Tékozló Homár

Szigetelésbarmolás a lakótelepen

2012.07.16. 15:25 | jackyll | komment

Máté nagymamájához egyszercsak beállított egy csapat, akik azt állították, hogy 60 ezer forintért tutifixre szigetelik az ajtót, ablakokat. Végül csak az ajtót kellett cserélni utánuk. A KSZ Window Kft-t amúgy a Békéltető Testületek oldalán is jegyzik vállalkozási szerződés nem teljesítése címkével.

Szeretném megosztani veletek a nagymamámmal történteket, mert talán segít megelőzni, hogy más hasonló korú és helyzetű időseket ne verjenek át. A 83 éves nagymamám egy panel garzonban lakik egy 10 emeletes tömbben, az egyik nap bekopogtak az ajtaján a KSZ Window kft.-től miszerint, ők nyílászárók felújításával illetve cseréjével foglalkoznak, illetve tudnak segíteni, hogy a fűtés számla is kevesebb legyen. Naiv módon a nagymamám beengedte őket a lakásba, felmérés maitt...

A fickók elárasztották a lakást majd "tudományosan" megalapozott felmérést követően, kiállítottak egy "vállakozási szerződés" nevű papír fecnit, amire macskakaprással ráírták az elvégzendő feladatokat. Illetve meghatároztak egy 60 ezer forintos tételt az elvégzendő munka díjaként. Előre kellett kifizetni 30 ezer fornitot, mint megbízást a majdani munkálatokra, erről semmilyen elismervényt, számlát egyebet nem adtak. Majd leírták a fecnire, hogy valamikor májusban majd eljönnek, hogy elvégezzék a továbbiakat is. Tehát eddig 30 ezernél tartunk, de semmit nem csinált a KSZ Window Kft. Ekkor én próbáltam elérni a "vállalkozási" szerződésen feltűntetett számot, az úriember azóta sem hívott vissza.

Az egyeztetett időpontot (valmikor májusban...) nem betartva, jóval később megérkezett a brigád, ami 6 (!) embert jelentett, elárasztották ismét a 28 négyzetméteres lakást és elvégezték a munkát ami összesen 60 ezer forintot kóstált, és az következőkből állt: az ablakokra ragasztottak egy kb. 300 forintos műanyag szalagot szigetelés gyanánt illetve lekaparták a bejárati ajónál lévő eredeti szigetelést (amit nem értem minek csináltak...), így most 1 centis rés tátong az ajtó illetve az ajtó félfa között. Ekkor kellett kifizetni az előlegen felül a további 30 ezer forintot az előbb említett "munkákért",tehát összesen 60 ezer forintot. Természetesen ismét nem kapott a nagymamám semmilyen számlát, nyugtát bármit.

Öröm az ürömben, hogy nem vittek el semmit a lakásból (legalábbis a nagymamám nem vette észre), illetve azóta sem törtek be, illetve esett senkinek sem bántódása. Azóta ki kellett cserélnem az ajtót, illetve az ablakokat is meg kellett csinálnom...

köszönöm KSZ Window Kft.!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mylady 2012.07.16. 21:14:11

@Don Quixote de la Ferko: Azért megnézném én azt a nagymamát, akit egy ilyen felszólítás visszatart attól, hogy beengedjen fűt-fát.

Mylady 2012.07.16. 21:22:16

Csak egy példa: nálunk a lépcsőház ajtaja kívülről kóddal, belülről gombnyomásra nyílik. És persze mindkét irányból kulccsal is. Nemrég elromlott, csak kulccsal lehetett nyitni. 80+ szomszédnéni kitámasztotta egy féltéglával. Pont arra jártam, rákérdeztem, megmagyarázta: mert nem tudnak bejönni (akárkik), ha csak kulccsal nyílik. Mondom, helló, pont az a zárt kapu lényege, hogy ne tudjanak akárkik bemenni, csak azok, akiknek van kulcsuk a kapuhoz. Nem sikerült meggyőzni, de felküldtem a lakásába és eldugtam a féltéglát.
Nem tudom miért, de neki az volt az elképzelése, hogy a lakókat segíti azzal, ha nyitva hagyja a kaput. És nem fogta, hogy azért van időről-időre betörés, mert állandóan nyitva van a kapu.

