Tékozló Homár

Profi lehúzás a Frizzante étteremben

2013.05.15. 10:05 | jackyll | 179 komment

frizzante1.jpgNaiv ügyfél szerint dupla árlistával igyekeznek csillagászati összegeket kiszedni a turistákból a Frizzante étteremben. Egy pohár tokaji aszúért 18 ezer forintért számoltak fel, amiből hirtelen lett 3 pohár. Végül 73 ezer forintot szerettek volna kérni, majd a rendőrség hívására az összeg a felére esett:

Két vendég (magyarul nem beszélnek, külföldinek néznek ki) bemegy, bort szeretne inni. Pincér ajánl az itallapról Tokaji Aszút, ára (még) viszonylag normális, vendég megrendeli. Kis idővel később a pincér szól, hogy műszakváltás van, ezért most rendezni kéne a számlát, és mostantól egy kolléga veszi át a kiszolgálásukat. Vendég a számla ellenőrzése nélkül nyújtja a hitelkartyát. Nem, sajnos ma nem fogadunk el kartyát, és már mutatja is az ATM-et. Vendég magabiztosan benyúl a zsebébe a húszezresért, pincér ragaszkodik az ATM-hez. Odamennek, az összeg 73700 Ft!

(Lásd mellékelten a számlát. Megjegyzem, hogy a mennyiség sem stimmel, egyetlen pohar aszút fogyasztottak, a számlán 3 van. Az adrenalin stimmel :)

Reklamáció, hozzák az itallapot, természetesen egy másikat, azon már a "helyes", csillagászati számok szerepelnek. Rendőrség emlegetésére, majd hívására az összeg leesik a felére, de először aláíratnak vele egy papírt, hogy nem fordulhat rendőrséghez, azt alaírja. Olajozottan működő gépezet, mindenki (pincérek, biztonságos emberek) tudja a dolgát. Az aláírandó papírt talán jogász írta...

Utólag rákeresve erre a helyre, tele van az internet hasonló sztorikkal, ki tudja mióta megy ez. Volt, aki megúszta, mert amikor megjelentek a rendőrök, eltűntek a gorillák. Mivel már többen feljelentették őket, a rendőrség nyilvánvalóan tud a problémáról, de a hely továbbra is zavartalanul üzemel.

Az internetes beszámolók alapján a verést leszámítva hasonló módszer megy, mint a Caligula bárban. A külföldi áldozatokat két álturista csaj viszi be a helyre, aztán meghívatják magukat egy-egy aszúra.

UPDATE: Itt a teljes számla, csak helyhiány miatt vágtam az alját.

frizzante.jpg

UPDATE 06/14: Úgy néz ki, hogy Rogán Antal személyes közbenjárásával dobják ki az ingatlanból az éttermet. Aminek csak a székhelye azonos a Trattoria Pomo d'Oro címével, semmi köze nincs hozzá.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.15. 12:36:13

@agresszív kismalac: ja, asztán láttam, hogy jackyll is belinkolta már.
hát, még hosszú az út az első csillagig, az tuti.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.15. 12:37:26

@zsiráfffff: Mondjuk a beetetős picsákat is meg lehetne kínálni szívlapáttal.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.15. 12:40:43

Hát, Jackyll, ez nem számla, ez egy sajtcédula.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.15. 12:40:55

@agresszív kismalac: :)) Na, látom, van aki figyel. Nem neked tettem oda, de volt egy érzésem, hogy te lépsz bele elsőnek.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.15. 12:43:10

@agresszív kismalac: "beetetős picsákat"

Meg kellett volna dugni a kapualjba, oszt egál.

Polos 2013.05.15. 12:49:27

Erről az étteremről van szó a cikkben: www.pomodorobudapest.com/ és Gianni a saját nevében beszél róla: www.pomodorobudapest.com/gianni-pomodoro.php

helianthus 2013.05.15. 13:07:53

@atpijkamo: képzeld ezt már ismertem, sőt még az orosz tanárom mesélte, csak ő úgy mondta a végén, hogy -Onnan, hogy felénk kevés a néger.

helianthus 2013.05.15. 13:08:57

@PioDVD: "még senki nem gondolta magáról, hogy az lenne. "

Dehogynem! Pár napja EÖ-nek megírtam, hogy nem kap kutyatápot, mert irigy vagyok. Miről is beszélünk?

