Tékozló Homár

Csuklótörés kezelése Budapesten = 4 óra

2014.02.13. 15:14 | jackyll | 166 komment

Naiv csuklótöröttel végigturnéztatták fél Budapestet, mire kiderült, hogy nem is kell műteni:

Fiam (14+) Csepelen tegnap korcsolyázás közben eltőrte csuklónál a kezét, egyik csont kimozdult. Irány a Tóth Ilona Szakorvosi Rendelő, sebészet. Az orvos közli, ott csak elsősegély van, ne húzzuk az időt menjünk a Merényibe. Ők gipszet sem láttak, másfél éve!

Merényiben csodálkoztak, mit keresünk ott, menjünk a Heim Pálba. Azért rendesek voltak, ne így menjünk, éles, elmozduló csonttal, mert bajt okozhat! Adtak egy rögzítő kötést.

Heim Pálban rengetegen vannak, és szintén csodálkozás, mit keresünk ott, ők aztán ma biztos nem műtenek! Menjünk az Országos Traumatológiai Intézetbe!

Itt miután már a baleset után eltelt 4 óra, emberségesen, lelkiismeretesen ellátták a fiamat (köszönet)! Műtét talán nem kell, elsőre elég volt széthúzni a csontokat.

Ma nyilatkozott Szócska, hogy minden mennyire fa@a. Tényleg? Tegyek fel kérdéseket, vagy azok adják magukat?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.13. 20:00:30

@Rosszindulatú Vászka:
Jah, hát én is eszt tettem.
De ez a blog.com lekorlátoz egy idő után.
Uhhogy most sünetelek.
Viszont az utolsó naccerű élményem a blog.hu-val, hogy nem műxik az export.
De ezt má nem is jeleztem nekik.

Aureliano Buendía 2014.02.13. 20:01:08

Inkább arról kéne poszt, hogy ezek a kötsög kompakt fénycsövek mily hamar pusztulnak el egy sima régi fasza izzóhoz képest.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.13. 20:02:45

@atpijkamo: Kardba dőlés. Kinyújtott karokkal, keresztezett mutató- és középső ujjal.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.13. 20:03:20

@uraaam: Attól függ. Neekem sok már régóta bírja, pedig össze-vissza kapcsolgatom őket.
Viszont javíthatók. Én már régóta nem vettem, mert pár rosszból összejön pár jó, és a családból érkezik elég alapanyag :D
Mondjuk cserélni sem kell itt olyan gyakran.

Black Hole 2014.02.13. 20:04:15

Mikor láttam a post elején, hogy 14+, akkor azt hittem lesz benne valami gyerekpornó. Ilyen kis nem durva, matiné szintű. Arra tippeltem, hogy valami gyakorló nővér nem bír magával, 14 éves gyerek meg azért már nem annyira tiltakozna (ha egészséges).

Rosszindulatú Vászka 2014.02.13. 20:04:33

@uraaam: a blogspoton sok a jogvédőkommandós, elég idegesítőek.

Rosszindulatú Vászka 2014.02.13. 20:10:57

@dr. phil. Sün‼ ツ: nemtom, eddig nem találkoztunk vele. Pedig főleg képeket töltünk. Ammyi átverés van, hogy, ha nagyon spéci felület akarsz az már fizetős.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.13. 20:12:24

@uraaam: @Rosszindulatú Vászka: Köszi, megpróbálom. De .hu-st szeretnék inkább.

@ColT: Új TinyMCE editort tettek be, csak egy bögös verziót. A kis figyelmetlen még nem törölte ki az összes kommentem:
szevasztok.blog.hu/2014/02/12/frissitett_editor_es_ujdonsagok

Azt nem foga zavarni, aki a vindózos kontrolcé-kontrolvé billentyűmaszírozást nem bánja. Egérrel egy másodperc a kopipészt, billenyűkkel három. Ha éppen nincs a bal kezemben az uzsonnám.

Az pluszban az én egyéni nyomorom, hogy a vágólapon mást szoktam tárolni, különleges karaktert, vagy gyakran használt jelszót.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.13. 20:18:00

@Rosszindulatú Vászka:
Jahh, az megvan a blog.com-on is.
Én mongyuk beletúrtam a blog.hu-s felületbe öliggé, na asztat ott nem engedik.
(Másik sablon, az is belepiszkálva.)
De adatkorlát is van, oszt megint fizetős lesz.

