Tékozló Homár

Lassú a felfogása a Lenovo szerviznek

2012.11.22. 14:39 | jackyll | komment

István Lenovo Ideapad laptopja már többször megjárta a lengyelországi szervizt, mire felfogták, hogy mi a hibája. Igaz ehhez egy külön üzenetet kellett a gép belsejében hagynia papíron. Viszont amire ezt a küldetést megoldották, lett új:

2011. augusztus 25-én vásároltam hivatalos 2 év gyári garanciával egy Lenovo Ideapad y570 notebookot. Jól is tette a dolgát, míg nem idén nyáron az integrált videókártya elkezdett haldokolni. (Ebben a típusban van egy Intel HD3000-es és egy Nvidia GT-555 videókártya). A hibajelenség az volt, hogy a képernyőt elkezdte úgymond "teleszemetelni" a videókártya. (Elmosódtak a feliratok, fekete négyzetek jöttek elő, tűntek el). A lényeg, hogy hívtam a Lenovo ügyfélszolgálatot, hogy hát ez lenne a hiba, kérem javíttassák meg. Mondták hogy küldjek képet a hibáról, és a leírást, és küldik is a futárt.

Így is tettem, egy pénteki napon elvitte a UPS futár. (Tudni kell, hogy az Ideapad szériát a Lenovo már nem Magyarországon szervizeli, hanem az európai szervizközpontban, a JABIL-nál ami Lengyelországban van.) Eltelt másfél hét, felhívtam az ügyfélszolgálatot, hogy mi a helyzet. Mondták, hogy kicserélték a merevlemezt, mert az előtelepített windows és driverei okozták a gondot. Furcsáltam, hogy ennyi megoldaná a dolgot mert számtalan driverrel próbáltak javítani a helyzetet, de oké, reménykedtem, hátha. (Mellesleg csesznek szólni, hogy mégis hogy áll a javítás, és arról is hogy már jön hazafele a notebook)

Hozta a futár, átvettem, gép bekapcs, használom kb. negyed órát, és a hiba előjön. Akkor megint hívom az ügyfélszolgálatot, hogy ez mégis mi, azt mondták megjavították. Mondják hogy akkor küldjem vissza a szervizbe. (Persze csináltam ismét képeket róla és elküldtem a Lenovonak) Oké visszaküldtem. 2 hete van szervizben, mondom felhívom őket. Kérdezik, hogy hívott-e a kollégájuk, hogy nem találják a hibát. Mondom engem senki nem hívott, most akartam kérdezni hogy mégis mi a helyzet. Jól van mondom, akkor írok nekik egy részletes leírást a hibáról, és küldjék el a szerviznek. Megírtam az email-t, erre másnap jön a laptop, hozta a futár...

Mondom szép, nekem nem mondott semmit az ügyfélszolgálat, hogy jön hazafelé a gép, holott ők megkapják a Tracking Number-jét. Természetesen a hiba megmaradt. Emellett feltűnt hogy nem tudom Updatelni a géphez kapott eredeti Windows 7-et (Előretelepített Windows 7 van rajta, erről annyit, hogy a boltban kaptam egy olyan ötletet, hogy valószínűleg azért nem tudom frissíteni, mert ezeket az előretelepített windowsokat az alaplaphoz regisztrálják, és valószínűleg, mivel kicserélték a merevlemezt, azt nem regisztrálták hozzá az alaplapomhoz, viszont azt nem tudta megmondani miért, a lényeg hogy ők b********ták el.)

Újból hívom őket, mondom írok egy nagyon részletes szájbarágós hibaleírást, fordítsák le szó szerint és küldjék el a szerviznek. Mondják hogy az nem lehetséges, 300 karakteres hibajelentést tudnak küldeni csak. Jó akkor megfogalmazom tömören nekik + ismét képet és most már csináltam videót is róla.

