Tékozló Homár

Túlakciózta magát az Ulpius Ház

2014.02.19. 15:37 | jackyll | 201 komment

ulpius_haz.pngVittore nem egészen érti, hogy minek reklámozzák tobábbra is ezt az akciót, amikor már kiderítették, hogy nem tudják, mikor teljesítik a megrendeléseket, mert "nem számítottak ekkora érdeklődésre":

Az Ulpus-ház február 1-én kijött egy olyan akcióval, hogy 10 könyvet lehet tőlük rendelni, és csak 1 árát kell kifizetni, a legdrágábbat. Bár eddig nem az Ulpius-ház könyveit vettük, de úgy gondoltuk, hogy 10 könyvet megéri 3000-4000 forintért megvenni, így meg is rendeltünk 2x10 könyvet február 2-án, este 7 órakor.

Már a megrendelés is vicces volt, ugyanis nem ám egy űrlap volt beillesztve a honlapjukon, neadjisten egy bevásárlókosár, mint más webshopokban, hanem a joljartam@ulpiushaz.hu címre kellett egy levelet küldeni, melyben leírtuk a könyvek címét és a szállítási címet.

Ma, február 18-án még nem érkeztek meg a könyvek, a Facebookon panaszkodnak az emberek, a kiadó meg csak annyit tud mondani, hogy nem számítottak ekkora érdeklődésre és csak akkor igazolják vissza a rendelést, ha már a futárnak átadták a könyvet.

Extra vásárlóbarát hozzáállás az is, hogy a központi ügyfélszolgálati számuk egyfolytában foglalt, talán félretették, végül is nem azért van ügyfélszolgálat, hogy elérhető legyen.

Engem a "leszarjuk a vásárlót" hozzáállás mellett az zavar a leginkább, hogy az egyik legnagyobb magyar kiadóról van szó, ők jönnek elő ilyen elbaltázott marketing akcióval, illetve emailes rendelésfeldolgozással.

Ja és a végére egy extra csattanó: azért ezt az 1-10 akciójukat továbbra is nagy elánnal reklámozzák és a gyökerek 2 hét saját maguk szopatása után, továbbra is emailben várják a rendeléseket.

A Facebookos reakciók alapján úgy tűnik, a héten érkeztek/nek meg a február 1.-jén leadott rendelések, a többiek pedig talán majd valamikor utána.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CBF 2014.02.19. 15:40:47

Ezt valaki nem gondolta át rendesen és kész a baj...

Atörökk 2014.02.19. 15:57:35

Az Ulpius ház kínálatát ismerve egy ilyen akció a hülyének is megéri, nem még posztolónak!

igazságos 2014.02.19. 15:59:11

@atörökk: ammá biztos, pláne hogy kuponnal is lehetett fizetni.

És még Szepesi Niki-s könyv is benne volt. :P

@AtiSnatch: te már lemaradtál róla, a készlet erejéig!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.19. 15:59:36

na, ebbül is láccik, hogy sok ember hiába olvas ún. könyveket ipari mennyiségben, attól nem az esze szaporodik.

megrendelted, szóltak, hogy késik mer a sok szarrágó mind rábukott, majd odaér ha megbírkóztak a csomagolással. várjál szépen nyugottan a pitsádon.

AtiSnatch 2014.02.19. 16:00:02

illetve mégse, könyvről volt szó és ahogy nézem ebben a listában nincs egy se...

igazságos 2014.02.19. 16:04:51

Egyébként a könyv kínálatát látva túl szép volt hogy igaz legyen, és nem kell bedőlni az ilyennek.

Az igazi fanok elmentek az első napon még januárban asszem, és jól bevásároltak, a boltos készletekből.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.19. 16:08:10

"A 10 könyvet az Ulpius-ház által előre meghatározott listából lehet kiválasztani"

:))

Milyen lista?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.19. 16:10:36

jónapot, kilenc kiló könyvet szeretnék! 10 lett, maradhat? neeem, inkább tépje le annak a lexikonnak a borítóját, úgyse fér be a polcra. esetleg daráljam le őket a kedves vevőnek? így tárolhatja majd nejlonzacskóban is a padláson, nem kell a polcot elcsúfítania velük.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.19. 16:13:01

@atpijkamo:

