Tékozló Homár

Szarszippantó nap a Dagályon

2013.05.02. 08:27 | jackyll | 107 komment

Még a személyzet sem fogta fel, hogy az áprilisi nyár miatt már mennének az emberek a víz mellé, ezért a nap közepén, délután 2-kor hívtak ki két szippantós autót a legnagyobb medencéhez. Naiv strandolók egy órán át élvezhették az előadást:

Fantasztikus élményben lehetett részünk a párommal, akivel el merészeltünk menni a szabadságunkon az eddig legnormálisabbnak tartott budapesti strandra, a Dagályba. Direkt 30-át beszéltük meg, hiszen az még munkanap, nem lesz tele visongó gyerekekkel, viszont maga a strand már 27-e óta nyitva van, és egy medence kivételével minden elérhető már. Délutánig minden szuper volt, tényleg kevesen voltak, jó időnk volt, aztán megjelent pár jól szituált munkásember, majd egy böhöm nagy csatornatisztító autó. Közvetlen a leglátogatottabb medencétől kb fél méterre, majd kb fél órás tanácstalan csatornába bámulás után hozták a szintén böhöm nagy másik szennyvíztisztító autót, és elkezdték a munkálatot. Ez kb annyit jelentett hogy kb 1 órán keresztül pár perces hullámokban jött a fullasztó szarszag, illetve a gépezet hangja olyan volt mintha egy aratógép mellett napoztunk volna.

Semmi gond, értem én hogy meg kell csinálni a munkálatokat, de nem lett volna idő 27-ig amíg ki nem nyit a strand? Vagy nem lett volna idő reggel 6kor amikor nincsenek még emberek a strandon? Illetve ha csak azért is délután 2kor kell csinálni, amikor a legtöbb ember kint van, mert ha nem akkor jujdemilesz, akkor az is más képet mutatott volna, ha odajön egy jómunkásember (vagy a főnökúr, mert ő is ott volt, 2 inges fazon is bőszen szaladgált a munkásokhoz észt osztani) és azt mondja a fél méterre tőlük napozó embereknek, hogy “elnézést most ezt a munkálatot el kell végeznünk, kb 1 órát fog igénybe venni, kellemetlen szaggal, és zajjal fog járni, elnézést kérünk a kellemetlenségek miatt.” Vagy ott az a szép hangosbemondó, amit (szerintem) pont az ilyen közérdekű információk miatt találtak ki, de nem... Szerintük ez nem volt olyan lényeges információ.

Úgy tűnik mindezek kivitelezhetetlen megoldások lettek volna, szóval szarjunk a fürdőzőkre akikből élünk, szarpucolás van és kész! Mondanom sem kell, mindenki elmenekült arról a partszakaszról, egy kisgyerekes apuka haza is ment a kislányával, pedig nem rég voltak ott. Köszönjük Dagály, a fantasztikus délutánt! Új szlogen lehetne: “Itt a gondtalan fürdőzés mellé ingyen szippantóskocsi nézés (és szagolás) is jár, mindössze 2400 Ft-ért!”

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2013.05.02. 08:57:20

Az volt már hogy a Dagályra nem szarni járnak a zemberek?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.02. 08:57:58

hát nemtom. szerintem akkor is szarszag lett volna, ha bemongyák a hangosbemondóba.

Manyecska 2013.05.02. 09:02:48

"olyan volt mintha egy aratógép mellett napoztunk volna." a posztoló igényes fajta de ott napozik a szipuskocsi mellett????? :DDD Ezérttartittazország.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.02. 09:03:11

@zsiráfffff: és felerősödött volna a szájszag is, amivel bemondják! Achtung, achtung, elveszett egy német kisgyerek. :D

HereGuru 2013.05.02. 09:03:28

Aratógép mellett napozni pediglen jó dolog. Ugyanis akkor egy helyben áll és nem morog...

Manyecska 2013.05.02. 09:06:00

Én múltkor vótam ott és senkinem volt a zélménymedencébe, volt sekélybendöglés pezsgéssel meg sodrás, nagyon fasza volt, napsütés, tai lányok, koktélbár,stb.

England win The Ashes! 2013.05.02. 09:07:27

Legközelebb ilyen szituban ezt kellene előadni:

www.youtube.com/watch?v=VPUrT351MYE&t=44s

Ebből mindjárt értenének!