Ekkor jutott eszembe, hogy a képernyő és a billentyűzet közé rakok egy levelet annak aki szervizeli majd a gépet. Arra a papírra ráírtam pontosan angolul hogy mi a hibája és hogy biztosan a videókártya okozza. Emellett a képernyő közepén felnagyítva hagytam egy mappát amiben az összes videó és kép volt a hibáról. Érdekes mód most megértették, és 1 héten belül visszaküldték, kicserélték végre a processzort. (Az intel HD3000-es videókártya a processzorba van beágyazva).

Volt egy érzésem, hogy korai az öröm. Hazaérek laptop be, megnyitom a böngészőt, erre egy kis fehér pixel erősebben világít mint a körülötte lévők. (Gondoltam beragadt egy pixel, utánanézek, szedtem le egy programot ami elvileg orvosolja a beragadt pixelt de nem segített. Valószínűleg be fog halni az az egy darab idővel és fekete pixel lesz belőle).

Hívom az Ügyéfszolg-ot. Ez mégis mi, hogy hibásan kapom vissza gépet, és a windowsos problémát sem javították meg. Hebegtek habogtak, mondtam nekik akkor hova tudok reklamálni. Megadtak egy email címet amire írtam is hogy ez a problémám, vagy adják vissza a pénzem, vagy cseréljék ki a notebookot. Délután hívtak is hogy megkapták a reklamációmat, várjak amíg döntés születik.

1 hét múlva hívtak is hogy vissza nem adják a pénzt, de a csere még nincs kizárva, folyamatban van még az intézés. Aznap délután hívtak is, hogy be kellene küldenem a gépet bevizsgálásra, hogy eldöntsék a sorsát emellett felvilágosítottak, hogy akár azt is mondhatják, hogy az ügyfél által okozott kár ez.

Na szép, mondom nem tudom még visszaküldeni, mert szükségem van rá a sulihoz, majd decemberben elején elküldöm mikor vége a félévnek. Azt mondták rendben. Persze engem nem hagyott nyugodni a dolog, mert egy valag pénzt beleöltem (214000 Ft volt).

Felhívtam őket ismét, hogy mi lenne, ha küldenék a Lenovonak megint egy reklamációt ezzel kapcsolatban, hogy nekem megvannak a bizonyítékok hogy ez a hiba nem nálam következett be hanem a szervizbe. (Képek, elküldött emailek amiken ez a hibajelenség nem tapasztalható, mert nem volt jelen akkor még) Erre az ügyfélszolgálatos, váltott a stílusán, és modortalanul mondta a telefonba mint ha hülye lennék, hogy két lehetőség van vagy visszaküldöm, vagy nem. Mondom akkor vissza lesz küldve, megjegyeztem, hogy mégis hogy mer ilyen hangon beszélni velem és le is tettem utána a telefont.

Szóval most itt tartok, hogy 3 szerviz után (2 hónap alatt) sikerült megjavítani a gépemet, de azt is csak részlegesen mert a windows update hiba még mindig fenn áll, plusz újabb hibát okoztak neki. Soha többet nem veszek Lenovo terméket az egyszer biztos, csak legyen vége számomra kedvező módon ez az egész. Undorító amit művelnek mind a szerviz, mind a b******sz ügyfélszolgálat. Messze kerüljétek a Lenovot.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HereGuru 2012.11.22. 14:45:11

Naaaaaneeeee... A Lenovoazmegmi?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.22. 14:46:15

"a képernyő és a billentyűzet közé rakok egy levelet annak aki szervizeli majd a gépet."

:)) Ez nagyon ott van.

Egyébként használtan fele annyiért kapok kétszer olyan jó notit. Ez nem autó, hogy nekem kell bejáratni.

