Tékozló Homár

Foskolódás deluksz: jégbárok harca

2013.03.29. 10:48 | jackyll | 363 komment

icypenguin1.jpgKellemetlen, amikor a Vörösmarty térről érkező turisták előbb látják meg a konkurenciát, mint a becsalogatásukra kitalált exkluzív létesítményt. A Váci utcában másfél éve nyitott Icebar Budapestnek nem annyira tetszett, hogy egy évvel később alig pár száz méterrel odébb megnyitott a -C Penguins Bar, ezért saját oldalukon és Facebookon igyekeznek elhatárolódni tőlük. Legújabb képeiket Ádám nekünk is elküldte:

Az Icebar Budapest munkatársa vagyok, amely a Váci utcában található, 2011 novembere óta. 2012 szeptemberében nyílt ugyancsak a Váci utcában egy másik jégbár: Penguins Bar (nem hozzánk tartozik, tőlünk független). Ez egy koppintás a miénkről és mint tudjuk ugyanazt a jó és színvonalas dolgot kétszer nem lehet megcsinálni. Amit ők csinálnak az nem csak a mi jégbárunkat, hanem az egész magyar turizmust elcsúfítja, rossz képet ad a turisták számára. Szeretném, ha a róluk készült fotókat (amik egytől egyik jól látható helyen vannak a nagyközönség számára) kitennék, ezzel felhívva az emberek figyelmét, hogy egyesek hogyan akarnak meggazdagodni egy már kész, és jól működő ötletből!

icypenguin2.jpg

icypenguin3.jpg

Saját oldalukon extrém előnytelen képpel igyekeznek alázni a konkurenciát:

jegbarvs.jpg

A negatív kampány legjobb része, amikor végre rendesen beindul a fosturbina. Az Icebar még egy pingvinesnek látszó .hu domaint is beregisztrált, hogy az embereket átirányítsa oldalukra, és hogy kamu bejegyzésekkel foskolódjanak, azonban a vendégfalon már őket is beborította a hullám:

2013-03-26  14:03    Laci
    Egyszer elmegy, élmény volt, de többször nem mennék. Csatlakozom én is az előttem szólókhoz, az árához mérten szinte semmit nem nyújt, nagyon kicsi, kb. tényleg mint egy hűtőkamra, a koktélt mi is műanyagpohárban kaptuk, semmi jégpohárról nincs szó, kimentünk, kb. 15 percet kellett várnunk a \"levesre\" (ami egy knorr vagy maggi \"Forró bögre\" instant leves). A személyzeten látszik, hogy a tökük tele van az egésszel... Összességében az élményindex kb. 4/10. Ja, és nevetséges amit az icebar művel az pingvinessel, kb. mindkettő ugyanolyan gagyi. Bár a pingvines még drága is, meg szar is.

2013-03-24  17:15    Ani
    Csatlakozva az előttem szólóhoz; én sem jártam még az Icy-ban, azonban az ICEBAR-t tuti senkinek nem fogom ajánlani. A személyzet kb. 10 perc után hajlandó volt foglalkozni velünk (miután bementünk a lyukba) - a \"kamrába\" jegy nélkül küldtek be, az italosztó fiú eltűnt, majd visszatérés után ő is igazi \"vendéglátósnak\" bizonyult, majd odab***ott nekünk két műanyag poharat. Nem tudom ki vette fel a csapatot, vagy kinek az ismerősei, de még ha egy nagyon kicsit jól is éreztem volna magam, a gusztustalan személyzet ezt is \"törölte\" az agyamból.

2013-03-12  08:43    Cica
    Azt nem tudom milyen az Icy Penguins Bar, viszont azt már tapasztaltam, hogy a Ice Bar milyen...Kicsi (mint egy étterem hűtőkamrája), a beharangozott jégszoborpark elég szegény, a személyzet se a kedvességéről híres. Egyszer elfér, de hogy többször nem megyek, az is biztos. Reméltem, hogy lesz egy szép tartalmas estém, de 20 perc múlva már hazafelé tartottam. Csalódtam.

