Tékozló Homár

A Római-part farkasai III.: Teraszháború

2014.03.24. 11:51 | jackyll | 93 komment

Nem elég, hogy a korábban ismertetett módszerekkel mindenkit lehúznak, de eközben még területfoglalósat is játszanak a Római-part vendéglátóhelyei. Ha ugyanis a T. vendég rendelés után a másik helyen ül le, ott keletkezik a szemét, és be lehet gyűjteni a szomszéd poharait is.

Van ugye ez a három büfé egymás mellett (**** *****, ******* vs ***** *******), a teraszaik közvetlenül szomszédosak egymással. Kedves vendég sétál, nézelődik, válogat a büfék kínálataiból, majd gondol egyet és rendel. Baj akkor van, ha van képe válogatósnak lenni és innen is-onnan is szeretne fogyasztani.

Mert a helyzet az, hogyha például az italokat már kikérte a ***** *******ből (mert mondjuk van olyan finnyás hogy CocaColát szeretne, vagy bármilyen olyan terméket amit a konkurens üzlet nem tart) de a *******ben szeretne enni és helyet foglalni, akkor megeshet hogy rendelés előtt egyszerűen megkérik hogy fáradjon át oda, ahol vásárolt. Ja, hogy innen is szeretne fogyasztani? Akkor semmi baj, de előre szólnak hogy ha nem teszi, lépjen le.

A baj az, hogy onnantól kezdve a kutya sem foglalkozik azzal hogy az az asztal le legyen takarítva.. Órákon át. Ugyanis az alkalmazott asztalleszedők nem mehetnek át a másik üzlet teraszára a poharakért-tálcákért, mindenki csak a saját területével foglalkozhat. Ezt kiadja mindhárom üzletvezető a dolgozóknak.

A szép az, hogy míg a ***** ******* alkalmazottai leszedik a saját teraszukon az asztalokat, rendbe teszik és a szomszéd munkaeszközeit átviszik a szomszédba, hogy a vendégeknek legyen ülőhelyük, addíg a másik kettő otthagyja a szomszéd szemeteit a saját asztalain... (előfordul hogy mégis leszedik, de akkor a tálcák és a poharak soha nem kerülnek vissza a tulajdonosaihoz)

Ami azért jó nekik, mert
1. így a szomszédból elfogynak a munkaeszközök ezáltal például kóláspohárba kell a sört csapolni, ami ugye bosszantja a vendéget
2. A vendég nem tud leülni, át kell mennie a szomszédba az innen rendelt termékekkel is, ezaltal a saját vendégeiknek nem vagy alig jut hely
3. Hatalmasat spórolhatnak a szemétszállítással ha a vendégeik nem náluk ülnek le, a szemetüket a szomszéd szállíttatja el (vagy úsztatja le a Dunán)... -.-" (nem vicc..)
4. Míg a ***** ******* két-három asztal-leszedőt foglalkoztat, a többinek egy-egy is elég ahhoz hogy a (kizárólag) saját eszközeiket, szemetüket a saját asztalaikról letakarítsák

Ergo a saját vendégeikkel próbálják megtömni a konkurens üzlet (amúgy is zsúfolt) teraszát, aminek nincs más lehetősége, mint folyamatosan takarítani a területéről a ******* szemetét. Vagy legvégsőbb esetben megkérni a vendégeket hogy várjanak míg lesz szabad asztal....

Miért kell ez a bonyolult, egymást szívatás? A forgalom megoszlása miatt; a három büfé közül a ***** ******* a legforgalmasabb (kb.75%, míg a másik kettő osztozik a maradékon!!) ezért valahogyan vissza kell ütni nekik, hátráltatni kell őket, vagy legalábbis idegesíteni hogy az a vendégre is hasson. Ezúton gratulálok a ******* és a **** ***** tulajdonosainak (az üzletvezetők kivételesen nem ludasak; igyekeznek kezelni a helyzetet, "jókodni egymással") a szakmaszerető hozzáállásukért. Ahelyett hogy az ételek minöségén, a higiénián és az alkalmazottak modoran javítanának, szivatják a konkurenciát. Ki az, aki szívesen vásárolna náluk, amikor azt látni hogy magasról tojnak a vendégre?

A kedves vendégeknek pedig azt üzenem hogy próbáljanak egy büféből megrendelni minden terméket, ha nem akarnak tudtukon kívül a teraszháború eszközeivé válni.

