Tékozló Homár

5%-os felár az Apple hivatalos boltjában

2013.10.30. 13:32 | jackyll | komment

Naiv ügyfélnek valamiért dollárban számlázták ki az Apple Online Store-jában vásárolt kütyüjét, ami miatt 5%-kal többet fizethetett:

A magyar Apple Online Store és a Unicredit Bank egymásra mutogat. A végeredmény az, hogy az ügyfél 5%-al többet fizet, mint ami a hivatalos Apple számlán áll.

Vettem egy jó drága kütyüt az Apple Online Store magyar internetes boltjában. Bár ne tettem volna. Annak rendje és módja szerint a megjelölt összeget leemelték, helyesebben lefoglalták a kártyaszámlámon, majd a rendszer jelezte, hogy a fizetés nem történt meg.

Ekkor már gyanakodhattam volna, hogy nincs minden rendben náluk, mert a pénzügyi osztályukkal konzultálva kiderült, hogy 1.-Ft hiányzik. Ugyanis a terhelést követően készült a számla, viszont már kerekítéssel, ami 1.-Ft-al több lett. No ezt nagyvonalúan elengedték. Nagy meglepetésemre viszont a havi bankértesítőn 5%-al nagyobb terhelés szerepelt ezen a soron. Reklamációmra a bank kezeit mosva közölte, hogy az Apple bankjától Írországból, ír országkóddal, dollárban érkezett a terhelés, s az náluk ennyi Ft és kész. Külföldi országkód esetében csak így lehet eljárni.

Az Apple elzárkózott a számlájukon szereplő összegen túli költség megtérítésétől, mondván a magyar bank hibázott, mert az ő ír bankjuknak van magyar kártyaelfogadási jogosultsága, forintos alszámlája, stb. és ezt a Unicreditnek tudnia kellene. S akkor miért használtak külföldi országkódot és dollárterhelést? Erre az volt a válasz, hogy kérdezzem meg én az ír bankot, ha kiváncsi vagyok rá, de ők akkor sem fizetik meg a hivatalosan kiadott számlájuk összegén túli forint terhelést.

Akkor most mi van? Igazán nem tudom, de annyi bizonyos, hogy a forintban megadott és leszámlázott áron felül mindenki számítson 5-10% plusz költségre, ha az Apple Online Store-ban vásárol. :(

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2013.10.30. 13:34:10

Első a mélyalmosban!!

Dr. Kix 2013.10.30. 13:36:19

Ez egy tipikus 1st world problem. Amúgy meg vegyé' pécét. :)

ArnoldBácsi 2013.10.30. 13:37:43

hát komolyan beszarok ezen a poston.

Trunkel 2013.10.30. 13:38:23

mert? gyorsan akkor el is olvasom.

Leadfoot 2013.10.30. 13:38:29

Apple termékről van szó. Minél drágább, annál menőbb. Szóval örüljé!

Faus to 2013.10.30. 13:41:56

Ezt a történetet hallottam már rádióadásban, egy fogyasztóvédelmi műsorban. Sajnos az NFV-s szóvivő kislány meg sem értette mi volt a panasza a vásárlónak, nemhogy meg tudta volna válaszolni. A műsorvezetőről nem is beszélve.

AtiSnatch 2013.10.30. 13:42:24

majd szóljatok, ha akkor is kell számítani rá ha nem vásárolok :)

McZozo 2013.10.30. 13:42:44

Ez olyan szep. En az erstenel futottam bele hasonloba ebayes vasarlas kapcsan. VEttem valamit euroba kiszamoltam menyi rahagyassal az illeto meg kifizette nekem. (segitettem egy ismerosnek mert meg sosem vett ebayrol. majd par honap mulva jott meg az igazi terheles ami ami ugy 15% al tobb volt ekkor hivtam a bankot hogy megis miert mire kozoltek hogy jogukban all benne van a szerzodesukbe hogy az ilyen vasarlasokat osszegyujti a bank es joga van 3 honapot varmi es aztan o egybe fizeti ki Visanak na most a baj csak az votl hogy pont elotte hirtelen volt egy nagy forinteses. es eppen ez utan terheltek. Mikor reklamaltam panaszt nyujtottam be lepockoltek h ogy ez benne van az aszf ben szal menjek ahova akarok

Neela _ t 2013.10.30. 13:45:34

@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/:
"Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/
2013-10-30 13:31:33
@Neela _ t: Egyszerű, head-set van a nőn!:DP"
Kötőjel?
Miért?

