Margie kiszúrta, hogy már a Dr. Oetker mirelit pizzája sem a régi. Pedig elvileg új. Legalább termékfotóval felvállalták, ha nem is került rá a sárga matrica, hogy új, olcsóbb recept:
Érdekes dologra szeretném felhívni figyelmedet, a Dr. Oetker Tradizionale pizzákkal kapcsolatban. Ma éppen uzsonnának szánt pizzámat szerettem volna elfogyasztani, mikor is szemet szúrt, hogy az ediggi szép, gusztusos sonkaszeletek helyett csak apróbb, jóval olcsóbbnak tűnő és, mint utóbb kiderült, kevésbé finom sonkakockácskák voltak csak a pizza tetején a gombával.
Utólag jobban megnézve a dobozt, és a google képkeresőben fellelhető dobozképekkel összehasonlítva természetesen nyilvánvalóvá vált, hogy én voltam a hülye, mivel bár a pizza neve vagy ára nem változott, a feltét minősége és a dobozon ezt indikáló kép viszont igen. Nem azt mondom, hogy a vásárló tudatos megtévesztésének esete forog fent, mert ez így nem igaz. Kiszúrhattam volna, hogy valami nem stimmel a pizza képével. De az, hogy ugyanazért az árért ugyanazzal a névvel árulják a silányabb minőségű pizzát, majdnem ugyanolyan dobozban, az azért nincs teljesen jól. Képeket csatoltam a kétféle dobozról.
Ráadásul az olasz verzió a gyengébb?
Rejtélyes 2014.04.16. 14:40:34
CBF 2014.04.16. 14:41:51
AtiSnatch 2014.04.16. 14:42:33
zooDoo 2014.04.16. 14:48:12
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.16. 14:48:44
Rejtélyes 2014.04.16. 14:49:21
"Doktor Oetker fozes: porbol port" :)
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.16. 14:55:40
Ezek alapján tudható, hogy hol kell pizzát venni!4!!!
háromlábúbogár (törölt) 2014.04.16. 14:58:52
Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.16. 15:02:18
Leadfoot 2014.04.16. 15:02:45
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.16. 15:03:09
/amugy a 2 pizzanak kifejezetten mas elnevezese van, a foto is mas, nem tudom, hol lett a pizzakajalo megtevesztve?/
az en idomben a dr oetker csak vanilias pudingport arult
Manyecska 2014.04.16. 15:06:01
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.16. 15:06:36
Hja!
Az első nem is pizza, mer az van odaírva, hogy "Stoneoven"!44
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.04.16. 15:06:45
Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.16. 15:09:06
Manyecska 2014.04.16. 15:10:23
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.16. 15:12:39
igi1 2014.04.16. 15:12:52
ez 1 ilyen nap
Hartmy 2014.04.16. 15:12:52
Egyetek hagymát! Hungarian Onion!
Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.16. 15:13:09
Hartmy 2014.04.16. 15:13:49
@atpijkamo: Mint az angol. Azt mondom Paradicsom, úgy ejtem Zongora és azt jelenti Paprikás krumpli.
igi1 2014.04.16. 15:14:10
1 mirelit pizzat
ráadásul a dr oetkeresek drágák úgy alapból
igi1 2014.04.16. 15:15:19
Manyecska 2014.04.16. 15:16:23
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.16. 15:17:04
Nammeg a holland, ami úgy alakult ki, hogy részeg angol tengerészek németül próbáltak beszélni.
Az indiaiak meg olyan fordulatokkal beszélnek angolul, ahogy amikor az angolok otthagyták őket. Nagyon vicces.
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.16. 15:18:18
Manyecska 2014.04.16. 15:20:49
igi1 2014.04.16. 15:21:34
még életembe nem tudtam h a sárga piros kék mazrica mi micsoda úgy alapból a kocsin nemhogy a kaján
de mostantól... :)
Hartmy 2014.04.16. 15:22:18
Az osztrákok ugyan ezek angolul. Múltkor próbáltam egy osztrák emberkével telefonon egyeztetni, csak egy szimpla kép változtatásról lett volna szó, de háromnegyed órám ráment, mire megértettük egymást. :D
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.04.16. 15:23:59
Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.16. 15:24:55
igi1 2014.04.16. 15:25:28
mondjuk ma Szulejmán van még 1-2 de inkább 3-4 rész és feleségül fogja venni
lesz nagy pofáraesés arra készülni kell pizzával!