Az előző részek tartalmából:

Így húznak le a Római-parton: Nem lehetetlen cég nélkül kocsmát nyitni, csak tudni kell, hol maradt tavalyi sör.

Így hekkelik a hekk árát: Mindenkit lehúznak még a savanyúsággal is.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2014.03.24. 11:55:18

csipkebokor vessző!

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.24. 11:57:38

államosítani kell nemzeti római part néven
vagy inkább nemzeti csíkszeredai part lenne megfelelő

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.24. 11:57:58

osztán, melyik az a személyiségzavaros, meghasonlott önélzetes fogyasztó, amelyiknek pont egy koszlott uccai kocsma retkes teraszán jut eszébe igényeskedni és a letakarítatlan asztal miatt nyavajogni? szerintem jó az nekik úgy ahogy van.

Zirowe 2014.03.24. 12:01:47

A sok csillagtól megszédültem..

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.24. 12:02:55

@sugargiraffusplumps.: úgyám!
ha én személyiségzavaros, meghasonlott önélzetes fogyasztó lennék, kifejezetten kérném hogy rakjanak még zsíros-olajos papírtálcát meg egy fél vödör csikket az asztalomra, csak a hangulat végett

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.03.24. 12:03:12

Hát lehet nem mindenki van így vele.. de ha én azt látom, hogy retkes a terasz, és tele van szeméttel, akkor nem is rendelek semmit. Szóval szerencsére szépen lassan de magukkal basznak ki mert a kutya sem fog náluk vásárolni. És akkor nem csak a konkurenciával basztak ki hanem magukkal is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.24. 12:13:50

@jacques shiraz: és ha közben letolt gatyával énekel arabul, akkor meg már művészet és a jutyúkon hülyére fogja keresni magát a produkcijóval.

Zirowe 2014.03.24. 12:16:38

@atpijkamo: attól a sok faszom *****-tól már azt se tudtam miről olvasok..

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 12:19:58

Ez komolyan, mint a Teszkó titkok. Ide is beépült a csávósrác?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 12:29:47

@atpijkamo: Hát megszédült.

@Zirowe: Jó konyakról. Azon van sok csillag. Meg a főtörzsőrmester vállapján. :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.24. 12:30:18

******* * ******, ******! **** **/*****' ******. *****: ** ********, ****** * ** ***** ****dba!

Konzum Kult Közélet Szex Gasztro Tech (törölt) 2014.03.24. 12:31:14

ezek a rómais cikkek qrvagagyik...
csupa olyan cucc, amit midnenki tud...
minek?

Atörökk 2014.03.24. 12:33:14

Szerintem posztolónak dobjunk össze egy fijatal lányra/fijúra. Eccer az életben legyen már 5 boldog perce.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.24. 12:34:56

ki kellene vezényelni a honvédséget hogy takarítsák le az asztalokat

fedőnév: Csillagosok, katonák

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.24. 12:36:21

@sugargiraffusplumps.: nem is rossz ötlet, megvizsgálom a kivitelezhetőségét :-)

Zirowe 2014.03.24. 12:43:45

@Tanácstalan: szerintem ha egyszer elkapom ezt a rendszerváltás előtti posztolót, akkor ő is sok csillagot fog látni. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 12:49:07

@Zirowe: Ugyan, ugyan. Csak az a baja, hogy kimarad a kaszából. :)

Faus to 2014.03.24. 12:49:42

@agresszív kismalac: ezt jól megmondtad! :-) Remélem a posztoló érti majd az utolsó szavadat is!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 12:51:18

@atörökk: Harminc másodperc alatt elmegy. A többi időben mit csinálnak? :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.24. 13:00:43

Lehetne valami poszt a csillagokrú mosmá!

Manyecska 2014.03.24. 13:02:49

@sugargiraffusplumps.: enyhe metaplasiám a cervixben.:P:D meg egy borsónyi polipom amit kiszedtek, felajánlom a tenger gyümölcseibe vmelyik büfének!!:PP most okádok mingyá folytatom.

Manyecska 2014.03.24. 13:08:29

Melyik a 75%-os? a rikácsolós középkorú klimaxos nő? annak télleg van egy modora..:(

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.24. 13:09:03

@atpijkamo: ha ez a mai nap utolsó posztja akkor várható néhányszáz ékezetek nélküli hozzászólás 50 csillagról :-D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.24. 13:12:12

@Szőkenő Szarvas: még a végén eltiltanak a házasságtöréstől is. hiába magyaráztam neked, hogy kempingsajtos zacskó nélkül ne dugjá fűvel-fával, ugyeugye. mosmeg járhacc negyedévente csekkolásra folytonfolyvást, vááá.

