Tékozló Homár

Már ezresből sem tud visszaadni a MÁV

2013.05.06. 11:37 | jackyll | 43 komment

Pista mikrosztorija a múltkori pénztáros hiedelemre erősít rá, vagyishogy csak a leghatározottabb fellépés esetén nem próbálják meg átverni az embert, ha vonatjegyet vesz:

Barátnőm ma is mint már olyan sokszor vonattal szeretett volna utazni hazafelé tőlem. Ez ma nem jött össze. Neki sem. A mindszenti állomás jegykiadója tájékoztatása szerint nem volt váltópénzük. Pedig nem is ötezrest akartunk adni (csak egy ezrest), a jegy 370 ft. Akkor mit csináljunk? Ő nem tudta. Nem szaladgálhattunk boltba váltogatni. Nemsokára érkezik a vonat. De volt a Máv alkalmazottjának, egy mentőötlete, hogy a kalauznál vegyünk majd jegyet hátha megengedi (...). Mintha ő nem ismerné az összes kalauzt, aki ott áthalad az állomáson. Hátha majd jól megbüntet valakit mert a jegypénztár nyitva van. Sebaj, kell a bevétel, hogy legközelebb jusson pár ezres váltópénzre is. Persze ott is hagytuk, a barátnőm inkább busszal ment.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Supreme* 2013.05.06. 11:41:51

Mások éheznek, ti meg itten felvágtok. Gyalog kell járni mint az állatok, és vizet inni mint a palánta. Nem vonatozgatni ... pfejj.

Serivor 2013.05.06. 11:42:17

Van rá szabály, hogy mennyi apróval kell készülnie a pénztárnak.

Bálintka. 2013.05.06. 11:45:31

Jegyzőkönyvet írjatok, és azt mutasd be a kallernak.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.06. 11:47:08

@Serivor: szabály, persze. szerintem a felcsavart aprót dugják fel maguknak.

ja, és mindenki monnyon le.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.06. 11:51:48

Jobb a VOLÁN, mint a MÁV?

Erről az jut eszembe, mint amikor valaki a szart a fossal hasonlítja össze, bár tulajdonképpen össze lehet hasonlítani azokat is :)

Manyecska 2013.05.06. 11:52:28

@Supreme*: :)))))))@zsiráfffff: ja, azt az aprót rollnizva kapják vissza.

Énbagoly 2013.05.06. 11:55:33

@Jani haverja: egy ideje tényleg jobb, és még így is szar. :) Szóval a fos rosszabb, mert az még folyékony is. :)

2013.05.06. 12:00:16

@Serivor: Van rá szabály, hogy mennyi apróval kell készülnie a pénztárnak.

Na mennyivel?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.06. 12:08:29

Nincs az az apró, ami előbb-utóbb el ne fogyna. Halgassatok a tapasztalt öregre!

helianthus 2013.05.06. 12:08:56

Szerintem posztolónak simán meg kellene csinálni, hogy odamegy legközelebb, 5-10 forintos érmékkel kiguberálja a 370 ft-ot és ha esetleg nem tetszik a pénztárosnak, elkérni a panaszkönyvet vagy vásárlók könyvét, és beleírni, hogy ekkor és ekkor nem tudtak 1000 Ft-ból visszaadni, most apróval készültem és ez sem tetszik, legyenek kedvesek plakátolják ki, hogy a 370 ft-ot pontosan akkor hány érmével és milyennel lehet kifizetni ahhoz, hogy a színvonalas szolgáltatást igénybe vegye az utazó.

Bálintka. 2013.05.06. 12:09:21

@Cicmen: Úgyérti, hogy biztos nem üres kasszával nyitott a pénztáros, hisz egy profi cégről van szó. Feltölti a kasszát, de ha aznap sokan jönnek nagy címlettel, (pl fizetésnapkor) akkor eltud fogyni az apró.

helianthus 2013.05.06. 12:11:25

@atpijkamo: Tartsd meg az aprót te mocskos állat!

:D

G_Norton 2013.05.06. 12:11:35

A mindszenti pénztáros egyébként is roppant kedves ember.:D Inkább busszal érdemes járni, lehet, hogy tömeg van, de sokkal hamarabb eljut A-ból B-be.

belekotyogok 2013.05.06. 12:12:00

@Serivor: Mondjuk ezen a szabályon egy 20.000-es bankjegyes fizetéssel túl lehet lendülni...

