Tékozló Homár

Nem az Államkincstár árulja az ezüstözött érméket

2012.09.03. 13:27 | jackyll | 85 komment

magyarkincstar.jpg

A Homár nem osztja Viktor aggodalmát, miszerint a Magyar Kincstár Kft. jelöletlen spamje nagyobb károkat okozhat, mint a Magyar Államkincstár, de valóban megtévesztő lehet a levelük fejléce, amiben ezüstözött emlékérméket reklámoznak:

Ma reggel 7 órakor vittem le a kutyát, amikor a lépcsőházunkban található összes postaládában egy-egy boríték virított (mivel sikeresen bedobni már nem sikerült nekik). Visszafelé kivettem a borítékot a mi postaládánkból, s már a lépcsők megmászása közben feltűnt, hogy itt megint egy átverésről lesz szó. Egyrészt az, hogy "Kizárólag a címzett részére" szól, tipikusan az ilyen direkt marketing szarokra jellemző, ráadásul címzett pont nem volt rajta, mindenkinek tömegesen szórták be. Másrészt a feladó a Magyar Kincstár, ami annyira hajaz a Magyar Államkincstárra, hogy garantált az átverés.

Kibontva a borítékot kiderült, hogy egy ezüst bevonatú emlékérmet akarnak ránk sózni, úgyhogy talált - süllyedt. Ezzel nem is lenne gond, hiszen mindenki abból él meg, amiből akar, de van itt pár dolog, ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül:

1. Ha már Magyar Kincstár Kft.-nek hívják a céget, akkor a borítékra miért nem írja oda a Kft.-t is?
2. Ki kézbesítette ezeket a leveleket? Éjjel fél egykor is kivittem a kutyát, az nem tudom, hogy akkor már a postaládában volt -e a levél, de hétvégén biztos kiürítettem már a szemetet belőle, szóval milyen komoly cég az, amelyik nem a postával kézbesíttet, hanem valamilyen fizetett droiddal?

A levél elolvasása után az is kiderül, hogy hihetetlenül arrogánsan, a címzettet hülyének nézve akarják beetetni az embereket: "Az érem szigorúan korlátozott, világszerte 15000 darabos példányszámban áll rendelkezésre." Lol. Persze, siessünk, mivel az amerikaiak és más népek majd biztos elkapkodják ezt a "legnagyobb tisztaságú ezüsttel bevont" s "legkiválóbb verdei minőségben készült" érmet. Aha.

Az interneten rákeresve láttam, hogy már az egyik hozzászóló korábban is jelezte ezt a céget itt, a Homár posztjának hozzászólásai között, de szerintem beszédesebb a Magyar Államkincstár közleménye.

Remélem minél többen megosztjátok ezt a levelet, s a nyakán marad a cégnek a sok hülye érméje, bár valószínű, hogy azért elég sokan mégis beleesnek a csapdájukba.

Üdv!
Viktor

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.03. 13:31:20

csak megmutattam milyen egy fejlett elsozes
amugy meg nana!
engem erdekel az erme
/ kutyuanak megy a hasa, hogy ejjel 1 -kor kell neki?/

helianthus 2012.09.03. 13:33:05

alapvetően egyetértek, bár ezen kicsit fennakadtam:
"nem a postával kézbesíttet, hanem valamilyen fizetett droiddal?"
A fizetett droid alatt a szórólapozó iskolásokat, munkanélkülieket, kevés fizetésből élőket érti-e a posztoló? Mert tudomásom szerint ők hordanak ki ilyeneket és nem túl jól vannak ám megfizetve érte. (én is szórólapoztam annó, tudom miről beszélek)

vendriner aladár 2012.09.03. 13:36:55

Gondolom aprópénzért lehet venni az érméket. Nem baj majd a Reader's Digestes könyveket ki lehet vele fizetni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.03. 13:38:32

@helianthus: en is, ha jol remlik valami szamlaleveleket teritettunk
jol jott egy kis mellekes es nem erztem magam droidnak
bar otthon mar minden munka droid aki nem bolcsesz vagy informatikus

Szarazkoro 2012.09.03. 13:38:53

Skandallum! Megy ez mar vagy 15 eve?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.03. 13:39:45

@helianthus: "milyen komoly cég az" ? Ettől még nagyon komoly cég is lehet, csak a menedzsment ismeri a Magyar Posta Zrt. dolgozói egy kis, de meghatározó hányadának az erkölcseit és gyakorlatát. Postás-e a poszt toló? Miért nem tanult tovább?
Amúgy a lényegben igaza van, az ilyen cégek vezetőivel és tulajdonosaival úgy kellene bánni, mint a vassal.

