Tékozló Homár

A HP cserenyomtató karcos volt

2012.08.06. 15:01 | jackyll | 182 komment

hpcserenyomtato.jpg

Naiv ügyfél megkapta az azonnal elromlott nyomtatója helyett a cserét, de ezen meg az érintőképernyő van összekarcolva. A HP csak a harmadik hibás példány után akarja visszaadni a pénzt:

2012.07.30-án (hétfőn) írtam Nektek a HP Photosmart 5510 nyomtatómmal való kálváriámról. Azóta megkaptam a csere nyomtatómat, amelyet a PCX  ügyfélszolgálatán vehettem át levelem elküldésének másnapján (a sors iróniája). Úgy éreztem végre fellélegezhetek, a probléma megoldódott: a HP egy vadonatúj készüléket küldött cserébe. Az érzés egészen addig tartott, amíg otthon ki nem bontottam a vadonatúj nyomtatómat - a még sosem használt készülék érintőképernyőjén keresztirányú horzsolások voltak, mintha valaki a körmével összekaristolta volna. Mielőtt bárki azt gondolná: nem, nem a védőfólia maradt a kijelzőn, azt  már eltávolítottam (mellékelek képet is, bár nem tudom meg tudjátok-e mutatni). Megpróbáltam a csíkokat először száraz, majd nedves puha ronggyal letörölni, de persze nem lehetett.

Mivel már megint elkövettem azt a hibát, hogy lejárt a HP ügyfélszolgálat munkaideje, így másnap ismét tárcsáztam a már jól ismert számot... ahol kérésemre, miszerint ezúttal már inkább a pénzemet szeretném visszakapni egy újabb, szinte hibátlan termék helyett, azt a választ kaptam, hogy ez nem lehetséges. Ugyanis az a HP saját belső előírása, hogy pénzt csak a harmadik csere után adnak vissza. Próbáltam a vonal túloldalán levő urat meggyőzni, hogy immár semmilyen HP termékre nem tartok igényt - elvégre eddig kettőből kettő volt hibás, ami azért elég rossz hibaarány - de ő hajthatatlannak bizonyult.

Jelen pillanatban a dolog ott tart, hogy hétfőn (2012.08.06-án) egy futárszolgálat hozza majd a cserekészüléket, és én eléggé tanácstalan vagyok, hogy mi a fenét is kezdjek vele. Mert az otthonomban látni, esetleg használni aztán végképp nem szeretném. Ha esetleg valaki szeretne egy zsírúj HP nyomtatót pár ezer forinttal a bolti ár alatt... név és cím a szerkesztőségben. :-)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cicmen (törölt) 2012.08.07. 09:26:05

@Manyecska: itt ülök fürdőruhában de még nincs kapás

Vedd le, azonnal lesz! Ha más nem, a rendőrök kapnak el! :)))

cicmen (törölt) 2012.08.07. 09:28:40

@Manyecska: Megyek kifekszem ma a medence partjára, egy szivarral!

??????

Sokat írjatok!!:)

Erre ne számíts, mert most megállt az eszem.
Minek a szivar?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.07. 09:31:25

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Kék légivadász :) Nálam is van ilyen az egyik postban :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.07. 09:34:39

@ColT: szépek! van egy piros is valahol, mindjárt megkeresem :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.07. 09:42:12

@Sün‼ ツ: nem kérlek, az fkk-k bosszantására csakazértis fürdőruhában maradtunk. megamúgyis. nem vagyunk mi bennszülöttek, kéremszépen.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.07. 09:46:48

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Ezek nem ikrek, te zsiráf!
Csak beszélgetnek a cserebogarak nemi életéről!
Hun a fotó az ikreidről?
Cicifixbenem ér ám!!!
Lássuk a puszta tényeket!!!44!nyóc!!

cicmen (törölt) 2012.08.07. 09:52:01

futárszolgálat hozza majd a cserekészüléket, és én eléggé tanácstalan vagyok, hogy mi a fenét is kezdjek vele. Mert az otthonomban látni, esetleg használni aztán végképp nem szeretném.

