Tékozló Homár

Canon EOS 5D Mark III kétszázezerért?

2013.01.30. 10:26 | jackyll | 171 komment

kamucanon.jpg

Gergő egy felettébb gyanús, avagy teljesen életszerűtlen hirdetéssorozattal találkozott az interneten. A diszkréten kizárólag emailt megadó hirdető a Google szerint legalább november óta reklámozza az összes létező fotós vagy apróhirdetős oldalon az itthon 1,1 millió forintért szórt legújabb Canon gépet 150-180 ezer forintért.

Az alábbi hirdetéshez hasonlóból rengeteg lett, ugyanaz az ár és feladó 5 különböző helyen, a piaci ár töredékéért, szinte mind fényképezőgép és fordítógépes fordítású szöveg pontos elérhetőség csak emailcím.

Egy másik honfitársunk már be is próbálta a "szolgáltatást", úgyhogy a többieknek megspórolt 600 eurót.

A Scamwarners fórumon Krisztián elmeséli, hogy az ő hirdetésében még rosjose1@gmail.com címmel azonosítható csaló a mára vélhetőleg hatóságilag legyalult malajziai Electronics Review Limited oldalt nevezte meg cégének (ami kábé így nézhetett ki). Az ott megadott telefonszám élőnek bizonyult, ezért még az sem volt gyanús, hogy Malajzia helyett Angliába egy magánszemélynek kellett küldeni 550 eurót Western Unionnal. Ezután természetesen szállítási nehézségek adódtak, és újabb 1100 eurót kellett volna utalnia. Ezt ugyan Krisztiánnak sikerült 250 euróra alkudnia, végül mégsem fizetett, és milyen jól tette.

Online rendelésnél érdemes a paypalos/bankkártyás transzferekre szorítkozni, ott ugyanis van kit értesíteni a csalásról. A Western Union maga hívja fel a figyelmet, hogy kizárólag ismerősnek küldjenek pénzt, például online aukción sose, mert ők aztán nem fogják visszafizetni, ha bárkti átvernek.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2013.01.30. 12:07:37

@Etniez: én azt látom itt milyen elemek mozognak, bőven elég!!:))

Rosszindulatú Vászka 2013.01.30. 12:09:07

Rájöttem mi benne az átverés.

A hirdetés címébe az van, hogy objektívvel, a hirdetésbe meg már nincs objektív.

Meg külömbe is átverés lehet, mer van ott jobb ajánlat is, az már 6D-s Canon (amo persze még nem 95D, de hát szegény Homér kézzel nőz)

www.expressz.hu/canon-eos-6d-digitalis-tukorreflexes-fenykepezogep-w-24-105mm-ef-44805314/

Ez olcsóbb is, csaxólok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.30. 12:11:34

@Rosszindulatú Vászka: a tébékártyás perverziórul még nem hallottam. esetleg valami fotóillusztráció nincs hozzá?

@Manyecska: te kis opportunista!

Sákif za morro? 2013.01.30. 12:11:49

Én kaptam egy levelet Nigériából. A feladó leírta, hogy örökölt egy csomó pénzt, de nem tudja kihozni az országból. Elkérte a bankszámlaszámomat és kért sok pénzt az ügyintézésre. Ezeket elküldtem neki, most várom a lét. Micsoda szerencsés flótás vagyok, nem?! Lehet veszek is egy Kanon 5D-t. Találtam olcsón, 178000-ért. :-)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.01.30. 12:15:40

@ColT:
bemégy bármellik CBA-ba oszt megveszed a legóccsóbb körtét, vagy vegyest, plusssz egy kis teknokol
@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
buzie vagy? mer azmég oké, hogy összemérjük, mer az ijjen macsó férfias dolog a farokméregetés,még egy karverésbe is bennelennék, vagy hogy gumikesztyűben kiverjük egymásnak, mer az még a heteróság határain belül van, no de a te ötleted! hát megvagyok botránkozva!!!!! négy

Rosszindulatú Vászka 2013.01.30. 12:18:13

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: állítólag minden nő ribanc és drága a kenőcs, e ezt is csak úgy hallottam, bár jobnban belegondolva van benne életszerő logika és feltételezett tapasztalás is.

