Tékozló Homár

Bréking: minimálbérre nincs hitel

2012.03.30. 11:17 | jackyll | komment

Ha úgy vesszük, valóban nevetséges, hogy már havi 300 nettóra sem adnak hitelt. Viszont naiv igénylő mégiscsak minimálbérre szerette volna felvenni, amire hirtelen nem tudnék közeli precedenst mondani. Ha vannak még ilyen helyek, majd a kommentekből kiderül:

Az esetből érdemes levonni a konzekvenciát. Személyi kölcsönt szerettem volna felvenni, ezért elmentem egy közvetítő céghez, mégis csak jobban rálátnak a dolgokra mint én, egyszerű ember. A banki referens elmagyarázta milyen papírokra van szükség. A fizetésemről minimálbéres papír mellett egy kezesre volt szükség, akinek a nettó bére kettőszázhuszonötezer forintról szól. Minden papír benyújtása után, bár és khr lista leellenőrzése után, amiből kiderült, hogy tiszták vagyunk, a cofidis elutasította a beadott kérelmet háromszázezer forintos személyi kölcsönre irányuló igényemet.Igazából nevetek az egészen mert nem tudom mennyi nettó havi munkabérre van szüksége a banknak egy ilyen mértékű hitel felvételéhez? A kettőnk havi  fizetése pontosan annyi lett volna mint az igényelt összeg. Nem tisztem eldönteni,hogy miért nem,de igen nevetségesnek találom az esetet.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szarazkoro 2012.03.30. 12:01:38

@D.Sc. Sün‼ ツ:
Hat azt is mondjak itten nekem keremszepen, h itt a tavasz, dagad a .....

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2012.03.30. 12:01:47

A jani haverja majd jol megmondja hogy a posztolo a hulye, mert ugyetlenul hasznalja a bankot.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.03.30. 12:04:20

@Dr. Szarazkoro: dagad a panasz????

micsoda hülyeség!!

@D.Sc. Sün‼ ツ: nem pont, de akusztikailag hasonlít :D

Kifordított kacagány 2012.03.30. 12:05:33

a drága mamát meg rá akarják beszélni a bótosok, hogy hitelre vegyen mosógépet, mert úgy tízezerrel olcsóbban tudják neki adni, aztán a következő hónapban meg fizesse ki a banknak az egészet. nemtom mér nézik az eccerű pógárt hülyének.
meg akkor most akarnak hiteleket adni vagy nem akarnak?

VT Man 2012.03.30. 12:05:46

Posztoló csókolja meg a Cofidis seggét, hogy nem kapott hitelt.

Mennyi is a cofidis THM? 25-30%? posztoló nooormális?

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2012.03.30. 12:06:38

@SomethingWild: namost az ugy van, hogy a scoring rendszerben mindenfele pontokat kapsz, es ha megutod a merte3ket, kapsz hitelt. A scoringban tobb szempont van, pl cigany vagy-e, az eletkorod, a regio ahol laksz, mi a foglalkozasod, nemed, italszagu voltal-e mikor rogzitettek az adataidat stb, ezeknek mind van egy kockazati besorolasa. Mint eszrevetted szinte minden szempont eselyegyenlosegi aggalyokat vethet fel. Na ezert nem mondjak meg miert utasitottak el, mert perelhetned oket.

Szarazkoro 2012.03.30. 12:07:12

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
az is rimel! Ugye milyen hulyesegeket hordanak itt ossze nekem? Es igy kell dolgozzak! Mingya' hazamegyek, van fontosabb dolgom is mint melozni Penteken :DD
Dagadjon csak, legalabb lesz 7vegere poszt :DD

Szarazkoro 2012.03.30. 12:08:17

@Kifordított kacagány: nem akarnak. De sztem ezzel a poszttolonak tesznek szivesseget!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.30. 12:13:34

a poszttolót lehet mán???

ezmá a húsvéti?

Kifordított kacagány 2012.03.30. 12:15:14

@Dr. Szarazkoro: akkor meg minek tukmálják úton-útfélen? és miből akarnak megélni ha nem adnak? állami mentőcsomagokból?

Anomalocaris (törölt) 2012.03.30. 12:19:31

@D.Sc. Sün‼ ツ: A kis vadmalac megdöglött. Pedig milyen cukifalcsi volt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.30. 12:33:57

@Dr. Szarazkoro:
És milyen bölcsen mondják!