Zirowe 2012.09.03. 13:48:58

Droidok olcsóbban viszik ki, mint a posta és kevesebb "nyomot" hagynak hátra, ezért éri meg nekik.

England win The Ashes! 2012.09.03. 13:53:25

Azért anyagilag jól el lehetnek eresztve, ha a Szabadság téren van a cég központja.

bekbórd! 2012.09.03. 13:56:47

Ha a nyakukon marad, majd az Ajándéksorsolási Osztály küld újabb levelet, hogy nyertél, és ha rendelsz 2 arany színű érmét, megkapod az ezüstöt INGYEN.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.03. 13:57:18

"1. Ha már Magyar Kincstár Kft.-nek hívják a céget, akkor a borítékra miért nem írja oda a Kft.-t is? "

Komolyan kérdezted? :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.03. 14:01:39

@Dr Jozef Vengloš:

Összes üzlet a következő címen: Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország

Avis Autókölcsönző

1051 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 65 m D
+36 1 318 4158 ‎ · avis.hu

Arx Eqiuty Partners Kft.
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 1 302 9270 ‎ · arxequity.com

Noguchi & Peters Communications Central Europe Kft.
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 1 312 7289 ‎ · noguchi.hu

Amgen Gyogyszerkereskedelmi Korlatolt Felelossegu Tarsasag
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 1 354 4700 ‎ · infobazis.com
Ezek visszaigazolatlan adatok.

Bristol-Myers Squibb Kft.
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 1 301 9702 ‎ · infobazis.com

EGL Hungary Kft.
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 1 688 7806 ‎

Verizon Magyarország Távközlési Kft.
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 1 474 8246 ‎

SHAZA Ingatlanhasznosító Zrt.
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 1 302 9019 ‎

Proinvest Kereskedelmi Es Befektetesi Korlatolt Felelossegu Tarsasag
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 1 688 7830 ‎
Ezek visszaigazolatlan adatok.

Noguchi Porter Novelli
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 21 m K
+36 1 312 7289 ‎ · noguchi.hu

Atlantic Group Kft.
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 1 688 7815 ‎

InformVideo.com - Hungary

1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 20 967 3345 ‎ · informvideo.com

Falkenburg Corporate Finance Korlatolt Felelossegu Tarsasag
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 1 301 0520 ‎ · falkenburg.com
Ezek visszaigazolatlan adatok.

Medilux Ipari, Kereskedelmi Es Szolgaltato Korlatolt Felelossegu Tarsasag
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 1 688 7850 ‎
Ezek visszaigazolatlan adatok.

Magyar Kincstár Kft.

1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 40 888 333 ‎ · magyarkincstar.hu

Berlington Hungary Kft.
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 1 328 0047 ‎

Yellow Velvet Kereskedelmi Es Szolgaltato Korlatolt Felelossegu Tarsasag
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 30 931 9809 ‎
A hely végleg bezárt.

HAL2 Üzletszervező és Vagyonkezelő Kft.
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 1 302 9090 ‎

Hochtief Construction AG.
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 1 374 3090 ‎

Global Energy, Mining and Minerals Kft.
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 1 354 3700 ‎

Kozep-Europai Eromu Energiakereskedelmi Es Szolgaltato Korlatolt Felelossegu Tarsasag
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 1 373 1313 ‎
Ezek visszaigazolatlan adatok.

Computer Associate International GmbH. Képviselete
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 1 474 8222 ‎

Psi Cro Magyarorszag Gyogyszerkutatast Tamogato Korlatolt Felelossegu Tarsasag
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 1 555 6755 ‎
Ezek visszaigazolatlan adatok.

Raffinerie Matex Intertank Beteti Tarsasag
1054 Budapest, Szabadság tér 7, Magyarország 7,6 m DK
+36 1 474 8337 ‎
Ezek visszaigazolatlan adatok.

