Tékozló Homár

Leszedhetetlen matricával spammol a Pizza King

2013.11.29. 13:57 | jackyll | 539 komment

pizzaking1.jpgA szórólapozás agresszív alfajával találkozott naiv lakó házuk bejárati ajtaján. A jelek szerint vegyi eszközök nélkül nem lehet eltávolítani a Pizza King reklámját az üvegről:

Az alábbi matricát a panelházunk bejárati üvegajtajára ragasztották tegnap éjjel. Nem tudom, hogy kihez fordulhatnék ezügyben, ezért gondoltam írok nektek. A matrica direkt úgy van kitalálva, hogy erős a ragasztó és gyenge a papir, igy képtelenség kézzel eltávolítani, mint ahogyan a képen is látszik. Épp csak megfogod a papirt már szakad is. Gondolom jó sokáig keresték a legkönnyebben szakadó papirt, hogy minél nehezebb legyen eltávolitani.

Külön felhivnám a figyelmüket a "biztonságuk érdekében a kaput kérjük becsukni" szövegre, mintha ezért ragasztották volna ki, vagy mintha nem automatikusan is becsukódna az ajtó. Persze nem valami eldugott helyre ragasztották, hanem az üveg közepére, hogy jól látható legyen.

Szerencsére nem futottam össze a ragasztós emberrel, mert kapott volna egy matricát a kabátjára egyet meg a kocsija szélvédőjére. Aki még nem találkozott ezzel a matricával üzenném, hogy aki 10 percen belül puszta kézzel el tudja távolitani a matricát és maradványait vendégem egy sörre.

Üdv!
Egy lakó

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.01. 20:32:02

@atpijkamo: Pedig semmi rossz szándék nem motiválja a gyűjtésemet. Igaz hogy jó se.

helianthus 2013.12.01. 20:32:37

@agresszív kismalac: kár hogyeztmondd! Tudnék még mit. :/
@atörökk: már eddig is pihent voltál. Inkább hagyd abba. :)
@Nattramn: ja! Ja!

Atörökk 2013.12.01. 20:33:01

@Nattramn:
Semmihez mindent nem szól.

helianthus 2013.12.01. 20:36:42

@atörökk: bármit. Micsinálsz? Akkor azt! ;)

Atörökk 2013.12.01. 20:37:46

@helianthus:
Éppen semmit nem csinálok. Az már valami ;)

helianthus 2013.12.01. 20:42:46

@atörökk: semmit csinálni nem semmi!
Most még én is csinálok valamiből semmit, búcsúzok mára.
Legközelebb jobban időzíts. :)
Jépeket nektek!

Anomalocaris (törölt) 2013.12.01. 20:43:38

@atpijkamo: Semmiképpen se tanuljanak meg hibátlanul írni!!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.01. 20:43:41

@atörökk: "@helianthus:
Éppen semmit nem csinálok. Az már valami"

Beszélgetés szint alatti.

Atörökk 2013.12.01. 20:44:19

@helianthus:
Én MINDIG jól időzítek ;)
Jép álmokat ;)

helianthus 2013.12.01. 21:12:31

@atpijkamo: ez tény. Elnézésedet kérjük. Sem ő, sem èn nem vagyunk a legjobb formánkban.
De ez még változhat. :)
@atörökk: majd AZT én eldöntöm. ;)
@Nattramn: :) használj több szmájlit.
Mostmár tényleg alvás van.

Atörökk 2013.12.01. 21:13:50

@atpijkamo:
ÓB+, azt a kurva vesszőt megint elfelejtettem :)

@helianthus:
Majd eldöntesz? ;)

igi1 2013.12.01. 21:48:40

@atörökk: a nyalás valahogy nem áll jól neked

ma horrorvasárnap van itt is

Atörökk 2013.12.01. 22:03:31

@igi1:
Köszönöm, drága, hogy figyelmeztettél erre. Csöcseid köszönik, jól vannak?

igazságos 2013.12.01. 22:23:21

@atörökk: így mindjárt más. Nem ereszkedtek meg. Szerintem....

CID 2013.12.01. 23:11:20

Vedd vissza a szemüveged...

@igazságos: Szerinted...

...

:D

gabors 2013.12.01. 23:54:16

@cougarcat: drukkoljunk neked hogy legyen hideg es ho ???

ez inkabb kibaszsnak tunik.... havat te lapatolod el a haz elol vagy jardarol ....???

gabors 2013.12.02. 00:00:27

@Tróger Nulla: nem meg nem varnod kell pentekig !!!

gabors 2013.12.02. 00:09:48

@helianthus: guntanamom az fasza ... szolj megyek orommel en nem vagyok terrorrista iszlamista ha Te sem vagy semmitol nem kell felned

kubaba voltam mar nagyon tetszett !!! lanyok aranyosak (fiuk is ha eppen meleg fiu vagy) ... barmit barmikor lehet szerezni meg valodi kubai szivart is csak dollarod legyen ...

gabors 2013.12.02. 00:16:15

fast and furious ... couldn't drive ???