@A félelmetes népszavazás:
Tegyük túl magunkat rajta!

Ez akkor most a hétvégi?

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.03.30. 12:38:10

ilyen gazdag vagy poszt tolo,hogy hitelt szeretnel???
pffff...
:)

tecsóba sose többé 2012.03.30. 12:40:17

@Dr. Szarazkoro:
a kipontozott rész elindította a nyálmirigyeimet...

tecsóba sose többé 2012.03.30. 12:44:13

@Kifordított kacagány:
Dehogy! Fogyózóm. És különben is válság van. Nem?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.30. 12:47:03

Azt megfejtette már valaki, hogy miért van a "Bréking" szófordulat a poszt címében?
Csak nem plagibát szakították félbe?

Csigorin 2012.03.30. 12:49:32

egyszeru: nem 300 nettora nem adtak hitelt. A kezes azert kell, hogy egyaltalan befogadhato legyen a kerelem. Van egy osszeg ami alatt kotelezo.

Az nem jelenti azt hogy a kezes torlesztene. A torlesztes soran tehat azt vizsgaljak hogy havi 75bol torlesztheto-e a hitel.
Az meg sanszos hogy nem.

Javaslom kerj kolcson attol aki kezesnek elment volna.

Jawarider 2012.03.30. 12:50:44

Nem a kofidisznek a pénz úgy látom...

Jawarider 2012.03.30. 12:51:58

Menj Vágóhoz, ő megszerzi a hitelt...

Jawarider 2012.03.30. 12:56:03

Nem kell a kofidisznek a pénz úgy látom...

(bocs, a a "kell" kimaradt":-)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.03.30. 13:00:32

@D.Sc. Sün‼ ツ: amúgy csaxólok, hogy ma este hét órakor smitt pállal fogok személyesen találkozni.
ha valakinek valami üzenete van neki, az most szójjon, majd átadom neki.

Kifordított kacagány 2012.03.30. 13:03:41

@öreg tyúk: válság ide vagy oda, az bizony hizlal erősen.

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: mond neki, hogy brék ing vagy mi

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2012.03.30. 13:03:55

Nemrég pont azért baszogatta mindenki a bankokat, mert mindenkinek adtak hitelt. Most meg az a baj, ha nem?

hawkeye 2012.03.30. 13:05:31

Poszter, te a Cofidis-nél akartál hitelt felvenni???

Elment a jódolgod???

Köszönd meg az őrangyalodnak, hogy nem sikerült...!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.30. 13:11:01

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Neba...
Akkor tőlem egyenesen hozzád megy?

A Plagibának üzenem, hogy aszongya:
NEMONGYÁLE!!4!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.30. 13:12:22

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
kösssz bébi, meg egyy hejjesírás szabájlyai könyvet írass mán alá,hogyaszongya "Lájosnak soxkeretetell, Pali"

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.30. 13:23:27

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
kössz! de igyekezzé ,mer híradó után nyilatkozik valamit Prof. Phd.Dr.dr.Mr. Smittpál. vagy lehet aszt jelenti be, hogy tégedet fogad. vagy aszt, hogy feleségül vesz

Kifordított kacagány 2012.03.30. 13:24:13

@Imiface: azért ezután is análisan kellene őket inzultálni.
ennek ellenére el tudnék képzelni olyan megoldást, hogy pl. ezután nem arcoskodnának annyit, megmondanák a parasztnak, hogy a szart sem érő fedezetére milyen feltételekkel és mennyit tudnának adni, hátha felül tudná bírálni a hülye az elképzeléseit és talán másképp más összeggel igénybe tudná venni valamilyen terméküket. meg azt is el tudnám képzelni, hogy élhető sáp lehúzásával próbálkoznának kedvet csinálni a hitelfelvételhez, esetleg a páciens hitelképessége határozza meg a kamat mértékét. de az ilyen csak máshol működhet, nálunk elképzelhetetlen.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.03.30. 13:25:29

Lehet urban legend, de állítólag van egy ügyintézői elő-elbíráló vélemény, azaz ha úgy ítéli meg a személyes benyomás során, hogy hitel kockázat van akkor biztos nem kapsz.

Amúgy egyszer a fizetésemmel megegyező összeget szerettem volna 6 hóra felvenni. Nem kaptam meg. Nyilván nem volt életszerű, hogy a banki kimutatáson a 10x ott volt, ugyanis akkoriban vettük a lakást is.

