Tékozló Homár

Törölte a szilveszterüket az Alitalia

2013.08.05. 12:40 | jackyll | 55 komment

Sára&Feri még februárban lefoglalta és kifizette előre a teljes szilveszteri utazását, szállással, helyi tömegközlekedéssel, mindenestül. Júliusban kiderült, hogy az Alitalia törölte az egyik járatot a négyből, úgyhogy a többi járatot törölhetik ingyen. Más opcióról nem hallottak, mivel a jegyeket foglaló Expediát nem lehet telefonon elérni:

Az Expedián keresztül foglaltunk jegyet Alitalia járataira hogy a szilvesztert külföldön töllthessük. Összesen 4 viszonylatról van szó (1 átszállás mindkét irányba) 2 fő részére. Mindezt meg fébruárban foglaltuk, hogy minden tuti legyen és túl sokba se kerüljön (így sem volt túl olcsó). Ment a foglalás, majd a programokat (ide értve a szállást és az országon belüli programokat és vonatutakat) is elintéztük, persze a fizetést is ideértve. Körülbelül 2 hónappal később tűnt föl, hogy repjegyet még nem is kaptunk tőlük. Ekkor hívtuk őket először, hogy mégis ez hogy van. Még tűrhető idő alatt sikerült ügyintézőhöz jutnunk, aki először adta az értetlent, de elküldte az e-jegyet mailben, úgyhogy megnyugodtunk.

Most július közepén jott egy szuper email tőlük, hogy az Alitalia törölte az egyik járatot a négy közül és keressük mi őket telefonon. Ebben a levélben arról is tájékoztattak, hogy ingyenesen törölhetjük a maradék jegyeket (más megoldási javaslat az emailjükben nem szerepelt).

Kikerekedett szemekkel hívtam őket a megadott, elvben 24 órás számon, hogy ezt hogy képzelik, hiszen ha én törölném a foglalásomat fizetés után akkor 250-500 dodó büntit fizettetnek jegyenként, ha meg ők, akkor semmivel nem kompenzálnak, főleg annak tudatában hogy ha most foglalunk újra jegyet más cégen keresztül, akkor még a környező dátumokra is drágábban jutunk hozzá. További kérdéseim lettek volna még, hogy kifizetik-e a jegyár különbséget-e ill. ha nem és nem tudunk utazni, akkor a szállás, programok és a vonatjegyek törlésének költségét megtéritik-e.

A telefonhívásaim idáig 3 napon keresztül, különböző napszakokban és összesen majdnem 3 órát tartottak (ebből az egyik hívás több mint egy órás volt), de a gépi menün, néhány félrekapcsoláson (ahol segíteni nem tudtak) és rengeteg zenehallgatás mellett senkivel nem sikerült beszélnünk.

Mivel lassan már az Expedia telefonközpontjának zenéjével álmodom, úgy döntöttem, hogy nem jutok el a teljes kiborulásig, ezért innentől nincs más hátra, mint a bankomat hívni, hogy megreklamáljam a terhelést, az egyéb buktákat (új repjegy, vagy a programok törlése) pedig kénytelen leszek benyelni.

Köszönjuk Expedia! Köszönjük Alitalia!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2013.08.05. 12:45:23

Cserélni kell a borítékot, mert úgy 2/3 eséllyel nyer.

Manyecska 2013.08.05. 12:45:27

A fébruár milyen hó, valami vallási ünnep része?:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.05. 12:46:54

Fogyvéddel is lehetne kapcsolatba kerülni, mer' ez így nem szép.

Amúgy februárban ezért jó lefoglalni a dolgot, mert közben 3x megszűnik a cég.

England win The Ashes! 2013.08.05. 12:49:22

@ColT: Mire tippelsz, mit tud tenni a fogyvéd?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.05. 12:51:12

@Graeme Swann 4 Prime Minister: Mondjuk felszólítja a zutazási irodát, esetleg kicsit megbünteti, hogy vegyék legalább fel a telefont.
Sok esetben azért ez már elég.
De ha nem, egy bírósági hercehurca során jól jön a fogyvédes felszólítás.

Persze ha már rég nincsenek a tulajok az országban, akkor semmit.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.08.05. 12:54:24

@Manyecska:
II.
február
böjtelő hava
télutó
jégbontó hava
szarvastor hava

England win The Ashes! 2013.08.05. 12:55:51

@ColT: Azért büntetné meg, mert foglalt volt a telefonvonaluk?

