akkor kuss van. Ha nem akkor meg a CIB-nek van kuss. Az összeg meg... Ennyire szarul megy.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.12.06. 13:52:46

@bekbórd!: a karácsonyi bulin egy pár csík kóla kijön az árából

becsoccsent 2011.12.06. 13:52:48

mellesleg valaki mondja mar meg, miert jo a cib. miben jobb, mint mas. komolyan kerdem, keptelen vagyok megerteni tizenpar eve, hogy valakit mi hajt visz arra, hogy PONT a cib-et valassza.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2011.12.06. 13:53:00

Mé, az milyen, amikor egyik nagy bankunk szerintem többszázmilliós költséggel hirdette, hogy vásárolj American Express kártyával, mert 3(!) szerencsés nyertes visszanyerheti a havi vásárlását, de maximum csak 100 ezer forint értékben.

Ez ment minden médiában. A maximális nyeremény 300.000 Ft.

Igazán gáláns ajánlat.

régen herceg 2011.12.06. 13:54:17

nahát, hogy ez még nem volt:

"Cib. A leggecibb."

puszt 2011.12.06. 13:57:15

Vagy pont az OTP-t, vagy pont Erste-t, etc.
De az igazán érdekes, Senki nem nézett utána a 2-3hónapos posztnak, a malacperselyről!!! Így kerek, és pofátlan ez a történet. (6% helyett 1%kamat, vagy "a CIB megeszi a gyerekek pénzét")

Akos75 2011.12.06. 14:00:46

Ezúton is gratulálok a marketingesnek aki ezt kitalálta, meg a főnökének aki ezt engedélyezte. Így kell egy cég PR-ját szépen ügyesen olcsón elásni jó mélyre. Csak így tovább...

A helyzet megoldása szellemes, így kell ... :)

frankodanko 2011.12.06. 14:02:02

Ennel talan nincs mar lejebb... :(

HPL 2011.12.06. 14:02:25

@nezavarjmasokat: "Mi vagyunk, akik saját országunkban mindig is idegen urakat szolgáltunk és szolgálunk..." - Gondolom, OTP/Takarékbankos folyószámlád van és magyar gyártású Suzukid (esetleg TT Coupe-d) ... Szerintem, lassan érdemes lenne egy orvost felkeresned...

Amúgy kétségtelen, hogy ez a CIB húzás végtelenül szánalmas.

Dr. Kix 2011.12.06. 14:03:39

A létező legalja eddig nálam ez. Gyász.

Démonmac1 2011.12.06. 14:07:15

Hány óvodást kell átvágni ezzel, hogy az üzletkötő elmehessen az azori szigetekre?:)

igen direkt oda.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.06. 14:09:10

@Tower13: ÜHÜM..ÉS AZ OVODÁSOKNAK SZABAD?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.06. 14:09:26

Az már volt, hogy a CIB a leggecibb?

atomjani · http://facebook.com/atomjani 2011.12.06. 14:10:20

A CIB nekem bejött, évek óta ott vagyok. Segítőkészek és rendesek. Idővel más bankokat is kifogok próbálni és tesztelni őket.
Minden cégnek lehet elbaltázott húzása, ettől még korai megítélni. Valószínűleg ez egy teszt volt számukra, hogy ez még mennyire számíthat elfogadhatónak. Valamint egy marketinges vezető ilyen ötlete ellenére magával a bankkal nincs gond. A tapasztalataim szerint.

Neretil 2011.12.06. 14:12:36

Látni kellene a kiírást, szerepelt-e benne. Ha igen, akkor technikailag nem jogos a reklamáció, de emberileg gusztustalan az egész.

Amúgy nem értem az egész akciót. Három esetleges ügyfélért ennyi hajcihő, szarakodás, önégetés és meg kemény 6000Ft-os anyagi kiadás is. Valamelyik PR-ost nagyon tarkón kellene b***ni náluk ezért.

A Spanyol Inkvizíció 2011.12.06. 14:13:22

aki szerint 2000 forint nem pénz, az küldje már el nekem.
vagy pedig fogja be a pofáját.

Démonmac1 2011.12.06. 14:13:56

Ugyan van számlám a cibben de emiatt bakot váltani kizárt,
Sokkal bosszantóbb dolgok vannak a világban.

u.i. aki a kicsit nem becsüli...