Mondjuk örülök, h akkor nem kaptuk meg, nem kerestek rajtam súlyos tízezreket. Annak nem örültem, hogy 1 hónapig hálózsákban aludtunk az asszonnyal, mert a lakásvásárlás miatt nem volt pénz ágyra, asztalra, szekrényre, de fiatalok voltunk kibírtuk.

nedecz 2012.03.30. 13:29:08

Mit ad Isten,ugyanígy jártam a tetves CIB-bel.Ott van feleségemnek és nekem is számlám,oda megy a fizetés vagy két éve-összesen kb 200-,de nem akartak adni 300-at.Engem elutasítottak "nem megfelelő adós" címen,a feleségemtől meg az előző bankunknál szerintük létező de valójában soha nem létezett hitelre hivatkozva kértek igazoló papírokat.(Pillogtak is,mikor elmeséltem,hogy a két éve nem létező számlám alapján keres a CIB egy nem létező hitelt...)
Folyószámla hitelen kívül-az is náluk- SEHOL SEMMILYEN HITELEM ÉS TARTOZÁSOM NINCS.
Öt hétig szarakodtak.Aztán egy másik bank két nap alatt elintézte...
Tanulság:keresek másik bankot a CIB helyett.

Skodakék Fábia 2012.03.30. 13:37:11

Ezért tart itt az ország. Itt komolyan senki nem tanulta meg az utóbbi három évben hogy addig nyújtózkodj ameddig a takaród ér?
Ha meg minimálra bejelentett feketemunkás - amire azért van esély - akkor meg sajnálja őt a kisf...om. Nevezhetem adócsalónak?

pdw (törölt) 2012.03.30. 13:37:25

Minimalberesnek ne is adjon hitelt. Maga a minimalber sem eleg semmire, mibol akarsz torleszteni?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.30. 13:37:56

@Dr. Kix: "nevezetesen kezest kér"

Hehe. De ha a bank abban nem bízik, hogy a kölcsönkérő vissza tudja fizetni, és úgyis a kezes fizet első körben, akkor kéne egy kezes a kezesnek, hogyha beüt valami váratlan, a bank akkor is visszakapja a pénzét.

elwood 2012.03.30. 13:42:37

mivel nem mondják meg miért nem, csak hallottam olyanokat, hogy a legfurcsább apróságon is gyanút fognak

pl. nem onnan van az igazolás ahol laksz, és azt hiszik egy haverod adta egy másik városból. bármi ilyen apróság

személy szerint nem sajnálom, hogy egy minimálbéres adócsaló nem kapott hitelt

atomjani · http://facebook.com/atomjani 2012.03.30. 13:45:44

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: azok a szép idők...
Néha valóban jó az, ha nem adnak hitelt. Néha meg rosszul járunk így.

ladislaus 2012.03.30. 13:46:57

közvetítőcégnél banki referens? minimálbérből milyen hitelt akarsz? kamu-e a poszt? vagy copy-paste volt ez is tán???

atomjani · http://facebook.com/atomjani 2012.03.30. 13:49:46

A bank kíváncsi arra, hogy mennyire biztos hogy megkapja a pénzt, tudja e törleszteni váratlan rossz esemény hatására is. Na meg hogy mire veszi fel.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.03.30. 14:00:36

@öreg tyúk:
"400.000 ezret"

400 milliós temetés? elástátok vele a budai villát is?

Szarazkoro 2012.03.30. 14:07:01

@Kifordított kacagány: van ott piz ne izgulj...Ha meg nem akkor kapnak az EU-tol!

@öreg tyúk: ehhheeeeee :DDD Attol fugg mit helyettesitettel be oda :D

Nocsak, el merek menni ebedelni oszt' rogton leesik 60 komment?