Atörökk 2012.11.22. 14:48:48

A Commodore 64-gyel ilyen nem történhetett meg.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.22. 14:50:57

Nemrég ünnepelte a száztizedik születésnapját a kaliforniai Livermore tűzoltóállomásán egy villanykörte. A világhíres körtét valamikor 1895-ben gyártották, 1901-ben csavarták be a helyére, és még mindig ég. Webkamerát üzemeltek be, hogy mindenki nézhesse, ahogy világít. A villanykörte viszont még a webkamerát is túlélte, mert amit először szereltek fel mellé, már tönkrement, és ki kellett cserélni.

www.origo.hu/itthon/20121117-miert-megy-tonkre-minden-olyan-gyorsan-vane-tervezett-elavulas.html

ferand1979 2012.11.22. 14:53:51

Lenovot csak az Aldiból... És így jár az ember..
A PoszTolót lehet már?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.22. 15:03:31

hogymikvannak. naiv júzer azt hiszi, hogy a szerviz dolga a javítás, pedig nemis.
az a beragadt pixel érdekelne engem jobban. azmiaz?

spontan · http://erdekessegek.info 2012.11.22. 15:04:42

Milyen laptop márkát érdemes venni, ami megbízhatóbb? Dell?

Nekem most Lenovo van egy pár éve, és nincs semmi baj vele. Lehet, hogy csak jót fogtam ki, de ezzel nem volt semmi gond.

Szenthomárság 2012.11.22. 15:12:44

Szerintem drága gépet venni sznobság!

Sent from my MacBook Pro XXL Golden King Size Royal Tuning DualCore EcoLine SlimFit Limited Ultimate Edition

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.22. 15:17:38

Nagyapámnak se volt laptopja, mégis rendes és sikeres ember volt.

RedWing 2012.11.22. 15:32:18

@spontan: Gyakorlatilag mindegy milyet veszel a jobb márkák közül (FuSi, Albacomp nem tartozik közéjük). Bármelyik modell lehet hibás, szerencse kérdése is.
Amit egyik barátom mondott (az ország legnagyobb nagykerében dolgozik), h. az utóbbi években a HP, ASUS, DELL az ami a legkevesebb alkalommal jön vissza gariztatásra. Persze ezekből sem a ócsóacciós(=silányabb minőségű) 50 ezreset kell venni.

RedWing 2012.11.22. 15:33:21

@spontan:
Nálam egy HP megy már gond nélkül 2005. decembere óta (kop-kop-kop). Ok, az aksija már halott, de egyébként semmi baja.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.22. 15:36:28

Gépbe rejtett üzenet - 21. századi palackposta

parkolok.com 2012.11.22. 15:48:48

@spontan: Dell. Helyszíni garanciával. Ha baja van, hívod a dell-t és a szerelő kijön házhoz, és ott megcsinálja.

@RedWing: Az még jó gép most. Mostmár ne akarj HP-t venni.

FDToth 2012.11.22. 16:03:48

Hp gépeknek baromi jó itthon a supportja. A masik a dell. Tobbi tipikus magyar. Kerulendo: asus, acer, msi, apple. Hajra!

Mikrobi 2012.11.22. 16:27:44

Csodálom, hogy egyáltalán futár viszi el a gépet és nem neked kellett saját költségeden kiküldeni.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.22. 17:00:06

Az a rejtett levél ellenben zseniális. Simán megérdemelne valami HomérParanoia díjat, illetve a Lenovótól valami ajándékcsomagot.

Amusing 2012.11.22. 17:09:09

"(Mellesleg csesznek szólni, hogy mégis hogy áll a javítás, és arról is hogy már jön hazafele a notebook)"

mit kéne ilyenkor csinálni???
egy csavar be, telefon
még egy csavar be, telefon
becsomagoltuk, telefon

nem mindegy? legyen megcsinálva és juttassák vissza

ez most komoly?

Anti Anyag (törölt) 2012.11.22. 17:09:12

Én is vacilláltam egy Lenovo és egy jóval drágább Sony között.

A Lenovo ügyfélszolgálatát nem ismertem, Acer gépeim vannak, egy meghibásodott, náluk cseh a szerviz, nem volt probléma, mindig értesítettek, hol áll az ügy és 2 hét alatt meg is voltak. (Na és legfőképpen nem szemétkedtek).

Még jó, hogy nem Lenovo-t vettem, hanem Sony-t.

Azért azt tudomásul kell venni, hogy ma már nincs jó laptop átlagáron, vagy jó szerviz van, vagy le kell arról mondani.

Kivéve a drága nagy halak, mint pld. a Sony, akik inkább rendszert adnak el, melynek része a laptop is.