AutosVilli 2011.12.06. 14:14:07

Szerintem az Óvónéni hibázott,amikor nem tájékozódott megfelelően a feltételekről,és a szülőnek hibás infókat adtak.De mivel ha az Óvónénit basznánk orrba,a gyerek cseszne rá,így minden hülye a bankot hibáztatja.
Pedig a kedves apuka is tudhatná nincs ingyen semmi,t nagyobb marha vagy mint az Óvónéni,mert megkérdezhetted volna mi a szar is ez pontosan,és nem egyből belegyezni,bólogatni,mindenre.

nezavarjmasokat 2011.12.06. 14:15:04

@HPL:
Az OTP és a Suzuki mióta magyar cég???? (A Suzuki soha nem is volt az, az OTP pedig már nem az!)
Amúgy nem nyert... Nincs sem OTP-s folyószámlám, sem "magyar" gépkocsim. Ajánlom figyelmedbe:
www.commbank.com.au/
és ezt:
www.ford.com.au/servlet/Satellite?c=DFYPage&cid=1248921551695&pagename=FOA%2Fcontroller&site=FOA#

megamenn 2011.12.06. 14:15:32

Figyeljetek, ezt most találtam ki: CIB-CIB a leggeCIBb :)

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2011.12.06. 14:16:43

Nekem eddig a Cibbel nem volt bajom. (kop-kop-kop).
De ez a Szimba program tényleg vicces. A második évtől már ráfizetéses lett volna havi egy ezres befizetéssel. Ráadásul maga a termék is egy az egyben szar volt. Pl. ha neadjisten egy playstation ára összejönne, a gyerek 3-4 hónap alatt vehet fel annyi pénzt a saját számlájáról (persze pénzért), hogy meg tudja venni.

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2011.12.06. 14:18:14

@AutosVilli: Szerintem az ovoneni is csak annyi infot kaphatott, hogy ketezer ft nyeremeny, mivel a posztolo is csak a bankban szembesult a kotelezo vasarlassal.

SzaszaG1 (törölt) 2011.12.06. 14:19:38

Mindenki a takarékszövetkezetekhez, lássunk tovább az orrunknál. Miért kell nekünk csiricsáré bank. Én megszüntettem a CIB-es és egyéb bankszámláim. Nem vagyok hajlandó szolgáltatást igénybe venni náluk. Ennyit kelllne meglépni a zembereknek, nem használni a szolgáltatásaikat.
De a legtöbb esetben csak a rinya megy. lépni kell emberek! Ha nem lesz ügyfél maguktól mennek el.

KecskeDotyi 2011.12.06. 14:21:42

@atomjani: "Valószínűleg ez egy teszt volt számukra, hogy ez még mennyire számíthat elfogadhatónak. Valamint egy marketinges vezető ilyen ötlete ellenére magával a bankkal nincs gond. A tapasztalataim szerint."

Te melyik bolygón élsz? Ha szerinted ez tök nromális és a bankkal nincs gond...Hát ecsém, remélem fontolgatod a költözést...

megamenn 2011.12.06. 14:23:23

@SzaszaG1: De inkább törvény, hogy csakabankotlehet...

gabest1 2011.12.06. 14:24:33

Foglaljuk akkor össze mit ad a cib: 2000 ft-os csomag, számla, lecke a magyar valóságból óvodásoknak. Szerintem megéri.

SzaszaG1 (törölt) 2011.12.06. 14:26:56

@Démonmac1: Na pont ezzel a hozzáállással van a probléma. Ezért szarhatnak az ügyfelek fejére.

steelhand 2011.12.06. 14:30:14

@régen herceg: De...
kőporosvazelin 2011.12.06. 13:50:50
Cib, Cib, LeggeCibb...

kalapácstollú 2011.12.06. 14:32:03

Én a napokban akartam folyószámlahitelt nyitni a CIB-nél. Először elhajtottak (telefonon), mert a nául korábban fénymásolásra leadott személyimből (ők!) rosszul másolták ki a lejárat dátumát. Hiába mondtam, hogy nyugodtan keressék ki a fénymásolatot és javítsák ki saját hibájukat, kérelmemet elutasították. Másodszor személyes próbálkozás. Mivel azt mondták a havi nettó háromszorosa lehet a hitel, kértem a kétszeresét. Kaptam helyette 0, azaz nulla HUF folyószámlahitelt. Az ügyintéző azt mondta nekem telefonon, hogy KHR-eseket (leánykori nevén BAR-listásokat ) szoktak elutasítani. :) Mivel tudom, hogy fel sem merül, hogy KHR-es legyek, hát egy dologban biztos vagyok, nem erről volt szó! Valszeg ott követtem el a hibát, hogy elkottyantottam, egy másik banknál történő végtörlesztéshez hiányzik még ennyi. Utólag is köszönet a CIB-nek a faszságukhoz, mert találtam egy másik hitellehetőséget így, kevesebb mint fele annyi kamattal! ;)

régen herceg 2011.12.06. 14:33:54

@kőporosvazelin: hiába, nagy elmék ha találkoznak :)