Manyecska 2013.05.02. 09:10:38

@Dr Jozef Vengloš: de most tényleg ott napozott a szipuskocsi mellett?? Akkor mi a baj?? nem értem!! :D ha tudná amit én tudok /:P/

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.02. 09:13:57

Igaza van a posztolónak, a dagály egy szar. Q-va drága szar.

VilMarci 2013.05.02. 09:18:22

"Kedves Homár,
Tegnap a Dagályban voltunk. Délutánig minden rendben volt, amikor is észrevettük, hogy a fürdőlepedőnk, és a földön lévő összes cuccunk átázott, és bűzlik a fekáliától. De nem csak a miénk. Mint kiderült, valami eldugította a csatornát (talán beledöglött valami állat), ezért az egész strand úszott az emberi végtermékben. Érdeklődésünkre, miszerint miért nem hívtak időben egy szippantós kocsit, ami egy óra alatt megoldotta volna a problémát, azt válaszolták, hogy azt remélték, a csövek kitartanak még estig, és éjszakára rendelték a brigádot, nehogy valami reklamálós feljelentse őket a Homáron. Nos, csakazértis."

Manyecska 2013.05.02. 09:20:05

Viszont a dagály a legtisztább strand a kimutatás szerint. a többi kiafaszt érdekel??

2013.05.02. 09:23:50

Le akartam ugatni a posztolót, de végigolvasván a nyavalygását megakadt a szemem azon, hogy 2400 forintot fizetett a jegyért.Így jogos a panaszkodása. Azt azért vitatnám hogy szart szippantottak a medence mellett, jó lesz az bebüdösödött szennyvíznek is, lásd például a mosdó szifonjából előkerülő csodás cuccot aminek a szarhoz vajmi kevés köze van, de büdös.

2013.05.02. 09:27:07

@Manyecska: de most tényleg ott napozott a szipuskocsi mellett??

Oszt? A szippantógép naggyon érdekes szerkezet, napozás közben a zember unatkozik mer a zasszony nem engedi hogy a sunákat nézegesse, legalább lekötötte magát! :)))

vénszivar 2013.05.02. 09:28:44

Indulás előtt, tán otthon kéne szarni, nem a dagályban. Tiltsák be a szarást s akkor ez a szar máskor nem fordul elő.

Manyecska 2013.05.02. 09:34:06

@vénszivar: nem kéne a klínexet dobozostul használni:D!

Manyecska 2013.05.02. 09:35:38

@Cicmen: az ilyen, aki szót fogad, inkább kösse fel magát. :DDD

vittore 2013.05.02. 09:41:36

Odáig olvastam, hogy a Dagály mint Budapest legnormálisabb strandja...

vittore 2013.05.02. 09:46:02

Kedves poszttoló! Volnál kedves definiálni a jól szituált munkásembert a te értelmezésed szerint?

Krunpli · http://www.mobilize.hu 2013.05.02. 09:48:44

En csak annyir szeretnek kerdezni, hogy kb?

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.05.02. 09:49:03

@Cicmen: "a zasszony nem engedi hogy a sunákat nézegesse"

Ezt vajon hogyan lehet a gyakorlatban kivitelezni?

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.05.02. 09:53:25

@vénszivar: "otthon kéne szarni"

Én mindig igyexem otthon végezni. Még a kultúráltabb éttermekben se szeretek kimenni. Fiatalabb koromban ez nem jelentett problémát, így öregen már bonyolultabb a helyzet.

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.05.02. 09:54:58

@vittore: "definiálni a jól szituált munkásembert"

Fel van húzva a slicce, és a pálinkásüveg nem kandikál ki a zsebéből.

Atörökk 2013.05.02. 09:56:39

Csempésztek egy kis vidéki romantikát a párocska életébe, és még pénzt sem kértek a plusz szolgáltatásért. Így tulajdonképpen kedvezményesen strandoltak. Problem?

rug82 2013.05.02. 10:01:40

Hát ha már választanom kellene a szar és ezek között files.mommo.hu/pictures/000/414/414205_9243ca9c6d_s.jpg ,akkor inkább a szar!! Kevésbé büdös és értelmesebb!!! :-)

vénszivar 2013.05.02. 10:04:05

A dagályon csak hej jegyet lehet váltani?! És onnan el nem lehet menni? Még akkor sem, ha a fejedre szarnak?

