Tékozló Homár

200 ezerből akartak visszaadni a Sparban

2014.01.10. 12:33 | jackyll | 132 komment

interspar-blokk-200000.jpg

Hiába bírta röhögés nélkül naiv ügyfél, ahogy a pénztáros megpróbál 20 ezer forintból 194 ezret visszaadni az Intersparban, végül csak nem robbantott bankot:

Nem tudom, hogy belefér a csapatba, de egy elég jó blokkot sikerült begyűjtenem. Tényleg nem pakoltam ki a pénztárba egy halom pénzt, hogy kifizessek 5490Ft-ot. A szép az egészben, hogy el is kezdett a hölgy visszaadni, kb. 30.000Ft-nál leállítottam. Nagyon fogytak a kasszájából az öt ezresek, egy picit már neki is kezdett gyanús lenni. És még meg volt sértődve :)

Nem is könyvelte be a tévedést, hogy aznap, hogy zárták le a kasszát, okosan. Nagy nehezen, mint látható kézzel kivonta a visszajárót. Nem ragozom tovább, élmény volt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hartmy 2014.01.10. 12:35:48

Bezzeg nekem sosem volt ilyen :D Pedig de szép is lett volna... ha egyszer megsértődik, akkor csak adjon vissza, ahogy gondolja :D

Hartmy 2014.01.10. 12:39:24

És egy mester 3-as?

Rosszindulatú Vászka 2014.01.10. 12:40:18

nem stimmol a matek

20000-5490=4510?

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.01.10. 12:41:00

nekem volt olyan, hogy a nem épp olcsó gyorskajáldában a tapasztalatlan új pénztáros nem érvényesítette a 10%-os kedvezménykártyámat, aztán utólag akarta, csak nem tudott 1500-ból 10%-ot kivonni. Megmondtam neki, hogy mennyi, erre elkezdett vitatkozni azon, hogy nem akarom-e átvágni és hogy neki most szereznie kell egy számológépet stb. Hát nem tudtam, hogy sírjak-e vagy röhögjek. Látszott, hogy azt se tudná kiszámolni, hogy mennyi 30-15... Csak azt nem értem, hogy mit keresett a pénztárgép közelében.

AtiSnatch 2014.01.10. 12:43:34

@Hartmy: ügyes vagy, ülj le szépen :)

Mekkora marha, minek szólt? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.10. 12:44:04

Miért nem 54 ezresekkel fizette...?

igi1 2014.01.10. 12:46:20

@Hartmy: sajnos nem hagyhatod a pénztárosra mert kamera és feljelentés utána

itt és az automatánál nincs trükközés

@zsiráfffff: te tutira

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 12:46:34

@Rosszindulatú Vászka: meg kiderul a posztolo volt a lama es ott hagyott 10 rugot:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 12:51:02

azis felvetodik bennem, hogy a metalics fejhall vajon viz alatt hasznalhato-e?

igi1 2014.01.10. 12:51:03

@hagyma: 14,5-et

pincérnek tudni kéne számolni

hacsak nem v cigány nem veheted el a pízt

mert ha a bizti őr ott terem és vmilyen módon beazonosítanak akkor van csak véged

ugye sok cigány közül ki ismerné meg egyiket másikat

viszont én se trükközhetek mer személyleírás alapján könnyü dolguk lenne értede

ha van kamera és magyar vagy a környékröl kömnyebb az azonosítás

jobb esetben el kell venni a lóvét és nézni fele teszik a jutubera

igi1 2014.01.10. 12:52:27

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: ha nem menüt veszel NINCS 1% kedvezmèny

Burger Kinges vagyé? :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.10. 12:53:45

@igi1: tutira. különben soha nem lesz elég pénzem szilikoncsecsre!

igi1 2014.01.10. 12:55:42

egyszerűen sztornóznak a pénztárost meg körberöhögik hiszen megnézik h akkor ki volt a kasszánál

az ilyen hibáért folyosón való leugatás járna

a poszter meg legközelebb hívjon oda biztonsági őrt :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.10. 12:56:40

Nem kell kézzel kiszámolni, ott van a blokk alján. Csak nem 19 az eleje, hanem 01.

igi1 2014.01.10. 12:56:56

@zsiráfffff: és nég irogykecc is

hallatlan :)

viszont szilikoncsecsel el kell számolnod a NAV felé

helianthus 2014.01.10. 12:56:59

"hogy aznap, hogy zárták le a kasszát, okosan. "
Elvileg a kassza stimmelt. Te adtál 200000-at ő visszaadott 194xxx-et, bent az 5xxx-nek kell lennie, az meg bent van.
:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 12:58:42