Asztalos Gábor 2 2011.12.06. 14:50:07

@AutosVilli:
"
Pedig a kedves apuka is tudhatná nincs ingyen semmi"

Normális banknak akkor is megérné ez, ah nem tenné kötelezővé a számlanyitást. Hiszen ismertebbé teszi a bankot, az átvételkor meg az ügyintéző röviden elmondhat pár ajánlatot.
Több hasznuk származna ebből mint a kötelezővé tétetből.

Anti Anyag (törölt) 2011.12.06. 15:04:46

Ez hihetetlenül undorító.

Menjetek takarékszövetkezetekbe. Én vállalkozóként már ott vagyok évek óta, teljesen más mentalitás, ez az alantas kalmárszellem, ami még itt is megmutatkozik, teljesen hiányzik. Nem is olyan geil-ek, mint ezek a nagybankok és a személyzet is profi.

Igaz, reklámjuk az nincs, de a jó helyeket mindig is keresni kellett.

2011.12.06. 15:05:54

mocskos aljas húzás ez a cibtől, a murvaannyát annak a gyökérnek aki ezt az akciót kitalálta.

2011.12.06. 15:10:13

@AutosVilli: igen, mondjuk az óvónénik is megérdemlik a faszkorbácsot ezért. minden szar marketing genyát ráöntenek a gyerekekre... sztem van nekik is jutalékiuk is belőle. Ha meg ingyen csinálják az még rosszabb.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.06. 15:10:41

@batgirl: hehe. egész héten. egy egész torta is jöhet :)

2011.12.06. 15:13:40

@kalapácstollú: bankban hitelfelvételnél kottyantgatni amatőr lúzer húzás, nehogy már a bank legyen ezért hibás. vicces sztrovacsek ön.

HPL 2011.12.06. 15:16:29

@nezavarjmasokat: Óóóó, mindkét URL ausztrál! Micsoda váratlan fordulat!

Csak emlékeztetőül: "... saját országunkban mindig is idegen urakat szolgáltunk és szolgálunk..."

Ülj le! Egyes! ... Na, pont ezért vihogok én sokszor az ilyen "magyar népnek magyar bankot(...vagy akármit)" dumákon.

Paó 2011.12.06. 15:19:58

Kibaszott szánalom. Cib a neved

hááááát 2011.12.06. 15:22:10

Én nem is tudom mit mondjak. Az apukának gratu az ötlethez.
Tisztelt CIB bank. Ennél gusztustalanabb marketingfogásnak sem nevezhető ocsmányságot nem is tudok elképzelni. Nem lehet feljelenteni őket megtévesztés miatt? Nincs olyan törvény mi megakadályozná az ilyen dolgokat?
Egy 100 milliós bírság biztos elvenné a kedvüket.

Ha még mondjuk odaadnák a csomagot és utána bepróbálkoznak, talán, ismétlem talán, azt mondom belefér.Áhhh

igazságos 2011.12.06. 15:22:45

Hú, ennél nagyobb köcsögség nincs a világon, mekkora szemétség.

Teljesen ki lennék akadva, ha velem, vagy a gyerekkel ezt megcsinálnák....

A nyeremény, az nyeremény, nagyon jó dolog nyerni, még kis összeget is, tudni azt, hogy tényleg te voltál a legjobb szinte, szuperül rajzolt.

Erre hogy viselkedik a köcsög Bank, szerintem valamelyik alkalmazott lenyúlta a gyerek ajándékát.

Minimum ki kellett volna hisztizni a gyereket, hogy verje földhöz magát a bankba, ordítson, hogy nem adják a nyereményt. Legalább egy kis pofaégés lehetett volna.

A gyerek ennél rosszabb élményt nem élhet át.