2012.03.30. 14:07:41

Biztos más is írta már, de nem bírom megállni ilyenkor. Szóval mi van? van egy párocska, akik nyavajognak, mert nem kaptak 3 kiló kölcsönt uzsorára, közben pont ennyi a havi bevételük, amiből még nagy rezsivel, lakáshitellel együtt is némi megszorítás árán max. három hónap alatt össze lehetne hozni a kért összeget, a kb. 30%-os kamat elbukása nélkül. Normális az ilyen?

ekat 2012.03.30. 14:08:32

@nedecz: Ismerős, nekem több mint 3 évig volt két számlám, egy az OTP-nél hitel miatt, meg egy ingyenes, havi 150.000 Ft kötelező utalásos a Citinél, amiről mindent intéztem.
Végtörlesztettem (nem hitelfelvétellel), és ott akartam hagyni az OTP-t, így igényeltem a Citinél egy CitiLife hitelkártyát, amit mindenhol reklámoz agyra-főre. Kicsit nagyobb keretet kértem, mint a havi fizetésem, de kevesebbet, mint a visszaosztott havi jövedelmem - átállítottam hozzájuk a fizetésemet decemberben, a cégem a kért keret dupláját utalta.
Nem kaptam meg a hitelkártyát. Úgyhogy végül a Citi-t hagytam ott. :-)
/Lehet, hogy az nem tetszett nekik, hogy nem voltam egy éve a munkahelyemen, lehet, hogy az, hogy pont látszott az OTP-s kivonaton a végtörlesztés, nem tudom. Utóbbihoz hozzáfűzném, hogy rendelkeztem egy szerencsémre pont lejárt Fundamenta megtakarítással, meg saját félretett pénzzel is, de ezekre nem kérdezett rá seholsem a Citi./

Anomalocaris (törölt) 2012.03.30. 14:10:47

@atpijkamo: A kezes kezesének se ártana egy kezes, mert hátha.

tecsóba sose többé 2012.03.30. 14:17:27

@Dr. Szarazkoro:
bax! elqrtam :) Nu?
plagibának pedig szeretném látni a magyar érettségijét. De nem az osztályzatot, hanem a vizsgaanyagot.
Egy áLamfőnek ez így utólag kötelessége. nem?

desw 2012.03.30. 14:24:23

A bedőlt devizahitelesek azzal érveltek, hogy a kötsög bank miért nem nézte meg jobban, hogy kinek ad hitel. Most megnézte, de most meg ez a baj! Ja, aki azt hitte, hogy TökösOrbán most jól megszivatta a gonosz bankokat a végtörlesztéssel és bankadóval...

tejcsokoládé (törölt) 2012.03.30. 14:34:44

ha adtak volna, 3 hónap múlva olyan posztot írtál volna, hogy a szemét bank be akarja szedni a pénzt, pedig te minimálbéres vagy és nem tellik rá, vagy a kezes jött volna panaszkodni.
az adócsalóknak szerintem sem jár hitel, aki tényleg minimálbérből él krumplin, az nem vesz fel (közvetítővel) személyi kölcsönt.

hafu 2012.03.30. 14:41:04

Kérdezném.... A posztoló minimálbéres vállalkozó? Ha lenézi a bankot, mert nem ad pénzt, akkor utána miért villog kettejük fizetésével? Tényleg szüksége volt arra a pénzre, vagy a 2 éves plazmát akarta egy újra lecserélni? :-)

Kifordított kacagány 2012.03.30. 14:47:45

@Dr. Szarazkoro: nem izgulok, igazából teljesen hidegen hagy a problémájuk amíg nem belőlem akarják megoldani

@ekat: ha rendelkeztél fundamentás megtakarítással, akkor tuti keresett tőlük valami telefonos zaklató, hogy nem-e akarsz-e hitelkártyát-e tőlük-e.
ha tudom, hogy ilyen nehéz hozzájutni egy ilyenhez lehet el se hajtom a náthásba a kedves hölgyet mikor rám akart tukmálni egyet. aszonta látszik a megtakarítási szándékomon, hogy hű de nagyon szupergondoskodójövőregondoló alak vagyok és nekem tuti szükségem van egy ilyenre, hogy ha hirtelen lé kell akkor legyen.

@desw:
most se nézi meg, amin úgy érzi nagyot kaszál azt adná ész nélkül, csak az aprópénzen geciznek, hogy megmutassák mennyit változtak.

marosy 2012.03.30. 14:49:36

Az ügyfélnek:
Csak a naivságod nevetséges lúzerkém.
A Confidis annak ad kölcsönt/hitelt akinek akar.
Miért hapsikám, talán azt hitted, hogy a hitel állampolgári jog? Talán azt hitted, hogy neked JÁR?
Egy nagy lófaszt jár.