@igi1: szivem nem vagyok pincer de tudok szamolni
jartam iskolaba
ahogy @Rosszindulatú Vászka: felhivta a figyelmet, miutan a kassza holgy 20 ezer helyett 200 ezret utott be, majd erre rafoven kezzel szamolta ki a visszajarot, ami a blokkon felirt szamsor szerint pont 10 rugoval kevesebb mint a tenyleges

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.10. 12:59:54

@igi1: sok a bűnöm. bevallom, még a kávét is tejjel-cukorral iszom!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.10. 12:59:58

Mikor a postáskisasszony ezres helyett tízezresből akart visszaadni kora reggel, csak vigyorogtam, és ingattam a fejem. Nem értette. Mondtam, ennyi pénzt ne adjon nekem. Leesett neki a tantusz, úgy kapta vissza a manit, mintha épp el akartam volna szaladni vele.

igi1 2014.01.10. 13:00:16

@hagyma: tudod apti lefejel

csak kíméllek értede?

igi1 2014.01.10. 13:01:33

Az is hülye aki 5500 ftra 20 000-est ad

lelőni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 13:02:54

@igi1: @igi1: neked amugy tenyleg szovegertesi problemaid vannk
olvass tobbet es ne csak homart
azt mondtam, ha a posztolo annyit kapott vissza, ami kezzel van irva, akkor megszopta egy tizessel
macskamano engem?
megcsinaltad a napom

napocskin9 2014.01.10. 13:06:16

A blokk igazi, de a szöveget hozzá nem hiszem el. Attól, hogy egy nullával többet ütött be véletlenül, még nem lehetett olyan hülye, hogy el is kezdte visszaadni azt az összeget. (Legfeljebb olyan fáradt, na _azt_ elhiszem.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 13:07:55

@igi1: ilyen esetben milyen az Igi fele idealis bankjegy?
csak szeretnem tudni
/nalam kartya , de az mas kerdes/

igi1 2014.01.10. 13:09:06

@hagyma: pedig érdekes a felirat is

20 000
5480
4510?

@napocskin9: pedig DE

én se akartam elhinni h a Burger Kingbe DROIDOK dolgoznak

és mégis mindegyik ugyanazt fújta

akkor ez is lehet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 13:10:27

@igi1: bazmeg Igi fel oraja errol ugatok:)
hat ez kesz:)

Manyecska 2014.01.10. 13:11:50

Az is kész hogy senkit nem izgat hogy kerülhet a vevőhöz a szar nyugta!:P..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 13:12:29

hhogy hianyzik egy egyes, ha ennyit kapott vissza a posztolo, szopott 10 rugoval

igi1 2014.01.10. 13:12:29

@hagyma: én nem tudok számolni mondtam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 13:15:41

@Szőkenő Szarvas: Szőkenő Szarvas: a nyugta attol jo, hogy fizetett osszeget elutotte egy nullaval
kasszazarasnal az a lenyeg, hogy a kp egyezzen azzal amivel nyitott-zart es amennyiert vasaroltak
ezzel nem lesz gond
es javitotta is / rosszul/ kezzel

igi1 2014.01.10. 13:16:45

@hagyma: gyanús h nem írta le végül is mennyit kapott vissza

de aki a fentit leírta az mèg nálam is hülyébb

kinézem h a pénztáros elvette a 10-est

kérdés ki írta a fentit de én 80-nál elveszítettem a fonalat

igi1 2014.01.10. 13:17:52

mer ha a pénztáros lopott akkor bukta mert elkapható könnyedén

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.01.10. 13:19:17

a posztoló halmozottan imbecill, mert amellett, hogy ő sem egy Laplace, 5490 Ft-ért már vehetett volna jobb fülest is, mint a hulladék maxell
sennheiserek már 3k-tól is vannak, persze nem a sparban