Öltönyösrabszolga · http://oltonyosrabszolga.blog.hu 2013.01.30. 12:18:34

Ötödáron? Gyanús.
WESTERN UNION? Akkora hatalmas red flag, hogy csak na.
20 dollár fölött kizárólag személyes találkozás, vagy e-bay.

veddelné 2013.01.30. 12:19:34

Kaptam egy emailt, hogy amennyi ismerősömnek továbbküldöm, annyiszor 1 dollár üti a markomat. Most már csak annyi a dolgom, hogy várom a lét. Sokba fog ez nekik kerülni, azt garantálom.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.01.30. 12:19:54

@LET FREEDOM RING WITH A SHOTGUN BLAAAAAAAAAAAAAAST:
vegyé eggyet,mer ha mégy nigériába, valamivel le köll a sok szerecsent fotózni. de vakut is rendejjél, mer éccaka csak a fogak fognak láccani néküle a képeken.

vénszivar 2013.01.30. 12:21:09

@Etniez: Üdvözöllek rasztafaní "testvírem"...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.30. 12:22:03

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): megijedtél mi? :P:P na, ne aggóggyál, a buzulásról már leszoktam, minnyár a szökésem után :)

@Rosszindulatú Vászka: libanc libancnak falkasa.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.01.30. 12:24:28

A malájoktól Szandokánt (Szandikát ??) kell rendelni!

2 éve volt nálunk egy dél-indiai kollégám a cégnél. Felhívtam figyelmét többek között a nálunk népi játéknak minősülő taxis és pincér túlszámlázásokra meg a Qrvákra. Mondta, hogy ilyen náluk is van, sokkal régebben csak sokkal olcsóbb :-)

Viszont ami megdöbbentett: ha utazási biztosítással jössz az országába simán el lehet intézni, hogy doktori pecséttel ellátott halotti papírral gyere haza és vedd fel a pénzt! Na ez a nem semmi! :)

Rosszindulatú Vászka 2013.01.30. 12:24:43

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: falkásodni azz nemnemsoha, én ahhoz túl szemérmes vaok.

Manyecska 2013.01.30. 12:32:14

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): és ha gumikesztyűben pippant le egy pasi az is heteró???:P

Rosszindulatú Vászka 2013.01.30. 12:34:29

@Manyecska: perszehogy, az csaka zért, hogy olgyák a feszkót, mint az közismert.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.01.30. 12:34:41

@Manyecska:
a szopatás az más mer becsukom a szemem oszt csak aszt érzem, hogy szopnak. a többi kit érdekel?
@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
jóvan! megnyugottam bébi mostmán!

épaetekmogyoo 2013.01.30. 12:35:34

@Rosszindulatú Vászka: ejej, nem ismered te a húsvéti nyuszikát!
Ha a csokit fel tudja formára fingani, be tudja csomagolni, akkor mennyibe tart cimkével együtt kikullantani az egészet?

Hja amúgy meg kaptam húsvétra asztali csocsót is. Na az már valami még a nyúlnak is! :)

Rosszindulatú Vászka 2013.01.30. 12:38:25

@negyerebemegnegyereerrehe: értelek. Elég jól érvelsz, nem találok rajta (ki)fogást, de még dolgozok rajta.

A csócsót nem kitolta, mint a böribe szokták, hanem a Butlers-be soppolta, ezt biztos forrásból tudom.

zbzbzb 2013.01.30. 12:47:49

@fda: mondjad! veszek! kettőt!

majdjólmegmondoménnektek 2013.01.30. 12:52:48

Ez hihetetlen szánalmas... Az Expresszen hosszú hónapok óta tűnnek fel a kamu hirdetések (4m-t érő autó 600 ezerért, mert a rokon meghalt Londonban és nem tudják hazahozni az autót, stb.). Google translate-tel fordított magyar nyelvű mailszöveg, sorolhatnám... Hihetetlen, hogy nem tudnak védekezni megfelelően. Balga nagy fasznak kell lenni ahhoz, hogy az ilyennek bedőljön valaki.

vénszivar 2013.01.30. 12:54:07

@negyerebemegnegyereerrehe: csobsót a teve tojja Mongóliábúl...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.30. 12:57:50

@majdjólmegmondoménnektek: "Balga nagy fasznak kell lenni ahhoz, hogy az ilyennek bedőljön valaki."