2013-02-19  15:44    Edy
    Nem állok senki pártján, de amit az Icebar leművel az Icybar-ral. Szerintem pofátlan amit csinálnak. Ez a marketing hadjárat nevetséges. Nem tudom mi a baj, az Icybar inkább családoknak, turistáknak való. Az Icebar inkább egy fiatal bulizós hely. Minden esetre ezzel a küsztustalan lejárató kampánnyal mindent elmondanak magukról. És majdnem ki is hagytam, az első oldal legtöbb kommentjét egy valaki írhatta be, mivel 1-2 perc a különbség. Azért nem kell hülyének nézni az embert.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabors 2013.03.29. 18:09:28

@atpijkamo: "Tattints a "@gabors"-ra az "Az." előtt, és akkor odaugrik. "

ezt nagyon koszonom tenyleg nem tudtam most mar ertem miert nem ideznek a legtobben ... bocs mindenkitol ...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.29. 18:10:54

@atörökk: A malacc idejött és gecizik velem, óvobácsi, kérem.

Atörökk 2013.03.29. 18:11:42

@atpijkamo:
Most ha azt mondom, minden oka megvan rá, akkor azt fogod mondani, én is :D

gabors 2013.03.29. 18:14:48

@Transzoxánia: "Attól, mert a Korán arabul van, maga a vallás nem arab, mert mindenkinek szól. A kereszténység se arámi vallás. "

ugyes !!! gond ezzel csak az hogy arami soha nem jelentett egy nepcsoportot !!! hanem csak egy dominans nyelvet az 1. szazad korul az akkor Palesztinaban a legtobb zsido torzs ennek valamelyik dialektusat beszelte ugyszinten mint az akkoriban ott elo szemita torzsek tobbsege is valoszinuleg tuaregek arabok ugy szinten ..

tovabbra is az iszlam egy arabok altal kitalalt azota is arabul terjesztett imperialista (leigazason es kirekesztesen alapulo) vallas

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.29. 18:15:10

@agresszív kismalac: Csekkoltam a blogodat, korrekt a márc15 bejegyzés.

@atörökk: Nin csigazad.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.29. 18:15:11

@zebraság fél cicaság:
"-Te mit kaptál karácsonyra?
-Csupa jó dolgot. Cseh sört, lengyel vodkát, szovjet kaviárt, német virslit, magyar beatlemezt.
-És te?
-Ugyanezeket. Magyar sört, cseh vodkát, német kaviárt, lengyel virslit, szovjet beatlemezt."
(Farkasházy Tivadar)
kismalac.blog.hu/2013/03/03/katzenbr_u#c19235275

Atörökk 2013.03.29. 18:16:57

@atpijkamo:
Mer' nincsen zigasság. Illetve Hagymának van igaza.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.29. 18:18:56

@atörökk: Annak a fasznak meg miben lenne végre egyszer igaza?

@agresszív kismalac: Egyedül teszem ki a látogatóid zömét?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.29. 18:23:09

@atpijkamo: Hát, a mostani kommentszámból kiindulva...
A statot már meg se merem nézni.
(Vesd össze: "Az összes kommentet két ember írja. Az egyik én vagyok.
...a másik is.")

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.29. 18:31:57

@atpijkamo: bezony. itten figyel egy olyan szép kolbász a hüttőbe, hogy kedvem támadt csókolózni vele :D

@agresszív kismalac: minden másnap tegyél be egy random pucér csajt, az azonnal fel fogja lendíteni a látogatottságot :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.29. 18:38:50

@zebraság fél cicaság: Nem kenyerem az olcsó népszerűség hajszolása.
...vagy ...izé ...jelentkezni akartál?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.29. 18:42:52

@agresszív kismalac: amennyiben még aptit is elakarod üldözni a blogodról, lehet róla szó :D:D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.29. 18:43:32

@agresszív kismalac: Hát arra a jelentkezéses benyögésedre nagyszéleset vigyorogtam. (Bocsi zsiráf, semi személyes, csak a malacc barmult. Vagy malacult.)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.29. 19:08:02

@zebraság fél cicaság: Akkor inkább Iginek szólok. Hátha olvas valami fess traktorista. Oszt akkor elmehetnénk egy jó parasztlaKziba kollektíve.

