Tékozló Homár

Lopással vádolták, mert a Humanic elé parkolt (frissítgetve)

2012.09.03. 16:24 | jackyll | 246 komment

Nem egészen világos mit hallucinált a soproni Humanic személyzete, akik feljelentették a rendőrségen naiv ügyfél rendszámát, amikor azt hitték, hogy lopás történt. Mint kiderült, lopás nem történt, de a rendőrök addigra már naiv ügyfél anyjánál jártak:

UPDATE: Apróbb kiegészítések bordóval kiemelve.

Az alábbi megdöbbentő eset néhány perce esett meg velem a soproni Humanicban, gondoltam, megosztom mással is, mire számítson, ha az üzlet elé parkol. Hirtelen felidulásból indultunk vásárolni, és ha már ott voltunk a Humanicba is benéztünk. Az üzlet előtt parkoltunk, miért állnánk távolabb? Néhány perc nézelődés után kijöttünk a boltból. Néhány óra múlva édesanyám hívott telefonon. Az édesanyám nevén van az autó, ezért hozzá mentek ki a rendőrök. Épp akkor jártak nála rendőrök: a Humanicban lopás történt, a feltételezett elkövetők az én autómmal távoztak.

Több se kellett, azonnal autóba ültünk és visszamentünk az üzletbe, ahol elképedve hallgatták a történetet, először tagadták, majd végül beismerték, hogy leadták a rendszámomat a rendőrségen, több másikkal együtt. Persze mondanom sem kell, hogy csak az én rendszámom feküdt az asztalon egy kis cetlire felírva. Állításuk szerint az üzletbe nem szerelhetnek fel kamerát, csak a bolt elé. Az pedig a bejáratnál parkoló autókat veszi.

Mint később kiderült, lopás valójában nem történt, azonban történhetett volna és ilyenkor ez a szokásos eljárás. (?????) Az üzletben néhány, lopásra előkészített táskát találtak (cetlik levágva). Hát köszönöm szépen, minden vágyam, hogy késő este rendőrök kopogjanak az ajtómon és lopással vádoljanak.

Persze a boltban a rendőröket nem akarták kihívni, ők mosták kezeiket, nem tehetnek semmiről, a rendőrök hibája, és a végén egy sem a nevét, sem a pozícióját megnevezni nem akaró “úr” üvöltve tessékelt ki minket az ajtón, mert záróra van, lejárt a munkaideje, jöjjünk vissza holnap és beszéljünk, akivel akarunk. Miért lennének ők a hibásak?

Végül a karbantartóval sikerült beszélni, aki az egészet intézte - miért a karbantartó intézi? -, megnyugtatott, hogy jelzi a rendőrség felé, hogy hiba történt. Bízom benne, hétfőn nem kopogtatnak a munkahelyemen is.

Persze én elhiszem, hogy meg kell fogni a lopásokat, de akkor szereljenek fel kamerát, vegyenek fel több embert, tegyenek a cipőkre lopásgátlót. Annyiféleképpen lehetne ezt kulturáltan is intézni, az ilyen felesleges atrocitásokat elkerülni és ártatlanokat nem vádolni. Most persze elvesztettek három törzsvásárlót, ne is menjünk többet - hangzott a válaszuk. Szóval a tanulság, ne parkolj a Humanic elé, ha nem akarsz lopásba keveredni, de jobban jársz, ha a közelébe sem mész többet.

Köszönöm, ha kiteszitek az oldalra, bízom benne, mások nem keverednek is kellemetlen szituációba.

Szebb estét.

Üdvözlettel
Eszter

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tobias2 2012.09.04. 06:14:20

Ezek a humanickék mér ilyen félmunkát végeztek? Én a helyükben feljelentettem volna a teljes parkolót, sőt szúrópróbaszerűen néhány debreceni, keszthelyi és siklósi autóst is, mert nincs kizárva, hogy lopás azok részéről is történhetett volna.