Merítenek egy nagyot, aztán pár halacska csak fennakad a hálón.

Aztán a nagy okosok meg túlvédekeznek, semmit nem vesznek onlájn/használtan.

El kéne kapi a tökét az ilyeneknek.

vénszivar 2013.01.30. 13:18:24

@Mityu: még lehetsz! ugorj el banánért, aztán néz vissza...

Mityu Addideapénzt kft LE 2013.01.30. 13:21:22

Száááááááááááááááááázadik! :D

Pécsi bölcsész 2013.01.30. 13:24:11

Már megint a kapzsiság ugyi!!!???

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.01.30. 13:31:59

Itt valaki (más jelentkező hiányában Jackill) szopatni akarja a Canont. Múltkor a nyomtató, most ez, szegény Canon, hát nem tehet róla, hogy millión alul nem tudja adni ezt a nagyon jó gépet, Jaaaaackill!
Érted, Zsírharang, Jaaaaackill!!

Én csak simán FÉNYKÉPEZŐGÉP-et írtam volna.

Hullamosó Papagáj 2013.01.30. 13:33:52

ilyen kontakt oldalunk nekünk is van:

www.flyhwa.com/

vénszivar 2013.01.30. 13:44:32

@Mityu: jöttél , láttál, "győztél"! persze nélkülem ez nem ment volna, te kis majom...

Mityu Addideapénzt kft LE 2013.01.30. 13:46:21

@vénszivar:

Nem hát, így kisorsolok közted egy Palkovicsné laptopot. Jó lesz-e neked-e?

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt):

Ott még nem néztem-e. Kellett-e volna-e? Eladja-e?

BonBon 2013.01.30. 13:50:02

@negyerebemegnegyereerrehe: :D :D :D
ANYU!!! Az úristen megb... azt! Mennyé!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.01.30. 13:55:44

@vénszivar:
faszt! a teszkó ekszpresszre gondótam!
@Mityu: há mittudom én, gondóttam hátha

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.30. 13:57:13

Egy fényképész ismerős néha szokott szórakozni az ilyen hirdetőkkel.

Az egyik eladótól megkérdezte "na és ilyen és ilyen objektív van?", s minden volt, minden 250 dollárért, még az is, ami a boltban 20 ezer dollárba kerül.

vénszivar 2013.01.30. 14:03:26

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: be kellett volna vásárolni MINDENBŐL min. 10-50 db.- ot...:) De buta vóót.
Ó ha egyszer egy ilyenbe belecsöppenhetnék.

Sir Mortzosch 2013.01.30. 14:04:49

én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe s megpihentünk, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat

WYW 2013.01.30. 14:08:19

Hosszú ideig hirdetett irreálisan alacsony áron
Jonathan Woods <ei22.inqs@gmail.com>

lehet hogy nevet és e-mail címet váltott?
Nála is minden volt a bolti ár negyedéért.

Mityu Addideapénzt kft LE 2013.01.30. 14:08:46

@vandorszekely:

Öszvérek vótak azok, nem lovak! S csak azé' sikerűt e'vinniük, me' bacc papucsot húztak a patkójukra!

veddelné 2013.01.30. 14:09:39

@negyerebemegnegyereerrehe: Asztali csocsót cetlistől? Azigen! :-)

Mityu Addideapénzt kft LE 2013.01.30. 14:15:06

Csináztam céget má' én is-e! Nehogymá ne he! Oszt maj' adok mindent 'ócsóé! Csak kűgy pézt!

WYW 2013.01.30. 14:24:08

@Mityu Addideapénzt kft:

Legalább ígérj valami cuccot ócsójé!

:)

Mityu Addideapénzt kft LE 2013.01.30. 14:27:56

@WYW:

Tizenötmillájé mobilteló, ajcsics'ádi házzal? Na? Köll-e?