Árpa Attila Holtomiglan 3499
Csabai Márk Egy csibész naplója 3499
Felméri, Péter A három ufó 3499
Feuchtwanger, Lion Jud Süss 3999
Gounelle, Laurent A férfi, aki boldog akart lenni 3499
Harris, Charlaine Inni és élni hagyni - True Blood 1. 2999
Holt, Anne 1222-Ulpius 3499
Inczédy Tamás Nemlétező szavak enciklopédiája 2499
izomtibi Magilla bekombinál 3499
Kiss Ádám–Benk Dénes Kiss Kiss Benk Benk 3499
Kovács András Péter Médialom - Multigáz 2. 3499
Márkus András A kolozsvári orgia (versek)-ÜKH 2999
Méhes György Szikra Ferkó 2980
Méhes György Egyetlenem 2999
Örsi István A Tenkes kapitánya 2999
Pallavicini Zita Egy őrült őrgrófnő naplója 3499
Réz, András Köldök 3499
Szepesi Nikolett Én, a szexmániás 3999
Tóth Szabolcs Nem semmi 3499
Verebes István Ornél 2999
Ziegesar, Cecily von Menthetetlen széthullunk Gossip (Bad) girl 8. 3499
Zima Szabolcs A makedón összeesküvés 3499

egyben gratulálni szeretnék az összes megrendelőnek a kitűnő választáshoz. monnyuk lehet, hogy ez így olcsóbb mint a tüzifa, tuggyaarossebb.

Taxomükke (UK) 2014.02.19. 16:16:09

Ez egy köcsög vállalkozás.
Egy barátom fordított nekik egy könyvet, a fordítás díját végül csak hatalmas késéssel, ügyvédi felszólításra voltak hajlandóak kifizetni.
Undorító banda.

Atörökk 2014.02.19. 16:18:03

@sugargiraffusplumps.:
Az a könyv ponnjólesz, a zasztal egyik lába rövidebb!

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.02.19. 16:20:00

Nekem kellene fizetniük, hogy ebből a listából bármit elolvassak (na jó, izomtibi, Réz András kivétel).

igi1 2014.02.19. 16:20:59

@sugargiraffusplumps.: na ja, ezt a listát látva az élettől is elment a kedvem. :P

Teljesen ledöbbentem, hogy ilyen könyveket még rá akarnak tukmálni az amúgy is vv-t néző, birka népre.

Van benne még egy-két durva könyv. Nem is értem, ez az akció már vagy két hónapja tart, de már az akció elején se volt nagyon könyv, a boltos vásárlásnál. Mert ugye ez úgy szólt, hogy el kéne menni a boltba, és ott válogatni, ám boltonként eltérő a kínálat, mert postai úton megrendelés sorrend van.

@Taxomükke: én ezeket a névátírásokat nem értettem sosem a fordításnál. Pl. Myst = Füst lett vagy mi

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.19. 16:21:27

@atpijkamo: nemtom, de házibulira ajánlanám a szepesi nikit a kolozsvári orgiával és a három ufóval!

@atörökk: mindig akartam magamnak ilyen pisztolytartó könyvet, tudod aminek ki van vájva a bele pisztolformátumra, arra is jó lenne!

igi1 2014.02.19. 16:22:42

@atpijkamo: ez benne a lényeg. :D

Most mondd meg, nem hatalmas biznyic?

Látod, még mindig meg vannak őrülve ettől a sárga színtől.

TÜZELŐNEK PEDIG IGENIS JÓK A KÖNYVEK, hol kapsz 3000-ért 10 könyvet? Tiszta haszon, jobb mintha fával fűtenél.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.19. 16:22:45

@igi1: te csak ne panaszkodj, a buzipornónál még ezek is jobbak :D :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.19. 16:25:49

Hehe, sokat akart a szarka... Gondolom ki van fizetve a reklám, és ciki lenne visszamondani? Vagy mi?
:D

igi1 2014.02.19. 16:25:51

@sugargiraffusplumps.: nem feltétlen, mindjárt ajánlok is egy buzipornós könyvet, ami még a listádat is űberelné, 600 ft-ért. :D

Egyébként kihagytál pár igényesebb könyvet, a buzis gyerek könyvét is.