Manyecska 2014.01.10. 13:20:28

@hagyma: köszönöm, mérleg- és életképes könyvelő is vagyok többek közt..:DD az a pénztáros írásssa? ja akkor átbaszták egy tízezressel:DD

igi1 2014.01.10. 13:21:34

@hagyma: á nem csak dolgozok és fázok

Manyecska 2014.01.10. 13:21:49

@jacques shiraz: ja azt néztem én is! Mondjuk ennek a feléért ugyanezt:(

igi1 2014.01.10. 13:23:17

@Szőkenő Szarvas: de nem baszták át mer a pénztáros repúl

ez egy bizonyíték amit a spar nem tud letagadni

akkor se ha azt mondja h a poszter írta rá a szöveget

Manyecska 2014.01.10. 13:23:21

@igi1: :D Ezt a posztot a pénztáros írhatta inkább...mondjuk ciki lenne: "hülye voltam, de megírom nektek..:DD!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 13:23:39

@Szőkenő Szarvas: szivesen
en is
10 evet huztam le az APEH-nal, de ehhez az nem kell
csaxoltam, tok mindegy megkapta-e ezt a nyugtat vagy nem
hat ezt feszekedtem 12:46:34 ota
meghogy vizallo-e a fejhallgato
ez fontosh

Ádám 2014.01.10. 13:25:59

Itt tart a világ, hogy szegény pénztáros meglát egy húsz ezrest egyből megremeg a keze s 200ezer lett belőle! Ennyi. Aztán bele zavarodott.....

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.01.10. 13:27:27

@hagyma: "10 evet huztam le az APEH-nal"

az adósok börtönében?

Ádám 2014.01.10. 13:29:33

@jacques shiraz: Ó, a barom már 50 helyen 77 évet ""dolgozott"!

igi1 2014.01.10. 13:29:57

@hagyma: nem mert ha csak 10 fttal kevesebb a pénztárban aznap vége a sztorinak

az a lényeg h kibírta a fentit rá

kézírással

a 10 ftin bukhat minden akkor is ha a poszter írta

egy sparnál márpedig 10 ft eltérés akadhat 1 nap
mvis a poszter visszakaphat ennyit akkor is ha a kassza szerint kifizették

tehát ha a poszter írt kaphat +10-et
hiába adta a pénztáros neki oda
ha viszont nem kapott 10-est mer beszopatták akkor is repül a pénztáros

igi1 2014.01.10. 13:32:12

a poszter jól tette h írt a homárra és kővetelném a 10 000 ftot

ha fizettek ha nem

és meg kell kapnia

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 13:32:18

@jacques shiraz: adoellenorkent
nem vagyok ra anagyon buszke, de amugy en joszivu revizor voltem
@igi1: szivem, mennyel be melegedni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 13:34:44

@Ádám: akarod cigo, hogy felsoroljam?:)
ne akard nincs kedvem, meg te ugy sem tudod, mi a munka
segily meg sosem kaptam
nincs kozos nevezonk

igi1 2014.01.10. 13:36:38

@hagyma: nincs hová :(

már lefagytak a kezeim :(

legalábbis ha 1000 fttal kevesebb a lóvé a pénztáros fizet és figyelmeztetés

v hogy 1000-est adtak és 2000-est adtak vissza

és a pénztáros fizetett

pont

én vizsgáltatnám a dógot a sparral mert aki ilyet csinál az másoktól is lóvét szed be

kérdés h ki írta rá?

akkor is a pénztárost veszik elő ha nem sztornózott

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.01.10. 13:41:08

@hagyma: már értem, miért előzik meg a leprások az apehosokat a népszerűségi listákon :-)

na én megyek dőzsölni, mert sikeresen megtippeltem, hogy a newcastle jets-melbourne victory 1-1 lesz, félidőben 1-0, az 1. gól a 42. percben esik, öngól lesz és mitch nichols szerzi, mindezt kötésben játszottam azzal, hogy heskeyt a 78. percben lecserélik bridgesre, így 50k aud-ra nyertem 570 millát :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 13:49:59

@jacques shiraz: annyit eletemben nem munkahelyi buliztam, mint apehos koromban:)
es kurva jol kerestem
hat, kivanom a lepras mennyen el hozzad ne az adoellenor
/tegnap buktam, megszopatott a jeghoki, de nem sokat, meg tartom az eros pluszt, es majd ma/
neked is have nice day

igi1 2014.01.10. 13:55:31

@Kellemes Zérókomponista: hé ne célozgass neveket! nem er így

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.01.10. 13:58:52

@igi1: phú. Szótárot! Gúgli fordítót! Önmagyarázatot, fingjegyezetet, lábjegyzetet. Ja nem, az széljegyzet.