Manyecska 2013.05.02. 10:19:05

@atpijkamo: :)) Beleveri a fejét a strandtörölközűbe!!:DDD Párszor. MOndjuk én örülnék ha csak nézi:P:P :)

Manyecska 2013.05.02. 10:20:24

@atpijkamo: hát hadd nézegesse. Pasi. Örüjjön a pára. :DDD

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.05.02. 10:29:43

@Manyecska: "örülnék ha csak nézi"

Mert valójában mit csinál? Nyilt színen megdugja?

Orvos: Mondtam, hogy nyugodtan szeretkezzenek, ha magukra jön, ne legyenek gátlásaik.
Beteg: Hát így is tettünk. Mikor a nejem felnyúlt a felső polcra valami fűszerért, kivillant a bugyija, és annyira megkívántam, hogy magamévá tettem. De sajnos abba a boltba többet nem engednek be.

Manyecska 2013.05.02. 10:33:11

@atpijkamo: Mért?? Veled még nem fordult elő hasonló..??

KecskeDotyi 2013.05.02. 10:57:42

Mentél volna tóra. Tón vón jó...

Vagy látogattad volna meg Edét a Balcsiparton.

halaloszto 2013.05.02. 11:58:38

@Cicmen: ugyanmar. a Dagaly nem egy 200m2-es jatszoter. ha annyira zavarta, akkor miert nem ment arrebb?? volt hely boven, nem voltak sokan.

Vajk

Manyecska 2013.05.02. 12:05:34

@halaloszto: Mert ő volt a szippantóskocsi vezetője. Csak még a szar is keserű volt aznap neki:))

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.05.02. 12:18:53

ezzel a fürdéssel mindig baj van.
-ha szippantanak az a baj
-ha szaros a víz az a baj
-ha alacsony a vízállás az a baj
-ha nyitják a zsilipet mert kurvamagas az a baj

én egyébként megkérdeztem volna a jómunkásembert meddig fog ez a szar tartani, és elmentem volna egy sörre, lángosra a büfébe. vagy úszni az arrébb lévő medencébe. de az biztos hogy nem maradtam volna 1 méterre a szippantóstól és nem forrongtam volna magamban.

(27-e előtt nem volt nyitva így akkor nem is tudott eldugulni. és mi van ha 13.30-kor dugult el az a szar akkor várjanak másnap reggel 6-ig? csak két kínos észrevétel, hogy van olyan eset amikor nem egyértelmű hogy egy hozzánemértő mondja meg hogy mit mikor és hogyan kellett volna csinálni.)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 13:00:18

@Manyecska: DDD

Ez milyen már? Szólok az asszonynak, gyere, holnap megyünk a Dagályba strandolni, mert úgyis oda kell mennem szippantani :)

DDD

Manyecska 2013.05.02. 13:25:15

@Jani haverja: hallod, aki a kicsit nem becsüli annak a vak komondor vájja ki a szemét. a szemét.

phaszfej 2013.05.02. 13:32:29

mi baja a panaszkodónak?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 13:34:00

@Manyecska: Hogy a vak komondor szarjon bele a Dagály medencéjébe!

DDD

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 13:36:32

Egyébként sem értem mi a baja a posztolónak. Reggel jött egy vak komondor strandolni, aztán belekakkantott a WC-be egy akkorát, mint egy Vimesdoboz, ezért eldugult a Dagály csatornája, ki kellett sürgősen hívni a szippantósokat.

Valószínűleg ez történhetett.

énpicipónim68 2013.05.02. 13:39:00

@rug82: " Mondanom sem kell, mindenki elmenekült arról a partszakaszról"

Szerintem elment ő onnan, de aki ismeri a Dagályt az tudja hogy egy eléggé egybe nyitott rész, szóval kb el kellett volna hagynia a strand területét hogy ne halljon egy munkában lévő szennyvíztisztító autót..

Nem köll legközelebb odamenni van még pár strand pöstön és környékén.

énpicipónim68 2013.05.02. 13:44:12

@rug82: Ja bocs nem neked ment, egyel lejjebb : )

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.05.02. 13:50:24

@Manyecska: "Veled még nem fordult elő hasonló..?"

Hát picit hasonló igen. Nagyon-nagyon régen. De azt most nem fogom neked elmesélni.