Hartmy 2014.04.16. 15:28:20
@igi1: Game of thrones esetleg? :D
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.16. 15:28:59
olyan mexikoi beutese van a fuszerezesnek/Mary hozta a hotelbol tegnap/
@dr. phil. Sün‼ ツ: anugyse erteni miert irkal egy nemet angolul meg olaszul magyarorszagon
nahat!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.16. 15:31:29
mondjuk en evente egyszer eszek ilyet
nem vagyok bagy pizzas, de ha rank tor a pizzazas, akkor rendelunk:)
Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.16. 15:32:22
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.16. 15:34:12
Az amerikaiakkal megértetem magam, legfeljebb egy-egy borzalmas déli kiejtés izzaszt meg. Ha megkérem, hogy ismételje meg, akkor megismétli ugyanazokkal a szavakkal, ugyanazzal a kiejtéssel. Hát köszönöm. Hülyeamerikaiak.
Egyszer próbáld meg a kínaiakat. Szerintem az az alja.
Az ausztrált szeretem, néha az angolnál is angolabb.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.16. 15:37:54
a franciak is kegyetlenek nekem, de jol mutatja az eroviszonyokat, ha valaki ismeretlennel beszelek, akkor altalaban francianak tippelnek
na meg az orosz-szlav vonal se semmi
Manyecska 2014.04.16. 15:38:22
AtiSnatch 2014.04.16. 15:40:17
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.16. 15:40:30
És arra mit lépsz, ha azt mondják, hogy "Do the needful"? Mert mondják.
Megfejtés: travel.cnn.com/mumbai/life/10-indianisms-652344
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.16. 15:41:41
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.16. 15:42:11
helianthus 2014.04.16. 15:42:19
neet 2014.04.16. 15:43:13
"Egy szem kakabab az ásványi anyagok valóságos kincsesbányája,"
Hartmy 2014.04.16. 15:43:46
Az ausztrál angol az valahogy jó, furcsa de jól beszélik. A skót még borzalom egyébként, mikor minden szónak megeszik a végét. (vagy az a wales-i?)
De többnyire csak én vagyok olyan szerencsétlen, hogy Szentes közepén keresek egy utcát és akit leszólítok, az tuti, hogy angol...
Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.16. 15:44:49
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.16. 15:47:15
Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.16. 15:48:09
AtiSnatch 2014.04.16. 15:50:07
Hartmy 2014.04.16. 15:53:43
De volt Francia származású tanárom, aki 10 perc után jött rá, hogy miért bámul mindenki olyan bambán, mire megkérdezte, hogy: "Most ugye franciául beszéltem?"
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.16. 15:54:41
/persze lejet kovetkeztetni, az annya korhazban van es kene neki penz benzinre, ilyesmi/
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.16. 15:57:04
volt mar, hogy Mary sem ertette tisztan, hogy mi van?
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.16. 15:57:32
Volt egy magyar öregúrral interjú a tévében, aki élete nagy részét németországban töltötte. Egyszer csak átváltott németre. A ripternek arcizma se rezzent, várt két percig, aztán szólt, hogy váltsanak vissza magyarra, hogy a nézők is értsék.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.16. 16:00:45
annyira atallt az agyam, hogy utana, mentem a barhoz, dumalni es kb 1 percig magyarul szovegeltem nekik
nem ertettem mi ez a csend es ertetlen arc
maximum1 2014.04.16. 16:02:24
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.16. 16:03:05
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.16. 16:04:38
Szmájlit most nem rakok.
anarch 2014.04.16. 16:06:30
Please take off your clothes and follow me to the whip room!
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.16. 16:07:27
Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.16. 16:07:31
Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.16. 16:12:23
horex · http://horex.uw.hu/ 2014.04.16. 16:20:25
5en ültünk az asztalnál
Két usa-beli, egyik felesége, én és egy orosz hússaláta
Akkor még friss volt az angol bennem, de az egyik amcsi meg hadart.
Minden mondatja után a normálisabbjához fordulva kérdeztem "pardon?"
:)
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.16. 16:20:45
Australian English
horex · http://horex.uw.hu/ 2014.04.16. 16:33:43
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.16. 16:42:57
Egyébként általában nem a sebbesség okoz nehézséget, hanem a kiejtés.