Akkor ne nyiss ajtót a futárnak!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.07. 09:52:03

@Sün‼ ツ: héló, ikres fotót az igasságos kollegina szokott szolgáltatni, nála érdeklőggyél.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.07. 10:00:01

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Ilyen piros nekem a táskámra ült tegnap :D (Gép meg nem volt nálam.)

A második kép meg egy 69-es póz :D

@Sün‼ ツ: Jájá, a jobbik fajta ikrekről ;)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.07. 10:02:17

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Olyanom má' van.
Most te jösszzzzzz!!!!

@ColT:
Pontossan.
Minden iker érdekel.
A nagyok nagyon érdekelnek.
Párosan szép az élet!
Meg hasonlók.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.07. 10:09:46

@Sün‼ ツ: na jó, bevallom én igazándibul pasi vagyok. de ha ennyire akarod, azért mégis belinkelem a fotót az ikreimről:

twitc.com/me/175305322/man-boobs.jpg

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.07. 10:22:57

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
A puding próbája az evés!
Mogyorózd meg, oszt meggyőződhecc!!!nyóc!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.08.07. 10:24:20

@cicmen: Mármint egy sportkocsis, de mégis sportos kőgazdag szivarral...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.07. 10:37:58

<ON>

Ebbe a nyomtatóba elktrónika van-e?
Mer akor azér nem jó!!!!nyóc!

</ON>

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.07. 10:50:55

@batgirl: na igen, a szemöldökét valóban kiszedhetné normálisabban, ez igaz.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.07. 10:55:49

@batgirl:
Az haggyán!!!!444!!
Még jó, hogy bele nem lépett!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.08.07. 11:49:01

@batgirl: Egy állítólagos román hír, amit az oszt'rákosoktól vesz át a higyüli-ügynökség. Kétfejű borjú nem volt?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.07. 12:03:34

@ColT: igen! posztot akarunk! de nem bankosat és nem hp nyomtatósat. ha szabad válogatni... :D

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.07. 12:10:16

@leonito77:
Hulyeséget kommentelsz, csakszólok

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.07. 12:14:10

a dolog ott tart, hogy hétfőn (2012.08.06-án) egy futárszolgálat hozza majd a cserekészüléket,"

Nos mi történt? Engem érdekelne mert ma már nekem hetedike van

cicmen (törölt) 2012.08.07. 12:21:55

@horex: a dolog ott tart, hogy hétfőn (2012.08.06-án) egy futárszolgálat hozza majd a cserekészüléket,"

Nos mi történt? Engem érdekelne mert ma már nekem hetedike van

Mi történt? Ez a poszt még egy hétig fent lesz, majd zsekil, vagy a másik anyaszomorító felteszi hogy "A futár által kihozott lézernyomató nem illik a szoba színéhez!"

cicmen (törölt) 2012.08.07. 12:22:51

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: hohó, dehát ez nő, nem férfi!

Van akinek mindegy! :)

cicmen (törölt) 2012.08.07. 12:24:40

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Mármint egy sportkocsis, de mégis sportos kőgazdag szivarral...

Akinek jó nagy a havannája! Ha le van csípve a vége, akkor tuggyukki!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.07. 12:27:52

- Hogy tudott megszökni a letartóztatott??? - kérdezi dühösen a börtönigazgató az őrt.
- Megszerezte a kulcsot, uram.
- Ellopta?
- Nos, az igazat megvallva: nem. Ultin nyerte, uram.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.07. 12:40:59

@cicmen:
Akkor majd lesz új poszt hogy szarul dolgozott a festő

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.07. 12:47:40

@horex: "@leonito77:
Hulyeséget kommentelsz, csakszólok"

De többnyire nincs igazad. Csakxólok.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.07. 12:52:10

@atpijkamo:
90% jósági arány jó nekem
:)
Azért irtam, mert ha veszek egy nyomtatót vagy bármi árút, elvárom hogy hibamentes és karctalan legyen

Az olvtárs meg komolyan irta, nem a szokásos "poszttolót szabad-e" stilus volt

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.08.07. 13:01:33

@cicmen: EU-parlamenti képviselő a Vatrából?
@horex: Komolyan gondolod, hogy ugyanolyan minőségi elvárásaid lehetnek a legolcsóbb árú és a legmagasabb árú termékekkel szemben?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.07. 13:01:39

@horex: Na látod! Tucc te. Ettől még nem lesz igazad, de így már lehet érvelni. A "hülyeséget beszélsz" ovis stílust igazán elhagyhatnád már!