Atörökk 2013.03.29. 19:09:57

@agresszív kismalac:
A legénybuccsút meg megtartyuk itten a jégbárba.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.29. 19:12:32

@agresszív kismalac: mellesleg igi amúgyes facér, oszt nincs veszélybe a családi békéje a mellvillantások miatt. mer nekem ugyan sokat elnéz a főnök, de azon már csak besokallna ő is :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.29. 19:13:57

@zebraság fél cicaság: Ő es törzsolvasó a Palacsintálózóba'? Vagy családilag böngésztek?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.29. 19:15:33

@agresszív kismalac: egyikse, de ilyen genetikaihibás vagyok, hogy mindent bevallok azonnyomba :D

Atörökk 2013.03.29. 19:16:18

@agresszív kismalac:
De. Akit nem szeretünk, őtet odairányíttyuk.

Anomalocaris (törölt) 2013.03.29. 19:28:32

@gabors: Minden vallás törölt el más vallásokat, ez egyáltalán nem valami specifikusan gonosz arab dolog. De nyilván te is tudod, hogy pl. a zoroasztriánusokat, akárcsak a keresztényeket meg a zsidókat, dzimmikként védelem illetett meg a középkorban. A Gaznavidák alatt hindu katonák is szolgáltak például, a szultánokat egyáltalán nem izgatta hogy nem muszlimok, az egyik legmegbízhatóbb csapatai voltak, arról nem is beszélve, hogy ők gondozták a harci elefántokat is. Ne mai (és ma se egyáltalán annyira meghatározó, csak látványos) állapotokat vetíts vissza általánosan egy egész kultúrkörre. És ez nem idealizálás, egyszerűen csak arról van szó, hogy semmivel se voltak "gonoszabbak", mint bárki mások.

Anomalocaris (törölt) 2013.03.29. 19:35:48

@gabors: Csakhogy a muszlimok szerint Mohamed Próféta nem "kitalálta", hanem kinyilatkoztatást kapott. A próféták között nem szabad különbséget tenni, Mohamed csak annyiban "különleges", hogy utána már nem volt több, ő az utolsó, de ugyanezeket a kinyilatkoztatásokat kapták meg a zsidók és a keresztények is, csak elferdítették. A Korán viszont a Bibliával ellentétben például nem lett kanonizálva, és nem változott semmit se a 7. század óta. Az arab nyelvnek csak ennyi a jelentősége, és ez a jelentőség nem terjed ki az arabokra mint népre, akik, mint mondtam, a 10. századtól egészen az olaj felfedezésig gyakorlatilag semmilyen jelentős szerepet nem játszottak az iszlám történetében.

gabors 2013.03.29. 19:37:40

@Transzoxánia: es mindez hogy erv az ellen hogy az iszlam egy imperialista arab vallas ???

fasza az elefantokat nem muszlimok mosogattak le (lehet hogy nem halal elefantot tacsolni)..

es mert az iszlam nem gonoszabb mint barki mas ettol meg egy imperialista arab vallas (ami mast sem tett es tesz mint megszal masokat)

ja egy masik piller az arab orszagba zarandoklas mellett a jihad ... (az iszlamert valo "harc" amit mostanaban probalnak veled egyutt valami "kuzdelemnek" mint harcnak amit a szo valojaban jelent feltuntetni ..)

