Gonosz hekkerek Szilárdék kártyájával is előfizettek a Usenet.nl szolgáltatására, akik szokásukhoz híven levonták a 99 eurós éves díjat, de szerencsére a bank sztornózta a tranzakciót. A San Marino-i székhelyű vállalat azonban komolyan gondolja a pénzbehajtást, úgyhogy előbb egy német céget küldött rájuk, aztán egy horvát cég beiktatásával a Creditexpresst. Most a fizetési meghagyást várják, hogy aztán bíróságon küldjék el őket melegebb éghajlatra. Aki hasonlóan járt, jelentkezzen!
A minap olvastam a „Fantomtartozás az internet sötét bugyraiból” című írásotokat. Velünk is hasonló eset történt, a múlt hét végén hozta a CreditExpress-es levelet a postás. Azonban a mi ügyünk kicsit komplikáltabb az előző posztolóénál. Történt még az év elején, hogy levontak a bankszámlámról 100 euro körüli összeget. Mivel nem tudtuk az esetet mire vélni, ezért felkerestük bankunkat, ahol szerencsére – akkor még úgy gondoltuk – sikerrel zártuk az ügyet, ugyanis a usenet.nl által levont összeget – annak jogtalanságára hivatkozva – a bank visszafizette számlánkra. Természetesen nem ismertük a fenti céget, a szolgáltatásukra nem regisztráltunk sosem. A pénzt visszakaptuk, öröm.
Eltelt két hónap, és a párom levelet kapott egy bizonyos német „Mediafinanz” behajtó cégtől, hogy a usenet-nek járó 100 euro előfizetési díjat, valamint a behajtással kapcsolatos egyéb költségeket (amelyek már közel 50e Ft-ra kúsztak fel) fizessük meg. Mivel a követelést nem tartjuk jogosnak, ezért nem foglalkoztunk a németek sima (nem ajánlott, nem tértivevényes) levelével. Gondoltuk próbálkoznak. Külön érdekesség, hogy a párom neve helytelenül (néhány betű elírással) szerepelt a levélben, és azt sem értem, hogyan kapcsolták össze az ő nevét annak idején az én bankkártyámmal.
A pohár a múlt héten telt be, mikor is jött a magyar Credit Expresstől a levél, hogy fizessünk 60e Ft-ot, melyet a usenet megbízásából egy horvát behajtó cég kezdeményezésére követel a Credit Express. Igazán nemzetközi dolog, előbb németek, majd horvátok, most pedig a magyar behajtó. A levél után dühösen felhívtam a Credit Expresst, melyek először megpróbáltak elhajtani, mivel telefonon csak úgy adhatnak ki információkat, ha a párom ehhez írásban hozzájárul. Az ügyintéző hölggyel végül kicsit emelt hangnemben közöltem – mivel a bírósággal is fenyegetőzött - , hogy valóban a legjobb ötlet a bíróság, és kértem őket, indítsanak ellenünk fizetési meghagyást, melynek kézhezvételét követően természetesen ellentmondással fogunk élni, és valóban döntsön a tisztelt bíróság. Talán mindenkinek ez a megoldás lenne a legjobb.
Az üggyel kapcsolatban kinyomoztuk továbbá, hogy a bizonyos usenet.nl oldal tulajdonképpen egy illegális programokat kínáló, úgynevezett „warez” oldal, tehát külön gratulálunk a Credit Expressnek, hogy egy Magyarországon bűncselekménynek számító dologhoz asszisztálnak.
2013.09.25. 13:35:08
Ja warezünk!
Mindenkinek megvan a maga keresztje!
A vakondnak meg rászartak a fejére!
Országúti Ninja 2013.09.25. 13:36:41
2013.09.25. 13:36:56
Még a lekvárt keresitek mindig?
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.25. 13:37:12
Országúti Ninja 2013.09.25. 13:37:38
Országúti Ninja 2013.09.25. 13:38:36
2013.09.25. 13:39:35
Most akkor meg kell szaratni mindenkit, hogy kiderüljön ki vót az!
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.25. 13:40:18
England win The Ashes! 2013.09.25. 13:42:09
Szóval üvöltöttél, mint a sakál. :D
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.09.25. 13:42:20
Azóta van már új kártya, vagy még szopatjátok magatokat az ellopott kártyaadatokkal? PC-t átnéztétek nincs e valami kémcucc rajta?
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.09.25. 13:43:54
Biztosan találnának valamit...