Ha megengeded, rögtön válaszolok is. Ha veszel bármi árut, teljes joggal elvárhatod, hogy hibamentes legyen. Ezért is cseréli a HP. Másodszorra (talán) nem sikerült, ezért harmadszor is próbálkoznak. A poszt toló duzzogó "most már csak ezért sem kell" stílusára reagált @leonito77:

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.07. 13:02:07

úgy látom, más eszközöket kell bevetnünk.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.07. 13:03:51

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Igen, komolyan, a megvétel pillanatában
Mindegyiknek működnie kell és külsőre is éppnek kell lenni
A tartósság egy másik tényező, abban nem várom el hogy a gagyi addig működjön mint egy profi cucc

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.07. 13:05:31

@atpijkamo:
""hülyeséget beszélsz" ovis stílust"

Ezt pont itt a homáron Mlegeted?
:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.08.07. 13:06:46

@horex: Viszont a kedvezményes árú áruk gyakran azért olcsóbbak, mert kicsit sérültek, de az nem zavarja a működésüket.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.07. 13:09:24

@horex: A seggfejek nem érdekelnek, veled viszont legtöbbször lehet értekezni. Már mikor nem gubózol be.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.07. 13:13:38

vettem egy orosz gyártmányú bordásfalat. kéket akartam, erre zöldet kaptam. szerintetek visszakülgyem???

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.07. 13:48:08

@atpijkamo:
Begubózok?
Ha arra gondolsz hogy ritkán vagyok itt, igen
Ha meg jövök, akkor a várható kellemes röhögésért jövök ide :)
Jót tesz a lelkemnek, ami kell most

De hol vannak már a kék IFA-k, a bográcsos kék szalag versenyek ideje, a Palkovicsnék,
"hol vannak a régi ízek?"

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.07. 13:49:37

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Fessd át pirosra, úgy küld vissza és aztán posztolj ide a Homárra hogy milyen szemetek

igazságos 2012.08.07. 15:11:26

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: mi az, hogy nem küldöd vissza, te bunkó proli

szégyen

igazságos 2012.08.07. 15:12:52

Nyomtatót csak óccsót, tízezerér az Aldiból, nekem már 12 éves a HP-s nyomtatóm, de még működik, amibe 3-ér dupla ml-s nem eredetis patront is tudok venni

Na, erre varrjatok gombot.

igazságos 2012.08.07. 15:15:10

Amúgy meg addig felejtős ilyet venni, amíg nem WIFI-s, nemhogy 25-öt rákölteni egy ilyenre...

az volt már, minek otthon fotót nyomtatni, amikor 5-10 forintig is lehet nyomtatni cégeknél?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.07. 15:43:22

@igazságos: Ennyi.

Wifivel meg csak a szopás van. Egy multifunkciós cuccot meg nem cipelsz ide-oda, jó annak a káblosz.

igi1 2012.08.07. 15:45:59

@ColT: igaz is, wifis feleslegesnek tűnik, de jó lehetne mobilokhoz is, mondjuk még nem próbáltam, de ha vennék, ilyen lenne

de ha te mondod, hallgatok a bölcsebbre

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.07. 15:57:42

@ColT: enyim wifis, oszt szuperul megy, ilyen hpmulti. mivel 4 gépről nyomtatunk itthon, így ez volt a legjobb megoldás.

@igazságos: de teccik a ződ is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.07. 16:04:08

jackyll!!! éhes a homár. dobni kéne valami cafatot.

oncogito 2012.08.07. 16:47:03

Nekem csak egyetlen kérdésem lenne: miért otthon bontotta ki a csomagot?