megamenn 2012.07.16. 21:31:52

Pár éve apám (még nem volt 70 )azzal fogadott: nicsak micsoda frankó kis ajtót rendeltem. Kérdezem hogyan, mikor, kitől, mennyiért. Nyíregyházi cég ( szegediek vagyunk ) kopogtatós kiscsajjal, két hónap múlva, előre 30, vége 120. Rendesen le volt papirozva, nézem az ajtót, ez bakker az ötvenezres akciós baumaxos. Na mindegy, hívom a hiénaszemétgeciket, mondom nekik ez nem volt szép. Pézetvisszanemadunk!!! válaszolják. Hát ezt a harmincast bebuktuk.
Később megcsináltatta valakivel hatvanért ( ugyanazzal az ajtóval )...buktával együtt olcsóbb volt, ha az eredeti "vállalkozást" vesszük alapul.
Amerikában az ilyen persze elképzelhetetlen.

V. 2012.07.16. 21:33:08

Már megint sírnak a milliomosok. Van akinek még ablaka sincs mert az utcán él. Tényleg bajban van ez az ország.

V. 2012.07.16. 21:34:38

@megamen: Élelmes a magyar kérem szépen.A simliseknek áll a világ.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.16. 21:42:34

lekellene nyomtatnom ezeket a posztokat, hogy amikor 70 éves leszek, kirakjam a hűtőre..hogy " figyusz, ezt itt olvasd el és ehhez tartsd magad te véntyúk"

venszivar 2012.07.16. 21:44:23

Én, úgy 3 hete beszéltem pár utcával arrébb egy szint úgy 81 éves bácsival, aki 40 ezer előleget adott egy "golyó álló" bejárati ajtóra. Még tud 2-3 "áldozatról". A csibész megdumálja az időseket, ad nekik frankónak tűnő pappírt az előlegről, várják 2-3 héten belül, de soha többet nem látták......
Egyszerű, könnyű pénz, mert hiszékenyek az idős emberek.

Kifordított kacagány 2012.07.16. 21:49:27

@Jokkura: kinyomják az egészet purhabbal, meg kap egy szegőlécet. biztos lehetsz benne, hogy még a 3 rétegű ablakodnál is jobban szigetel.

@ColT: az ilyen felragasztós okosságok csak 1-2 évig érnek valamit, azt is csak akkor, ha megfelelő profil és méret lett választva. egy fa nyílászáróhoz többnyire nem is egyfajta kell. ráadásul ha valahol kicsit feszül tőle a nyílászáród, ott vetemedni fog és több kárt okozol vele mint hasznot.
az egyetlen épkézláb megoldás a bemarásos szigetelés aminek a költsége tényleg kb 50-60e körül van.
a drága mamánál nem biztos, hogy a szigetelés miatt penészedik minden, meg kell nézni, hogy hol penészedik és miért és inkább célszerű azt orvosolni. persze egyszerűbb megoldásnak az is megteszi, ha 2-3 ablaknál kiveszi a szigetelés egy részét, hogy jobb legyen a szellőzés.

@Mylady: ej, hát hegeszd be azt az ajtót.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 21:52:21

@batgirl: Más világ lesz akkor. Tíz év múlva hologrammos szerelő ugrik majd ki a tévédből, és reszelni kezdi az ablakszigetelést.

Kifordított kacagány 2012.07.16. 21:56:20

@megamen: balek. hagyni kellett volna, hogy beszereljék, majd mikor kész, minőségi kifogással kellett volna élni, miszerint ez az ajtó nem olyan mint amit vállaltak, cseréljék ki. addig meg az ajtó marad és elhajtani őket. egy darabig biztosan izmoztak volna, de egy idő után úgyis feladják.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.16. 21:56:32

nem is lesz már tv
esetleg ablak se
ja, és a reszelőről ne is beszéljünk

Anomalocaris (törölt) 2012.07.16. 21:56:52

@ColT: Nem támadtak, elég mozdulatlanok voltak.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.16. 22:05:58

@Kifordított kacagány: a 70 éves háziasszonyt???????fene az izlését

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.16. 22:07:14

@agresszív kismalac: akkor most rögtön kirakom, ha nem felejtem el

Kifordított kacagány 2012.07.16. 22:11:56

@batgirl: hologramos szerelőnek nem mindegy? amúgy se tiltakozz, mire odáig jutunk, hogy hologramos szerelők járnak házhoz, addigra legalább 70 éves háziasszony leszel és nagyon fogsz örülni egy készséges szerel(t)őnek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 22:19:15

@ColT: na várjatok. Én a triplafalú üvegablakokra gondótam, nem holmi csíkragasztgatásra!! Az ismert, még ééén, saját magam is megcsináltam a régi szépidőkben. Oszt nem is fizettem magamnak semmit. Na jó, sör az volt. Na ez milyen.

