Tékozló Homár

Szívatják a rokkant gyerekeket a Csodák Palotájában

2013.01.22. 11:14 | jackyll | 222 komment

Anikó nem érti, hogy a Camponába deportált Csodák Palotája miért a hallássérült gyerekeken akarja behozni a felmerült pluszköltségeit. Korábban mindig bejutottak ingyen, most azonban a felnőtteknek teljes árat kellene fizetniük. De ezt persze telefonos egyeztetés után a bejáratnál találták ki...

Két-három éve tanévente párszor el szoktam vinni a diákotthonban hétvégén bent maradt gyerekeket a Csodák Palotájába. Eddig mindig térítés mentesen bejutottunk Sinosz igazolvánnyal ill az igazgatónőnk által írott igazolással hogy ők hallássérültek és speciális iskolába járnak stb.Decemberben még fel is hívtam őket, biztos ami biztos így van e még, ugyanis el...költöztek a Campona mellé. A srác akivel beszéltem kijelentette hogy ők minden fogyatékkal élőt térítés mentesen beengednek, csak hozzon róla valami igazolványt. Ehhez képest ma kibumlizunk a kolléganővel meg hat gyerekkel a 14. kerületből Budatéténybe az igazgatónő által írt papírral a kezünkbe mire közli a bejáratnál a beengedős srác hogy a gyerekeknek 100 forintért a felnőtteknek 1950 ért tud adni belépőt és még akkor rendes volt...

Természetesen a 80 ezer forintos fizetésünkből hó közepén ezt nem tudtuk saját zsebből finanszírozni,meg különben is akkor telefonon miért informálnak félre.Hiába sírtak a gyerekek a csalódottságtól hogy nem jutunk be, picit se hatotta meg őket .Egyszerűen értetlenül állok a dolog fölött és iszonyú dühös vagyok hogy lehet sérült gyerekekkel szórakozni. Köszönjük szépen Csodák Palotája és "kedves"ott dolgozók hogy sikeresen elronottátok a délutánunkat!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.22. 11:16:30

" közli a bejáratnál a beengedős srác hogy a gyerekeknek 100 forintért a felnőtteknek 1950 ért tud adni belépőt és még akkor rendes volt..."
Saját zsebre gondolom...
Ott helyben hívtam volna fel az informésünt...

Dr. Kix 2013.01.22. 11:19:05

Oboa. Nem kicsi. Remélem, azért írásos nyomot hagyott ott Anikó a dologról.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.22. 11:29:30

pfffff. rendes volt. én is rendesen elverném.

Manyecska 2013.01.22. 11:30:46

@Rosszindulatú Vászka: hát ez parasztság.
Itt jegyezném meg a Déliből pl megy vonat a Campona felé, ott áll meg mellette!! Negyedóra alatt kint lehet lenni.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.01.22. 11:33:16

Nem leszek népszerû ezzel, de ettõl még ez a véleményem: ki a szart érdekel, hogy nem hallanak? Nekem is, másnak is van baja, csak kevésbé divatos, nincs elismerve. Most én is verjem az asztalt? Vagy a nyálam? Vagy mást, a bejáratnál? Az meg, hogy a helyszínen változott az állás, szimpla jellemtelenség - amit ugye már gyönyörûen megszoktunk.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.22. 11:33:56

@Manyecska: akor is. És a cápákat lehet vajon ingyér nézni a skacoknak?

Manyecska 2013.01.22. 11:36:13

@Rosszindulatú Vászka: a vonaton??:)

A posztoló megkérdezte hogy miért..:???

Rosszindulatú Vászka 2013.01.22. 11:36:28

@Kellemes Zérókomponista: ők nem hallanak, te meg nem tucc olvasni. Nem az a baj, hogy nem mehettek be, hanem, hogy ezt ott találták ki.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.22. 11:36:37

Mondjuk így másodikra a poster helyesírása is gyanúsos.

Manyecska 2013.01.22. 11:38:43

Nem lehetett volna a beengedőssrácot félretolni és akkor még rendes voltam..???

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.01.22. 11:40:43

Ja és együttérzésem, tényleg, de ez akkor is fullcsira infantilis, ez a kifelemutogatás, hogy bárki is - fõleg egy ilyen mindennapi dologgal, mint a nyerészkedniakarás - komplett napot, csoportra kivetítve tudjon elrontani. Fõváros? Az. Van ezernyi inger und látnivaló akár egy szimpla kimozdulás alkalmával? Van. Tudja ezt értékelni, nyitott szemmel járni a hordavezetõ-nevelõ? Nem. Nem vagyok benne biztos, hogy a kölköknek ezt a szemléletet kellene továbbörökíteni. Ne, nem kell az éljenzés, a taps, magamtól is tudom, hogy igazam van. És ti is. Minõsêgibb pedagôgusokat a flaszterre.

kakukk11 2013.01.22. 11:43:30

csak a lényeg maradt ki, hogy miért nem mehettek be ingyen. De úgy látom, a postban le van írva a sorok között:
"csak hozzon róla valami igazolványt."
vs
" igazgatónő által írt papírral a kezünkbe"

gondolom egy A4-es papírt nem tudott igazolványként elfogadni, mert olyat bárki tud másolni. Lehet ő is 80 ezerért dolgozok ott havonta és félti a munkahelyét. A felettessel kellett volna talán beszélni, vagy hiteles igazolványt vinni.

Manyecska 2013.01.22. 11:43:40

@ColT: mi a gyanús? Jó, most vették át az iskolákat államilag Januárban, már a bérletet is úgy adják ki hogy közoktatásban tanuló stb..lehet ezzel is összefüggésben van. De akkor is felhúzott a poszt. Anyjával legyen rendes, jó sokszor, hátulról:((

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.01.22. 11:44:18

Tudom vászka, hisz írtam is. Magyarember haragra van predesztinálva. És találékonytalanságra.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.22. 11:44:45

@Kellemes Zérókomponista: nem, nincs igazad és terelsz.

A pedagógikus a lehető legnagyobb gondpossággal járt el, lecsekkolta, hogy mehet a buli, innen kezdve a csodáspalota hibája.

És ne moralizájj meg csúsztass, hogy legalább életre nevelődtek, mer minek mentek oda, mert nem erről van szó.

Nem kapták meg a lebeszélt, leegyeztetett szolgáltatást,

Ennyi.

Manyecska 2013.01.22. 11:45:27

@kakukk11: én is ezt kérdezem, de basszus csak látszik rajtuk hogy fogyatékosak, a kísérők meg úgy tudom ingyér mehetnek be /?/ nem tudom, de úgyis elmegyek oda nemsoká és megkérdezem!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.22. 11:46:06

@Kellemes Zérókomponista: ott a helyszínen találta ki a portás, hogy nem mehetnek be, teccikérteni?
van teneked gyermeked? meg szíved? naugye.

Manci néni, a szomszéd 2013.01.22. 11:47:27

Drágáim, olyan, hogy ingyen, nincs. Azért, hogy ingyen utaztok, ingyen bementek valahova, azért mások fizetnek helyettetek.

Gondoljátok, hogy a BKV busz kevesebbet fogyaszt, nem koptatja annyira a gumiját, ha nyugdíjas utazik rajta? A fenéket, a BKV, a MÁV és mindenki a különbözetet bevasalja az államon. Az államnak meg miből van (most épp nincs) pénze? Na?

Hát a zemberek adójából, magyarul én meg te meg ti fizetitek az ingyen belépőt, az ingyen utaztatást.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.22. 11:50:18

@Manci néni, a szomszéd: és ez így van jól. tudod, szolidaritás, meg emberség, meg ilyen faszságok.

Manyecska 2013.01.22. 11:50:30

@Manci néni, a szomszéd: enyhén szólva elég sok adót bevasalnak rajtunk!

eznemfoglaltnick 2013.01.22. 11:51:30

Igazolás? Hallássérült gyerekek, mutogatnak, bazdmeg. Mondhatja persze akárki, hogy ő is sérült, de ezzel nem szoktak szórakozni. Én sem viszek el 6 hallássérült gyereket, csak, hogy ingyen bemehessek. Emberi kötelességből beengedem őket, hacsak persze nincs kiírva, hogy MINDENKI fizet. Valószínű nem vágta haza a Campona bevételét, nem???
Ilyen is csak ebben a geci országban van

Rosszindulatú Vászka 2013.01.22. 11:52:40

@Manci néni, a szomszéd: férre teccett érteni a néninek. A rokibelépő a múzejumba nem ingyenes, hanem térírésmentes. Direkt hívják így.

Ojan, mint a gyóccer.

Demokráciába ez már csak így megy. No persze olcsóbb volna, ha kivégeznénk minden a társadalomra terhes emberet, mint a középkorba, de mostan az már nem így van. Meg hát azs e volt annyira jó világ.

haveromjeno 2013.01.22. 11:53:33

OFF

MINDENRŐL csak írásban fogadunk el bármilyen tájékoztatást. Ennek alapja legtöbbször az adott hely honlapja, ahol leírják feketén fehéren. Ha ilyen nincs, akkor dobjon legalább egy emailt, amire lehet hivatkozni. (Ha nem hajlandó, emailt küldeni akkor már rezeg a léc, de legalább felírom, hogy kivel beszéltem.)

Enélkül veszett fejsze nyele...

/OFF

Egyet tudok érteni Kellemes Zérókomponista: véleményével (és nem a megfogalmazásával), hogy manapság Magyarországon kb. bárki kaphatna kedvezményt ilyen-olyan néven. Viszont az meg az ellátó rendszer szégyene, hogy valakinek, aki sérült gyerekekkel foglalkozik nincs 2300Ft a zsebében erre a célra.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.01.22. 11:53:43

Nem terelek bakker! Nekem ez a véleményem, ezen momentumok domborodnak ki a sztoriból. Te meg egy másik - szerintem feleslegesebb vetületét vizsgálod, látod meg - mindkettõnknek igaza van. Más utakon járunk, másként reagálnánk egy ilyenre. Mi ezzel a baj? A mindennapokban is, ha nem jön össze egy beteljesülés földhöz csapod magad és visítva görögsz fel-alá? Meg nagytestvérnek írogatsz? Mer én annyira nem. Más meg de. Node én azt a másikat nem is vádlom meg csúsztatással - noha hozzám képest az a felfogás is ugyanúgy az (lehetne, ha ezt látnám benne). De én "csak" az éretlenséget és a mindennapok boldogtalanságának legbiztosabb forrását látom a gyakorlatban ezzel.