Zuglóban ki van írva, hogy ilyen esetben postán visszaküldik a visszajárót.

@helianthus: egyszer engem ötforintosok miatt küldtek el a francba... kb 70 Ft-ot fizettem 10-20-5 Ftos érmével...a pénztáros hölgy kicsit csapkodott és dühöngott. Én meg nem értettem.

helianthus 2013.05.06. 12:13:22

@Bálintka.: "eltud fogyni az apró. "
Mivel nem a sarki kisboltról beszélünk, hanem egy kicsit nagyobb vállalatról, erre csak annyit gondolnék mondani, hogy oldja meg.
Szerintem azért lett ez így mondva, hogy hátha a naiv utazó otthagyja az 1000-rest a 370 ft-os jegyért, mert halaszthatatlan az utazása és nem mer a vonaton sem venni jegyet, hátha megbüntetik.

helianthus 2013.05.06. 12:17:10

@belekotyogok: áhh, nem is kell érteni, bunkók ezek mind! JJJ
Tőlem kimondottan kérik az aprót, ha hallják, hogy sok csörög a tárcámban, sőt, ha én unom meg, közlöm, hogy most apróval fizetek, mert már nagyon nehéz a bukszám (mióta a 200-as is fém, a helyzet még rosszabb.) És fogom, kiborítom az aprót és pár ezer (2-3) forintig simán úgy fizetek, bár abban a legtöbb a 200-as érme.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.06. 12:17:46

@Manyecska: jameg osztán bankkártyával se lehet fizetni gondolom.

Bálintka. 2013.05.06. 12:18:49

oh a csudába. El is írtam. El tud fognyi az apró. Elnézést a nyelvtani helytelenségemért.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2013.05.06. 12:22:18

@helianthus: Kérni kell aláírt, pecsétes papírt a pénztáros Mancikától, hogy istenbizony nem volt apró. Az már csak jó a kallernak. Vagy kártyával kell fizetni, akkor nem is kell visszaadni.

belekotyogok 2013.05.06. 12:23:52

@G_Norton: Amennyiben persze van ez az opció...

@helianthus: ahol lehet, kártyával fizetek, de persze akkor meg a forgalomlassítás miatt dohognak... :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.06. 12:25:36

@Énbagoly: Komolyabbra fordítva: Egyébként én is több Magyarországon lakó ismerősömtől hallottam, hogy jelenleg tényleg jobb a Volán, mint a MÁV, és fel is voltak háborodva rendesen, hogy össze akarják vonni a kettőt, azaz lesüllyeszteni a Volánokat a MÁV szintjére, meg megszüntetni a párhuzamosságot, ahol legalább lehetne változtatni.

Atörökk 2013.05.06. 12:29:32

Csak kapkodom a levegőt... Szóhoz sem jutok. Nem is értem, hogy történhetett ilyen az atomkorban...

helianthus 2013.05.06. 12:31:55

@Yooha: "kártyával kell fizetni"
Félve kérdezem meg, azt lehet?

Bálintka. 2013.05.06. 12:36:43

@Jani haverja: Volán se jó, a buszon váltott jegyeknél sokszor csalnak a vezetők, amit általában sosem néz meg a gyanútlan utazó.

Atörökk 2013.05.06. 12:38:36

@Jani haverja:
Lehet, hogy jobb, csak én pl. távolsági buszon max. fél órát viselek el, mert egész egyszerűen nem fér el a lábam.

@helianthus:
Mindent lehet, csak akarni kell ;-)

ferand1979 2013.05.06. 12:48:43

275.000 Ft. apróval (5-10-20-50-100-as) besétáltam egy Postára 275 ezerért feladni csekket... Első megdöbenésükre reagáltam egy jó kérdéssel.. Önök szerint az apró nem magyar hivatalos pénz?
Hamar mosolygósra vették a szitut, amikor a 3 cipősdobozt kibontottam, amiben az aprót hoztam, ugyanis rollózva, cégnévvel cimkézve volt az összes pénz, és szinte könnyebben átszámolták a rollókat, mintha papírpénzes címleteket hoztam volna..
Az érdekes viszont az volt, hogy az ilyenkor szokásos (kötelező) aláírós papírt, miszerint minden rollóban az, és annyi van apróban, ami rá van írva, NEM íratták alá velem..
Máskor egy egyszerű 15.000-nyi aprónál szeméylit elkértek, kitöltettették velem a papírt, aláírás, stb...