@Van_mikrohullámú_sütőtök?:

NEM A NYEREMÉNY A LÉNYEG, hanem az, hogy a gyerek megküzdött érte, rajzolt, várta, hogy jutalmazzák, dicsérték, körberajongták, jogosan várta a jutalmat, és ehelyett a nagy semmit kapta. Vágod?

igazságos 2011.12.06. 15:24:05

Szarul mehet a CIB-nek, ha még 2000 forintot se tudnak kifizetni a gyereknek...

Csoda-e, ha az emberek a banktól sikkasztott 1,2 milliárdos pénzszállító palinak drukkolnak?

dfactor 2011.12.06. 15:25:41

Szerintem 2000 forintért ennyi médiaszereplést sehol nem kaptak volna, mint itt. Ergó: jó üzlet volt.

maim 2011.12.06. 15:25:52

Azért ebbe az óvoda is benne van vastagon.El kellett volna hajtani őket.
Hasonló történt velünk is,amikor a gyereket a suliban stikában lefényképezték és már csak akkor tudtam
meg,amikor szóltak,hogy jöhetek fizetni.
Vissza kellett szívnom a dühömet a gyerek bánatos boci tekintete miatt.
Itthon ezer képünk van róla,de esélyem se volt dönteni,hogy akarom-e.Ráadásul nem tudom mikor csap le legközlebb a
fényképész,az ásványárus és a többi.

igazságos 2011.12.06. 15:28:51

@dfactor: az még hagyján, de nagyon kíváncsi lennék, mekkora vastagbőrrel válaszolna a Cib erre.

Amúgy benne volt a 80 ezres eurós a híradóban tegnap. Néztétek? :D

nezavarjmasokat 2011.12.06. 15:29:46

@HPL: Pedig jobb lenne, ha vihogás helyett gondolkodnál... Mivel Ausztriában adózok, így jogos az elvárás, hogy onnan rendeljek termékeket. A magyarok többsége eleve nem adózik - és külföldi tulajdonos zsebét hizlalja a vásárlásaival. Ezért írtam, hogy idegen urakat szolgál. (Előtte voltak németek, osztrákok, szovjetek - most lehet tippelni, kiket...) Az a kevés bevétel pedig, amit nem visznek ki az országból és nem nyúlnak le a bal- és jobboldali politikusok - nos, az mehet a "szegínromák" integrációjára - ami több száz év alatt sem sikerült!!

igazságos 2011.12.06. 15:29:54

@maim: ez meg milyen óvoda, nekünk is két nappal előtte szóltak, hogy jönnek majd. Ki is öltöztettek. XD

Szerintem nálad a gyerek volt a béna. Már bocsánat.

nezavarjmasokat 2011.12.06. 15:31:01

@nezavarjmasokat: Ausztria természetesen Ausztrália akart lenni - bocs' a gépelési hibáért.

pjotr_75 2011.12.06. 15:43:00

Meg-e volt előre hirdetve, hogy "a nyeremény átvételének a feltétele...", ha nem, vissza a bankba és megCIBálni őket, "de dúlván".

maim 2011.12.06. 15:46:56

Iskolában történt a dolog,ahol mindent
üzenőbe írnak.Be is írták,hogy válasszak
a képekből,amik egyébként jók,csak kész
tények elé lettünk állítva.

Anti Anyag (törölt) 2011.12.06. 15:47:52

@dfactor: Na, ha valakinek ettől van kedve átmenni a CIB bankhoz, az jókora hülye.

Azért azt mindenki el tudja képzelni, mi van, ha ezek nem ajándékoznak:)))

KecskeDotyi 2011.12.06. 15:49:02

@nezavarjmasokat: A magyarok többsége eleve nem adózik???????? Ezt nem vágom...

Jokkura 2011.12.06. 15:51:10

Nem a CIB vett fel valami brazil nevet (Sao Paulo).Hát oda kell minden fillérecske is a focivb előkészületeire...
Lehetne költeni valami jó frappáns, CIB-et lejárató versikét.Megtanulják az ovisok, és karácsony előtt bemasíroznak a bankfiókba és telitorokból eléneklik.És a bankosoknak az ovisok adnak 15 éves konzumszaloncukrot. ( van nekem vagy fél kiló ,--üveget már lehet vágni ezekkel--, ingyen felajánlom erre a célra)
A TEK(tiktak) és biztiőr csak nem fog egy ovódányi gyerekre lövöldözni (bár én ebben nem vagyok biztos...)