________________________________________

Azért jó ki offshore-lovagi tornát lehetne rendezni ott, a legyilkolt magyar fiúk-férfiak és a megerőszakolt magyar lányok-asszonyok emlékére meredező kőfallosz mellett...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.03. 14:02:03

LEGNAGYOBBB TISZTASÁGÚ EZÜSTtel bevont
nyomokban BÉLSZÍNt tartalmaz
ÚJszerű

juhaszvik 2012.09.03. 14:02:19

felmerült bennem néhány kérdés:

1. hogyan érti a posztoló a következőt: "mindenki abból él meg, amiből akar"?
2. mi a valódi problémája a posztolónak? hiszen átverős leveleket, trükkös reklámokat már 20 éve kapja a magyar postaláda.
3. ez a Viktor, az a Viktor-e? mert ha igen, akkor az megválaszolná az első két kérdésemet is...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.03. 14:08:26

@agresszív kismalac:
mások által SZÉPnek mondott
FIATALos(nak látszó)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.03. 14:10:59

amugy ha a Magyar Allamkincstarat osszzeteveszti a Magyar Kincstar kft-vel az meg is erdemli, bar szerintem az elobbitol sem kotelezo megvenni az ermeket, igy a problemat nem nagyon ertem
majd ha jon a Bekekolcson es kotelezo lesz, akkor szoljatok

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.03. 14:13:22

@agresszív kismalac: Alighanem valami térképen is rögzített ponttól 7, 6 m-re délkeletre. Van 65 m D, és 21 m K is.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.03. 14:15:38

Droidnak nevezni az olyan munkásembereket, akiknek esetleg az újság és a szórólapok kihordása az egyetlen munkalehetőség!
kabbe, te büdös tahó

Magyarázat: több olyan embert ismerek, akik ilyen munkát végeznek, végeztek. Nem azért mert azt a pályát választották, hanem kényszerből.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.03. 14:16:53

@bekbórd!: bennem ez Ajándékozási Osztály - mint aláírás - maradt meg. Rettentőmód felbaszó. Szeretnék a szemükbe nézni az értelmi szerzőknek.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.03. 14:19:52

@Kellemes Zérókomponista: Egyértelmű: Ott lehet ajándékozást intézni, ajándékot venni.

helianthus 2012.09.03. 14:20:28

@hagyma: mennyit kaptál érte, emlékszel-e? Én az első ilyen melómkor 80 f*/db díjazással dolgoztam. :)
Ha jól meggondolom, ez volt sikertelenségem első állomása.

*f=fillér az y generáció kedvéért)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.03. 14:22:47

@helianthus: végülis mi vezetett a Homárig? Idáig nem mindenki jut (le) el..
@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: na ja! Bár ez lenne.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.03. 14:26:03

@Kellemes Zérókomponista: Azt nem találom, de bebizonyosodott, hogy az az iparcikk, ami nem kínai, az hamisítvány(2008):

A Samlerhuset csoport története:

1686 Létrejön a Norvég Pénzverde; több tulajdonos, többek között a koppenhágai királyi udvar irányításával;
1962 A Norvég Pénzverde új tulajdonosa a Norvég Központi Bank;
1967 Hollandiában megalakul az E.D.J. van Roekel B.V (EDJ) cég;
1994 Megalakul a norvég vállalat a "Samlerhuset Norge";
1997 A tevékenység megkezdése Svédországban: 1998;
Norvégiában a székhelyet átteszik Koltbotnba (Oslo mellé);
2000 A tevékenység megkezdése Finnországban – cégalapítás a Finn Pénzverdével;
2003 A Samlerhuset Csoport megvásárolja a Norvég Pénzverde 50%-t;
Kizárólagos kapcsolat a FIFA-val a 2006. évi Labdarúgó Világbajnokság kapcsán;
2004 A tevékenység megkezdése Dániában; Kizárólagos kapcsolat a 2006. évi Torinói Téli Olimpiai Játékok szervezőivel;
2005 A tevékenység megkezdése Lengyelországban;
2008 A tevékenység megkezdése Kínában.