Kifordított kacagány 2012.07.16. 22:25:05

@Kellemes Zérókomponista: azonos profilba tripla üvegezést rakni nem sok értelme van.

Megdobbent 2012.07.16. 23:54:37

tripla vasalatba 5x-os profil kell, abba 16 uveg. Ugy lesz rendben.

cicmen (törölt) 2012.07.17. 00:16:33

@venszivar: Én, úgy 3 hete beszéltem pár utcával arrébb egy szint úgy 81 éves bácsival, aki 40 ezer előleget adott egy "golyó álló" bejárati ajtóra.

Biztosan bujkáló háborús bűnös az öreg és félt a Zurofftól! :)kuruc.info/r/39/98739/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.17. 06:07:07

@Kifordított kacagány: Utóbbi lett.
Ha meg a szar gumitól vetemedik a fa ablak, ott már baj van. Anyámnál is az lenne a legértelmesebb, ha kicserélné műanyagra, mert amúgy meg téglaépület.

@Kellemes Zérókomponista: Én most keresgéltem ablakot. A 3 rétegűt kb. passzívházra vagy egyéb modern zöld huncutságra van értelme megvenni.

@Emberiségellenes háztartási gép: Kár :D:D:D:D

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.07.17. 08:38:53

Üdv

Nem értem az egészet pedig olvastam

1/A Windows kft megjavitotta a backdoor-t?
Milyen Windows milyen gép, a backdoor azért az ami, mert a Windows nem tudja "megjavítani"

2/ sűrübben kellene nagyit látogatni, nem utána sirni. Gondolom a 60ezret az unoka szerette volna inkább kiszipolyozni a nagymamábol azért düdörög

3/ Majd jön a gázművek, vagy annak nevében egy vállakozó és leirja hogy a tökéletes szigetelés miatt a gázkészülékek addig nem üzemeltethetők amig elszívó ventilátorokat nem szerelnek fel
Ujabb 60ezer!

Ez utóbbi valós esemény , a ház gázcső hálózat felújitása után!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.17. 10:41:53

@Kifordított kacagány: @ColT: természetesen teljesen új ablakra gondoltam, kerettel, tokkal, vonóval. Nagyon is van értelme normál házba megvenni, jobb zaj és hőszigetelés. Ott hasznos csak igazán. Nem is értem miért írod ezt.

Liping 2012.07.17. 11:00:43

Nagyimra egyszer valami ágyneműt sóztak rá drágán. Most már velem lakik, amikor egyedül van otthon, nem enged be senkit. Ha kopognak, csengetnek, nem reagál. Nem szabad hagyni, h becsapják.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.17. 11:10:28

@Liping: "Ha kopognak, csengetnek, nem reagál."

Minden reggel érzelmesen búcsúzz el tőle! Bármikor leéghet egy ház, mire a füstből rájön, hogy miért csengettek, rég késő lesz.

(Próbálom tanítani az embereket, hogy tartózkodjanak a szélsőséges megoldásoktól, de mindig van pár okostojás, aki jobban tudja.)

Liping 2012.07.17. 11:19:36

@atpijkamo:

"(Próbálom tanítani az embereket, hogy tartózkodjanak a szélsőséges megoldásoktól, de mindig van pár okostojás, aki jobban tudja.)"

Magam sem fogalmazhattam volna szebben.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.17. 11:20:16

@Kellemes Zérókomponista: "új ablakra gondoltam, kerettel, tokkal, vonóval."

Nagyon megéri. A zajvédelmet nem tudom, mert itt nincs mi zajt védeni. De a hőszigetelésnek nagyon odatesz, sokkal szebb, nem kell festeni, könnyű pucolni, billenthető...

