Tékozló Homár

Péntek este új szállást kerestek a Balatonon

2013.07.09. 13:19 | jackyll | 367 komment

Ildikóék előre kifizették a szállásukat, nyilván ezért történhetett meg, hogy a megbeszélt konstrukció helyett a tulajdonos kiadta a másik szobájukat, amíg fürödni voltak délután. A főnök este 7-kor felajánlotta, hogy visszaadja a pénzt és mehetnek máshova, ha nem tetszik a rendszer, amivel később éltek is, amikor kiderült, hogy napi ezer forintba kerül a légkondcionáló bekapcsolása:

Nagyon régóta szoktam keresni az interneten szállást, voltak jó tapasztalataim, és kevésbé jók is. De ilyen méltatlanul még sosem bántak velem mint az egyik hirdetett szállás helyen. A Balatonon szerettünk volna egy kicsit biciklizni, ezért úgy döntött a kis csapatunk június végén, hogy július első hétvégéjén elmegyünk egy hétvégére (péntek-vasárnapig). Elkezdtem nézelődni a neten, és arra az elhatározásra jutottam, hogy Balatonvilágoson foglalok szállást. Ez szerintem a Balcsi egyik legszebb helye látványban. Mivel nagyon rövid volt az idő, ezért nem e-mailezgettem, hanem telefonon érdeklődtem a kinézett szállások után. Mivel 3 külön családról volt szó, ezért szerettünk volna egy apartmant foglalni, ahol elférünk mindannyian kényelmesen, és este le tudunk ülni a teraszon, kertben egy pohár mellé beszélgetni. Több helyet felhívtam, de sajnos vagy nem volt szállás ennyi embernek, vagy már foglalt volt. Nem adtam fel végre sikerült egy helyet találnom, ahol volt 6 fős apartman. Rögtön fel is hívtam tulajdonost. Az úr közölte velem, hogy a 6 fős apartmanja két szoba, nappali étkezőből áll. Mondtam neki, hogy ez nekünk nem jó, mivel három hálót kerestünk. Azt mondta ekkor   a "kedves tulajdonos", hogy nem gond megoldjuk, mert van két személyes apartmanja is. Megbeszéltük, és beírta a naptárjába a foglalást. Azt kérte, hogy utaljam át az egész összeget, mivel csak egy hét van vissza. Azt is kérte, hogy az utalásnál írjam be a megjegyzésbe azt, hogy két apartmant foglaltam 6 főre. Ez meg is történt, átutaltam az összeget.

Pénteken reggel útra kelt a kis társaság, és  1 órakor amikor odaértünk akkor még takarítottak. Azt mondták addig hagyjuk ott az autót nyugodtan, és menjünk fürdeni. Este fél hét felé mire visszaértünk, addigra egy olyan apartmant kaptunk amiben két szoba volt, 3-3 ággyal. Megkérdeztem tőle, hogy biztos valami félre értés történt, nem ebben egyeztünk meg. Ő közölte, hogy csak nem képzelem, hogy nekünk kiad egy 6 fős, és egy két fős apartmant. Főleg csak két éjszakára, mert az ilyen egy-két éjszakás vendégeket sehol nem szeretik. De felajánlja, hogy keres máshol egy szobát nekünk. Természetesen mi nem azért mentünk el, hogy külön legyünk. Akkor azt mondta vissza adja a pénzünket és keressünk máshol szállást, este 7 órakor, miután már megittunk egy-két sört is. Gondoltuk most már kibírjuk ezt a két éjszakát itt. De nagyon meleg volt, és gondoltuk elkérjük a klíma távirányítóját. Na itt volt az ami kiverte a biztosítékot mind a hatunknál.