Trunkel 2013.10.30. 13:46:15

hát ja. külföldről vásárolva előfordul az ilyen. és még az a fránya Matolcsy is lenyúl belőle.

Supreme* 2013.10.30. 13:47:41

"a havi bankértesítőn 5%-al nagyobb terhelés szerepelt ezen a soron". Tényleg nem irigykedek, biztos becsületes kemény munkával szerzett pénzről van szó, de ugyan, akinek leemelnek xszázezret a kártyájáról és fel se tűnik neki az összegkülönbség, az ne hisztizzen már nagynyilvánosságelőtt. Najóde, irigy vagyok :) De legalább nem nyúltál mellé, az epül neked való.

Neela _ t 2013.10.30. 13:48:37

@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/: azt hittem tudsz valamit amit én nem :D
Mert azt tessék nekem elmondani

EvilHedgehog 2013.10.30. 13:54:41

@Supreme*: Egy 700 ezres gépnél ez a röpke 5% 35 ezer forint... vagyis kicsit több mint 100€

cobre 2013.10.30. 14:00:00

PayPal-lal nem lehetett fizetni?

a kisvakond 2013.10.30. 14:08:35

"Vettem egy jó drága kütyüt az Apple Online Store magyar internetes boltjában. Bár ne tettem volna."

Remélem a példádból okul a sok balfék és messze elkerüli ezt a márkát.

Atörökk 2013.10.30. 14:08:42

Rossz volt a termés, persze, hogy drágább.

a kisvakond 2013.10.30. 14:10:24

Nem tudom sajnálni a poszttolót.

gabors 2013.10.30. 14:24:37

Csak kerdezem mi az elonye onlinestore-nak mondjuk a hivatalos applestore vagy barmelyik mas hivatalos arusitohelytol MO-rol plane a vasarlonak nem is dollar alapu a kartyaja??

Ja vagy a postolo gondolom elorendelte hogy Neki mar az elso napon legyen?

Tenyleg nem ertem.

Karfiolseggű Irigy Fotelforradalmár (törölt) 2013.10.30. 14:25:24

@Neela _ t: ééén? nekem van ájfón is meg mekkbukk pro is. na. :D

dBLOOD 2013.10.30. 14:27:12

@McZozo: Na, látod ilyen törvények segítségével (mint amik ezt a húzást lehetővé teszik) lopkodták meg a devizahiteleseket is.

Neela _ t 2013.10.30. 14:27:48

@lili.hu: vakond irigy...
Dicsekedjek én is? :D

Karfiolseggű Irigy Fotelforradalmár (törölt) 2013.10.30. 14:28:19

amúgy nem értem. be kell menni egy istyle üzletbe, ott lehet vásárolgatni. anno ájfónt 230ért és mekkbukkot 650ért én személyesen meg akartam nézni, nem látatlanban előre kifizetni aztán majd kapok amit kapok. nem rendelek semmit, pláne nem fizetek előre. adják a kezembe, aztán ha teccik, megveszem. ennyi. nem értem a poszttolót.

a kisvakond 2013.10.30. 14:34:44

@lili.hu: A drága pénzt elherdáljátok ilyen haszontalan túlárazott kütyükre.

Neela _ t 2013.10.30. 14:35:59

@lili.hu: kezedbe is adhatnak szart.
Nem látsz bele?
Vagy? :D

Manyecska 2013.10.30. 14:36:29

@Neela _ t: várjá' most legózok a nyúlketreccel..össze kell rakni:) akkora mint álat.