Egy dolgot figyelmen kívül szoktak hagyni. Az újabb műanyag ablakoknak szélesebb a keretük, nem lehet a régi helyére betenni, ki kell vésni nekik az új helyet. Beszerelés után ytong téglából körbe kell szigetelni, hogy ne alakuljon ki hőhíd. Ennek hiányában nem csak a hatékonyság romlik, hanem kisebb is lesz az üvegfelület, sötétebb lesz a szoba. (Persze, ha nem vésem ki, a kisebb ablakot is körbetehetem ytonggal, legalább a hőhidat elkerülöm.)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.17. 11:27:01

@Kellemes Zérókomponista: Ja, csak volt, aki nekem ajánlgatta cseréhez. Tök megfelel a 2 rétegű is.

cicmen (törölt) 2012.07.17. 11:31:16

@atpijkamo: Az újabb műanyag ablakoknak szélesebb a keretük, nem lehet a régi helyére betenni, ki kell vésni nekik az új helyet. Beszerelés után ytong téglából körbe kell szigetelni, hogy ne alakuljon ki hőhíd. Ennek hiányában nem csak a hatékonyság romlik, hanem kisebb is lesz az üvegfelület, sötétebb lesz a szoba. (Persze, ha nem vésem ki, a kisebb ablakot is körbetehetem ytonggal, legalább a hőhidat elkerülöm.)

Részletek a Windows & Gates Kft. prospektusából!

cicmen (törölt) 2012.07.17. 11:38:38

@atpijkamo::))

Ez most nem neveccséges!
Ezzel a dumával tényleg át lehet baszni az öreglányokat.
"Azt akarja mama, hogy hőhíd alakuljon ki? Azt hiszi télen arra akaszthatja a beszedett muskátlit? Az egy nagyon veszélyes dolog! Tessék azonnal megrendelni a purfixozást, talán még nem késő! "

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.07.17. 11:48:49

@Liping:
Lhagyod a kulcsod, oszt csövezhetsz egy életen át, nagyi nem enged be

Max eljácca veled amit az okos kismalac a farkassal

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.07.17. 11:50:42

@atpijkamo:
A Hő híd az melyik folyón vagy tavon van?
GugliÖrsz nem mutatja!

Liping 2012.07.17. 12:04:28

@horex: nyilván nem hülye ő sem, és ha hallja, hogy én verem az ajtót, akkor reagál. Nem mellesleg van telefon is a világon...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.17. 12:21:08

@horex: Hőhíd:

Van egy 45 cm téglafalad. Ha a hideg be akar jönni, 45 cm-t kell haladnia, nagyon elfárad.

Beteszel egy 5 cm ablakot. A hideg kívül az ablak mellett megy be a téglába, belül rögtön az ablak mellett jön ki, így 5 cm-t kellett a téglában mennie, nem fárad el. Az ablak mellett a fal hideg lesz, penészedik, hűti a szobát. Ez a hőhíd.

Vésel egy 20 cm mély vájatot az ablaktoknak. A hideg az ablak mellett megy be a téglába, megtesz 20 cm-t befele, 5 cm, hogy megkerülje a tokot, 20 cm megint hogy kijöjjön az ablak mellett. 45 cm-t kellett a hidegnek megtennie, ugyanúgy el fog fáradni, mintha máshol a falon keresztül jönne be. Elkerülted a hőhíd kialakulását.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.07.17. 12:25:03

Én bioatomablakot használok.
Vezényszóra besötétedik,
majd észrevétlenül lebomlik.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.17. 12:25:15

@cicmen: "Azt akarja mama, hogy hőhíd alakuljon ki?"

Bzzz. Az a vetemedett, szimplaüvegű duplaablak úgy átereszti a hideget, hogy nem kell hőhíd kialakulásától tartani.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.07.17. 12:31:04

@Liping:
H avalaki veri az ajtót, honnan lehet tudni hogy az te, vagy másvalaki?

Másfelől meg elég jó hangutánzók vannak

Valami tutit találj ki hogy beengedjen a nagyi és át se vághassák

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.07.17. 12:36:09

@atpijkamo:
Értem én hogy gőzgép, de mi hajtya?

Szarazkoro 2012.07.17. 12:40:37

@ColT: Galambokkal (=repulo patkany) a tokom tele, nekem az erkelyajto melle feszkelt, 2 hetente 2 tojglit rakott. Eleinte kihajigaltam, de aztan gondoltam lesz nekem vallon ullo galambom (papagaj helyett) es felneveltem a 2 fiokat. Na lett is gangfight, hajnali 4-5kor minden nap, fel is szamoltam a feszket, halot is kifeszitettem, erre az egyik meg beledoglott a haloba. Se en se az also szomszed nem ertuk el...a ha'lot ami fennakadt a falon vhogy. Na azota meg nem akarom latni a dogoket!

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.07.17. 12:49:07

@atpijkamo: Igazad van. A szélsőségek nem jók. Minden szélsőségest agyon kéne verni!