Kifordított kacagány 2012.03.30. 14:53:07

@marosy: az sem jár, csak akkor ha hitelt kapott, na akkor majd járni fog az alfelében az tuti

lutria 2012.03.30. 15:09:14

Ennyit változtak volna a feltételek?
Az öcsém 2010 10.hóban vett fel 500.000 Ft személyi kölcsönt 60 hónapra,havi 16.500 Ft törlesztéssel,kb havi nettó 100.000 Ft fizuval,kezes nélkül az otp-től.

Cormorant 2012.03.30. 15:35:04

@vazsmegyeigerdezsház: Egy nagy bank scoring rendszerét tartottam karban évekig és ez nagyon így van. Azt viszont, hogy melyik paraméter milyen súllyal esik latba, általában egy ember tudja, még én sem tudtam. Persze ha játszottam a rendszerrel és különböző paramétereket beütöttem, akkor láttam, hogy melyikre milyen pontot kaptam és következtethettem arra, hogyan működik, de ez elég macerás volt. Az az egy ember pedig bármikor bármit módosíthatott a rendszeren, tehát másnap már nem ugyanazt a pontszámot kaptad ugyanarra. Ez egyébként megengedett, mert a PSZÁF csak azt vizsgálja, hogy MINDENKIRE egyformán érvényes legyen az aktuális feltétel. Tehát egy bank csak a PSZÁF felé tartozik magyarázattal arról, hogy ki miért kap és nem kap hitelt.

ekat 2012.03.30. 15:40:29

@Kifordított kacagány: Nem, hálistennek nem hívott a Fundamenta, de a Citi pár hónappal azelőtt, hogy nem adott, mikor kértem, magától küldött egyet, csak azt nem kértem. :-)Ugyanis van OTP-s, egymilliós kerettel. :-) Az meg magától emelgette folyton a keretet, bár 2-300.000-nél többet még sosem költöttem vele, és az évek alatt 1x vagy 2x hagytam rajta tartozást, most évek óta nem, mindig visszafizetem, míg még ingyenes.
Hasznos jószág amúgy nagyon, csak tudni kell használni!

ex-dr. vuk 2012.03.30. 15:44:44

Szerintem inkabb orulj neki, hogy nem vettek le egy rakas penzzel.

Sors keze.

SarahConnor 2012.03.30. 15:50:03

Nem tisztem a posztoló zsebében turkálni, de ahol két ember összkeresete 300, ott ne akarjanak azégtuggya mekkora kamatra hitelt felvenni. Ingatag kártyavár lesz az, nagyon könnyen bedőlhet. Nyilván most rossz, mert nincs zsé, de 300at 3-4 hónap alatt össze lehet spórolni. Persze attól függ, mikor kellene.

gnme 2012.03.30. 15:56:37

nafene, a bankok beindították a szopórollert?

... tán nem a felsőbb utasítás?

portis · http://www.online-szallas.com 2012.03.30. 16:08:41

Hja változnak az idők.....
Régebben a Tescóban utánadobták az embernek a hitelkártyát elég volt becsszóra bemondani hogy mennyit keresek. A multkor meg elutasítottak az Ersténél, mert nem voltam hajlandó APEH igazolást vinni a keresetemről.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.03.30. 16:08:44

Minimálbérre én sem adnám a pénzem. Ez van.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.03.30. 16:10:43

@lutria: Ennyit. Közben volt egy válság, ami után nagyon nagy divat lett a bankokat hibáztatni miniszterelnöki szinten. Persze ezek nyilván nem sértődésen alapuló döntések, de tény, hogy lehet így is.

phaszfej 2012.03.30. 16:11:20

Aki kölcsönkér, az nem ember.

Dubito 2012.03.30. 16:42:28

Eddig az a lemez forgott, hogy a szemét kapzsi bankárok boldog-boldogtalannak adtak hitelt, és ez okozta a válságot. Nem szóltak időben ugye, hogy há talán nem kéne fővenni.

Lemezt cseréltünk? Most az a dal megy megint, hogy a szemét kapzsi bankárok nem adnak hitelt, csak ülnek a nagy pénzeszsákukon?