Polos 2013.05.15. 13:30:35

@agresszív kismalac: Arany János utca 9. V.kerület a cím a számlán, és ott ez az étterem van. Google Streetview-n nem láttam másikat. Vagy az az étterem az, vagy a számlán nem jó a cím. A cikkíró leírhatná, hogy ez-e az az étterem: www.google.hu/maps?ll=47.501819,19.048421&spn=0.00148,0.003315&sll=47.501788,19.048302&layer=c&cbp=13,170.75,,0,4.44&cbll=47.501927,19.048259&t=m&z=19&panoid=y3uRw_lsqlKg0jWtGrB-Cg

2013.05.15. 13:34:03

@Polos: a street view kb 3 éves képeket tartalmaz

Polos 2013.05.15. 13:40:37

@dumdidum42: ezzel mit akarsz mondani? Van ott egy másik étterem?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.15. 13:41:52

@Polos: Frizzante Hungary Kereskelmi és Szolgáltató Kft
Bp. V. Arany János u. 9. 3.em. 5.
Van még kérdés?

Polos 2013.05.15. 13:47:48

@agresszív kismalac: úgy tűnik, hogy ez lesz az.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2013.05.15. 13:47:56

Az ilyen lehúzós csalásokban általában a rendőrök is benne vannak. Mondjuk Törökországban.

De ez biztos ilyen magyar verzió, nyilván máshogy megy.

Cathcart_ezredes 2013.05.15. 13:52:46

@Polos:
Nem. A Frizzante étterem a Dorottya utcában van. A Frizzante Hungary Kereskelmi és Szolgáltató Kft. székhelye (!) van az Arany János utca 9. 3. emelet 5. szám alatt. A kft-t az opten szerint 2012-ben alapították. Ennek az épületnek az aljában üzemel a Pomodoro étterem, ami nagyjából 10 éve nyílt.

pizzaboy 2013.05.15. 14:02:53

Adrenalin: 1 adag 3000.-

Fú ez jó árban van... Tobozmirígyet nem szolgálnak fel? Rágni.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.15. 14:04:40

@dumdidum42: "@Polos: a street view kb 3 éves képeket tartalmaz"

Pontosan. A cég meg pár hónapos. Zsiráf adott linket, ott kép is van.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.15. 14:06:23

@agresszív kismalac: jóvanna, pisztráng 20 évente.grízes tészta jöhet, baracklekvár, plussz porcukor. oszt majd laköpnek az uccán, hoyg nézek már ki..

Atörökk 2013.05.15. 14:08:46

Szerintem kezdjünk el írni egy Hungarian anti-Trip Advisort. Nagy sikere lenne.

pakimaki 2013.05.15. 14:14:31

Mivel nincs rajta AP szám, ráadásul a számla is kamu "pincérblokk".
Ez a kétszeres átverés!!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.15. 14:26:07

@batgirl: Baracklekvár? Porcukor?? Ne tetézd, ne tetézd!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.15. 14:30:26

@atörökk: Nyitott kapukat döngecc. A Palacsintálózóba' előkészületben van a Petyegetett kiszolgálás-rovat.
Mondjuk, nem kifejezetten lejáratási céllal.

The okos 2013.05.15. 14:31:05

Az ilyenekre miért nem ugrik rá valami médiageci és csinál belőle valami rejtettkamerás leleplezést?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.15. 14:56:23

Valaki linkelje már be az éttermet a tripadvisor-ról! Három a magyar igasság.

Amatőr 2013.05.15. 15:28:12

@The okos: Mert tart attól, hogy nagyon megverik! A jobbik esetben.

-Hank Moody- 2013.05.15. 15:33:30

a számla aljén található "szűz pina" miatt volt ennyi a számla! :)

lehuto 2013.05.15. 15:48:46

Még az is bassza meg az anyját, aki ezeknek dolgozik.

vénszivar 2013.05.15. 16:21:11

V.ker. fityisz övezet! Meg kell fizetni az árát, hogy köztük ehessél, tehát FIZESS! :):D

mqqq 2013.05.15. 16:25:32

@atpijkamo: A pénztárblokk más néven egyszerűsített számla. Okoskodás helyett nézd inkább meg a törvény által előírt tartalmát.