igi1 2014.02.19. 16:27:36

Ja, Barbibébi is vót ám!!!! Lakatos Levente fan-ok is tolongtak az akcióban. Ez már egy rövidített lista.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.19. 16:28:11

@igi1: ez nagyon kedves tőled, de én most éppen nem érek rá buzipornót olvasni.:D

igi1 2014.02.19. 16:29:28

@sugargiraffusplumps.: gyanús vagy ám nekem. A vv-s Dávidka is hiába próbálta tagadni, hogy de ő vv Izáért ment be a villába. :D

igi1 2014.02.19. 16:30:58

@sugargiraffusplumps.: ha a listát már átböngészted, bezony érdekel a dolog. :P

mer mindenki arra ér rá, amire akar, pl. 1 könyvért 10 könyvet kapni, és melyik ember az, aki nem böngészné át ilyenkor, hogy mi van a kínálatban, érted

szóval értelmetlen a tagadás

Atörökk 2014.02.19. 16:31:01

@sugargiraffusplumps.:
Hát azt nem ezekből a könyvekbűl kéne csinálni, ezek bármelyike pisztoly nélkül is halálos fegyver!

igi1 2014.02.19. 16:33:53

Gondoljatok bele, hogy igenis vannak, akik már vettek a kínálatból. :P

Csak irigykedtek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.19. 16:35:35

@igi1: ha elkezdenélek kergetni, nem komolyból kezdenél el sikoltozni, tehát nem gondolnád, hogy a Kékfénybe benne lesz az majd, hanem ilyen gyermekként sikoltoznál, mert élveznéd a borzongást, amit a gonosz közeledése jelent. Egyvalami miatt jó vagy: beba-rúgva a nagybetűket el tudom olvasni, valamennyireértelmezni is, a fullkapitálistól eltérő sorokat azonban nem. A write only mód még működik.

Mindenki őszinte? Lássuk.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.19. 16:36:22

@igi1: logikád brilliáns és átragyog a homár sötét felhőin is!

Ádám 2014.02.19. 16:36:50

@igi1: 'hát megjöttél?

elháltad e é a násztot?

Ádám 2014.02.19. 16:38:13

a barom szemrebbenés nélkül kiolvasná mind az 5000-et!

AtiSnatch 2014.02.19. 16:47:10

@Ádám: már mondtam, nincs annyi kifestő! :)

@atörökk: :D

@igi1: innen küldöm szívélyes gratulációm számukra!

Barátnőm szokta mondani, hogy vegyünk könyveket, mert a ebookot nem lehet feltenni a falra. Na ezeket még arra a célra se lehet felhasználni, ugyanis hozzám járnak emberek vendégségbe :D akik meg már vettek ilyeneket, azok a pincében olvassák minden kis zajra felriadva...

Ádám 2014.02.19. 16:51:09

@AtiSnatch: mondtad, mondtad!? mikor, kinek? na ez az....

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.19. 16:51:27

@AtiSnatch: A páromat nem lehet rávenni ekönyv olvasásra. Kényemetlen tartani, nehéz olvasni, meg nincs papírszaga.

Atörökk 2014.02.19. 16:51:39

@atpijkamo:
Nem kirekesztő, elfoglalt!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.19. 16:58:18

@atörökk: @atpijkamo: olvasnám én szívesen, nem is vágyok másra ( a vévébulák nézésén kívül, áfkorz) de annál a résznél, ahol hatan vannak egy lyukban mindig a kisvakond kalandjai jutna eszembe be oszt még elröhögném ezt a komoly témát. az meg mégse lenne illendő, hátnem?

AtiSnatch 2014.02.19. 17:04:11

@Ádám: többek közt neki is :)

@atpijkamo: " Kényemetlen tartani, nehéz olvasni"
ez nálam inkább fordítva van. vegyél neki könyvtár illatú wunderbaumot :DD

igi1 2014.02.19. 17:04:17

@sugargiraffusplumps.: néha tényleg jól lehet szórakozni a buzipornón. :P

nem is azér olvasod, mer jobban belegondolsz :P

@AtiSnatch: te se ismered a rendszert, a könyveket a wc-n ülve kell olvasni, kérdezd csak a törököt.

igi1 2014.02.19. 17:07:37

Úgy látom, megint okítanom kell a társaságot a könyvolvasás hogyanjáról és mikéntjéről. :P

Látom, még ezt se tudjátok rendesen csinálni, és csak fikáztok.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.19. 17:09:24

@AtiSnatch: :)) Könyvek között nőtt fel. Nem fog már átszokni.