Tölgyasztal 2012.09.03. 14:26:59

A munka sosem szégyen. Rossz,h vannak oylan, akik szerint ez nem így van...
Szegény posztot író meg fogja érdemelni,h mindenki ronggyá szívassa!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.03. 14:27:47

@helianthus: komolyan nem emlekszem, egerben hordtam a csebokszari lakotelepen, azok nev szerinti levelek voltak,ha jol emlekszem tehat meg huzosabb, de amugy szorolapoztam is
rendes foallas mellett, vasarnap vagy hajnalban stb.
ilyen egy droid
sot mar gimnazium mellett ujsagot hordtam ki hajnalban...
munkarol jut eszembe ma itt majus 1-e van
/gyk Labor Day/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.03. 14:32:27

akrmennyit fizettek, tobb volt, mint a semmi
most is van part time allasom, ha a foallasom kicsit lassabb ne uljek itthon es homarozzak

helianthus 2012.09.03. 14:35:23

@Kellemes Zérókomponista: hát elindultam lefelé a lejtőn és csak csúsztam, csúsztam, csúsztam. Hát így!

@hagyma: én is középsuliban kezdtem az ipart. :) Ha úgy adódna, ma is bármikor szórólapoznék, a semminél tényleg jobb és még sokat sportolsz is közben. :D

Don Quixote de la Ferko 2012.09.03. 14:35:54

" hanem valamilyen fizetett droiddal?"

Ahogy elnézem, többek kívánságát fogalmazom meg azzal, hogy eljuss az életedben oda, hogy "fizetett droidként" kelljen dolgoznod a napi betevődért.

A hozzád hasonló mocskok miatt tart itt az ország.

É2I 2012.09.03. 14:43:53

Nem tudom, hogy min kell még fennakadni, hogy szórólapoznak.
Egyedül azért idegel még, mert ilyen szarokért vágnak ki hektárszám fákat.
Én pl. rendeletben szabályoznám, hogy szórólapot csak újrahasznosított papírra lehet nyomtatni. (Lehet, hogy így is van, akkor nem szóltam.)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.03. 14:43:54

Amúgy ki az a kretén, aki manapság szórólap útján terjesztett, ezüsttel futtatott érméket vásárol?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.03. 14:45:47

@helianthus: hat nem?
@Don Quixote de la Ferko: ejjel 1-kor meg hajnali 7-kor teleszaratja a kutyajaval a varost, nemhogy dolgozna, vagy legallabb alszana es ledroidozza a dolgozokat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.03. 14:48:58

@É2I: @agresszív kismalac: amugy ez nem szorlap tilajdonkeppen hanem level, csak nem a postan keresztul kezbesitettek, hanem kiadtak droidoknak, mert ugy olcsobb es a droid is jut kis penzhez
fejlettebb orszagokban nem nagyuon van kezbesitett szorolap, mert a postaladak be vannak zarva es csak a postasnak van hozza kulcsa
csaladi hazaknal mas a helyzet, de egy szo mint szaz nem nagyon alkalmazzak a modszert

vénszivar 2012.09.03. 14:53:45

neked odakint is bejött az élet :):DDD

Don Quixote de la Ferko 2012.09.03. 14:54:12

@agresszív kismalac:

Ha visszaolvasol, az aranyos posztban rájuk találhatsz.

É2I 2012.09.03. 14:54:25

@agresszív kismalac: Biztos van, mert amúgy nem hirdetnék. Gondolom néhány elszánt numizmata, aki kenyér helyett is érméket vásárol.
Sőt mondok valamit, még egyszer én is meggyengültem, amikor négyszögletű, ezüst ezer forintost kínáltak, mert az tetszett. Állítólag hivatalosan is fizető eszköz, de ezt kétkedve hiszem. Végül nem rendeltem, mert nem akartam azután névre szóló, legexkluzívabb ajánlatok hadait kiüríteni nap, mint nap a postaládámból. :)

É2I 2012.09.03. 14:57:36

@hagyma: Tudom. Sőt annyira, hogy az egyik leányvállalatunk konkrétan ezzel foglalkozik, csak annyi különbséggel, hogy számlákat kézbesítenek.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.03. 15:04:58

Kedves Viktor!