Aureliano Buendía 2014.02.13. 20:18:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: nemtom, engem még nem vitt rá a lélek, hogy blogoljak. Elég ide írogatni.

Rosszindulatú Vászka 2014.02.13. 20:19:53

@uraaam: a fészbúk megette kilóra a mikróbloggerokat. Ráadásul ottan ellenvéleménymentes védett környezetbe lehet osztani az észet, ez a legtöbb onlénynek pont elég.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.13. 20:20:02

@atpijkamo: Aham. Nekem meg ennyire speckó igényeim nincsenek :)

Aureliano Buendía 2014.02.13. 20:20:28

@ColT: na, arra sem visz rá a lélek, hogy nekiálljak ezzel molyolni. A régi izzó a maga egyszerűségében hosszú éveket bír(t) ki, ezek meg 1-2 év után elmúlnak. És persze, amennyivel rövidebb ideig él, kb. annyival is drágább. Biztos a tuggyukkik összeesküvése ez is..

Aureliano Buendía 2014.02.13. 20:21:35

@Rosszindulatú Vászka: tudni kell jót olvasni:) Én ott inkább csak a Dunai szigeteket olvasom, tartalmas, élvezetes.

Itt is vannak idegesítő blogok.

Aureliano Buendía 2014.02.13. 20:24:23

@Rosszindulatú Vászka: kinek mi. Fészem sincs. Nem is vagyok sikeres ember.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.13. 20:25:59

@ColT: Ez nem speckó igény. Ez volt a kontrolcé-kontrolvé előtt. És azóta mindig.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.13. 20:26:15

@uraaam: 1-2 évet a régi se nagyon bírt ki, de 3x annyit fogyaszt. És amúgy annyival nem drágább a kompakt fénycső. Főleg, mint mondtam, újrahasznosítható (ha egy kicsit is foglalkozik vele az ember).

Nekem noname darabok vannak az egész lakásban (illetve az egyik asztali lámpa ledes, meg a budiban is led van) de nagyon ritkán kell velük foglalkozni.

Amúgy vehetsz izzó kivitelű halogént is : szénszálas izzós üvegballonban egy halogénizzó. Fogyaszt, melegszik mint a barom, világít mint a barom :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.13. 20:28:33

@atpijkamo: Passz, nekem az egér és a billentyű ugyanaz a vágólap...

@uraaam: Illetve, az 1-2 év még oké, de skkal többet nem ment el a hagymányos sem. Viszont a kompaktok is elmennek annyit. Főleg amiket most kapsz.

igi1 2014.02.13. 20:28:42

És még Musztafát is kinyíratta az apja. :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.13. 20:29:45

@atpijkamo: Ja hogy arra gondolsz hogy egérrel húzol! Én meg azt nem szoktam.

Aureliano Buendía 2014.02.13. 20:33:21

@ColT: pedig az egyik izzó hozzávetőlegesen 5 éve világít a maga 40 Wattjával.
Anno próbálkoztam valami Landlite kompaktokkal, az sem egy űrtechnika, 17 W, de legalább szar, hideg fehér fénye volt. Meg, mire belemelegszik.
Aztán vettem egy drágábbat kb. 1,5-2 éve (3e Ft feletti), ami állítólag 3000 kapcsolást bír. Na, az kezd el most pusztulni.

Van halogén is, tényleg van fény rendesen, amúgy a hagyományos izzóhoz képest annak is kisebb a teljesítménye.

A leden gondolkodom nagyon, a spotlámpába kéne, ha az egyik kimúlik, veszek bele. Csak eddig szép fényűt még nem láttam.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.13. 20:34:32

@ColT: Gyorsabb, tisztább érzés.

A kontrolcé-kontrolvét sose értettem, mér jó. Mongyuk aki vindózon nőtt fel, sose fogja megtudni, hogy van eccerűbb, gyorsabb lehetőség.

Mongyuk a focus-follows-mouse nélkül is megbolondulnék, állandóan kattingatni kéne. Nem szeretek feleslegesen dolgozni, na.

Aureliano Buendía 2014.02.13. 20:34:57

@ColT: ezzel nagyon nem értek egyet, a slozin levő negyvenes 4(?) éve bírja, pedig ilyenkor télen mindig megfázik a vesém, és járok rendületlenül.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.13. 20:37:34

@ColT: "az egér és a billentyű ugyanaz a vágólap..."