Chalky_White 2013.05.15. 16:27:09

Miért nem zárják be az ilyet?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.15. 16:30:01

@mqqq: A pénztárblokk nem ugyanaz, mint az egyszerűsített számla.

Ha hallgattál volna, okosabb maradtál volna.

Ha nem próbáltál volna kioktatni, nem csináltál volna magadból seggfejt.

Mészáros Laci 2013.05.15. 17:05:42

1. ha van két itallap, különböző árakkal, akkor az olcsóbb az érvényes. (fogyasztóvédelmi törvény 14. paragrafus (7) "Több eladási ár vagy szolgáltatási díj egyidejű feltüntetése esetén a vállalkozás köteles a feltüntetett legalacsonyabb eladási ár vagy szolgáltatási díj felszámítására."

egyébként a frizzante ilyen hely:

www.tripadvisor.com/Restaurant_Review-g274887-d4077959-Reviews-Restaurante_Frizzante-Budapest_Central_Hungary.html

Panelproli 2013.05.15. 17:15:51

@Mészáros Laci: Cathcart_ezredes írta: "A Frizzante Hungary Kereskelmi és Szolgáltató Kft. székhelye (!) van az Arany János utca 9. 3. emelet 5. szám alatt. A kft-t az opten szerint 2012-ben alapították. Ennek az épületnek az aljában üzemel a Pomodoro étterem, ami nagyjából 10 éve nyílt."

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.15. 17:16:44

@Panelproli: :)) Baszki!

Még! Még! tripadvisor.com linkeket! Ugyanazt! Belém!

Bálintka. 2013.05.15. 17:23:00

@mqqq: Hű waz.

A számla formai alapszabálya (ha ezeket megtalálod rajta, akkor kisebb az esélye, hogy megvezetnek egy hamis számlával):
- A számla szó szerepel rajta (bármilyen körítéssel).
- A vásárló, vagy a szolgáltatást igénybevevő neve (vagy cégneve) és bejelentett címe (telephely címe) szerepel rajta a vevő oldalon. (adószám még csak egy-két szolgáltatásnál kötelező)
- Fel van rajta tüntetve, hogy ez az 1/2-es, 1/3-as, vagy 1/x példány, ahol az x egy természetes számot jelent. A lényeg, hogy tied az első oldal, és ez legyen rajta feltüntetve.
- A számlaszám fel van rajta tüntetve ezzel a szóval: "Számlaszáma:". Kézzel írt számla esetében 13 karakter (bár nem biztos, ezt mindig elfelejtem), géppel nyomtatott számla esetében bármennyi.
Van még egyéb is, de az már részlet kérdés.

Ha a fentieket megtalálod egy pénztári blokkon, akkor az Számla is lehetne egyben. Egyéb esetben meg átverték a fejed. Ha ez utóbbi történt, akkor írd meg a homárra külön posztban, hadd röhögjünk rajtad.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.15. 17:23:13

Meg tudná valaki mondani, vajon az Arany János utca 9. 3. emelet 5. szám alatt van a Frizzante étterem?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.15. 17:28:15

@agresszív kismalac: Ezzel palástolod, hogy halvány fogalmad sincs. Még egy szaros linket se tucc felmutatni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.15. 17:31:03

@atpijkamo: Persze, a Vranyákék mellett, ahol az ATM van. Tessék csöngetni!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.15. 17:32:08

@atpijkamo: Nem elég, hogy link, még szaros is legyen?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.15. 17:39:24

@agresszív kismalac: "még szaros is legyen?"

Nemtom hogy, bde bisztos ezt is meg tudnád oldani.

u4hgn 2013.05.15. 17:50:03

Végülis tökre nem lehetett gyanús a történet, mert naponta többször megtörténik, hogy 20 éves szingli cicababák kettesével leszólítanak az utcán, aztán leszopnak. Akinek két nő elég ahhoz hogy instant befejezze a gondolkozást, az talán meg is érdemli, hogy lehúzzák.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.15. 17:55:33

@u4hgn: "Akinek két nő elég ahhoz hogy instant befejezze a gondolkozást"

Fiziológiailag magyarázható. Kevés a vére és nagy a farka. Ahogy a farka megtelik vérrel, az agya már nem kap elég oxigént.