Dr.Betépett felhasználó 2011.12.06. 16:12:42

@Mityu "aljanép" MG: Bocsi,a ciffel tisztítani lehet,és ahogy látom a cibbel meg bemocskolódni.Sajnálom szegény kislányt.SÜN?SÜN?SÜÜÜÜÜÜÜN!!!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.06. 16:16:26

@Anti Anyag: "Azért azt mindenki el tudja képzelni, mi van, ha ezek nem ajándékoznak"

:)) A nap beszólása díj várományosa.

DocBulywood 2011.12.06. 16:25:11

Megnéztem ezt a szimbás dolgot. Kicsit kutakodni kellett.

www.cib.hu/system/fileserver?file=/Kondilistak/01_lakossagi/cibezz_megtak_111202.pdf&type=related

Na most lehet ugatni:

Havi minimális megtakarítás összege 2 000 Ft
Havi számlavezetési díj Díjmentes
Számla nyitása Díjmentes
Számla zárása Díjmentes
Rendszeres havi kivonat postán Díjmentes

Készpénzbefizetés bankfiókban forintban Díjmentes

Átvezetés saját számlák között
CIB Internet Bank, CIB Házibank, mobilCIB Díjmentes

Szopóág:
Bankközi átutalás GIRO-n keresztül
CIB Internet Bank, CIB Házibank, mobilCIB 0,15%, min. 104 Ft, max. 20 000 Ft
CIB24 0,20 % min. 209 Ft, max. 20000 Ft
bankfióknak adott megbízás 0,31% min 419 Ft max 20 000 Ft
Bankon belüli átvezetés
CIB Internet Bank, CIB Házibank, mobilCIB 0,15%, min. 104 Ft, max. 20 000 Ft
CIB24 0,20 % min. 209 Ft, max. 20000 Ft
bankfióknak adott megbízás 0,26 % min. 314 Ft, max. 20000 Ft

Erről ennyit. Következő posztot!

DocBulywood 2011.12.06. 16:27:58

Ja, kifelejtettem: szerintem a számlanyitás ingyenes, de az első 2000Ft-ot automatikusan jóváírják.

Valaki tegye már ide, mi volt az eredeti kiírás! Köszi.

venszivar 2011.12.06. 16:29:21

Nem lehet, hogy ebbe az oviba csak a cib-nél dolgozók gyerekei járnak ?! Így kissé már érthetőbb lenne az oviba dolgozó személyzet hozzáállása is........
Régen voltak vállalati óvodák.:)
Persze ezt én sem tartom valószínűnek !:D
Utóbbi esetben, szerintem is szégyellhetné magát a személyzet ! De "van az a pénz". :P Vagy a vezető óvónéni, "ÉRINTETT" (családtagja valakinek !?) v. utazásba részesül, majd a két ünnep közt. :)))

különvélemény 2011.12.06. 16:30:09

Itt a cib píárosa!

Nem elég, hogy a sok kis kölyök béna rajzait kell nézegetnünk, még ingyen is tegyük?
Hát nem.
Minél korábban megtanulja a büdös kölök, hogy ingyen ebéd márpedig nincs, annál jobb.

A "kedves" szülő meg igenis nyisson számlát és tolja rá a zsét minden hónapban. Mire a gyerek nagy lesz, kamatos kamattal akár 1% hozamot is tudunk garantálni, amire fel tud venni kölcsönt 29.999999%-os kamatra.

Csak halkan jegyzem meg 2011.12.06. 16:38:44

@különvélemény: naggyon jó!!! :-))))
még annyit, hogy a CIB abban különleges, hogy még mindig szégyenfalon van, és folyamatosan a pszaf honlapján, mint a hatósággal nem együttműködő bank, tele van szórva brutális bírságokkal, és mégis szarik az egészre... No comment...
Ez a rajzos szívatás meg tényleg a legalja...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.06. 16:40:26

@DocBulywood: "0,15%, min. 104 Ft, max. 20 000 Ft"

Ezek számolni se tudnak. 20 000 Ft 0,15%-a az 30 Ft. Pontosan 104 Ft a díj mindig (városiasan mindíg).

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.06. 16:41:54

A rajzpályázat díj nyertese pedig megkapja százmillió Ft 10%-át, de maximum 2000 Ft-ot.

DocBulywood 2011.12.06. 16:45:21

@atpijkamo:

Szerintem nem ezt jelenti - valaki bemehetne megkérdezni egy CIB fiókba.
Sztm azt jelenti, h a mindenkor befizetett összeg 0.15%-a, minimum 104Ft, maximum 20.000Ft.