Manyecska 2012.09.04. 06:15:20

@Sün‼ ツ: én meg chilipaprikával a tüskéidet:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.04. 06:33:44

Na, reggeli spam :

kilatas.webuda.com/?q=node/283

Time lapse videó, Pécs egy napjáról :)

Andriana44 2012.09.04. 06:35:15

@kerekgabi:
Miért nem azt mondtad a telefonon a rendőrnek, hogy a magyar gárda vonul. Fél percen belül ott lettek volna.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.09.04. 06:38:23

@hagyma:

"senkit nem fektetnek foldre ha nem all ellen"

Ha nem áll ellen a parancsnak: "feküdj a földre!" :))

felcsúti kimdzsongil fan club 2012.09.04. 07:18:11

@kerekgabi! kis butus, ezt úgy hogy " ha jól látom az egyiknél fegyver, pisztoly van" az ég is TEKeseket fog szarni 2 perc múlva:-)))

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2012.09.04. 07:19:20

annyira bevannak tojatva a bótosok a tulaj által, hogy a Jahve-ban is tolvajt látnak!

anyahajókabinajtóhajtogató 2012.09.04. 07:59:41

A humanic egy legendásan szarrágó, gusztustalan, igénytelen cég. A cipőik szarok, az eladók baromarcú bunkók! Évekig biztonsági őrök voltak az üzletekben és meglepően jól végezték a dolgukat, most azon is spórolnak a szarrágó férgek.

vénszivar 2012.09.04. 08:02:30

@anyahajókabinajtóhajtogató: csak nem kirúgtak, mint b.őrt, hogy ilyen feszült vagy.......pedig, te jól végezted a dolgodat, ami dicséretes. :)))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.04. 08:09:58

szépjóreggeltkívánokmindenkinek

sweety 2012.09.04. 08:10:18

Most komolyan, ebből értett valaki valamit? Mert én nem....

p.a.r.t.i.z.a.n 2012.09.04. 08:10:46

@kerekgabi: Nem ezt kellett volna bejelenteni! Hanem mondjuk nagy számban gyülekező embereket "gárda" egyenruhában. Két perc alatt kimentek volna, talán még most is ott dekkolnának a rendőrök.

Tita nick 2012.09.04. 08:14:17

Ki az a barom, aki a Humanicban vesz cipőt? Két hónap múlva leválik a talpa, szakad, stb. Még a lopott cipőik se kellenének.

Manci néni, a szomszéd 2012.09.04. 08:14:29

Drágáim, cipőboltba csak lopott rendszámmal és parókában járunk vásárolni!

Manyecska 2012.09.04. 08:18:31

@batgirl: a rokonaid üdvözölnek!! reggel repkedtek rendesen megint:)) szia.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.04. 08:23:51

Mekkora cserencse, hogy nem a repülőtér, vagy a parlament elé parkolt.

Manyecska 2012.09.04. 08:28:27

@Rosszindulatú Vászka: nekem a nagybátyám egyszer hagyott a parlament előtt egy bevásárlókocsit:P:P oszt jöttek a tűzszerészek!!!:D:D ez még a miépes korszakban volt:D:D..

bgp 2012.09.04. 08:40:32

@Pierr Kardán: pontosan mi itt a kárösszeg?

pizzaboy 2012.09.04. 08:42:00

"Persze én elhiszem, hogy meg kell fogni a lopásokat, de akkor szereljenek fel kamerát, vegyenek fel több embert, tegyenek a cipőkre lopásgátlót."

ugyanmár!!! nem egyszerűbb, hogy az levonod az alkalmazottak béréből?? gondolkozz má'!!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.04. 08:47:55

@sweety: Sok akció volt és illik sajnálni a posztrollót! Különben negatív vagy meg bunkó. Tehát elég érthető!?

Új posztooooott vazzzeeeeg áááááá uuhrrrrrrr. Rrr. Hrrr.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.09.04. 08:49:48

Viszontkereset indítása, nem vagyoni kártérítés rágalmazásért és hitelrontásért. Pár évig elélsz belőle.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.04. 09:00:00

@Manyecska: óh, daliás idők. Mikor még a Stefán Csurek meg a Tyúkper Gombás bepaprikázott doktor osztotta az észet meg nagy bőszen hazaárulózott a Tisztességtelen Házban. Az mókás volt.

Dirty Lyle 2012.09.04. 09:12:15

@ColT: Ez jó.
Hol a cipőbolt?

Kockagolyó - a legjobb csúszógömb (törölt) 2012.09.04. 09:13:02

Cigányok vagytok bugazsebes szoknyával és lyukas kockaladával?

Netszamuráj 2012.09.04. 09:16:35

No, és milyenek az új cipők? Úgy még jobban esik a viselésük, hogy ingyen voltak! Még az a szerencse, hogy a lábatokon nem keresték őket a rendőrök, ahol voltak!