Anti Anyag (törölt) 2012.11.22. 17:11:24

@Amusing: Majd ha laptopod lesz megérted.

A jó szervizek csinálják is.

1. Megérkezett, javítják
1,a (opcionális) probléma van, elhúzódik a javítás.
2. Megjavították, átadták a futárnak

Szóval nem te érdeklődsz, hanem kapod az sms-t, mint látod, összesen max. 3 db.-ot.

bananarepublica 2012.11.22. 17:15:31

Hat aminek nincs magyar szerviz lehetosege az nagy lutri,nallam is lenovo volt beutemezve,de mikor megtudtam hogy csak lengyelorszagban van
szerviz lehetoseg packard bell melett voksoltom,mivel nemcipelem a gepet loktem ala 1 cooler master venti padot
szuperjol muxik.

Amusing 2012.11.22. 17:22:41

@Anti Anyag:
hát ezek engem nem érdekelnek, semmivel sem leszek előlrébb. Nem érdekel mikor mit csinálnak vele, csak minél gyorsabban legyen nálam a javított cucc
Türelmetlenséggel, és állandó telefonálgatással semmire nem mész !
Jó szerviz amúgy sem ül rajta, hanem melózik, hogy ne kelljen kerülgetnie a sok gépet!
majd ha szervizbe dolgozok megérted ;)

Chapell 2012.11.22. 17:28:46

Ennél faszább már csak az lett volna, hogy csinálsz egy képet a szöveggel, és kirakod háttérnek, hogy amikor bekapcsolja a szerelő ember, akkor az arcába pattanjon.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2012.11.22. 18:55:25

Csakis DELL (3év alap garancia)

még a HP-t mondtam volna esetleg, de az kezd becsődőlni, így marad a DELL!

Martinicske 2012.11.22. 19:06:48

Fura, hogy már egy nyomorult szervizt se lehet ide telepíteni.

Olcsóbb ezeket ennyit küldözgetni és lengyeleknél fenntartani a szervizt, mint itt csak szervizt fenntartani?

Nekem toshiba lapim van, annak még ezen a megyeszékhelyen is van szervize ahol lakom.

glad az egyetlen 2012.11.22. 20:06:45

@atpijkamo: "...Egyébként használtan fele annyiért kapok kétszer olyan jó notit. Ez nem autó, hogy nekem kell bejáratni. ..."

Ez egy nagyon rossz ötlet. Az agyon integrált laptop márkák 90% 2-4 év után behal. Nem szabad használtan venni ilyet.

Amúgy én anno köbe jártam a témát és egy márka volt egyedül, amire nem volt panasz: DELL.

Anti Anyag (törölt) 2012.11.22. 20:07:21

@Amusing: Tudsz te értelmezni?

Nem kell telefonálnod.

tibsi 2012.11.22. 20:32:54

Egyértelműen Dell. (Nemrég volt egy hazai szerviz-körkérdés, hogy mi van, ha nem tudják megjavítani a készüléket 30 nap alatt. Minden cég hebegett-habogott összevissza, egyedül a Dell nyilatkozta azt, hogy nem értik a kérdést. Ilyen opciót nem ismernek.
Egyébként egy halom Dell gép van a környezetemben, mind kiválóan működik.
Esetleg még szóba jöhet a Toshiba is, az Asus sajnos még mindig vegetál (legutóbb egy új gép USB portja ment ki 1 hét után!), az Acer szervizével egy ismerősömnek bírósági ügye is volt, annyira készségesek voltak, az MSI egy katasztrófa, a munkahelyemen 3 db (alig használt, de már halott) porosodik a szekrényben.

JohnHenry 2012.11.22. 20:33:17

200ezer egy laptopért, ami a sulihoz kell? ezért s(z)avazok én az iskolaköpenyre!