Manyecska 2014.01.10. 13:58:53

Poszter kocsijában viszont koszos a szellőztetőnyílás ki kéne rendesen pucccolni mert hapcizás lesz!:D Tele lehet virágporral. Szívesen..:P@hagyma: mindenki hibázhat fiatalkorában:DD:PD!

igi1 2014.01.10. 13:59:09

@jacques shiraz: mer nullák kimutathatók

ilyenkor ha jól tudom v újat csinálsz

v kijavítod rögtön

attól függ h programose v nem

meg most már jobb helyeken pénztárgép

Manyecska 2014.01.10. 14:00:36

@igi1: hagyd Imre! sztem laboratóriumban dolgozik;a tárgylemezről bemutathattak neki egy lófaszt a papucsállatkák:DD

igi1 2014.01.10. 14:02:50

@Kellemes Zérókomponista: arról nem is beszèlve h kell ahhoz is szólni néha aki felbasz

mer milyen lenne ha csupa jó emberekkel lennél körülvéve

uncsi lenne

@Szőkenő Szarvas: v csak korai magömlésr van épp ?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.10. 14:04:20

@Szőkenő Szarvas: utana nyitottam egy kocsmat meg maszek konyveloskodtem, mindketto bebukott
azutan meg kicsit szallitottam butort, oszt kijottem a gecibe:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.01.10. 14:06:50

Grúz művészfilm-főszereplő vagyok, aki már meghalt egy autóbalesetben, csak azt hiszi, hogy nem, de még bolyong és nem ért senkit. Őt se senki.

Szülessünk meg. Már vár a világosság. Anyánk pedig évek múlva egy családi találkozón szól hozzánk, mint fekete bárányhoz: hát eljöttél, te büdös kölök?

Hát el.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.01.10. 14:07:45

@hagyma: "kivanom a lepras mennyen el hozzad ne az adoellenor"

helyes, így gondolom magam is

@igi1: tökmindegy, mi szerepel a blokk "forint" és "visszajáró" rubrikájában, a lényeg, hogy a mérleg stimmeljen

igi1 2014.01.10. 14:08:30

@Kellemes Zérókomponista: csak akkor halszvmegvha engem nem látsz itt
addig egyet se félj

nem takarodtál vissza ha már eljöttél?

nem ..,

Manyecska 2014.01.10. 14:10:44

@hagyma: aktív időbeli elhatárolás.

igi1 2014.01.10. 14:12:48

@jacques shiraz: nem éppen mer ott van h 200 000et ütőtt be

vis mindenképp hibázott

ha nem javította rögtön csak súlyosbitó körülmény

a többi igaz amit mondasz a napi zárás viazont nem fogja mutatni ha lenyúlt egy tizest

de ha ott a hiba a blokkba akkor a pénztáros nanipulált mert van kamerafelvétel is

vmit visszaadott tehát elismerte a hibát

akkor pedig jár a 10-es a poszternak

aki meg 5500 ftot 20 000el fizet és ezt hagyja h -10000 az...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.10. 14:13:18

@Szőkenő Szarvas: "hogy kerülhet a vevőhöz a szar nyugta"

Mi a baj a nyugtával? 200000-ret fizetett, és 194510-et kapott vissza, vagy 20000-ret fizetett, és 14510-et kapott vissza, tök mindegy. Bármelyik történhetett volna, a tranzakció végén minden stimmel. Mondjuk így eléggé értelmetlen, de hát sok minden az.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.01.10. 14:18:35

@igi1: az senkit nem érdekel, hogy 200k-t ütött be, mert "visszaadott" 194,5 k-t, így a mérleg továbbra is 5,5k
a videót sem nézik vissza, miért is tennék, ha az egyenleg nem hibádzik?
ha tényleg rosszul adott vissza a posztolónak, akkor sem.
ha kevesebb van a kasszában, kifizettetik vele a hiányt, ha több, lebasszák és elveszik tőle a pluszt, hátha a vevő visszamegy panaszkodni

igi1 2014.01.10. 14:20:59

@atpijkamo: de pont az a lényeg h stimmel a tranzakció viszont ami fent van írva az nem