Oszt a kutyus jól van-e, rendesen-e székelt és az exkrementumt otthagytad-e, avagy hazavitted, mint a rendes, tudatos polgárok?

elwood 2012.09.03. 15:09:12

a cég helyében azonnal design-t váltanék

leégne a bőr a képemről, ha összekevernének a magyar államkincstárral

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.03. 15:12:56

@É2I: en is azt szortam annak idejen
egy hetvegen havonta es mar nem emlekszem mennyit csinaltam belole, de megerte mindket felnek
/talan kabel tv volt/
@vénszivar: hat igen, nem kell szerenykednem, jol erzem magam
de otthon is jol ereztem, aki dolgozik, nem rivnyakol
en voltam tanar, adoellenor es mosogato is, meg ezek szerint droid is
naes?:)

helianthus 2012.09.03. 15:14:09

Na látom, elindult a cunami a droidok védelmében.
Osztjuk szegény posztolót rendesen!*

* elnézést és elhatárolódást kérek!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.03. 15:14:50

@Rosszindulatú Vászka: szerinted ejjel 1-kor kereste a kutyaszart?:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.03. 15:17:22

@helianthus: sajnos hibazott mert maximum 3 esetben fogadjuk el a droid kifejezest
- ellenor
- parkoloor
- biztonsagi or
/ez sem tul szep dolog, de raszolgaltak es elnezest is kerunk a rendesebbektol, ha vannak/

helianthus 2012.09.03. 15:17:22

@hagyma: én egyszer Egerben egy ügyvédi irodában borítékoltam névre szóló leveleket (fősulisként). Ez a munka azért maradt meg, mert jól fizetett (bár itt összegre már nem emlékszem) és még kényelmes is volt, egy asztalnál kellett ücsörögni közben. :)))
Bár a nyolcadik óra ücsörgés után azért fájogatott egy kicsit a derekam, de kibírtam, akkor még fiatal voltam és bohó.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.03. 15:17:22

@hagyma: hát egy ennyire tudatos és rátermett poszter szted otthaggya azt a jó anyagot ebek harmioncaggyára?

Rosszindulatú Vászka 2012.09.03. 15:18:58

@hagyma: vélhetően a poszter ama sikeres polgárok közé tartozik, akik szerint a rabszolgák rabszolgájjanak, és neki szemetelni is szabad, mert őérte fizetik az uccaseprőket.

helianthus 2012.09.03. 15:19:53

@hagyma: persze ez igaz, hiszen azért írtam, amit, csak aztán már elszégyellem kicsit magam, hogyha a posztoló elolvassa és azt látja, hogy őt ekézzük a droidozásért, biztos szomorú lesz. És nekünk hovatovább semmilyen előnyünk nem származik abból, ha ő szomorú, akkor mi értelme az egésznek?

Rosszindulatú Vászka 2012.09.03. 15:21:48

Igazán röstellem, hogy én nem szórólapoztam diákkoromban. Azért nem leszek kititltatva ugye?

helianthus 2012.09.03. 15:25:01

@Rosszindulatú Vászka: azt nem tudom, kitiltanak-e érte, én fiszont nem szólok hozzád többet, az bezonyistenuccse így lesz!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.03. 15:31:25

@Rosszindulatú Vászka: hat ne legyunk gonoszak es feltelezzuk, hogy felszedte
@helianthus: ne aggodj nekem is szemet szurt a droid kifejezes, csak nem akartam belemenni
ez az ezust penz ugye meg elhanyagolhato ugye kernemszepen, mert csak egy ezustozott ermet akarnak ertekesiteni es nem tettek kotelezove
tehat nem tudom, mi az atveres
itt rendszeresen hirdetnek mindenfele penzermeket, megse veszk
bar van egy ezust feldollarosom, ami allitolag meger 4 dollart is az evjarat miatt

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.03. 15:31:34

Most akció keretében bevonom az összes kommentelőt, hivatalos, 99.999999%-os rézezüsttel. Nagytisztaságú. A világsztárok és a laborklinikák is ilyet használnak. Az az autó is ilyennel van bevonva, melynek a fröccsöntött, sorjás markolatú kulcsát mellékeltük.

Tisztelettel:

Átkúrási Osztály

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.03. 15:32:43

@Rosszindulatú Vászka: meg adunk idot, hogy potold
legkesobb nyugdijaskent reggel kutyasetaltatas kozben siman szorolapozhatsz

Rosszindulatú Vászka 2012.09.03. 15:34:35

@helianthus: ellembe voltam póstás. Az ér pontot?