Bucherer 2013.01.22. 11:54:28

@kakukk11:

"Eddig mindig térítés mentesen bejutottunk Sinosz igazolvánnyal"

Manyecska 2013.01.22. 11:55:28

@Rosszindulatú Vászka: kezhetnénk a nyugdíjasokkal akik trabival szennyezik a levegőt az orrunk alá!!

Manyecska 2013.01.22. 11:56:37

@Kellemes Zérókomponista: egy hallássérült gyerekeknek hogy mutogatnád el hogy a bácsi szívózik velünk??:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.01.22. 11:58:15

Zsirááf! Elolvastad ama kommenti utolsó mondatomat? Ne siessetek annyira. Az olvasással. Se.

danee91 2013.01.22. 12:01:27

Információt csak a honlapról, és nem telefonról. Annyi tudatlan hülye ül manapság a helpdesk vonaloknál, felesleges pénzt költeni telefonálásra, ráadásul nem is tudják sokszor a pontos dolgokat, interneten elolvasva 100% pontos adatokat kap és nincs csalódás. Sajnálatos, de ez van

Rosszindulatú Vászka 2013.01.22. 12:02:52

@Kellemes Zérókomponista: már többször kifejtettem, hogy nincs igasság, merhogy viszonalgos és sok van, ezen kár is rugózni.

A csúsztatást azügybe vélem érzékelni, hogy túlkombinálod a dolgot, ojan vetületét firtatod, ami kívül esik a mezei tanárkísérő eseményhorizontyán, akárcsak a beengedő-jegyszedőén. Moralizálni majd késöbb szoktunk, úgy száz komment kürül, meg hát az ügyet nem is viszi előbbre, csak cilellálja a tényállás fennforgásának velejét.

Belátom, ismét tömören fogalmaztam, ami hiba volt, bár vélhetően kisebb, mint kifejtenem.

A téves tájékoztatás - meglehet diverzió - meg a szolgáltató cég hibája sztem.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.22. 12:03:55

@Manyecska: meg elviszik a orrunk elől a akciósfarhát a Ósünbe. Gazemberség!

Manyecska 2013.01.22. 12:04:14

@danee91:" Pedagógusoknak mindig ingyenes a kiállítás?
Igen. Akinek van érvényes pedagógus igazolványa, az mindig térítésmentesen léphet be a Csodák Palotájába: érkezzen bár csoport kísérőjeként vagy egyéni látogatóként"

Manyecska 2013.01.22. 12:06:55

@Manyecska: ja, ezt a honlapjukról szedtem.

danee91 2013.01.22. 12:07:22

@Manyecska: Én nem vontam kétségbe az ingyenességet, csupán ha ez a honlapon is így van, akkor erről panaszt kell tenni, mert akkor egyértelműen a Csodák Palotája beengedői hibáztak

Manyecska 2013.01.22. 12:09:01

De a f@szom már, tanulócsoportok majd mindennap mennek be, olyan bonyolult dolog ez...? Nem akarom mondani kit hová nem kellett volna beengedni..

Manyecska 2013.01.22. 12:11:50

@danee91: de ha még nem is volt náluk igazolvány, amit erősen kétlek, most akkor leáll szívózni velük?? nevetséges:(
Ezért tart itt az ország, de tényleg!

Szenthomárság 2013.01.22. 12:12:10

A f.szér mehet be ingyen bárhová egy ped.gógus?
Meg a f.szér utazhat ingyen egy vasutas huszonötödik sóroga?
a brunei szutánságból ide járnak tanulmányozni, hogy milyen hatékonysággal tudjuk elb.szni a pénzt!
Tisztára mintha lenne.

danee91 2013.01.22. 12:14:38

@Manyecska: Biztos unatkoztak a beengedők, de erről nem itt kell vitáznunk, hanem ott helyben kellett(ha esetleg nem történt meg) volna

Manyecska 2013.01.22. 12:16:06

@Szenthomárság: talán azért mert majd minden hónapban mennek, a célból hogy ne kis köcsögöket neveljünk a zországba. Nem gondolod hogy nem itt kellene kezdeni a spórolást..?

2013.01.22. 12:17:02

Miért büdös a fing?
.
.
.
.
.
Hogy a süketek is élvezhessék!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.22. 12:17:45

Hétköznapokon
Felnőtt jegy 1 550 Ft
Családi jegy* 4 350 Ft
Gyermek- és diákjegy 1 250 Ft
Iskolai csoportos jegy (/fő)** 950 Ft

Hétvégén és munkaszüneti napokon***
Felnőtt jegy 1 950 Ft
Családi jegy* 5 450 Ft
Gyermek- és diákjegy 1 550 Ft
Iskolai csoportos jegy (/fő)** 1 250 Ft

Üdülési csekket, SZÉP Kártyát és egyéb utalványokat NEM áll módunkban elfogadni!

Ajándékutalványt a helyszínen, a pénztárban lehet megváltani minden nap 10:00-19:00-ig.

A kiállítótéri játékokra, illetve az Öveges termi előadásokra nem kell külön jegyet váltani.

Pedagógus igazolvánnyal (egyéni látogatás esetén is), illetve három év alatti gyermekeknek a belépés díjtalan!

A Csodák Palotájával szemben saját ruhatár üzemel, amely csoportok számára ingyenes, egyéni látogatók esetén 100 Ft.

* A családi jegy legfeljebb öt fő (ebből legfeljebb 2 felnőtt) belépésére jogosít.

** Iskolai csoportos jegy: gyermekcsoportoknak 15 fő fölött adunk kedvezményt.

namost akkor annyi százforintost kéne a kisbuznyáknak a seggébe dugni, ahányszor feketén kasszírozgatott már korábban.

Manyecska 2013.01.22. 12:18:09

@danee91: minek vitatkozni amikor verekedni is lehet? Nem mindenki szeret vitázni, főleg a gyerekek előtt..ehh..

Szenthomárság 2013.01.22. 12:20:23

@Manyecska: nem gondolom! más is megy máshova más célból aztán mégis fizet érte!
meg kell minden ingyenes dolgot szüntetni és kész.

egyszóval és siketnéma kompatibilisen static.fjcdn.com/pictures/I_f4d64b_223565.jpg

Manyecska 2013.01.22. 12:20:53

@cirróka: ez mekkora köcsög vicc ám!!

2013.01.22. 12:21:56

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Múlt vasárnap voltam a két lányommal és 5050 forintot fizettem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.22. 12:22:28

az már más kérdés, hogy a tantónénik se voltak toppon, mert csak előkerítettem volna valami hajjakendet ott, nem a vécésnénivel tárgyalok.

Manyecska 2013.01.22. 12:22:41

@Szenthomárság: jó, kezdjük az orvosi ellátással, fizess egy vakbélműtétér kétmilliót mint a fejlettebb országokban szokás. Tetszene ugye? Főleg ha a gyerekedről lenne szó?

2013.01.22. 12:23:22

@Manyecska: ez mekkora köcsög vicc ám!!

Minek megy a vak az erdőbe?
.
.
.
.
Fának!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.22. 12:24:50

@cirróka: örülhecc, hogy nincs belőlük kilenc, mert a gyatyád rámenne :D

@Kellemes Zérókomponista: óvastam. azért írtam, hogy van-é kendnek szíve, vagy gázolajról műxik-e a rencer.

2013.01.22. 12:25:04

Ha süket lennék, ingyen mehetnék hangversenyre!

Manyecska 2013.01.22. 12:25:19

@cirróka: én speciel vak vagyok, ne szórakozz. /de komolyan, kezdek lassan de biztosan megvakulni a maradék egy szememre is, szétmegy a fejem anélkül is hogy fának mennék:(( /

2013.01.22. 12:27:49

@Manyecska: jó, kezdjük az orvosi ellátással, fizess egy vakbélműtétér kétmilliót mint a fejlettebb országokban szokás. Tetszene ugye? Főleg ha a gyerekedről lenne szó?

Most mit kell gyerekre hivatkozni? Tökmindegy! Így is úgy is kétmilla! :)

Ma mintha cinikus napom lenne!

Szenthomárság 2013.01.22. 12:28:01

@Manyecska: hát én amióta dolgozok tébémaxos vagyok (ez nem egy betegség) és még sosem voltam egy percet se kórházban, úgyhogy sokkal többet fizettem már mint amennyit igénybe vettem. ami nem baj, maradjon is így, csak a példád rossz.

még egy adalék: az egészségügy sosem volt ingyen

Szenthomárság 2013.01.22. 12:29:17

@Rosszindulatú Vászka: fizetni valamiért nem egyelő megölni mindenkit

2013.01.22. 12:29:44

@Manyecska: én speciel vak vagyok,

Sztivivandert megkérdezik.
-Mondja! Nem zavarja hogy vak?
-Még mindig jobb, mintha néger lennék!

Bálintka. 2013.01.22. 12:29:50

Az árváltozás jogát mindenki fenn tartja. Jelen esetben a 0 Ft nőtt 1950-re, baráti árra, ha a szívességért fejében a mosdóban könnyítesz a pénztáros fiún. És még rendes volt.

Manyecska 2013.01.22. 12:30:17

@cirróka: most mit kell nyávogni?? Akkor bazdmeg fizessen a kutyája műtéttye után 50.000-t..mondjuk az annyi is...részemről annyira fáj a /maradék/ szemem mögött hogy nem tudok el/aludni/ hónapok óta, majd lőjetek ki ha megvakultam tényleg mert hasznot nem fogok hozni. Igaz homározni se fogok!

Szenthomárság 2013.01.22. 12:32:20

@Manyecska:

Pedagógus igazolvánnyal (egyéni látogatás esetén is)... a belépés díjtalan!

Na tessék, bemehet gyerek nélkül is ingyen, csak mert pedagógus. hát a lófaszt!