Azért azt megnézném, aki annyit fizet be, melynek a banki költsége 20.000Ft.

Lehet, h aki ellopta a bő 1 milliárdot? :-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.06. 16:46:21

@atpijkamo: "0,15%, min. 104 Ft, max. 20 000 Ft"

104 Ft, azaz min. 0,52%, max. 10400,00%, max. 20 000 Ft.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.06. 16:48:43

@DocBulywood: Lehet, hogy úgy van.

"Azért azt megnézném, aki annyit fizet be, melynek a banki költsége 20.000Ft."

13 333 333 Ft. Óvodások naponta utalnak ennyit át.

IV. (Parkoló) Béla · http://aparkolokiralyai.puruttya.hu 2011.12.06. 16:49:50

@nezavarjmasokat:
"Pedig jobb lenne, ha vihogás helyett gondolkodnál... Mivel Ausztriában adózok, így jogos az elvárás, hogy onnan rendeljek termékeket."
Öööööö. Azt írod, hogy Ausztriába adózol stb.
A bank weblapján legalul:
© Commonwealth Bank of Australia 2011 ABN 48 123 123 124

@Anti Anyag:
Menjetek takarékszövetkezetekbe
Igaz, reklámjuk az nincs, de a jó helyeket mindig is keresni kellett.

De van réklámjuk. Sajnos. Inkább ne lenne.
Az a reklám vége, hogy Tomika! Takarék!
Mizu Tomika a pénzintézet reklámarca.
Inkább lenne Ambrus Attila "Bízza a pénzét szakértőre" szlogennel.

dr. _mmm_ 2011.12.06. 17:03:11

@DocBulywood: "A felajánlott nyeremény 2000Ft értékű csomag"
"illetve nagyon szívesen megmutatják a gyermeknek a csomagot, amivel jobban fájdítják a szívét"

Az én olvasatomban ezek azt jelentik, hogy valamilyen materiális ajándékot kap a gyerek aminek 2000Ft az értéke. Szerinted miért törne el a mécses egy óvódás gyereknél ha megmutatnak neki egy 2000Ft értékű folyószámlát??

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.06. 17:11:19

@_mmm_: "megmutatnak neki egy 2000Ft értékű folyószámlát??"

Az meg hogy néz ki? Mint egy félméteres bráner? Én is elsírnám magam.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.06. 17:13:17

@IV. (Parkoló) Béla: Elírás volt, javította: @nezavarjmasokat:

Jó, hogy ilyen figyelmesen olvasol!

Szarazkoro 2011.12.06. 17:52:16

Mocskos 1 mocsok ez a CIB. Felperzselni, helyét behinteni sóval.
Szülőknek grat a hárításhoz!

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.12.06. 18:03:26

Legalja. Ilyenkor nem tudok sajnálni egy embert se, aki a bankszférában dolgozik. Egyet se.
Család jól kezelte a helyzetet, kislánynak gratula!

Guy_Montag 2011.12.06. 18:46:33

HÁ! a bankok bunkók.

XCat 2011.12.06. 19:02:22

@A Spanyol Inkvizíció: Anyád tudja, hogy a zinterneten koldulsz? :)

Anti Anyag (törölt) 2011.12.06. 19:03:21

@IV. (Parkoló) Béla: Nem a reklám számít, hanem a szakértelem és az, hogy lépten-nyomon ne húzzanak le.

rezsöatya 2011.12.06. 19:07:56

És azt ismeritek, hogy CIB, a leggecibb?
:-))))

IV. (Parkoló) Béla · http://aparkolokiralyai.puruttya.hu 2011.12.06. 19:13:23

@Anti Anyag:
Számít a reklám. Ha nem számítana nem lennének reklámok.
A szakértelem és a tisztességes szolgáltatás egy dolog, az pedig, hogy mivel/milyen módon próbálják a cég termékeit az már megint más.