Rosszindulatú Vászka 2012.09.04. 09:21:38

@Manyecska: eh... már a régen minden jobb voltozás se ojan, mint régen.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.04. 09:22:22

MOndtam már, hoyg kaptam ajándékban egy ebook olvasót? Nos, nem jó. Beadtuk egy hónapja a szervízbe, tegnap kaptuk vissza, hogy semmi baja, de csináltak rajta egy szoftver frissítést. Hurrá. Természetesen most sem jó. áááááááá
Csak kicsit vagyok ideges.

Manyecska 2012.09.04. 09:25:57

@batgirl: jó az, csak közben az összes adatodat már leszívták róla, bankkártya stb. Na most legyél ideges! :D :) Ez így túl rövid poszt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.04. 09:27:28

@batgirl: Énnékem a harmincéves könyveim is működnek.
TéLleg.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.04. 09:30:20

@Kockagolyó - a legjobb csúszógömb: MyAudio MediaBook
@Manyecska: hüjeség, nem tartok rajta adatot

@agresszív kismalac: az enyémek is működőképesek, de mint írtam, ajándékba kaptam. szülinapi ajándék a kölyköktől

Rosszindulatú Vászka 2012.09.04. 09:33:50

@batgirl: sztem írjál a Homárnak az ügyben.

Csak ne legyen benne párom, meg pocaklakó, meg törzsvásárló, meg kupon, meg ejrópázás :)

Manyecska 2012.09.04. 09:33:53

Mért nem mondta posztoló a rendőr anyukájának izé a posztoló anyukája hóógy: NE MOST!! :)))))))) ?

Kockagolyó - a legjobb csúszógömb (törölt) 2012.09.04. 09:35:10

@batgirl: köszi az infot! Jó dolog amúgy, könnyű és elfér rajta az egész Szabó Ervin könyvtár :)

Manyecska 2012.09.04. 09:36:51

"Ottfelejtette a kislányát Budaörsnél egy autópálya-pihenőn egy osztrák nő, és csak Bécsben vette észre, hogy a gyerek nincs az autóban - közölte hétfőn az osztrák rendőrség.":P:P ?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.04. 09:43:38

@Manyecska: azér ez nem semmi valóba.szgény gyerek. még jó, hogy nem afrikába felejtette.

helianthus 2012.09.04. 09:45:29

@Rosszindulatú Vászka: de, de legyen!!!

@agresszív kismalac: :D nekem már van, ami nem is lapokra, molekulákra hullik (több mint 30 éves), de óvatosan lehet még olvasgatni.

helianthus 2012.09.04. 09:47:23

@Manyecska: negyed tízkor indultam a kutyusaimmal futni. Kivirgonckodtam magam. :)

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ezt most nem értem? Azt beszéltük, hogy én is szardinellát eszek ebben az időpontban? Ha nem akkor miért nem szabad ezt elfelejtenem?

Manyecska 2012.09.04. 09:48:09

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: igen, ezért nem kell a csomagtartóban tartani őket.. :P

Uriel 2012.09.04. 09:56:44

Feljelentés rágalmazásért?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.04. 10:07:20

@Dirty Lyle: Köf!
Cipőbolt? :D
3. jelenet, kicsit lefelé az úton... :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.04. 10:26:54

@helianthus: haggyad, csak bejelentette, a férfi agyjárás kevésbé (feleslegesen) furmányos!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.04. 10:30:03

"a végén egy sem a nevét, sem a pozícióját megnevezni nem akaró “úr” üvöltve tessékelt ki minket az ajtón,"

Szerintem a sportszerboltra ráférne némi kultúra- és kommunikációs fejlesztés, pl. a PEGAconsult-tól, személyesen Bánki Pétertől (www.pega.hu/ ) ...