Hartmy 2013.08.05. 12:56:59

Fogyasztóvédelem.
Gondolom nem kis költséget jelent a leszervezett programok és vasútjegyek összessége. Megér egy komolyabb kutyaugattatást.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.05. 12:58:37

@Graeme Swann 4 Prime Minister: Neeeeem. Azaz igen. Olyan nincs, hogy ennyi időn keresztül állandóan.

De leginkább azért, mert amikor nem foglalt, akkor sem kapott érdemi segítséget a fogyasztó.

Báre mondjuk
"Körülbelül 2 hónappal később tűnt föl, hogy repjegyet még nem is kaptunk tőlük. Ekkor hívtuk őket először, hogy mégis ez hogy van. Még tűrhető idő alatt sikerült ügyintézőhöz jutnunk, aki először adta az értetlent, de elküldte az e-jegyet mailben, úgyhogy megnyugodtunk."
Én már itt lemondtam volna az egészet.

Hartmy 2013.08.05. 13:01:33

@ColT: Vagy mondjuk olyan címen, hogy ügyfélszolgálatot üzemeltetnek állítólag és az nem tudja ellátni kellően a feladatát. Ha az ügyfélszolgálatot, mint szolgáltatást üzemelteti, akkor üzemeltesse elégségesen legalább. Bár lehet a kezem a biliben.

Egyéves Önkéntes 2013.08.05. 13:02:40

Tiranában nem e-ticketet küldenek mélben, hanem magát a repülőt.
Telitankolva!

vape 2013.08.05. 13:05:44

Milyen országba utazna a poszter, ahová még a vonatjegyet is 10 hónappal hamarabb meg kell venni?

Ha szeretnéd avatart a hozzászólásaid mellé 2013.08.05. 13:06:47

februárba mia fasznak szilveszterrel foglalkozni. van itten pénz kérem

Manyecska 2013.08.05. 13:10:00

Mér most fébruár van?:)

Hartmy 2013.08.05. 13:14:40

@vape: Gondolom oda ahol eddig nem volt vasút. Hogy mire odaér legyen.

Manyecska 2013.08.05. 13:15:04

@estrella negra: fébruár, papa, nem Február!!:P

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.08.05. 13:16:04

szilveszterre helyet foglalni, előző év februárjában????????????????????
Milyen nyugis életed lehet, hoyg előre tervezel ennyivel! Tuti, hogy 10 hónap alatt semmi nem fog veletek történni, ami meghiúsítaná a szilvesztert.

Irigyellek ám!

Hartmy 2013.08.05. 13:18:49

@batgirl: Bizonyos állásokban én is nyugodtan terveznék akár három évre előre is...

Egyéves Önkéntes 2013.08.05. 13:18:58

@batgirl: Ismerek egy Szilvesztert, akire már februárban sem tudsz helyet foglalni!
Üdv, Kolompár Szilveszter

Manyecska 2013.08.05. 13:20:44

Nem egyszerűbb lett volna aznap megünnepelni a szilvesztert??

Manyecska 2013.08.05. 13:25:36

@Szilv Eszter: Akkó álljunk össze mint két kicsi legó!! :DD

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.08.05. 13:32:49

@Egyéves Önkéntes: na mizu, mizu..sokan ülnek szilveszteren??
Az én kedvesem a szilveszter ,oly kedvesen ülök rajta nedvesen, ő az én kedvesem..

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.08.05. 13:35:26

@Hartmy: az már milyen állás lehet???
De én nem csak állásra gondoltam, hanem
pl..: figyusz szivi, nem tudunk elmenni szilveszterezni, mert :
-akkor fogok szülni,
-loviztam, és buktam
-kiküldtek kongóba dolgozni,
-megbukott a rendszer,
-stb, stb

Egyéves Önkéntes 2013.08.05. 13:38:58

@batgirl: Akkor én mehetek szilveszterezni, mert:
-nem fogok szülni
-nem lovizok, de ha loviznék, akkor is csak nyernék
-nem küldenek ki Kongóba dolgozni, mert eleve ott dolgozom, egy kongó raktárban
-a rendszer megbukása meg simán megérne ennyit!

Manyecska 2013.08.05. 13:39:45

@Egyéves Önkéntes:.. ezek amúgy is mindennapos dolgok:D!! ON

Hartmy 2013.08.05. 13:41:13

@batgirl: Bank igazgató, BKV vezér, MÁV vezér, Miniszterelnök, Kubai drogbáró, Orosz maffia főnök/tag...