Lehet definiálni egész vágólap készletet, de lusta vagyok hozzá. Amit te tartasz vágólapnak, ott egy dolgot hosszú ideig tárolok, az egérrel meg csak a legfrissebbet húzogatom ide-oda.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.13. 20:39:27

@uraaam: Kompakt fénycső vásárlás :
NE azt nézd, hány wattos. Hány lumen?
Watban amúgy elvileg a hagyományos izzó egyhatoda ad azonos fényerőt : a francot. A fele. De ha ugynannyi lumen, az a tuti.

Ledből elvileg egy tized fogyasztás ad azonos fényerőt, de a led meg nagyon spotizzóba való még. Ami helyettesít egy normál izzót, az még nagyon drága.

Ettől függetlenül : 3 csillár van itthon, kettőben 3x25W-os kompakt fénycső. Az rendesen világít. Ezt a fényerőt 3x60w-os izzóval lehetne elérni, ami 120W lenne. Vagy esetleg 3x100. Sajnos a konkrét fényerejüket nem tudom, akkor még nem nézegettem.

Ezek közül még egyhez sem kellett nyúlni.

A kisebb izzós 5 karú csillárban 5x14W kompakt van, abban 2 karon ég ki rendszeresen. Gyanítom após érdekesen alakította át a csillárt, mert ő mókolta... Rendszeresen, azaz évente? De összesen a 3 év alatt 3 égett ki, 2 javítható volt, egyet kellett pluszban venni. Szóval most is van tartalék :)

Az asztali ledes lámpámban van egy 210lm-es, és egy 300lm-es GU10-es LED izzó, az tökéletes, asztal méretben faszán világítanak.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.13. 20:40:03

@uraaam:
Najó, ez még fészbúk kiteljesedés előtt vót.
Egy sün, az sün.
Nem oszt meg minden marhaságot a zinternyeten.

Black Hole 2014.02.13. 20:40:29

@uraaam: nincs faszbukod? Basszus, azt hittem egyedül vagyok ezzel a világon. Bár nekem volt 2 napig.
Amúgy 4-5 éves energia takarékos égőink vannak. Mikor költöztünk annak idején, akkor a phillips pont akciózott, hogy 1 árán 2-t adtak. Szerintem nagyon megéri. Meg az osram jó szerintem, és az olcsó is. Persze én az itteni árakat ismerem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.13. 20:41:24

@atpijkamo: Ért, én meg nem szórakozok vágólap-megjelenítővel, ha arra gondolsz.

Én windózt és Linuxot is használok, jobb ha olyan dolgokat szokok meg, ami mind a kettőn ugyanolyan :)

@uraaam: Jaaa, az 40w... Az annyit is ér, mint a 17W-os kompakt :D Mondjuk ahelyett meg már akkor egy 3w-os ledes körbevilágítós, és az kb. örök.

Aureliano Buendía 2014.02.13. 20:49:30

@Black Hole: szerintem az, ami 3000 kapcsolást ígért, pont OSRAM-os, nem is volt olcsó. Nem hiszem, hogy a két év alatt háromezerszer kapcsoltuk fel a lámpát.

Nem, nincs, és nem is volt soha faszbúkom. De még csak égető hiányát sem éreztem eddig soha. Iwiw-em még van, de már az sem fog sokáig tartani:)

@ColT: igen, 17 W-os kompakt volt egy ideig. Abból talán kettőt fogyasztottam el, aztán leszartam az egészet. Ellenben a 40-es tovább bírja, mint anno a két tizenhetes együttvéve.

Vagy csak én vettem rosszkor, rossz helyen kompaktot.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.13. 20:49:33

@ColT: "nem szórakozok vágólap-megjelenítővel"

Ezt mondom. Lehetne akármennyi vágólapod, nézegethetnéd, kijelölgethetnéd, de lusta vagyok használni. Többet lassítana, mint gyorsítana.

Ha csak egy van, nem kell megjeleníteni. Fejből tudom, mi van benne. ... Aztán néha ér azért meglepetés. :))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.13. 20:52:56

@ColT: "led meg nagyon spotizzóba való még"

Ledsor konyhába a pultot megvilágtani. Nem is drága.

www.vled.hu/ (véled)

Elsőőőőő!!! 2014.02.13. 21:05:40

@sztahanovista Szőkenő Szarvas: Nagyapám kétágyas szobában volt, a szobatársa egyik éjjel váratlanul meghalt. Másnap délután, jött a szobatárshoz a család látogatni. Látják, hogy üres az ágy, kérdezik nagyapámat, hol a beteg? Erre ő: "Hát az éjjel meghalt"
Kisebb sokkot kapott a család.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.13. 21:11:26

@atpijkamo: Jaja! És ott haszna is van, mert viszonylag sokáig szokott égni.