Manyecska 2012.08.07. 17:15:48

@Sün‼ ツ: nem, nincs meg:)@cicmen: hát képzeld el kiesett a fél mellem egy jól sikerült víz alatti felbukkanás után, váááhhháá, mondjuk voltunk 20-an a 50x25-ös élmény!medencében..nade akkor is. Ja, és a víz alatt tök izgalmas dolgok vannak tudtátok??:) mindig búvárkodni szoktam..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.07. 17:16:47

@igi1: Ha amúgy pl. van egy wifis routered...?

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Még mindig router :) Vagy gépről megosztani.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.07. 17:34:22

@Manyecska:
Én is!
Különösen a bugyibúvár szakág a specialitásom.
Amúgy aqkkor te voltál a medence kínai királynője?
(gy.k.: Fél Csöcsek Intcs Üng)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.07. 17:45:40

@Manyecska: a jobb, a bal, vagy a középső? :D:D az csak akkor ciki, ha nem veszed észre, oszt esetleg úgy ülsz be az étterembe kajálni :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.07. 17:57:24

@Sün‼ ツ: te sün :) tudom, aszontad a múltkor, hogy te mostmár aztán soha többet nővel igába nem hajtod a tüskédet (éjjenek a képzavarok sokáig!), de szerintem mégis kéne neked egy cuki sünlány terápiás célokból. ismerek pár facér sünlányt, csaxólok :D

Manyecska 2012.08.07. 18:01:57

@Sün‼ ツ: jaja:D:D..@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: a jobb, nincs középen semmi bár ezt nem hiszitek el úccse. Namármost viszont a fiam egyszerre 3 csajt szedett fel kalandozásai során /16 évesek nagy mellekkel/ sza b..sza meg mondtam apád se virított így fénykorában :P! csak néztem mint hal a szatyorban!!!:) :O folyton együtt mászkáltak mindenhová:D..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.07. 18:10:13

@Manyecska: a zsebeit tömd ki latexalapú munícióval, bisztos ami bisztos! :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.07. 18:15:22

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Tankesün.
Terápiás célbó gyühet.
De az apakönyvvetzetőt kerülöm, mint az országutat!

@Manyecska:
"nincs középen semmi"
Ezt fejtsd ki bővebben, léccives!
Vagy akkor olyan ez, mint a parlament?
Vagy ez így hogy?

igazságos 2012.08.07. 18:26:03

@Manyecska: nagy mellek szónál hozzám viszonyíts, tudod, 95 C :) A nagy mellek 85 felett kezdődnek! Azok viszont lógnak is, hacsak nem szilikonosak!

@ColT: hogyne lenne, én választottam, ingyen megtérítette a biztosító, húszezerért. :) A wifiválasztásnál ügyelni kell, a szolgáltatód milyen csatornakiosztást használ, általában Annex B-s a jellemző, de van, aki Annex A-st használ, asszem az Invitelesek, de ebben lehet, tévedek, vagy azóta már változott

Akinek kell esetleg egy bontatlan csomagolású T-s modem, az szóljon, adok. :)

Nagyon meg vagyok elégedve vele már két éve, ezért gondolkodtam a wifi-s nyomtatón.

igi1 is én vagyok, mert be kellett regiznem a comment.comra kitiltatni magam. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.07. 18:39:15

@igazságos: ezt már a múltkor is kitárgyaltuk, a 95 csak a hátad méretét jelenti, nem a melledét. a mellméretet a kosárral mérik, ami monnyuk c kosártól kezdődően termetesnek számít. tehát ha monnyuk 75C, akkor egy egy szép vékony nőci nagy mellekkel. egy 95A meg egy kövér csaj kis mellekkel.