@igi1: "még ezt se tudjátok rendesen csinálni"

:))

AtiSnatch 2014.02.19. 17:09:54

@igi1: mé, gondolod az ebookot nem tom olvasni a wcn? még a kádban is ,csak megsúgom :)

igi1 2014.02.19. 17:10:57

@AtiSnatch: persze, UTÓLAG mindenki azt mond, amit akar. :P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.19. 17:11:11

@igi1: előszedtem a jegyzetfüzetemet és a kihegyezett ceruzámat is! nem szeretnék kifelejteni semmit az előadásodból, ezért még a vévéizékét is kikaccsoltam most a tévébe, a buzipornót meg becsuktam. hallgatlak!!! de lécci nagyon lassan mondjad mert nemtok gyorsan jegyzetelni
:(

igi1 2014.02.19. 17:13:12

@sugargiraffusplumps.: az megvan, hogy van egy pasi meg egy nő és beszáll harmadiknak még egy pasi?

Aki Szepesi Nikit szereti, rossz ember nem lehet.

Könyvet olvasni meg csak úgy, mintha pornót néznél.

Ádám 2014.02.19. 17:16:02

@igi1: pont jó ez a könyv théma......

te már kezdesz olyan ""okos"" lenni, mint a barom!:)

Manyecska 2014.02.19. 17:16:44

Oszt dedikált buzipornò köll-e?

igi1 2014.02.19. 17:18:00

@Ádám: hiába próbálkozom, tudom, hogy sose fogok ott tartani, mint a nagy példaképetek, na. De azért igyekszem, bár így meg nem lesz férjem, ha sokat olvasok, érted.

Manyecs beszélhetne erről, na.

AtiSnatch 2014.02.19. 17:21:24

@igi1: ebből azt akarod kihozni, hogy manyecs műveletlen mert volt egy raklap férje? :D

@Ádám:
lassan súrolja, de még nem fotoszintetizál :D

Ádám 2014.02.19. 17:21:36

NA, még attól mentsen meg a sebész!!!:)

igi1 2014.02.19. 17:22:08

@Ádám: éreztem én, hogy erre a témára vissza kell jöjjek :P

Aureliano Buendía 2014.02.19. 17:22:25

Szarrágó poszternek az a baja, hogy a többi szarrágó is rámozdult a zakcióra. Olvasni akar, de azt már nem érti meg, hogy mit jelent a „készlet erejéig”.

Manyecska 2014.02.19. 17:22:39

@igi1: én most dedikàltok nem érek rá xd aztàn meg főzni fogok

Ádám 2014.02.19. 17:22:47

@AtiSnatch: de már lehet, hogy gombák teremnek a mejjjei alatt.......:)

igi1 2014.02.19. 17:23:09

@AtiSnatch: héé, én arra kívántam célozni, hogy sose lesz pasim, ha mindig a könyveket bújom, és az élő buzipornóból jobban meg lehet tanulni, hogy kell RENDESEN kielégíteni egy férfit.

Ojjan trükköket tudok, meg kézmozgatásokat hogy csak na, viszont élőben nem tudom kipróbálni. :(

Manyecska 2014.02.19. 17:23:53

@AtiSnatch: egy volt xdddd jeezus elég is volt xd

Ádám 2014.02.19. 17:24:19

@uraaam: ne hőzöngj itt, menj kievbe.....

igi1 2014.02.19. 17:24:56

@Szőkenő Szarvas: ilyenkor? Este 6 óra, főzzél holnap. persze, ha már rád terelődik a téma, mindig lelépsz a kínos kérdések özöne elől

@AtiSnatch: egyébként meg lehet egy raklap is, ha férj, érted.