és ha aszerint adott vissza akkor lopás

ezért mondom h a mérleg stimmelni fog viszont a 200-ezres ösdzeg miatt bukhat a pénztáros akkor is ha tendesen írta be

mert miért írt be nagy összeget

és ha nem javította hiába jó az 5490 akkor is hibázott

Manyecska 2014.01.10. 14:21:41

@igi1: ilyet nem mondhatsz.:P
A búrger kingba viszont bosszúból megnyomtam a kiszolgálás-értékelő monyitoron a kettest csak mondom. Lassúnak találom:D

helianthus 2014.01.10. 14:21:53

@Kellemes Zérókomponista: "Grúz művészfilm-főszereplő vagyok,"
Egyszer albérletben laktam egy társbérlő nyugdíjas, kicsit alkesz, amúgy kedves bácsival.
Épp mostam a fürdőszobában (zuhanytálcában mos, centrifugában csavar), amikor megjelent az ajtóban és egy ilyenen kezdett zenélni:
www.hangszerker.hu/images/cache/450/C.A.SEYDEL_S%C3%96HNE_HD-TRIOLA_12.png
Aztán eltűnt.
Én visszahajtottam csapzott arcomat a zuhanytálca fölé és az jutott eszembe:
"Olyan az életem, mint egy rossz, orosz film."
Hálistennek soha többet nem éreztem ezt azóta. :)

igi1 2014.01.10. 14:23:02

@jacques shiraz: itt a pènztáros hibázott ez kimutatható

a vevőnek adott blokk nem jó

és ha 10-el kevesebbet adott akkor jön a tanúk és a videofelvétel

ha pontosan csak folyosóbeli lebaszást kap

Manyecska 2014.01.10. 14:24:49

@atpijkamo: csak vicceltem:) gondoltam villogok egyet..:P

Manyecska 2014.01.10. 14:25:53

Szóljatok már hol ez a Spár mer viszek 54.000 ezrest, hátha:P Nem, nincsen.

igi1 2014.01.10. 14:25:55

@Szőkenő Szarvas: helyes :)

viszont a szőkenős főnök bunkó volt tegnap

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.10. 14:26:42

@igi1: "ami fent van írva az nem"

Dehogynem. 200000-ret fizetett, és 194510-et kapott vissza. Ez le van dokumantálva. Poszter biztos csak hazudozik összevissza.

"lopás"

Mármint mi lopás? Poszter fizetett 5490 forintot, oszt csókolom. Minden kerek, senki nem sérült. Poszter zsebe 5490 forinttal könnyebb, pénztár 5490 forinttal nehezebb, boltból elvittek 5490 forint értékű árut, poszter hazavitt 5490 forint értékű árut. Probléma?

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.01.10. 14:30:33

@igi1: és azt hogy bizonyítanád be, hogy a tranzakció nem stimmel?

olyat még nem láttál, hogy a pénztáros mondjuk 2040 Ft-ot kér, a vevő odaad egy 5 ezrest, a kasszás beüti, a gépen felvillan, hogy visszajár 2960 Ft, erre a vevő megszólal, hogy 'várjál már, anyukám, itt van 40 Ft'?
szerinted hányszor stornóztak ilyen esetben?

Manyecska 2014.01.10. 14:31:19

@igi1: csak azt nem értem jégkását minek adnak télen:P :D

Manyecska 2014.01.10. 14:33:13

@jacques shiraz: ...másrészt viszont nincs kizárva hogy forró nyomon jár a Igi:D..!!:P

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.01.10. 14:33:31

@igi1: hol mutatható ki ez esetben?
a blokkon? ugyanmár
a többit itt olvashatod: @atpijkamo:

@Szőkenő Szarvas: a blokk szerint sopron, selmeczi u. 15-17

Manyecska 2014.01.10. 14:35:20

@atpijkamo: Nem értelek. Mondta valaki hogy nem hamis húszezres volt??:P

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.10. 14:39:18

@Szőkenő Szarvas: Mi? Valahol elveszthettem a fonalat.
/Tézeusz/

@jacques shiraz: "tévúton, mint a Máté Péter"

:))

AtiSnatch 2014.01.10. 14:42:04

@igi1: van még abból a cuccból amit nyomatsz? estére kéne egy kicsi :)

Eric Chart Man Long 2014.01.10. 14:56:58

Ha szólhatok mint érintett :)
A matek sem stimmel, a kivonás kézzel sem stimmel természetesen.
Megkaptam a 14510 Ft-ot. Annyit nem ért volna a sztori, hogy otthagyjam a 10.000 Ft-ot.

Igen, tényleg elkezdett visszaadni, és tényleg kb. 30.000 Ft-nál állítottam le.
Aki így tud kivonni, annak mekkora fogalma van már a számok világáról?
Pont a kivonás miatt válik hitelessé a történet.
Remélem szereztem pár vidám percet, ezzel az igaz történettel.