A liccitálók közt kiccsaládot sorsolunk ki etethető háziállatokkal gémeskúttal-e!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.01.30. 14:28:22

@WYW:
@Mityu Addideapénzt kft:
a cég remélem nigériába van bejegyezve, mer úgy hiteles. meg google translate-el fordíccsad át angolra a hirdetés, majd azt vissza magyarra. mer úgy az ótentikus

WYW 2013.01.30. 14:36:36

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt):

Nem üzleteltem a fickóval (hiába no, élhetetlen vagyok), ugyanis pár levélváltással olyan cuccokat is tudtam volna rendelni, ami nincs is. Azt se nézte meg hogy gyártanak-e olyan objektívet amit írtam, csak lökte az árát ami több mint mérsékelt volt.
Viszont úgy emlékszem volt valami nigériai üzlet honlap is az egyik levélben, de ebben már nem vagyok 100%-ig biztos.

veddelné 2013.01.30. 14:42:06

@WYW: Ha nem is gyártanak olyat, amilyet kértél, honnan tudod, hogy mérsékelt az ára? :-):-)

vénszivar 2013.01.30. 14:44:53

@WYW: "nincs is"! MÉG! megrendeled s legyártják! Áááá,te hitetlen magyaúr...
Akkor meg sem érdemled!:)

WYW 2013.01.30. 14:46:35

@veddelné:

Na jó, nem fogalmaztam pontosan. Az egyébként létező cuccokra mondott álom árakat. :-))

WYW 2013.01.30. 14:49:54

@vénszivar:

Így utólag belátom, küldenem kellett volna a pénzet Western Union útján!! Mert az a tuti.

Így jártam....

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.01.30. 15:01:14

@WYW:
" ami több mint mérsékelt volt" hámost egyből utalni kő a lóvét ijenkor, hát nelegyélmán a saját lóvéd ellensége. ha bemégy a teszkóba, oszt levan árazva mongyuk a párizer, akkor megveszed a drágábbat? naugye!

Hó apó 2013.01.30. 15:04:36

Saját esetem, nem kell messzire menni.
Osztrák EBAY-en vettem egy laptopot, elutaltam a 120 eurót, nem küldte el az eladó.
Irány az osztrák rendőrség, feljelentést tenni. Fel se akarták venni a jegyzőkönyvet, mondván mert a magyar rendőrség lépjen az Interpolon keresztül.
Nem hagytam magam, mivel a tettes osztrák, a licitálás osztrák területen történt, az utalás osztrák bankon keresztül ment Ausztriából.
Felvették a jegyzőkönyvet, jelentettem az esetet az EBAY-nak is.
Ennek már három hónapja, az eladót azóta sem tiltotta ki az EBAY, további 3 vevőt vert át, az osztrák rendőrségtől meg megjött egy határozat,
miszerint "az eladó banktitokhoz való joga erősebb, mint az én vádam (ami bizonyított), ezért nem tudják leellenőrizni, hogy valóban megérkezett-e az eladó számlájára a pénzem. Emiatt nem tudják az ügyet tovább viszgálni".
B+ B+ B+ B+......

WYW 2013.01.30. 15:06:30

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt):

Ebben teljesen igazad van, van is már 4 Tesco gazdaságos rotátorunk, 9 lóvakarónk, 14 szőnyegszövő gépünk és 70 kg parizer a mélyhűtőben. Többek között.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.01.30. 15:24:12

@WYW:
hát most sose tudni, mikor kő gyorsba leszőni egy 85 szőnyeget? akkor mijjen jó jön! hánem?

Mityu Addideapénzt kft LE 2013.01.30. 15:35:00

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt):

Mi szövünk repülő szőnyeget is. Olyant amihö' nem köll kifutópálya se!

Secnir 2013.01.30. 15:35:30

@hekhekhekhekkinen:
"Ti vagytok a balfaszok, hogy nem csináljátok."

de nálam nem is csönget a nagy fekete autó, bibí

veddelné 2013.01.30. 15:36:01

@WYW: A végén meg majd kiderül, hogy létezik, amit akartál, de akkor már késő lesz, hiába akarod álomáron megrendelni. :-p

WYW 2013.01.30. 15:46:06

@veddelné:

Most hogy mondod, lehet hogy még ma rendelek a krapeknél egy Canon EOS 8D Mark MCXII típusú gépet.