Manyecska 2014.02.19. 17:26:03

@igi1: jah a korai magömlés telleg megelőzhető xdddd folytassatok csak dddd

Aureliano Buendía 2014.02.19. 17:26:38

@Ádám: ja, te írtad a posztot? Elnézést:)

igi1 2014.02.19. 17:27:11

@Szőkenő Szarvas: látod hová fajulnak itt a dolgok, ha megjelenek? hiányoztam mi? :P

AtiSnatch 2014.02.19. 17:29:38

@uraaam: ilyen akciót atörökk is hirdethetne csak pálinkából, nem? :D

Manyecska 2014.02.19. 17:30:01

@igi1: derelyét csak gyfagyasztott...nem szoktam....hatha finom....akkkora hamburgereket vettünk kb négyszer akkora mint a mekis....450.ft...:-):-)

Ádám 2014.02.19. 17:30:01

@uraaam: :) ha már rájöttél! idegesít, hogy soha nem érem utol a barom meséit pl. a könyvek számával kapcsolatban, SEM!:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.19. 17:41:34

@igi1: "éreztem én, hogy erre a témára vissza kell jöjjek"

:))

Aureliano Buendía 2014.02.19. 17:42:15

@AtiSnatch: jah, és azt az egyet is ő fizetné:D

Aureliano Buendía 2014.02.19. 17:44:15

@Ádám: és ezért akarsz venni fél méter könyvet?:) Biztos jól mutat, ha valakinek sok könyve van. A műveltség érzetét keltheti a felszínes szemlélőnek. Csak aztán kiderül, hogy a legnagyobb jóindulattal sem lehet azokat könyvnek nevezni.

Szerintem a poszternél is ez lehet a helyzet:)

AtiSnatch 2014.02.19. 17:49:30

@uraaam: hát az természetes :D

Manyecska 2014.02.19. 17:49:30

@helianthus: egyszer kellett volna megdugni tisztességesen nem rinyálna ddddd

helianthus 2014.02.19. 17:54:29

@sugargiraffusplumps.: szexkönyvíró? Ő van a képen? Nem vagyok képben. :)
@Szőkenő Szarvas: a Szepesiniki rinyál? :O

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.19. 17:56:46

@helianthus: vászkánál érdeklődjél a részletekről, ő kivesézte a hölgyikét, persze csak természettudományos érdeklődéstől vezérelve. :D

AtiSnatch 2014.02.19. 18:01:28

@helianthus: hol vótálaz elmúlt évben? víz alatt acskóban? :D

igi1 2014.02.19. 18:02:32

@helianthus: nem vagy olvasott, nem vagy trendi :(

igi1 2014.02.19. 18:04:10

@AtiSnatch: a törököt hajkurászta feleslegesen, nem csoda, hogy másra nem jutott ideje.

helianthus 2014.02.19. 18:13:22

@sugargiraffusplumps.: oké. :*
@AtiSnatch: kitavaszodott. Megyek állandóan. Sok a dolog. :)

helianthus 2014.02.19. 18:16:34

@igi1: azt tudtam, hogy untrendi vagyok, de hogy olvasott se. Nocsak.
Sírok egy sort, ahol senki se lát.

igi1 2014.02.19. 18:17:44

@helianthus: no, hát nem lehet mindenki olyan művelt, mint a hagyma, ez tény, szóval még van remény. :)

helianthus 2014.02.19. 18:22:23

@igi1: személy szerint nem is óhajtok olyan művelt lenni. :/

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.19. 18:51:51

tényleg ez a kínálat?
És ebből sikerült 10 könyvet rendelni???????????????
hát, gratula.
éreztem én már hogy bajok vannak az ízlésemmel a könyvek terén.

helianthus 2014.02.19. 19:03:33

@Nattramn: hát eljöttél. Hiányoztam.

igi1 2014.02.19. 19:06:53

@batgirl: én a hatást bírom, amikor azt látod, hogy egy könyvért tíz darabot kapsz, és utána mindenáron, rohadtgyorsan igyekszel megnyitni a listát.

Aztán szép lassan elkezded böngészni.

Lassan.

Nagyon lassan.

Még lassabban.

És utána kidobod a taccsot a röhögéstől. :P

Anomalocaris (törölt) 2014.02.19. 19:07:17

@AtiSnatch: Mi történik a Netflix-vezérlőben, amikor élesedik a Hpuse of Cards új évada?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.19. 19:20:52

@igi1: hát, valahogy így. Ezeket a könyveket nem veszi senki, gondolták, hogy egy 100-sért elszórják.
idióta banda.

igi1 2014.02.19. 19:23:42

@batgirl: inkább az a megdöbbentő, hogy ezekre a könyvekre költöttek, és páran meg is vették.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.19. 19:27:30

@sugargiraffusplumps.: :)) Olvasom, olvasom, mérsékelten vicces. Aztán meglátom alul az emblémát: "megvető kiadó". Hát ezen szétröhögtem magam.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.19. 19:29:16

@Nattramn: "Bújkálj el az Ulpus-házban."