Eric Chart Man Long 2014.01.10. 14:59:26

Kamera felvétel is készül róla.
Meg hol tüntettem volna fel az adóbevallásban? Elég szabálykövető egyén vagyok.

Nyertem a kasszában? :)
Üdv mindenkinek.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.01.10. 15:00:19

@Eric Chart Man Long: akkor térjünk át komoly dolgokra: maxell 5500-ért??? omg

Eric Chart Man Long 2014.01.10. 15:02:58

@jacques shiraz:
Van ennél jobb maxell 5000-ért, nem ez, de szép a csatlakozója, és szalagkábel van hozzá ami nem "gubancolódik".
Sokat színez és hozzátesz a mélyekhez.

Gyűjtöm a fejeseket, füleseket

igi1 2014.01.10. 15:22:18

@atpijkamo: egy blokkon se mindegy, mi van

MERT HA A VEVŐNEK KELL A BLOKK és azon nem jö az összeg, akkor a vevőnek kára származhat ebből

Pl. Ha rád szll a NAV es megkérdezi, h miért ennyi van rajta, minek és miből fizette a 200 000 ftéot mit fog mondani!? (Ugye ennyit ads vásárláskor az számlaköteles már)

A blokk a vásárlást igazolja, és azon pontosnak kell lenni az összegeknek, mert a vevőnek emiatt késòbb kára keletkezhet adózás miatt ia pl.

Én szóltam

oszt majd ha később elòvesznek h de ez mégis hogy és ezt mutogatod akkor te, mint vevő leszel a hibás

igi1 2014.01.10. 15:24:10

@jacques shiraz: jó hat nem 1 iq ez már kiderült

Lehet fel kellett váltani a hűszast

Ja a sparban van fülhallgató!?

Egyébként ennyiért sonyt vehetsz már

igi1 2014.01.10. 15:25:25

@AtiSnatch: fagyoskodjá kint minimum 5 órát meglesz a hatás :)

Na meg mindjárt megértőbb leszel irànyomba

igi1 2014.01.10. 15:28:42

@jacques shiraz: ha te 200000 es kpforgalmat nonyolítasz azt papírozni kell nem elég a blokk

Az üzletnek is meg vevőnek is

mer az van rajta h 5490-ert a vevő 200 000-rel fizetett

Vis kpforgalom volt

Az meg eggyel magasabb fokozat és kesőbb megjárhatod ha vmin az van papíron h 200 00et adtál!

Eric Chart Man Long 2014.01.10. 15:29:20

@igi1:
Sok fejesem/fülesem van, igen, ennyiért van SoNY-m is.
Így össze tudom hasonlítani őket, hogy megérik-e az árukat.
Az interspar egy nagyobb fajta bolt.

Eric Chart Man Long 2014.01.10. 15:31:55

@igi1:
Ha el kezdeném megjárni, valahogy megszerzem a biztonsági szalagot.
Azon látszik, hogy nem pakoltam ki egy halom pénzt :)
Ne már emberek annyit tettem, hogy vettem valamit. És korán reggel volt még a személyzetnek.

Manyecska 2014.01.10. 15:39:02

Ennyiér Sony fejhallgatót??? hol?? :D
Max. egy fülest akciósost.:) Árak a csillagos ég..

Eric Chart Man Long 2014.01.10. 15:42:39

@Szőkenő Szarvas:
Megfogtál 9.000 körül vettem egész jó soNy-t a tecsóban, kényelmes és nem is színez, egész lineáris az árához képest.
Jó pár van, néha keverem az árakat. Bocsi

Don Quixote de la Ferko 2014.01.10. 15:43:24

Festegessétek csak az ördögöt...
Áprilisban derül ki, hogy marad a csúti tahó és lesz 200 ezres bankjegy, vagy váltás, és esély egy normálisabb életre.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.01.10. 15:51:50

@igi1: nemnemnem!
ez esetben a pénztáros 5490 Ft-os forgalmat bonyolított
hogy ehhez miféle címletű bankjegyeket vett igénybe a két fél, teljesen irreleváns

Eric Chart Man Long 2014.01.10. 15:54:35

@Konzum Kult Közélet Szex Gasztro Tech:
Ez egy fülbedugós amit kikerestél.
Amit vettem az fejhallgató, szóval azt mondanám nincs igazad.
Amúgy meg irreleváns egy webshop ár, nekem kényelmesebb levenni a polcról.
És gyakran kötelező futárral kihozatni, úgy már a legtöbbször nem is olcsóbb.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.10. 15:55:15

@igi1: "miből fizette a 200 000 ftéot"

Kért kölcsön a pénztárostól 180 ezret, és utána visszaadta.