@Sün‼ ツ: házasodni 30 éves kor alatt tilos, utána is csak nagyon nyomós indokkal érdemes.

monnyuk igasságos is facér. ha krisztiánnak hívnak, szerintem nyert ügyed van nála :D

Manyecska 2012.08.07. 18:41:40

@igazságos:..az enyém 105 D, Múltkor aptival mértük itt /100-80-100 a további méretek/:) hát lógni nem lóg valamiér pedig diszkréten szoptattam mondjuk majd egy évig..és nem szilikon. Ráadásul. mondjuk most nem is 62 kg vagyok mint amennyi mindig voltam /174 centihez, elég gáz :P elég izmos alkat vagyok szerintem azér../@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: :D:D nem, ő rendes gyerek..!! /tényleg..még:D/ ellenben én narancsos-bronz színekben pompázok ha napozok /kínai lennék??/ sza ne panaszkodj a zöld bordásfal miatt!! visszaküldted?@Sün‼ ツ: a Parlamentben középen nem ülnek? nem, mer alszanak a padra borulva egyesek:( :D:D !

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.07. 18:46:14

@Manyecska: dehogy küldtem, a gyerek szülinapjára vettem :D ha visszaküldöm, akkor legfeljebb karácsonyra lesz belőle valami. szíp ződ, pont mekkfelel, meg lehet, hogy igazándibul türkiz, oszt ők se tutták eldönteni, hogy ez most zöld vagy kék :D

igazságos 2012.08.07. 18:46:47

@Manyecska: szerintem minden természetes mell lóg, ami nagynak tekinthető. 105 D? Én lemértem, egyszer volt 124, most 116 cm.

Nekem most a 62 kiló az álmom, jelenleg 71 vagyok, de tegnap kibírtam a víznapot, tervezem eszerint a fogyókúra szerint élni hátralevő életemet, meg persze a zumba. De nem lehetsz kövér, mert kinéznek, na. 78 kilósan lenni, nem volt leányálom, 75 is sok volt nekem, 168 cm magas.

igazságos 2012.08.07. 18:48:34

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ugye, alakul az első homár pár. :)

krisztiánok előnyben, de egyébként bőrszínűleg korrektek jelentkezhetnek nálam, mert, ha jól értelmeztem, a bőrszínűleg nem korrektek a bodzaszedők

igazságos 2012.08.07. 18:52:12

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: mellbőséget mondtam, a mell alattit még nem mértem, de le fogom, az is kell, elvileg.

itten van táblázat:

www.nlcafe.hu/oltozkodjunk/20050412/melltartomeretek/

Manyecska 2012.08.07. 18:56:17

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: b..meg virágkarónak később jó lesz!:D :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.07. 18:56:57

@igazságos: kinéznek, ugyan már. nem jó ez sehogyse. mikor hurkapálca voltam, azzal izélgettek, hogy mér nem hízok, meg egyek már többet. mikor végre híztam, akkor meg azzal, hogy miért híztam, amúgy jobb volt. ehh.

igazságos 2012.08.07. 18:59:23

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: mindig nyaggatnak valamiért, szegényke.

De rossz kövérnek lenni olyan szempontból is, hogy nem bírja a szíved, én legalábbis nagyon nehezen viseltem a dolgot.

amúgy soha nem a fogyókúra, hanem az utána következő szakasz az igazán veszélyes, hiszen ekkor hízza vissza az ember, amit leadott, nem lehet elengedni magad egy pillanatra se. Bár a zumba a múltkor sokat segít ebben is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.07. 19:06:46

@igazságos: na, azért nem volt ez nyaggatás, csak ugye évekig hallgatja az ember az egyik mantrát, aztán meg a másikat, oszt csak nézek, hogy wtf? sose fogyókúráztam, nem is szándékozom :)

balga dolog mindenféle kúrákkal nyaggatni magad. ezzel csak azt éred el, hogy még több kiló ugrik rád. elég annyi, hogy több sport, kevesebb kaja, több víz.

Manyecska 2012.08.07. 19:07:19

@igazságos: lóg, lehet, én nem veszem úgy észre, de legalább rá lehet fogni a gyerekszoptatásra!!:)

Leégett hát + szex = szadomazo :( :P !