England win The Ashes! 2013.09.25. 13:44:17
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.25. 13:46:43
monnyuk nem igazán értem, mert annyi ingyérpornó van a neten, hogy csak a vak nem látja.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.25. 13:46:46
Martinicske 2013.09.25. 13:48:46
Annyi fasz törvényt kitalálnak most már nap mint nap, talán érdemes lenne ezt szabályozni.
Manyecska 2013.09.25. 13:48:56
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.25. 13:52:51
:))
Bunkó paraszt. Nem kell ordibálni. Tanuljon az ügyvédektól, azok tudnak olyan kedvesen elhajtani a faszba, hogy mingyár indulnál is.
Viszont az utcán a többi paraszt autóssal üvöltözök, ha kierőltetik belőlem.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.09.25. 13:55:10
Atörökk 2013.09.25. 13:56:50
helianthus 2013.09.25. 14:00:53
Ez egyébként érdekes sztori.
Bankkártya az élettárs rosszul írt nevével összekapcsolva.
LOL
Hartmy 2013.09.25. 14:01:52
Különben keresse meg a másik postert, aki így járt és találjanak közös pontot az életükben, hogy vajon honnan kerülhettek ki az adatok.
(Ha hagyma itt lenne elmondaná, hogyan is működik ez a kredit/debit dolog internetéknél.)
Atörökk 2013.09.25. 14:02:46
Márhogyaviharba ne. Csak szóljál, vagy jelezz omolás előtt, hogy elkapjuk csetelés közbe' a gépet, nehogy összetörjék. ;)
AtiSnatch 2013.09.25. 14:04:40
helianthus 2013.09.25. 14:07:16
@Snatch_A: ne féltsd te az én lábaimat. Azok mindig a legjobb helyen vannak. ;)
England win The Ashes! 2013.09.25. 14:08:02
Atörökk 2013.09.25. 14:08:05
Asztat én nem mondtam. Két kezem van ám ;)
killerkaller 2013.09.25. 14:08:38
Szilárd_ 2013.09.25. 14:27:42
Egy kis kiegészítés a poszthoz, amit kiderítettünk az ügyben. Nem közvetlen bankkártyás vásárlás történt, hanem valakik a Paypal hozzáférésünk jelszavát szerezték meg, és a levonás is a paypal segítségével történt, a bank információi szerint is a bankkártya szám, lejárati dátum, stb. nem került illetéktelenek kezébe. Az állandó lakcímünk pedig szintén a paypal fiókunkba belépve tudták megnézni (mivel a párom többször vásárolt már az Ebay-en, és szállítási címnek az ő adatait adta meg, ezért az is szerepelt ott). Az ügy után a paypal is abszolút segítőkész volt, természetesen ezután azonnal megtörtént a jelszócsere is.
Hartmy 2013.09.25. 14:31:53
Szilárd_ 2013.09.25. 14:33:29
Komojtalan 2013.09.25. 14:35:57
kakukk11 2013.09.25. 14:47:20
Bluemotion 2013.09.25. 14:56:10
bigmac 2013.09.25. 16:04:31
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.09.25. 17:33:20
igazságos 2013.09.25. 19:43:54
hogy sosem hallgat rám senki..
akárki_voltam 2013.09.26. 19:16:17
15 évvel ezelött az más, szöveges, Usenet rendszer volt mint ez
Komojtalan 2013.09.27. 09:44:28
PannonBoy 2013.09.27. 23:01:03
Sokan nincsenek tiszában azzal, hogy apl Creditexpressz ill. egyéb követeléskezelők miért "zaklathatják" őket. Ez arról szól, hogy az a cég, akitől a szolgáltatást igénybevettük, eladja a lejárt követelést, vagyis faktorálja. Ilyenkor persze a követeléskezelő cég ráteszi a díjait, így növelve a tartozást.
Ezt nem igazán éri meg megvárni, de érdemesebb az eredeti céggel egyeztetni a követelés tartalmát, ugyanis ők ezt a követelést vissza is tudják vásárolni.
Ha nem jogos a követelés, akkor elsősorban az eredeti szolgáltatót kell támadni, a követelsékezelő csak behajtással foglalkozik nem vizsgálva annak jogosságát.
anarch 2013.10.02. 10:40:05
Egyébként "használt" bankkártya adatokat fillérekért kínálnak oroszok a feketepiacon, párezres csomagban. Guglizz pl. arra hogy orosz hacker bankkártya.