Talán még árengedményre is számíthatok ha gyorsan fizetek.

Szumi 2013.01.30. 16:05:23

rosjose@gmail.com: rostás józsi... Csodálkozás?

magpet · http://zsemlediszno.blog.hu 2013.01.30. 16:10:08

Nagyon megérdemli a barom. Akinek az a tudatos vásárlás, hogy megkeresi a legkisebb számot tartalmazó árcédulát, az pusztuljon éhen! Mi, életben maradó földlakók csak nyerni fogunk vele.

Aureliano Buendía 2013.01.30. 17:11:05

Na neeee.. a posztoló hány éves? Hahó, nincs Mikulás sem, és 5 D sem tizedéért.
Gratula

Aureliano Buendía 2013.01.30. 17:12:46

@ColT: pedig egy 5D... nem fájna, ha lenne:)

Aureliano Buendía 2013.01.30. 17:17:55

Én a múltkora szenegáli lottó főnyereményét nyertem meg, mert kihúzták a számaimat.
Feltehetőleg a UPC üzemelteti, és ráutaló magatartással adhattam meg azt a 6 számot.
Most várom a pénzt. Veszek belőle egy ötdét

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.30. 17:39:23

Olyan hozzászólás még nem volt, hogy "hülyeség az egymilliós gép, mert én az ötezer forintos mobilommal is tudok fényképezni"?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.30. 17:41:40

@WYW:

Igen, ez ismerős. S minden kérdésre, hogy miért küldjek egy ismeretlennek pénzt, azt válaszolta, hogy nekik 2-hetes pénzvisszafizetési üzletpolitikájuk van, ha mégsem tetszik az áru.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.30. 17:50:02

@uraaam:

Én mindig válaszolok az ilyen lottónyerés emailekre. Kellemes szórakozás.

Múltkori eset, nem Afrika, hanem Svájc:
- nyertem, adataimat adjam meg,
- megadtam egy csomó nyilvánvalóan hamis adatot (pl. a nevem Dr. Lenin Fuckyou, a címem pedig Sztálinváros, Adolf Hitler utca),
- írnak, hogy minden oké, de kell 500 euró futárszolgálati díj, mert futárral küldik a csekkemet,
- mondom, hogy vonják le a nyereményből,
- mondják, nem lehet ezt tiltja a svájci törvény,
- elküldöm nekek 5 darab 100 eurós bankjegy fénymásolatát,
- kérdezik döbbenten, hogy ez mi a fene,
- mondom, hogy nálunk így szokás pénzt utalni, ez egy törvényi előírás errefelé, nyomtassák ki a fájlokat és beválthatják a Western Union képviseletnél.

Több email nem jött tőlük. Nem tudom tényleg megpróbálták-e beváltani...

veddelné 2013.01.30. 18:03:48

@WYW: A helyes sorrend a rendelésnél: először megrendeled a gépet, átutalod a lét. Ha nem jön meg, megrendeled az objektívet, kifizeted a lét. Ha nem jön meg, küldesz egy kis szállítási költséget, majd 2 hónap türelmes várakozás után kiposztolod a homárra.

Adjam a számlaszámot? :-):-)

zaturek 2013.01.30. 18:41:40

Hogy lehet "bepróbálni" egy szolgáltatást?

clt 2013.01.30. 19:25:39

@zaturek: ha azt az 550EUR-t tényleg elutalta, akkor inkább beszopta azt a szolgáltatást

no successful 2013.01.30. 19:42:04

@LET FREEDOM RING WITH A SHOTGUN BLAAAAAAAAAAAAAAST:

"Én kaptam egy levelet Nigériából. A feladó leírta, hogy örökölt egy csomó pénzt, de nem tudja kihozni az országból. Elkérte a bankszámlaszámomat és kért sok pénzt az ügyintézésre. Ezeket elküldtem neki, most várom a lét. Micsoda szerencsés flótás vagyok, nem?! Lehet veszek is egy Kanon 5D-t. Találtam olcsón, 178000-ért. :-) "

Bakker ! Mekkora F.sz vagyok, én meg azt hittem az a fazon csaló.
Kihagytam a ziccert ! ..szameg !