Dr. Eric Cartman 2012.03.30. 16:53:23

Az lehet a gond, hogy a bank azt tervezi, hogy majd kéne neki vissza a lóvé. A kezes azért kell, mert ha te nem fizetsz, megpróbálja rajta behajtani. Próbál még belekalkulálni az árába különböző kormányzati trükköket, végtörlesztés, ilyesmi, aztán ez jön ki.
Egy módon kijátszhatod: hazamész és nézed tovább a régi tévét.

aVs 2012.03.30. 17:23:10

@Cormorant - Nem gyarmat plagira vett nem doktora:

szerencsésebb esetben (más bankoknál) még te sem láthattad volta a kapott pontokat, csak az hogy elfogadva vagy elutasítva. Pont az általad vázolt próbáltam játszani, és néztem mikor mire ad nagyobb pontot miatt.

emellett, a hitelfelvevő kapott scoring pontja nem bittos, hogy összegzésre kerül a kezes scoringjával, mert az eladósodás mértékét nem minden esetben a hitelkérelmező+kezes páros adja. Sok esetben csak a kérelmező scoringja számít, az pedig minimálbérnél, hát lássuk be nem túl sok :-)

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.03.30. 18:00:59

Sajnos már elfelejtettem, hogy melyik bank volt az, de én is mondok egy érdekeset. A feleségem barátnője egy pár százezres kölcsönt akart felvenni. Elég jól keres ahhoz, hogy vissza is fizesse. A bank, mint ahogy azt az ügyintéző nemhivatalosan bevallotta, azért nem ment bele az ügyletbe, mert az ügyfél várhatóan VISSZA TUDJA FIZETNI az összeget. És nekik nem abban van a jó bolt, hanem amikor foglalhatnak az adósoktól. A dolog halálkomoly. Ha az asszony hazajön, megkérdezem tőle a bank nevét, mert ezek a tetvek megérdemlik, hogy csináljunk nekik egy kis hírverést.

nova76 2012.03.30. 18:13:59

Mi akartunk a CIB-nél egy hitelkártyát. A feleségem nevére, aki nettó 190e-et keres. Ezenkívül van egy hitelünk, ami havi 75eFt, ez is az Ő nevén fut. Nem kapta meg a hitelkártyát. Se bár listások nem vagyunk, se soha egyetlen napot nem késtünk semmilyen befizetéssel, én nem is értem. Igazából nem a hitel miatt kellett volna, inkább a kedvezmények jöttek volna jól, de ha nem akarják hogy legyen náluk egy bankkártyánk, akkor nem lesz. De itt tartunk, hogy egy hitelkártyát nem kap az ember. Nagyon be vannak rezelve a bankok.

movhu 2012.03.30. 19:05:40

Megint csak egy kiragadott szám, hogy 225 ezer, oszt jónapot...
Arra meg senki sem gondol, hogy a banknak totál nem mindegy, hogy a 225 ezer kitől van.
a., egy felsőfokú végzettségű, mondjuk telekommunikációs szektorban lévő nagyvállalat alkalmazottjától származik, akinek ez a nettó alapbére, és a cégnél dolgozik 3-4 éve.
b., vagy egy tavaly alapított jóskapista kft. középiskolát végzett területi képviselőjétől, akinek nettó minimálbére van a többi meg jutalék, és a cégnél van 6-8 hónapja.

Ugye nem kell ecsetelnem, hogy melyik esetben biztosabb a bevétel és melyik esetben biztosabb, hogy egy bármilyen okból történő munkahely váltás esetén lesz új munkahely és az legalább ennyi nettót fizet.
Mindezt józan paraszti ésszel gondolom olyan emberként, akinek amúgy semmi köze a bankokhoz azon kívül, hogy utálja őket.

lordjim 2012.03.30. 19:56:20

@SomethingWild:Hááát,neked vagy fapénzed van,vagy tugrikban kapod a lét.

Xezs 2012.03.30. 20:29:00

bár és khr már nincs

csak khr van

minimálbérre meg ne vegyél fel hitelt baszod

Xezs 2012.03.30. 20:33:29

@öreg tyúk: Zsebre tett szemmel??????????????????????????????????????????????????????

Xezs 2012.03.30. 20:41:37

@Androsz: Ez a lehető legnagyobb baromság, amit mostanában olvastam a "gonosz" bankokról.

Láthatóan fogalmad sincsen egy bank működéséről, de sebaj, csak legalább ne terjesztenéd.

Mylady 2012.03.30. 21:16:07

@Androsz: A banknak az a legrosszabb, ha a fedezetet át kell vennie. Időnként még annál is rosszabb, mintha nem fizetne az ügyfél (fedezete válogatja). Hidd el, én tudom.