Sokorai_Atala 2013.08.05. 13:43:00

Én azt sem tudom, jövő héten mi fog történni velem, nemhogy 10 hónap múlva:)Mondjuk nem is foglalgatok semmit sehová.

Hartmy 2013.08.05. 13:44:44

@Egyéves Önkéntes: Akkor nyilván én is mehetek szilveszterezni.

-Szülés nem fenyeget
-lovizni sosem
-Nincs főnököm, kongóban meg nem lehet termelni
-szilveszter meg mindig van
-ha nem fussa akkor is szilveszterezek, pénz hiányában még nem maradt el az újév...

Hartmy 2013.08.05. 13:45:56

@Sokorai_Atala: Jogos... Ki tudja mi lesz még holnap.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.05. 14:02:03

Sára&Feri még februárban lefoglalta és kifizette előre a teljes szilveszteri utazását. Novemberben összevesztek, lemondták az utat. Az alitalia ezt előre látta, és ingyér törölte a gépüket, és törölhették a többit is ingyen.

Miért van az az érzésem, hogy a levelet Sára írta? Tudja valaki a telefonszámát? Novemberben megcsörgetném. Ez az igazi előrelátás, kényelmes életem lenne mellette.

Na, megyek gyűjteni a koporsómra...

serfecs (törölt) 2013.08.05. 14:17:55

"Körülbelül 2 hónappal később tűnt föl, hogy repjegyet még nem is kaptunk tőlük."

Milyen repjegyet? És az ügyintéző "adta az értetlent"? Nem csodálom :-) Kb 10 éve nem láttam repülőjegyet, pedig rendszeresen utazom. Foglalási kód van mostmár, meg útlevél/személyi.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.05. 14:21:03

@Hartmy: Ez lesz a traktorja, ha kitántorog, az ott a bajszos a traktor mellett az amerikai párja. Várja.

Hartmy 2013.08.05. 14:24:38

@atpijkamo: :D Ki akar tántorogni? Csak nem hagymához? :D

(Nekem mondjuk ilyenem van :))

gardrobszekreny 2013.08.05. 14:29:32

@batgirl:
Nem februarban volt esedekes a trafik koncesszios palyazat elkeszitese???

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.05. 14:43:14

@Hartmy: Asszondja, ki akar. Nem, kerüli az idiótákat.

Mondjuk kicsit fura az Igi, de melyikünk nem az.

Taxomükke (UK) 2013.08.05. 14:47:44

Szerintem hagyd a francba, vegyél inkább bizniszklász jegyet a Sólyom Airways exkluzív ománi járatára.

Tisztviselőtelep 2013.08.05. 14:52:33

minek ezzel foglalkozni idén már szilveszter sem lesz nálunk lefoglalja az IMF kamatospénzzel

Atörökk 2013.08.05. 17:57:51

Fébruárban foglalt járatokat lehet törölni.

Hartmy 2013.08.05. 18:33:17

@atpijkamo: Ha nincs miért maradni hagy menjen.
Mindenki fura egy kicsit...

Taxomükke (UK) 2013.08.05. 21:20:20

@atpijkamo: Ervéjz.
Te nem nagyon tudsz angolul, de nem baly.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.05. 21:27:59

@Taxomükke: Húsz éve nem használom. Te meg fasz vagy, de leszarom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.05. 23:41:09

februarban szervezni a szilvesztert..
hat elek meg optimista enberek
es igy jarnak
azt nem tudom, mit reggelizem holnap, nem hogy hol szilveszterezunk
bar valoszinu itthon
az a kerdes lesz e Hofi?

McZozo 2013.08.07. 02:28:15

@vape: akarhova mehet sok orszagban ha elore megveszed olcsobban kapsz. en mondjuk nem 10 honappal elore de mikor utaztam akkor masfel honappal elore kb en is megvettem a vonatjegyet is mert negyed arert attek akkor mint a helszini jegyet

fapadosrepules 2013.08.08. 21:49:54

Valamit rosszul csinál a panaszos. Ugyanígy jártam én is. Mielőtt felhívtam őket, kikerestem a legjobb alternatív lehetőséget és kértem, hogy arra foglalják át. Megtörtént. Ez rutin dolog az utazási irodának.
Magyar irodát nem javaslok, mindig jelentősen drágább a végösszeg mint online és ha az útig csődbe mennek és a légitársaság még nem kapta meg a pénzét, törölhetik a teljes jegyet.
süti beállítások módosítása