:-))))

no successful 2013.01.30. 19:46:37

1szer írt nekem valaki, hogy nyertem egy értékes Microsoftos kütyüt meg pénzt, csak el kell utalnom egy kis összeget, a vám, meg a szállítási költség miatt vagy ilyesmi.
Visszaírtam, hogy legyen szíves hitelezze már meg nekem azt az összeget, és én a nyert pénzből duplán kifizetem.
Azóta réok, mert a fazon nem jelentkezett, :-( biztos azt hitte csaló vagyok.

zaturek 2013.01.30. 19:47:31

@clt: Akkor már inkább beutalta azt a pénzt, nem el, mert úgy sokkal lezserebb, és trendibb a vaker.

Egyébként meg az, egy balfék. :)

taddeus-ua571 (törölt) 2013.01.30. 20:19:01

ennek se dőljetek be !!!

foto-borze.hu/ads/ivory-borisov/?utm_source=twitterfeed&utm_medium=facebook

Telefonszám: +36420485453
E-mail: ivory.borisov@mail.ru
Ország: Magyarország
Megye: Budapest
Város: Ar
Utca,házszám: Akna
Feladva: 2013. január 22. kedd 14:12
Érvényes: 51 nap, 17 órával

nekiálltam levelezni, h vajon mi sül ki ebből, szintén western unionnál járunk, az istennek nem akar paypal-on kerszetül küldeni DHL gps track-elt csomaggal, de még győzködöm... :)))

Aureliano Buendía 2013.01.30. 20:43:49

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: azért próbáld ki a különbséget, nem kell vájtszeműnek lenni ahhoz, hogy észrevedd;)

Csigataposó 2013.01.30. 20:46:47

@taddeus-ua571: Ha huje vagye. Ez magyar ottvane hogy Budapest megyeben az akna utcaban lakik me nem beszelsz meg vele szemelyes talakozot Ar nincs olyan messze sehonet senem.

Aureliano Buendía 2013.01.30. 20:46:58

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: :DDDDDDD
+1

Nekem azért ennyi türelmem/időm/kedvem nem lenne a dologhoz, de ez fasza:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.30. 20:49:13

@uraaam:

Tudom az én gépem is 200 ezres kategória, s mobillal csak akkor fényképezem, ha nem vagyok magamnál.

Aureliano Buendía 2013.01.30. 20:56:35

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: én is csak italosan csinálok képeket a mobillal:) Amúgy is egy szar kis nokia 6300 kamera, erre pont jó. Meg a telefon, az telefon. A fényképezőgép meg más dolog.

Nekem egy kicsit olcsóbb gépem van, de már viszonylag jó képeket csinál. Amire nekem kell, pont jó.

Gyurcsany F. 2013.01.30. 22:17:10

En ket ilyen canon gepet is vettem toluk, teljesen korrekt tiszteseges uzletemberek, mindenkinek csak ajanlani tudom oket. Pont olyan becsuletesek, mint a volt es jelenlegi parttarsaim.

fagzal 2013.01.31. 00:46:50

Krisztiánnak gratulálok.

Globetrotter2014 2013.01.31. 09:23:49

A kulcsszó: Western Union.

Nem értem miért létezik mág, az össze csaló velük dolgozok, rég be kellett volna tiltani vagy más eszközzel rávenni hogy együttműködjön...

Sir Mortzosch 2013.01.31. 09:35:38

@Mityu Addideapénzt kft: osztán kikéregetem magamnak, hogy a nagytestű juhászkutyáinkat leöszvérezzék!

tük münköt? münk tüktököt!

na menjünk, ezek török turisták ..

Rosszindulatú Vászka 2013.01.31. 17:07:01

Írtam a csókának, válaszolt is. Nigériai.