Nem Ulpus-ház, hanem Ulpuis... Ulipus... Upil... eh...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.19. 19:33:28

@Ádám: szeretem a krókuszt. Egy szép korszakot idéz.

Ádám 2014.02.19. 19:34:17

@atpijkamo: A csöcsös észre sem veszi!:)

Az asszony már áskálódik....!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.19. 19:35:21

Ma gyerekrácsot szereltem az előszoba és a konyha közé. A kutyák teljesen megsértődtek, az egyik macska meg közölte, hogy így nem jó neki, és inkább kinn alszik az esőben.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.19. 19:35:50

@batgirl: "szeretem a krókuszt"

Azért vigyázz vele, nagyon veszélyes! Évente kevesebb ember hal meg cápatámadásban, mint ahányat krókuszdió üt agyon.

igi1 2014.02.19. 19:36:03

@Ádám: dehogynem vettem észre, csak amire nem akarok, nem reagálok ám.

:P

AtiSnatch 2014.02.19. 19:38:09

és csodálkozik, hogy még szűz...

Ádám 2014.02.19. 19:38:54

@batgirl: Csak nem? azért tűntél el....?:):D (gyerekrács):)

helianthus 2014.02.19. 19:39:46

@Nattramn: Palacsintaváros blokk jó lesz?
@batgirl: :D rosszabbak, mint egy gyerek. Nekem van egy kiskandúrom, nincs egy éves. Megpocsékolta a szomszéd cicát párszor, most ájultan alszik.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.19. 19:44:47

@helianthus: nálam csak kislánycicák, meg kutyák vannak, és mind ivartalanítva.

@Ádám: ez nem volt titok, csak szerintem te átsiklottál rajta.

@atpijkamo: mármint én????????????????:)

Ádám 2014.02.19. 19:47:39

@atpijkamo: DE!

minálunk, itt olyan fejlett a kert, hogy a kókuszfák alatt nyílik a krókusz, mindkettő októbertől-márciusig!

helianthus 2014.02.19. 19:47:42

@atpijkamo: pedig nem én találtam ki. :)
@batgirl: két kandúrcica egy fiúkutya. Többiek jányok, mind ivartalanítva.
Kutyaajtót kell szerelni a gyerekrácsra. :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.19. 19:49:23

@helianthus: A gugli adott 42 találatot. Hát nem olyan elterjedt. Nekem nagyon teccik.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.19. 19:51:22

@helianthus: eszembe sincs! Pont azért szereltem fel a rácsot, hogy csak az előszobába koszoljanak. Meg kellene már fürdetnem őket, mert iszonyú büdösek. Ha beakarom hívni valamelyiket a fürdőszobába, egyből pánik rohamuk lesz:)
A nagyobbik kutya, meg kb 35 kilo, nem könnyű beemelni a kádba, főleg ahogy tiltakozik.

Ádám 2014.02.19. 19:52:21

nbatgirl.blog.hu 2014.02.19. 19:44:47

@Ádám: ez nem volt titok, csak szerintem te átsiklottál rajta.

Két felnőtt fiú után egy lány? vagy a harmadik is fiú?

megamenn 2014.02.19. 19:53:40

lehet,hogy csak én nem tok olvasnyi, de ebben sesencsen olyan, hogy pina?

Ádám 2014.02.19. 19:55:44

@megamen: hogy a fenébe ne lenne! olvass a sorok között!!!:)

igi1 2014.02.19. 20:03:11

@megamen: ott van, hogy szepesi niki bazz vegyél már fel szemüveget!!!!