@hagyma: namost, ha anynira precíz a történet, hogy még az a dög pisáltatása is benne van, meg kis eszmefuttatása az alacsonyan kalifált munkákat végző polgárokról, akko méndenképpen vélelmezhető, hogy a poszter egyéb ajjasságokraisképes.

vénszivar 2012.09.03. 15:38:54

@Kellemes Zérókomponista: Hamis a baba ! Vasárnap hajnalban becsődöltek, megrendült a világ összes tőzsdéje, de ez van.........elúszott vagy 7 jen, v. túrós !?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.03. 15:42:15

Hogyafaszba vinné ki a postás a címzés nélküli leveleket?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.03. 15:43:59

@Rosszindulatú Vászka: az azert kellet a sroyba, hogy bemutassa, a droid ejjel egy es reggel 7 kozott droidozott
az gondolom elkepzelhetetlen, hogy valaki Hetfon reggel 6-kor mar dolgozik

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.03. 15:45:29

jelzem mult heten volt ket nap mikro reggel 4-re mentem, mert ket tarsasag
/audiusa amugy/ reggel 6-ra kert reggelit...

helianthus 2012.09.03. 15:46:20

@Rosszindulatú Vászka: ér, de mínuszt!

Ennek fényében nem akarod visszavonni a kijelentésed?
Tuti szeretnéd, hogy mostantól az összes postásos posztnál téged szidjon a közvélemény?
Na???
Jól gondold meg, mit választasz!!4négy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.03. 15:48:08

@atpijkamo: ahogy itt
ha megfizetik
beteszi a postastaskaba
a postastaskat a postaskocsiba
a leveleket meg bedobja minden postaladaba
nem bonyolult

Rosszindulatú Vászka 2012.09.03. 15:53:01

@helianthus: előbb-utóbb úgyis konyomozná a kurucinfó, meg a TEK. Jobb így akkor mostmár túlesni ezen. Majd mikor bevallom, hogy igazából buzi vagyok, majd újra fellendül a sajtóvisszhangom és a tomboló népszerűseggem.

@hagyma: csak az úgy sokkal drágább. ERz van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.03. 15:57:38

@Rosszindulatú Vászka: igy van
ezert jonnek a droidok
de mint mondtam nalunk zarva van a postalada, ugyhogy kenytelenek a postast igenybe venni
igy is jon napi 2-3 fantasztikus ajanlat
altalaban elet es egyeb biztositas, vagy creditkartya ajanlat

Rosszindulatú Vászka 2012.09.03. 16:00:53

@hagyma: hamár szpem, nekem az is erősen talányos, illetve szeretném tudni, hogy például semmijen nyilvános adatbázisban nem szereplő telcsiszámomat, meg a netes ámokfutáskra használt bohócméleimet hogy szerzik meg a szpemmerek.

CID 2012.09.03. 18:31:01

@hagyma:
Azért, a pincéreket, ne felejtsd ki.
Mondod neki mit akarsz, esetleg megkérdi, miből van, megköszöni a rendelést, kihozza, jó étvágyat kíván, megkérdi kérsz e valamit, hozza a számlát, megköszöni a fogyasztást. Jó esetben pofánveri a randalírozó horgasorrú keróst.

Ezt egy okosteló+futószalag kombó lazán megoldja ;)

balapety 2012.09.03. 20:19:07

@hagyma: Én is szórólapoztam régen és biztonságiőr is voltam.
Ajjaj.Bajban vagyok.:)

Xezs 2012.09.03. 20:23:28

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Faszt, te láttad már a Szabadság tér 7-et? Egy kibaszott hatalmas irodaház, simán elfér ennyi cég ott.

Xezs 2012.09.03. 20:24:59

@batgirl: Nem érted. A droid attól droid, hogy olyan melót végez, amit lépésről lépésre elmagyaráznak neki. Ez nem sértés, ezek a munkák tényleg droid munkák.

Azért meg hadd ne sajnáljak már senkit, mert ilyen szar melója van. Ilyen alapon a fél világot sajnálhatnám aztán fel is köthetném magam gyorsan nagy busongásomban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.03. 20:33:59

@Xezs: ez nem droid munka
ez melo
a postas se droid munka
itt nagy becsben is van a postas amugy
nem kell senkinek elmgyarazni, hogy dobald be ezeket a boritekokat mindenhova x teruleten, mert nem hulye
bedobalja
a ceg sporol, az ember mellekeshez jut
tobb droid ul a politikusok meg a computeresk kozott, meg help desk meg stb
a ketkezi munka az ketkezi munka

Xezs 2012.09.03. 20:40:58

@hagyma: Na látod, nálunk még ezt is el kell magyarázni, aztán mégsem sikerül nekik. Láttad a sok postásos Homár posztot, nem kell ecsetelnem.