Különben is te lógsz egy fényképpel, tudod. Esetleg magánba cserélhetünk.

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.05.02. 14:04:07

@Manyecska: Nem. Hanem amit nem mondok el. De hagguk.

A melleimről kaphacc, ha szépen kéred. Formás ugyan, de nem nagy szám.

Manyecska 2013.05.02. 14:05:55

@atpijkamo: bennem van a hiba de már nem bírom követni :D!! Te lány vagy?? nab+ :DD

Netszamuráj 2013.05.02. 14:05:59

Ha kiszippantják és büdös van, az a baj, ha nem szippantják ki és elönti a szar, az a baj.

Legalább annak örüljön a posztoló, hogy a kiszivattyúzott szart nem engedték vissza rögtön a nagymedencébe. Mert azt is megtehették volna! És így mindjárt pozitívan gondolkozik a negatív helyett.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2013.05.02. 14:10:14

A posztoló a hülye! A józan többség a szarszippantók oldalán áll.

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.05.02. 14:10:47

@Manyecska: Lánynak kicsit szőrös lennék. Jobb így.

A f.....ról nem kaphacc képet. Kizárt. Párod véletlenül meglátná, és szétsárgulna a zirigységtől.

Manyecska 2013.05.02. 14:11:09

@hüjehalyó: az Aldiban bezzeg ez sosem történhetne meg!!

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.05.02. 14:12:06

@hüjehalyó: "A józan többség a szarszippantók oldalán áll."

Én a vízilovakkal vagyok.

ProsTata 2013.05.02. 14:13:27

Tisztelt Posztoló!
Az említett történet arról szól, hogy eldugult a csatorna. Nem arról, hogy majd egyszer akármikor megtervezem és megcsinálom. Adott egy helyzet, meg KELLETT oldani és így lehetett. Gondolom nem azt feltételezed, hogy a kora nyári időben strandolókkal akartak kib...ni.
Ez a gép nem szarszippantó volt. Olyan csatornázott helyeken nem jellemző. Csatorna tisztító volt, ahogy egyébként írtad is, de ne keverjük a dolgot. Ez nagynyomású vízzel próbálja lebontani a keletkezett dugót. Tényleg nem csendes jószág.

Mondjuk azzal egyet értek, hogy nem ez volt a humánus megoldás, ahogy a Dagály intézte. Én visszafizettem volna a fele jegy árát, vagy felajánlottam volna, hogy legközelebb kedvezményt kapnak, mert tényleg nem élmény egy ilyen munkagép mellett kikapcsolódni, pihenni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 14:16:46

@atpijkamo: Én meg ma a komondorokkal vagyok, de lehet, hogy holnapra változik a helyzet, annyi minden történik mostanában...

DDD

Atörökk 2013.05.02. 14:16:49

Régen a szar is büdösebb volt. És anyag is több, és büdösebb volt benne.

Manyecska 2013.05.02. 14:17:55

@atörökk: ha gondolod, legközelebb belesz@rok..

Atörökk 2013.05.02. 14:19:20

@Manyecska:
Egy vak komondorért nem adnám, ha megtennéd.

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.05.02. 14:26:29

@atörökk: "@Manyecska:
Egy vak komondorért nem adnám, ha megtennéd."

:))

@Jani haverja: :))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 14:32:44

@atpijkamo: Jobb ma egy pincsi, mint holnap egy vak komondor ugye...

JewRivers 2013.05.02. 15:10:55

Dagály a legigénytelenebb pesti strand. Folyamatosan bűz van és húgyban állás az ezer éves lepukkant WC helyiségben. Ráadásul nem is olcsóbb, mint a többi.
Egyszer elég volt belőle...

vénszivar 2013.05.02. 15:15:40

@JewRivers: A @Manyecska:-nak meg az a jó...

Kinek higgyek? Na még talán Háryt meghallgatom.:) (persze nem vagyok rá kíváncsi!!!)

gnme 2013.05.02. 15:19:00

kölniszagút kell szarni

de ennek az oktatása nem megy ám egyik napról a másikra, erre már óvodában fel kell készíteni a gyerekeket

aztán rendeletben ki kell adni

..így megy ez

Sanyi az alvégről (törölt) 2013.05.02. 15:25:51

Magyarországon vagy!
Ez itt a BALKÁN, ezért szarszagú is!