Mylady 2012.03.30. 21:22:53

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Nem lehet, hanem biztos, hogy urban legend.
A scoring rendszer úgy működik, hogy van egy halom furfangos kérdés, amire az ügyintézőnek válaszolnia kell. Ezek egy része objektív, másik része pedig az ügyintéző szubjektivitásán alapul.
A gép minden kérdést lepontoz, a kérdésekre előre beállított súlyokkal összegez és a végeredmény szerint kategóriába sorol (pl ok vagy kell kezes vagy alapból kizár).
Az, hogy melyik kérdésnél mi a jó választartomány, illetve melyek az a válaszok, amelyek minden mástól függetlenül helyből elutasítást szülnek, azt elég jól sejtheti az ügyintéző. Azt, hogy melyik kérdésre hány pont járhat, egymással milyen a kérdések viszonya (pl ha a 3-as kérdésre "igen" a válasz, akkor a 12-es kérdésre a válasz nem lehet "zöld") és hogyan vannak súlyozva, azt általában kb 2-3 ember ismeri egy bankban és rendszeresen módosítják is. Pont azért, hogy ne lehessen kijátszani.
Nem véletlen, hogy az ügyintéző csak a vállát vonogatja arra a kérdésre, hogy miért nem kaptad meg a hitelt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.30. 22:24:45

@Dr. Mylady: Maradt még zsebkendőd? Úgy megsajnáltam ezt a szegény bankot, hogy elbőgtem magam.

Xezs 2012.03.31. 02:37:25

@Dr. Mylady: Egyébként vicces, hogy a legtöbb felnőtt még mindig egy gyerek szintjén van, és mindenre rákérdez, hogy miért. Miből gondolják az emberek, hogy jár a magyarázat?

Ha pl. utálom a szomszédomat, nem jár magyarázat, hogy miért. Csak, és kész.

rug82 2012.03.31. 04:22:21

Örülj neki, hogy nem kaptál hitelt! Jó lett volna Neked az, ha a felvett összeg tízszeresét fizeted kampósorrú bankároknak vissza?

misi46 2012.03.31. 08:27:43

Hurrá, kaptam kölcsönt, vettem egy
fénymásolót, mától Doktor vagyok!

Mylady 2012.03.31. 13:47:51

@agresszív kismalac: Nem kell a bankokat sajnálni. Viszont amit írtam, az tény. Ha gondolod, elmagyarázom szívesen.
Így előzetesben egy példa: kölcsönkér egy haverod egy számodra jelentősebb összeget pár napra. Kisegíted, mert csak. Aztán nem adja vissza. Hosszas (értsd: hónapokig tartó) könyörgés után átad neked a pénz helyett valami olyat, amire nincs szükséged és soha nem is lesz, nem tudsz használni, nem tudod eladni, vagy ha igen, akkor komoly erőfeszítéssel és ráfordítással, sok-sok hónap múlva, féláron. És ő ezzel lezártnak tekinti a dolgot. Te viszont ott állsz pénz nélkül egy felesleges tárggyal, amire nincs szükséged és soha nem is lesz, nem tudsz használni, nem tudod eladni, vagy ha igen, akkor komoly erőfeszítéssel és ráfordítással, sok-sok hónap múlva, féláron.
Biztos örülsz neki.

Xezs 2012.03.31. 13:54:15

@Dr. Mylady: Szerintem nem fogja megérteni. Vannak emberek, akik szerint a bankok pusztán gonoszságból helyezik ki a hitelt és a céljuk az, hogy elvegyék az emberek lakását.

Az persze meg sem fordul a fejükben, hogy a bank nem ingatlanközvetítő, neki púp (és költség) a hátán az ingatlanértékesítés.

Csigorin 2012.03.31. 15:08:54

@Xezs: "Vannak emberek, akik szerint a bankok pusztán gonoszságból helyezik ki a hitelt és a céljuk az, hogy elvegyék az emberek lakását."

Nem csak gonoszsagbol. Bele van a zsido genjeibe kodolva nekije hogy artson az embereknek.

iorek 2012.03.31. 15:15:16

Ha valaki minimálbéren van, én se adnék neki kölcsön. Ha olyan jó a kezese, kérjen attól.

venszivar 2012.03.31. 15:59:57

@Csigorin: miért ? azoknak nem adnak kölcsön, akiknek nincs saját lakásuk ?