Közölte, hogy napi ezer forintért beüzemeli a klímát. Ekkor úgy gondoltuk egy-két telefont megér, hogy elmenjünk máshová. Sikerült este 8-ra keríteni egy panzióban szállást. Közöltük az úrral, hogy akkor élnénk azzal a lehetőséggel, hogy kérjük vissza a pénzt. Hát ekkor már nem volt olyan készséges, és egyáltalán nem akarta a pénzünket vissza adni. Nagy cirkusz árán mégis visszakaptuk. És mielőtt elmentünk, akkor elszólta magát, hogy ha legközelebb hatan megyünk, akkor úgy kell kérni a szállást, hogy három kétszemélyes apartman, és nem egy négyszemélyes, és egy kétszemélyes apartmant kell foglalni. Az egészben az volt a felháborító, hogy amikor lefoglaltam, akkor mindent meg tudunk oldani, mert nem volt lefoglalva, de közben jöttek, és mire visszaértünk a fürdésből, addigra kiadta másnak. Azon is elgondolkodtam, hogy mindenhol elég volt foglalót fizetni, de itt előre ki kellett fizetni az egész összeget. Ja ez a szállás a Balatonvilágoson a Dobó utca 115-ben volt a Bognár házban. Ezt azért írom, hogy nehogy valaki ezt a helyet lefoglalja, mert akkor könnyen így jár mint mi.

Ez az egész történet nekem olyan „Zimmer Feri” érzés volt. Olyan igazi régi hetvenes évekbeli történet, amikor ez még napi gyakorlat volt néhány szállásadónál. Nem akarok egy senkit megsérteni, mert hála vannak nagyon vendégszerető, és rugalmas emberek is, akik hosszú távon gondolkodnak, és vissza várják jövőre is a vendégeiket.
 
Egy jó tanács mindenkinek a  Bognár házat kerülje el jó messzire!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2013.07.09. 21:07:39

@atpijkamo: hamarosan elfogy a dohányom! leszokok helyetted! :)

igazságos 2013.07.09. 21:08:22

@Kellemes Zérókomponista: tegnap csak én borítottam ki, mer beszóltam a töröknek

Anomalocaris (törölt) 2013.07.09. 21:12:35

@atpijkamo: A sárgadinnye igen. A görögdinnye egy hányásízű vizes borzalom. De annyit mondja mindenki, hogy JAJ DE MELEG VAN EGYÉL DINNYÉT!!, meg dinnyekartell, meg dinnyerágó bajuszomtitkár, hogy mint zombik támolyogtok oda tömegével azokhoz a borzalmakhoz, amik ráadásul a szatyorba se férnek bele. Ma is mindenhol csak dinnyét láttam minden boltban, persze hatalmas táblákkal, amik ordítják hogy csak ennyi meg annyi a DINNYE. A szardinellát meg kiveszik a kínálatból. Hinnye.

England win The Ashes! 2013.07.09. 21:14:43

@The hordes of Nebulah: Az régen nem focizott a brazil válogatottban? :)

igazságos 2013.07.09. 21:14:44

én szeretem a dinnyét, a nem magvas részét, a szélét

Ádám 2013.07.09. 21:15:21

@The hordes of Nebulah: Ma ettem hideg "görögöt". Nagyon finom volt! A sárgát nem eszem, de az meg a nejemnek ízlett...

te egyél o. halat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.09. 21:15:37

@helianthus: Hahó! Válaszoltam nálam. Kirakhatod, de ha rákattintasz arra a képre, akkor lesz még több :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.09. 21:16:33

@The hordes of Nebulah: A sárgadinnye is finom, de legjobb a görögdinnye. Enyhén lehűtve, méz édesen, keményen, harsogón. Nem is tudod kettévágni, mert magától reped. Van aki kimagozza, de én leszarom, annyi időm nincs, rövid az élet.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.09. 21:20:08

@atpijkamo: Látom kiadták az utasítást a dinnyeközpontból! Mennyit kapsz a bérkommentelésért? Vagy dinnyével fizetnek a melonpropért?

Ádám 2013.07.09. 21:21:22

Van aki kimagozza, de én leszarom, annyi időm nincs, rövid az élet.

Én sem magozom ki! De le sem szarom! Idővel, KI :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.09. 21:22:15

Kár, hogy nem 12 hónap a dinnyeszezon.