Manyecska 2014.03.24. 13:15:46

@sugargiraffusplumps.: ugggyan, kirámoltatom magam belülről és akkkoraztán HAJJJJRÁÁÁÁ..!:D:DDD
Az a baj hogy sürgősen szülnöm kell nehogy télleg ez bekövetkezzen:):)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 13:16:33

@Szőkenő Szarvas: Ez nem hangzik annyira jól. Mondjuk nem vagyok nunász, de ha a sparheltsárkányom mondaná, hát lefosnám a vádimat ijedtemben.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.24. 13:20:21

@jacques shiraz:
Naon jó kis poszt!!4

@sugargiraffusplumps.:
Az orvos válaszol rovatunkat olvasták.

Manyecska 2014.03.24. 13:21:29

@sugargiraffusplumps.: honnan tudod ezt a negyedévest, különben is:P????..:D másfél éve még teljesen rendbe volt a cervixem:P..:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.24. 13:23:52

@Tanácstalan:
Kéne egy apa is!
De csak egy.
Na, itt keresendő a hiba!44!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.24. 13:25:37

@Szőkenő Szarvas: nem lógtam el az anatómiaórákat annakidején, kérlexépen :D mehecc ritkábban is, csak az nem olyan hasznos a túlélés szempontyábul ha netán áttranszformálódnának nemkívánatos formációba. teccikérteni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.24. 13:27:34

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát most micsináljunk vele ha csak a 3,14nárul lehet vele tárgyalni? nekemnyóc :D

Manyecska 2014.03.24. 13:32:38

@dr. phil. Sün‼ ツ: Te is olyan okos gyeröknek tűnsz:D!! azért vették ki a polipot mert útban volt:) Dolgozunk rajta, nyugi:P!!!

FDToth 2014.03.24. 13:35:56

Itt is mukodik az ami a balatonon: ha a helyi onkormanyzatnak a fekete bevetelbol csusztatsz akkor bejen hagynak...

Manyecska 2014.03.24. 13:37:59

@Tanácstalan: most figyelj, sok nő nem is tud róla-csak pl.ha elvetél többedszer-, nem nagy ügy ez.., mondjuk szerintem a Lupuszsiráfpampus meg a Sün4! is jobban tenné ha többet foglalkozna a p..nával:D.., mint olyannal, mer sajnos, a mi korunkban már ilyenek lehetnek ugye. Konkrétan nekem a vérképem nulla felé konvergált, majdnem belepusztultam a téli náthába is a szövődmények miatt:((( de lehet sajnos az uszodát kellene mellőznöm:((

Manyecska 2014.03.24. 13:40:57

@FDToth: ott állítólag most helycserés támadás volt, megérne egy misét..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.24. 13:51:06

@Szőkenő Szarvas: uszoda, persze :D :D :D inkább a módszeres helycserés támadást kellett volna kerülni, mondjuk ezt így utólag már mindegy, ugye.

Manyecska 2014.03.24. 13:56:32

@sugargiraffusplumps.: most a segglukakról beszélünk inkább-nem a műfajom!:D-? ha jól értem?:):DD
Fiatal voltam és kellett a pénz, oké.
:DP

Manyecska 2014.03.24. 13:57:53

@sugargiraffusplumps.: Most tényleg negyedévente kell járni ráxűrésre ilyenkor? nabazzeg:((..komolyan??? Mondom, nem vagyok szagértő:P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.24. 13:59:39

@Szőkenő Szarvas: namost nem bisztos hogy te voltál a hunyó, ezt az ellenoldali jáccótárs is okozhattya gyakorta. kempingsajt, ha meg kurvázik akkor kirúgni. eccerű végülis :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.24. 14:03:04

@Szőkenő Szarvas: hátte vagy többet 3,14nászok közelében a szülészeten, nem-e? ha nekem írnának a papíromra akármilyen csekélyke metapláziát is, akkor nem szórakoznék vele. bezony addig kell gyakorta ellenőrizni amíg el nem múlik.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 14:12:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: Ne zavarj össze! Van apa (jelölt) nem? Vagy a Zoli az képzelt barát?

Manyecska 2014.03.24. 14:14:15

@sugargiraffusplumps.: De ki mondta hogy volt/van?:) még egy sz.ros hápévém sincs pedig milyen divatos ez mostanában:D..!:PP amúgy csak enyhe ilyen izém van /:p/ az sok mindentől lehet..méhszájseb szülés után, tudod, vannak ezek a dolgok..