A gond hogy az arab imperialista vallas ma is ugyanojan imperialista mint volt 1500 eve (akkor nem volt usa csaxolok)

gabors 2013.03.29. 19:40:00

@Transzoxánia: "Csakhogy a muszlimok szerint Mohamed Próféta nem "kitalálta", hanem kinyilatkoztatást kapott. A próféták között nem szabad különbséget tenni, Mohamed csak annyiban "különleges", hogy utána már nem volt több, ő az utolsó,"
aranyos vagy hogy nem kulonleges csak az utolso ami nem teszi ot abszolult kulonlegesse

viccelsz?? Vagy Te is elhiszed ezt a baromsagot??? (minden vallas az de most ez a legveszelyesebb).

gabors 2013.03.29. 19:46:29

@Transzoxánia:

"A Korán viszont a Bibliával ellentétben például nem lett kanonizálva, és nem változott semmit se a 7. század óta"

Gondolom viccelsz .... az korant kb 100 even kesobb hozta ossze ... umajjad (vagy hogy kell irni) ma mar tobb bizonyitek is van hogy meg Mohamed elott is voltak nagyon hasonlo irasok sot utana azalatt a 100+ eve alatt is amig a mai un. korant veglegesitettek ...

kb mint a kigyomese hivok konyve

Anomalocaris (törölt) 2013.03.29. 19:57:32

@gabors: De az utolsósága, nem az arabsága. Bár látom annyira megkedvelted ezt az "imperialista arab vallás" fordulatot, hogy a világért se tágítasz mellőle többé :D

Anomalocaris (törölt) 2013.03.29. 20:00:34

@gabors: Oszmán, és az nagyon bőven 7. század közepe.

M. Péter 2013.03.29. 20:18:01

@Transzoxánia: "az egyiptomiak például kifejezetten megsértődnek ha learabozzák őket, mert ők nem tekintik magukat annak, hanem egyiptominak"
Akkor miért hívják az országot Egyiptomi Arab Köztársaságnak?

England win The Ashes! 2013.03.29. 20:23:34

@M. Péter: Ugyan már, Észak-Koreát is Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak nevezik.

Meg aztán Magyarország is volt királyság király nélkül.

Anomalocaris (törölt) 2013.03.29. 20:29:48

@Dr Jozef Vengloš: Ja, ennyi :D Meg aztán, az is lehet, hogy igazából nincs ezzel bajuk egymás között, csak külföldiek előtt szeretik megkülönböztetni magukat, hogy ők a fáraók leszármazottai, nem holmi tevepásztorok a Rub al-Haliból :D De erről már tényleg egy egyiptomit kéne megkérdezni.

gabors 2013.03.29. 20:29:53

@Transzoxánia:

"imperialista arab vallás" fordulatot, hogy a világért se tágítasz mellőle "

miert tagitanek ... sem TE se eddig senki nem tudott SEMMIT felhozni hogy az iszlam nem egy ARAB altal kitalalt (osssze CTRL-C-zett) vallas amit arabul terjesztenek eroszakosan az uralkodok (mi ez ha nem imperializmus persze ezt a szot kesobb talaltak ki)

gabors 2013.03.29. 20:33:25

@Transzoxánia: nekem van kollegnom de hetfon aprilis elseje van ha ezt tennem valoszinuleg "trefanak" veszi

es nem is kell megkerdezenm amit Te mondasz meg egyiptomitol soha nem hallottam sot sziriatol sem pedig volt tobb akivel dolgozam egyutt ... pakisztaniaktol lehet hallani hogy mennyire nem szeretik hogy a vallasuk araboktol szarmazik (utaljak az arabokat)

Anomalocaris (törölt) 2013.03.29. 20:45:18

@gabors: Dehogynem, csak elereszted a füled (szemed) mellett.

gabors 2013.03.29. 20:48:24

@Transzoxánia: szoval akkor megis VALAKI cannonizalta a korant annak ellenere hogy TE ezt mondtad "A Korán viszont a Bibliával ellentétben például nem lett kanonizálva,"

milyen konnyu is ez ??? nem csak TE halottla mar az iszlamrol ..