Mindegy leszarom én ezt, az legyen valakinek a legnagyobb problémája, hogy valakit ledroidoztak a homáron.

vénszivar 2012.09.03. 20:54:26

te már voltál minden, te idióta. Tanár ?:D , adóellenőr ?:D a komcsik alatt minden félkegyelműnek volt állása, most meg mosogató meg padlófényező !!! jól belehúztál, ja, hogy nem értesz semmihez......egy olyan fejlett "társadalomba" NEM is kell :):D

A legnagyobb baj, hogy még akasztott barom nem voltál, ha olyan fene okos lennél felkötnéd magad, de te még ahhoz is idióta vagy...........:))):DDD

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.03. 22:18:24

@Xezs: Ki mondta, hogy nem? Ezek egy részének ráadásul elég egy faxra állított telefon és egy postaláda, meg egy e-mail-cím. A házipénztárral együtt elfér mindenük egy-egy panamai banános dobozban...

Szerintem kb. 30 ezüstpénzért mindent el is lehet ott intéztetni.

opati666 2012.09.04. 08:38:19

A "Magyar Kincstár" nem a "Magyar Államkincstár"!! Nahát!! Ez tényleg kolosszális felfedezés!

Amúgy ez a cég már évek óta forgalmazza különböző kiadmányait, amelyeket nem csak szórólapokon, de a nyomtatott sajtóban is gyakran reklámoz.

Az érmék ár/érték arányáról meg lehetne vitatkozni, de aki ezekre van rákattanva, annak ez (is) jó befektetés.

Gukker 2012.09.04. 11:44:42

@agresszív kismalac:
akár 70% ÁRENGEDMÉNY!!! egyes termékekre*.

*amíg a készlet tart

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.09.04. 15:05:29

Miért csak az Államkincstár tegnapi közleménye után tűnik fel ez mindenkinek? Ez a szemét cég már legalább fél éve küldözgeti a spam-et a postaládákba. Korábban mintha arról lett volna szó, hogy a GVH/Fogyasztóvédelem/Sóhivatal is eljárást indít ellenük...

brand_boy 2012.09.04. 16:44:27

@helianthus:
Amúgy maga a m.posta az amely alvállalkozókkal végezteti a munkát.Így majdnem mindenki jól jár(csókosok,fejesek) kivéve a postások,és a szórólapozok, vagyis a droidok.
De majd a gépek öntudatukra ébrednek, és szerveznek egy clownn-haccsereget(vagy keverem a dolgokat ?!).
Na azt majd meg fogja mindenki hallani !(szigorúan fél 1-és a Barátok közt között valamikor véletlenszerű időpontban.

esef 2012.09.04. 19:28:33

ééééés?
engem ma hívott a Központi Adatnyilvántartó (Kft.), hogy milyen fasza kis szolgáltatásuk van és ezt központilag minden cégnek fizetniük kell, holnap küldi a futárt. a nyáron már egyszer elküldtük a sunyiba, most megint...

Káron 2012.09.05. 11:30:33

Először is felhívnám a blogger figyelmét,ha már olyan szavakkal dobálódzik mint érme és érem akkor nézzen utána a két fogalom közti különbségnek.
Az érme, pénzérme vagy fémpénz rögzített minőségű és mennyiségű fémből készült, leggyakrabban korong alakú, törvény által szabályozott módon, rendszerint állami vagy uralkodói fennhatóság alatt álló intézmény által kibocsátott fizetőeszköz.
A szóróanyagban érem van megjelölve,szerintem...Tehát,ha valamit véleményezünk akkor legalább ezekre figyeljünk oda.
Másrészt,aki a Magyar Kincstárat Magyar Államkincstárnak hiszi az meg is érdemli.
Amúgy meg,ha végigolvassa a tájékoztatót szerintem minimum háromszor fel van tüntetve,hogy Magyar Kincstár Kft.
Alaphangon pedig nem értem a problémát,hiszen senkinek nem tartanak fegyvert a fejéhez,hogy ezt most meg kell rendelnie.Lehet velem van a baj,de ha valami szóróanyag nem érdekel,azt továbbítom a kukába.

Káron 2012.09.05. 14:24:35

Illetve még egy kis érdekesség a "kamu,átverős,nem létező" kft-ről:

www.youtube.com/watch?v=59eHUX8svpw
süti beállítások módosítása