Manyecska 2013.01.22. 12:32:24

@cirróka: én bazdmeg néger vagyok, eleve! Nos, megyek, már szemüvegben se látom istenigazából a betűket tisztán:(

Manyecska 2013.01.22. 12:33:33

@Szenthomárság: jajj és akkor mivan, kopik a padló??? Naponta többszázan megfordulnak ott, szerintem.

2013.01.22. 12:35:48

@Manyecska: már szemüvegben se látom istenigazából a betűket tisztán:(

Pucold meg a szemüveget, vagy a képernyőt!
Eltévedsz a nagy ködben, közbe meg csak a szemüveged homályos!

Szenthomárság 2013.01.22. 12:35:54

@Manyecska: na most figyelj: :D

ha találok rajtad olyan lyukat, ahová szívesen bedugom az ujjam többszázszor akkor megengeded, hisz nem kopik az el?

na? na? na?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.01.22. 12:36:23

Zúzapörköltrõl megyen épp most a rencer. Puskás Öcsi étterme tönkrement! Hallottátok? Senkinek nem engedett fizetni. Ellentámasztottam most a "hát van neked szíved?!"-et. Így már egál.

Manyecska 2013.01.22. 12:37:57

@Szenthomárság: fülzsírt akarx pucolni? köszi!@cirróka: a vakongépelés már megy:D!

Horst Nilgerson 2013.01.22. 12:39:17

@Kellemes Zérókomponista: Puskás Öcsi, akit sokan a legnagyobb magyarnak tartanak, megcsinálta ezt a nagyvonalú és elegáns húzást, hogy disszidált és külföldön királykodott, majd amikor öreg lett és beteg akkor meggyógyíttatta magát a magyar állam pénzén.

2013.01.22. 12:39:24

@Szenthomárság: De egy undorító perverz disznó vagy te! Szegény süket gyerekekről van szó, neked meg ilyesmin jár most is az eszed! :D

Különben én is kíváncsi vagyok a válaszra!

Szenthomárság 2013.01.22. 12:40:36

@cirróka: nem válaszolt egyenesen, szerintem még mindig el van pirulva :D

Manyecska 2013.01.22. 12:40:47

@Horst Nilgerson: hát ja! @Kellemes Zérókomponista: aztán meg az oktatás is úgy ingyenes hogy hordod oda talicskával a lóvét!

Manyecska 2013.01.22. 12:41:45

@Szenthomárság: Ja!!

Undorító, perverz disznó vagy. Sajnálom...

Így jó?

kersyl 2013.01.22. 12:41:48

legalább mozogtak aznap vmit ...

Manyecska 2013.01.22. 12:44:15

@kersyl: pl.költöttek a csodálatos békávéra, emelve a GDP-t..!

Szenthomárság 2013.01.22. 12:45:11

@Manyecska: látod, hogy mégse mindegy, hogy kopik-e.

Amúgy pedig nem vagyok perverz disznó, bár nagyon igyekezek! :)

Horst Nilgerson 2013.01.22. 12:46:38

@Manyecska: szerintem nekik a BKV is ingyé van.
Végül is, nem kopik az! :D

Manyecska 2013.01.22. 12:48:15

@Horst Nilgerson: :D:D @Szenthomárság: na,..fog az menni! húzzá' /:P/ bele!!

Szenthomárság 2013.01.22. 12:49:31

@Manyecska: most azért sértődtél meg, mert ujjat írtam? :DD

Manyecska 2013.01.22. 12:53:51

@Szenthomárság: tényleg. Miért pont ujjat írtál? Hmmmm..

Szenthomárság 2013.01.22. 12:55:16

@Manyecska: Valami keményet akartam! :-)

Manyecska 2013.01.22. 12:56:27

@Horst Nilgerson: most mié, most lehet az a divat??! :)

Szenthomárság 2013.01.22. 13:07:31

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Hát Érd elég nagy, de túl sok 314-es szoba nem lehet, úgyhogy majdcsak megtalállak valahogy! :DD

Dr Gregory House 2013.01.22. 13:07:53

@kakukk11: A gond az volt, hogy "igazgatónő által írt papírral a kezünkbe" mentek, mert a "kezünkben" kellett volna lennie a papírnak.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.01.22. 13:07:59

Mi az a lóvé? Ja..., ja, tudom már. Régen láttam olyat. Ja, gyógyítatta magát. Annyira sikeres nem volt, mert ránkhalt. Hát, legalább hazajött hunyni egy hosszabbat. Kár kritizálni bárkit ilyenért szerintem. Úgy is úgy volt, ahogy volt. Az õ élete. Azt kell szolgálni, jólérezni magunk - persze emberien -, nem holmi anyaországi elvárások által gúzsba kötve nyomorogni, hogy akkor most jól megfeleltünk. Én így látom. A sztár is ember. Mondjuk engem a foci az nem érdeköl.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.22. 13:12:28

@Kellemes Zérókomponista: magácska mit szí szabadidejében? meg főleg miből?? :D

@Szenthomárság: ez a mayecska címe!! :D:D csak gondoltam segítek már kicsinyég pár ötlettel :D

@Horst Nilgerson: há monnyuk én utálom a focit, de nem sajnáálom tőle. puskás nélkül asse tudná a világ, hogy magyarország létezik. kis túlzással, persze.

na menek hógolyózni. ha estig nem jönnék, akkor betemetett a lavina.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.22. 13:16:53

@Szenthomárság: nem is arra gondoltam, csak készítenék pár fotót közben, ha szabadna :P

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.22. 13:18:50

Rusnya népek vagytok, de valahol mindenkinek igaza van. A legszomorúbbnak azt tartom, hogy ha a pedagógusok ingyen behettek volna, a kiscserkészek meg fejenként 100 Ft-ért, az összesen: 600.- Ft azaz HATSZÁZ forint.

És senkinél nem volt ennyi.
és senkinél nem volt ennyi??????????

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.22. 13:21:25

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nem is tudtam, hogy ennyire buxszenthomár ujjára:))

fegyvertanépnek 2013.01.22. 13:25:30

Már elnézést, de ha jobban átnézitek a Csodák Palotája honlapját, a gyakori kérdések menüpontban ott van, hogy:

"Fogyatékkal élőknek mennyibe kerül a jegy?

Azon látogatók, akik rendelkeznek érvényes SINOSZ, ÉFOÉSZ, MVGYOSZ, MEOSZ igazolvánnyal, 100 ft-ért látogathatják a kiállítást. A fogyatékkal élő személlyel 1 fő kísérő ingyen bejöhet."

opati666 2013.01.22. 13:39:06

Fogyatékos gyerekekkel kitolni: szemétség.

Félretájékoztatni a látogatókat: szemétség.

4500 forintot nem kifizetni 6 gyereknek + 2 felnőttnek (ha már egyszer "kibumliztak"): szegénységi bizonyítvány.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.22. 13:45:08

@Manyecska: A post felhúzott engem is, de azért egy diákotthoni nevelőtanárnak illene tudni mit írunk egybe és külön. Ez nem függ össze azzal, ki a tulaja az iskolának.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2013.01.22. 14:00:32

@fegyvertanépnek: Akkor most nem volt igazolványuk?
Akkor mi a fene alapján engedhette volna be őket?

@opati666: 4500 forintot nem kifizetni 6 gyereknek + 2 felnőttnek (ha már egyszer "kibumliztak"):pedagógus-mentalitás.

Mylady 2013.01.22. 14:04:45

"Fogytékkal élőket 100 ft-os jelképes jegyáron, a megfelelő igazolvány ellenében tudunk beengedni. Minden igazolvánnyal rtendelkező személlyel egy kísérő ingyen beléphet.

Az alábbi igazolványokat fogadjuk el: SINOSZ, ÉFOÉSZ, MVGYOSZ, MEOSZ."

És
"Pedagógus igazolvánnyal (egyéni látogatás esetén is), illetve három év alatti gyermekeknek a belépés díjtalan!"

Ezek szerint a 100 Ft jogos, a telefonos tájékoztatás volt fals. Sőt, még rendesek is voltak, mert a poszter szerint nem a SINOSZ igazolvány, hanem az iskolaigazgató levele volt náluk.
Az viszont, hogy a tanárokkal fizettettek volna 1950 Ft-ot, az szimplán bunkóság.

Én egyébként hívtam volna valami vezetőt, és ha nem boldogulunk, akkor kifizettem volna a belépőt és utólag csináltam volna balhét.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2013.01.22. 14:05:55

@fegyvertanépnek: Egy pedagógustól ne várj el ilyesmit.

Nem lehet, hogy tavaly volt térítésmentes?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2013.01.22. 14:07:13

@Mylady:

"Én egyébként hívtam volna valami vezetőt, és ha nem boldogulunk, akkor kifizettem volna a belépőt és utólag csináltam volna balhét. "
Ott a pont.

Szenthomárság 2013.01.22. 14:11:08

@opati666: ez csak olyan pedagógusos dolog: megmutatjuk a szemeteknek, hogy kivel szórakozzanak, még ha a gyerek is isszák meg a levét!

andthensome 2013.01.22. 14:11:19

Egyébként ki van minden írva a honlapjukra, ha a pedagógus nem húzza fel magát fölöslegesen, és elolvassa a bejáratnál található, ólajtó méretű kiírást, akkor látja (de mondják is), hogy pedagógusnak ingyenes, fogyatékkal élőknek pedig 100 ft.
Mivel nem állami cég, azt csinálnak, amit akarnak; adhatnák a jegyet 5000-ért per roki...

inkább az a baj, h nem tájékozódnak az emberek :/

Mondjak ellenpéldát? Ismerősöm 4 gyerek plusz két szülő felállásban ment, és kapott egy családi jegyet, ami ugye csak 5 főig érvényes... ennyit erről.

Szenthomárság 2013.01.22. 14:12:37

@batgirl: ki tud már olyankor a részletekre odafigyelni :D

Mylady 2013.01.22. 14:13:15

@andthensome: Gyanítom, hogy nem a 600 Ft fájt a pedagógusoknak, hanem a nekik ajánlott 1950 Ft-os jegy. Ami amúgy ingyenes lett volna.

andthensome 2013.01.22. 14:16:47

@Mylady: Valószínűleg igen, de csak ismételni tudom magam: tájékozódjon, valamint a pénztáros biztos, hogy szólt volna neki a pedagógus-ingyenességről (ha látja, hogy egy rakás siketet terelget...)