Liping 2012.07.17. 12:50:21

@horex: Ok. Én marha elfelejtettem, hogy a homáron vagyok.

cicmen (törölt) 2012.07.17. 12:57:03

@horex: Értem én hogy gőzgép, de mi hajtya?

Szok kici kínai!

cicmen (törölt) 2012.07.17. 12:59:33

@Liping: Én marha elfelejtettem, hogy a homáron vagyok.

Nincs ebben egy kis arisztokratikus felhang? Nem kell lenézni minket! A puruttya sajnos most áll, különben láthatnád hogy ott még nagyobb idióták vannak!

Liping 2012.07.17. 13:02:04

@cicmen: Asszem nincs, csak kár volt belekezdeni bármiféle érdemi párbeszédbe, amikor itt az elsődleges a fikázódás. Ami amúgy szórakoztató máskülönben.
Puruttya álljon csak, az már többnyire sok nekem.:D

Rosszindulatú Vászka 2012.07.17. 13:03:53

És az a hőhíd cak 3D szemüveggel látható csak vagy szabad szemmel is?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.17. 13:08:18

@Dr. Szarazkoro: A fészkeket én is kiszórtam, de amikor már tojás volt benne, azt nem volt szívem :)
össze fog szarni mindent :S

Ami a képeken van galamb, azt barátnőm albérleténél fotóztam, ott a ház oldalában a betonpilléreken fészkelnek, senkit nem zavarnak.

cicmen (törölt) 2012.07.17. 13:16:26

@Rosszindulatú Vászka: És az a hőhíd cak 3D szemüveggel látható csak vagy szabad szemmel is?

Tiszta nyári éjszakán egy magasabb dombról észlelhető jelenség! :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.17. 13:17:07

@Liping: azt nem mondtad neki, hogy "mama, ha csöng a telefon, nem szabad felvenni, mert vannak olyan csalók akik telefonon keresztül is átvágják a mamát, belehúzzák minden féle agyamenet szerződésbe, (olvass homárt, hamár itt vagy) ugyhogy mami még akkor se tessék felvenni a telefont, ha én hívom. És ha dörömbölnek az ajtón, azonnal tessék hívni a 911-t!!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.17. 13:37:10

@batgirl: Szerintem ha alapos felvilágosítás után is önveszélyes a mama, gyámság alá kell venni.

Nagymamámnak fél lábbal a sírban is vágott az esze, mint a beretva. A nagynéném meg már 90 évesen se tudja néha, hogy hol van.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.17. 13:39:58

@Rosszindulatú Vászka: @cicmen: Lököttek. A hőhíd infraszemüveggel látható a legjobban.

Na, lehet leszállni rólam, meg a hőhídról, és azon kezdeni elmélkedni, hogy hány szintes a vízszintes.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.07.17. 13:40:03

Vazze, még el sem kezdődött a Sziget fesztivál és máris téma a szigetelés ? :)

Amúgy valaki megmondaná hogy 30..60cm átlagos minőségű betonnak mennyi a hő/pára áteresztési képessége? Mennyi ugyanennyi téglának?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.17. 13:43:44

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: szerintem két kiló három deka. a téglának is, csak annak gyorsabban.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.07.17. 13:49:27

@cicmen:
Tiszta nyári éjszakán"

akkor csak a szivárvényhídat lehet látni
Át kell menni ALATTA és szerencsét hoz

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.07.17. 13:51:24

@atpijkamo:
hány szintes a vízszintes."

Kevés adat!
Hány méterrel a viszint alatt és édes vagy tengervíz?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.17. 13:56:34

@horex: Eleve ott van elcseszve a dolog, hogy a föld - mily csoda - geoid alakú, úgyhogy nehéz a közepét definiálni is, nemhogy a magasságot kiszámítani. A tengerszint magasságának/mélységének meghatározása is sziszifuszi feladat.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.17. 14:04:42

@atpijkamo: francot. hát a tengerszint az vagy bokáig ér, vagy derékig, vagy nyakig, vagy elsüllyedek benne. azér ez nem olyan bonyolulut dolog.

2012.07.17. 14:24:30

pardon. aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha megbasszák.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.07.17. 14:27:55

@Szárnyati Gézа:
Köszi, igen jó referencia!
Durva, hogy 60cm betonra ugyanúgy 10cm hőszigetelő kell, mint 50cm km tégla vagy B30 vagy szigetelés nélküli 30cm Ytong...