Manyecska 2014.03.24. 14:17:02

@Tanácstalan: beszéljünk rólad. Hogy vagy?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 14:17:02

@Szőkenő Szarvas: Érted, volt anyukámnak, alig voltam 11 éves, hát kurvára félek tőle. Én, érted? A sparheltsárkány tüsszent egyet én meg beparázok, mert mittomén, ilyen gyáva alak vagyok. Szóval velem nem lehet sportosan közölni ilyesmit. Téged ugyan IRL nem ismerlek, de kb. egy ívású lehetsz a sparheltsárkánnyal, aztán tovább gondoltam és nem tetszik a dolog. És pl. tudom róla, hogy nem szeret a nunászhoz járni.

Manyecska 2014.03.24. 14:18:56

@Tanácstalan: és a gyerekeimet is képzelem, vazze..:DDD:DDD Ha kíváncsi vagy valamire tőlem kérdezd!!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 14:21:25

@Szőkenő Szarvas: Kösz, most szar a kedvem. Tegnap a fiam 30 percig mesélt nekem a telefonban, hát gondolkoztam, hazaúszok. Meg leszakad a derekam, vénségemre én mászkálok a tankokban, hogyroaggyonmegakikitalálta. A térdemet meg bevertem, az most faja bucira van dagadva. Mert persze azt kell bevernem, ami már szarrá van hentelve.

Manyecska 2014.03.24. 14:24:42

@sugargiraffusplumps.: Nem hátpersze, ez tény.@Tanácstalan: ne búsulj, lesz ez még xarabb is:D

Manyecska 2014.03.24. 14:25:38

@Tanácstalan: a citromos.de az nem az. na lépek..

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 14:26:57

@Szőkenő Szarvas: Azt szeretem benned, hogy pozitív vagy és feldobod az embert. :D

A citronyos izé, na az nem sör. :D

Manyecska 2014.03.24. 14:32:13

@Tanácstalan: már te is ezt mondod BMEG:D hogy pozitív vagyok? ne már:DDD
.nálunk ez háziáldás. izé, mondás.
Amúgy részvétem, xar lehet távol az otthontól de hidd el otthon se jobb:PPP sokszor..:D

Manyecska 2014.03.24. 14:43:35

@Tanácstalan: nekem most vasat kell ipari mennyiségben szednem mer már vérem sincs(( lassan. ami nálad nátha nálam feldagadt arcüreggel végződött a szemeim se látszottak, immunrendszerem már nulla felé konvergált:( ettől meg fosok folyton:P:P

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 14:48:42

@Szőkenő Szarvas: Nem jött át az irónia.

Figyu, tudom, nem iszol, de a feleségemnek is vasat kellett szedni pajzsmirigyprobléma miatt. Hasonló tünetek lettek. Ezért inkább rávettem, hogy legyen alkoholista (irónia). Esténként megitattam vele 2-3 deci villányi vörösbort. Nem kurvadrágát, csak normál szárazat.

Manyecska 2014.03.24. 14:54:57

@Tanácstalan: áá, vénásan fogom kérni. Kéthavonta adnak egyet azt csá!! már a vasat!

Aureliano Buendía 2014.03.24. 18:24:02

Egy biztos, a **** ***** nevű helyre be nem teszem a lábam. Ez fiksz.

Aureliano Buendía 2014.03.24. 21:14:59

@jacques shiraz: bazz, ilyen rátarti helyre nem megyünk akkor. Kinek van erre pénze?
Mer ha mongyuk metaksza csillagok lennének, még oké.

Peggy Bundy 2014.03.24. 21:21:09

Blablablablab lablablabla bla bla bla blaaaa.......
*******és *******és******* blabla bla bla bla....

Peggy Bundy 2014.03.24. 21:22:12

Farkasok...még,hogy római parti. Max nyugger foltos békák.

Shopping 2014.03.24. 23:06:12

Egyszer voltam a római parton, de két dolog miatt biztos hogy SOHA nem megyek vissza.

1. Kretén biciklisek akik a sétálók között szlalomoznak.
2. A május1.-ére emlékeztető proletár áradat.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2014.03.24. 23:31:06

Ez itt kérem,
maga
a
Csillagok háborúja!