"A blokk a vásárlást igazolja, és azon pontosnak kell lenni az összegeknek, mert a vevőnek emiatt késòbb kára keletkezhet adózás miatt ia pl."

Baszki, tökmindegy adózás szempontól. Ez a blokk semmire nem jó, és senkinek nem kell. Ha elromlik a fejhallgató egy éven belül, akkor a blokkal visszaviheti, ennyi. Vagy anyuci otthon elveri érte, hogy honnan volt nála kézzázezer. Feltéve, hogy anyuci bebil, és elhiszi, hogy van kétszázezres. Vagy időutazó, és az ő korában már van.

Na, nyughassál, nem történt emberhalál.

gabors 2014.01.10. 15:56:38

@napocskin9: nagyon sok helyen a kasszaban ulok NEM TUDNAK szamolni .. .csak probald ki hogy adsz "aprot" ugy hogy elobb adod a nagyobb penzt azt beuti es utan adod a kicsiket ugy hogy mondjuk 5000 kerekedjen ... 95% nem fogja tudni megoldani az altlanos 3-4 osztalyos matek problemat...

élhetetlen 2014.01.10. 15:57:28

@igi1: OFF. Te hol élsz? Nem használsz bankautomatát? Max annyi tehetsz, hogy nem ötvenezret veszel ki, hanem negyvenkilencet, akkor van egy kis apród. Vagy naponta vegyél ki kilecezret? Babrás. Zömmel seggenülve, itthon vásárolok, barátok, szomszédok hozzák fel az árut, és rendszeresen nem tudok fizetni, a tíz, húsz ezresek miatt. Pár éve ez még nem volt gond, de most az átutalás nekem kerül pénzbe, aztán, ha Ők kiveszik, nekik kerül pénzbe, viszont nem tudok aprópénzt szerezni itthonra.
Ugyanilyen bukta. A futárnak tudni kell visszaadni. Képzeld el, hogy aznap, öt kiszállítás, ezer forintos tétel, és mindenkinek húszezrese van. Mennyi váltópénznek kéne nála lennie?
Lelőni legfeljebb téged Téged kéne ilyen szövegért, (akkor is, ha Te mindent meg tudsz oldani)!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.01.10. 16:06:13

Igit valaki vegye ki ebből a pénzügyi spirálból, mert előbb-utóbb elszédül, és a nyakunkba hány.
Köszönöm.

John Doe3 2014.01.10. 17:33:31

@helianthus: NEM. Mert a vevő nem 200000-et adott, hanem 20000-et. Ennek a különbözete lett volna a hiány, azaz 180000 Ft.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.01.10. 17:45:09

@John Doe3: ...ha kétszázezerből adott volna vissza.
De nem adott.

Aureliano Buendía 2014.01.10. 18:05:14

Velem ilyen miért nem történik soha? Az ötvennégyezresemből sem akartak visszaadni.

kacaj hangosan 2014.01.10. 18:11:54

O, mig ifjonc koromban kasszaskodtam, sokszor azon a szaron nem volt kedvem 20x benyomni a nullat, igy hasznaltam a duplanullat, ami vagy bejott v nem.. de pont leszartam, mert fejben szamoltam az esetek 90%ban.

Volt h tudtam, h mennyit kell visszaadni, aztan csak megokloztem a gepet, es kinyomtatta a blokkot.

Neha persze tevedtem, de ebbol csak ket alkalom volt negativ, na az egyszer 10ezer, a masik meg 20ezer volt.
Amugy javareszt inkabb pluszt generaltam XD :D
Nem is tudom, hogyan :)

Atörökk 2014.01.10. 18:19:04

Sparba se megyek többet. Nem fogadták el az új hetvenötezerforintosomat.

csaknem?! · http://csaknem.blog.hu 2014.01.10. 19:05:26

Szerintem egy idő után csak leesett volna a pénztárosnak...