Manyecska 2014.02.19. 20:06:22

@uraaam: en ájultan heverek a zàgyban

Aureliano Buendía 2014.02.19. 20:15:15

@megamen: mer nem olvasol figyelmesen:

„ulPIus-ház február 1-én kijött egy olyaN Akcióval”

„Panaszkodnak az emberek, a kIadó meg csak annyit tud moNdAni”

helianthus 2014.02.19. 20:21:48

@Nattramn: Egerben. Hatalmas palacsinták teremnek ott. És akvárium is van halakkal és egy rákkal.
@batgirl: csak vicc volt. A kutyák szeretik a vizet. Vagy mégsem? :)

Anomalocaris (törölt) 2014.02.19. 20:32:16

@helianthus: Szardinellákkal? És pisztáciafák is nőnek ott?

Aureliano Buendía 2014.02.19. 20:41:37

@helianthus: ez ott a Dobó tér környékén?

helianthus 2014.02.19. 21:00:19

@Nattramn: pisztácia nincs. Nutellás pali van.
HABBAL.
@uraaam: Inkább Kisdobó tér. A vár alatt jobbra.

Aureliano Buendía 2014.02.19. 21:02:56

@helianthus: valamikor két éve voltunk. Valami pincébe kell lemenni, és a vár alatti belvárosibb jellegű részen van asszem. És bazinagy palacsintákat adnak. Valamiért az rémlik, hogy mekszikói hacukában voltak, de ez nem biztos.

helianthus 2014.02.19. 21:22:23

@uraaam: a mexicói hacukát leszámítva stimmel. :D

Aureliano Buendía 2014.02.19. 21:24:45

@helianthus: lehet, hogy keverem a hacukát. De szerintem Egerben csak egy helyen adnak gecinagy palacsintát:)

helianthus 2014.02.19. 21:44:30

@uraaam: én se tudok többről.
@Nattramn: tetszik?

Anomalocaris (törölt) 2014.02.19. 21:50:34

@helianthus: Ez nem tűnik édesnek! Így nem rossz!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.19. 23:00:50

@megamen:
Má hogyne vóna!
Olvass figyelmessen!44%!

zdanee 2014.02.19. 23:10:20

Szóval a kedves poszt toló 90%-os kedvezményt akar, de várni kell rá. Még nem adta oda a pénzét a könyvkiadónak, tehát nincs megkárosítva. Jól értem? És most fel van háborodva? 90%-os akciónál? Nóóórmális? Amúgy a listát átolvasva nem értem, hogy talált magának 20 könyvet...

Atörökk 2014.02.20. 00:40:25

Nohát. Haj voltam kurászva? Annyira jó, hogy van egy igink, aki mindent tud. Mégpedig olyan jól, mint Hagyma!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.20. 00:43:12

@atörökk:
A hagyma kisbetűvel kezdődik, és rvid az i.
Viszont a mondatvégi szóköz mindig nagybetű!

igi1 2014.02.20. 00:47:12

@atörökk: mondja ezt az akinek beleken jár az esze.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 00:54:31

@atörökk: en sosem mondtam, hogy mindent tudok
csak majdnem
de amugy nem is a targyi tudasanyagom magas, hanem az intelligenciam es muveltsegem
hagyma kisbetu
nahat
@igi1: hurkat tolt?

ptspts 2014.02.20. 01:26:30

Néha van jó e-book akció (pl. blog.humblebundle.com/post/33237485887/introducing-the-humble-ebook-bundle), és mivel e-, nincs gond a szállítással. A vásárló dönti el, mennyit fizet, és hogy hány százalékot kapjon a szerző. Ez már a Kánaán!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.20. 06:45:35

@hagyma: "nem is a targyi tudasanyagom magas, hanem az intelligenciam es muveltsegem"
Epic?

AtiSnatch 2014.02.20. 07:28:03

@ColT: "Epic?" így mondják az idiótát amerikásul?

AtiSnatch 2014.02.20. 08:26:59

@ColT: csak mi éltük túl a hülyeinváziót?

helianthus 2014.02.20. 08:31:36

Jó reggelit!
Milyen nap van? :O

AtiSnatch 2014.02.20. 08:34:25

@helianthus: én csütörtököt mondok... :) egyébként kispéntek :)

helianthus 2014.02.20. 08:39:43

@AtiSnatch: csütörtököt mondtál? Szegényke.
:D
Hülyeinvázió volt? Lemaradtam. Nélkülem tartották meg.

helianthus 2014.02.20. 08:51:24

@ColT: de, de! Mindent duddni akarok!!!44!!