Nem tudom az ilyeneket sajnalni naponta latom ezeket fasza auto 1000-el kell menni !!!

hulljon a fergesse.

2013.12.02. 01:08:51

@gabors: A hó itt hamar elolvad, ritkán lapátolunk. A környező hegyekben viszont megmarad és akkor mehetünk sifutni vagy hótalpakon kirándulni.

gabors 2013.12.02. 02:16:12

@cougarcat: bocs de most nezem a Platoont

mikor vege

majd

valamit

irok

helianthus 2013.12.02. 04:48:11

Jó reggelt! Felkelni! :)
@atörökk: őőő... Hát erre most semmi frappáns vagy frappé (ezeket mindig keverem) nem jut eszembe. Térjünk vissza rá később. ;)
@Nattramn: hátha úgy jobban átjön, hogy mókás vagy. :I

helianthus 2013.12.02. 04:50:17

@gabors: nem vagyok. De csak HUFom van. Azért kapok meleg fiút? :DD

helianthus 2013.12.02. 04:56:04

@helianthus: mégiscsak jobb, mint egy lány. Ha már nincs nagyobb választék. :D
Na felserkenek és elindulok lassan ki, a kulva hidegbe és sötétbe. :/
Ha 24 órán keresztül nem írok, szóljatok a fakabátoknak! :)

Manyecska 2013.12.02. 08:47:53

@helianthus: de nekem ötnapos borostától van /nem az enyém:DD/:D:D@atpijkamo: Reggel gondoltam a vénszivarra, Gödöllőn egy vadkörtefa megnyerte az év fáját /a tuskó/, csodálkoztam mér pont az???

AtiSnatch 2013.12.02. 08:50:33

jó reggelt! mitecsináltoke?

Manyecska 2013.12.02. 08:56:18

@párAtiSnatch: büszke vagyok a fiamra mer az iskola legjobb angolosa lett!:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.02. 09:10:32

@ColT: Ez nagyon tetszik!

@Rocco az erdei állat /Mátészalka Rencs/: Ezt váletlenül nekem küldted Vénszivar helyett.

Manyecska 2013.12.02. 09:13:22

@párAtiSnatch: hálistennek nincs, nem egy sótlan család..:D!! Viszont nem kell majd felvételiznie..:)

Manyecska 2013.12.02. 09:14:23

@atpijkamo: mit? Hogy megvan a legnagyobb tuskó?:DD Eddig is tudtam ezt.

2013.12.02. 09:24:36

@Rocco az erdei állat /Mátészalka Rencs/: Gödöllőn egy vadkörtefa megnyerte az év fáját /a tuskó/, csodálkoztam mér pont az???

Biztosan Süsü volt a zsűri elnöke!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.02. 09:35:51

@atpijkamo: Csak mer' a hagymának nem tetszene :D

@Rocco az erdei állat /Mátészalka Rencs/: Nem sótlan? Nem romlik meg!

Manyecska 2013.12.02. 09:36:06

"Gödöllőn, belépve a Szent István Egyetem Botanikus Kertjébe egy terebélyes fa már messziről magára vonja tekintetünket. Közel 20 méteres termetével, több mint 320 centiméteres kerületével, messzire ágazó koronájával akár idős tölgynek is nézhetnénk, de közelebbről szemlélve már felfedi valódi énjét, hisz az ország egyik legöregebb és legnagyobb vadkörtefája magasodik fölénk. A magányos óriás túlélte a dicső szabadságharcot, átvészelte a huszadik század vérzivataros éveit"

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.02. 09:39:16

@ColT: Ezt nem értem. Hogy jön ide a Növény?

Manyecska 2013.12.02. 09:39:28

@ColT: ja, úgy forog a szőke pipik után mint a ringlispíl. Mindig mondom "szőke nővel sose kezdj fiam".. /anyád is barna, és mire vitte..:P/:( múltkor a strandon negyedóra alatt szedett fel három bögyös 16-17 éves macát, mondtam ezaaaaz fiam!:D:D nem rám ütött:D

2013.12.02. 09:50:15

A rendőr felesége elhatározza, hogy meglepi a férjét a kedvenc ételével. Vesz a piacon egy élő csirkét, otthon levágja a belet a vécébe dobja és elkezdi sütni!
Hazaér a rendőr, gondolja vacsora előtt elmegy a klotyóra.
Eltelik egy fél óra mire előkerül halál sápadtan.
-Mi van veled Józsi? Kérdi a felesége.
-Képzeld asszony, kiszartam a belem!
-Atyaúristen! És fájt?
-Nem, csak amikor visszaraktam!