Neela _ t 2013.10.30. 14:38:01

@A Kisvakond: sosem fagy ki... Ez nekem már nagy haszon :3

Karfiolseggű Irigy Fotelforradalmár (törölt) 2013.10.30. 14:39:50

@Neela _ t: hát figyi, tavaly áprilisban vettem őket, egyikkel sem volt semmi baj még. lehet, hogy csak szerencsém volt, nem tudom. de akkor viszont mindennel szerencsém van, mert még soha, semmiből nem vettem szhart. :)

Karfiolseggű Irigy Fotelforradalmár (törölt) 2013.10.30. 14:41:35

@A Kisvakond: most mé? én szeretem. felsőkategóriás fíling, na. de van mellette qosmio x500 is vindózzal, meg nokia/samsung. így kerek a világ, ne zárkózzunk el semmitől. :)

Neela _ t 2013.10.30. 14:43:53

@lili.hu: iPhonéknál is megszaladhat a szalag, de idáig nálam sem volt még rossz gép :3
*kopp kopp kopp

Neela _ t 2013.10.30. 14:45:32

@lili.hu: ám meg a Samsung s3 meg a note se olcsóbb... Arra miért nem megy ez a faszság, hogy megérdemli, mert van pénze? -_-

Karfiolseggű Irigy Fotelforradalmár (törölt) 2013.10.30. 14:46:45

@Neela _ t: na de most ez is olyan, hogy lehet, hogy valaki évekig gyűjtöget rá, mert az az álma. az alma. ilyen is van, nem mindenki milliomos.

Manyecska 2013.10.30. 14:46:52

@Neela _ t: centrumzoo.hu/spd/unas_597985/Ferplast-Rabbit-100-GREENSUN-CAPPUCCINO-New-Full-f
nem innen de ez olcsóbb egy kicsivel:) ingyenes szállítás. GLS-vel ajánlom.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 14:49:05

@lili.hu: "nem fizetek előre. adják a kezembe, aztán ha teccik, megveszem."

Vettem két tucat hatvanas villanykörtét. Nem ragaszkodtam a a fenti elvhez, látatlanba kifizettem. Nagyon izgultam, de szerencsére jót kaptam, minden körte ég.

Elképzelem, ahogy kiautózok Szlovákiába, és vásárlás előtt egyenként megtapogatom a körtéket. :))

Manyecska 2013.10.30. 14:51:24

@Neela _ t: szivi! ilyenre gondoltál??
@A Kisvakond: :) engem a hideg ráz ezektől:( a mosógépben meg a bicajban kimerül a műszaki érdeklődésem..:P:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 14:51:27

@lili.hu: Én nem találtam. Szerinted hol kapható?

Karfiolseggű Irigy Fotelforradalmár (törölt) 2013.10.30. 14:54:11

@atpijkamo: legutóbb monor városában vettem, egy kisbótban.

Manyecska 2013.10.30. 14:54:43

@atpijkamo: nem, bicajjal párszor ráfékezek az aszfalton a kenyérre.

Neela _ t 2013.10.30. 14:55:38

@lili.hu: ilyen energiatakarékos van leginkabb -_-
@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/: igen. A sünike kinőtte már a ketrecet és ocsmány munkát művel benne (emeletről szarik le :D )
Muszáj nagyobbat nézni de olyan rohadt drágák

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.30. 14:55:42

@lili.hu: Szlovákia közelebb van.

@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/: :)) Na, te se halnál azonnal éhen egy lakatlan szigeten.

Manyecska 2013.10.30. 14:57:42

@Neela _ t: :DDDD emeletről? lehet kapni üresen is ilyen nyúlketrect.. mer a süni nem tudna felmászni a kajáltatóhoz..:)

Neela _ t 2013.10.30. 15:01:59

@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/: hörcsög ketrece volt s létra van benne az emeletre.
De rács az egész. Na most képzeld el, lógnak, mint a cseppkövek -_- :D ahhh!

Manyecska 2013.10.30. 15:03:56

@Neela _ t: :DD nekem az egyik hörcsögöm lógott a ketrec tetején!! mellső lábaival kapaszkodva mint a katonák amikor függeszkedve kell haladniuk a pályán..:D ..és aztán lezuhant egy idő után mindig:D

Brion 2013.10.30. 15:04:04

azért nem mindenki budapesti, hogy csak úgy becsoszog, utazni meg pár száz km-t csak azért, hogy talán mire odaér már nem is lesz, kicsit macera. Persze, ha nem megjelenésközeli időpontban veszi az ember, hanem pár hónappal később, akkor belefér.
Én 2 éve mikor apple store-ból vásároltam, akkor nem volt ilyen gond. Most aggódok, hogy mi lesz pénteken, amikor megint vásárolnék. Ilyen összegeknél azért 10% plusz jelentős :(

Sunny Days 2013.10.30. 15:05:12

a poszt toló mikor tanulja már meg: Ft-tal, %-kal
ájszart vesz, arra van esze, de magyarul írni nem tud...