Mylady 2013.01.22. 14:20:05

@andthensome: Egyébként ez a családi jegy is egy igen érdekes dolog. Egy csomó helyen a két felnőtt+ két gyerekes családra hangolták.
Ellenben ismerek olyan helyet, ahol két felnőtt + egy gyerek vagy egy felnőtt + két gyerek az alapcsalád. És minden további gyereknek a gyerekjegynél kedvezményesebb áron vehetsz kiegészítő jegyet a családi jegyhez. Magyarul mindegy, hogy áll össze a család, biztos, hogy kedvezményes jegyet kapsz.

gatyamadzag (törölt) 2013.01.22. 15:50:53

Welcome to paradise

Anomalocaris (törölt) 2013.01.22. 17:07:34

Látom itt meg felcsaptak a filantrópia hullámai.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.01.22. 17:57:33

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Ezt hogy utálom. Aszongya "NEM áll módunkban elfogadni". Szart nem. Módjukban állna, ha foglalkoznának vele. Írnák azt, hogy nem fogadunk el és slussz.
Sajnos nem tudjuk...
Sajnos nem lehet...
De igen, csak nem akarod!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.01.22. 18:08:35

@Szenthomárság: biztos velem van a baj, de az únió országainak jelentős részében a múzeumok, és az ilyen jellegű kiállítások, oktatási, vagy ismeretterjesztő célzattal fenntartott intézmények ingyen vannak. Mondjuk erősen logikus is hogy így van..nem?
Ma, amikor egy átlag pedagógus átlag havi 10 ropit oszt be kajára, szerinted hány gyerekcsoport jutna el bárhová is? Nem is értelek... Ezeket azért hozzák létre, hogy terjesszék az ismeretet. Az más kérdés hogy másoktól pénzt szednek mert érdekes, és ezért hajlandóak fizetni, akkor az jó, mert kevesebb állami pénz kell a fenntartásához. De ebben a buzgalomban azokat nem beengedni, akikért létrejött... az hogy is mondják?....na nem jön a szó ... na...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.01.22. 18:13:53

@andthensome: nem csinálnak azt amit akarnak. Ahhoz hogy nonprofitok maradjanak, meg kapjanak állami kedvezményeket, nem csinálnak azt amit akarnak. Annak idején állami pénz is volt az alapításban, és sok magánpénz. Az önmagában megér egy misét szerintem hogy ebből hogy lett ebből kht helyett nonprofit kft...

ancsika 2013.01.22. 18:20:19

"Fogytékkal élőket 100 ft-os jelképes jegyáron, a megfelelő igazolvány ellenében tudunk beengedni."

lehet az volt a baj, hogy ők fogyatékkal és nem fogytékkal élnek...

illetve, hogy igazolvány nem volt csak papír...

Aureliano Buendía 2013.01.22. 18:31:19

Csodák pedig nincsenek, ez a tanulság...

andthensome 2013.01.22. 18:42:47

@Legelő Őse: ennek ellenére nonprofit kft... persze, valamiből nekik is ki kell fizetni a dolgozókat meg a bérleti díjat, sőt a rezsit is... ezért vannak jegyárak meg bolt meg mittudoménmég mi. Egyébként hogy működnének? Mellesleg állami kedvezmény nincs.
Ha pedig meg akarnak élni, akkor bizony bevételt kell termelni...

Szenthomárság 2013.01.22. 18:47:16

@Legelő Őse: Nem szignifikáns, hogy mennyit keres. Más is keveset keres.
Most egy ápolónő akkor miért nem mehet be ingyen, ő is keveset keres.
Sőt, ő is hasznos tagja a társadalomnak.
Vagy aki naponta vért vesz, gyógyszert ad, szaros lepedőt mos az nem ér annyit, mint aki gyereket tanít??
Miért???
Ő is szeretne ingyen múzeumba menni, nem csak a tanarak.
De a kohászok is szeretnének, a balett táncosok is, a kőfaragók is....
Vágod??!!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.01.22. 18:55:39

@andthensome:
"A Tao előírásainak alkalmazását figyelembe véve a legalapvetőbb különbség a két nonprofit szervezeti csoport között az, hogy a társadalmi szervezetnél, a köztestületnél, az egyházi jogi személynél, az alapítványnál, a közalapítványnál, a közhasznúnál, a kiemelkedően közhasznú felsőoktatási intézménynél és az európai területi együttműködési csoportosulásnál a társasági adókötelezettséget csak a vállalkozási tevékenység jövedelme után kell fizetni.
A nonprofit gazdasági társaságnál, vízitársulatnál és a szociális szövetkezetnél az adókötelezettség azonban a teljes jövedelemre érvényes, azzal a szabályozással, hogy a kedvezményezett tevékenység bevétele arányában adómentesség érvényesíthető."

Így van! Ezért kiemelten fontos,hogy az emberek odamenjenek. Én azt hiszem a bevételeik jelentős részét a tanároktól, és a rokkanatktól kellene beszedniük. Ez így van jól.. ne máááá

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.01.22. 19:01:15

@Szenthomárság: mert az ápolónők nem visznek iskolás csoportokat hetente olyan intézményekbe, amelyeknek a célja - amiért nonprofitok lehetnek - hogy a gyermekek tanuljanak belőle. A támogatók azért adják a támogatást, mert ez fontos cél. Érted-e? Ezért alapították ezt a nyomorult intézményt! Hogy odamenjenek a gyerekcsoportok. Ez a cél. A célja ez. Nem tudom hogyan variálhatnám még.
Tehát nem azt írtam hogy a tanároknak legyen minden ingyen, vagy járjon nekik nagy mikuláscsomag ingyen, meg csillagszóró, hanem - ha figyelsz most jól elkaphatod - hogy egy intézményt amit létrehoztak egy cél érdekében, akkor azt lehessen üzemeltetni célszerűen. Ilyen ez.
Nem írtam hogy mások nem fontosak, vagy többet keresnek. Nem kell kiforgatni a szavaim. Ennyi erővel a szokásosat is írhattad volna, Afrikában meg éheznek...de hogy jön ez ide???
Ha te nem érted, hogy egy tanárnak 2000 HUF-os jegy drága, akkor nem érted, hogy miért nem fog ilyen helyekre vinni hetente egy-egy csoportot, holott ezek a helyek ezért jöttek létre!!

365079 (törölt) 2013.01.22. 19:10:07

hiszti az egész poszt
100 forintot sajnálnak a belépőre per kölyök... szar ügy, de előtte kellett volna tájékozódni

minden ingyen kellene a rokiknak
uncsi már
pláne a tanároknak, azok aztán a nagy ingyenélők

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.01.22. 19:24:41

@365079: most vagy viccelsz, de nem vicces, vagy megértettem miért népszerű a kormány, mert eddig meg azt nem értettem...

CID 2013.01.22. 20:22:46

Lehet a tanár is siket volt és nem értette, hogy igazolvány és nem igazolás. Bár esélyesebb a mai pedagógusokat ismerve, hogy értelmi fogyatékos:)

hot-spot (törölt) 2013.01.22. 20:25:43

El sem tudom képzelni,hogy mit akartak látni a csodák palotájában,mikor nincs ott semmi csoda,csak az öntisztítós budi maximum.
Meg szépek a márványok.

Aureliano Buendía 2013.01.22. 20:47:06

Meg azért szerintem annak a 600 forintnak a meghitelezése nem kellett volna, hogy földhöz bassza a tanári kart. Annyira nem kereshetnek szarul.

Meg előtte esetleg rákeresni a honlapon. Mindegy, a következő etap - ha használja a keresőt - már kap róla infót.

fda 2013.01.22. 21:49:43

Kedves gyermekfelügyelő, kedves Anikó!

Úgy látom, hogy a hallássérülteknek a CsP nem ad semmilyen kedvezményt. Ez alapján jogos, hogy nem engedték be a csoportot, és valószínűleg zsebre próbáltak dolgozni a kitalált 100 forintos jegyekkel.

Ha a tapasztalataik alapján mégis beengedik Önöket, akkor javaslom, szerezzenek valamiféle hivatalos pecsétes papírt a Csp vezetőségétől, vagy ingyenjegyet vagy hasonlót, hogy ne kerüljenek ilyen kellemetlen helyzetbe legközelebb.

A feleségem révén sajnos megértem, hogy az intézménynek semmire sincs pénze, tehát érdemes az ilyen dolgokat kisírni támogatásként.

andthensome 2013.01.22. 21:57:54

@fda: megint a tájékozatlanság áldozata lett valaki...

"Fogyatékkal élőket 100 ft-os jelképes jegyáron, a megfelelő igazolvány ellenében tudunk beengedni. Minden igazolvánnyal rendelkező személlyel egy kísérő ingyen beléphet.

Az alábbi igazolványokat fogadjuk el: SINOSZ, ÉFOÉSZ, MVGYOSZ, MEOSZ"

Aureliano Buendía 2013.01.22. 22:05:47

@andthensome: Na, igen.
3 kattintás volt.
1: google
2: találat
3 jegyárak

www.csodakpalotaja.hu/index.php/hu/informaciok/jegyarak

Kedves Anikó, nem te voltál az, aki a Cinemába diákigazolvány nélkül akartad bevinni a csemetédet?
Vagy esetleg rokonod?

igazságos 2013.01.22. 22:29:39

@Manyecska: ilyenkor mindig magadnál kell hordani az igazolványt, mert BEREGISZTRÁLJÁK a számot.

Minden kedvezményhez, amit igénybe vettél vele, regiznek.

Viszont a közlekedéshez is eleve kell, plusz személyivel a nem gyereknek.

igazságos 2013.01.22. 22:32:32

A poszter meg inkább legyen hálás, hogy nem engedték őket be arra a szar helyre, amiér még a 100 forint is SOK.

Nincs abban a Csodák Palotájában semmi extra.