Legközelebb építek házat betonból teszem, nagyvályog kockával középen és Ytong belső falazóval. Valamint 3m3 puffertartályos faelgázosító kazánnal és falfűtéssel/szolár rásegítéssel.

venszivar 2012.07.17. 14:28:29

@ColT: A "szarik ez rátok", üzeneted már majd olyan érthetetlen, magyartalan, amilyeneket az ámerikás fosadék haverod szokott írni.
Inkább a "szarik az rátok", lett volna a minden szempontból, főleg magyarul értelmes, érthető. Ja mit várhatok tőled, semmit. Tátott s pállott szájal hallgasd, olvasd a kintről jövő igen magvas s okoskodó "híreket". Azért ne legyélfeszült s ne remegjen a pofád széle, ló vagina.........:))):D

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.07.17. 14:33:35

@atpijkamo:
"hogy a föld - mily csoda - geoid alakú,"

Kedves Brunom!
Kérsz papot mielött máglyára mész vagy +oldod magad is az utolsó órákat?

venszivar 2012.07.17. 14:35:53

@cicmen: Beszéltem az öreggel s magához húzott s megsúgta, hogy hitler alatt, még ifjonc volt, DE 56'-ba segbe kúrt néhány whitthner marcsi féle rihannát.:)
Azért attól tart, hogy vissza vesznek a 273 000 Ft nyugdíjából. :)
Akkor ő most háborús bűnös ? Az nem háború volt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.17. 14:47:43

@horex:

- A Föld lapos
- gömbölyű, de a világ közepe
- a nap a világ közepe
- a tejútrendszer a világ közepe
- végtelen a világ, és teli van galaxisokkal
- volt a világnak kezdete, egyre tágul
- tágul, sőt gyorsulva tágul
- ... és mi jön még?

Szerencse, hogy nem minden felfedezésért szenesítettek el egy-egy gondolkodót.

Szarazkoro 2012.07.17. 16:39:40

@ColT: ha nem hallod be oket a hazba akkor jo :)
Tegyel a feszek ala 1 lemezt, a falhoz erositsd (ugy mint 1 polcot kb)az felfogja es nem szarnak ossze mindent. En is ezt alkalmaztam a fecskeknel :) Nalam a galamb a foldre feszkelt. A marhaja.

Xezs 2012.07.17. 16:42:26

@V.: boruljunk össze és sirassuk az utcán élőket

és köpködjük le azokat, akiknek lakásuk van

azért a milliomos meg a lakástulajdonos kicsit messze áll egymástól

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.17. 16:49:24

@Xezs: "a milliomos meg a lakástulajdonos kicsit messze áll egymástól"

Hát igen, egy olyan bő nagységrenddel. A milliomos legfeljebb egy használt autót tud venni.

Xezs 2012.07.17. 17:13:10

@atpijkamo: a köznyelv nem a lakástulajdonosokat említmi milliomosként függetlenül attól hogy a legótvarabb lakás is 5-6 millióba kerül

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.17. 17:14:37

@Xezs: Stimmt. Csak feldobtál egy labdát, amit leütöttem. Nincs harag?

venszivar 2012.07.17. 17:29:27

@atpijkamo: Csak óvatosan ! Nehogy beleszaladj egy virtuális csínybe.......
Figyelj oda, óvatosan, az isten szerelméért, nehogy kibicsakoljon a bal hátsó v. jobb bokácskád.
Ugye nincs harag ?

Xezs 2012.07.17. 17:43:38

@atpijkamo: Ez nem labda volt, hanem szándékos félreértelmezés részedről. Nincs harag.

Kifordított kacagány 2012.07.17. 20:06:29

@ColT: miért lenne baj? ha valami folyamatosan feszíti, akkor a fa deformálódik, az már csak ilyen. nem kérdezi meg, hogy mitől.
a műanyag ablak egyetlen előnye, hogy nem kell festegetni, gondozásmentes. megfontolandó előny, de nem biztos, hogy megéri cserélni.

@Kellemes Zérókomponista: az új ablaknak nem ugyanakkora a profilja, ha mégis, akkor nincs sok értelme. nem az üveg szigetel, hanem a közte lévő gáz, így nem elég a rétegek számát növelni, a szigetelőréteg vastagságát is kell. más kérdés, hogy megéri-e a többletráfordítást az amennyivel esetleg jobban szigetel. szerintem nem. persze ha a pénz nem számít....