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2014.03.25. 00:32:35

Hm én ezt még nem tapasztaltam a rómain. Érdemes egyébként este menni, akkor már kevés rovar van. Amúgy a zenés bulik csak este kezdődnek. :D

A szerelő 2014.03.25. 02:35:12

Nekem volt szerencsém a Bibic büfésekhez. Amikor rákérdeztem az ótvaros állapotokra, akkor panaszosan csak annyi volt a válasz, hogy alacsonyan kell tartani a rezsit és a maximum nyereséget kell kihozni a szezonból, mert abból kell megélniük egész évben! Erre most mit lehet válaszolni?

Karcsi75 2014.03.25. 06:13:56

Egy jó kis NAV-ÁNTSZ kombó szokott segíteni az ilyen "vendéglátósokon" :)

Exuls 2014.03.25. 06:43:33

@jacques shiraz: államosítás megtörtént Főváros einstandolta az összes parti területet Budapesten belül.

Ahoj- 2014.03.25. 07:24:57

Ki a rosebb eszik a mai világban ilyen bizonytalan eredetű, drága, lehúzós III. osztályú helyeken? Ennyiért simán egy normálisabb étteremben is kapsz kaját, ahol a pincér a segged alá teszi a széket, és körülötted ugrál. De ha neked jó a műanyag evőeszközös, papirtányéros hely, akkor lelked rajta,.

belekotty 2014.03.25. 07:33:54

@VAG.: Ki a faszt érdekelsz és mikor lesz véged te szánalmas?

Mérges 1234 2014.03.25. 07:36:00

A kép baloldalán lvő helyen szoktunk enni a családdal, nem drága (Bzdapesti viszonylatban nem) és elég jól főznek.

Én nem tapasztaltam semmi furcsaságot. Le szokták takarítani az asztalt is, mert amúgy hova is ülne a vendég.

Szoval én semmi parát nem látok, a posztolónak van üldözési mániája, ami azinban még ne jelenti azt, hogy nem üldözik..... :D

hamisnero 2014.03.25. 07:46:13

majd az árvíz lepucolja az asztalt, tarlóselvtárs meg a teraszukra tesz egy gátat, oszt jónapot

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.25. 07:48:17

***** ***** * ******* **********
!!!!!!!!

belekotty 2014.03.25. 08:00:08

@Shopping: Jaja, nem veszik észre hogy a bicikli út ott már nem tart.

fingerbangs 2014.03.25. 08:24:16

Romain vietnami hekket enni mar nem meno

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2014.03.25. 10:20:48

Egyszóval. A Zimmer Feri c. film jobb volt.

(amúgy nyilván így van ahogy itt le van írva, csak miből gondolja az író, hogy ez annyira zavar/érdekel bárkit)

hogyéáadja 2014.03.25. 10:30:07

Én tuom, hogy snki sem szent arrafelé, de ezek a cikkek meghökkentőek. Az miért is jó, ha direkt átültetem a vendéget a riválishoz? Hát, ha hirtelen megkíván még egy sört, akkor azt ott fogja megvenni.
Most arról nem is beszélek, hogy én jó sokszor vagyok a Rómain (Tudom, hogy mire számíthatok), de ott csakúgy mint a Balatonon döbbenetesen azonos a bódék választéka. teljesen értelmezhetetlen az, hogy miért akarna valaki az egyik helyen enni, a másikon meg inni.

cirrmurr 2014.03.25. 10:43:19

Helló szia szevasz , van nálatok terasz?

Szőrkenő Szarvas 2014.03.25. 13:04:18

Szánalmas ez a semmitmondó unalomból nyavajgó cikk.
FosPuNpa vót' már?

Kelpo 2014.03.25. 16:22:07

Tényleg megy a mutyizós lehúzás a Rómain, múltkor voltunk hétvégén, és ki volt rakva h kb 300/10 deka hekk, tök jó, kértem is egyet, mondt a csaj h olyan 30-40 deka körül szoktak lenni. Vártunk kb 20 percet mire kihozták, aztán csak néztem hogy a kb 1000-1200 forintra saccolt számlából hogy lett 2200, blokkon persze nincs lebontva, csak a végösszeg. Szóval oda tuti nem megyünk többet. Ezt leszámítva finom volt, csak megnyomták azt a mérleget kicsit..

nagykrisz_2 2014.03.25. 17:50:02

A vízpart és a retro hangulat miatt igenis jó hely, a kaja-pia meg változó, mert sokféle vendéglátó hely van ott.
Vannak elegánsabb helyek is, meg vannak rozoga büfék is. Van, ahol átvernek, de van, ahol megkérdezik, összegyűlt-e már az ajándék sopronira való matrica.
süti beállítások módosítása