Eccer próbltam eltenni dinnyét. Azt mondták, mésszel kell befesteni. Hát rendesen megrohadt úgyis.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.09. 21:22:26

@vén szivar: Újfélét kell kipróbálnom. Hamé. Nem tetszik a doboza. Jövő hétfőn kiderül. :/

Anomalocaris (törölt) 2013.07.09. 21:29:24

@atpijkamo: http://3.bp.blogspot.com/-2Fggkd34TZE/UR0m_qdvCBI/AAAAAAAAGYE/CrdKfAdx6XA/s1600/utálom+a+dinnyét.jpg

Ádám 2013.07.09. 21:29:54

@atpijkamo: Kár a mészért! Tedd el anélkül. Ugyan ott leszel...., tudom, menyek a mészbe!:)

AtiSnatch 2013.07.09. 21:32:11

vénszivart deportálták az amerikaiak? vagy csak megszállta a szentélet?

Ádám 2013.07.09. 21:36:34

@The hordes of Nebulah: Hány évet pazaroltál el......

Anomalocaris (törölt) 2013.07.09. 21:39:24

Baukó Éva gáláns partnert keres, írja a mai Blikk, ami ezúttal nem dubajozást, hanem ingyenpiálást jelent. A Való Világ után Görögországban randalírozó hisztérikának ugyanis nincs pénze, de nagyon inna már pár kortyocskát, ezért a Facebokkon toboroz "nagyvonalú útitársakat, akik finanszírozzák számára a hét végi féktelen bulizást és italozást".

helianthus 2013.07.09. 21:45:05

@atpijkamo: "Helianthus megbántott valakit? Hát lehetséges ez?"
Nem, nem lehetséges. Fordítva ülsz a lovon.
De ennél többet nem árulhatok el.....ahogy a tanksapka (az a kedvenc görkorialkatrészem) énekli.

helianthus 2013.07.09. 21:48:08

@igazságos: "mert beszóltam a töröknek "
Az csak az utolsó csepp volt a marmonkannában. Nem borítottál ki, inkább, hát már nem is tudom hogy mondjam, elcsüggedtem tőled. :(
De elég volt, mit magyarázkodom itt nektek, végeztem, beadom a válópert.
A gyerekeket vihetitek, a ház az enyém.
JJJ

AtiSnatch 2013.07.09. 21:51:32

@helianthus: milyen idős,nemű gyerekekről van szó? :D

helianthus 2013.07.09. 21:52:25

@ColT: te csaltál, most néztem nemrég, akkor nem is válaszoltál! Amúgy már kiraktam és láttam ám a többi képet is, mert kattintottam ám, mert ugatok egy kicsit a nethez, annyit tudok róla, hogy egy egész sárga postitra sem fér rá, legalább másfél kell hozzá.
Vicc.
Iskolában.
-Gyerekek mit mond a kutya?
-Vau-vau.
-Mit mond a cica?
-Miáú-miáú.
-Mit mond az egér?
-Klikk-klikk.

helianthus 2013.07.09. 21:55:27

@A.Snatch: már ezt sem tudod? Milyen apa vagy te?

AtiSnatch 2013.07.09. 21:57:19

@helianthus: még aztat senki se tudja :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.09. 21:59:49

@atpijkamo: na most értettél félre durván, bébi (egyúttal leleplezted, hogy költészetem értelmezpésére nem vagy méltó!:P) mivelhogy: nem engem bántott meg holly tantusz, hanem én őt! Na de ugye erről nem tudhatsz, mert az elcseszett freemail rencerében történt a diskurzus. Érted már, bébike? Amúgy komolyan érthetetlen vagyok? Mer' szerintem én megértem magam.:D

helianthus 2013.07.09. 22:00:02

@A.Snatch: :) Elgondolkodtam egyébként, mi lehetne itt a közös gyerekünk.
NA szóval, a neve, ha fiú, biztos, hogy Ede, ha lány, akkor Palkovicsné lenne.
Batz papucsban járna, Aldiban vásárolna és kuponozna.
Kedvelné a sört és az állatos pornót.
:)))

AtiSnatch 2013.07.09. 22:00:05

@The hordes of Nebulah: Aram Heydary iráni gíroszosból válik lassan magyar humoristává. Már sokat tud a vicceinkről -index

helianthus 2013.07.09. 22:01:10

@helianthus: a sörről és állatos pornóról eszembe jutott, hogy hol van Vászka?

helianthus 2013.07.09. 22:02:48

@The hordes of Nebulah: Szia Kedves Furaszem!
Örülök, hogy látlak!
Hogy vagy mindig?
Kellemesen telt a napod?
Hozhatom a papucsodat és a pizsamádat?