Jajjmár_komolyan 2011.12.06. 19:51:14

@Jokkura:
Olvasni: San Paolo-Olasz...nem brazil...se nem görög...rá lehet guglizni :)

fofoka · http://adobevallas-konyveles.hu 2011.12.06. 20:00:10

Azt érzitek mekkora kamatot ad a CIB a Szimba számlára: 1%, nyáron csökkentették 6%-ról. Na én azt tanítom a gyerekeimnek, ha egy bank ilyet lép pofátlanul, kerüld messzire!

venszivar 2011.12.06. 20:06:57

@IV. (Parkoló) Béla: Mire "alapozod", hogy "számít a reklám". Angol tudósok mondták ?! Azoknak, igen, kik vastagon a "reklámszakmából" élnek meg...... NEKEM !
"JÓ", ha 1-2% "számít". Abban az esetbe, ha bármire szükségem van, nos akkor többé-kevésbé körül s utána nézek s FÜGGETLENÜL ! bár ki reklámjától, döntök.
"Irtózom" a reklámoktól ! finoman fogalmaztam. :):D

IV. (Parkoló) Béla · http://aparkolokiralyai.puruttya.hu 2011.12.06. 20:27:24

@venszivar:
Ha csak 1-2%-ot számítana és mindenki utánajárna, nem lenne a sok "Háde a reklámbanemezvótt" kezdetű panasz.

Legalább van aki gondolkodik. :-)

JohnyGold 2011.12.06. 21:04:19

Megkérdezem: és miért ellenkeztek egy ingyenes számla ellen? Miért nem rakhat félre az a gyerek havonta, hogy cserébe ajándékokkal jutalmazzák? Vicc!

Apropo, tudjátok mi lenne bank nélkül?

1. sok becsődölt cég, akik a körbetartozások miatt nem kapnak ideiglenes segítséget a banktól
2. mindenki készpénzzel rohangálna, amit napi szinten tarhálnának a "brazilok"
3. párna alá dugott milliók, sorozatos betörések

Mindig elfelejtitek, a bank szolgáltat: pénzt ad, ha más (spúr rokon stb) már nem tud segíteni és pénzt fogad el amit kamattal megköszön!

venszivar 2011.12.06. 21:05:57

@IV. (Parkoló) Béla: legalább....:D VAN !
Most már nyugodtan fogok aludni. :) Béla!

becsoccsent 2011.12.06. 21:17:51

MI A FASZERT VALASZTJA VALAKI A CIBET????

JohnyGold 2011.12.06. 21:19:06

@becsoccsent: Az Erstét? OTP-t? Raiffeisent?

becsoccsent 2011.12.06. 21:19:28

@JohnyGold: mert kotelezo. egyeb kerdes?
@venszivar: te meg mindig elsz, ven pedo?

JohnyGold 2011.12.06. 21:23:53

Tisztelt Szülök, Kedves Gyerekek!

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a Nagycsaládosok Csepeli Egyesülete és a CIB Bank Zrt. által megrendezett rajzpályázatra beérkezett pályamunkák a mai naptól kiállításra kerültek a Csepeli fiók ügyfélterében.

A pályázati rajzok megtekinthetők minden hétköznap nyitvatartási időben 2011. december 2-ig.

Cím: CIB Bank Zrt. Csepeli Fiók

1211. Budapest, Kossuth L. u. 82.

Nyitva tartás: H-CS.:8.00-18.00 és P: 8.00-16.00

A beküldött rajzokat a zsűri elbírálta, és korosztályonként három nyertest hirdetett ki. A nyerteseket, a megadott e-mailen illetve telefonon értesítjük.

Várjuk Önt és gyermekét Fiókunkban, ahol a Szia Simba számlanyitás mellé, most ajándékkal lepjük meg

Vagy-e barom? Tehát: volt egy rajzpályázat, ki van állítva a fiókban.
Egyébként ha arra vetemednél hogy GONOSZ SZIA SZIMBA számlát nyitsz, akkor ajándékot is kapsz most! Így azért másabb nem?

Jajjmár_komolyan 2011.12.06. 21:24:25

ncse.fw.hu/
Rajzpályázat eredményhirdetése - Kiállítás a CIB Bank Csepeli Fiókjában
Tessék parancsolni...
Új posztot----

JohnyGold 2011.12.06. 21:25:28

Ismét egy troll posztoló! Tudod mi a kötelező? A kocsihoz a biztosításod :D

becsoccsent 2011.12.06. 21:33:03

@JohnyGold: nem, nem a posztolo troll, ha ugy tortent, ahogy leirta.

erste: rugalmas, gyors, profi, betetben es hitelben egyarant. ha ad(ott), akkor a legjobb feltetelekkel adott evekig.
raiffeisen: szinten nagyon jo feltetelei voltak aktiv es passziv oldalon egyarant, plusz ott ment ugy, hogy a hazastarsat nem kellett adostarskent bevonni.
otp: nincs epeszu ember, aki onkent ott nyit szamlat.

szoval: miert cib?

venszivar 2011.12.06. 21:39:56

@becsoccsent: már megmúrdeltam, de a Devla feltámasztott !
de te, már megrohadhatnál ! tejföltartó !