CID 2013.05.15. 17:56:07

@mqqq: Szerintem, ne erőltesd...

Nyílméregbéka 2013.05.15. 19:12:30

A tulaját megbaszni egy tudományos összeggel, a helyet bezárni, lerombolni, a helyét beszántani. Nincs itt semmi látnivaló kérem, oszoljanak!

Nyílméregbéka 2013.05.15. 20:32:11

@vénszivar: nem kell sózni, vessék be lucernával és legeltessenek kecskéket. Vagy aszfaltozzák le, kell a parkoló...

vénszivar 2013.05.15. 20:34:09

@Nyíméregbéka: Legyen döntetlen! Fele-fele, hogy a kecske is jól lakjon, meg a kocsiknak is jusson...

Xezs 2013.05.15. 21:20:08

Ki beszél angolul közületek? Elmehetnénk, nyomnánk a rizsát angolul, majd a számla kihozásakor röhögve odamondjuk, hogy akkor most hívom a rendőrséget. Ki jön? :)

Xezs 2013.05.15. 21:38:15

Van még egy ötletem: be kell menni asztalt verni, végig angolul, és azt hangoztatni, hogy az unokaöcsétek (bátyátok, akárki) itt kajált és hogy elmondta a sztorit mikor is te rájöttél hogy átverték és most azonnal ideadják az 50 ezer Ft-ot vagy hívod a rendőrséget. A bátrabbak azt is mondhatják, hogy ők maguk jártak ott még 2 nappal ezelőtt.

Akkor az átverők lennének átverve.

Bálintka. 2013.05.15. 22:41:41

@Xezs: Lemenni rendőrruhában, de angolul beszélve. Szolgálatban vagyunk, úgyhogy csak pár üveget iszunk.

Bálisó Bozót 2013.05.15. 23:02:28

Lemenni, enni, inni, nem kurvázni, nem fizetni, elmenni. Előtte a putonyostól befosni, nyomát a széken otthagyni.

Bálisó Bozót 2013.05.15. 23:10:21

Istenem istenem, a cicám is beteg.

England win The Ashes! 2013.05.15. 23:22:36

@Xezs: Én. Tapped beert fogok rendelni. :)

panic_button 2013.05.16. 05:47:51

10 ezerert veszel olyan not ami meg reggelit is csinal, minek rakolteni ennyit?

Panelproli 2013.05.16. 09:47:48

@vénszivar: Én már tegnap 11:14:06-kor besóztam!
Csaxólok:-)

Panelproli 2013.05.16. 09:52:56

@Xezs: Én megyek! De hívjuk Ádámot is Pécsről, mert ő tudja a legszebben mondani azt a szót: "tapped-beer"

Xezs 2013.05.16. 18:55:54

@Panelproli: Na akkor már vagyunk hárman, még Ádám kell aztán tap-oghatunk befele.

vénszivar 2013.05.16. 20:18:40

@Panelproli: Meg tudsz bocsájtani @Nyíméregbéka:-nak s nekem? Kösz!

v2peti 2013.05.30. 18:21:10

Az a baj, hogy csak 10 negatív vélemény van ott, bár azok 100%-osan lehúzósak! Úgy tűnik, a túristák többsége nem netezik, ami a mai okostelefonos-mobilnetes korszakban kissé furcsa! :(

v2peti 2013.05.30. 18:24:55

Odamenni végig angolul beszélni!
A végén ÁFÁ-s számlát kérni!

Na meg eleve gyanús, ha egy étteremben ATM van! Ha valaki ilyent meglát, akkor az meneküljön!

Subba Sógor 2013.06.12. 09:45:41

Na jó, hát a Virgin Pina-ért bizony fizetni kell, az nincs ingyen! :)

KisMagyarFöldrajz 2013.06.12. 11:07:28

Kíváncsi lennék, hogy az ezen a helyen évtizedek óta működő galériát és kiállítótermet annak tudatában számolták fel, hogy pont ez az "étterem" települ ide? Vagy csak "véletlenül" alakult így?

titanmanus 2013.06.12. 11:41:23

Remélem ezek a "kedves" lányok egyszer ukrán kurvakereskedőket szólítanak majd le...