Énbagoly 2013.05.06. 12:57:52

@Jani haverja: Komolyan, ezt a párhuzamosság megszüntetést ne emlegesd, mert ilyen címen már sok vonalat megtördeltek, és megszüntettek nálunk. :)
A buszok állapota elég borzalmas, de ha az lerobban, legalább küldenek mentesítő buszt. Vonatnál meg kint rohadhatsz a pályán a semmi közepén, ha gond van.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.06. 13:38:07

"Barátnőm ma is mint már olyan sokszor vonattal szeretett volna utazni hazafelé tőlem."
Ej, te kis macsó!

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.06. 13:39:26

@helianthus: Én azt mondom, nem tud az ezresből visszaadni, nem baj, bukta a 370 forintot, ő baja, mert a jegyet kérem.

fruit.amour (törölt) 2013.05.06. 13:59:03

Itt nem a MÁV a ludas. Elhiszitek Nekem, hogy van ott váltópénz? Csak a vissza nem adott pénzekből a pénztáros jól jár.... a többletet szépen kiveszi, vagy a saját aprójával a 370-et kifizeti, az ezrest meg berabolja. Mint az egyszeri buszsofőr, aki nem akart visszadni nekem a múltkor 255 Ft-ot, mert neki nincs aprója, mire közöltem vele, erélyesebben, hogy előttem a diáklány csupa apróval fizetett, láttam..... akkor kinyitva a kasszát döbbentem meg, tele van apróval, csak be akart nyúlni egy KV árával, amit magamtól is oda adtam volna neki, de ezek után......! :)

helianthus 2013.05.06. 16:01:04

@agresszív kismalac: elnézésedet kérem. Esküszöm, megbántam. :P

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.06. 16:05:43

@helianthus: Fenyegesd meg a malaccot, hogy sonkát csinász belőle, majd összehúzza magát.

helianthus 2013.05.06. 17:08:04

@atpijkamo: miért húzza össze magát? Már így is olyan kicsi, akkor semmi sem marad belőle. De rakhatok rá pórázt.

www.haziallat.hu/egzotikus-fajok/csungo-hasu-malac---kint-is-bent-is-tarthatod-/1656/3/kert-malac-csungohasu-torpemalac.jpg

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.05.07. 01:39:43

@belekotyogok: Nyilván úgy kell készülni, ha ne egy 20000-essel fogyjon el az összes apró. Kezd pl. 500 000 Ft váltópénzzel, akkor az nem fogy el olyan hamar (persze nem csak fémre kell gondolni).

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.05.07. 07:18:18

@helianthus: Ezt a horribilis összeget egy zöld nyolcas is fedezi.
______________________________
A poszt toló meg csípjen fel egy 65 év fölötti barátnőt, azt ingyen, Horn-bérlettel is haza lehet küldeni reggelente...

VT Man 2013.05.07. 15:09:46

Ez nem csak a MÁV-nál van így.

Magyar kereskedői népbetegség:

"nincs kisebb?"

"nincs nagyobb?"

Másrészt a rohadt ATM-ek is jó lenne ha nem 20 ezreseket dobálnának ki.

belekotyogok 2013.05.07. 15:15:38

@Peti817172M: igen, persze. Ha jól sejtem van egy bizonyos összegű váltópénz, afelett nem lehet a kasszában. ÉS ez általában minimális összeg, nem esküdnék meg, hogy 20.000-ig vissza tudnának adni.
(Bár persze fogalmam sincs, hogy hogy megy ez a mávnál.)

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2013.05.10. 23:36:36

"csókolom, egy menettértit kérek a barátnőmnek Mindszentre. ami pedig ebből az ezresből maradt abból egy jegyet nekem - kicsim mikor jönnél megint? - xx.xx.-ára, megelepem, elé vonatozom egy virágcsokorral."

xx.xx.-án/én meg szépen indulásnál vesz egy jegyet magának is vissza.

pocsék körülmények közepette is lehet nagyvonalúan, romantikusan, gavalléran, angolauchan távozni.. a a jegyárudáson meg röhögni évek múlva is.
süti beállítások módosítása