Neela _ t 2013.10.30. 15:11:39

@Mariska néni tyúkja /szélsőjobbos tartásbúl/: ha nem vittem neki a kereket amiben tekert esténként akkor enyém is légtornász lett :D

kakukk11 2013.10.30. 15:18:18

Fura. Ha Forintot OK-z le, akkor ez átb*szás, de ha dollárban/fontban/eurban volt megadva az összeg a kártyás fizetésnél, akkor ez ilyen. Aki párszor vásárolt már a neten, az tudhatja ezt.

McZozo 2013.10.30. 15:23:20

@dBLOOD: En ott tobb problemat is latok. elso hogy erteknapi conversios ratat hasznaltak a bankok havi atlag helyett, koltsegekbe semmilyen korlatozas nem votl veluk szemben ertem ezt ugy hogy mondjuk volt 6% kamatot megis 10% mondjuk a thm ed majd egyszer csak 12 lesz es egyoldaluan a kotsegekre fogva a vegtelensegig emelhetik. A torleszte modozata azaz hogy x evig a tokedet nem is torleszted csak a kamatot ezaltal a toke szabadon fluktual. en szabalyoznak hogy a torlesztoreszletek x resze kotelezoen a tokere legyen lekonyvelve az elso pillanattol kezdve. Es a legvegso hogy dolgoztam bankba uigy ismerem hogy mukodnek a dolgaik es mikor azt allitjak hogy a deviza ugyletek nekik is kockazatosak ez reszben nem igaz. ugyanis a bankok ugy mukodnek hogy van egy treasury mogottuk amivel a deviza kitettseguket allandoan monitorozzak es lefedezik. aminek egy fix dija van. igy en erre azt mondanam hogy ez esetben ezt az opcios dijat terhelhetnek tovabb az ugyfelre nem pedig a teljes deviza kockazatot. valamint megegy dolog hogy sok esetben rovid tavu hitelekel fedeztek az ugyfel fele kihejezett hoszu tavu ugyleteket igy csak megujitva tudtak esetleg fedezni a devizat. na en ezt szabalyoznam meg allamilag hogy hosszu tavu penzeket azonos tavu penzekkel finanszirozhatnak csak illetve ha engedem is a rovid tavi penzekkel torteno finanszirozast akor se 100% ban hanem mondjuk egy meghatarozott 30% erejeig igy csokkentem a kockaaztot. Szal roviden en ezeket valtoztatnak meg a devizahiteleken

McZozo 2013.10.30. 16:22:14

@lili.hu: dBlood devizahiteles felvetesere reagaltam csak :)

Tomasz_a_gozmozdony 2013.10.30. 16:26:18

Kávézd le a szarbakszban. :-)

dBLOOD 2013.10.30. 16:27:40

Az alapvető probléma, hogy olyan törvényi kereteket teremtettek, amik lehetővé tették a jóhiszeműség kihasználását a bankok számára.

hobbitroll 2013.10.30. 16:33:30

@Dr. Kix: Ez egy tipikus PEBKAC (Problem Exists Between Keyboard And Chair).

igi1 2013.10.30. 18:22:03

Itt a bank a hibás meg Viktor.

Legközelebb tessék nem rájuk szavazni, v le lehet lépni.

Megfizessük az ingyen kp felvét árát, meg a hiteles mentőcsomagot.

igi1 2013.10.30. 18:25:22

Egyébként Apple - boltban csak az ipadot éri megvenni, az hozza be a termék árát hamar, és az térül meg a legjobban, ár érték arányban az a legkedvezőbb.

Nem tudom, mennyire változtak a szabályok, de lehet, h pl. egy Mac-et nem vehetsz már kp-ért, hanem szigorúan kártyával. Néhány boltba ezt már bevezették.

Egyébként meg RÁb@sztál kedves poszter MIÉRT NEM TUDTÁL VÁRNI NOVEMBER VÉGÉÉIG?

Lesz az Apple - akció, amikor a nagyobb gépekre 10%-os egy napos kedvezmény, na meg a kiegészítők féláron lesznek.