@atpijkamo: ez így jól hangzik, csak kár, hogy az ablak amit lecseréltél az sincs bevésve. meg talán az is, hogy a hideg nem fogja kerülgetni az ablaktokot. emiatt aztán mindig lesz egy terület az ablak körül, ahol a harmatpont beljebb kerül. penészesedni meg nem azért fog mert hőhíd képződött az ablakcsere miatt(hőhíd korábban is volt), hanem azért, mert nincs szellőzés.

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: legközelebb inkább a föld alá építkezz, annál jobbat még nem találtak ki.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.17. 20:13:53

@Kifordított kacagány: "az ablak amit lecseréltél az sincs bevésve."

Az kevésbé volt besüllyesztve. De jobban is átengedte a hideget, úgyhogy nem alakult ki külön hőhíd, úgy volt kerek az ablak kialakítása.

Kifordított kacagány 2012.07.17. 20:54:35

@atpijkamo: ez azért nem így működik. amiről itt szó van, az egy geometriai hőhíd és függetlenül attól, hogy milyen a nyílászáró létezik. akkor is, ha a huzat ki-be jár az ablak résein, akkor is, ha utólagos szigeteléssel megszünteted a szellőzést és akkor is, ha lecseréled az ablakot. az, hogy hol és milyen mértékű a párakicsapódás, az egészen más téma és nem biztos, hogy a hőhíd "megszüntetése" rá a megoldás.
példának okáért az ytongos felfalazásod eredménye lehet akár az is, hogy az ytong tégla mögött fog penészesedni a fal, de akár az is, hogy a sarkokban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.17. 21:07:43

@Kifordított kacagány: Se mérnök, se kőműves nem vagyok, én ennyire tudtam megérteni.

A híhidat én úgy értem, hogy a környezettől eltérő (jellemzően alacsonaybb) hőmérsékletet hoz létre. Ha ott egy ablak, ami pár négyszetméteren úgyis 5 fokkal hidegebb, mint a fal, tök mindegy, hogy mellette is 5 fokkal hidegebb a fala "hőhíd" miatt. Ha nem lenne, akkor ablak hűtené le.

Xezs 2012.07.17. 21:24:00

A hőhidat meg az izomból történő szigetelést manapság túlértékelik, viszont a lakásban képződő párát alul.

Ezért van az, hogy a nagyokos lakástulajdonos beszerelteti a fa nyílászáró helyett a (túlságosan) jól szigetelő műanyag ablakot, és csodálkozik, hogy azóta penészedik.

A penészedést nagyon sok esetben ugyanis az okozza, hogy a párának nincs hol távoznia a lakásból. Ilyen lakásokban pl. télen a kimosott ruha is több napig szárad, mert már nincs hova párologni. A szellőztetés meg nem elég.

Lehet már kapni olyan ablakokat, amikbe be van építve a higroszabályozott résszellőző, na olyat kell venni. Ha nem elég, akkor meg egy aktív komponenst (higroszabályozott ventilátort) mellé.

Kifordított kacagány 2012.07.17. 21:52:05

@atpijkamo: hát ha mindegy volna, akkor senki nem cserélgetné az ablakait:)

amúgy meg jó példa az utólagos szigetelés. ha úgy csinálják ahogy kell, akkor ugye csak a külső ablaktáblákat szigetelik, hogy befelé szellőzni tudjon és ne csordogáljon literszám a víz az ablaktáblák között. hideg időben le is csapódik szépen a víz az üveg belső felületén, ugyanúgy mint akkor mikor még nem volt szigetelve. a szigetelésnek köszönhetően viszont megszűnt a szellőzés, magasabb lesz a belső páratartalom és minden más hidegebb helyen(jellemzően nyílászáróknál, sarkokban) ez a pára le fog csapódni ahogy eddig is tette. csak hát ugye most valamivel több lesz belőle, ami nehezebben párolog el, aminek meg az az eredménye, hogy folyton vizes lesz a fal és megjelenik a penész. akkor most az a probléma, hogy kialakult egy hőhíd(mert ugye nem változtattunk ezen a téren semmit), vagy az, hogy nincs szellőzés? szüntessünk meg minden hőhidat(mert meg lehet) és toljuk ki az összes kényes helyen a harmatpontot amennyire lehet, vagy gondoskodjunk szellőzésről? én inkább az utóbbira szavaznék.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.17. 21:58:26

@Kifordított kacagány: Nem kell légmentesen szigetelni, csak a nagy huzatot csökkenteni. Ezt sokan nem értik.