JohnyGold 2011.12.06. 21:40:48

@becsoccsent: de nem úgy történt, ott a pályázatkiírás, félre van értve ismét, fogjatok kezet.

Nem gondolod komolyan, hogy ez egy komoly összehasonlítás? :))) Erre szerinted lehet alapozni?

ezek mind illenek a cibre, elégedett ügyfél vok már IEB óta (tudod-e mi az?..), annyi a titka h nem hisztizni kell, patáriázni, asztalt borigatni mint egy balkáni busman, hanem pofát befogni és megérteni amit csóri ügyintéző meg akar értetni a troll fejeddel!
Minden ajánlat le van írva, ászf, kondilista, ha lusta vagy az nem a bank hibája.

Pénzügyek alapjait a szakközépiskolákba..

becsoccsent 2011.12.06. 23:03:17

@JohnyGold: egy csoppet jobban ertek hozza nalad, ugyanis en pl. hiteleztem az IEB-nak is. es te? ja, hogy volt szamlad naluk. hinnye!

az meg latszik, hogy nincs gyereked, es fingod sincs, hogy mukodnek ezek a dolgok az oviban - egyebkent pont ugy, ahogy le van irva. persze ez nem baj, es remelem, nem is vagy kepes a szaporodasra.

mellesleg pataLia. minek hasznalsz olyan idegen szavakat, amik _neked_ idegenek?

ugye nem akarsz tovabb egni? :)

Xezs 2011.12.07. 00:46:24

Túl sok mostanában a cibes bejegyzés, ez valami lejáratókampány lesz.

Egyébként a tanulság, hogy mielőtt elindítod a gyerekedet egy ilyen pályázaton, érdeklődj a részletekről (pl. nem árt felhívni eleve a bankot sem, mert rohadt sok csaló van aki összevissza hazudozik óvodáknak meg magánszemélyeknek egyaránt).

Xezs 2011.12.07. 00:54:31

@JohnyGold: "ek alapjait a szakközépiskolákba.. "

Faszt, általánosba. De tényleg.

Amúgy ne csodálkozz a zemberek sértődöttségén, amit nem értenek, azt démonizálják. Márpedig a bankok működését rohadtul nem értik. Azt hiszik hogy az is olyan, mint a foci, hogy félrészegen 80-as IQ-val is lehet csinálni, akkor meg mindenki ért hozzá, nem?

Meg megnéznek mindenféle demagóg szarságot, mint pl. michael moore agyzsibbadásait, aztán elégedetten bólogatnak, hogy na most akkor megvan a végső igazság és minden lelepleződött, hurrá. Közben meg észre se veszik hogy a filmkészítő csak éppen szétunta az agyát és keresni akart egy kis pénzt azokon a faszokon, akik megvették a filmjét. És hova tette a tőlük bezsebelt pénzt? Na hova? Egy bankba. Vagy netán egyből kettőbe. Ja, csak ez kimaradt a filmből.

XCat 2011.12.07. 00:56:50

@Xezs: Tartsuk meg a sorrendiséget. Általánosban most a faszt meg a pinát magyarázzák meg a kicsiknek. Ezt majd utána. Ami mindenképpen logikus, mert dugni az is fog, akinek később nem lesz pénze. Sőt, elég valószínű hogy nem lesz.

Tom Slayer™ 2011.12.07. 05:11:05

surányinak az ovisokra zsebpenzere faj a foga!

piqq 2011.12.07. 08:44:29

Két mécses volt a nyeremény? Az egyiket már törötten kapták,a másik meg otthon tört el.Szívás....

Köcsög CIB

parade 2011.12.07. 09:56:49

Köcsög cib, a szimba számlát én is megszüntettem.

becsoccsent 2011.12.14. 15:12:20

na tessek, itt van, amitol feltem, a legjobb bankok mar mennek is:

index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/09/450_embert_elkuld_a_magyar_erste/

index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/13/az_erste_utan_a_raiffeisen_is_leepit/

akkor marad majd nekunk a cib, meg persze az fhb-otp, mint "magyar" cegek. isten irgalmazzon nekunk!
süti beállítások módosítása