Meg egy alapos átvizsgálás Sün!! kollégától - és nem mammográfiára gondolok.

jooasszony 2012.09.04. 10:40:25

Rettenetesen utálom ha tolvajnak néznek.
A megboldogult Corában vásároltunk "családilag" minden hétvégén. Egy szombaton, ilyen bevásárláskor a pénztárosnő(nem biztonsági felvigyázó) felszólított bennünket (csak bennünket senki mást ott a környéken nem )a férjemet és engem, hogy mutassuk meg a kézitáskánkat. Köpni-nyelni nem tudtunk és mutattuk a táskákat majd a hölgy a legnagyobb megrőkönyödésemre puszta kézzel bele is túrt.
A vásárlók könyvében hangot adtam annak a véleményemnek, hogy ez az egész nem volt vásárlóbarát és civilizált eljárás. Olyan jó két hónap múlva kaptam két sort, hogy jogukban áll ezt csinálni, mert sok a lopós.
Azóta , ha lehet kerülöm ezt a helyet..... de ha muszáj ott vásárolni, mindig összeszorul a gyomrom.

dr. Aullah 2012.09.04. 10:50:38

Elsimerték, hogy nem is történt bűncselekmény. Ha velem történt volna, én bepereltem volna őket... mi az, hogy meggyanusítanak, miközben NEM TÖRTÉNT SEMMI. Perelni, perelni, perelni...

anyahajókabinajtóhajtogató 2012.09.04. 10:54:32

@vénszivar: Nem talált. Felmondtam nekik és nem b. őr voltam hanem 10 évig annak a cégnek a tulajdonosa aki az őrzést biztosította.

Manyecska 2012.09.04. 11:15:33

KI HÍVTA KI A RENDŐRÖKET??

pjotr007 2012.09.04. 11:16:04

Kíváncsi lennék a valós történetre is.... Mert a rendőrség arra, hogy egy autó parkolt valahol amit nem is az adott bolt, cég jelent be, nem indít nyomozást.
Ez úgy megy, hogy a illetékes elvtárs a boltból feljelentést tesz a rendőrségen, ahol részletezve van, hogy mi tűnt el, mekkora értékben stb. stb.
de hogy arra, hogy a karbantartó bejelenti, hogy állt egy autó a parkolóban nem indítanak eljárást az biztos.
Amúgy meg a posztoló itt üvöltözne, hogy ha hozzá törnének be és a rendőrség nem ellenőrizné a háza előtt parkolót autókat pedig van róla felvétele, hogy kik álltak ott akkor.
Arra is le merném tenni az esküt, hogy a posztoló, ha abban a parkolóban a kocsijából lopnának ki valamit, itt háborogna üvöltözve, hogy a rendőrök miért nem mennek ki a rendszám alapján a körülötte állókhoz, akkor baromira nem érdekelné, hogy ártatlan emberekhez kopogtatnak be...
Tipikus primitív hozzáállás, ha hozzá mennek ki adatot gyűjteni, akkor rohadt mocsok rendőrök meg boltosok, ha tőle lopnak akkor meg miért nem lőnek a rendőrök halomra mindenkit 100km-es körzetben és utána kényszervallatnak...

helianthus 2012.09.04. 11:28:04

@Kellemes Zérókomponista: ja, értem. Akkor máskor előre jelentse be, mert hétfőnként 20:45-kor nem olvasok Homárt és így lemaradok a nagy bejelentésekről. Köfi!

Palestinenser 2012.09.04. 11:37:15

@jooasszony: tegyél a táskádba felhúzott egérfogót és viselkedj gyanúsan a Corában.
Neki joga van beletúrni a táskádba, Neked meg jogod van egérfogót tartani benne.

Manyecska 2012.09.04. 12:14:28

@Palestinenser: nem ám! nincs joga, csak belenézni! szép is lenne ha kotorászna:((

HgGina 2012.09.04. 12:32:03

Hatéreset, mert ha a humanicosok csak ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, és csak mellékes információként adták le a rendszámot, az nem büntethető.
De ha eleve úgy tették a feljelentést, hogy a te autóddal menekült el a tettes, akkor - mivel az autó nem volt bejelentve lopottként - szerintem megáll a hamis vád.
Arra pedig százezres nagyságrendű kártérítést követelhetsz.
Én a rendőröktől hivatalosan kérném ki a feljelentést, és ha konkrétan a te autódra tették, máris irány az ügyvéd és a bíróság. A humanic se más, mint egy drágán, kínai szemetet áruló banda.