Aeval 2012.11.22. 20:42:36

Nekem Acer gépem van és már 4 éves. Még bírja, kérdés meddig. Eddig egyszer volt szervizben, mert elszállt a kijelző megvilágítás + kapott egy új akksit.
De a következő gépem Dell lesz, csak össze kéne kaparni rá 200 rugót.

tibsi 2012.11.22. 20:48:21

Ha nem kell dedikált VGA chip a gépbe, akkor 150 körül is lehet jó Dellt venni. Az erősebb gép többet fogyaszt (65 helyett 90 wattos a tápja), sokkal jobban melegszik, és így hangosabb is.

tibsi 2012.11.22. 20:49:37

@Aeval: Most is van nálam egy Acer, 1 év gari lejárt, a gép halott. 110 rugónak annyi.

egy atlag 2012.11.22. 21:12:06

a lenovo az a kínai cég amelyik vett egy kazal fekete, bakelit ibm notebook burkolatot még 1986-ban és most kisiskolásokkal szereltet bele kvarcóra elektronikát?

egy atlag 2012.11.22. 21:19:36

van olyan márka magyarorszá...
orbánisztánban, amely körül nincs szervizes horror sztori?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.11.22. 21:21:56

DELL márkaszerviz szuper. házhoz is jönnek, nem nekem kell küldözgetni. Ha úgy van hoz típusazonos alkatrészeket, és ki is cseréli azonnal. Ha meg nincs nála olyan akkor elviszi, és gyors javítás után visszküldik futárral.

HP meg szimplán jó, ha nem valami olcsó tucatárut veszel, akkor csak a te hülyeséged miatt romlik csak el. Kettő is van itthon, akksik fogynak, meg az nem tett jót az egyiknek hogy átestem a madzagján, és sérült a csatlakozó (ezt munkatársam megforrasztotta)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.11.22. 21:25:04

@glad az egyetlen: fél évesen kell megvenni, még érvényes garival. olcsóbbaknál 20-30000-ret nyersz, 200+osoknál 50 fölött nyersz.

fél év alatt nem lehet tönkrecseszni, a gari meg véd.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.22. 21:27:04

??? Miért vesz valaki notit 60 rugó fölött??? 1440x900 felbontás nekem pont elég.

Környezettudatos 2012.11.22. 21:43:11

A lenovo jó, a magyar szerviz...hát az magyar. Tessék levelet írni a lenovonak a szerviz (szervicc?) sztorival és mellékelni a képeket. Magyar szervizt vigyázzba parancsolják kicsit és fél évig korrekten fognak dolgozni. Utána újra magyar lesz. Ez egy ilyen ország.

Szaszy G 2012.11.22. 21:43:32

@spontan: Ha ThinkPad van, akkor az pár évig még meg is lesz. Lenovo-ból Thinkpad-et érdemes venni, 214000-ért pedig már lehet kapni, használtan pedig marha jót lehet kapni!!! Azok szinte halhatatlan gépek, és van magyar szerviz, ami jól, és gyorsan dolgozik. Ideapadot nem vennék, pont azért, mert nincs magyar szerviz, illetve azért, mert az consumer-kategória. Notebookból üzletit kell venni, főként 2kiló felett!!!
Csak a Thinkpad :D

ChPh 2012.11.22. 21:52:54

Thinkpadem van 1 osztályú szervízhálózattal...

nagyzee 2012.11.22. 22:06:34

214ezer Ft ?!?!?!?!?!? Eszméletlen. Ennyi pénz egy Ideapadért? Ugyanennyiért rendeltem használt ThinkPad x220-at Németországból ( 3 hónapos volt, bolti kiállított példány, de ott valahogy másképp nyúlnak ezekhez, mert nekem inkább bontatlan dobozosnak tűnt.).. És mivel a meghirdetett német billentyű helyett véletlenül angol volt, kárpótlásul lett bele egy 3G modul is...
Ja, és a ThinkPadre 3 év nemzetközi gari van.