Manyecska 2013.05.02. 15:30:06

@vénszivar: most lett felújítva fennt az összes vécé, zuhanyzó..alul sem olyan balkáni szerintem, mondjuk nem akkor kell menni amikor előtted háromezren voltak aznap..

England win The Ashes! 2013.05.02. 15:38:09

@vénszivar: az a legjobb az egészben, hogy kérned sem kell. :)

Igényes 2013.05.02. 16:23:56

Az egész város tömény húgyszagú. Most mit kell meglepődni a szippantáson? Legalább változatos. Ha a posztoló megkéri a jómunkásembereket, egy kis hónalj és olcsóbagószagot is produkáltak mellé, hogy négydés legyen.

Igényes 2013.05.02. 16:25:21

Ez amúgy egy ellenzéki blog? Csak az egységnyi területre eső komondor miatt kérdezem.

Ahoj- 2013.05.02. 16:37:45

Ki jár ilyen fos budapesti gagyi strandokra?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 16:47:49

@Igényes: Nem, csak ma van komondoros nap :)

De pl. EDE kitart évekig, pedig nem balatonfüredi a blog :)

Bár mondjuk EDÉ-t nem tudja űberelni senki, hát még egy vak komondor :)

Komolyabbra fordítva a komondoros dolgot, ez nem kormánypárti vagy ellenzéki ügy, ezt a Fidesz képviselőcsoportja is éppen úgy elítélte, mint bárki más.

Manyecska 2013.05.02. 16:48:59

Asszonták a zúj csatornába /amit 04.28-án fejeztek be/ valszeg beleszórhatták a munkások a sittet, monnyuk ez lehet mer akkor voltam este úszni és megtekintettem a zélményt. Tényleg nagy kupi volt.

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.05.02. 16:56:47

@Igényes: "komondor miatt kérdezem."

Te antikomondorista vagy? Vagy fóbiád van? Akarsz róla beszélni?

Megy le a lépcsőn két pszichológus. Az egyik megbotlik, és legurul. Vérző fejjel kábán fexik a lépcső alján, aggódóan fölé hajol a társa:
- Akarsz róla beszélni?

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.05.02. 16:57:55

Az apja faszát komolyan, felső 10.000-ben élő geci baszdmeg, kivesz szabit, csak hogy fürdőzzön mert megteheti, nem akar május 1-én vegyülni a prolikkal bazdmeg és még sír a szája. Hát hol van a kurva izgaság ezen a világon??

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.05.02. 17:00:34

@Jani haverja: "@Igényes: Nem, csak ma van komondoros nap :)"

Ez egy nőverési ügy. A trafikbuktát fölvállalta a fityisz, ezt már nem tudta.

De itt nem a politikáról van szó. Egy faszfej egy meglehetősen átlátszó védekezést adott a védhetetlenre. Ezen röhög az ország.

vénszivar 2013.05.02. 17:06:47

@Manyecska: Értetlenkedsz? Azért mentek 30.-án, mondja @Tomi from Space:, hogy 1.-én NE KEVEREDJENEK a prolikkal...

Manyecska 2013.05.02. 17:10:25

@vénszivar: jajjmá. a burzsoá osztálynak otthon van medencéje. énse járok már amióta bejött a meleg..!

vénszivar 2013.05.02. 17:10:46

@Dr Jozef Vengloš: Tegnap este már szódra (válaszra) sem érdemlek, reggel meg már szűrés gombért kiáltasz!
Most éppen mit akarsz?

vénszivar 2013.05.02. 17:12:19

@Manyecska: ja, te csak hidegben keményen szereted!

LÉPEM!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.02. 17:23:57

A szippantósautó, még ha nem is szar-, hanem csak szennyes-vizes, gyerekkorunk kultikusan vicces emlékhasználatitárgya, mumkagépe. És akkor retronóm jelleggel elibük tolták a jót, a nosztalgiát. És akkor nem jó azse.

Szivar keményen szereti. Fontos voltam kiemelni ezt.

England win The Ashes! 2013.05.02. 17:29:02

@vénszivar: Bocsánat, de tegnap nem kérdeztél semmit, csak mondtad, hogy halasztották a lottóhúzást.