Manyecska 2012.09.04. 12:46:37

@HgGina: nem kell ügyvéd se, manapság a bírósági ügyfélszolgálaton van néha ingyenes jogsegély és nagyon kedvesek, seperc alatt írhacc beadványt! Tudom, mert mostanában elég sokat írtam:(..
.
.
Ennek se füle, se farka!!! Mi értelme?? házkutatási engedéllyel nem rendelkezhettek ennyi idő alatt/?/, pechjükre nem is a kocsi tulajdonosa járt ott..akkor miért is mentek oda???
Hmm. Megindult a fantáziám.

pjotr007 2012.09.04. 13:28:11

@HgGina: Azért másnak ne adjunk felelőtlenül tanácsokat a tv-ben nézett krimik alapján.
Pláne ne ilyen baromságot...Semmit nem tudsz az ügyről...

közödeszed 2012.09.04. 14:23:20

csak a cigányok lopnak mi?? nagyon friss sztori mai ..bicikli bolt kisváros vidéken..boltos magyaráz egy vevőnek a bolt előtt én a teleszkópos villákat vizsgálgatom odabent (afféle törzsvendég vagyok a boltban) eközben látom hogy egy harmincas pasas szépen leemel a polcról egy hátsó váltót és besüllyeszti a táskájába (Shimano LX RD-M 580)..majd mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne ki akar sétálni..rászóltam kitört a balhé..hogy mit képzelek én hogy őt gyanúsítom. rendőrök kijönnek hirtelen meg lett a cucc feljelentés jegyzőkönyv mittomén..szóval ne cigányozzunk mert attól hányok...a humanic szereljen fel kamerákat meg csipogós kaput..a rágalmazás vétség a tényállás egyértelműen idevág, posztoló ne hisztizzen tegyen feljelentést..és sztem is a poszt kicsit egyoldalú..a Humanic verziója is kellene...

pjotr007 2012.09.04. 16:14:16

Még mindig nem kerek a történet, nemlétező bcs-re nem megy a rendőrség sehová, pláne, hogy se bizonyíték se kár se semmi.
Ráadásul a lopás előkészülete nem is bűncselekmény, max rongálás vétsége lehet a címke kivágása miatt, ha egyáltalán mérhető a kár.
Szóval még mindig hiányos a történet

vénszivar 2012.09.04. 17:56:02

@anyahajókabinajtóhajtogató: Akkor csak talált, hisz mint írod, ott voltál biztonsági őr tulajdonos........csak annyi a különbség, hogy nem is melóztál, "csak" számláztál, ezt valamiért sokallták, ezért kibasztak s te ezt sérelmezed. Jogod van hozzá.:)

Xezs 2012.09.04. 19:18:59

@batgirl: Ezt már írtam párszor kommentekben: manapság az ilyen szervizekben félhülye faszok dolgoznak akik a szoftverfrissítésre úgy néznek, mint valami magasztos isteni megoldásra, a javítási szakma csúcsára.

Annyira szánalmas szoftverfrissítéstől várni a csodát hogy arra nincs szó.

De ezek csak erre képesek. Még arra sem, hogy utána leteszteljék, hogy tényleg megszűnt-e a probléma.

Szoftvert frissíteni 80-as IQ-val is lehet, ehhez nem kell szerviz.

Mi ugyanígy kaptunk vissza telefont, szétröhögtem az agyamat, hogy mennyire idióták.

Xezs 2012.09.04. 19:23:15

@jooasszony: Te nem hallottál még a szúrópróbaszerű ellenőrzésről? Csak a kisebbségi komplexusosok basszák fel magukat az ilyesmin. Én röhögve vetném alá magam, persze csak akkor ha nem több 5 percnél.

Miért ne? A tolvajokat ki kell szűrni. A tolvaj nem csak a boltból fog lopni, hanem megpróbál tőlem is. Hát kapják csak el.

Én támogatom az ilyen eljárást.

Xezs 2012.09.04. 19:25:55

@közödeszed: túlérzékeny vagy

cigányozni jó!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.04. 19:45:28

@Xezs: visszavittem. A srác kipróbálta az ő gépén , és.....!! képzeld nála sem működött. Nagyon csodálkozott. És amikor újra elmondtam a hibákat, tágranyitotta a szemét, hogy ja, múltkor is ez volt a hiba. Na, ne mondja. és akkor mi a francért nem nézték meg ezt a hibát?????? nap alatt egy szoftver frissitésre telt össz-vissz? és utána nem kellene megnézni, hogy müxik e?????
óóóóó..q-ra ki vagyok akadva.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.04. 20:13:32

@batgirl: gyönyörűszépen beletáncoltál a fogyasztói fosfolyam szopóholtágába, Idegeskedj, megkérlek téged!!! Lásd már magad baszod..