Szaszy G 2012.11.22. 22:12:47

@nagyzee: Baszki, szerezz nekem is olyat!!!!!!!!!!!!!!!!!! Kell!!! :-)

nagyzee 2012.11.22. 22:22:10

@Szaszy G: Keress az EBAY-en 800EUR alatti X220-ra. Az elmentett keresésekről kérhetsz automatikus napi emaileket és előbb utóbb beesik, amire vársz. Én 1 hónapig sasoltam. Ha most nézem, 760EUR-ért látok, számlával, házhozszállítva.

nagyzee 2012.11.22. 22:28:42

@Szaszy G: ja, ebay.de vagy ebay.co.uk , és itt is figyelni kell, hogy EU-n belülről jöjjön...így nincs vám.

samcro 2012.11.22. 22:39:03

Ilyen Windows Update hibával én is találkoztam. Asztali gép volt, AMD procival, pár hónaposan csinálta ezt, ja és nem nagyon lehetett drivereket sem tenni rá. CPU hiba volt, csere óta tökéletes, szóval lehet, hogy itt is hasonló eset áll fenn.

"Emellett feltűnt hogy nem tudom Updatelni a géphez kapott eredeti Windows 7-et (Előretelepített Windows 7 van rajta, erről annyit, hogy a boltban kaptam egy olyan ötletet, hogy valószínűleg azért nem tudom frissíteni, mert ezeket az előretelepített windowsokat az alaplaphoz regisztrálják, és valószínűleg, mivel kicserélték a merevlemezt, azt nem regisztrálták hozzá az alaplapomhoz,"

ez nekem nettó hülyeségnek tűnik.

Szaszy G 2012.11.22. 22:42:36

@samcro: POntosan. Nem tudom Ideapad-nál hogyan van, de Thinkpadnél egy külön rejtett meghajtóról ki tudod írni a gyári, előtelepített windows/rendszertelepítőt, és arról bármikor újrahúzhatod a gépet, ami állandóan frissíti magát... Lehet, hogy ezt a posztoló nem is tudta? :O

nagyzee 2012.11.23. 07:37:28

Na, hogy a témához is szóljak: Ismerősnek vettem IdeaPad-ed kb. 2 éve, és már kétszer járt szervizben, ennek ellenére nem mondanám, hogy inkorrektek voltak: először nem találték a hibát, de másodszorra meglett. Hasonló kategóriájú gépekkel hasonló a helyzet, ezek ilyenek.
A helyreállítólemez elkészításe már szinte minden gépnél a felhasználó legelső teendői közé tartozna, ha erre mondjuk az eladók felhívnák a figyelmet...

samcro 2012.11.23. 08:10:35

@nagyzee: az előtelepített windowsosok felhívják, állandóan fel szokott jönni a popup, hogy készíts mentést. Sőt a Win7 is szokott szólni, és van hozzá beépíetett cucca is (mondjuk elég szar a pénzesekhez vagy a Samsungokhoz járó Samsung Recovery Solutionhoz képest)

Ettől függetlenül ez nem lehet probléma, mindenkinek van egy ismerőse, aki tud szerezni egy Windows telepítőt, és még fel is tudja tenni, a gép alján ott a matrica, annyi plusz teendő van, hogy az előtelepítettekhez járó matricával nem működik az online aktiváláls, csak a telefonos.

Ismerős HP-t vett, 3-4-szer küldte vissza, végül visszaadták a pénzét.
utána Lenovora váltott, 2-3 hétig szívott vele (pontosan nem tudom mi volt a probléma), de aztán simán cserélte a Lenovo.

Asus, egy hónapos noti nem indult, alaplap csere (egy hónap). Nagyon hangos volt a coolere, gondoltam, egy BIOS frissítés segít, viszont utána behalt a hálókártya. Visszatéve az eredetit helyzet ugyanaz. RMA - 3 nap múlva visszajött, azóta jól működik.