Csigorin 2012.03.31. 16:20:39

@Dr. dr.venszivar: neha elofordul, de ritkan, pusztan a verszivas felett erzett orombol melyet torz kamposorru lelkuk erez az aldozatok szenvedesen.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.31. 16:46:22

@Dr. Mylady: Apró különbség, hogy az effajta tevékenységre (értsd: a fedezet értékesítésére) a bankoknak kiépített infrastruktúrájuk van, melynek költsége természetesen be van építve a hitelekbe.
A fedezet értékesítése során az elsőrangú szempont nem a kapható legmagasabb ár, hanem a gyorsaság (ezt a köznyelv 'elkótyavetyélés'-ként ismeri).
Aztán ha az értékesítésből befolyó összeg nem fedezi a bank kintlévőségeit, kezdődik a verkli előlről.

Xezs 2012.03.31. 18:18:20

@agresszív kismalac: Megjegyzem a lehető legrosszabb adósi magatartás az, amikor megvárjuk, hogy a bank elárverezze a házunkat. A legtöbben be sem mennek egyeztetni a bankkal, csak úgy várnak. A csodára.

vprof 2012.04.05. 17:29:39

@ekat: Én is mostanában adtam be a derekamat a számlámat vezető Citibanknál, hogy CitiLife kártyát igényeljek. Ők nyaggattak vele telefonon. Van egy másik kártyám a Budapest Bank-nál, de úgy láttam, jobban járhatok a Citi-vel, mondom, akkor vágjunk bele. Megigényeltem, erre legyártották a kártyát+társkártyát, és megküldték levélben: jóváhagytak egy nevetséges hitelkeretet, az igényelt keret negyedét, ami a havi hitelkártya költéseink alig felét fedezné. Tudom én, honnan fúj a szél: a meglévő, elég combos kártya miatt nem adtak akkorát, amekkorát kértem (ez persze banktitok). Rábasztak, mert így meg nem fogom aktiválni. Amúgy is macera a Citi forintok beváltása, meg 1000 Ft alatti tranzakciókról a Citibank nem küld SMS-t - ez utóbbi szolgáltatásuk egyébként is elég lassúcska. A hitelkártya így marad a BB-nél.

ekat 2012.04.06. 09:00:26

@vprof: Na erre nem is gondoltam, hogy az OTP-s egymilliós keretű lehetne a gond. Bár ha azt tudták, akkor azt is, hogy 300.000 fölött még nem jártam soha, na meg adósságot sem hagyok rajta évek óta. És persze ahogy kaptam volna CitiLife-ot, visszaadtam volna az OTP-nek az övét, de ezt nem (sem) kérdezte senki.
Mindezek után csak azt nem értem, miért hirdetik ennyire a CitiLife-ot?

vprof 2012.04.06. 15:53:04

@ekat: Én is a Citibank-tól egyenlítem ki minden hónapban a BB-s hitelkártyát, tehát láthatják a havi hitelkártya forgalmat, s így azt is, hogy a megajánlott hitelkeret ehhez kevés. Egyébként csere lett volna nálam is, tehát az igényelt keret jóváhagyása és a pozitív tapasztalatok után a BB-nél megszüntettem volna a kártyát. Így jártak, náluk továbbra sem generálok forgalmat, csak kihasználom az ingyenes számla előnyeit.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2012.04.07. 10:44:56

ráké' nem spórolsz 2hónapot és nem kell hitel...????
felveszel 3at,5öt fizecc vissza...
türelem...

Chamea 2012.04.20. 01:25:15

Hiányos a poszt.

Egyrészről nincs leírva, hogy mekkora a munkaviszony(mert hitelt CSAK ÉS KIZÁRÓLAG akkor adnak valakinek, ha TARTÓS MUNKAVISZONYA van és legalább 3. hónapja TELJES, 8 ÓRÁS ÁLLÁSBAN dolgozik(PRÓBAIDŐ NEM FIGYELEMBE VEHETŐ!!!)).

Minimálbérnél függ a kiadásoktól, függ a gyerekek számától, volt-e nem befizetett számla(elmúlt 1-2 év), az elmúlt 1 évben volt-e a posztoló munkanélküli, élettársi/házastársi kapcsolat be van-e jegyezve(nem véletlenül!! Jogi szempontból az élettárs/házastárs automatikus kezes). stb. Ezt mind nézik. Hiányos a poszt erősen, sok információ hiányzik innen.
süti beállítások módosítása