@uraaam: Utóbbi valószínű. mondom, nekem is csak noname vackok vannak, de jól bírják. Van egy Realm 11W-os, ami vagy 6-7 éve megvan, lilás gyenge fénye van, de hibátlan :D Mondjuk annak a helyére tettem a ledet tavaly a budiba :D

Anomalocaris (törölt) 2014.02.13. 21:16:29

@Black Hole: Talán azt gondoltad hogy nekem van??

Black Hole 2014.02.13. 21:16:47

@uraaam: mondjuk itt is 4-5 pénz körül vannak a phillips-ek. Úgy volt jó, hogy 2 db 1 árán.

Aureliano Buendía 2014.02.13. 21:17:55

@ColT: Obiban, Baumaxban vettem ezeket. A Landlite nem volt annyira kiugróan drága emlékeim szerint, de nem is bírta olyan sokáig. Az Osram pedig nem számít szar márkának.

Black Hole 2014.02.13. 21:21:14

@Nattramn: valahogy rólad sejtettem:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.13. 21:24:15

@uraaam: A Landlite a legnagybb ótvar dolog amit láttam, neve gondolom van, de a legszarabbak olyanok voltak, amijeim vannak :D (Persze benne van az is, hogy kiválasztottam alegszarabb típusaikat, ezt vegyük számításba.)

Én is hasonló helyekről veszem + Spór + Praktiker. De az is mindegy, a Realm mindenhol gagyi, mégis bírják. A fényük sem veszélyesen rossz. Nem értem.

@Black Hole: Annyiért vegyen a hóhér... Mondjuk volt még korai Philipsünk, baromi szar fénye volt (vagy 15 éve!), de az 5 évig világított...

Black Hole 2014.02.13. 21:39:18

@ColT: mondjuk a normál égő is 1,50 körül van. Nem is tudom, hogy egyáltalán lehet-e még kapni. Mindenhol led, halogén, meg a takarékos van.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.13. 21:40:19

@atpijkamo: Mindenki, aki besétál az életedbe, megtanít valamire. Okkal jött hozzád. Még akkor is, ha olyan személy az, aki nagyon idegesít. Ilyenkor általa tanulod meg a saját határaidat, ő mutatja meg neked. Köszönd meg neki, hogy feléd járt - ő is csak téged segített.

attilahawks · http://goo.gl/M7Tq4i 2014.02.13. 21:42:18

Engem egyszer borda zúzódással küldözgettek. Na mondjuk érzésre szarabb volt mint amennyire veszélyes. A doki nem is igazán tudott segíteni. A legapróbb köhintésekre, nevetésre, mélyebb levegővételre csillagokat láttam. 3 hétig rossz volt. Főleg mert a kedves kollégák a legjobb vicceket mesélték.

off
Blog post

challengeoflearningusenglish.blogspot.hu/2014/02/interview-with-gardeniafly.html

on

Black Hole 2014.02.13. 21:43:32

@uraaam: az osram szerintem elég neves. Mondjuk nekem főleg az autóban jött be. Nagyon jó fénye van.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.13. 21:43:46

@Black Hole: Mindannyian gyerekkorunk óta azt hallgatjuk, hogy azt, amire vágyunk, lehetetlen elérni. Ahogy telnek az évek, úgy halmozódnak fel bennünk az előítéletek, a félelmek és a vétkek homokszemcséi. Szabadulj meg tőlük! Ne holnap, ne is ma éjszaka, hanem most, azonnal.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.13. 21:50:25

@Nattramn: Oravecz Féli lettél? Vagy Féli Koelhó? :D

Aureliano Buendía 2014.02.13. 21:58:30

@Black Hole: az autóba H7-es jár, abból eddig nekem a Tungsram az, ami a legtovább bírja.

Sima izzót szerintem már nem nagyon kapni:(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.13. 22:01:12

@uraaam: Osram+Tungsram jók szerintem is. Csak drágák.
Kaptam egy Tungsram kompakt csövet, valami brutál régi.
20W. Normális fénye van. Jó a fényereje is.
Annyi volt a baja, hogy a cső az elektronikára nem forrasztva volt, hanem fém érintkezőpöckökkel csatlakozik a nyákon levő padokra. Ezket újraónoztam és tökéletes.
Boltban ez egy ezres alsó hangon...