Manyecska 2012.09.04. 20:15:47

@batgirl: na mint pontosan így jártunk egy monitorral, harmadszorra! vissza is kaptuk, valami próbaüzemelés alatt is volt de azt is csak fenyegetés árán sikerült elérnünk,.. szóval rohattidegesítő volt, vadiúj monyitor volt!!..:(

Xezs 2012.09.04. 20:16:44

@batgirl: Állítom hogy ezek azt hiszik, az átlagjúzer hanyattvágja magát a szoftverfrissítés hallatán, ami egyébként kb. 3 kattintás.

Bár lehet hogy van aki tényleg hanyattvágja magát.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.04. 20:27:42

@Xezs: azt mondja, hogy ő csak a szervízbe küldheti, de kérhetek gyorsított eljárást. Kértem! Erre mit látok?? a Jegyzőkönyv alján, ki van írva, hogy szervíz kb. 30 nap. azt mondja, hogy ezt ő nem tudja megváltoztatni. 08.03-án adtuk be, 09.03-án adták ki. ma 09.04-ke van. Ja, és 07.23-án vették a kölykök.
jó kis gép nem?

lordjim 2012.09.04. 21:01:52

@közödeszed: hát én meg a cigányoktól hányok,de nem azért mert cigányok,hanem azért mert koszosak,nem takarítanak,a saját szarukban fetrengenek,na ez az ami undorító bennük,nem beszélve a többi "jó"tulajdonságukról.

lordjim 2012.09.04. 21:22:12

@Sün‼ ツ: de szerettem a pálpusztait zsíros kenyéren,mondták is hogy:te büdös kölök

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.04. 22:26:14

@batgirl: Szeretlek. Imádlak. Az én kedvemért. Lécci! Írdmár rövid ível a szervizt! Mindig.

Xezs 2012.09.05. 00:57:05

@batgirl: Meggyőződésem, hogy a szervizesek a leglustábbak a világon. Még az útépítő munkásokat is megelőzik lustaságban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.05. 06:37:05

@atpijkamo:a szeretlek kölcsönös, de nekem jobban teccik hosszú í vel..

mindig..:DDD

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.09.05. 08:54:33

@batgirl:
kaptam ajándékban egy ebook olvasót? Nos, nem jó."

Ajándék lónak megnézted a fogát?

vénszivar 2012.09.05. 09:00:50

@horex::):D @batgirl: A fíjjjuk, "csak jó akartak" !

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.05. 09:19:11

@batgirl: @horex: Kivágtam egy 20x30-as falapot. Külgyek valakinek ajándék ebook olvasót? (Szervíííízbe nem jó tenni, mert átnedvesedik.)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.05. 12:29:36

@atpijkamo: hány éves kortól matróna egy matróna?

Manyecska 2012.09.05. 12:33:05

@atpijkamo: hadd örüljön, végül is sikerült a pótvizsgája. Ne basztassátok!!
:P

Manyecska 2012.09.05. 12:34:41

Ja és a szokásos eljárás ezentúl: odaparkol, őröket lelő, vásárol, fizet,kamerába középső ujj feltart, elégedetten távozik.. :D:D:D:D:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.05. 12:35:20

@Manyecska: hehe

@vénszivar: akkor még sem vagyok matrona..ez már jó hír:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.05. 12:36:01

@batgirl: köztiszteletben álló korosabb asszony (eredetileg patrícius asszony, családanya a régi rómaiaknál)

Hát mostanság szerintem hatvantól mindenképp. Nem kell hozzá nyuggernek lenni.

@Manyecska: Kinek sikerült mije? Neki megjött, neked elment? Semmit nem értek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.05. 12:37:29

@batgirl: Nem vagy matrjoska, csak hűzlak.

Majd jövőre. Ami késik, elmúlik.

vénszivar 2012.09.05. 12:49:11

@atpijkamo: Akkor @batgirl: , mégis az ?

Én nem csapom a szelet egy matrónának....brff. Gondolta, hogy 44.
Tévedtem ! ?

wowerman 2012.09.18. 14:59:16

@jooasszony: szar lehet a gyomrodnak. a hat évesen történt sérelmeken sem tetted még túl magad?

Hola (törölt) 2012.10.03. 13:52:13

@IP gyűjtögető: Gondolom, te a legtávolabbi parkolóba szoktál...
süti beállítások módosítása