Anikó82 2013.01.22. 22:48:58

Kedves roppantul együttérző,szociálisan érzékeny és okos kommentelők.Ha tudom hogy ez egy ilyen oldal ahol ennyi bántó,bunkó hozzászólást kapok a sztorimhoz egy kis megértés és együttérzés helyett akkor nem is kértem volna hogy jelenjen meg az esetünk.
1.Nem vagyok pedagógus,gyógypedagógiai asszisztens vagyok,ahogy a kolléganőm is akivel voltam,ergo nincs diplománk és nem jár a pedagógus igazolvány.
2.Nem volt nálunk annyi pénz hogy megvegyük magunknak a belépőt,ha csak a gyerekek 600 forintjáról lett volna szó azzal nem is lett volna semmi gond.Én magam moziba se járok,mert nem telik rá,a sérült és hátrányos helyzetű gyerekeknek szerettem volna egy kis örömöt szerezni a hétvégébe hamár a "szüleik"olyan rendesek hogy bent hagyják őket az intézménybe ahelyett hogy hazavinnék őket.
3.Tíz éves munkaviszony után tényleg 80 ezer forinot kapok kézhez,nem tudok belőle jótékonykodni.Azért dolgozom itt mert szeretem a gyerekeket!
4.Lehet kellett volna vezetőt hívnom csak úgy hogy a hat gyerekből kettő bömböl mellettem elég nehéz a balhézással foglalkozni.

Aureliano Buendía 2013.01.22. 22:57:21

@Anikó82: Kedves Anikó!
Ha az ember megy valahova, előtte bizony megpróbál tájékozódni. Ez nem diplomafüggő, és a 4 pontban említetteket csak egy egészen kicsi idő ráfordításával ki lehet küszöbölni.
Ha rászánod csak azt a 2 percet, hogy a google.hu oldalon beütöd, hogy "csodák palotája", és a hivatalon honlapon elmész a jegyárakhoz, te magad megkímélted volna a gyerekeket a sírástól.
Mivel a Homárra írtál, feltételezem, hogy tudod használni a böngészőt., de bemásolom neked ismét:
www.csodakpalotaja.hu/index.php/hu/informaciok/jegyarak
csak ennyit kellett volna megtalálnod, és elolvasnod.

És akkor a második pontot ismét megúszhattad volna, ha figyelmesen elolvasod ezt a részt: "Fogyatékkal élőket 100 ft-os jelképes jegyáron, a megfelelő igazolvány ellenében tudunk beengedni. Minden igazolvánnyal rendelkező személlyel egy kísérő ingyen beléphet."

A harmadik ponttal itt nem tudunk mit kezdeni, ez legyen a te tiszteleted pontja.

A negyedik pontot lásd elől.

Nem bántásiból, de ha csak annyi időt szántál volna ELŐTTE az információszerzésre, mint amennyit UTÁNA a poszt megírására, két gyermekkel kevesebb sírt volna.

Anikó82 2013.01.22. 23:28:25

@uraaam: Felhívtam őket telefonon,ez nem számít előzetes tájékozódásnak?
Mind1 hagyjuk,nem érdemes itt leállnom senkivel se vitatkozni akkor is engem fognak kihozni hunyónak a történetben holott én nem érzem azt hogy bármiben is hibáztam volna.További jó beszélgetést,én nem nézek be ide többet mert csak felidegesítem magam feleslegesen.

Exminden 2013.01.23. 00:08:26

@Manci néni, a szomszéd: köszönjük az együttérzést a nehéz helyzetben levők nevében.

Kennysp2 2013.01.23. 00:16:14

Akkor végülis mindenki hülye volt, de főleg a beengedő, mert a kisérőket ingyen kellett volna beengedni.

j311 2013.01.23. 00:51:46

"Hogy lehet sérült gyerekekkel szórakozni?"

Miért, talán más gyerekekkel lehet?

2013.01.23. 02:37:38

Ha impotens leszek, beengednek ingyért? Az fogyaték! Azt sem bánom, ha letesztel a beengedős csaj! :)))

Milán Bp · http://htcdesire.blog.hu 2013.01.23. 07:52:12

Poszt-toló gondját pont úgy nem értem, mint ahogy azt sem, hogy a rokik miért parkolhatnak ingyen a kis kék kártyájukkal. Az a fajta kedvezmény is csak egyre jó: hogy mások visszaélhessenek vele. Parkoljon a kijelölt, csak neki fenntartott helyen, de fizessen érte pont ugyanannyit, mint én.
Egy hallássérült miért menne be ingyen bárhová is? Sőt, kaphasson ingyen rádiót, hisz úgyse hallja, minek fizessen érte?

Milán Bp · http://htcdesire.blog.hu 2013.01.23. 08:02:20

@Anikó82: Azt a tudást csak a diplomához adják, hogy nem indulok el hatgyerekes kirándulásra 1000 Ft-tal a zsebemben?

Szenthomárság 2013.01.23. 08:09:01

@Legelő Őse: jó, vigyen gyereket, de miért mehet be INGYEN MAGÁNemberként is?

és MIÉRT NEM mehet be kovács27jános műbútorasztalos ha van vele 5 gyerek, akik égnek a vágytól, hogy lássák ők is a csodákat?
vagy ez az 5 gyerek ez más elbírálás alá esik, mint az az 5, aki tanerővel érkezik?

én elhiszem, hogy tanár vagy és szarul esik, hogy valami nem JÁR, de tedd már félre a kettős mércédet és logikusan érvelj.

Ha a gyerekek érdekeit tarjuk szem előtt, (nagyon helyesen) akkor bárkivel mehessenek be ők, na csak tanárral.

épaetekmogyoo 2013.01.23. 08:11:45

@Anikó82: Csak vigasztalásul mondom: nem létezik olyan poszter vagy olyan poszt, akiben/amiben valaki ne találna hibát.

Sokféle ember jár ide kommentelni, sokféle szerepben lehet itt tetszelegni. A posztolónak be kell vállalnia a selejtesek kommentjeit is a normálisak mellett.

Ráadásul többen álltak melletted, ez is jelent valamit. :)

épaetekmogyoo 2013.01.23. 08:14:43

@Milán Bp: gyerek vagy te még, ezt a harsogó tudatlanságot majd csak kinövöd.

Manyecska 2013.01.23. 09:38:56

@Legelő Őse: hogy is mondják?:) "diszkrét szoptatásnak"- jellemző, abba az izé moziba se lehet csak úgy besétálni amint olvashattuk. De a szemedet simán kilopják..

igazságos 2013.01.23. 09:52:17

@cirróka: ha velem jössz, akkor beengednek

de impontensekkel nem foglalkozok

:)

igazságos 2013.01.23. 09:57:56

@Anikó82: most már álljál le, nem hiszem el, hogy egy tanár ilyen lehet.

Hatszor mondják el előttem, hogy BEREGISZTRÁLJÁK a kártyaszámot.

Bemondásra senkinek, semmit nem hisznek el sehol.

Ha bármit igénybe veszel, elkérik a kártyákat, regisztrálnak, MEGNÉZIK, HOGY JOGOS-E a kedvezményed.

Ha nem, elküldenek, vagy vedd meg a rendes jegyet.

Az utazáshoz is ez az igazolvány kell, ha nincs nálad, BLICCELTÉL az odaútig, ha igénybe vetted a BKV-t, MÁV-ot, VOLÁN-t.

Mert az igazolványt az ellenőr is kérik, felszálláskor fel kell mutatni, beregisztrálnak, engem még a személyimmel is szívatni szoktak az ellenőrök.

Nem jókedvükből mondják, hogy ÉRVÉNYES IGAZOLVÁNY ELLENÉBEN engednek be.

Ha mondjuk moziba mégy a gyerekekkel (az is kedvezményes), ott is elkérik a kártyát, a számot, elkérik, ha a többi kedvezményt igénybe veszed.

A kártya ugyanis nem örökéletű, évente kell meghosszabbítani, a gyerekeknek is fizetni valamennyi összeget.

Ezek után csodálod, hogy értelmi fogyatékosnak néznek tanárként itt?????

Manyecska 2013.01.23. 10:06:28

Engem az érdekelne /de tényleg/ hogy elmennek-e még egyszer és mikor?

ancsika 2013.01.23. 10:47:36

"1.Nem vagyok pedagógus,gyógypedagógiai asszisztens vagyok,ahogy a kolléganőm is akivel voltam,ergo nincs diplománk és nem jár a pedagógus igazolvány."

nem tanár nincs igazolvány

"2.Nem volt nálunk annyi pénz hogy megvegyük magunknak a belépőt,ha csak a gyerekek 600 forintjáról lett volna szó azzal nem is lett volna semmi gond."

Derüljön már ki hogy a gyerköcöknek volt-e igazolványa vagy sem... ha sem akkor hiba volt, mert még abban a rohadt telefonban is elmondták hogy IGAZOLVÁNNYAL!

2 felnőtt embernél nincs 4ezer forint mikor 6 gyerekkel átszelem a várost? se bankkártya se kp????
ha elkezdenek csuklani és kellene egy üveg ásványvíz mindegyiknek akkor mi van? azt is ingyen mert nincs nálam pénz?

Mylady 2013.01.23. 11:17:24

@ancsika: Látom, az értő olvasás neked sem megy.

A gyerekek igazolványával nem volt gond, hiszen a kedvezményes 100 Ft-os áron bemehettek volna.

A probléma az, hogy minden egyes fogyatékkal élővel bemehet ingyen egy kísérő. Ezt ők írják a jegyárak menüpontban a weboldalukon. De nem akarták a hat gyerek mellé a két fő kísérőt beengedni, csak teljes áron. És teljesen mindegy, hogy van-e pedagógusigazolványuk, mert a kísérő jogán be kellett volna engedni őket.

Ha te bemehetnél ingyen valahova, de nem engednek be csak akkor, ha kifizetsz kétezer forintot, akkor szó nélkül kipengeted a kért összeget vagy reklamálnál? Ugyehogyugye?

fegyvertanépnek 2013.01.23. 11:38:05

kedves Mylady ha figyelesen visszaolvasod akkor rájössz,hogy a gyerekeknél NEM volt igazolvány. Tehát Aniko pedagógus igazovány nélkül 6 Sinosz igazolvány nélküli gyermekkel szeretett volna ingyen bejutni. Az más kérdés,hogy a beengedő jó fej volt és a gyerekeket beengedte volna 100 Ft-ért.