AtiSnatch 2014.02.20. 09:09:32

@helianthus: én is mindent dugni akarok, ki érti ezt...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.20. 09:18:18

@AtiSnatch: A Törökk alszik, ezért helyette szólok: - A nőket kéccer.

helianthus 2014.02.20. 09:20:34

@AtiSnatch: talán a pszichomókusod érti. Kérdjed meg tőle.
@agresszív kismalac: gondolod, hogy tudsz olyan gyorsan futni? :D
Fuss malac, fuss!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.20. 09:20:55

@atpijkamo: Ennek semmi értelme. Kéccer kimaracc a dobásból.

icipici lencsilány 2014.02.20. 09:23:41

@helianthus: Hehe, álruhát vettem fel.
...izé ...lehet, hogy rossz ötlet volt.
*elszalad*

Atörökk 2014.02.20. 09:27:25

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Ezen blogbejegyzésben utoljára reagálok rád központozás nélkül!!!

helianthus 2014.02.20. 09:29:48

@atpijkamo: alszik? Ugye vetakargattad rendesen Papi?
@icipici lencsilány: :D lökött vagy.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.20. 09:31:12

@helianthus: Késő, felébresztettétek a nagy zajongással.

@atörökk: Rövidítés szint alatti. ... Ööö... mindegy.

helianthus 2014.02.20. 09:31:26

@százharminc kilós, körszakállas ember: nem jó! Most előlem kell szaladnod.
A körszakáll a gyengèm.
*kuncog*

helianthus 2014.02.20. 09:33:05

@atörökk: az általa közölt tényekkel tudsz valamit kezdeni?
@atpijkamo: hát fel.

Atörökk 2014.02.20. 09:34:10

@ColT:
Igen, én is majdnem leköptem a monitort :D

@helianthus:
Első kispéntek a héten ;)

AtiSnatch 2014.02.20. 09:34:22

na, aki bújt aki nem, hetyeg!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.20. 09:34:42

@százharminc kilós, körszakállas ember: Rumcájsz vasággyal is csak hatvan kiló. ... Bár az régen volt, azóta meghízhatott.

Atörökk 2014.02.20. 09:38:26

@atpijkamo:
Te csak trollkodsz, én arccal vállalom a nickemet!

@helianthus:
Persze. Hazugságokon alapulnak.

Atörökk 2014.02.20. 09:45:31

@helianthus:
Holnap nagy péntek lesz ;)

AtiSnatch 2014.02.20. 09:49:34

@atörökk: Ez tény ! Tudsz vele mit kezdeni ?

Atörökk 2014.02.20. 09:55:51

@AtiSnatch:
Kis kérdőjellel nem kezdünk mondatot!

helianthus 2014.02.20. 10:05:15

@atörökk: ja. Már akinek.
@AtiSnatch: fordítva nagyobb kihívás. :D

AtiSnatch 2014.02.20. 10:07:43

@atörökk: Ki a kicsit nem becsüli !

@helianthus: ! ccuzah avsof ? ennek így semmi értelme :)

helianthus 2014.02.20. 10:35:16

@AtiSnatch: :D de legalàbb mókás.
Mókás nagybetű!

helianthus 2014.02.20. 11:43:00

@atörökk: álmomban új posztról álmodtam és játszottam magam....őő...egymással.

AtiSnatch 2014.02.20. 11:48:46

@atörökk: @helianthus: ez a poszt már túl van akciózva! el is megyek ebédelni... :)

Atörökk 2014.02.20. 11:50:58

@helianthus:
Erről a játékról mesélnél? ;)

@AtiSnatch:
Ok. El ne felejts közben olvasni valamit :D

AtiSnatch 2014.02.20. 11:51:53

@atörökk: az elátkozott part van terítéken meg egy kis kínai :D

igi1 2014.02.20. 12:01:36

@helianthus: és még Szepesi Nikit se ismerted.

helianthus 2014.02.20. 15:32:47

@AtiSnatch: igen. Ma ünneplem a nevemnek napját.
@atörökk: nem lehet. Nincs 18-as karika billentyűzetem. :D
@igi1: ismertem? Ez miért lett múlt idő? Határozottan kijelentem, hogy még most sem ismerem és gyanús, hogy holnap senem fogom.
süti beállítások módosítása