"Üdvözlet Neked! Én érdeklődést tanusítok a gép iránt, szeretném megnézni milyen állapotba sérülésmentes. Kaphatok fotókat a készülékről? Eredeti csomagolásban? Alku esetén vásárlás lehetséges. Választ várva, H. Omár"

Válasz:
"Thanks for the Inquiry,

We have the Canon EOS 5D Mark III digitális tükörreflexes Kit Canon 24-105mm f/4L IS USM AF objektív available for sales in our store and it cost 600Eur

Its Brand new original in factory seal box with 2years international warranty from CANON.

We shall be shipping from our outlet in Malaysia down to your doorstep and delivery will take just 48hours via Ups Airline or DHL.

Where are you from?

How many units do you want to order for?

Do kindly get back to us if you are really interested so that we can proceed on.

Best Regards

Polik John

SALES ASPECT LIMITED
(Registered No 07510718)
4 THE GRANARY, ST. MARYS WYND,
HEXHAM, NORTHUMBERLAND,
NE46 1LW, UNITED KINGDOM "

Másik mélem:
"Kell! 160-ért megveszem. Milyen gyorsan tudom megkapni? Sürgős lenne."

Másik válasz:
"Hi..

Thanks for your message..

You get it in 48hsr after the payment is confirmed by our company accountant dapartment..

Shipping From UNITED KINGDOM.
Delivery Company : Via Fed Ex / UPS AIRLINE

Accept payment through WESTERN UNION/MONEY GRAM and BANK TRANSFER..

How many unit are you willing to order in our company.."

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.31. 17:12:47

hogyhogy az magyarul jött át, hogy tükörreflexes???

Rosszindulatú Vászka 2013.01.31. 17:13:01

Most már csak az a talányos, hogy került ez a hirdetés az expresszbe, hogy kintről valaki bitpatkány intézte, vagy itt valaki munkanélküli olnine munkára bepalizott júzer.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.31. 17:23:46

@batgirl: vélhetően mert kopipésztes kamuhirdetés, azt se értem, miért angolul válszolt a hüjegyerek a magyar mélemre. Azér írtam kettőt, egyet proliszlengbe, egyet meg lóvári-pidzsinbe, hogy tesztejjem gúgliferdítős csóka-e. Hát az.

Aureliano Buendía 2013.01.31. 17:24:41

@Rosszindulatú Vászka: ezek a nyugdíjasok mire rá nem érnek...

Mityu Addideapénzt kft LE 2013.01.31. 17:27:07

@vandorszekely:

Repülő szőnyeget nem veszel-e? Vagy hókotrót?

Rosszindulatú Vászka 2013.01.31. 17:30:44

@uraaam: korrekt kommenter nem fikázódik vaktába, meg hát ezzel lássuk be tartozok a Homárnak nagy jóságáért :)

Aureliano Buendía 2013.01.31. 17:34:30

@Rosszindulatú Vászka: neked is segített?:)
Mit rendeltél? Vagy Edénél nyaraltál te is?

Rosszindulatú Vászka 2013.01.31. 17:37:29

@uraaam: konstans cihiátriai- és dühöngőszolgáltatást kapok itten, meg társadalmi élet imitációt, tejjesen ingyér.

Ezúton is köszönöm.

tintamin 2013.02.14. 23:14:17

Ez a cucc ma itt 850.000. Mindenki kifizeti egyszer életében a tanulópénzt, ha azt hiszi, hogy bármihez hozzájuthat féláron, vagy bőven az alatt.

Köszönjük, hogy újabb tapasztalattal gazdagodhattunk, ő pedig megveszi azt a gépet végre, amire szüksége van (mert biztos nem egy full-frame, ha nem volt meg rá a pénze...)

Reactor 2016.05.16. 03:13:13

@tintamin: Időnként a töredékáron kínált cucc valós is lehet (ha a "veszter júnjöntől" eltekintünk), anno tapasztaltam is ezt. Mielőtt fellelkesülnétek, sajnálattal közlöm, hogy a gyanúsan olcsó valós cucc többnyire azt jelenti, hogy egy nagyobb lopásból származik, és idáig altatták a szajrét...
süti beállítások módosítása