Már csak 24-et kell aludni addig, én is azt várom.

bendeguz75 2013.10.30. 18:26:08

Ha online vasaroltal, akkor 8 napon belul indoklas nelkul elalhatsz a szerzodestol. Termek vissza, penz vissza a szamladra, kerdes megeri e mert lehet tranzakcios illetek lesz rajta.

Amugy ha neked forintban szamlaztak, akkor az applen kell leverni a dolgot hogy miert dollarban terheltek, a bank abban utal amiben kerik tole.

igi1 2013.10.30. 18:27:03

Egyébként meg ha ejróban fizetne kártyával 10% lenne a levonás tarifa

igi1 2013.10.30. 18:30:58

@bendeguz75: az online vásárlás nem úgy megy, ahogy te gondolod

berakod a kosárba a terméket, KIFIZETED ELŐRE ,és utána várhatsz rá, amíg ki nem postázzák

előfordulhat, hogy nincs a termék raktáron, készleten, ergó vársz addig, amíg új szállítmányt nem kaptak, és azon belül is addig, amíg a rendelésed sorra kerül

ezért van az, h van aki fél évet várt a mac-jére

plusz december 10-étől már nagyon nem lehet bizonyos apple-termékeket megvenni mert NINCS, elfogyott, és új szállítmányt 2-3 hónaponta kapnak

most lesz a nagy egy napos akció, az apple - fanok erre várnak egész évben

nem árulom el mikor, számoljatok utána, mennyit kell aludni rá

villámgyorsan szoktak ilyenkor kapkodni, rendelni, arra rákészülni, az online vásárlásra, h legyen elég pénz a kártyán

mert pl. egy mac-et 20.000 ft-os kedvezménnyel, egy ipadet 10.000 ft-os kedvezménnyel mondjuk, egy 20.000 ft-os ipad bőr tokot megvehetsz 10.000 ft-ért

nagyon nem mindegy ez, mert eredeti terméket, töltőt, stb -t kapsz féláron

igi1 2013.10.30. 18:36:11

Szóval a poszter helyében én visszavinném a terméket 8 napon belül, és várnék arra a napra. Bár, lehet, hogy addig a poszter már nem fogja megkapni a lóvét a kártyájára.

Akinek ennyire számít az 5% levonás, az ne nagyon rajongjon az Apple- termékért, mert az nem a sz*rrágóknak készült. A programokért sokat fizetsz, amíg garancia van, nincs értelme jailbreakel-ni, plusz ahhoz kell egy bizonyos jólét, egy keret, amit meg kell határozni.

Azért viszont mindenképpen plusz pont, hogy közvetlenül az Apple - online boltban akarta megvenni a terméket. És igen, az ARÉNÁBAN KAPJA BE A CSÁVÓ, hogy minden vásárlóval igyekszik kib*szni, rá nagyon kell figyelni, egyes eladókra!!!! Nem értem, ezeket az embereket hogy alkalmazhatják.

igi1 2013.10.30. 18:41:18

@A Kisvakond: ezért is vagyok nem sikeres ember én is, ugye

:P

nekem két éves ipadem van, remekül érzi magát, bár lesz egy felújítás hamarost

buksikutya 2013.10.30. 18:56:19

ha ilyen jol megy, hogy apple cuccot vettel, akkor talan az az 5% nem fog falhoz b*szni

ancsika 2013.10.30. 20:48:16

posztoló béna
simán magyar kártyáról magyar forintot emelt le az apple mikor vettem ott...

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.10.30. 22:31:21

"Vettem egy jó drága kütyüt az Apple Online Store magyar internetes boltjában." vs. "kiderült, hogy 1.-Ft hiányzik. "

azt a fillérbaszó almabuzi mindened!