helianthus 2013.12.02. 09:50:59

@atpijkamo: "Ezt váletlenül nekem küldted Vénszivar helyett. "
"Csak mer' a hagymának nem tetszene
Ezt nem értem. Hogy jön ide a Növény? "
Te milyen kukacos vagy ma! Ahelyett, hogy örülnél, hogy szóba állnak veled! Most mit számít, hogy mások helyett beszélgetnek veled?
:O
Bezzeg énhozzám senki se szólt, pedig direkt felkeltem hajnalban, hogy első három lehessek ma!
:))

Atörökk 2013.12.02. 09:52:25

Baromi jó reggelt a zegybegyűltöknek :)

@helianthus:
Ok. Addig gondolgondol ;)

Atörökk 2013.12.02. 09:54:34

@Cicmen:
Szombaton láttam, két rendőr agyba-főbe verte egymást egy cipőboltban. Hiába, üzletben nincs barátság.

Manyecska 2013.12.02. 09:56:34

Iginek, vehhhehe, ha télleg malacot akar vágni: www.youtube.com/watch?v=VDafLo8r2ko XDXD @atörökk: vót amíg meg nem jelentél.:P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.02. 09:59:34

@igi1: olyankor engem nemigen szokott érdekelni, hogy éppen jól áll-e.

Neela _ t 2013.12.02. 10:07:45

@ColT: nem kérdés volt :D
@párAtiSnatch: hogy te milyen poénos csávó vagyol, de nem! :D
Csak a fények fura játéka :3

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.02. 10:07:50

@helianthus: "énhozzám senki se szólt"

Te csak ne rinyájj, téged még @Kellemes Zérókomponista: se hagyott ki.

helianthus 2013.12.02. 10:10:35

@atörökk: gondolgondol... de mire? :)
@atpijkamo: hát hogy hagyott volna? Akkora gyűlölet mellett, ami benne él irántam, ez teljességgel lehetetlen.

2013.12.02. 10:12:07

@helianthus: Bezzeg énhozzám senki se szólt,

Ezt ne tekintsd bajnak, ha megtalál valami barom az jó lesz? :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.02. 10:12:58

@helianthus: Te hülye vagy. Zérót mindenki szereti, és Zéró mindenkit szeret. Csak néha nem jön ki a rím, és ezért kicsit meg kell változtatnia a mondanivalót. Költői szabadság.

2013.12.02. 10:13:48

@helianthus: hát hogy hagyott volna? Akkora gyűlölet mellett, ami benne él irántam,

Télleg! Miért utál téged a kompótista?

Manyecska 2013.12.02. 10:14:33

Itt mindenki költőien de impotens, folyton a nyalás..:DDD:O

helianthus 2013.12.02. 10:17:09

@Cicmen: nem tudom. Azt hiszem csak szimplán irritálom. Merthogy én próbálok mindenkit kedvelni, meg kedvesen bánni mindenkivel, ő meg inkább a depis féle, aki a rosszat látja az embikben, és így ezért. Vagy nem.
Tőle kéne megkérdezni.
:)

Atörökk 2013.12.02. 10:17:35

@Rocco az erdei állat /Mátészalka Rencs/:
Nem teccik, nem olvasol. Ölég nagy a zinternet :)

@helianthus:
Pi... izé, palacsinta!!444!

2013.12.02. 10:17:54

@atpijkamo: Zéró mindenkit szeret. Csak néha nem jön ki a rím,

Valahogy így?

A Homár barátsága minket eggyé olvaszt,
Kívánok az ünnepekre egy hatalmas lófaszt!

Manyecska 2013.12.02. 10:22:02

@atörökk: Verni is fogsz? Mást inkább.:D

helianthus 2013.12.02. 10:23:36

@atörökk: :DD na te tényleg jól vagy, ha már a palacsintára gondolsz.
Hát fisszatértél. :}
@Cicmen: "A Homár barátsága minket eggyé olvaszt,
Kívánok az ünnepekre egy hatalmas lófaszt! "
Ez gyönyörű.
Bár ColT-nak lehet nem fog tetszeni...

Manyecska 2013.12.02. 10:23:38

Valamelyik majom kívánjon megin kellemes halottak napját!!:D

2013.12.02. 10:32:03

@helianthus: Bár ColT-nak lehet nem fog tetszeni...

Nyitunk karácsonyra egy olcsó fotoboltot
és ezzel talán kiengeszteljük Coltot!