Ez egy kicsit neccesebb, de még mindig happy end:
Régebbi Asus (Vista korabeli) user vett rá inkább XP-t, de az telepítés után pár órával már csak 640x480 16 színben indult, Vistával jó volt, de az meg a usernek nem kellett, RMA-ban vissza, alaplapcsere, XP-vel újra szar.
Telefon Asusnak, hátizé, frissítsek BIOS-t, nem is érti, hogy az előző kolléga miért nem ezt javasolta, és miért szervizelést javasolt (mondjuk én sem gondoltam rá). Azóta jól működik

kutga 2012.11.23. 08:16:59

Sajnálom a posztolót. Mindenesetre érdemes megjegyezni hogy a Lenovo a Thinkpad sorozatot Magyarországon szervizeli, és azokhoz valószínűleg komolyabb is a támogatás, elvégre üzleti gépekről van szó. Az Ideapad és egyéb konzumer gépekkel sajna ez a helyzet.

vape 2012.11.23. 12:32:47

@bananarepublica:
Mondták már, hogy a Packard Bell-t végülis felvásárolta az Acer, és a szervizelést is ők látják el? Azaz megy Csehországba, ha javítani kell.
Talán hiteles forrás: www.acer-group.com/public/The_Group/overview.htm

John D. Rockefeller (törölt) 2012.11.23. 12:56:31

Vettél volna rendes ThinkPadet (T,X), akár használtan..

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.11.23. 14:54:54

Csak Dell, mégpedig cégesen, premier supporttal. Volt, hogy Gizike főttkönyvelő ráértette a virágcserepet, eltörött a D620-as billezete, még aznap délután cserélték is, gariban, igyé' (akkoriban ~4 éve ez egy 26ezres alkatrész volt, plusz kiszállás, munkadíj)

A szervizes biztos ami tuti hozott egy full tartalék gépet, hátha alaplap gond is van. Ez a szerződés ugyanis aznapi (24 órán belüli) javítást jelent.

A gari utáni (3évnél öregebb) gépeket pedig a dolgozók megvehetik 10-20eFt között miután egy külsős cég megtakarította (fizikailag és fájlrendszerileg). Ami nem kell el az meg megy iskoláknak.
Viszont a visszajelzésekből tudom, hogy egyeseknél a GX1 P1 400Mhz széria ('98as gyártás:14éves desktop!) remekül megy win98/2k -val...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2012.11.24. 10:28:49

@tibsi:
A teljesítés időpontjától számított kétéves elévülési határidő alatt érvényesíthetjük szavatossági igényeinket.
www.nfh.hu/hasznos/szavatossag

linfury 2012.11.27. 14:08:25

@spontan: Nekünk egy 7 éves ACER-ünk van ... az akkuja halott, lassú, mint állat, de műxik

lenovoy570 2013.01.09. 09:44:21

Nekem ugyanilyen gépem van ez is megjárta a szervízt, mellesleg csak nemrég vitték külföldre de korrektek voltak azonnal kicserélték kb. a gép belsejét. Amúgy nagyon jó hogy itt ajánlgatja mindenki az üzleti notebookokat, csak arra is kellene gondolni hogy miért van benne a GT555 kártya mert ez nyomja meg az árát hogy normális minőségben lehet vele játszani... És ezért kerül annyiba amennyibe.. Ennél már csak notebookban GTX kártyák jobbak viszont az nem 200ért kapod meg hanem 300ért... Vagyis ha DELLt akarok venni játékra akkor ott van még az Alienware ami ugye a DELL tulajdona és játékra csinál notebookokat viszont az is alaphangon 400.000Ft Thinkpaddal az életben nem lehet játszani normális játékokkal normális minőségben... Az x220ban hiába van Core i5 proci játékra VGA is kell, nem a prociba integrált HD3000...

Ágnes Bognárné Kovács 2013.03.13. 14:57:45

A mi Lenovo nootebookunk mos harmadjára van a szervízbe, tavaly június végén vettem, de mindig bedöglik.
Érdekes első két esetben nagyon gyorsan megcsinálták,/repülővel vitték/ de most harmadjára már csak közúton szállították Lengyelországba és most kitalálják, hogy a vevő hibájából romlott el, nehogy ki kelljen cserélni és 360 euróba kerülne a javítás, amit nekünk kellene állni, tehát mégegyszer meg kellene venni a gépet, ha kérem a javítást.
Nem ajánlom senkinek sem ezt a sz.... gépet.