Black Hole 2014.01.10. 19:10:00

@uraaam: nekem még egyszer a komcsiban a benzinkutas adott 1.5 havi fizetést ajándékba. Vettem kb 2-300 liter fűtőolajat, és fizettem. Az meg csak adta a visszajárót vastagon. Szóltam neki, hogy ez így nem jó, erre elkezdett velem ordítani, hogy ő már több mint 20 éve pénzzel dolgozik, ne nézzem hülyének. Én meg megszeppenve elnézést kértem, haza vittem az olajat, bebasztam a helyére, oszt' irány a kocsma, persze haverért beugrottam, és habzsi+dőzsi. Asszem, ha újra fiatal lehetnék, újra ganaj lennék, az nagyon jó volt :)

Aureliano Buendía 2014.01.10. 19:16:38

@Black Hole: ha velem is elkezdene valaki így pattogni, utána én is eltenném a zsét. Tankolni jó lenne. Autóba is, magamba is:)

igi1 2014.01.10. 19:54:03

@atörökk: @uraaam: mer nem birkával fizettetek

igi1 2014.01.10. 19:59:54

@Szőkenő Szarvas: felénk 6000-be van a sony

szóval 9000-ér átbasztak

@élhetetlen: jól van, te is fizessé csak 20.000-el 5500 ft-ot :) oszt ne csodálkozzál utána, ha a pénztáros ilyenekre vetemedik mint fent

@atpijkamo: A NAV miatt fontoSCH, emiatt szóltam
azok szeretnek ilyenért is köcsögösködni

ez a szakterületük

élhetetlen 2014.01.10. 20:11:06

@igi1: Látom, megértetted a probléma lényegét. (ha ezt sem értenéd, akkor mondom, mármint, hogy az automatából kapott húszezrest nem mindig könnyű felváltani).
OK, csak hülye vagyok, Te pedig helikopter. Megyegyeztünk.

Manyecska 2014.01.10. 20:33:15

@igi1: nem, csak kifogyott a készlet..nekem vezeték nélküli kell:)

igi1 2014.01.10. 23:47:35

@élhetetlen: mondtam én ilyet!?

te sugalltad

Meg magadra vetted

@Szőkenő Szarvas: akkor vegyél hallókészülket az vezeték nélküli

:)

Circus 2014.01.11. 01:25:22

Én egyszer reklamáltam a T***O ügyfélszolgálatán, hogy eggyel kevesebb kartonnyi* ásványviz lett blokkolva.

Megérte, érdekes volt a pultos feje, pár pillanatig nem tudta kezelni a helyzetet :)

* legolcsóbb sajátmárkás, volt vagy 264 forint

élhetetlen 2014.01.11. 10:12:37

@igi1: Te csak ilyeneket mondtál: „Az is hülye aki 5500 ftra 20 000-est ad . lelőni „

spílerjani 2014.01.11. 10:40:15

[url=http://kepfeltoltes.hu/view/140111/kamublokk_www.kepfeltoltes.hu_.jpg][img]http://kepfeltoltes.hu/thumb/140111/kamublokk_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/img][/url]
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. [url=http://www.kepfeltoltes.hu]http://www.kepfeltoltes.hu[/url]

Nem inkább 1200000-ből akart visszaadni, 419510-et? :)
Gyerekek kamu az egész! Nem gondoljátok, hogy nem járt általános iskolába az eladó.. Inkább ez a szerencsétlen aki a bejegyzést írta az nem tud számolni.
Ha nem szarakodott volna a Photoshopom akkor talán még hihetőbb lenne, de sajnos kénytelen voltam Paint-el csinálni. :) Lehet csinálok még, ha ennyire beszopjátok ezt a sok kamut. Ostobákok
A gyereknek meg nincs elég látogatottsága, aztán ilyen csalásokkal játszik.
Amúgy meg miért ilyen rossz minőségű a kép, és miért nem látszik az alja???

A Homár egy gané 2014.01.11. 17:56:06

Azt a szájbavert k..va ayádat te mocskos f...sszopó kö..ög ge.i!

Lencsés István 2014.01.13. 11:34:28

" .... 200 ezerből akartak visszaadni a Sparban .... " .

Miért ? Nem lehet ?

zsolt64 2014.01.21. 09:46:18

Akkor kezdjünk matekozni:
19.995 forintnál többet matematikai lehetetlenség visszaadni.
Ugye ha veszel valamit 3 forintért az készpénzfizetés esetén 5 .
A legnagyobb fizetőeszköz az 20.000
20.000-5 = 19.995
Az meg egy másik dolog hogy a pénztárgép ezen funkciója ilyen balfaszul van megírva. már a fölös nulla megnyomásakor sípolnia kellett volna. Nem 1 nagy kunszt felprogramozni...
süti beállítások módosítása