Elstron 2013.06.12. 12:37:42

"A külföldi áldozatokat két álturista csaj viszi be a helyre, aztán meghívatják magukat egy-egy aszúra."

Elég gyökérnek kell lenni ahhoz, hogy az ilyesmit valaki besz0pja.

Plumper_ 2013.06.12. 13:34:31

van egy olyan honlap, ahol egységesen értékelve vannak a magyarországi éttermek, hogy mindannyian elkerüljük a lehúzó, átvágós helyeket?!

Plumper_ 2013.06.12. 13:39:59

@-Hank Moody-: peeeersze, még mit nem? szűz pina a budapesti lehúzós-éttermi és éjszakai báros életben, mi?:-) úgy szűzek, ahogy én az ortodox pátriárka.
én sem értem, mit rugóznak ennyit egyes külföldiek. néhány feles pálinkáért szinte az összes csaj kapható szinte bármire a belvárosi szórakozóhelyeken. csak fizetni kell és "külföldiül" beszélni. az angol szexturisták rendszeres visszajárók, sosem panaszkodnak a szép és olcsó magyar lányokra.

Kicsi Noa 2013.06.12. 14:47:10

www.facebook.com/photo.php?fbid=549092555152830&set=a.180018178726938.50783.100001562716051&type=1&theater

A cikk írója helyében inkább utána járnék annak, hogy valódi-e a blokk. Mert sok-sok szar photoshoppolt dolog megjelenik.Nehogy a cég perre menjen rágalmazásért... :)))

vénszivar 2013.06.12. 14:54:03

@Kicsi Noa: ez a "cikk", már elévült!

Ha nem lennének photoshoppolt dolgok, akkor talán még lenne igazság a földön, de én úgy tudom, hogy az igazság, már ODAÁT VAN....HA VAN!? :)

Jester 2013.06.12. 17:00:12

Tripadvisor tele van velük.. nem egyedi eset náluk. minimum be kellene záratni őket.

jorgecosta 2013.06.12. 18:15:25

@v2peti: nemtom. olyan adatroaming díjak vannak, hogy (még mindig, miért?). mindenütt elkérni a wifi-jelszót meg izé.

Amadeus62 2013.06.12. 19:02:32

Mi a fasz?! Májusban IS és most IS volt egy ilyen incidens? Vagy a most keringő ügy az a májusi, amiről itt a cikk szól, csak az Origó most közli...
Vagy pedig MIND A KÉT hónapban IS volt ilyen?

Amadeus62 2013.06.12. 19:07:25

www.tripadvisor.com/Restaurant_Review-g274887-d4077959-Reviews-Restaurante_Frizzante-Budapest_Central_Hungary.html

100 millás bírságot nekik, majd bezárni a kócerájt az ügyvezetőt pedig minimum 3 év börtönre ítélni!

macskazat 2013.06.12. 19:25:48

Csak azt nem látom egyetlen számlán sem, hogy a feltüntetett összegek milyen pénznemben értendők.

rolexes 2013.06.12. 21:31:30

Nyakon szúrni az üzlet vezetőt és ennyi.........aztán pofázhat a kis köcsög!

lyuksogor 2013.06.12. 22:42:23

Ha lejáratókampány az étterem ellen, akkor elég profi, ha nem akkor meg a kurva anyját ennek a nyilván maffiakörökhöz tartozó tulajnak.

Xezs 2013.06.13. 01:48:25

Veletek meg mi a fasz van hogy most találjátok meg ezt az ősrégi cikket?

bacondesign 2013.06.13. 03:24:33

@Xezs: Fácsén terjed egy másik "számla" képe ebből az étteremből. Én legalábbis így lyukadtam ki ide.

EZooE 2013.06.13. 06:29:55

Egy dologra senki nem gondol. Durva az uzleti harc..., tobb eselye van, hogy csak egy versenytars terjeszti, hogy eltakaritsa a szinrol az uj szereplot. Meg a hulye is tudja, hogy atveressel nem viszik jo hiret a kliensek, nem eri meg, ez nem az a mufaj. Egy etterem nem mobilstand amit egyszer-ketszer felraksz az utcan aztan eltunsz egy-ket atveres utan. Az ettermek nem gyors penzbol elnek, hanem a johirbol, hosszutavon. Egy-ket atveres gyorsan ellehetetlenitene az uzletet, azert meg senki nem alapit ceget es nyit ettermet, hogy atvereseket hajtson vegre. Arra millio egyszerubb modszer letezik. Gyanus, hogy uj az etterem es maris igy kezdene. Kapja oket valaki rajta, bizonyitsak es zarassak be akkor, de, hogy ez eddig nem tortent meg szinten a konkurenciaharc elmeletemet erositi. A tripadvisor-ra barki irhat amit akar es a terjesztett álszamla is lehet bárki muve, egyik sem bizonyit semmit.