Bornemisza Márió 2013.04.28. 02:40:46

Sajnos én is szívtam egy lenovo z570-el és a lengyel szervízzel :/ 1.-re mikor lküldtem minden simán gyorsan ment vmi oknál fogva mikrofon/kamera vagy hangszóró csere illetve hdd csere volt és egy oprendszer újrateepítése eredeti verzióre mert másik verziót tettem rá igen ám de mikor megjött kb 4munkanap után bekapcsoltam minden oké működik itt jött a hiba 3hete észrevettem hogy rossz az illesztés a szellőzőnyílásnál és egy kis pöcök megtört a szélénék a zsanértakarónál belül hívtam is másnap őket mert este vettem észre erre 2nap mulva jön a futár képeket kértek emailben előtte. Rá 3-5 napra hívtak élettársam vette fel beszélt velük nem voltam telefon közelben hogy 116 euro a javítás mert saját hibából adódóan alakult ki keddi nap volt mondta élettársam akkor küldjék vissza mert nem fizetünk ennyit azért mert elbaszták meg miért mi fizessünk mikor nem nyúltunk bele(megjegyzem nem szedtem szét sose illetve ők szerelték utoljára szét kellet szedni a hangszóró/mikrofon/kamera cserére elkapkodták a szerelést nem vállalják fel a saját hibájukat a panasz levelemre, hogy bizonyítsák már azt be hogy szétszedtem vagy azt hogy nem e a kollégájuk kapkodta el e az összerakást és az ő hibája de bezzeg nem reagálnak) utána másnap hívtam őket mire véljem annyit mondtak, hogy nem tudnak mit tenni a szervíz ennyit küldött el, hogy saját hibából adódóan alakult ki és keddi napon feladták! Rá 3napra hívtam megint hol a gép?? erre anyit mondtak javítják!!??? megszakad a vonal visszahívom erre másik koléga mondta, hogy nincs javítva erre mondtam neki hogy is van az, hogy öossze vissza beszélnek egyiknap feladták másiknap javítják most meg ott a gép még de nincs javítva mondtam küldjék vissza össze vissza beszélnek erre pénteki napon adták át az UPS futárnak szállításra mit hétfőn meg is kaptam rá 13 napra majd 2hétre 1 nap hián javítatlanul. Most meg a töltőből hallok sercegést sistergést nem tudm mit tegyek hívjam őket vigyem el megkérdzni egy pc üzletbe hogy helyén való e várjak 2 hetet a javításra cserére megint elbasznak valamit?? Az a gond hogy nem tudunk ez ellen mit tenni nincs ki foglakozzon a sok panasszal pedig kellene máshogy álnának a javításhoz és kicsit több infot küldenének az ügyfélszolgálatnak is mert össze vissza beszélnek!!! FELHÁBORÍTÓ én úgy tudtam megbízható márka tévedtem??!!

Bornemisza Márió 2013.04.28. 02:46:57

@Ágnes Bognárné Kovács: Hello elmondja, a hibát és azt mit mondtak miért a maga hibája? Elrontják csak azért hogy ne ingyen legyen a javítás 1. még ingyen a többit meg már pénzért válalnák csak jobb ezt így közölni: a meghibásodást a felhasználó hibájából adódóan nem javítottuk, illetve árajánlatott nem fogadta el???

mbalint987 2013.05.04. 19:23:52

A Lenovo-val nincs gond! Én már másfél éve nyüstölök egy IdeaPad G575-ös gépet. Vásárlás után a gép indulásakor 20 percbe telt a Windows indítása, szervizbe küldés után merevlemezt cseréltek benne, az egész szervizelés az el és visszaszállítással 6 napba telt. Mellesleg nem merevlemez-csere után is hibátlanul működött a WinUpdate.

Ferkó1233 2014.10.01. 11:45:02

Kedves Mindenki! Beszéltem az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülettel. Azt mondták, hogy ha sokan leírjátok a panaszotokat az ofe@ofe.hu címre, akkor ők kézbe veszik a Lenovo ügyet, és közérdekű igényérvényesítést nyújtanak be ellenük. És akkor nem kell mindenkinek külön lejátszani az ügyét, hanem a bíróság a teljes gyakorlatot felszámolja.
süti beállítások módosítása