Anomalocaris (törölt) 2013.03.29. 20:51:09

@gabors: Azért kérdezd csak meg, kíváncsi Vagyok mit mond. Én ezt hallottam, de lehet hogy csak néhányan vannak így vele. Az arabokat a perzsák se kifejezetten szeretik ugye, mégis folyamatos szélmalomharcot kell vívnom nagyon magabiztos kommentelőkkel, akik folyamatosan az arab országok közé sorolják Iránt, és akadémiai szőrszálhasogatásnak veszik, ha felhívom figyelmüket a tévedésre, miközben ez azért talán alapműveltség kéne hogy legyen. Örvendetes, hogy legalább ezeket a köröket nem kell most lefutni :)

gabors 2013.03.29. 20:52:08

@Transzoxánia:

szoval miet nem imperialsa vallas... hogy nem hodito hogy nem minden mast kizaro (adoztat nem ???) es hogy lehet is lehet elhagyni ezt a nagyon fasza vallast ... ja bocs nem lehet ....

Miert gondolod TE hogy az iszlam "jo" ??? szeritnem ROSSZ sot ROSSZABB mint a tobbi szerintem a Ferenc vallas sem sokkal jobb egy kicsivel talan

Anomalocaris (törölt) 2013.03.29. 20:53:23

@gabors: Arra akartam rámutatni, hogy míg a Korán 20-30 év alatt elnyerte végeleges formáját, összevissza fordítások nélkül, ez a Bibliáról nem mondható el. És ez azért nagyon nem elhanyagolható különbség.

gabors 2013.03.29. 20:54:44

Es hogy mi valodi problema ...

pont az hogy SENKI nem mondja meg hogy jihadolni harcolni a hitert mit is jelent MA nem 100 nem 500 nem 1000 eve hanem MA

ezt a mohamedanok nyilvan nem veletlenul soha nem akartak pontosan megmondani ..

kapish ?????

gabors 2013.03.29. 20:57:31

@Transzoxánia: EZ csak egyszeruen nem igaz ...

de ettol fuggetlenul sme sokat szamit ..

hogy miert is egy arab imperialista vallas ami sajnos a mai napig terjeszkedik ...

Te is terjeszted ezzel megalkuvo magyarazotokkal ... miert ???

gabors 2013.03.29. 21:02:15

@Transzoxánia: na ezzel en soha nem vitatkonzek IRAN nem arab orszag ...

Aki ezt nem erti vagy fogadja el avval mar nem sokat erdemes "vitatkozni"

Eppen a perzsak a pelda hoghy mit tett es mi lesz egy az arab imperialista vallast elfogado nemzettel ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.29. 21:02:17

@atörökk: almost
egyszer 76 szeptembereben egy esos vasarnap tevedetem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.29. 21:03:32

@zebraság fél cicaság: nekem mar a sutoben figyel
mert sutnivalo kobasz
torma mustar
a reklam utan eszem is

gabors 2013.03.29. 21:07:58

@Transzoxá@Transzoxánia: ez sem igaz Te is tudod ... tobb mint 100 ev telt el (60 minimum ha mohamed halalat el hisszuk de az hogy mohamed ha valaha elt mert jezushos kepest kevesebb fizikai bizonyitak van ) mielott barmi ami a MAI arab koranra hasonlit megjelent ...

valaki aki mint jezus hasonloan mohamed talan volt .. nem biztos de talan ... mindketto szerintem kitalalt ...

jobban jartunk volna mindketto nelkul

England win The Ashes! 2013.03.29. 21:09:06

Hetvanhat szeptembere? Hmm, régi szép idők...

Emlékszem, akkor még apám és anyám nem ismerték egymást...