AtiSnatch 2013.07.09. 22:02:57

@helianthus: :)

Jut eszembe, Edéről nincs valakinek printscreenje? akkor még nem vótam itt! :( :)

helianthus 2013.07.09. 22:08:20

@A.Snatch: van egy bográcsban vitorlázós kép róla, de nekem nincs meg.
Valamelyik őshomár majd belinkeli.
Nagy dologból maradtál ki.

helianthus 2013.07.09. 22:11:50

@The hordes of Nebulah: amit csak szeretnél! Batz papucs legyen?

Anomalocaris (törölt) 2013.07.09. 22:13:44

@A.Snatch: Hát ez nem biztos hogy elírás. Lehet írni gírosznak is.

England win The Ashes! 2013.07.09. 22:16:11

@The hordes of Nebulah: Ha annyira alá nem támasztott az állítás, akkor miért nem kön Edeke, hogy tisztára mossa magát.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.09. 22:20:57

@Dr Jozef Vengloš: Hobbi: foci, jégjorong, ejtőernyőzés.

England win The Ashes! 2013.07.09. 22:24:43

@The hordes of Nebulah: Bejbut, a jazahok tehetséges profi bokszolója kinézte magának a magyar világbajnokot, Erdei Zsoltot.

England win The Ashes! 2013.07.09. 22:26:26

Legfrissebb Jomárom esztergom megye állás-munka ajánlatok listája, hogy legyen állásod.

England win The Ashes! 2013.07.09. 22:32:15

kelltető. Sára Sűndor filmje 1962-ből

Anomalocaris (törölt) 2013.07.09. 22:47:48

@Neela _ t: Elpusztult a legfiatalabb szegedi zsiráf!!!!!!!48

Anomalocaris (törölt) 2013.07.09. 22:56:50

@Dr Jozef Vengloš: Jamarosan jön a flame poló nyeremény játék is!

Neela _ t 2013.07.09. 23:01:08

Tökéletes állapotban lévő, 3éves garanciával rendelkező unalmamat cserélném hasonló minőségű kapcsolatra
:D
@The hordes of Nebulah: hallottam... Szörnyűség!
@Dr Jozef Vengloš: :D helyes!

Ádám 2013.07.09. 23:02:08

@Dr Jozef Vengloš: Ahogy futólag átnéztem, csak Aptit + azt a fejletlen barmot olvastam. Az akkor még érthetetlenebb volt...
Nos a többi "őskommentelő" már megmúrdelt? Vagy csak kikeresztelkedett?
pedig itt mindenki akkora ász........

England win The Ashes! 2013.07.09. 23:09:57

@vén szivar: Hát látod! Én azért EÖ-t, Kiddyt, Hurrá Torpedót, Secnirt, staroprament, oféliát is látom a kommenterek között.

Lehet, hogy a többiek közben nevet változtattak. :)

AtiSnatch 2013.07.09. 23:18:26

@Dr Jozef Vengloš: @atpijkamo: @Andrass9: köszönet! holnap átnyálazom! a poszt maga üt :D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.09. 23:20:07

@Dr Jozef Vengloš: Az a Nelson Mandula, az lehetett volna akár az Én nevem is.