Black Hole 2014.02.13. 22:09:57

@uraaam: mikor megvettem az első kocka ladát, mekkora szó volt, hogy halogén van benne gyárilag. :) átjöttek megnézni a szomszédok :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.13. 22:12:32

@Black Hole: Haver Trabant után beleült az 1981-es Escortba. Lámpa fel.
"Jé, ezzel lehet látni"
:D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.02.13. 22:21:04

A poszter nem Margit véletlenül? Tényleg annyira hülye a k. szülő, hogy a kéztörött gyereket rögzítő kötés nélkül turnéztatja át a városon?
Meg az is érdekes, hogy a mai világban nincs egy okos telefon kéznél, amin meg lehet nézni, melyik az ügyeletes kórház. Vagy legalább egy buta, amin meg lehet kérdezn?

Atörökk 2014.02.13. 22:26:56

Meséjjetek nyomurultak, kinek hogy telik a péntek :D

Black Hole 2014.02.13. 22:30:15

@ColT: nagy élmény volt nekem is. Már nem is emlékszem, hogy a körlámpás zsigában mekkora égők voltak, csak arra, hogy a kocka mennyivel messzebb vitt.

Black Hole 2014.02.13. 22:31:45

@atörökk: már majdnem holnapeste van.

2014.02.13. 22:40:20

Ma nyilatkozott Szócska, hogy minden mennyire fa@a.

Egészen pontosan mire mondta hogy fasza? Az esetetekre konkréten? Nagy baj hogy összevissza küldözgetnek meg hogy a fiadnak ekkora birka szülője vagy, mert velem nem szórakoztak volna.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.13. 22:59:01

@atpijkamo: Aztán janzárban ráébredsz h hú de elcsesztem,miből fogom visszafizebi a hitelt?

Anomalocaris (törölt) 2014.02.13. 23:03:38

@Kellemes Zérókomponista: Veri a fejét a falba. Pedig fölvetettem a kinyújtott karral, keresztezett ujjakkal való kardba dőlést is, dehát ha nem, hát nem.

Black Hole 2014.02.14. 03:40:48

@Nattramn: mikor egy nagyon kedves hölgynek rossz napja volt, és azt mondta, hogy a kardjába dől, én meg nagylelkűen ajánlottam, hogy dőljön az enyémbe, akkor egy darabig nem volt hozzám kedves. Te érted ezt?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.14. 06:25:06

@Black Hole: Nem volt nyitott a jóra :D

@Cicmen: Azért a magyar egészségügyben tapasztaltak alapjánez a kijelentés, hogy minden rendben, nem kicsit erős ám.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.14. 07:15:54

@ColT: megemlítettelek a Matricás (Levonós) laptopposztban! Nem is sejted mi módon. Szerintem ilyen még nem is történt veled.
@Nattramn: Andy Warhol vagy, forgatás közben. Ennek a filmednek a címe: V-LED Project.
@Black Hole: Al Bundy akartál lenni, bejött.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.14. 07:40:01

@Kellemes Zérókomponista: Megvan. Dicsőség! :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.14. 08:38:31

@atörökk: "Meséjjetek nyomurultak, kinek hogy telik a péntek"

Eddig okés.

www.youtube.com/watch?v=94rL7LG2aaE
5 éves Savannah megmenti az apja életét, beszél a 911-el.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.14. 08:49:46

@Nattramn: Hallod! Te is kaptál nyelvtannáci spamet? Tök jó, már helyesírás-ellenőrzést reklámoznak :D

hbe 2014.02.14. 09:14:32

A szakorvosi rendelőben az orvosnak kellett volna egyből beutalót adni oda, ahol ellátják majd.
Az utazást is figyelembe véve nagyon jó a négy óra.

joska61 2014.02.14. 09:19:58

Hát, az orvosok nem tehetnek róla, hogy a posztoló nem tudja hová kell menni (arról más tehet, aki nem a posztoló). Arról viszont igen, hogy ők sem.

Jimbo75 2014.02.14. 09:41:55

@kakukk11: Neked sincs sok eszed, ha olvastál volna mielőtt írtál volna, akkor talán nem égsz be ennyire....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.14. 10:38:26

Csőtörés kezelése mennyi idő?
Homár post kirakása? 4 nap? :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.14. 10:38:29

A mai kommentek holnap kerülnek megjelenítésre.