:)

Anomalocaris (törölt) 2013.03.29. 22:11:20

@gabors: Térítő vallás. Ha te ezt érted imperializmus alatt, akkor tegyed, csak nem értem miért kell ezeket az ósdi fogalmakat előkotorni, nem látom értelmét. Kicsit hatásvadász.

Anomalocaris (törölt) 2013.03.29. 22:13:43

@gabors: Ezt kicsit konkrétabban cáfold, ha kérhetném. Hol olvastál te mást?

Anomalocaris (törölt) 2013.03.29. 22:34:48

@gabors: Mit? A perzsa kultúra sose szűnt meg, sőt hosszú évszadokig dominált az iszlám világban. Közép-Ázsia kultúráját se az iszlám küldte padlóra, hanem a sztálinizmus. Indonézia kultúrája talán megszűnt? Dehogy, éppenhogy gazdagodott, nyilván te is tudod, hogy ott sose jártak arab hódítók, kereskedők révén ismerték meg az iszlámot, és ma a világ legnépesebb muszlim országa. Mint ahogy pl. Pakisztánban is, az iszlám zenéje, szokásai összefonódtak a helyiekkel, ami a vaskalapos vahhabitáknak persze nem tetszik, de nem ők vannak többségben. Fekete-Afrikában sem népszerű ez az őrjöngős szélsőségesség, nem is volt semmi támogatása a helyi lakosság körében azoknak, akik nekiláttak Maliban lerombolni a városokat, épp ellenkezőleg.

gabors 2013.03.30. 03:49:57

@Transzoxánia: mit cafoljak ???

en es nem csak en sokan masok is akik nem hiszik csak latjak hogy mit hozotak ossze mohamed nevebe es mit csinalnak azota is az iszlam neveben kicsit eufimisztikusan persze csak "teritenek" szerintem meg leigaznak nepeket a 6.ik szazad ota eleinte az arabok tettek de utan a "megtert" torokok perzsak tamilok stb.

ezt nem lehet cafolni DE probald meg..

most ugyanez megy pakik mennek Londonba Amsterdamba .. algeria arabok mennek Lyonba Parizsba azten epitik a mecsetet utana jon saria es akinek nem tetszik azt elkergetik ... (koszovo ???)

gabors 2013.03.30. 03:55:58

@Transzoxánia: "Fekete-Afrikában sem népszerű ez az őrjöngős szélsőségesség, nem is volt semmi támogatása a helyi lakosság körében azoknak, akik nekiláttak Maliban lerombolni a városokat, épp ellenkezőleg. "

Ez jo csak ha nincs a beavatkozas akkor pont a legbekesebb mohamedanok uralnak az orszagot... elhiszem hogy nem mindenki koreben voltak nepszeruek .. a taliban sem volt es csak azert nincs most mert a nehai Oszama meghuzigalta az oroszlan bajuszat ...

Ja amit irsz Pakisztanrol kicsit nevetseges ott is a bekes iszlam van ezerrel han nem lett volana illetve nem lenne katonai diktatura mer regen Talibisztan lenne nem pakisztan

gabors 2013.03.30. 04:00:15

@Transzoxánia: Nem en hozom elo ezeket hanem peldaul a perzsak akiket sajnos sikerult ennek az arab imperialista vallasnak legyurnie .. (persze mindezt katonai vereseg utan)...

OK harcolnak az imperialista nyugat es cionista nyugat ellen mikozben az egyik aldozataik ennek az arab imperialista vallasnak (terito/leigazo)

gabors 2013.03.30. 05:02:51

@gabors:
Ja amit irsz Pakisztanrol kicsit nevetseges ott is a bekes iszlam van ezerrel han nem lett volana illetve nem lenne katonai diktatura mer regen Talibisztan lenne nem pakisztan

a normalis pakisztaniak mar kb 30 eve London-ban vagy New York-ban elnek es nem Peshawar-ban vagy Karachi-ban es a gyerekeik nem madrassaban hanem a Londond School of Economics-ba jarnak (ettol meg tovabbra is az imperialista arab vallasban hisznek de talan a kovetkezo generaciojuk mar nem lattam mar tobb ilyen varjut a karon!!) ... csaxolok ...

gabors 2013.03.30. 05:40:58

@gabors: vagy karjut a varon .. mar nem is tudom

Kzsolt 2013.03.30. 06:56:48

Hát ennyit a jégbárról :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.30. 07:28:02

Valaki összefoglalná, hogy akkor mi van az iszlámmal?