Manyecska 2013.01.23. 11:49:05

Dugják már fel nekik az igazolványokat..

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.01.23. 13:02:04

@Szenthomárság: nem vagyok tanár.

Véleményem szerint is komoly probléma hazánkban, hogy szinte mindenkinek jár valamilyen kedvezmény. De ezt a típusú kedvezményt teljesen ésszerűnek, megalapozottnak, és elfogadhatónak tartom.
Szerintem ez nem jár vagy nem jár kérdése, hanem egy szándék kifejezése.

Azért magyarázom el hosszabban, mert különben sosincs vége, esküszöm nem okoskodni akarok.

Ha az állam szándéka az, hogy bizonyos dolgok megtörténjenek, akkor az egyik módszer erre, hogy kedvezményekkel elősegítse ennek megtörténését.
Csinálhatná azt az állam, hogy kártyákat nyomtat horror áron, meg leszervezi az intézményeknél, átvállal, vagy saját intézményeket hoz létre bizonyos célokra. De nem ezt teszi. Mert nem hatékony.
Azt csinálja, hogy amikor egy bizonyos cél érdekében hagyja hogy egy kft. nonprofit módon működjön - tehát a közhasznú cél érdekében végzett szolgáltatások után járó bevételek adómentesek lehetnek, kedvezményeket ad stb. akkor ilyen dolgokat mérlegel ebben a konkrét esetben többek között; az éves jelentésben benne van-e, hogy pedagógusok ingyen bemehetnek? Benne? Igen. Akkor ezen keresztül olcsóbban megvalósíthatok egy közfeladatot, mert nem nekem kell saját pénzemből fenntartanom egy ilyen intézményt, hanem mások megteszik helyettem. Azok a mások, az általad említett, és általam is nagyon tisztelt kovács asztalos úr és családjától szerzik a fenntartásra és egyéb célokra a pénzmagot.

Ez a hosszú válaszom.
A rövid:
szerintem egy érzéketlen ember vagy, de jogod van hozzá.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.01.23. 13:11:11

@igazságos: szerintem nincs igazad. A megolás ott lett volna a kezükben a beengedőknek. Hívnak egy vezetőt. Ha már azt mondják, hogy elfogadják azt a státuszt hogy a gyermekek 100 forintért mehetnek be, akkor nincs joguk pénzt kérni, hiszen a szabályzat szerint aki abban a státuszban van hogy 100 forintért mehet be, a mellé egy kísérő ingyen bemehet.

Mindezeken túl, hogy tehát tételesen nincs igazad, felmerül egy emberi oldal is.
Az hogy ilyen hangnemben osztogatsz valakit, aki nem kevés energiát és a fél életét teszi oda egy nemes célért, már önmagában elgondolkodtató, de ezt te érzed, esküszöm nem ítélkezem.
Az emberi oldal tehát az, ami az únió országaiban működik. Tehát hogy nem a szabály a lényeg, hanem a szabály célja. Teljesen egyértelmű, hogy a cél az volt, hogy a fogyatékkal élők kedvezményesen tudjanak bejutni, és őket ingyen kísérhessek. Ha a szabály rossz, és önkényes a beengedő, akkor tényleg megbüntetik. De ha hívja a vezetőjét, és jelzi neki, hogy itt egy olyan szituáció, amikor egyértelmű hogy a szabály rossz (hiszen nem is lehet olyan szabályokat felállítani, ami minden esetet lefed) ekkor a vezető mérlegel, és felülbírálja a szabályt, és beengedi az odautazókat.
Ebben az esetben, minden jóra fordul. Nem születik egy ilyen levél, és a hölgy nem ismerkedik meg a blogvilágban kommentelők kegyetlenségével, empátia hiányával, és speciális hozzáállásával. (melynek én is része vagyok, véletlenül sem akarok felülemelkedni vagy ilyesmi...)

Végezetül pedig tetszik hogy itt mindig megy a humor, és tudom hogy én gyakran túl komolyan veszem ezt az egészet, de lehet hogy csak én hiszem hogy ez a blog azért jött létre, hogy tényleg változzon valami. Ha a fogyatékkal élőkön viccelődünk, lehet hogy csak távolodunk a céltól... (vagy egy idealista okoskodó fa* vagyok...)

Szenthomárság 2013.01.23. 13:23:13

@Legelő Őse: érzéketlen vagyok, mert úgy gondolom, hogy egy tanár magánemberként ne menjen be ingyen a múzeumba?
WTF?
de legyen igazad, az vagyok!

ancsika 2013.01.23. 14:30:25

Mylady: nem én olvastam félre hanem te, mint ahogy fegyvertanépnek olyan jól megfogalmazta...

"Ha te bemehetnél ingyen valahova, de nem engednek be csak akkor, ha kifizetsz kétezer forintot, akkor szó nélkül kipengeted a kért összeget vagy reklamálnál? Ugyehogyugye? "

két variáció van:
1. ha be akarok menni valahova akkor bemegyek leszarom a 2000ft-ot pestiesen szólva... többet ér a lelki nyugalmam...

2. akkor sem sírom tele az internetet hogy én milyen jótét lélek vagyok és viszem a roki gyerekeket ide meg oda...

3. ha nagyon unatkozom akkor főnök hívás, írásos panasztétel

4. ha még jobban unatkozom akkor a felügyeleti szerv megkeresése

5. a saját gyerekemet se engedem el pénz nélkül otthonról mert bármi baj lehet legalább tudjon hazajönni és/vagy telefonálni és/vagy beülni egy üdítőre valahova

remélem te is megértetted most már mit írtam az előbb :)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.01.23. 14:33:48

@Szenthomárság: ember, olyan hosszú kommentet írtam mint az alaptörvény hitvallása hogy elmagyarázzam, az én véleményem szerint mi volt a cél, és mi a megoldása ennek. Ebből az egészből neked ez jött le? Csak az utolsó mondatot olvastad el?
Azért írtam hogy érzéketlen vagy, mert nem értetted meg hogy miről van szó. Ha összehasonlítgatod EBBEN az esetben a pedagógust az asztalossal, akkor nem érted hogy miről van szó. Ha pedig így van, hogyan is vitatkozhatnánk? Ez ez én véleményem. Lehet hogy nem vagy, az, ezt te tudod. Nekem abból amit itt kommenteltél, ez a véleményem született, véletlenül sem személyeskedni akartam vele. De azért fenntartom.
(most megkérdeztem az öcsémet, Angliában tanul - minden tanárnak ingyenes az összes múzeum, kiállítás, oktatási központ stb. megkérdeztem az unokatestvéremet Ausztriában, szintén mindez ingyenes.... ez csak mellékszál, nem érv mielőtt belekötsz)

Mylady 2013.01.23. 14:38:00

@Legelő Őse: +1
de imho ezeknek a mentálisan rokkantaknak hiába is magyarázod

Szenthomárság 2013.01.23. 14:49:12

@Legelő Őse:
vegyük ketté:

ha tényleg a gyerekek látókörének a szélesítése a cél, akkor mindegy, hogy tanár viszi be őket, vagy hidegburkoló

ha a pedagógust magát akarjuk jutalmazni, akkor tanárként menjen csak ingyen, de ne magánemberként.
ő magánemberként csak egy magánember és nem pedagógus, mint ahogy a vadász se lőheti le hétvégi látogatásán az állatkerti őzeket, pedig van engedélye, van puskája, és vadász képesítése :)

persze el lehet intézni, hogy érzéketlen vagyok, holott pont te vagy az, mert elveszed az elvi lehetőségét azoktól a hidegburkolóktól-aneszteziológusoktól és egyiptológusoktól, akik bevinnének 15 gyereket a csodák palotájába, de nem tehetik

Mylady 2013.01.23. 14:49:32

@ancsika: Nincs igazad. A Csodák Palotája elfogadta az igazolást (bármilyen formában is volt), a gyerekeket fogyatékkal élőnek tekintették. Innentől kezdve gyermekenként egy kísérő ingyen bemehet a saját szabályzatuk értelmében.
Vagy nem fogadják el a gyerekeket fogyatékosnak, vagy beengedik a kísérőket velük együtt. Ennyi.

Másrészt: ha te be akarsz menni valahova, az nem egyenlő azzal, amikor egy fogyatékkal élő gyerekből álló csoportot kell elkísérnie egy nevelőnek (a gyógypedagógiai asszisztens is nevelő). Nem a szórakozás miatt akart bemenni, hanem a munkaköri kötelességét teljesíteni. Mondhatnám úgyis: nem magánemberként, hanem hivatalos ügyben volt ott.

Egyébként ha neked van gyereked, akkor nyilván el tudod képzelni, hogy mit jelent egy ilyen helyen hat gyerekre felügyelni két felnőttnek. Mert hogy nem szórakozás, az biztos.

@all: Nem tudom, miért ez a rosszindulat az emberek nagyrészétől, de számomra döbbenet, hogy mennyire nincs empátia egy ilyen helyzetben. És nem, nem hiszem el, hogy lenne itt bárki is, aki önként kifizetne kétezer forintot azért, hogy a munkáját végezze akkor, amikor ingyenes a belépő. És ne feledjük: ez nem egyszeri alkalom. Időnként elviszik a gyerekeket. Ha ezt havonta teszik, hogy kiscsoportokban minden gyerek eljusson a Csodák Palotájába, akkor minden hónapban fizesse ki az illető a belépőt? Miközben ingyenes? Tényleg ez lenne a normális megoldás?
Vagy csak a rosszindulat miatt van a kötözködés? Röhögjünk a másik nyomorán? Csak gratulálni tudok ehhez a felfogáshoz.

Mylady 2013.01.23. 14:50:44

@Szenthomárság: Magánemberként én sem tartom jónak. De ha valaki csoportot kísér, akkor nem kelljen neki fizetnie. Ez így lenne normális.

Manyecska 2013.01.23. 14:55:31

Én is hasonló "jófej" ügyintézést kívánok nektek problémás esetben!