AtiSnatch 2013.07.09. 23:21:02

@The hordes of Nebulah: sehon se találtam úgy meg! de lehet, nem tom :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.10. 05:06:57

@helianthus: Gondoltam a Homáros hagyományok szerint nem olvassák el a postot ;)

@The hordes of Nebulah: Legalább őszinte. Azt kapod, amit látsz... pénzéhes buta libát, aki vedel. :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.10. 05:47:13

@helianthus: akivel gyerekről ábrándozol..... szóval ő nő.
@ColT: tudod kit kedvel az ilyen egyszerűségi nősténypéldány? Saját magát, de azt is csak az italon keresztül képes. Ez a humán Acer.:D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.10. 06:03:31

Öh, nem kedvel, vedel, ja, jó. Nem szóltam.:D
Újposztok iránti vágyódás tényét kérem rágépelni a zárómra. Latin rövödítésekkel persze.

Ádám 2013.07.10. 06:48:13

@Dr Jozef Vengloš: Az általad felsoroltak közül is csak EÖ-t látni mostanában.
Viszont itt annyian hivatkoznak az akkorra, pedig dehogy...

Ó, ha tudnátok, hogy június 31.-én mekkora dinoszauruszt fogtam lasszóval!

Atörökk 2013.07.10. 08:50:40

Balfékek vagytok mindahányan.

AtiSnatch 2013.07.10. 09:15:32

@atörökk: mer mé? én jobb fék akarok lenni!!négy!4

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.10. 09:22:04

Féli hol van?
"Gyöngyöspata város lesz
Ahogy Verpeléte is. Áder
János döntött így."

AtiSnatch 2013.07.10. 09:37:29

@agresszív kismalac: a verpeléte? néztem tegnap én is,de nem mertem már linkelni, mert a gíroszos is helyes :D

Démonmac1 2013.07.10. 13:51:33

Ede átköltözött volna?:)

helianthus 2013.07.10. 15:12:37

@The hordes of Nebulah: á, nem lehetne, Nelson jó fej! ;)

helianthus 2013.07.10. 15:19:28

@vén szivar: "Viszont itt annyian hivatkoznak az akkorra, pedig dehogy..."

Pedig dehogynem!
Akkor minden más volt.
Akkor megtettük azt, hogy egy posztba jártunk hónapokig kommentelni, mert csak. :)
NEkem hiányzik még Gumidominó, MPL, elwood és staropramen is, bár ők írnak néha, de akkor sokkal aktívabbak voltak és viccesek. Meg Körömlakk, meg akkor még Hagymát is bírtuk, akkor jó fej volt ő is.

Ádám 2013.07.10. 16:51:04

@helianthus: Kösz, hogy szóltál hozzám.

Elwood most is itt szokott járni, az a kulcs szó, hogy "akkor minden más volt", de ez sok-sok mindenre érvényes.
Most már szinte majdnem minden más, mint "akkor" volt. Körömlak még tavasszal volt, de Cicmen úgy 4-5 hete tűnt el. Vagy átnyergelt más nickre? Talán tudod.

helianthus 2013.07.10. 18:01:13

@vén szivar: "Kösz, hogy szóltál hozzám."
Szívesen, ezt annak köszönheted, hogy visszaváltoztattad a nevedet a szépséges vén szivarra.
Hol jártál amúgy, csak nem bannoltak? :))
"átnyergelt másik nickre? Talán tudod. "
Éééén? Én semmi ilyesmit nem tudok sosem!
Nekem nem mondják meg.
Még azt sem tudom, hogy az az illető, akiről Furaszem szabálya miatt nem beszélhetek, fiú-e vagy lány.

helianthus 2013.07.10. 18:03:45

@atörökk: "Balfékek vagytok mindahányan. "
Ezt kikérem magamnak.
Én nyomorult vagyok.
Furaszem ezt mondta, így is van.

Ádám 2013.07.10. 19:57:00

@helianthus: :) Azért ez nem az eredeti, régi! "nyaraltam"! :):D

Atörökk 2013.07.10. 22:15:18

@helianthus:
Kérlek. Tudod, mi vagy? Egy nyomorult, az vagy.
Most jobb?

helianthus 2013.07.11. 15:15:36

@atörökk: sokkal-sokkal jobb. Egész megkönnyebbültem. Tök rosszul éreztem magam balfékként. :D

Atörökk 2013.07.11. 15:37:46

@helianthus:
Ennek örülök, te nyomorult :D
süti beállítások módosítása