EZooE 2013.06.13. 07:11:07

Mar onmagaban az is erdekes, hogy csak egymaga ez az ember 31 ezer (!) megosztasert felelos, aki szinten etteremmel keresi a kenyeret a szomszedos Vaci Utcaban (Ristorante La Botte): Pál Bencsik www.facebook.com/photo.php?fbid=549092555152830&set=a.180018178726938.50783.100001562716051&type=1&theater

Kivancsi lennek o honnan tud ilyen reszleteket, hogy az allitolagos horvat turista elso etkezese volt Budapesten es hogy jutott a birtokaba a papirfecni, amit mobilon keresztul toltott fel facebookra.

Aztan meg egy atveros fecnire is minimum barki rairna a penznemet meg az italok mertekegyseget. Ha valaki valoban atakarna verni valakit, legalabb ezekre biztosan odafigyelne. Nagyon furcsa ez az egesz. Aztan ottvan a masik neten keringo fecni esete. Tartom a konkurenciaharc feltetelezesem. Egy biztos. Ez a tortenet nagyon gyorsan kivegezte az uj uzleti szereplot a piacon. Ha eltettek labalol, nagyon sajnalatos.

EvilHedgehog 2013.06.13. 07:31:53

@EZooE: Mint látod a Homáron már egy hónapja megjelent a dolog.. szóval itt szimplán lehúzós étteremről van szó. Mellesleg az ilyen "üzletért" nem kár...

Xezs 2013.06.13. 18:50:43

@EZooE: Ott basztad el, hogy ez nem étterem. Ez valamiféle maffiaközpont, akár még pénzmosoda is lehet. Gondolod hogy nem leszarják hogy milyen hírük van? Másból van ott a nagy pénz, elhiheted. Az meg hogy lehúznak pár balek külföldit, már csak hab a tortán.

Tiborfalvi Tibor 2013.06.14. 08:17:59

@EZooE: Ha én lennék a tulaj és ilyen cikket keringenének az interneten az új boltomról, akkor bizony minden lehetséges fórumon megvédeném magam, az esetleges bizonyítékokkal is.
Na de azt ne próbáld már bemesélni nekem, hogy a 800 forintos 7 decis borból lesz 1.87 dl és 12000 forint... Vagy akkor legyünk urak és vegyük minipalackban, akkor is 389 forint. Nyilván vannak olyan helyek, ahol egy pohár bor már ötszámjegyű összegbe kerül, de ez nem ez a retkesfütykösi menyasszonyfingató lesz, mint ez itt és mi több, nem ez a hely lesz, ahol ezt ennyiért el lehet adni. Vagyis de, csak hát látjuk hogyan.

Bulba 2013.06.14. 09:48:46

Most bántás nélkül, de tud valaki olyan esetről, amikor a rendőrség csinált is valamit? Haveroméknak ellopták egy telephelyről a több mint 10 milliós munkagépüket és a nyomozót 9 nap után jelölték ki. Addigra a gép szerintem már a Marson volt kb.

Peetee 2013.06.14. 10:41:54

Vörös festéket a bejáratra hajnalban?
Aztán mikor letakarítják, akkor újra, és újra, és újra. Mint ahogy ők átb@sszák az embereket, pont úgy. :)

vomit 2013.06.24. 10:56:31

@Zirowe: foleg ha eszebe jutna a neve ele/helyett tetszoleges nyelven ennyit irni
under duress
unter zwang
насилие
compulsione
por la coerción
de a legtutibb vi coactus, ami siman csak v.c.

a legutolsot a nekik dolgozo gennyes zugugyved azonnal erteni fogja. vagy legfeljebb majd a birosag felhomalyositja.
süti beállítások módosítása