Manyecska 2013.01.23. 14:57:18

@Szenthomárság: haggyá már a hidegburkolókkal és a kőművesekkel mert sikoltozni fogok mingyá:D! mit érdekli egy kőművest mán a Cs.palotája, örül hogy luk van a fenekén és szelel!!!!:(

Manyecska 2013.01.23. 15:00:24

@cirróka: én meg December 24.-én délelőtt az állatkertben, és a gyerekeknek ingyér volt /egy doboz kutyakaját kellett vinni fejenként, Á: 150-500 Ft-ig/, és nagyon sirály volt!:) voltak vagy 25-en összesen. Varázshegy kongott az ürességtől!!:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.23. 15:01:05

@Manyecska: Haggyá mán! Van egy kőműves és egy asztalos haverom. Kurvajófejek. A kőműves kisullya olyan, mint nekem a hüvelykujjam. És istenien pókererzik és főz gulyást. Az asztalos, meg műveltebb nálam. (Na nem mintha az így önmagában nagy durranás lenne.)

Manyecska 2013.01.23. 15:01:50

@Gipsz__Jakab: mindig gyalultok ha összejöttök?? Klassz lehet!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.23. 15:04:57

@Manyecska: Ja, úgy érted! Nem, az asztalossal jókat vitorlázunk a Balatonon. Utána mindig fáj a röhögő izmom.

Manyecska 2013.01.23. 15:07:46

@Gipsz__Jakab: hát igen, amolyan barkácsklub, tudod:P asztalos kell is a hajóra.
Nem árt ha cukrász is van egy hajón, azért!:D:D

fegyvertanépnek 2013.01.23. 15:08:29

kedves Mylady. szerintem hogyha valaki felajánlja a lehetőséget, hogy beengedi a gyerekeket 100 Ft-ért nem jelenti azt,hogy elismeri a gyerekek fogyatékosságát. sztem ez simán kompromisszumkészség.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.23. 15:12:02

@Manyecska: Üvegszálas műanyag hajó. A beltérhez se nyúlt.

A cukrászt nem értem.

Következő életemben cukrász akarok lenni. Akkor majd rá se tudok nézni az édességre, és olyan vékony leszek, mint egy karó.

Manyecska 2013.01.23. 15:16:21

@Gipsz__Jakab: és beengeded ingyen a hajódra na ugye!!!! Tessék. Itt rínak hogy mért nincs ingyen a belépés a kőműveseknek!:D

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.01.23. 15:33:20

@Szenthomárság: nem akarjuk a pedagógust jutalmazni semmivel. Van egy közfeladat, egy cél, egy közcél, nem tudom hogy írjam hogy a hidegben burkolás közben is értsd. Nem azért mert jobban sajnáljuk a pedagógusokat mint az ikebanakötőket, nem azért mert a pedagógus munkája fontosabb ítéltetik mint az urológusoké, hanem mert a társadalom különböző folyamatokat olajoz bizonyos módokon, így az orvosoknak más esetben jár kedvezmény mint a vasutasoknak. Az hogy hazánkban ezek a kedvezmények túlságosan kiterjedtek, és már nem az eredeti társadalmi célokat szolgálták (például hogy egy mozdonyvezető időben el tudja érni az állomáshelyét, ezért ingyen utazhat) hanem egyszerűen mint béren kívüli juttatásként használták őket, NA ez egy külön probléma, amit érdemes szétválasztani. Éppen ezért a vasutas telekszomszédjának ne járjon az 50%-os kedvezmény, de a vasutasnak igen, különben kiöntjük a vízzel együtt gyereket is.

Az hogy valaki pedagógus, és egyedül, másokkal elmegy egy oktatási, ismeretterjesztési céllal megjelölt intézménybe, az azért hasznos a társadalomnak, mert akkor ő értesül a legfrissebb dolgokról, fel tud készülni stb. Ha a saját gyermekeivel megy, nem egy iskolás csoporttal, akkor a saját gyermekei után fizetnie kell. Ez érthető?
Azért baj hogy ilyen hosszan írok, mert valószínűleg nem olvasod el..

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.01.23. 15:42:06

@fegyvertanépnek: szerintem aki a portán áll, nem tud felajánlani. Vagy azt mondja hogy jár a kedvezmény, vagy azt hogy nem. Ezzel azt mondod, hogy nem kell vele elszámolnia. Valószínűleg el kell. Azonban ha a gyermekeknek jár a kedvezmény - akkor kísérő volt a hölgy.

Ez egy olyan ország, ahol nem értik a szabályokat, a célokat, és az érdekeket. A családunk egyik tagjának egészségügyi okokból amputálták az egyik végtagját. Az új rendelet szerint be kell mennie évente felülvizsgálatra, hogy elbírálják, még rászoruló-e. A kérdésre, hogy az elmúlt években találkoztak-e olyannal, amikor valakinek visszanőtt volna a végtagja, azt mondták minden vizsgálat nélkül, hogy sajnáljuk, ez a szabály, ők maguk is megalázónak tartják.

A cél tehát; azért kell igazolvány, hogy ne a portásnak keljen eldöntenie ki a fogyatékkal élő, ez rendben is van, illetve hogy el lehessen számolni. Ha ott egy csoport, ahol nincs a fogyatékkal élőknek kártyájuk, de azok, akkor kell híni a vezetőt, és megoldani a helyzetet, mert a cél az volt, amit eredetileg kiírtak. Nem jóindulat stb. kérdése.

Anomalocaris (törölt) 2013.01.23. 16:56:12

@negyerebemegnegyereerrehe: Csak szólnék, hogy nem csak embik kommentelnek itt.

Aureliano Buendía 2013.01.23. 17:07:47

@Dzsaipál, aki a Rástrakúta Gopalával lehet azonos: látszik is ebből az arroganciából, és érzéketlenségből, ami süt egyes hozzászólásokból.
Mondjuk én még új vagyok itt, de ez egyből feltűnt.

Anomalocaris (törölt) 2013.01.23. 17:11:09

@uraaam: Csak óvatosan, nem mind arany ami fénylik.

Aureliano Buendía 2013.01.23. 17:22:09

@Dzsaipál, aki a Rástrakúta Gopalával lehet azonos: figyellek, te szerintem régi vagy itt, biztos vannak tapasztalásaid...

Szenthomárság 2013.01.23. 17:49:05

@Szenthomárság: Márpedig egyre biztosabb vagyok, hogy tanár vagy, mert ők szoktak predesztinálni (meg most én).
Elolvasom mindet, még ha nehéz is ezt rólam feltételezni.
Az orvos semmit nem kap.
Kapnak a villamos iparban dolgozók áramkedvezményt, de a gázosok és távhős dolgozók nem, miért?
A vasutas ingyen mehet dolgozni ez oké, de miért első osztályon, miért bárhova és nem csak a szolgalati helyére és a felesége miért?
Egyszóval átestünk a ló túloldalára, és fel nem fogom miért nem akarod megérteni, ha a tanár iskolásokkal megy, akkor oké azningyen jegy. Ha a haverjaival megy, akkor nem oké, mert akkor ő nem tanár, hanem egy átlag állampolgár.

2013.01.23. 17:53:01

Mennyi rohadt cigányféle van ebben az országban.

Anomalocaris (törölt) 2013.01.23. 17:59:56

@uraaam: Sajnos jelenleg Én Vagyok itt az egyetlen nemembi, attól tartok.

igi1 2013.01.23. 21:10:11

@Legelő Őse: személyeskedéssel magadat minősíted

ha nem értesz a témához, ne szólj bele

a fogyatékossághoz járó kártya, nem alanyi jogon jár, igényelni kell, lejárati dátummal

bemondásra senkinek nem hisznek el semmit

ott a kártya? ha igen, felmutatni, bemenni 100 forintért

ha nincs, csak magát hibáztathatja, mert ahhoz is balfék volt, hogy utánanézzen, mi kell a belépéshez

ott a net, a telefon megvolt, azt el kell ismerni

hogy egy tanár ilyen töketlen legyen, ahhoz kell ész

igi1 2013.01.23. 21:12:28

@Legelő Őse: a kártyahasználatnak ÉVES DÍJA van, évente hosszabbítatni

ha egy évet is kihagysz, és igénybe veszel vele kedvezményt, BŰNCSELEKMÉNYT KÖVETSZ EL

nekem már személyivel érvényes, de ha lejárna, nem hosszabbítanám meg, és úgy akarnék elmenni a csodák palotájába, akkor még a rendőrséget is kihívnák rám

igi1 2013.01.23. 21:17:55

A SINOSZ kártya nem játék, majdnem olyan okirat, mint egy személyi (azzal együtt érvényes, akinek van).

ugyanúgy, ha megváltozik a személyid száma, és nem jelented be náluk, büntethetnek

némelyik ellenőr elkéri a személyimet is

A Sinosz kártyának a közlekedés miatt mindig az embernél kell lenni.

Szerencséje volt a poszternak, hogy eddig nem kapták el, mert nagyobb baja is lehetett volna ebből, hogy pár gyerkőcnek nem volt sinosz igazolványa, és csak papírt mutatott.

igi1 2013.01.23. 22:56:08

Vagyis akkor lényegében, JOGOSULATLANUL AKART A POSZTER IGÉNYBE VENNI egy olyan kedvezményt, ami SZERINTE JÁRT volna.

És ráadásul másokat is bűncselekményre akart volna biztatni, abba belesodorni.

Emiatt akár kirúghatták volna az alkalmazottat is, ha beengedik az ilyen egyént.

Az igazgatónő által aláírt papírral mindenki kitörölheti a ...

Sinosz igazolvány, és pont.

szgyula 2013.01.23. 23:24:49

@igi1: "Fogyatékkal élőket 100 ft-os jelképes jegyáron, a megfelelő igazolvány ellenében tudunk beengedni. Minden igazolvánnyal rendelkező személlyel egy kísérő ingyen beléphet."