Manyecska 2013.03.30. 08:52:46

BéMilagros egy buzi.

England win The Ashes! 2013.03.30. 13:18:58

Az arab vitához:

Az arab sejk a fia Magyarországon tanul. Egy idő után levelet ír az apjának:
- Magyarország szép, az emberek aranyosak és nagyon tetszik itt. Csak egy kicsit szégyellem magam, amikor az iskola előtt kiszállok az aranyozott Mercedesemből a professzorom pedig éppen a villamosról száll le.
Néhány nap elteltével, sürgősségivel érkezik egy levél: benne egy csekk egymillió dollárról és egy rövid üzenet a szülőktől:
- Ne hozz ránk szégyent, fiam! Vegyél magadnak te is egy villamost!

gabors 2013.03.30. 14:59:28

@agresszív kismalac:

addig orulj amig nem elnek melletted is

England win The Ashes! 2013.03.30. 15:34:38

@gabors: Mellettem muszlim család él. Kedves emberek, a pasast télen megkértem, hogy mivel egy hónapig nem máshol tartózkodom, odafigyelne-e a kéróra. Azt mondta, természetes.

A kukámat kérés nélkül visszarakta a helyére, mikor ürítették.

gabors 2013.03.30. 16:05:55

@Dr Jozef Vengloš: amig csak egyik szomszedod muszlim nincs is gond valoszinu Ok sem szeretnek iszlam orszagban elni azert laknak meletted...

mecset van mar a negyedben? .. majd akkor irj ...

England win The Ashes! 2013.03.30. 16:24:49

@gabors: Pár utcával arrébb van. A szomszéd utcában egy imaház is.

gabors 2013.03.30. 16:29:44

@Dr Jozef Vengloš: Ha kero az enyem lenne mar adnam is el ... megkerdeznem a szomszedot hatha akar a cousin is itt lakni es csak neki meg jo aron eladnam ...

Anomalocaris (törölt) 2013.03.30. 20:30:08

@agresszív kismalac: Én már belefáradtam. Imperialista arab vallás, ezt ismételgessed magadban sokszor :D

aquamarineblue 2013.03.30. 20:47:42

Valahol az északi sarktól az egyenlítő felé tartó úton elvesztettem a fonalat.

A két hely így látogatás nélkül ásta el magát. Hajrá! Szép teljesítmény két új helytől.

Ezek a helyek lehet valami iszlám szélsőségesek áldozatai és erre biztos így hívják fel hungarisztán figyelmét az itteni terrorista csoportokra az usa-ba szakadt (milyen jó jelző már ez is :D ) hazánk fiai.

Jézus szeret téged! Allah is.

Haggyatokmálógva. :)

England win The Ashes! 2013.03.31. 01:02:10

@gabors: Azért van abban valami báj, hogy egy olyan alak osztja a tanácsokat arról, hogy ki lakhat egyik-másik országban, aki maga is betelepült.

Egyébként nem Jeruzsálem (erről jut eszembe: "... till we have built Jerusalem in England's green and pleasant land."), egy régi-régi város valahol "Nyugat-Középföldén". Több ilyen nevű város van az USÁ-ban is, három közülük (RI, NY és CT államokban) testvérvárosi kapcsolatban áll a "miénkkel".