M. Péter 2013.10.31. 03:27:53

Volt hasonló esetem kisebb összeggel. Egy fontban fizetendő összeget dollárva átváltva terheltek rá a szintén fontalapú kártyámra, így 5%-kal több lett. Reklamáltam az Amexnél, és az egész összeget visszatérítették.

bendeguz75 2013.10.31. 06:39:16

@igi1: A jogszabalyi haterrol beszeltem nem arrol, mennyi a kedvezmeny, meg mikor kapja meg a termeket stb...
Teljesen irrelevans, hogy most fizet es a termek csak 5 honap mulva erkezik meg (jo nagy marha aki amugy kifizet x szazezret es var honapokat egy termekre, mikozben ennyi ido alatt lehet hogy alapbol is lecsokken az ara, vagy elmegyek kulfoldre es egveszem olcsobban)az atveteltol szamitva ha neki nem tetszik a termek, tavol levo felek kozotti szerzodesek eseten 8 napon belul indoklas nelkul elalhat barmifele szerzodestol, o visszakuldi a termeket a ceg meg a penzt amire ha jol emlekszem 30 napja van a cegnek.Ehhez mint irtam semmi koze nincs annak, hogy ki mennyit var egy esetleges akciora, termekre stb...

igazságos 2013.10.31. 06:46:27

@bendeguz75: látszik h nem érted

A LEGFONTOSABB AZ H MIKOR VÁSAROLTAD a cuccot, online vasarlásnál is.

mert sokan játszanak az árfolyamvaltozásra vmint azért mert mind a külföldi mind az itthoni bankok HASZNÀLJÁK a pénzt. Itt is leemelték a lóvét ahogy kell, de erre biza nem gondoltak h nagy összegű vásárlásoknak BANKI KÖLTSÉGE is van. Planeha azt más vlutában számolják el, mert az a jogszabàly.

igazságos 2013.10.31. 06:53:41

Szóval akkor is kellene fizetned az 5%ot ha forintba fizetnél. Nagy összegű vsárlás nem játék, el kell olvasni a feltételeket. Banki költségek meg 100000 ft felett mindig kemenyebbek. utalásnàl is. itt viszont abank miatt hiúsult meg a dolog. az online store meg eddig se volt magyar, hiszen az internetcímbe is atirányïtva jutsz el.

Serivor 2013.10.31. 10:55:36

Én a Ticketexpressnél jártam így. A forintban megadott, a jegyre rányomtatott ár helyett baromi kedvezőtlen árfolyamon átszámolták euróra a fizetendő összeget, aztán (a forintszámlámról) elvitték a másik (szintén elég rossz) árfolyamon átszámolt összeget, úgyhogy a 16000 ft-os számlára (kértem áfás számlát, azon nem volt euró) levontak vagy húszezret.

Azóta nem vásárolok náluk.

Frank Endi 2013.10.31. 10:57:18

Én lenni poszter! Tökre szégyellem magam, le szoktam tolni másokat a helyesírási hibákért, most meg én írok olyanokat, hogy Ft-al, meg %-al. Hülyülök, vagy öregszem, vagy mindkettő. Sokan kicsinyesnek tartotok, pld. az 1 Ft különbözet miatt, de az a magyar Apple rossz kártya előfoglalása miatt az ő hiányolásuk volt, nem az én gondom. Közben megtudtam, hogy az ok az, hogy közben van még a kártyacég (Visa) és ők a szabályok szerint kénytelenek dollárra váltani az összeget, ha a terhelő és fogadó bank országkódja az adott tranzakción belül nem azonos. Hiába küldte az Apple bankja forintban a terhelést a Visanak, az írországi kódot használta, pedig van forintos alszámlája, így magyar kódja is az ír banknak, de most elszúrta. Szóval ha jól figyel akkor nincs gond, de a tranzakciót utólag nem lehet módosítani. Most írok az ír banknak, hogy hibáztatok, fizessetek. Az Apple online-tól csak olyat rendelek amit itthon nem lehet kapni. Ez most egy olyan Mac szerver alkatrész, ami nem is Apple márkájú, de az Apple forgalmazza. Visszavinni sem tudnám, mert a prágai raktárukból szállították. Egyébként nem az összeg számit, hanem az elv. Ne más fizesse meg (jelen esetben én) a más hibáját. A nagyvonalúság ilyen esetben kifejezetten káros! (Wazze)

Taxomükke (UK) 2013.10.31. 19:54:39

@igi1: Na, akkor te leszel a következő posztoló a témában. :)))

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.11.05. 14:33:54

Megvettél valami szart 350.000-ért, amit megvehettél volna 150.000-ért is és most sír a szád 17.500 forinton? Na ne röhögtess.
süti beállítások módosítása