Valódi megoldást az ablak cseréje jelent, olyanra, amin keresztül (az üvegen keresztül) kevesebb hő vész el.

Olyat is láttam, hogy egy külső üvegfelületet erősítenek fel kerettel, ezzel mintegy 3 réteges ablakot csinálnak, állítólag nagyon sokat segít.

Kifordított kacagány 2012.07.17. 22:00:52

@Xezs: hát igen, a másik oldala a dolognak az, hogy ezek a hiperszuper 3 rétegű ablakok már mind szellőzővel készülnek, így főleg szükségtelennek tűnik eléfalazgatni.

Kifordított kacagány 2012.07.17. 22:19:44

@atpijkamo: a ragasztott üveg is csak 3mm-es. sokkal többet számít az ablakprofil szigetelése.
elsőre jó ötletnek tűnik egy külön üvegfelület(én polikarbonátban gondolkodtam) felszerelése, de egyrészt drága, másrészt elég körülményes a takarítása, hogy a szellőztetést már ne is említsük. ezt a megoldást már évekkel ezelőtt elvetettem.

Xezs 2012.07.17. 23:05:00

Mindenféle reklám nélkül, ez a cég írja le a legjobban, hogy mitől is alakul ki a penész leggyakrabban.

peneszmentesites.hu/index.php?oldal=8

Felhívnám a figyelmet erre a részre:

"A hõhíd minden épület természetes velejárója!"

VT Man 2012.07.18. 12:02:51

Méghogy szegények a mai nyugdíjasok???!!

Érdekes, nekem nem lenne zsebből 30 ezrem, amit csak úgy odaadnék holmi ajtón beeső, ismeretlen munkásoknak!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.07.18. 12:40:59

Azt azért még az itteni hőszigeteléses beszélgetésekhez hozzátenném, hogy szellőztető rendszer kell a műanyag ablakokhoz (a résszellőzés néha kevés lehet, ha kevés az ablak=>részsellőző felület), mégpedig hőcserélős
(a távozó levegő átadja melegét a bejövő friss levegőnek).
Praktikusan annak a levegőnek egy mechanikai és ionizációs (újabban plazma de gyakorlatilag ugyanaz) szűr.

Esetleg lég- vagy sörkollektor is rásegíthet.

Persze ez barkácsolással is megvalósítható, részemről a hőcserélő alkotója egy 5nm 0,5mm-es vastagságú vörösréz lemez lesz (korábbi projekthez: pálinkafőzőhöz vásárolt), polikarbonát lapok között. A ventilátort napelem/éjszakai áram hajtja és az egész hóbelebanc a padláson foglalja a helyet.. Plazmaszűrőt még nem tudom hogy csinálok, de a mechanikai szűrőt UV-AB fénnyel tudom kezelni a kisebb mechanikai szűrést meg sztatikus töltéssel csapdába tudom ejteni.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.07.18. 12:49:06

@Kifordított kacagány:
"legközelebb inkább a föld alá építkezz, annál jobbat még nem találtak ki. "

Gondoltam rá, a szellőzést meg 10m körüli kürtővel, hogy ne kelljen ventilátorokkal szellőztetni. Vagy legalább zöldtető (lefüvezett).

Ha tanyám lenne bele is vágnék, de itt városban nem nyitottak a tervezők a modern megoldáshoz. Konkrétan Bpen tilos a föld alatt lakás, mégis rengeteget hirdetnek "szuterén lakás címén.."

Vagy durva drága lenne, mondjuk a zöldtetőt egyébként is 35-ös I gerendával merném csak elképzelni, méterenként

Kifordított kacagány 2012.07.18. 14:23:32

föld alatt mindenképp kényszerszellőztetést kell alkalmazni. biztos ami ziher

Megdobbent 2012.07.18. 23:59:19

A szuteren az gyiksag, egy hetet voltam olyanban, na reggel arra fuggony huzni, hogy emberi labak jonnek-mennek az egyszer szar, masodszor az a szar, amikor nyitott ablaknal kutyat setaltatnak, az meg bedugja a fejet, hogy nahello.

Hola (törölt) 2012.08.08. 13:15:39

"..felmérés miatt.." - helyesen felmérés végett

K.teknőc · http://www.homlokzatihoszigeteles.hu/ 2013.04.25. 21:54:26

Szép egy brigád! Magyarán az első lóvé ment a zsebbe, második meg a munkásoknak!
süti beállítások módosítása