Panelproli 2014.02.14. 10:47:30

Az hótziher, ha nekem bármiféle bajom lesz mondjuk egy szolgáltatóval, netán vásárlás során át akarnak baszarintani, inkább leülök egy sarokba és azt fogom mormolni, amit a Sóska..vagyis Szócska. Minden fasza, minden fasza, minden fasza...
Hogy ide leírjak akár egyetlen mondatot is, az kizárt.
Nem szeretnék olyan bölcs és tudós elmék környezetében az amúgy is fogyasztóvédelmileg megtépázott büszkeségem romjain még egy-két-há- pofont kapni néhány kommentelőtől.
Hogy miért?
Mert vannak akik azt gondolják, tudni vélik, sőt meggyőződésük, hogy egy szülő, akinek a gyermeke éppen szanaszéjjel törte a csuklóját, nekiáll okostelefonos nyomkodással kinyomozni ki az ügyeletes.
Nem az a legegyszerűbb, hogy pánikszerűen a legközelebbi, vagy pedig a számára legelérhetőbb rendelőt felkeresi?!
De!
Igaz, ott a más baja és fájdalma iránt fásultságban érzéketlen személyzet már csak azt kérdezi mifasztakarezitt? Szóval onnan elküldték a Merényibe (pedig az ottani orvos nem pánikolt, tehát bírt volna okos-buta telefonozni, kit hova kell küldeni)
Kérdésként azért felmerülhet, hogy ha az orvos nem tudta hova kell a beteget irányítani, akkor a betegnek miért kéne ezt tudnia?!
Ott tartunk, hogy a szülő elhiszi, neki a Merényibe kell mennie.
Tehát itt már nem a posztoló a tájékozatlan.
Merényiből Heim Pálba küldik a posztolót-na persze, van aki azt gondolja, ha itt most átmenne streetfighterbe és szétverné a doki buráját, akkor biztosan kinyalnák a seggét-
Heim Pálban vagy tudták, vagy azért mert már nem volt más alternatíva, az Országos Traumatológiai intézetbe küldték.
Végülis happy end.
Én meg izgulok, hogy ne járjak nagyon rosszul fogyasztóvédelmileg, mert úgysem írhatom le.
Mert van egy két Homár, aki azt hiszi attól lesz okos, hogy másokat lehülyéz.
De a jó oldalát nézve, ez azért hasznos, mert éberen figyelek, nehogy átbasszanak vásárlás, hotelozás, kuponozás, szolgáltatói ügyintézés, stb...során.
Köszönöm nektek okosok.

Atörökk 2014.02.14. 10:50:06

Jó reggelt, nyomurultak! Már' megen itt cseteltek a munka frontyán való harcolás helyett!!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.14. 11:00:01

@atörökk:
Hát azér az barockos túlzás, hogy csetelés folyna.
Némi észosztás van ugyan, de amúgy síri csönd honol.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.14. 11:04:06

@Panelproli:

jelen pillanatban jobban jár az ember ha az állatorvoshoz megy kéztöréssel, azt ponnolyan jól el tudja látni ő is, hanemjobban.

Taxomükke (UK) 2014.02.14. 11:08:37

@gabors: Hej, te bunkócska, te dráááááááága...

Atörökk 2014.02.14. 11:15:17

@sugargiraffusplumps.:
Külömbe' is, ne korcsolyázzon a gyerek részegen, akkor nem töri össze magát!4!!

Atörökk 2014.02.14. 11:16:24

@sugargiraffusplumps.:
Külömbe' is, ne korcsolyázzon a gyerek részegen, akkor nem töri össze magát!4!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.14. 11:34:54

@atörökk: ehhhe, én úgy törtem el a karom egyszer, hogy nem csináltam semmit. a medical marvel :D :D

Atörökk 2014.02.14. 11:59:28

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Ez a rendezvény hol lesz?

@sugargiraffusplumps.:
Énsíelés közben, színes józanul. Nem voltam büszke magamra :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.14. 12:03:07

@atörökk: "@sugargiraffusplumps.:
Énsíelés közben, színes józanul. Nem voltam büszke magamra :) "

Ágyban fekve álmomban a lábujjamat.

Nyertem-e?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.14. 12:07:58

@atpijkamo: nyertél! nyereményed egy félórás, puha párnák általi bökdösés :D

ahanem01 2014.04.16. 13:00:39

Szerintem senki nem sírjon. Április 6-án lehetett volna változtatni. 95% a változás ellen szavazott. Tessék, most lehet élvezni.
süti beállítások módosítása