A szűrés pedig egészen másra vonatkozott. :)

Manyecska 2013.05.02. 18:07:29

@vénszivar: a poszter meghülyülne a Rómain, annyi visongó gyerek van a családi csúzdánál:))! én itt fordulok elő kizárólag nyáron:) www.youtube.com/watch?v=9Y1L_IUzfZk

England win The Ashes! 2013.05.02. 18:16:49

@Manyecska: "Embelek, Jeluzsálem népe! Lóma a balátotok!"

vénszivar 2013.05.02. 19:32:43

@Kellemes Zérókomponista: Mért neked löttyedt a csöcsöd? Fontos lenne pontosítani ezt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 19:43:16

@atpijkamo: Igen, én is ezt akartam kidomborítani.

vénszivar 2013.05.02. 19:50:11

@atpijkamo: fityisz tagnak MÁR zsenánt, de ország gyűlési képviselőnek még "elmegy", tehát naná, hogy marad.
Böri nem jár neki???

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.05.02. 19:57:33

@vénszivar: Képviselőt nem lehet visszahívni. Ami nagy szívfájdalmam.

vénszivar 2013.05.02. 20:10:26

@atpijkamo: Igen tudom, DE akkor LEGYEN BÖRI! Csak egy kicsi, úgy 1év 36hónap, úgy is "jó magaviselet" miatt feleznék neki.

Tisztviselőtelep 2013.05.02. 20:19:32

Gyertek csak ide gyereke közelebb.. érzitek itt egy kicsivel melegebb a víz!

vénszivar 2013.05.02. 20:29:05

@Dr Jozef Vengloš:

Megjátszottak: 2, 10, 11, 15, 26, 30, 35.

Húzottak: 7, 8, 12, 16, 20, 23, 24.
1, 3, 15, 19, 24, 29, 30.

BGYH 2013.05.03. 19:54:51

Tisztelt Jackyll! Sajnálattal olvastuk, hogy kellemetlenséget okozott Önnek a Dagály Fürdőben történt dugulás elhárítása. Alábbiakban szeretnénk reagálni 2013. május 2-i bejegyzésére. Szeretnénk tájékoztatni, hogy április 30-án a Dagály Fürdő területén a gyermek- és élménymedencéket ürítő csatorna eldugult annak ellenére, hogy ez a csatornaág két héttel ezelőtt, a strandnyitásra való felkészülés jegyében kitisztításra került. A
hiba elhárítása azonnali reakciót igényelt, zárásig nem tudtunk várni, ezért került sor a 3 csatornaszem kitisztítására üzemidőn belül. Ha ezt nem tettük volna meg a probléma észlelésekor, sokkal nagyobb baj következett volna be, azaz a medencevíz
elöntötte volna a strand egy részét. A gyorsabb munkavégzés érdekében, a
magasnyomású mosó mellet igénybe vettünk egy szippantós autót is, mely fentiek értelmében nem fekáliát, hanem medencevizet szippantott. Ennek ellenére
természetesen elképzelhető, hogy a művelet - finoman szólva - nem járt kellemes szaggal. Azonban véleményünk szerint a fürdő területe lehetővé teszi, hogy a látogatók ilyen esetekben egy távolabbi ponton tartózkodjanak a hibaelhárítás idejére. Szeretnénk arról is tájékoztatni, hogy adott napon senki sem jelezte a fürdő munkatársai felé sem szóban, sem írásban észrevételét, panaszát az eljárással kapcsolatban. A jövőben természetesen ilyen esetekben fokozottan figyelünk a vendégek tájékoztatására, informálására. A fürdő dolgozói azon dolgoznak az év 363 napján (hiszen a fürdő mindössze két napon van zárva), hogy a vendégek igényeit maximálisan kiszolgáljuk és a látogatók elégedettek legyenek. Bár igyekszünk elkerülni, sajnos előfordulnak olyan problémák,
helyzetek, amelyeket nem tudunk előre kiküszöbölni, de minden tőlünk telhetőt
megteszünk azok azonnali elhárítása érdekében. Reméljük, hogy levelünkkel sikerült teljes körűen tájékoztatni és a jövőben is vendégeink között köszönthetjük. Üdvözlettel: Budapest Gyógyfürdői Zrt.

Taxomükke (UK) 2013.05.03. 21:53:09

@Tomi from Space: Na én is pont eztetet akartam volna mondani, csak nem ennyire finoman és választékosan.
süti beállítások módosítása