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.07. 19:10:33

@Manyecska: hát mégis hogy nézne már ki ha égne állna???? :D

Manyecska 2012.08.07. 19:12:22

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ja a szilikonos olyan ha fekszik felfelé áll! Komolyan:D! tök vicces!!! :))
meg télen megfagy váááháááá:D:D

igazságos 2012.08.07. 19:13:43

@Manyecska: nyáron meg megolvad? :DDD

igazságos 2012.08.07. 19:15:14

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: most is azt csinálom, a titok, hozzá kell ehhez szoktatni magad, most ez zajlik nálam, én nem tudok koplalni

életmódváltás kell, na

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.07. 19:15:42

@Manyecska: vááá. eccer láttam képeket ilyen elbaszott, rosszulsikerült mellműtétekről. szegények, jól rábactak a szépészetre.

Manyecska 2012.08.07. 19:16:16

@igazságos: :P lehet! voltam szaunában, 80 fokot mutatott a hőmérő lehet szétdurran?:O :D :)))

igazságos 2012.08.07. 19:29:00

@Manyecska: azt tudom, hogy ha szilikonra esel, orvosi műtét a vége. :)

Manyecska 2012.08.07. 19:43:09

@igazságos: isten mencs hogy én magamba fogadjak bármit is /kivétel azér van!:D/ nem értem mért operáltassák magukat, férjemnek van 1 rokona, csajnak megcsináltatta a pasija a mellit:P, oszt a lámúrnak vége lett, csajnak nincs melója oszt a műmelleket asszem talán 5 vagy mennyi évenként /mindegy/ cseréltetni kell. Kíváncsian várjuk hogyan, miből fogja mer dolgozni azt toszik:( :D

Manyecska 2012.08.07. 19:45:14

Na nekem meg húzódik a hátamon a bőőőr, úgy teregetek mint egy 95 éves anyóka aki még össze is szarta magát...ráadásul..:P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.07. 19:51:51

@igazságos:
Derék egy méret!
Fotó van-e róla?

Krisztián

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Na ez at!!
A gravitáció.
Én is mindig ezt szidom.
Más okból kifolyólag, de ezt.
Ez a Newton eléggé betépett felhasználó vót!!!nyóc!!!

igazságos 2012.08.07. 19:53:09

@Manyecska: nagy árat fizetünk mi nők, a szépségért. Minden mű dolgot cserélni, karban tartani kell, vigyázni. A műkörmöt, szilikont, a hajat karban tartani, a testet, nem olcsó mulatság egyik se.

Egyébként én mellkissebbítenék egy-két számmal, persze 90-es azért megmaradjon, meg felvarratnám, de azt mondják, az is iszonyú fájdalommal jár, két hétig nem kelhetnél fel, a munkám meg nem olyan.

igazságos 2012.08.07. 19:54:31

@Sün‼ ツ: lesz, -7, 8 kiló múlva. Csak aztán beszélhetünk a randiról az erdőben! :)

Manyecska 2012.08.07. 20:10:45

@igazságos: én ezt sosem értettem, mi a jó ezekben a bazi nagy felfújt lufikban, nem is akarom. na jó éjt, most más programom lesz..

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.07. 21:02:57

@igazságos:
Jóvan, megegyeztünk.
Velem lehet tárgyalni!!!!kilenc!!
Rhyből 9 öra lett!
Mingyá fél teizenkettő!!!!kilenc!

Üdv:
Krisztién

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.07. 22:07:01

Hát vesztettek a csajok!
Ú, most szomorú vagyok.
De majd a fijúk helyreteszik!
Élő közvetítést hallottak a vízilabdameccsről.
Akkoris győzünk, vazze!
Majd a fijúk...

igazságos 2012.08.07. 23:38:32

@Sün‼ ツ: nem voltak kellően motiválva, na. Bezzeg, ha én ott lennék, a fiúk tuti nyernének!

Ha mással nem is, vizespólós mellversennyel buzdítanám őket! Kár, hogy szinte mindegyik nős! :)

apd (törölt) 2012.08.08. 10:15:05

miér' nem kérted hogy hagy próbálhasd ki ott helyszínen, hogy jó e, illetve miért nem nézted meg miután hazavitted? kapsz egy szar nyomtatót, majd mikor újat kapsz ránézés nélkül elviszed?
süti beállítások módosítása