6 fogyatékos (gyerekek) megadták volna a kedvezményt (100Ft). 2 kisérőnek nem. Nem olyan bonyolult szövegértési feladat ez...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.01.24. 02:00:07

@Szenthomárság: hidd el ennyi idő alatt feltűnt volna ha tanár lennék,szerintem nem vagyok.
Egyszerűen nem értünk egyet, más a véleményünk. Ez van.

helianthus 2013.01.24. 08:09:47

@Legelő Őse: csendben olvasgatom itt a véleménycseréteket, mert köztudott, hogy szeretem az építő jellegű vitákat, elgondolkodtat és sokszor tanulok is belőle.
Ezt viszont most: "Azért baj hogy ilyen hosszan írok, mert valószínűleg nem olvasod el.. " nem tudom szó nélkül megállni.
Elolvassa, képes rá, hidd el.
Sőt az is lehet, hogy többször is. :D
És ha már itt tartunk véleménynyilvánításként elmondom, hogy szerintem mindkettőtökében van igazság.
Helyesnek tartom, hogy a pedagógus ingyen mehessen be a TANULÓKKAL a múzeumba, hogy okítsa őket, azt viszont nem tartom helyesnek, hogy ezt megtehesse mondjuk a baráti körével vagy akár a saját gyermekeivel. Ha a többi szűlő fizet ezért, szűlőként ő is fizessen érte vagy mondjon le róla.

Szenthomárság 2013.01.24. 08:12:32

@helianthus: nem olvastam végig amit írtál, de örülök, hogy egy húron pendülsz velem! :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.24. 08:27:59

@helianthus: Valószínűleg azért jár állandó kedvezmény a pedagógosznak, hogy ő (előre felmérve a kiállítás anyagát) fel tudjon készülni a közös látogatásra, horribile dictu- amennyire lehetséges, beillessze azt az elsajátítandó tananyagba.
Már amennyiben efféle lelkiösmeretes tanerő nem csak a kalendáriomba' létezik.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.24. 08:30:47

@igi1: Zsanett e vagy?
Mer' akkor meggondolandó.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.24. 08:32:29

Avagy: Kovács XXIII. főtörzs, tud ön... traktort vezetni? Hmmm?

Szenthomárság 2013.01.24. 08:34:42

@agresszív kismalac: lelkiismeretes tanerő, tisztességes taxis, becsületes politikus?

Grimm testvér-e vagy?

helianthus 2013.01.24. 08:43:11

@agresszív kismalac: na tessék, egy újabb szempont. Ez nekem nem jutott eszembe, nem vettem számításba.
Hümm-hümmm.
Valahol ebben is van igazság.
Elismerem.
És ha már bármikor ingyen mehet be, akkor tényleg mindegy, hogy ott van-e a család is.

@Szenthomárság: na ne izélj már. Én az elsővel már találkoztam. Igaz, hogy saját statisztikám alapján 10/1 az arány, de még léteznek. Az a baj, hogy aztán pont ők hagyják el leghamarabb a pályát, mert nem tudják feldolgozni, hogy ők kurva jól szeretnék csinálni, de egyszerűen nem hagyják (a szűkebb és bővebb környezet sem!) és mellé még állandó megélhetési gonddal küszködnek. Marad az, hogy elmegy máshova, ahol elismerést szintén nem nagyon kap, de jobban megél. Talán. :(

Szenthomárság 2013.01.24. 08:47:20

@helianthus: persze van olyan, de itt a homáron ha dicsérek valamit, akkor kiutálnak!
mondjuk, ha tanár lennél, de lelkyismys lennél, ezt vágom!

Pontosítanék: ha ott a család, akkor nem az anyagra koncentrál, hanem a hülye gyerekére, aki folyton kérdez. Azaz ezen a ponton súlyosan sérül a felkészülési folyamat, mert azt a család, mint zavaró tényező - katalizálja, íly' módon viszont megkárosítja a társadalmat, mert magánjellegű indokkal vesz igénybe egy szociális juttatást!

helianthus 2013.01.24. 08:52:41

@Szenthomárság: ha az lennék, az lennék, vágod? ;)
Na egy újabb szempont.
Ez is igaz, a tökbe már!
Mert ha ott van az egész család, akkor nem az órára fog készülni.
De mivel én alapvetően csendes szemlélő vagyok, erre nem reagálok, hanem visszlépek a szerepmbe.
Majd jönnek a vitapartnereid, és mondanak rá valamit.
Jó lesz ugye?
Már alig várom!!!
:D

Szenthomárság 2013.01.24. 09:45:37

@helianthus: egyébként ez egy volt szocialista-blokk betegség, hogy nem tudnak az emberek a privát és a munkahely között különbséget tenni.
ha egy polgármester beül a kocsmába, akkor ő ott vendég, de nem polgármester.
ezért nem is korrekt őt politikával basztatni ott
a fogadóóráján, vagy a hivatalban igen, de a kocsmában, szaunában nem.
Például az előző munkahelyemen ha sátoros ünnep volt, akkor a vezetőknek külön sátor volt. Na ez a világ legnagyobb tahósága, és például az oktoberfesten leül a gyárigazgató az esztergályos mellé.
De például nálunk a cégnél is külön asztalnál ebédel a vezetés.

helianthus 2013.01.24. 11:30:52

@Szenthomárság: az egy dolog, hogy külön asztalnál ebédel a vezetés, de te annál az asztalnál vagy-e? Ez itt a nagy és kínzó kérdés. ;)

Szenthomárság 2013.01.24. 12:19:01

@helianthus: nem, de ennek két, izé három oka lehet:
-nem vagyok vezető
-vezető vagyok, de empatikus és velük ülök
-nem ebédelek

helianthus 2013.01.24. 12:22:21

@Szenthomárság: csak költői volt! Nem is érdekel ám. Bár ha belegondolok, hogy hónap vége van, lehet mégis.
Tudsz kölcsönadni tizedikéig egy rugót?
J

helianthus 2013.01.24. 12:47:02

@Szenthomárság: második sor balról az ötödik jó lesz. Köcce! JJ

Szenthomárság 2013.01.24. 12:57:22

@helianthus: a rózsaszín??? Annyira tudtam! :DDD

helianthus 2013.01.24. 14:24:58

@Szenthomárság: ha tudtad, akkor miért kérdezted? :)

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2013.01.25. 15:47:16

annak rontják el a délutánját, aki hagyja magát.

korábban, hogy történt: "Sinosz igazolvánnyal ill az igazgatónőnk által írott igazolással hogy ők hallássérültek"

vö.

ebben az esetben: "az igazgatónő által írt papírral a kezünkbe "

"a gyerekeknek 100 forintért a felnőtteknek 1950 ért tud adni belépőt és még akkor rendes volt...

Természetesen a 80 ezer forintos fizetésünkből hó közepén ezt nem tudtuk saját zsebből finanszírozni,meg különben is akkor telefonon miért informálnak félre.Hiába sírtak a gyerekek a csalódottságtól hogy nem jutunk be, picit se hatotta meg őket ."

1. telefonon semmit el nem szabad hinni, minimum írásbeliség (azt persze sehol nem merik, mert felelősségvállalás (még ha nem is húsbavágó) nuku, adott szó, becsület nem ér semmit a legtöbb embernél, valamint korcs vagy nincs is) ez van.. attól még ha valaki nem kéri, követeli - az hiba.. mellesleg ha félretájékoztatott, az még nem alapozza meg, hogy a félretájékoztatása alapján valamit jogosultság igazolása nélkül vagy akár jogosulatlanul vegyen igénybe bárki.

2. ezen sírás sem segít. meg méltatlankodás sem.

3. hó közepe vagy sem, több dolgot is lehetett volna tenni: a, fizetni és panaszirodázni helyben. b, nem bemenni, és legalább annyiból, amibe a jegyek kerültek volna egy jó délutánt összehozni a gyerekeknek (ehhez persze némi előrelátásra lenne szükség /alternatív elfoglaltság keresése/, és talpraesettségre).

+1. a fogyatékkal élők neveléséből élők, nevelésükért élők legyenek inkább. nem azt mondom, hogy fizessenek duplaannyit mint mások. de annyit mint mások illene, kéne. mert így addig míg nem ütköznek falakba, nem is tapasztalják meg ezen "felnőttek" sem, hogy szívás a mindennapi élet.. továbbá nem jut el minden gyerek a csp-ba évente egyszer, sőt többszőr. a többség nem jut el soha.

nem mintha földrengető-égszakadó tragédia lenne. nemde?

Nagy Zltán (törölt) · http://demokraciafogyatekos.blog.hu/ 2013.01.28. 22:55:54

Ez az aljasság, köszsönet Soltész és Balog és Orbán keresztény víllású uraknak. Ezt sikerült "plántálniuk" az erre fogékonyakban. GYALÁZAT

magyarcsarda · http://magyarcsarda.blog.hu 2013.01.29. 15:24:09

A minimálbérből élő is fogyatékkal élő és mégis fizet. Ez sajnos ilyen. Persze ettől még szarjon sünt az összes olyan akinek kicsit sem fáj a szíve, ha sérülttel találkozik.

molsza 2013.01.30. 10:41:01

No gyerekek, nem bírtam ki hogy ne ugassak bele a témába.

A gyerekeknél nem volt igazolvány, csak egy, a főnökasszony által körmölt cetli, hogy ők igenis süketek.

Így, nem voltak jogosultak a kedvezményre, hiszen, annak feltétele az érvényes igazolvány megléte.
Mivel nyilvánvaló volt hogy a gyerekek fogyatékosak, a jegyszedő szívességet tett azzal hogy eltekintett az igazolvány hiányáról, és megadta a kedvezményt a beteg gyerekeknek, viszont egyáltalán nem volt kötelessége ugyanezt a kedvezményt átruházni a figyelmetlen kísérőkre.

Lényegében ennyi a történet, de igaz, nem jártak el jogszerűen, hiszen igazolvány nélkül is megadták volna a kedvezményt.

Lényeg a lényeg, Szentháromságnak tökéletesen igaza van.
A hülye "pedagógus" itten csak magánszemélyként szerepelt, és gratula neki ha pénz nélkül indul el ennyi gyerekkel.

Hola (törölt) 2013.02.13. 13:34:53

@Manci néni, a szomszéd: Ez ok, de akkor ne legyen ingyen állami autó, hozzá sofőr meg a tököm tudja mi a milla+ os fizetések mellé.
süti beállítások módosítása