:)

Manyecska 2013.12.02. 10:36:17

@helianthus: hmmm. Lófasz fia Cicmen. Ez itt egy hatalmas, meleg család:DDD..XD

2013.12.02. 10:36:45

@Rocco az erdei állat /Mátészalka Rencs/: Valamelyik majom kívánjon megin kellemes halottak napját!!:D

Ha így folytatod kellemes agyhalottak napját fogok kívánni!

2013.12.02. 10:38:01

@Rocco az erdei állat /Mátészalka Rencs/: Így folytattad! :(
Érezd magad felköszöntve!

2013.12.02. 10:39:18

Amúgy a bal oldalon álló figura arca miért nem látszik? Szégyellte felvállalni azt, hogy a PizzaKing-nél csinál promo munkát? XD

2013.12.02. 10:40:49

@Humpfrey: Biztosan fiatalkorú!

2013.12.02. 10:42:29

@Cicmen: Figyelem, a következő plakátunk tartalma 18 év alattiaknak nem ajánlott XD
Majka Papaaaaa ;D Imádom a zenéjét

Manyecska 2013.12.02. 10:43:27

Ezek itt nem könnyű percek. Még a kocka is serceg!!! :OOOOO

Manyecska 2013.12.02. 10:44:36

@Humpfrey: az a Lajka!:DDDD Én már rájöttem. Nem volt egyszerű, de sikerült.

helianthus 2013.12.02. 10:47:20

@atörökk: jajj ne! Inkább táncolj!
@Cicmen: "Nyitunk karácsonyra egy olcsó fotoboltot
és ezzel talán kiengeszteljük Coltot!"
Ez egyre jobb. Csinálj mindenkivel ilyen rímet.
Papiiit ki ne hagyd! :)

Manyecska 2013.12.02. 10:48:31

@dr. phil. Sün‼ ツ:@Humpfrey:
nem, az a Nikóól Sercinger! A bal oldali.:XDXD

2013.12.02. 10:50:35

@helianthus: Papiiit ki ne hagyd! :)

Kössz! Mi az ami rímel az Aptimanóra? :)))

helianthus 2013.12.02. 10:51:31

@Cicmen: háááát....szóval....őőőő....
Remélem sokat segítettem. :)

Neela _ t 2013.12.02. 10:52:17

@párAtiSnatch: nem is nevettem rajta, ha megnyugtat

Manyecska 2013.12.02. 10:52:23

@Cicmen: mindig az az érzésem hogy japánul a jelentése a nevének: "mennyetek anyátok p..csájába":XD!!?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.02. 10:53:50

A Klubrádióban a teljesen zöld Para-Kovács Imre a műsorvezető ma délelőtt. Van két vendége a Szkeptik Társasából. Azok teljsen érthetetlen dolgokat mondanak, még maguk is belezavarodnak a saját fejtegetéseikbe. Hát csoda, ha a jólbeszélő sarlatánok divatos hívószavaikkal előnyben vannak?

Manyecska 2013.12.02. 10:57:41

@helianthus: nemár mer elapad a tejük!:XD

2013.12.02. 10:57:52

@helianthus: Talán ez!

Írj helyesen hülye alak,
mert azonnal kijavítalak!
Hahotából viccet tolok,
én az Aptimanó vagyok!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.02. 11:02:58

@Cicmen: Mindenáron össze akarsz veszni?

Inkább a simótáról meséjj! Szopik/fosik (I/O) minden rendben van?

Manyecska 2013.12.02. 11:09:14

@Humpfrey: Itt lakik a szomszédban. Eccer láttam!

2013.12.02. 11:12:31

@atpijkamo: Mindenáron össze akarsz veszni?

Nem, csak itten uszítanak hogy írjak verseket!
Babu megfelelően üzemel, ha unatkozik ordít mint a sakál hogy szedjem ki a kiságyból aztán nagy szemekkel nézelődik amikor bemutatom neki a bútorokat meg a macskát.

helianthus 2013.12.02. 11:26:24

@Cicmen: "Írj helyesen hülye alak,
mert azonnal kijavítalak!
Hahotából viccet tolok,
én az Aptimanó vagyok! "
Ez csillagos ötös! Te költő vagy? :O

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.02. 11:28:55

@Cicmen: :)) Na, egy érdeklődő emberke.

@helianthus: Te csak ne adj alá lovat!

2013.12.02. 11:33:11

@atpijkamo: Te csak ne adj alá lovat!

Ezek szerint még nem vagy készen a magas szintű művészetem befogadására? :)))

Manyecska 2013.12.02. 11:53:44

Szerintem már a fél lakótelep befogadta.
süti beállítások módosítása