Angolul nézz filmeket, és magától fog menni.
horex · http://horex.uw.hu/ 2014.04.16. 16:56:20
Én már fejben forditgatom, ami korábban , amíg gyakorlatban voltam, nem volt jellemző
Így már elmaradok meg a szókics is megkopott erősen. A kiirást olvasni "csalás"
lutria 2014.04.16. 17:00:59
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.16. 17:05:54
Én már harmic éve nem dolgozok külföldön, erősen megkoptam. Egy hónapja megnéztem 15 óra narrációs-interjús filmet angolul, és eléggé helyrejöttem a beszédértés terén.
A szókincs nem kopik meg, legfeljebb csak átmegy passzívba. Olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. Viszont a szókincset növelni a legnehezebb. Nem is érdemes sokszor, leszarom pl., hogy főzőműsort meg tudnék-e érteni, vagy egy gettószleneget.
Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2014.04.16. 17:21:12
Aureliano Buendía 2014.04.16. 17:45:09
Aureliano Buendía 2014.04.16. 17:48:36
Ajándék bögre volt hozzá?
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.04.16. 18:01:20
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.04.16. 18:03:28
Atörökk 2014.04.16. 18:07:38
Vajmaci 2014.04.16. 18:20:40
Aki mirelit pizzára képes pénzt adni, az egye csak....
Kb negyedóra alatt összedobható egy házi pizza.(jó..a kelesztés vagy 2 óra...de elég egyszer megcsinálni...fagyasztható a tészta)
Ami ezerszer jobb.
igi1 2014.04.16. 19:04:27
alapból fél óra a kelesztés, és mellé a sütés egynek kb. megint fél óra
tehát 3*0,5 = 1,5 óra sütés
+ 0,5 óra a kelesztés (normálisak 1 órába csinálják, de minimum 45 perc)
plusz a feltétek és a mártás megcsinálása, előkészítése, vágás, stb, megint csak kitesz egy fél órát.
Tehát 4 darab pizza elkészítéséhez majd 3 óra kell, össz-vissz, ha lassabban csinálod, és még mosogatsz is, akkor ennyibe van az egész.
1 darab mirelit pizza mennyi? 1500 forint?
Csinálsz ebből 4-et, kicsit többől, 2-3000 forintból ha bacont akarsz rátenni, meg sonkát, meg barátfülét a törökknek, meg az áramellátást is beleszámolod.
Viszont 3 órája már senkinek sincs, ha fáradtan hajazön este hatkor, hogy még pizzát sütögessen neked.
Mondjuk ha kisebb mennyiséget csinálsz, csak két pizzát, mert nekem senki ne mondja, hogy egyedül jóllaksz 1 mirelitpizzával, olyan kicsik, hogy alapból megenném a 3/4-ét, tehát ebből is kettőt kellett, hogy vegyen otthonra.
igi1 2014.04.16. 19:05:58
Aureliano Buendía 2014.04.16. 19:07:45
neet 2014.04.16. 19:40:13
Tehát alapvetően az a kis idő csak, amit aktívan töltök, amíg összegyúrom (5 perc) meg amíg megpakolom (még 5), meg amíg összevágom a rávalót. (Ez rávalótól függ, de legyen 10 perc, ha űber lassú vagyok.
És mondom, amíg kel/sül, addig lehet pl homározni, sörözni, hogy pikánsabbakról már szót se ejtsek.
lavór 2014.04.16. 20:32:01
Sandor Akarki 2014.04.16. 20:43:44
Sandor Akarki 2014.04.16. 20:48:05
Sandor Akarki 2014.04.16. 20:52:42
enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.04.16. 21:16:15
eßemfaßom meg áll 2014.04.16. 21:23:53
eßemfaßom meg áll 2014.04.16. 21:32:16
3 kanál keményítő+kakaópor+cukor+tej és kész a csokispuding.
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.04.16. 23:16:28
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.04.16. 23:18:30
Vajmaci 2014.04.17. 08:55:25
Amúgy ettől a mirelit szartól amit a poszt-toló mutatott,még az is jobb ha vesz elősütött pizzalapot és felcsicsázza magának!
=)
Vajmaci 2014.04.17. 08:56:58
;-)
neet 2014.04.17. 19:07:25