LightBringer 2013.03.31. 11:56:06

Tipikus magyar felfogas, amikor keseru a szolo, mert mas is probalkozik a sarkon a bizniszben es beindul az "EN VOLTAM ITT ELOBB!" felfogas, aminek a kapitalizmusban qrvara nincs ertelme/helye... Ki a faszt erdekel, hogy van egy Jegbar, ha valaki a pingvineset szereti es vica versa. Tul kene lepni az ilyen gyerekes felfogason es foleg nem aggodni, ha valaki benabban csinal valamit, mint ti.

Balint Gyuri bacsi 2013.03.31. 12:14:59

A pingvin bar tulaja egy kreten.
A poszt iroja kretenebb.

Tipikus esete annak amikor a felmuvelt mutogat az ostobara.

Anyuuu! Elvettek a labdamaaaaat!

Xezs 2013.03.31. 19:05:17

ki a faszom megy ilyen buziságba be

England win The Ashes! 2013.03.31. 19:17:41

Az a balkezes gitár azért így messziről pöpecnek tűnik.

England win The Ashes! 2013.03.31. 22:55:40

@agresszív kismalac: Az utolsó montázs bal oldali képén, a háttérben van két gitár, jégtömbnek látszó képződménybe applikálva. Ami jobbról van, az balkezesnek tűnik. És elég pofásnak, már amennyire azt innen meg lehet állapítani.

lobster thermidor 2013.04.01. 11:10:53

Igényes szórakoztatók, igényes időtöltés, igényes vendégeknek...

GniQQ 2013.04.01. 18:41:42

Kár, hogy a magyar és angol nyelv, a fogalmazástan valamint a helyes vendéglátóipari szolgáltatásrendszer berkeiben járatos illető (aki a kommenteket a képekre szerkesztette) sem tud magyarul ragozni (sem).

Martinicske 2013.04.02. 13:35:57

Baszki, nincs elég hideg, van aki még hűtőkamrába jár inni.

A volt főnököm a raktárba szokott italozni, aztán ott el is tudott aludni ha jobban felöntött a garatra, de olyan hülye azért nem volt, hogy még le is fagyassza magát :)

anarch 2013.04.03. 11:24:06

Nekem ez nem kerek. Azt írja, hogy eredeti védjegyzett Icebar... csakhogy a hivatalos elnevezés ICEBAR by ICEHOTEL. Ez az ami jópár évig Absolut Icebar néven futott (pl. Londonban), amit a vodkagyártóval lejárt szerződés után megváltoztattak. A hivatalos Icebar by Icehotel-re semmiféle hivatkozás nincs az icebar.hu oldalról. Az icehotel weboldala szerint (www.icehotel.com/uk/by-ICEHOTEL/ICEBAR-by-ICEHOTEL/) az alábbi hivatalos icebar by icehotel frenchise tagok vannak:
Jukkasjärvi (az első), London, Tokyo, Koppenhága, Oslo, Stockholm.

Kérdés: hogyan használhatja az budapesti icebar az Icebar nevet és domaint? A svédek tudnak erről, s mit szóltak hozzá?

Manyecska 2013.04.03. 12:59:29

@anarch: hát nem tudom, azt tudom hogy a Váci utcában már 25 éve is volt Jégbár néven egy izé..az Erzsébet tér csücskinél!

Manyecska 2013.04.03. 13:00:45

Ja nem, az a Jégbüfé volt!! :)

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.04.04. 13:29:56

szerintem a posztban idézett kommenteket bérkommentelekől írhatták az icybar részéről.

Xezs 2013.04.04. 20:46:21

Most jöttem rá, hogy ez két buzibár és emiatt megy a balhé. Gondolom valaki beletúrt valaki szőrös seggébe aztán most megy a hiszti a harmadik fél részéről.

Pfejj.

hellsing 2013.04.05. 00:47:42

Eredeti jégbár?? Cöcöcö... A világ tele van vele, Új-Zélandon 10 évvel ezelőtt már jártam ilyen helyen. Persze nálunk minden eredeti, amit valaki elsőként másol valahonnan.
süti beállítások módosítása